Szerkesztő:12akd

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
2017. október 18. szerda, Aktuális szócikkszám: 418 654
Ü Z E N E T E K :


A L Á B B   A   S Z E R K E S Z T Ő   S A J Á T   M U N K A L A P J A   F O G L A L   H E L Y E T


Ha az embernek semmi gondja sincs maga miatt, az Isten iránta való szeretetéből fakadóan, és a jótétemények miatt sem, tudva azt, hogy az Isten törődik vele, – az ilyen remény igaz és bölcs. Ha pedig az ember önmaga gondoskodik saját dolgaiban, és Istenhez imádsággal csak akkor fordul, amikor bajba kerül, amivel önmaga erejéből nem képes megbirkózni, elkezd reménykedni Isten segítségében, – az ilyen remény puszta és hazug. Ugyanis az igazi reménység csupán csak egyedül az Isten Országát keresi … A szív addig nem talál békére, amíg nem birtokolja az ilyen reményt. Ez a remény pedig békét hoz számára, és öröm tölti el őt.

– Szárovi Szent Szerafim orosz remete (1759–1833)

A nyugati gondolkozás azonban már régóta egészen más irányba fordult. Leszokott arról, hogy befelé tekintsen és a végtelen sok jelenség közös gyökerét keresse, hanem kifelé, a jelenségek sokasága felé irányította figyelmét. Megedzette, kifejlesztette a kifelé irányuló gondolkozás eszközét, a kapcsolatokat kutató racionális észt, és meglepő, nagyszerű eredményeket ért el a jelenségvilág kutatásában. A világban rejlő lehetőségek hosszú sorát tárta fel, kifürkészte az anyag sok-sokféle alkalmazhatóságát, s önmagát szoros kapcsolatba hozta azzal az új, szándékosan teremtett világgal, amelyet elméje és találékonysága alakított ki. És eközben megszokta, hogy azt a szemléleti módot, amely mindezt lehetővé tette – az ésszerű, tapasztalható és logikusan ellenőrizhető tényekben való gondolkozást –, egyedül használhatónak tartsa. Leszokott arról, hogy befelé és önmagába tekintsen, s mert kifelé nézve, a jelenségek világában nem találta meg a lelkét, hovatovább arra a meggyőződésre jutott, hogy a lélek csak mese. S innen már csak egy kicsiny lépés odáig, hogy akkor az Isten is csak mese, mert a csupán kifelé tekintő, csak a kapcsolatok rendjében gondolkozó racionális agy semmi szükségét nem érzi ennek a "hipotézisnek".

– Baktay Ervin: előszó Paul Brunton "India titkai" c. művéhez

Bizonyára tudod, ó, Szókratész: amikor valaki már érzi halála közeledtét, elfogja őt a félelem és a gond olyanok iránt, amikkel eddig mit se törődött. Az alvilágról szóló meséket, hogy az itt igazságtalanul cselekvőknek majd bűnhődniök kell odaát, eddig csak kinevette, ám ezek most megrendítik a lelkét: hátha mégis igazak és maga - lehet, aggkori elesettségében vagy mert valóban közelebb került a túlvilághoz - mélyebben eltűnődik rajtuk. Eltelik lelkiismeret-furdalással és félelemmel, számon veszi és megvizsgálja, ugyan kinek tett valami rosszat; úgy találja, hogy életében bizony sok gonoszat cselekedett, gyakorta fölriad álmából, mint a gyermek, és retteg, rossz sejtelmek között él. Ám aki tudja, hogy semmi gonoszat nem követett el, az édes reménységben él.

– Platón: Az állam

Mégis-mégis, oly nehéz az sokszor,
Megtalálni itten az igazi utat.

– Aveszta

Óh, Isten, te tudhatod csak,
hogy mi legyen a helyes.
Én csak annyit tudok,
hogy minden tan és minden tanítás
lelkem súlyként nyomja
s közöttük el nem igazodom
s csak újabb vágyódással
ölöm a lelkemet
és segedelmedért,
megváltásomért kiáltozok.

– Aveszta

Értelem nélkül e világ se lehetne, –
de csak az Isten a tudója,
hogy mi mi végre van benne.
Egykoron majd kiviláglik mégis,
hogy mindehol
az eszme irányított mindent
s a rossznak és a jónak is
megvan az ő célja,
és hogy a kezdettel karöltve jár
a dolgoknak vége.

Hogyha gondolatban,
szóval s tetteidben
harcolsz szüntelen a hazugság ellen, –
s helyibe oltod az igazság szerelmét:
bizony megismerted a teremtés célját.

Jártadban, keltedben, utad ahogy hozza –
ha segítséget nyújtsz az embereknek,
ugy igazi munkát végezel a földön
s e munka gyümölcse
az egekben vár rád.

– Aveszta

I am not alone. God is here, as God is everywhere.

– Alaszkai Szent Hermann

Jaj, a szelek drótsövénye

szét ne szedje már, földet érjen, megpihenjen ez a zöld madár. Előbb ágra száll, aztán gyöpre száll, zöld erdőben, zöld mezőben sétál a madár. Micsoda madár! micsoda madár! kék a lába, zöld a szárnya, fűhegyen megáll. Idegen a táj, Továbbmenne már, véres még a bóbitája, tolla csupa sár. Ne menj el, madár, kilobban a nyár, sárga pernye hull a fákról, füstöl a határ. Nem megy a madár, marad a madár, sűrű eső lesz a rácsa, ketrece a táj. Holnap őszre vál, aztán télre jár, fehér fák közt, hómezőben sétál a madár. Micsoda madár! micsoda madár! kék a lába, zöld a szárnya, dér gyöngyén megáll.

– Zelk Zoltán: Micsoda madár

Tartalomjegyzék

Antikvárium Könyvek[szerkesztés]

  • Buber: Én és Te
  • Idvezlégy, kegyelmes Szent László kerály, Magyarországnak édes oltalma (sárga)
  • Nagy Töhötöm: Jezsuiták és szabadkőművesek
  • Egyháztörténet 1-2.: A kezdetektől - 1711-ig/1711-től - napjainkig - Tankönyv és tanári kézikönyv (BMRG-s)
  • A Szent Grál üzenete


Sablon[szerkesztés]

12akd
a Magyar Királyság erdélyi vajdája
Hivatali idő
[[]]. [[.]][[]]. [[.]]
Előd [[]]
Utód [[]]

Vallás római katolikus



Előde:
[[]]
Kalocsai érsek
Utóda:
[[]]
12akd
Csanád püspöke
Született [[]]. [[.]]
[[]]
Elhunyt [[]]. [[.]]
[[]]
Püspökségi ideje
[[]]. [[.]] – [[]]. [[.]]
Püspökségi ideje
[[]]. [[.]] – [[]]. [[.]]
Püspökségi ideje
[[]]. [[.]] – [[]]. [[.]]
Előző püspök
Következő püspök
[[]]
[[]]


12akd
Erdély püspöke
Született [[]]. [[.]]
[[]]
Elhunyt [[]]. [[.]]
[[]]
Püspökségi ideje
[[]]. [[.]] – [[]]. [[.]]
Püspökségi ideje
[[]]. [[.]] – [[]]. [[.]]
Püspökségi ideje
[[]]. [[.]] – [[]]. [[.]]
Előző püspök
Következő püspök
[[]]

[[]]
[[]]

[[]]

Ipari körzetek, ipari vasutak[szerkesztés]

PEST[szerkesztés]

Ferencvárosi-körzet[szerkesztés]
    1. Szerszámgépipari Vállalat
Pestszentimrei-körzet[szerkesztés]
    1. TEFU Rt.
    2. Település és Tisztasági Szolgáltató Vállalat
    3. Budapesti Kőolajipari Gépgyár
Ferihegyi-körzet[szerkesztés]
    1. Pestszentlőrinci Kavicsbánya
    2. Lombker Kft.
Pestszentlőrinci-körzet[szerkesztés]
    1. ZIM Lampart
    2. Richter Gyógyszergyár
    3. MÁV Vasútépítő Gépellátó és Szolgáltató Kft.
    4. Magnezit Ipari Művek
    5. ÉM Parafakő
    6. Chemimas
    7. BVG Vegyipari Gépgyár
    8. Radiátorgyár
    9. EM Kerámia
    10. Agyagbánya
    11. Kőbányai Textil
    12. EVIG 1.
    13. EVIG 2.
    14. EVIG 3.
    15. EVIG 4.
    16. Pestszentlőrinci Egyesült Vegyiművek (Műgyanta Kft.)
    17. ÁFOR/MOL
    18. Kispesti Hőerőmű
    19. Kőolajipari Gépgyár
    20. Magyar Építő Rt. (ÉM 21.)
    21. Lőrinci Fonó
    22. Téglagyár
Kőbányai-körzet[szerkesztés]
    1. FEFE
    2. ÉPTEK
    3. KIPSZER
    4. Sörgyár 1-es telep
    5. Sörgyár 2-es telep
    6. Sörgyár 3-as telep
    7. Sörgyár 4-es telep
    8. Sörgyár 5-ös telep
    9. Sörgyár 6-os telep
    10. Ganz-MÁVAG Kada utcai telepe („Sorg telep”)
    11. DÉLKER Kft.
    12. Globus Konzervgyár
    13. ERECO
    14. Hőtechnika
    15. MÉH
    16. Ráth Hungária
    17. Zalakerámia
    18. Orion
    19. CEREOL (Növényolajgyár)
Józsefvárosi-körzet[szerkesztés]
    1. GANZ ERDÉRT
    2. Honvédség
Rákosi-körzet[szerkesztés]
    1. Egyesült Gyógyszer és Tápszergyár (EGIS)
    2. MÁV Olajosztó
    3. ALUKER
    4. KAV
    5. Tejipar
    6. Ikarus
    7. EKV
    8. Rákos Mezeje TSZ
    9. Egyesült Vegyiművek
Mátyásföldi-körzet[szerkesztés]
    1. Ikarus
Vizafogói-körzet[szerkesztés]
  • É-i rész:
    1. Sóraktár
    2. Kender-Jutagyár
Rákossszentmihályi-körzet[szerkesztés]
    1. Porcelángyár
    2. Ferroglobus
    3. OVIT
    4. VEIKI
    5. AGROKER
    6. MEGÉV
    7. Elektromodul
    8. JULIUS MEINL
    9. ERŐKAR
Rákospalota-Kertvárosi-körzet[szerkesztés]
    1. UNILEVER-CEREOL
    2. Medimpex
    3. Domus
    4. ÁTI
    5. Compack
Újpesti-körzet[szerkesztés]
    1. MAHART
    2. Hajógyár (Magyar Hajó- és Darugyár (MHD) Angyalföldi Gyáregysége)
    3. Táncsics Bőrgyár
    4. Duna Cipőgyár
    5. Újpesti Bőrgyár
    6. Pannónia Szőrmegyár
    7. Falemezgyár
    8. Újpesti Növényolajgyár
    9. Hungári Vegyiművek
    10. Budalakk
    11. Porfestékgyár
    12. Egyesült Izzó
    13. Vízművek
    14. Hungária Papírgyár
    15. Cérnagyár
    16. Oxigéngyár
    17. Duclos Bányagépgyár
    18. Hazai Pamutszövőgyár
    19. Cserzőanyaggyár
    20. Újpesti Vágóhíd

Apokrifekre utalás a Bibliában?[szerkesztés]

  • Zakariás, Barakiás fia
  • Ézsaiás kettéfűrészeltetése (Zsid 11:37)
  • Jannész és Jambrész (2Tim 3:8)
  • Kiscsirkék összegyűjtése
  • Ézsaiás felemeltetése (In: Júdás levele)
  • Énók 1. könyve (In: Judás levele)
  • Arám targumok (In: Bölcsesség könyve)
  • Pál utalása apokrif levélre

Árak[szerkesztés]

Szerkesztő:12akd/próbalap


A mai nap az a holnap, amely miatt idegeskedtünk tegnap.

Honlapok[szerkesztés]


'30-as, '40-es évek nevelési könyvei[szerkesztés]

  • Egyéb:
    • Scupoli Lőrinc: Lelki harc
    • Schmidtmayr Mária: Gyermekek Isten útjain
    • Bognár Elek: A szavalás, színjátszás és rendezés művészete
    • Bognár Elek: A szónoklás és előadás művészete
    • Szabó József: Két gyűrű egy boldogság
    • Schütz Antal: Isten a történelemben

Régi szakkönyvek[szerkesztés]

  • FILOZÓFIA:
    • Pekár Károly: A filozófia története - Az emberi gondolkodás története, 1902, 468 p
    • Zivuska Jenő: A filozófia története - Thalestől Platonig, 1912, 331 p
  • JOG:
    • Timon Ákos: Magyar alkotmány- és jogtörténet tekintettel a nyugati államok fejlődésére, 1916
    • Hajnik Imre: Egyetemes jogtörténet a középkor kezdetétől a francia forradalomi, 1875
    • Wenzel Gusztáv: Egyetemes európai jogtörténet, 1869-1873
    • Schvarcz Gyula: Egyetemes alkotmányisme rövid vázlatban, 1880
  • TÖRTÉNELEM:
    • Gyárfás István: A jászkunok története I-IV. kötet, 1870-1885

Közepesen régi és újabb könyvek[szerkesztés]

