Groteszk

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Vitro (14. század), Cluny Múzeum, Párizs

A groteszk összetett esztétikai minőség: a félelmetes, torz és fenséges vonások ötvöződése a kedves, néha kicsinyes komikus elemekkel, a rémület és nevetés együttes hatását váltva ki. Elnevezése az olasz grotta 'barlang' szóból ered.

Jellemzői[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A komikus hiba, a képzavar, az össze nem illő elemek társultsága a komikum tiszta formáiban feloldódik, míg a groteszkben ez a hiba nemcsak központi erejű, hanem feloldatlan és feloldhatatlan marad, időtlenné emelődik, s bizarrságának megfelelő világszemléletet fejez ki. A groteszk világa zárt, egyformán lehetséges benne a reális és irreális, a komikum és tragikum, a fenségesség és alantasság, a valóság és a fantasztikum. Művelői gyakran ábrázolnak visszataszító, undorító elemeket, torz, rút, borzongató dolgokat. Gyakori kiváltója az elidegenedettség, a szorongás és a félelem.

Történetéről[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A groteszk kifejezést először a 15. századi itáliai reneszánsz díszítőművészet által használt stíluskategória a heterogén (emberi, növényi, állati) formákat összekapcsoló ábrázolási módjára használták. A romantikában (főként Friedrich von Schlegel és Victor Hugo elemzéseiben) válik teljes jogú esztétikai kategóriává, amely a legszélsőségesebben ellentétes pólusok: a fenséges és alantas, tragikus és komikus, ijesztő és nevettető, rút és szép, taszító és csábító vonások egységbe szervezésével vált ki hatást. A groteszk hatásban a súlypont általában eltolódik: ennek alapján lehetséges a tragikus, a komikus és az analitikus groteszk megkülönböztetése. Mint esztétikai minőség – a klasszikus, harmonikus minőségekkel szemben – a paradoxonra épít, struktúrájában uralkodó az alogizmus, a „valószínűtlenség valószínűsítése.” Már Hegel utalt arra, hogy a groteszket létrehozó tudat egy önmagában megkettőződött, boldogtalan tudat; a 20. század kiemelkedő groteszk írója, Örkény István szerint a groteszk lényeges jellemzője egyfajta kettős látás.

A groteszk alkotások, a groteszk ábrázolási mód nagyarányú elterjedése a 20. században azzal magyarázható, hogy a 19. század megvalósításaival és a művészetben uralkodó viszonylag egységes, harmonikus emberképével szemben a 20. század – két világháborúval és az áldozatok sorával – alapvetően megrendítette az ember nembeli öntudatát, megkérdőjelezte az egységes, harmonikus ábrázolás művészi lehetőségeit és érvényességét. A struktúra lényege – mutat rá a német Wolfgang Kayser, a groteszről szóló legátfogóbb monográfia (1957) szerzője – az otthoniasság látszata mögül hirtelen fölbukkanó elidegenedett világ, a világ széttöredezettsége, a lét szakadékaiból föltörni kész démoni erő, amelynek azért nem lehet harmonikus ábrázolása, mert akkor az emberi világrend teljes jogú tagjává tennők az apokalipszist. Mindezek miatt a groteszk humánus művészet, a tudáson alapuló tiltakozás korszerű művészi formája.

A harmonikussal szemben, amelyre a világ központjában álló és attól elkülönülő, klasszikus-szimmetrikus testfelépítésű ember jellemző, a groteszk ábrázolásban eltűnik a határ ember és a világ között, a kettő elemei heterogén módon összekeveredhetnek. Az emberábrázolásra a testi és lelki vonások eltúlzása vagy torzítása a jellemző. Az ember életműködései – hangsúlyozza Mihail Bahtyin, a groteszk orosz kutatója Rabelais művészetéről szóló munkájában (1965) – elemi erejű kozmikus működések a groteszkben. Ugyanakkor a társadalmi lényként megjelenített ember is többnyire elemi erejű, irracionális késztetések kivitelezője, de a groteszk ábrázolásokban a hősök cselekvése fényt derít ezek természetére (akárcsak a groteszk egyik tárgyi ősforrásában, a népmesében). A groteszk ábrázolásra általában a leírás tárgyiassága, egyes elemek nagyfokú részletezése és kiemelése a jellemző, ugyanakkor a művészi teljességre törekvés. Ez együttesen – s az ábrázolt típusok kis száma miatt – gyakran vezet allegóriához.

