Manasz

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez
Egy hagyományos kirgiz manaszcsi előadja az eposz egyik részletét egy karakoli jurtatáborban

A Manasz (kirgiz: Манас дастаны, arab: ماناس دستانی, azeri: Manas Dastanı, török: Manas Destanı) a kirgiz nép őseposza, valamint hős főszereplőjének neve. Az eposz több mint félmillió versszakból áll, körülbelül 20-szor hosszabb, mint Homérosz Odüsszeiája és Iliasza együttvéve. A hazafias mű Manasz és leszármazottai, valamint követői küzdelmét regéli el, akik az ujgurok ellen harcoltak a 9. században, a kirgiz függetlenség megőrzése érdekében. Az epikus költemény első írásos emlékei a 19. századból származnak, de szóbeli közlése a kirgizek szerint sokkal idősebb múltra tekinthet vissza. Manasz ábrázolása olyan eseménysorozat köré szerveződik, amely egybeesik a régió 17. századi történelmével és elsősorban a Dast-i Kipcsaktól délre fekvő hegyek török ajkú népei és a Dzsungária határában élő ojrát mongolok közti kapcsolatrendszert érinti. Mintegy 18-féle változatban szájhagyományként őrződött meg, a szövegben ábrázolt tényleges időhatárok jelenleg is kutatás tárgyát képezik.[1] A mű három kirgiz hősnek állít emléket: a hős Manasznak, fiának Szemetejnek és unokájának Szejteknek.

A Manasz a török dasztán (epikus mondakör) része, egy olyan irodalmi műfaj, amely oktatási közegként is szolgált. A kirgizek ezzel hagyományozták át történetüket, értékeiket, szokásaikat és etnikai identitásukat.

A kirgiz kormány 1995-ben ünnepelte a Manasz születésének 1000. évfordulóját a névadó hős Manasz és ojrát ellenségének, Dzsolojnak a tiszteletére. Az eposz első írásos említése egy 1792-1793-ra datálható perzsa kézirat.[2]

A mű több mint 500 000 sorból áll, és bár a kirgiz történészek hangsúlyozzák, hogy a világirodalom leghosszabb irodalmi alkotása[3], valójában a Mahábhárata, illetve a tibeti Geszer kán eposz ennél hosszabb.[4] A különbség a versszakok számából adódik, a Manasz több versszakot tartalmaz, de ezek sokkal rövidebbek az említett művekénél.

Eredete és kiadásai[szerkesztés]

Az eposzt már a 15. században is említették korabeli források, de a művet csak 1885-ben rögzítették írásban. Valódi eredetével kapcsolatban több vélemény is létezik: van, aki a 7. és a 10. század közé datálják, vannak, akik inkább a 11.12. század közé teszik születését, és olyanok is akadnak, akik inkább a 15. és a 18. század közé helyezik az eposz eredetét.

Első, még részleteket bemutató leírása 1856-ban Cs. Valihanov kazah etnográfustól származik, amit 1862 — 1869 között V. V. Radlov orosz kutató egészített ki. 1922-től Sz. Orozbakov manaszcsi (vándorénekes), aki mintegy 250 ezer verssort tudott, és Szajakbaj Karalajev közreműködésével a Kirgiz Tudományos Akadémia 18 változatot rögzített írásban. Legjelentősebb, magyarázatokkal ellátott kiadása kirgiz nyelven Manasz, Kiszkartilip biriktirilgen variant, 1–3. (1958-60) (Frunze) címmel jelent meg. Oroszul: Epizódok, 1960 Moszkva

Az eposznak, annak részeinek több, mint 65 különböző változata létezik. Walter May által elkészített angol fordítása 1995-ben jelent meg, Manasz születésének feltételezett 1000-ik évfordulóján, majd két kötetben, 2004-ben, másodszorra is kiadták.

Jelentősége[szerkesztés]

Manasz mauzóleuma Talasz közelében

Ez az eposz jelenti a kirgiz irodalom hagyományos alapját, erre épül szinte minden kirgiz művészeti alkotás, kirgiz ünnepségeken folyamatosan előadják verseit, amikor egy hagyományos manaszcsi háromhúros komuz-zal kísérve mondja el a bús-borongós dalokat. Szólások és közmondások, népi bölcsességek származnak a műből. Az eposz népies nyelvezete és képi gazdagsága az évszázadok során előadóművészek sokaságát ihlette meg. A „hivatalos” előadóinak számító manaszcsikat nagy megbecsülés veszi körül az egész közép-ázsiai térségben. A leghíresebb manaszcsik európai, sőt világ körüli turnén is bemutatják az eposzt, igen megbecsült művészek. Közülük is kiemelkedik Rüszbek Dzsumabajev manaszcsi.

