Szabadság

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

A szabadság a kívánt tett megvalósításának lehetősége. Filozófiailag a determinizmus ellentéte. A politikában a szabadságjogok a biztosítékok a kormány kényszerítő intézkedéseivel szemben, az alkotmányos demokrácia, a jogállam egyik alapja, a vallások közül a hinduizmus is hangsúlyozza a döntés, a tett szabadságát, legfőképpen pedig Jézus - vagyis a Szabadító - szavait olvashatjuk Lukács evangéliumában az elnyomás és a bűn alóli felszabadításról és a szeretet kifejezésének szabadságáról bármely napon. A kultúrában a szabadság a kulturális örökség folytonos megújítása által történő szabad önkifejezés igényét jelenti, az őskortól a napjainkban lezajló szabad kulturális forradalomig folyamatosan jelen van.

Gandhi, a XX. század legnagyobb hatású szabadságjogi aktivistája, az indiai függetlenségi mozgalom vezetője

Filozófia[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A filozófusok már a legkorábbi időktől foglalkoznak a szabadság kérdésével. Például Marcus Aurelius római császár volt az egyik, aki legelsőnek írt az egyenlő jogokról, a szólásszabadságról, és arról, hogy a kormánynak tiszteletben kell tartania az állampolgárok összes szabadságjogát.

A 17. században John Locke foglalkozott az antik gondolattal.

„In the state of nature, liberty consists of being free from any superior power on Earth.” – szabadnak lenni a Föld bármely felsőbb erejétől, áll meghatározásának bevezetőjében. A liberalizmus nem jelenti azt, hogy bárki bármit tehet; a szabadságjogok érvényesítése senki részéről nem akadályozhatja mások arányos jogérvényesítését.

Filozófiai vonalon többek között John Stuart Mill (1806–1873) fejlesztette tovább a szabadság fogalmát. A szabadságjogokon belül kettős rendszernek mutatta be a tett és ellenállás, ha úgy tetszik, a cselekvés és nem-cselekvés szabadságát. Mill ugyanakkor A Szabadságról szóló könyvében fontos kulturális lépést is tesz, mikor példát hoz arra, hogy nem-kormányzati csoportok kulturálisan hogyan sérthetik mások szabadságjogait.

Politika[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Antik szabadságjogok[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A legelső szabadságjog, amit jelenleg ismerünk Mezopotámiából, Urukaginától, Lagas királyától származik, aki védte a polgárok szabadságát a kizsákmányolástól és erőszaktól. Ugyanakkor elég szigorú, sokszor embertelen büntetéseket is szabott a törvénysértőkre.

A suméroknál és görögöknél fontos koncepcióként jelent meg a rabszolgák felszabadítása. Arisztotelész is említi ezt akkor, mikor a demokrácia fejlődéséről ír, ezután a perzsa, az Asóka-vezette buddhista Mauria és a római birodalomból láthatunk példákat.

Társadalmi szerződés és emberi jogok[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az ókor után a politikai szabadságjogok először a középkorban, majd a polgárosodással folyamatosan a 17. századtól és a Felvilágosodással fejlődtek ismét nagyot. A középkori előzményeknek tekintjük az olyan – alapvetően csak a nemesek egyes szabadságjogairól szóló! – dokumentumokat, mint például a Magna charta libertatum, vagy például Magyarországon az Aranybulla.

A társadalmi szerződés elméletét Thomas Hobbes politikafilozófus fektette le Leviathan című 1651-es könyvében. A korábbi szabadságjogi eszmények megerősítése és pontosítása mellett pontosan és külön lefektette a polgári társadalom önálló és államtól független szabadságjogait.

John Locke és Montesquieu után Mills-ig Jean-Jacques Rousseau járult hozzá jelentősen ahhoz, hogy a szabadságjogok politikai osztályozásra kerüljenek. Szabadság, egyenlőség, testvériség – ezt az elvet az 1795. évi Emberi és polgári jogok nyilatkozata a következőképpen fogalmazza meg: „A szabadság lényege, hogy azt tehetjük, ami nem árt mások jogainak.” „Szabadon élni, halni.” Ezek a gondolatok alapvető hatást gyakoroltak a XIX. századtól a XXI. századig a jogállamok kialakulására.

