Fokozás

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

A melléknevek, a határozók (a határozószók és a melléknévből képzett határozók), valamint egyes határozatlan számnevek sajátos tulajdonsága a fokozás lehetősége.

Magyar[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A magyar nyelvben fokjelekkel történik. Középfok esetén -bb (ritkán, illetve régiesen -b) jel kerül a szó végére, mely szükség esetén kötőhanggal kapcsolódik a tőhöz. Felsőfokban ez a leg-, túlzófokban a legesleg- szóeleji jellel egészül ki.

Fok Jel a tő elején Jel a tő végén Példák
Melléknév Melléknévi igenév Határozó Számnév
Alapfok idős idős idegesítő megvetett kerülendő hamar kevés
Középfok -bb / -b idősebb idősb idegesítőbb megvetettebb kerülendőbb hamarabb kevesebb
Felsőfok leg- -bb / -b legidősebb legidősb legidegesítőbb legmegvetettebb legkerülendőbb leghamarabb legkevesebb
Túlzófok legesleg- -bb / -b legeslegidősebb legeslegidősb legeslegidegesítőbb legeslegmegvetettebb legeslegkerülendőbb legesleghamarabb legeslegkevesebb

Előfordulnak alkakkiegészüléses esetek is:

Alapfok Középfok Felsőfok
sok több legtöbb
kicsit kevésbé legkevésbé
nagyon jobban legjobban

Ismert hiányos fokozású szó is:

Alapfok Középfok Felsőfok
inkább leginkább