  • Goldzicher: Az Arab Irodalom Rövid Története ( A kezdetektől a XIX. századig)
  • Képes történelmi világatlasz
  • Akik megváltoztatták a világot - 3000 rendkívüli nő és férfi élete és kora
  • A bizánci és az újgörög irodalom története
  • Patai József: A középső kapu - Héber költők
  • Ruchek Antal: A keresztény nő
  • Beniczkyné Bajza Lenke: Leányok tükre (nagy magyar nők élete)
  • Katholikus Levelek Egy Megtérő Nőhöz
  • M. Hesemann: Sötét alakok - Mítoszok,legendák és hazugságok a Katolikus Egyház történetéből
  • Tomka Ferenc. Az egyház bűnei
  • Harsányi Lajos: Az elragadott herceg - Szent Imre herceg életregénye
  1. Vatera
  • Nagy Magyarok élete I-II.
  • Nos rector...
  • Magyar mese és mondavilág (Mohai köz!)
  • Nietzsche
  • Vezércsillagok
  • Mikszáth Kálmán Az én kortársaim
  • Madzsar: A magyar népköltés versalakjai 1895
  • Modern magyar festőművészek - 1900
  • Ham Antal: Ifjú szentek élete
  • Nagy képes természetrajz
  • A lakásberendezés művészete
  • Gyöngyösi István válogatott poétikai munkái
  • A női szépség a festőművészetben
  • Leány olvasmányok
  • Asszonyok aranykönyve
  • Pénzügytan
  • Magyar irodalmi olvasókönyv
  • Hadtudományi enciklopédia
  • Hasznos könyv
  • Olasz Péter művek
  • Szalai László: A zsidó nők története
  • Miképp lehetünk hosszú életűek?
  • Keresztény katedrai tanítások a nevendék...
  • filozófia könyvcsomag 9 db
  • Szemelvények a magyar lyra és epikából
  • A hetedik házasság
  • Magyar szellemi élet
  • Balics Lajos: A római katholikus egyház története Magyarországban
  • Utazás Pestről Budapestre (reprint)
  • Edda-dalok (reprint)
  • Kozma A. Magyar symphoniák

Keresztény ókori és középkori írók[szerkesztés]

A keresztény ókor és középkor irodalma magyar nyelven.

  • 8.9. Giovanni Pozzi, Claudio Leonardi: Olasz misztikus írónők, Európa Könyvkiadó, Budapest, 2001, ISBN 963-07-6849-6, 554 p
  • ÓKORI KERESZTÉNY ÍRÓK (Nagy Szent Gergelyig [† 604] számítva)


4.1. Az életadó oszlop. Georgiai szentek és vértanúk legendái (vál., ford. Bíró Margit), Életünk Szerkesztősége, Szombathely, 1990, ISBN 963-02-8706-4, 176 p


  • KÖZÉPKORI KERESZTÉNY ÍRÓK (Luther fellépéségig [1517] számítva)

9. Bencés Kiadó 9.1. Szent Benedek Regulája, Bencés Kiadó, Pannonhalma, 1993, ISBN 963 7819 15 0, 80 p 9.2. Clairvaux-i Szent Bernát: Hitünk élete a szeretet, Bencés Kiadó, Pannonhalma, 1997, ISBN 963 7819 73 8, 119 p

10. L'Harmattan Kiadó : 10.1. Lectio Divina sorozatból: 10.1.1. Salernói János: Szent Odó élete, L'Harmattan Kiadó, Budapest, 978-963-7343-06-3, 119 p 10.1.2. Baán Izsák, Xeravits Géza (szerk.): A remeteélet iskolájában - Válogatott források és tanulmányok, L'Harmattan Kiadó, Budapest, 102 oldal, ISBN 963 7343 22 9, 102 p 10.1.3. Rievaulxi Boldog Eldréd: A tizenkét éves Jézusról és Lelkipásztorok imája, L'Harmattan Kiadó, Budapest, 978-963-7343-50-6, 58 p 10.1.4. Clairvaux-i Szent Bernát: Az alázat és a gőg fokairól. A megtérésről, L'Harmattan Kiadó, Budapest, ISBN 978 963 236 083 6, 116 p

11. Szent István Társulat: 11.1. Sarbak Gábor (szerk.): "Középkori keresztény írók"-sorozat. Budapest, Szent István Társulat. 11.1.1. Az első és második keresztes háború korának forrásai. Vál., ford. Veszprémy László. 1999. 11.1.2. Jan van Ruusbroec: A lelki menyegző. Misztikus írások. Ford. Balogh Tamás, Daróczi Anikó. 1999. 11.1.3. Magyarország virága. 13. sz.-i források Árpád-házi Szent Erzsébet életéről. Szerk. J. Horváth Tamás, Szabó Irén. 2001. 11.1.4. Ioannes Saresberiensis: Metalogicon. Ford. Adamik Tamás. 2003. 11.1.5. Hadewijch: A lélek nyelvén. Ford. Balogh Tamás, Daróczi Anikó, Beney Zsuzsa. 2005. 11.1.6. Canterburyi Szent Anzelm összes művei, Szerk. Sarbak Gábor, 2007 11.2. A jó élet módja. Clairvauxi Szent Bernát neve alatt ismert könyv, Szent István Társulat, Budapest, 1943, 268 p 11.3. Lelovics Lipót: Szent Tamás breviárium, Szent István Társulat, Budapest, 1968, 320 p 11.4. Szent Bonaventura misztikus művei (A lélek zarándokútja Istenbe/Élet fája/A hármas út, avagy a szeretet fellángolása/Beszélgetek a lelkemmel), Szent István Társulat, Budapest, 1991, ISBN 963-360-470-2, 211 p 11.5. Az egyszerűség útja – Assisi Szent Ferenc írásai (szerk. Szedő Dénes), Szent István Társulat, Budapest, 1981, ISBN 963-360-171-1, 337 p 11.6. Kecskés Pál: A lelki élet mesterei írásaiból, Szent István Társulat, Budapest, 1964, 303 p