A szépirodalomban[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A szépirodalmi műfajok közül a groteszk inkább az epikus és a drámai műfajban jelenik meg: a regényben elsősorban groteszk ötlet, epizód vagy jelenet formájában. A többnyire groteszk elemekből építkező regény általában szatirikus regény, de a fantasztikus regényben is fontos szerepet játszanak a groteszk elemek. A rövidebb epikus formák közül a novella képes teljes egészében a groteszk paradoxonra építeni. A drámai műfajban az abszurd, abszurdoid vagy az ellen-dráma használja a groteszk formatárát, de mindig a teljes abszurdon „innen”, amennyiben az abszurd félelem, a kozmikus rettegés fölött győzedelmeskedik a groteszk nevetés. A lírában elsősorban a hatás felől ragadható meg a groteszk, de a groteszket eredményező sajátos poétikai eszközökről már kevesebbet tárt fel a kutatás; kétségtelen, hogy elsősorban (például az álomköltészetre jellemző) képiség és látomásosság, a fekete humor, az irónia és bizonyos ritmikai-rímeltetési eljárások, valamint – a vers nyelvi rétegében – utaló vagy kettős jelentések eredményeznek groteszk hatást.

A groteszk novella korai legnagyobb alakja Giovanni Boccaccio (Dekameron). A 20. századi magyar groteszk novella és drámairodalom legnagyobb hazai alakja Örkény István (1912-1979). A romániai magyar írók közül Nagy Dániel Cirkusz c. regényében, Tamási Áron egyes novelláiban élt a groteszk elemeivel. A 20. század második felében többek közt Páskándi Géza, Mészöly Miklós fordult drámáiban az abszurd és groteszk kifejezési formákhoz. A költők is gyakran használták és használják a groteszk formákat egy-egy vers erejéig.

Képzőművészetek, zene, tánc, fotó, film[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A groteszk kezdettől fogva a művészetek valamennyi területén jelen van, korábban, mint ahogyan a groteszk fogalma megjelent a művészetfilozófiában, gondoljunk csak a bibliai jelenetek képi ábrázolására (Ádám és Éva kiűzetése a paradicsomból, az ördög, a bűnök ábrázolása, stb). A magyar képzőművészetben például Gácsi Mihály festő-grafikus, Csíky László szobrász alkotásai sorolhatók a groteszk műfajába. A zenében például Kodály Zoltán Háry János c. operája tele van abszurd és groteszk jelenetekkel. Ismert a groteszk táncok, fotók, filmek műfaja.

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

További információk[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Groteszk témájú médiaállományokat.
  • P. Müller Péter: A groteszk dramaturgiája. Budapest : Magvető, 1990. 157 p.
  • Magyar groteszk életérzések az ezredforduló végén : IV. Országos Groteszk Képző-, Iparművészeti és Fotópályázat : Kaposvár, Vaszary Képtár : 1999. 02. 06 - 03. 06. / [a katalógust szerk. Vörös András] ; [rend. Kapos Art Képző- és Iparművészeti Egyesület, Somogy Megyei Művelődési Központ, Vaszary Képtár]. Kaposvár : Kapos Art Képző- és Iparműv. Egyes., 1999. [90] p. ill., részben színes.
  • Gőgös Ágota: A groteszk alakok vizsgálata (A fantázialények megjelenítése a képzőművészetben). Budapest, 2007. 58 p.
  • Karai József (1927): Groteszk tánc, [nyomtatott kotta] : Klarinétra és vonósokra : Bővített változat. [S.l.] : Ed. Music-Soft, 2009. 19 p. + szólam (6x2 p)