Szaladin egyiptomi szultán

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
(Szaladin szócikkből átirányítva)
Szaláh ad-Dín
Szaladin szultán. Iszmáil al-Jazari 1185-ös miniatúrája
Szaladin szultán. Iszmáil al-Jazari
1185-ös miniatúrája

Egyiptom szultánja
Uralkodási ideje
11711193. március 4.
Koronázása Kairó
1171
Elődje nem volt
Utódja al-Aziz
Életrajzi adatok
Született 1137
Tikrit
Elhunyt 1193. március 4.
Damaszkusz
Nyughelye Omajjád mecset, Damaszkusz
Házastársa Aszimat szultána
Gyermekei
  • Al-Afdal ibn Salah ad-Din
  • Al-Aziz Uthman
  • Az-Zahir Ghazi
Édesapja Najm ad-Dín
Édesanyja ismeretlen
Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Szaláh ad-Dín témájú médiaállományokat.

An-Nászír Szaláh ad-Dín Júszuf ibn Ajjúb, egyszerűsítve Szaladin (Tikrit, 1137Damaszkusz, 1193. március 4.) kurd származású egyiptomi hadvezér, Egyiptom és Szíria első szultánja, az Ajjúbida Birodalom megalapítója, a világtörténelem egyik legtehetségesebb hadura. Az egyik legnagyobb muzulmán hős: neki sikerült ugyanis - hol békésen, hol fegyverrel - összekovácsolnia a régóta viaskodó muszlim államokat. A Közel-Kelet egyesítése után birodalmának óriási haderejével a Jeruzsálemi Királyság ellen fordult. Első szentföldi győzelmét Hattín szarvainál aratta 1187-ben, nem sokkal később pedig magát a szent várost is sikerült bevennie.

Szaladin szultán kiváló hadvezér és igazságos uralkodó hírében állt már életében. A keresztesekkel vívott háborúk során bizonyított lovagiasságának köszönhetően nagy és méltó ellenfélként maradt meg az európai emlékezetben. Kortársai szerint mindezek mellett rendkívül adakozó is volt.

Életrajza[szerkesztés]

Kurd származású, apja Ajjúb katonai parancsnok volt. Fiatal korában vallási tanulmányokkal foglalkozott, katonai pályafutását apja és nagybátyja, Aszad ad-ín Sírkúh oldalán kezdte.[1] Nagybátyja oldalán három egyiptomi hadjáratban vett részt (1164-1169), eleinte kevés lelkesedéssel.[2] 1167-ben, az Alexandria ostromát követő tárgyalások alkalmával Szaladin sok barátra tett szert a keresztesek között, egyes utólagos híresztelések szerint Toroni Onfroi fővezér lovaggá is ütötte.[3]

Nagybátyja halála után 1169-ben ő lett az Egyiptomban állomásozó szíriai csapatok vezetője és a Fátimida Kalifátus nagyvezírje. Ugyan elég tapasztalatlan volt még, de a kalifa éppen ezért választotta őt, remélve, hogy az új vezír tapasztalatlanságában a fátimída tisztviselőkre fog hallgatni.[4] Szaladin azonban buzgó szunnita lévén a síita Fátimida-dinasztia ellensége volt, amelyet 1171-ben megfosztott a tróntól.[1] Uralkodóként elősegítette az iszlám vallási intézmények erősödését és terjedését, főiskolákat és mecseteket alapított, és megbízásokat adott vallási kérdésekről, főleg a dzsihád ideológiájáról szóló művek megírására.[1]

Meghódította Damaszkuszt és több más várost, 1183-ban pedig arra kényszerítette Imad al-dint, hogy átengedje neki egész Szíriát. Ezt követően a bagdadi kalifa, Aal-Naszir áldásával Kairóban Egyiptom és Szíria szultánjává koronáztatta magát.[5]

Szaladin minden erejével a keresztesek által alapított Jeruzsálemi Királyság ellen fordult. A hosszan tartó küzdelem vége az lett, hogy a partvidék Jaffától Türoszig a keresztényeknek jutott, a Szentföld nagyobb része ellenben Szaladin hatalmában maradt.[5] Nyolcvannyolc évig tartó keresztes uralom után 1187. október 2-án visszahódította Jeruzsálemet, és holtpontra juttatta az ellentámadásként indított harmadik keresztes hadjáratot.[1]

Szaladin 17 fiút és egy leányt hagyott hátra. Utódai, az Ajjúbidák benne tisztelték hatalmuk alapítóját. Mivel a Jeruzsálem visszafoglalása után Szaladin és katonái civilizáltan és türelmesen bántak a város lakóival, Szaladin mint nemes és lovagias ellenfél maradt meg a Nyugat történelmi emlékezetében.[1]

Kortársai szerint jellemző tulajdonsága volt a szerénység és nagylelkűség. Látogatóival szemben nagy tisztelettel és nyájasan viselkedett. Megvetette a gazdagságot és fényűzést, és olyan mértékben adakozó volt, hogy kincstárnokai felelőtlennek tartották. Amikor szemrehányást tettek neki nagyvonalúsága miatt, Szaladin így válaszolt: „Vannak emberek, aki számára a pénz nem jelent többet a homoknál.”[6]

Hivatkozások[szerkesztés]

  1. ^ a b c d e Szaladin (Ajjúbida-dinasztia). Terebess Ázsia Lexikona. (Hozzáférés: 2009. március 26.)
  2. Steven Runciman. A keresztes hadjáratok története. Budapest: Osiris, 543–553. o. ISBN 963-389-347-X (2002) 
  3. Steven Runciman. A keresztes hadjáratok története. Budapest: Osiris, 548. o. ISBN 963-389-347-X (2002) 
  4. Steven Runciman. A keresztes hadjáratok története. Budapest: Osiris, 555. o. ISBN 963-389-347-X (2002) 
  5. ^ a b Bokor József (szerk.). A Pallas nagy lexikona. Arcanum : FolioNET Kft. ISBN 963-85923-2-X (1998). Hozzáférés ideje: 2009. március 26. 
  6. Amin Maalouf. A keresztes háborúk arab szemmel. Budapest: Európa könyvkiadó, 244–308. o. ISBN 963-07-6150-5 (1997) 

Források[szerkesztés]

Külső hivatkozások[szerkesztés]