Magányosság

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
L'Arbre du Ténéré a világ legmagányosabb fája a Szahara mélyén

A magányosság olyan érzelmi állapot, melyben a személy erőteljes üresség és kirekesztettségi érzést tapasztal. A magányosság több, mint puszta vágy a társaságra vagy egy másik személyre. A magány egy átmeneti vagy állandósult érzelmi állapot az ember életében. A magányos ember elvágva, elidegenítve érzi magát a többi embertől, számára nehézséget okozhat vagy lehetetlen is lehet értelmes emberi kapcsolatok kialakítása. Gyakran tapasztal szubjektív belső ürességérzetet és a világtól való elzártságot.[1] Néha viszont jólesik az elzárkózás a külvilágtól. Vannak olyan pillanatok, mikor egyedül akarunk lenni. Az extrovertált személyiség társaságkedvelő, nagyobb társaságban érzi jól magát, szeret a társaság középpontjába kerülni, a magányosságot ezért fájdalommal éli meg. Az introvertált személyiség a magányt, egyedüllétet és az elmélyült elemzést kedveli, társaságban kényelmetlenül érzi magát, soha nem szeret nyilvánosság előtt szerepelni.[2]

Gyerek, felnőtt, öreg[szerkesztés]

A fönt leírt állapot - felnőttre vonatkozik (ember). Az idős, öreg ezt másként éli meg. A beállása, hozzáállása megváltozott a korának és elvárásainak függvényében.[3] A gyerek fejlődését visszavetheti egy tartós magány: elárvul. Bizonyos dolgokat nem él meg, személyisége torzul hiányai következtében.[4]

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. Pléh Csaba A lélektan története,2010. ISBN 978 963 276 052 0/22 A pszichológiai magyarázat sokrétűsége /A társas élet biológiája.
  2. Pléh Csaba A lélektan története,2010. ISBN 978 963 276 052 0/6. Wilhelm Wundt: a programadó és kodifikáló. /Wundt rendszere: elemek és folyamatok. Érzetek és képzetek. Érzések és érzelmek...
  3. Pléh Csaba A lélektan története,2010. ISBN 978 963 276 052 0/16. A motiváció és a dinamikus pszichológiák. Az emberi motívumok rendszerezése.
  4. Pléh Csaba A lélektan története,2010. ISBN 978 963 276 052 0/17. A fejlődéselv diadalútja. A Piaget hagyomány és a magyar pedológia: Mérei Ferenc.

Források[szerkesztés]

További információk[szerkesztés]