12. Helikon Könyvkiadó: 12.1. Harmonia Mundi-sorozat: 12.1.1. Jacobus de Voragine: Legenda Aurea (ford. Veszprémi László), Helikon Könyvkiadó, Budapest, 1990, ISBN 963-2080-57-2, 333 p 12.1.2. Assisi Szent Ferenc Perugiai Legendája (ford. Varga Imre), Helikon Könyvkiadó, Budapest, 1990, ISBN 963-208-037-8, 144 p 12.1.3. Eckhart Mester: A Teremtés könyvének magyarázata, Helikon Könyvkiadó, Budapest, 1992, ISBN 963-208-090-4, 134 p 12.1.4. Aquinói Szent Tamás: A létezőről és a lényegről (ford. Klima Gyula), Helikon Könyvkiadó, Budapest, 1990, ISBN 963-208-039-4, 165 p

13. Ecclesia Könyvkiadó: 7.1. Lángolj és világíts – Válogatás Szent Bernát műveiből (ford. Golenszky Kandid), Ecclesia Könyvkiadó, Budapest, 1978, ISBN 963-363-907-7, 368 p 7.2. Kempis Tamás: Krisztus követése (ford. Jelenits István), Ecclesia Könyvkiadó, Budapest, 1977, ISBN 963-363-904-2, 584 p (Szalézi Szt. Ferenc Filoteájával együtt)

14. Agapé Kft. 14.1. Ferences források sorozat: 14.1.1. A három társ legendája, Agapé Kft., Szeged, 1995, ISBN 963-8112-70-0, 70 p 14.1.2. Assisi Szent Ferenc művei, Agapé Kft., Szeged, 1993, ISBN 963-8112-15-8, 150 p 14.1.3. Assisi Szent Ferenc Perugiai Legendája, Agapé Kft., Szeged, 1997, ISBN 963-458-083-1, 158 p 14.1.4. Celanói Tamás életrajzai Szent Ferencről, Agapé Kft., Szeged, 1996, ISBN 963-8112-07-7, 413 p 14.1.5. Fioretti – Assisi Szent Ferenc Virágoskertje, Agapé Kft., Szeged, 1999, ISBN 963-458-145-5, 199 p 14.1.6. Szent Klára művei és életének forrásai, Agapé Kft., Szeged, 1999, ISBN 963-8112-18-2, 207 p

15. Kairosz Kiadó: 15.1. Hildegard von Bingen: Égi harmóniák. Az Isteni Erők játéka., Paulus Hungarus – Kairosz Kiadó, Budapest, 2003, ISBN 963-9484-36-9, 166 p 15.2. Frankfurti Névtelen: Német teológia, Kairosz Kiadó, 2005, ISBN 9789637510267, 178 p 15.3. Clairvauxi Szent Bernát: A kegyelemről és a szabad elhatározásról, Paulus Hungarus – Kairosz Kiadó, Budapest, 2002, ISBN 963-9406-79-1, 220 p 15.4. Clairvauxi Szent Bernát: A megfontolásról, Kairosz Kiadó, 2005, ISBN 9789637510601, 208 p 15.5. Johannes Duns Scotus: Párizsi előadások, Kairosz Kiadó, Budapest, 2011, ISBN 9789636624903, 198 p 15.6. Karthauzi Dénes: Ha valaki üdvözülni akar – Az Atanáz-hitvallás kifejtése, Kairosz Kiadó, 2013, ISBN 9789636626686, 130 p 15.7. Paschasius Radbertus: Az Úr testéről és véréről, Kairosz Kiadó, 2001, ISBN 9789639302983, 228 p 15.8. A templomos lovagrend regulája, Kairosz Kiadó, 2002, ISBN 9789639484085, 336 p 15.9. Teologia sorozat: 15.9.1. Sienai Szent Katalin: Dialógus, Paulus Hungarus – Kairosz Kiadó, Budapest, 2003, ISBN 963-956-811-2, 477 p 15.9.2. Eckhart Mester: Az értelem fénye. Fiatalkori művek, német prédikációk, tanköltemény és értekezések, Kairosz Kiadó, Budapest, 2010, ISBN 978-963-662-411-8, 438 p 15.9.3. Johannes Tauler: A hazatérés útjelzői. Beszédek a misztikus útról, Paulus Hungarus – Kairosz Kiadó, Budapest, 2002, ISBN 963-940-654-6, 475 p 15.9.4. Eckhart Mester: Beszédek, Paulus Hungarus – Kairosz Kiadó, Budapest, 2003, ISBN 963-948-442-3, 117 p 15.9.5. Sienai Szent Katalin: Misztikus levelek I-II., Kairosz Kiadó, Budapest, 2012, ISBN 978-963-662-536-8, 964 p

