Muhammad Ali egyiptomi alkirály

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez
Muhammad Ali
ModernEgypt, Muhammad Ali by Auguste Couder, BAP 17996.jpg

Egyiptom kormányzója (wālī)
Uralkodási ideje
1805. május 17. 1848. március 2.
Elődje nem volt
Utódja Ibráhím
Uralkodóház Muhammad Ali Dynasty
Született 1769. március 4.[1][2]
Kavála[3]
Elhunyt 1849. augusztus 2. (80 évesen)[4]
Alexandria
NyughelyeMuhammad Ali Mosque
Házastársa
  • Amina Hanim
  • Ayn al-Hayat Khanum
Gyermekei
A Wikimédia Commons tartalmaz Muhammad Ali témájú médiaállományokat.

Muhammad Ali, magyaros formában: Mohamed Ali (Kavála, 1769. március 4.Alexandria, 1849. augusztus 2.) egyiptomi alkirály 1805-től 1848-ig. Nevéhez fűződik Egyiptom nagy arányú modernizálása és de facto függetlenítése az Oszmán Birodalomtól. Óriási területeket hódított meg, Egyiptomot lényegében gyarmatosító középhatalommá tette, valamint európai konfliktusokba avatkozott bele, ami miatt kiváltotta a nagyhatalmak ellenszenvét. Az Oszmán Birodalommal szembeni politikája majdnem annak teljes bukásához vezetett, egyedül az európai hatalmak közbelépése akadályozta meg, hogy Kairó átvegye a Porta helyét a közel-keleti hatalmi viszonyokban.

Dinasztiája az 1950-es évekig, a köztársaság megalakulásáig uralkodott Egyiptomban.

Élete[szerkesztés]

Muhammad Ali görögországi albán családban született.

Az 1800-as évek elején az Egyiptom területén dúló zűrzavarban több pasa megöletése után ragadta magához a hatalmat. 1806-ban a török porta Egyiptom pasájának és török helytartónak nevezte ki. Kormányzása alatt új korszak köszöntött be Egyiptomban. Muhammad Ali mindenek előtt a saját hatalmát kívánta megszilárdítani, ezért 1811-ben lemészároltatta Kairóban az engedetlen helytartókat. Ezt követően irtóháborút kezdett a szultán meghagyására az Arábiában elhatalmasodott fanatikus vahhabiták ellen, akiknek hatalmát fia, Ibrahim pasa hosszas háborúk után teljesen megtörte. 1820–1822-ben délnek fordította fegyvereit és a Felső-Nílus mentét nyitotta meg nemcsak saját hatalmának, hanem az utazóknak és felfedezőknek is.

Hamarosan szabadulni kívánt a szultán fennhatósága alól és ezt a célt tűzte ki életének főfeladatául. Ennek elérésére európai mintára szervezte át hadseregét és francia tisztekre bízta az erőszakkal toborzott felláhok és néger katonák kiképzését, a szükséges pénz behajtását pedig irgalmatlan adószedőire bízta. Igaz ugyan, hogy a csatornahálózat kijavítása és kultúrnövények ültetése, gyárak alapítása által az ország anyagi műveltségén itt-ott lendített, de ebben is kizárólag a rideg fiskalizmus vezette. A szinte erőszakos módon felvirágoztatott könyvnyomtatás, a külföldi iskoláztatás és egyéb rendszabályok sem segítettek a felláhok nyomorán. 1824-ben a szultán felszólítására Muhammad Ali hadseregét a felkelt görögök ellen küldötte Ibrahim vezérlete alatt. Ekkor azonban nemcsak Hellász földjén érte őt baj, hanem még Egyiptom is komoly válságba sodródott: miután ugyanis az egyiptomi flotta a navarinói csatában megsemmisült, s a szultántól jutalmul a damaszkusi pasalikot kérte, a szultán e helyett Kandiával kínálta meg. Ez a kijátszás annyira bántotta az alkirályt, hogy hadait 1831-ben Szíriába indította, melyet Acre bevétele és a Konieh mellett kivívott fényes győzelem után hatalmába kerített. Ekkor azonban a nagyhatalmasságok közbeléptek, és Muhammad Alinak a kutahiai szerződés értelmében (1833. május 4.) a szíriai helytartósággal kellett beérnie. Ezt is csak a franciáknak köszönhette, míg a tengeri hatalmukat féltő angolok a portának érdekeit védték és arra bírták II. Mahmud oszmán szultánt, hogy 1839-ben még egyszer hadat indítson Muhammad Ali ellen. Ekkor azonban Egyiptom ura erősebbnek bizonyult a szultánnál, sőt a török hajóhad július 14-én át is pártolt az egyiptomi flottához. Úgy látszott tehát, hogy Muhammad Ali elérte életének célját. Ekkor azonban Anglia Oroszországgal, Ausztriával és Poroszországgal 1840. július 15-én olyan szerződést kötött, amelynek értelmében ezek a hatalmak az alkirálynak hadat üzentek. A hírre a franciáktól feláldozott és cserben hagyott fejedelmet megszállotta a kislelkűség és a szultántól békét kért, aki azután 1841. február 13-án külön fermán által szabályozta Egyiptom viszonyát Törökországhoz. Az öt nagyhatalom által helybenhagyott és június 1-jén némileg módosított fermán értelmében Egyiptom továbbra is hűbéres tartománya maradt Törökországnak. Muhammad Ali teljesen alávetette magát a Törökországban fennálló alaptörvényeknek és elismerte azt is, hogy a porta és a külföldi hatalmak között kötött szerződések Egyiptomban is érvényesek legyenek, ugyanakkor az egyiptomi hadsereg létszámát lecsökkentette 18 000 emberre. Az engedmények fejében a szultán Egyiptom trónját Muhammad Alinak és törvényes utódainak ajándékozta és megengedte, hogy a trón a szeniorátusi örökösödés szerint mindig a család legidősebbik tagjára szálljon.

Az 1841. évi fermán egy csapással véget vetett Muhammad Ali nagyratörő terveinek. A nyughatatlan fejedelem ezután kizárólag Egyiptom belső ügyeivel foglalkozott, hogy annak pénzügyeit és iparát jobb karba helyezze, de egyiket sem tudta véghezvinni. Amikor 1848-ban elmebetegségbe esett, a porta fiát, Ibrahimot ismerte el utódának. Mivel azonban Imbrahim rövidesen elhunyt, Muhammad Ali unokája, I. Abbász lett Egyiptom új uralkodója. Muhammad Ali a következő évben, 1849-ben hunyt el.

Muhammad Ali leszármazottjai ma is élnek.

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. SNAC (angol nyelven). (Hozzáférés: 2017. október 9.)
  2. Hrvatska enciklopedija (horvát nyelven), 1999
  3. Integrált katalógustár. (Hozzáférés: 2015. augusztus 14.)
  4. Brockhaus (német nyelven). (Hozzáférés: 2017. október 9.)

Források[szerkesztés]

Kapcsolódó szócikkek[szerkesztés]