Szégyen

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez

A szégyen kellemetlen önmagunkra reflektáló érzelem, ami tipikusan az önvaló negatív értékelésével párosul; motiváció elvesztésével; stresszérzéssel, sebezhetőséggel, bizalmatlansággal és értéktelenséggel. [1]

Definíció[szerkesztés]

A szégyen egy diszkrét, alapvető érzelem, amelyet morális vagy szociális érzelemként is leírhatunk, amely arra veszi rá az embereket, hogy megtagadják a rosszcselekedeteiket.[2] A szégyen fókusza a szelfen vagy az egyénen van egy hallgatóság ellenében. Az empirikus kutatás megmutatja, hogy diszfunkcionális, az egyéni és a csoportszinten. [3] A szégyent a negatív önértékeléssel járó kellemetlen érzésként is le lehet írni.[4] A szégyen fájdalmas érzelem lehet, ahogyan az egyén "cselekedeteit, az egyén mércéivel" hasonlíjta össze. Fakadhat ez az egyén állapotát egy ideális állapottal történő összehasonlítás kapcsán is. "Szégyellni" egyaránt jelenti, hogy nem kommunikálunk a szégyen állapotáról a másik emberrel. Azok a viselkedésformák amelyek "feltárnak" vagy "kitárnak" másokat néhány esetben szégyent okoznak a másik ember számára. A szégyenérzés viszont azt okozza, hogy az elszenvedője nem sért meg másokat. A szégyenérzéssel a szégyentelenség olyan viszonyban van, mint a büszkeséggel a hübrisz.

Azonosítás és önértékelés[szerkesztés]

A 19. századi tudós, Charles Darwin úgy írta le a szégyent, mint az elpirulás, elmezavar, lesütöttt szemek, elhagyott testtartás, lesütött fej; Darwin arra jutott, hogy ezek az attribútumok hasonlóan jelennek meg a szégyennel kapcsolatban világszerte, ahogyan ezt az "Érzelmek kifejeződse az emberbe és állatokban" című munkájában leírja. Darwin melegséget is említ az arc elpirulásával, amely több szégyenérzetet okoz. Általánosságban a sírás cselekedete is kapcsolódik a szégyenhez.

Amikor az emberek szégyellik magukat, az értelmezésük fókusza a szelfen vagy az identitáson van. A szégyen egy önbüntető mechanizmus miután valami rosszul sül el.[5] A tanulmányok azt mutatják, hogy a szégyen akkor jelenik meg amikor szégyellő ember a teljes szelfjét értéktelennek, erőtéennek és kicsinek érzi. A szégyen által az önérzés stigmatizált, nem fairen kezelt, a szülők által visszautasított, és ez nincs tekintettel az egyén saját tapasztalatára vagy tudatára. Az egyén, aki a szégyen állapotában van, a szégyent a környezet áldozataként éli meg, és a szégyen külsőleg társul mások viselkedése által a saját tapasztalat vagy tudatosság figyelembevétele nélkül.

A szégyenérzet olyan érzelem amielyiket lelkiismeret-furdalásként is megélünk. de a tudatosság a "szégyenállapotot" központi mérgező szégyenként írja le. (Lewis, 1971; Tangney, 1998). A szégyellő ember talán nem azonosítja az érzelmét szégyenként, kapcsolat van a szégyen és a tagadás között is. [6] " A A megvetés kulcsérzelem a szégyen minden formájában. (Miller, 1984; Tomkins, 1967) A két birodalom amiben a szégyen kifejezésre jut az "egyén tudatossága rossz" és a "a szelf nem megfelelő".[7] Az emberek negatív feldolgozási mechanizmusokat táplálnak a "szégyellnivaló" dolgokkal kapcsolatban.[8] A szégyen mejelenhet a megaláztatás, hűtlenség, hálátlanság, megszégyenítés miatt is.[9]

A szégyen és az értéktelenség és a kapcsolatuk hasonló kultúrák között, és arra hívja fel a kutatók figyelmét, hogy van egy egységes emberi pszichológiája a kulturális értékelésnek és az értéktelenségnek. [10]

Kapcsolódó szócikkek[szerkesztés]

Fordítás[szerkesztés]

  • Ez a szócikk részben vagy egészben a Shame című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.

Lábjegyzetek[szerkesztés]

  1. Self-conscious emotions: Where self and emotion meet, Frontiers of social psychology. The self. Psychology Press, 187–209. o. (2007) 
  2. Shein, L. (2018). "The Evolution of Shame and Guilt". PLoSONE, 13(7), 1–11.
  3. Tangney, June Price, and Ronda L. Dearing. Shame and guilt. Guilford Press, 2003.
  4. Parsa, S. (2018). "Psychological Construction of Shame in Disordered Eating". New Psychology Bulletin, 15(1), 11–19.
  5. Niedenthal, P. M., Krauth-Gruber, S. & Ric, F. (2017). Psychology of Emotion: Self-Conscious Emotions. New York: Taylor & Francis Group.
  6. (2017. december 1.) „Health-related shame: an affective determinant of health?” (angol nyelven). Medical Humanities 43 (4), 257–63. o. DOI:10.1136/medhum-2017-011186. ISSN 1468-215X. PMID 28596218.  
  7. Handbook of Experimental Existential Psychology. Guilford Publications, 159. o. (2013). ISBN 978-1-4625-1479-3 
  8. Interpersonal Process in Therapy: An Integrative Model. Cengage Learning, 137. o. (2010). ISBN 978-0-495-60420-4 
  9. Broucek, Francis (1991), Shame and the Self, Guilford Press, New York, p. 5, ISBN 978-0-89862-444-1
  10. Sznycer, Daniel, Dimitris Xygalatas, Elizabeth Agey, Sarah Alami, Xiao-Fen An, Kristina I. Ananyeva, Quentin D. Atkinson et al. "Cross-cultural invariances in the architecture of shame." Proceedings of the National Academy of Sciences 115, no. 39 (2018): 9702–07.