16. Egyéb kiadók: 16.1. Aquinói Szent Tamás: A teológia foglalata (Első rész), Gede Testvérek, 2002, ISBN: 963929828X, 841 p 16.2. Aquinói Szent Tamás: A teológia foglalata (Második rész 1.) , Gede Testvérek, 2008, 792 p 16.3. Aquinói Szent Tamás: A teológia foglalata (Második rész 2.), Gede Testvérek, 2014, 729 p 16.4. Aquinói Szent Tamás: Catena aurea I. Kommentár Máté evangéliumához, JATEPress, 2000, ISBN 9789634823452, 852 p 16.5. Tours-i Gergely: Korunk története. A frankok története. Ford.: Adamik Tamás és Mezey Mónika. Kalligram Kiadó, Pozsony, 2010. 16.6. Szent Konstantin-Cirill és Szent Metód élete, Kalligram Kiadó, 2012, 64 p 16.7. Mózes bar Képha: Paradicsomkommentár, Magyar Könyvklub, 2001, 224 p 16.8. Szent a szentről – Szent Bonaventura: Assisi Szent Ferenc életrajza, Szentföldi Ferencrendi Zárda, Budapest, 1942, 158 p 16.9. Evezz a mélyre – Clairvauxi Szent Bernát műveiből elmélkedési anyag, Korda R. T., Budapest, é.n. (1940 k.), 206 p 16.10. Sík Sándor: Himnuszok könyve – A keresztény himnuszköltészet remekei, Kairosz Kiadó, Budapest, é.n., 963-85632-9-X, 346 p 16.11. Babits Mihály: Amor Sanctus – Szent szeretet könyve. Középkori himnuszok latinul és magyarul, Polis Könyvkiadó, Kolozsvár, 1996, 224 p 16.12. Paolai Szent Ferenc élete, Editorale progetto 2000, 2007, 96 p 16.13. Nikolaosz Kabaszilasz liturgia-magyarázata (ford. Orosz László), Szent Atanáz Gör. Kat. Hit. Főiskola, Nyíregyháza, 1996, 142 p 16.14. Az első monachusok nevelése – A Kármel ősi írásaiból (ford. Diós István), Sarutlan Kármelita Nővérek, Magyarszék, 2006, 63 p 16.15. Az égi és a földi szépről – Források a későantik és a középkori esztétika történetéhez (közreadja Redl Károly), Gondolat Könyvkiadó, Budapest, 1988, ISBN 963-281-843-1, 518 p 16.16. Norwichi Julianna: Az isteni szeretet kinyilatkoztatásai, JEL Kiadó, Budapest, 2013, ISBN 9786155147333, 256 p 16.17. Csodatévő Takla Hajmánót (vál., ford. Ormos István), Helikon Kiadó, Budapest, 1986, ISBN 963-207-606-0, 164 p 16.18. Assisi Szent Ferenc Virágos kertje – Fioretti (ford. Kaposy József), Athenaeum, é.n., (1940 k.), 446 p (különlegessége a függelékben Fráter Egyed testvér élete és mondásai) 16.19. A lelki élet ferences mesterei sorozat: 16.19.1. Szt. Bonaventura: A lélek útjai Istenhez. 1940. 16.19.2. Meyer, Wendelin: Szt. Bonaventura lelkigyakorlatos vázlatai. 1941. 16.19.3. Szt. Bonaventura: A tökéletesség kis tükre. 1941. 16.19.4. Milánói Jakab: Stimulus amoris. A szeretet zsarátnoka. (1941) 16.19.5. Philomena: Régi ferences himnuszok. (szerk. Szedő Dénes.) 1942. (2. kiad. Ferences himnuszok. Uo., 1944) 16.19.6. Szt. Bonaventura: Beszélgetek a lelkemmel. 1941. 16.19.7. Szt. Bonaventura: Elöljárók aranykönyve. 1944. 16.19.8. Virágszálak Szt. Ferenc és társai életéből. 3. kiad. 1943. 16.19.9. Lull, Ramon: Imádónak és imádottnak könyve. 1943. 16.19.10. Lyra Coelestis. Szerk. Váth János. 1944.

Keresztény újkori írók[szerkesztés]

A keresztény újkor irodalma magyar nyelven. (1517-től számítva)


1. ORTODOX KERESZTÉNYSÉG

1.1. Hodigitria Kiadó 1.1.1. Hészükhaszta József 1.1.2. Áthoszi Porfiriosz atya élete 1.1.3. Áthoszi Porfiriosz atya tanításai 1.1.4. Kronstadti Szent János: Életem Krisztusban 1.1.5. Szofronyij Szaharov apát: A Szent Hegy titka 1.1.6. A moldvai szerzetesek élete 1.1.7. Három beszélgetés moldvai sztarecekkel 1.2. Egyéb kiadók 1.2.1. Szárovi Szent Szerafim [1759–1833]: A Szentlélek megszerzése, Terebint, 1996, ISBN 963-046-481-0, 63 p 1.2.2. Szárovi Szent Szerafim élete és tanítása, Nyolc Boldogság Katolikus Közösség (Péliföldi-Szentkeres), 1996, ISBN 963-002-017-3, 112 p 1.2.3. A zarándok elbeszélései, Bencés Kiadó, Pannonhalma, 2003, ISBN 963-86294-0-1, 215 p

