Fekete vonat

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez

Fekete vonatnak a Szabolcs-Szatmár megyéből ingázó dolgozókat szállító munkásvonatokat nevezték, amelyek vasárnap Budapestre, míg pénteken, illetve szombaton pedig Szabolcsba (illetve általában az ország északkeleti részébe) szállították az alacsony iskolázottságú fizikai munkásokat a 100-as számú Budapest–Szolnok–Debrecen–Nyíregyháza-vasútvonalon. A rendszeres balhékról elhíresült fekete vonat a Kádár-korszak Magyarországának egyik ikonikus fogalmává vált.

Elnevezés[szerkesztés]

A járatok elnevezése onnan származik, hogy a főként férfiakból álló utazóközönség egy része az akár 5-6 óráig is tartó út alatt gyakran lerészegedett, így rendszeresen fordult elő garázdaság, késelés; olykor az is előfordult, hogy valakit kidobtak a vonatból. A jegyvizsgálóknak munkájuk végzéséhez is nagy bátorságra volt szükségük, mivel gyakran nekik is kijutott egy-két pofon. A helyzet annak ellenére sem javult sokat, hogy idővel rendőrök is rendszeresen utaztak a vonaton.

Egy másik álláspont szerint a fekete jelzőt azért kapta a vonat, mert az utasok jelentős része cigány nemzetiségű volt.

Története[szerkesztés]

Az ötvenes évektől kezdve az északkeleti országrészből sokan jártak Budapestre és a Dunántúlra dolgozni, mivel otthon szinte csak a téeszekben lehetett munkát találni, amely rosszul fizetett; a keleti országrész iparosodottabb városai (például Miskolc vagy Debrecen) pedig nem tudtak elegendő munkahelyet kínálni. A magasabb fizetés miatt sokan vállaltak otthonuktól akár 350 km-re is munkát: hétköznap munkásszállóban szálltak meg, hétvégére hazautaztak, ahol gyakran szintén végeztek valamilyen munkát. Amíg hatnapos volt a munkahét, addig sokan péntekig ledolgozták a szombatot is, így két szűk napot tudtak otthon tölteni. Az ingázó tömegek szállítására külön munkásvonatokat közlekedtetett a MÁV. A szerelvény többnyire már órákkal az indulás előtt benn állt a pályaudvaron, mindig zsúfolásig tömve, sokan kénytelenek voltak végigácsorogni az 5-6 órás utazást. A rendszerváltás környékén a munkaerőpiac átalakulása miatt az ingázók száma folyamatosan csökkent, a munkásvonatok megszűntek, így lassan a fekete vonat elnevezés is kikopott.

Társadalmi következmények[szerkesztés]

Az ingázók idejük nagy részét a családtól távol töltötték, emiatt sok kapcsolat tönkrement. A férfiak egy része emiatt állandósult jelleggel a munkásszállókban élt. A rendszerváltás után a munkahelyek megszűnésével ezek jelentős része a hajléktalanok számát növelte.[1][2]

Irodalom[szerkesztés]

Film[szerkesztés]

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. Szlazsánszky Ferenc: Félpanzió a síneken: Fekete vonat. Hetek, VII. évf. 50. sz. (2003. dec. 12.)
  2. Pócsik Andrea: Én, Cséplő György. Schiffer Pál dokumentumfilmjei és a Cséplő Gyuri. Apertúra, VIII. évf. 3. sz. (2013)