Az emberi jogok mai fogalma is a minden emberre vonatkozó szabadságra és egyenlőségre épül. Az általánosan használt definíció szerint: Az emberi jogok azok a jogok és szabadságjogok, amelyek minden embert születésüktől fogva egyenlően megilletnek.

Az ENSZ Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata 1. cikk 1. mondata így hangzik: Minden emberi lény szabadon születik, és egyenlő méltósága és joga van.

Kultúra[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A kulturális szabadság az egyik legveszélyeztetettebb szabadságjog. Jól látszik ez például a papírkorban a feudális vagy ipari kultúrmonopóliumok kialakulásán, mellyel kapcsolatban többen, például Tolsztoj, Neumann és mások felemelték szavukat a másolásjogi, vagy szabadalmi korlátokkal szemben.

Az emberiség hatalmas ugrása, a digitális korba való váltás ugyanakkor ismét felerősítette a kulturális önkifejezésben való szabad részvétel lehetőségét, ebbe a térbe belépve mindenki globálisan szerzővé és terjesztővé vált. A szabad kultúra mozgalom egyes jogok közösségnek való visszaadásával biztosítja a kulturális szabadságot.

Művészi szabadság[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A művészi szabadság azt jelenti, hogy a művész szabadon megválaszthatja kifejezni valója tárgyát, módját, a művet nyilvánosságra hozhatja és engedélyt adhat a felhasználásra.

A haladásban való szabad részvétel[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az ENSZ Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata több ponton foglakozik a kulturális kérdésekkel. A szabadságjogok terén a 27. pontban kijelenti, hogy minden ember egyenlő joggal bír a művészet élvezetére és a tudományos és kulturális haladásban való részvételhez és egyenlő jog illeti meg az abból származó jótéteményekben való osztozásban.

Szabadság és erőszakmentesség[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A XIX. század során többek között sok szabadságharcban felerősödtek a békemozgalmak. 1889-ben a Hágai békekonferencia után elindult például a hágai Állandó Döntőbíróság, mely folyamatosan – többek között a Savarkar ügyben – kifejezte, hogy a szabadságjogok tartós érvényesülését erőszakmentesen látja elérhetőnek. Ez alatt a lelkiismereti szabadságjogok is egyre jobban tudatosultak.

Az általános szabadságjogok lelkiismereti szabadság alapján történő erőszakmentes-tartós érvényesítése követhető modellnek tűnt. Az azóta eltelt több, mint 100 évben az erőszakmentesen kiálló vezetők – mindenek előtt Gandhi és például Martin Luther King, Nelson Mandela és mások – mozgalmai eredményeket hoztak abban, hogy néhány alapvető szabadságjogot sikerült tartósan érvényesíteni.

A magyar nép szabadságeszménye[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Függetlenség[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

"Esik eső, karikára, Kossuth Lajos kalapjára,
valahány csepp esik rája, annyi áldás szálljon rája!
Éljen a magyar szabadság, éljen a haza!"

- a Kossuth-nóta 2. strófája

"Talpra magyar, hí a haza!
Itt az idő, most vagy soha!
Rabok legyünk, vagy szabadok?
Ez a kérdés, válasszatok! -
A magyarok istenére
Esküszünk,
Esküszünk, hogy rabok tovább
Nem leszünk!"

- Petőfi Sándor: Nemzeti dal

Polgári szabadságjogok[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

XIX. század[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

"Kivánjuk a' sajtó szabadságát, censura eltörlését!"

az 1848-as márciusi 12 pont első pontja

XX. század[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

"...jogom van
  és lélek vagy agyag
még nem vagyok s nem oly becses az irhám,
hogy érett fővel szótlanul kibirnám,
  ha nem vagyok szabad!

Az én vezérem bensőmből vezérel!
  Emberek, nem vadak -
elmék vagyunk! Szivünk, mig vágyat érlel,
  nem kartoték-adat.
Jöjj el, szabadság! Te szülj nekem rendet,
jó szóval oktasd, játszani is engedd
  szép, komoly fiadat!"

József Attila: Levegőt! 1935. november 21.

Szabadságjogi aktivisták galériája[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Lásd még[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Ez a szócikk részben vagy egészben a Liberty című angol Wikipédia-szócikk fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel.