Muhammad Taufík egyiptomi alkirály

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Jump to navigation Jump to search
Muhammad Taufík Pasa
Egyiptom khedivéje, Núbia, Szudán, Kordofán és Dárfúr ura
MohamedTewfik.jpg

Egyiptom alkirálya (khedive)
Uralkodási ideje
1879. június 26. 1892. január 7.
Uralkodási évei 1879–1892
Elődje Iszmáíl Pasa
Utódja II. Abbász Hilmi
Életrajzi adatok
Uralkodóház Muhammad Ali-dinasztia
Született 1852. április 30.
Kairó, al-manjali palota
Elhunyt 1892. január 7. (39 évesen)
Helván
NyughelyeKairó, Taufík-mauzóleum
Édesapja Iszmáíl Pasa
Édesanyja Safik Núr
Házastársa Amína Nágija
Gyermekei Abbász Hilmi (1874–1944)
Muhammad Ali (1875–1955)
Názli (1877–1879)
Fahr an-Niszá Hadíga (1880–1951)
Nimat (1882–1965)
Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Muhammad Taufík Pasa témájú médiaállományokat.

Muhammad Taufík Pasa, törökösen Tevfik (arab írással محمد توفيق باشا, tudományos átiratban Muḥammad Tawfīq bāšā; Kairó, 1852. április 30.Helván, 1892. január 7.) a Muhammad Ali-dinasztia tagja, Iszmáíl Pasa fia, Egyiptom alkirálya (khedive címmel) 1879-től haláláig. A nyugati hatalmak segítették trónra apja megbuktatását követően, és uralma alatt zajlott le a külföldi befolyás ellen irányuló Urábi-felkelés, melynek eredményeként 1882-ben Egyiptom brit megszállás alá került.

Származása, családja[szerkesztés]

Az alkirály családja körében

Az 1863-ban trónra lépő Iszmáíl Pasa (1830–1895) és Safik Núr (megh. 1884), egy ágyas rabszolga egyetlen gyermekeként született, akit apja csak 1866-ban vett feleségül. Ő volt apjának legidősebb, felnőttkort megérő fia. Kilencből hat fivére és és nyolcból hat nőtestvére érte meg a felnőttkort (mind a féltestvérei); utóbb két öccse is Egyiptom trónjára lépett: Huszajn Kámil (1853–1917) és Fuád (1868–1936).

1873. január 16-án vette feleségül és január 23-án vette saját háztartásába egyetlen asszonyát, az isztambuli születésű Amína Nágiját (1858–1931), másodunokatestvére, Ibráhím Ilhámi herceg tábornagy lányát, I. Abbász unokáját. Amínát számos jótékony intézkedése miatt az Umm al-Muhszinín („a jótevők anyja”, azaz a legnagyobb jótevő) névvel illették. Tőle öt gyermeke született:

  • Abbász Hilmi Pasa (1874–1944), trónörökös, alkirály
  • Muhammad Ali Pasa (1875–1955), altábornagy, régens
  • Názli (1877–1879), hercegnő
  • Fahr an-Niszá Hadíga (1880–1951), hercegnő, Muhammad Abbász Halím Pasa herceg felesége
  • Nimat (1882–1965), hercegnő, Muhammad Túszún Pasa herceg, majd Huszajn Kamál ad-Dín Pasa herceg felesége

Útja a trónig[szerkesztés]

A kairói Róda-szigeten lévő al-manjali palotában született és kilencéves korában itt is kezdte meg tanulmányait, amiket a Felkészítő Iskolában folytatott. Számos más herceggel ellentétben nem folytatott külföldi tanulmányokat. 1863-ban vezérőrnagyi kinevezést kapott. 1866-ban lett trónörökös, amikor az oszmán szultáni kormányzat beleegyezett, hogy az egyiptomi alkirályság a primogenitúra elvei alapján öröklődjön. 1868-ban vezírré és tábornaggyá léptették elő, és ebben az évben került sor hivatalos örökösi kinevezésére is. Apja 19 éves korától kezdve különböző állami feladatokat bízott félénk és visszahúzódó fiára: 1872-1879 között a nagyjából kormánynak megfelelő uralkodói Magántanács elnöke volt, emellett a belügyeket és a közmunkákat is felügyelte. Miután Núbár Pasa lemondott a katonaság elégedetlensége miatt, és egy ideig maga irányította a kormányzati munkát, nyugati tiltakozást követően, 1879. március 10-én Iszmáíl a trónörököst nevezte ki az ország második miniszterelnökévé, ám kormányában a brit és francia pénz- és közmunkaügyi miniszteré volt a döntő szó. Április 7-én az alkirály leváltotta fiát és Muhammad Saríf Pasát bízta meg a kormányalakítással, aki kizárta a külföldieket a kormányból. Válaszul a brit és francia diplomácia nyomás alá helyezte a névlegesen Egyiptomot uraló Oszmán Birodalmat, és elérték, hogyjúnius 25-én II. Abdul-Hamid parancsba adja Iszmáíl leváltását. A bukott khedive Nápolyba ment száműzetésbe, Taufík pedig június 26-án elfoglalta a trónt.