2. KATOLIKUS KERESZTÉNYSÉG

2.1. Sarulan Karmelita Nővérek 2.1.1. Avilai Szent Teréz [1515–1582]: A tökéletesség útja, Sarutlan Karmelita Nővérek, Magyarszék 2.1.2. Avilai Szent Teréz: A belső várkastély, Sarutlan Karmelita Nővérek, Magyarszék 2.1.3. Avilai Szent Teréz: Önéletrajz, Sarutlan Karmelita Nővérek, Magyarszék 2.1.4. Lisieux-i Szent Teréz: Levelek paptestvéreimnek, Sarutlan Karmelita Nővérek, Magyarszék 2.1.5. Lelki tanácsok Avilai Szent Teréz leveleiből, Sarutlan Karmelita Nővérek, Magyarszék 2.1.6. A Szeretet rejtekében – Lisieux-i Szent Teréz [1873–1897] levelei nővéréhez, Céline-hez, Sarutlan Karmelita Nővérek, Magyarszék

2.2. Szent István Társulat 2.2.1. Szalézi Szent Ferenc [1567–1622]: Filótea, Szalézi Szent Ferenc, Szent István Társulat, Budapest, 2004, ISBN 9633615989 2.2.2. Rotterdami Erasmus [1466–1536]: Krisztus fegyverzetében, Szent István Társulat, Budapest, 2000, ISBN 9789637688478, 193 p 2.2.3. Francois Fénelon [1651–1715]: Értekezés Isten létéről és tulajdonságairól, Szent István Társulat, 2002, ISBN 9789633613436, 368 p 2.2.4. Loyolai Szent Ignác [1491–1556] lelkigyakorlatos könyve, István Társulat, 1986, ISBN 9633603706, 383 p 2.2.5. A Római Martyrologium, Szent István Társulat, Budapest, 2010, ISBN 9789633615928, 440 p


2.3. Egyéb kiadók 2.3.1. Adolph Kolping [1813–1865]: Az élet hitre épül, Somogy megyei nyomda, 1991, 95 p 2.3.2. Pascal [1623–1662]: Gondolatok, Szukits Könyvkiadó, Szeged, 1996, ISBN 963-9020-25-7, 262 p 2.3.3. P. Quadrupani [1740–1807]: Útmutatás jámbor lelkek számára, Kairosz Kiadó, Budapest, 2001, ISBN 963 9406 14 7, 216 p 2.3.4. Ligouri Szent Alfonz: Megegyezés Isten akaratával, JEL Kiadó, Budapest, 2011, ISBN 978 615 5147 04 3, 111 p 2.3.5. Lisieux-i Szent Teréz önéletrajza, Ecclesia Könyvkiadó (Budapest) , 2005, ISBN 963-363-292-7 , 345 p 2.3.6. Teréz anya gondolatai, Új Ember Kiadó, Budapest, 2003, ISBN 963 9527 26 2, 69 p 2.3.7. Keresztes Szent János [1542–1591] összes versei és válogatott prózája, Európa Kiadó, Budapest, 1992, 205 p