A főhős személye[szerkesztés]

A monda szerint Manasz Kirgizisztán északnyugati részén, Talasz körzet Ala Too hegységében született. Talasz várostól körülbelül 40 km-re található mauzóleum a mondák szerint az ő maradványait őrzi, a kirgiz utazók, vándorok kedvelt látogatási helye. A főhős alakját népmesei, mitológiai motívumok övezik. Két mestere, Bakaj és Kosoj segítségével vívja gigászi harcát nemcsak hús-vér ellenségeivel, hanem varázslókkal, démonokkal is. Jutalmul Kanikejnek, a szépséges jövendőlátó hősnőnek nyeri el kezét.

A történet összefoglalása[szerkesztés]

Születése[szerkesztés]

Az Altaj hegyei között a mandzsu és kalmük nép területei környékén Dzsakip, a kirgiz vezér szomorkodik, mivel nincs utódja, és már lemondott róla, hogy vagyonát méltó fiúörökösre hagyja. Csijirdi, első felesége vigasztalja, de hiába. Ő is azt hitte, mint a férje, hogy neki már nem lehet gyermeke és utód nélkül marad a törzsük. Második felesége, Bakdőlöt szintén bánkódott, mivel eddig ő is terméketlennel bizonyult, így nem tudja férjét boldoggá tenni.

Egyik éjjel a vezér különös álmot látott, amit egyfajta jóslatnak értelmezett, felébresztette hát feleségét és elmesélte neki, hogy álmában egy rikoltozó madarat látott, aki egyszer égen és földön minden madár és jószág ura lesz.

Csijirdi azt javasolja neki, tartsa titokban álmát, hívjon hatalmas vendégséget, vágjanak le sok marhát, hogy ha ők meghalnának is, azok gazdátlanul ne maradjanak. Második felesége, Bakdőlöt is álmot látott, ő egy szép sólymot, amit Dzsakip úr a karján reptetett. Azt tanácsolta, hogy a vezér áldozzon állatokat, vendégelje meg törzsét, a kirgizeket, hiszen a sírba úgyse tudja magával vinni vagyonát, és tekinthető ez a nagy vendégség áldozathozatalnak is születendő gyermekükért, ne legyen fukar, nincs mit vesztenie.

Bár Dzsakip vezér felmérgedt asszonyai tanácsán, mégis megfogadta azokat és számtalan állatot feláldozott. Megvendégelte vele népét, majd elmondta álmát barátainak. Egyik vezére, Bajdzsigit szerint a madár valószínű gyermeket jelent, aki majd hatvan éves koráig a kirgizek vezére lesz, minden hősnél nagyobb és félelmetesebb harcos, aki a kirgizek népét a dicsőség útján vezeti. Második felesége, Bakdőlöt pedig két fiút szül majd, akik elsőszülöttének örökségét továbbviszik.

A lakoma után kilenc hónappal Csijirdi, Dzsakip első asszonya hat napi vajúdás után fiút szült, aki a köldökzsinór elvágása után már fel is állt, súlya mint egy tizenöt éves gyereké. Megvitték a jó hírt a hegyekben vadászó Dzsakipnak, aki örömében elájult. Mikor hazatért, nagy lakomát csaptak az Ücs-Aral síkságán, meghívtak kipcsak, torgüt kalmük, kitaj törzseket. Az újszülöttet Manasznak nevezték, ám félteni kellett az ellenséges törzsek, főleg a kalmük kánok merénylőitől, ezért álnéven (Csong Dzsindi) egy juhászhoz, Ospurhoz adják nevelésre. Itt negyven fiúval bandát szervez és kalandok sokaságát éli át. Ezektől a kalandoktól, amik legtöbbször kalmük pásztorokkal vívott csatákról szólnak, óva inti gazdája Ospur, majd apja Dzsakip is, hiszen tartanak a kalmükök bosszújától.

Ifjúkora[szerkesztés]

Magyar kiadások[szerkesztés]

  • Manasz. Kirgiz hősének; ford. Bede Anna, vál., utószó, jegyz. Urayné Kőhalmi Katalin, ill. Kass János; Európa, Bp., 1979
  • Manasz. Kirgiz hőseposz; nyersford. Somfai Kara Dávid, műfordítás Csáji László Koppány; Molnár, Bp., 2016 (Török-magyar könyvtár)

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. Világirodalmi lexikon VII. (Lanf–Marg). Főszerk. Király István. Budapest: Akadémiai. 1982. ISBN 963-05-2677-8  
  2. Tagirdzhanov, A. T. 1960. "Sobranie istorij". Majmu at-tavarikh, Leningrad.
  3. Урстанбеков Б.У., Чороев Т.К. Кыргыз тарыхы: Кыскача энциклопедиялык сөздүк: Мектеп окуучулары үчүн. – Ф.:Кыргы. Совет Энциклопедиясыныны Башкы Ред., 1990. 113 б. ISBN 5-89750-028-2
  4. Amartya Sen, The Argumentative Indian. Writings on Indian Culture, History and Identity, London: Penguin Books, 2005.

Források[szerkesztés]

További információk[szerkesztés]

Kapcsolódó szócikkek[szerkesztés]