Uralkodása[szerkesztés]

Trónszerzése[szerkesztés]

A trónváltás nyomán július 5-én Saríf Pasa benyújtotta a lemondását, de az új alkirály megerősítette kormányfői posztján. Az alkirály és a miniszterelnök azonban nem sokáig tudott együttműködni: Muhammad Saríf ugyanis az új alkotmány alapján kívánt kormányozni, amelyben az uralkodó hatalmát a kormány és a Súra Képviselőtanács korlátozta volna. Taufík ebbe nem egyezett bele, így augusztus 18-án Saríf Pasa lemondott, az alkirály pedig személyesen alakított kormányt, feloszlatva a Képviselőtanácsot. Ez azonban brit-francia tiltakozást váltott ki, így szeptember 21-én átadta a hatalmat Musztafa Rijád Pasának, aki hozzá hasonlóan elutasította az alkotmányosságot, és az abszolutizmus híve volt.

Taufík igyekezett kielégíteni a nagyhatalmak igényeit, ezért száműzte Dzsamál ad-Dín al-Afgánit, aki az iszlamizmus egyik első propagátoraként a gyarmatosítókkal való szembenállást hirdette. A külföldi tartozások kiegyenlítése érdekében eladta a Szuezi-csatorna részvényeinek egyiptomi kézben maradt 15%-át, így innen már nem származott bevétele kormányának, illetve 1880-ban Rijád kormányzata törvénybe foglalta, hogy az állami bevételek felét adósságszolgálatra kell fordítani.

Az Urábi-felkelés[szerkesztés]

1881 januárjában az egyiptomi arab tisztek előmenetelét gátló, a magasabb rangokat a hagyományos oszmán török-cserkesz elit számára fenntartani kívánó Uszmán Rifki hadügyminiszter ellen tiltakozás kezdődött Ahmad Urábi ezredes vezetésével, akit ezért két társával együtt hadbíróság elé állítottak, ám a hozzájuk hű alakulatok kimentették őket. Taufík és Rijád Pasa ekkor beleegyezett Rifki leváltásába, akinek utódja az arabbarát Mahmúd Számi al-Bárúdi lett. Az elkövetkező hónapokban Urábi a nyugatellenes, arab nacionalista és liberális ellenzék vezéralakjává vált. Taufík augusztusban elmozdította al-Bárúdit és Urábi alakulatát Kairón kívülre vezényelte. A katonaság azonban megtagadta az engedelmességet, és szeptember 9-én az Abdín-palota előtti téren rákényszerítették az alkirályt, hogy menessze Rijádot, hívjon össze új Képviselőtanácsot és ígéretet tegyen a pénzügyi megszorítások miatt alacsony létszámú sereg feltöltésére.

Muhammad Saríf ismét kormányt alakíthatott, 1881 decemberében pedig megint összeült a Képviselőtanács, amely újra egyfajta alaptörvény kidolgozásába kezdett.

1882. január 8-án a brit és francia kormányzat közös jegyzéket juttatott Egyiptomba, amelyben beavatkozással fenyegettek arra az esetre, ha a khedive hatalma veszélybe kerülne. Taufík külföldiektől való függésének ilyen nyílt demonstrációja nacionalista fellángoláshoz vezetett a Képviselőtanácsban. Február 4-én Számi al-Bárúdi kapott miniszterelnöki kinevezést: kormányában Urábi lett a hadügyminiszter, és több más tárcát is egyiptomi arabok tölthettek be. Új alkotmányt fogadtak el, amelyben a Képviselőtanács megnövekedett jogokat kapott. A hadsereg számos tisztjét is leváltották, és végre arab tisztek is magasabb rangokhoz juthattak. Áprilisban felszámoltak egy török-cserkesz körökben szerveződő összeesküvést, melynek tagjait Szudánba száműzték, ám a franciák és britek támogatásukról biztosították a hatalmát féltő alkirályt, aki május elején az összeesküvésért száműzött tisztek ítéletét általános száműzetésre enyhítette (azaz nem kellett Szudánban maradniuk). Az eset hatalmas felháborodást váltott ki; egyesek már Taufík leváltását javasolták, míg a nyugati hatalmak Urábi menesztését követelték. A kormány le is mondott, de az előkelőségek rávették az alkirályt, hogy a nyugalom megőrzése érdekében visszahelyezze Urábit a hadügyek élére.

Június 11-én Alexandriában véres összecsapás alakult ki a helyiek és a nagy számban jelenlévő európaiak között, melynek nyomán Taufík jobbnak látta elhagyni Kairót és a brit és francia hadihajók közelébe költözni a kikötővárosban. Június 18-án Iszmáíl Rágib Pasa, a Képviselőtanács korábbi elnöke vezetésével új kormányt nevezett ki, melynek Urábi maradt a hadügyminisztere. Július 11-én a brit flotta bombázni kezdte Alexandria erődítményeit. Az alkirály utasított az ellenállásra, de a hatalmas fölényben lévő támadók elől Urábi inkább kivonta a katonaságot a városból. Másnap a khedive az ellenállás beszüntetésére utasított a Rasz at-Tín-palotából, ám Urábi nem engedelmeskedett neki.

július 17-én, majd július 29-én különböző világi és vallási vezetők részvételével „általános gyűlést” tartottak Kairóban, amely elrendelte a britek gyámsága alatt álló, árulónak és a saría rendelkezéseit megsértőnek nyilvánított Taufíkkal való szembeszállást. A britek védelmét élvező alkirály válaszul augusztus 7-én Urábit lázadónak és bűnözőnek nyilvánította, és augusztus közepén ismét Muhammad Saríf Pasával alakíttatott kormányt. A brit erők szeptember 13-án az Tell al-Kabír-i csatában szétverték Urábi seregét, másnap pedig bevonultak Kairóba, ahova rövidesen Taufíkot is visszahelyezték.

A felkelés után[szerkesztés]

Taufík khedive látogatása Assziutban

Az alkirály nehezményezte, hogy a felkelés főszervezőit – köztük Urábit és Számi al-Bárúdit – halálbüntetés helyett csupán száműzetéssel sújtották. A hadsereget feloszlatták, az urábista tiszteket menesztették és megfosztották juttatásaiktól. 1883-ban Muhammad Taufík végül amnesztiát adott azoknak, akiket a felkeléssel kapcsolatban elfogtak, de még nem született ügyükben ítélet.

A nacionalista ellenzék szemében hazaárulóvá vált Taufík, aki a brit fegyvereknek köszönhetően őrizte meg a trónját, hátralévő életében a megszállók engedelmes híve volt és minden téren együttműködött velük. A Mahdi-felkelés miatt amúgy is javarészt elveszett szudáni területek kiürítésébe is beleegyezett 1884-ben. Visszatérésével ismét a forradalom során javarészt őt támogató oszmán eredetű elit kezébe került a kormányzati és állami pozíciók zöme, a helyi, egyiptomi arab elem ismét kiszorult az magas pozíciókból. A döntő szó ezentúl minden ügyben a briteké volt, akiket 1883-tól majdnem negyed századon át Lord Cromer főkonzul képviselt.

Taufík fiatalon halt meg helváni palotájában, családja más tagjaival együtt a kairói mauzóleumában temették el, amit Fabricius Pasa tervezett. A trónon 17 éves fia, Abbász Hilmi követte.

Kapcsolódó szócikkek[szerkesztés]

Források[szerkesztés]

  • Wikimedia Commons A Wikimédia Commons tartalmaz Muhammad Taufík egyiptomi alkirály témájú kategóriát.
  • D. Hopwood: Tawfīḳ Pasha. In Encyclopaedia of Islam, X. kötet. Szerk. P. J. Bearman, Th. Bianquis, C. E. Bosworth, E. van Donzel, W. P. Heinrichs. Leiden: E. J. Brill. 2000. 388–389. o.  
  • Arab nyelvű életrajza A modern Egyiptom emlékezete oldalon
  • Taufík a RoyalArk.net oldalon
  • Donald Malcolm Reid: The ʿUrabi revolution and the British conquest, 1879–1882. In The Cambridge History of Egypt: Volume II. Főszerk. M. W. Daly. Cambridge: Cambridge University Press. 1998. 217–238. o.  
  • M. W. Daly: The British occupation, 1882–1922. In The Cambridge History of Egypt: Volume II. Főszerk. M. W. Daly. Cambridge: Cambridge University Press. 1998. 239–251. o.