2.4. Régi kiadású könyvek 2.4.1. Porto Mauritio Leonard [1676–1751]: Szent beszédek nagyböjtre, Székesfehérvár, 1857, 247+314 p 2.4.2. Rodriguez Alfonz [1526–1616]: A keresztény tökéletesség gyakorlása I-III., 1910 2.4.3. Vogel, Matthäus SJ [1695–1766]: Szentek élete I-III., Kalocsa, 1866-1868 (Átdolgozva: Szentek élete I-IV., Budapest, 1908-1912) 2.4.4. P. Doss Adolf [1825–1886]: Gondolatok és tanácsok – A műveltebb ifjúság számára, Kalocsa, 1905, 724 p 2.4.5. P. Doss Adolf: Az okos hajadon – Gondolatok és tanácsok, Kalocsa, 1906, 430 p 2.4.6. Scaramelli János [1687–1752]: Lelki vezér I-II., A keresztény tökéletesség útján, Temesvár, 1903, 551 p 2.4.7. Lehen: Útmutatás a lelki béke megszerzésére és megőrzésére, Szatmár, 1898, 482 p 2.4.8. Ligouri Szent Alfonz [1696–1787]: Örök igazságok – Az imádság, Korda Kiadás, Budapest, 1924, 58 p 2.4.9. Ligouri Szent Alfonz: A Jézus Krisztus iránt való szeretet gyakorlása, Szent István Társulat, Budapest, 1922 2.4.10. Liguori Szent Alfonz: Szentség-látogatások – a hónap minden napjára, Szent István Társulat, Budapest, 1922 2.4.11. Ligouri Szent Alfonz: Kálvária járás vagyis szent keresztút, Pest, 1861 2.4.12. Ligouri Szent Alfonz: Vezérkönyv az Oltáriszentség látogatásáról, Pest, 1867 2.4.13. Ligouri Szent Alfonz: Az üdvösség útja, Cegléd, 1896 2.4.14. Ligouri Szent Alfonz: Szentséglátogatók könyve, Budapest, 1902 2.4.15. Ligouri Szent Alfonz: Jézus Krisztus keserves kínszenvedése és halála. A 4. evangélium nyomán. Budapest, 1903 2.4.16. Ligouri Szent Alfonz: A krisztusi lélek, 1913 2.4.17. Ligouri Szent Alfonz: Mentsd meg a lelkedet, Kiskunmajsa, 1913 2.4.18. Ligouri Szent Alfonz: A Jézus Krisztus iránt való szeretet gyakorlása, Budapest, 1922 2.4.19. Ligouri Szent Alfonz: Szűz Mária dicsősége, Kalocsa, 1924 2.4.20. Ligouri Szent Alfonz: A Boldogságos Szűz Mária erényei, Rákospalota, 1930 2.4.21. Ligouri Szent Alfonz: Gondolatkincsek Ligouri Szent Alfonz műveiből, Budapest, 1946 2.4.22. Páli Szent Vince [1581–1660] gondolatai az év minden napjára (benne még: Páli Szent Vince vigasztaló gondolatai szenvedők részére + Az Isten akaratához való alkalmazkodásról), Esztergom, 1902, 184 p 2.4.23. Szent alapítóink levelezése – Depaul Szent Vincének és De Marillac Szent Lujzának [1591–1660] egymáshoz és első nővéreinkhez intézett levelei, Budapest, 1940, 606 p 2.4.24. Bourdaloue [1632–1704] tisztelendő pater predikátzioi…, I-VII., Pest, 1814-1815 2.4.25. Bossuet [1627–1704] egyházi beszédei I-II., 1902, 691 p + 748 p 2.4.26. XII. Pius [1876–1958] élete és válogatott beszédei, Budapest, 1943, 478 p 2.4.27. Római martirologium, Székesfehérvár, 1928, 327 p


2.5. Egyéb 2.6. II. János Pál [1920–2005] pápa több művei 2.7. XVI. Benedek pápa [1927–] több művei 2.8. Ferenc pápa [1936–] több művei

3. PROTESTÁNS KERESZTÉNYSÉG

3.1. Evangélikus 3.1.1. Luther Márton [1483–1546] több művei

3.2. Református 3.2.1. Kálvin János [1509–1564] több művei

3.3. Egyéb 3.3.1. John Bunyan [1628–1688]: A zarándok útja – Bővölködő kegyelem, Evagéliumi Kiadó, Budapest, 1995, ISBN 963 85446 7 8, 262 p 3.3.2. Comenius [1592–1670]: A világ útvesztője és a szív paradicsoma, Bibliaiskolák Közössége, Budapest, 1990 (2. kiadás), ISBN 963 7427 00 7, 225 p


[ Kérdéses: Alacoque Szent Margit ]


Későbbi források[szerkesztés]

K e l e t i[szerkesztés]

  • Orosz, egyéb szláv, szír, kopt, stb.:
  1. Szárovi Szent Szerafim élete és tanítása (összeáll. és ford. Hidász Ferenc), Nyolc Boldogság Katolikus Közösség, Homokkomárom, 1996, ISBN 963-002-017-3, 112 p
  2. A zarándok elbeszélései (ford. Korzenszky Richárd), Bencés Kiadó, Pannonhalma, 1994, ISBN 963-781-941-x, 269 p
  3. Bălan, Ioanichie: A moldvai szerzetesek élete (ford. Korányi Mária és Pikler Mihály) Budapest, Odigitria–Osiris, 2002, ISBN 9633893283, 144 p
  4. Bălan, Ioanichie: Három beszélgetés moldvai sztarecekkel, L'Harmattan Kiadó, 2008, ISBN 9789632361130, 124 p
  • Muszlim:
  1. Nizámi Arúzi: Ritkaságok gyűjteménye, Európa kÖnyvkiadó, Budapest, 1984, ISBN 9630734664, 179 p

Egyéb[szerkesztés]

  1. (Huber Lipót: A vérvád és vérgyilkosságok története + Sulchan Aruch, München, 1998)
  2. (Colette Sirat: A zsidó filozófia a középkorban, Logos Kiadó, Bp., 1999)
  3. (Regnault, Lucien: Így éltek a 4. századi egyiptomi szerzetesek. Fordította Bódogh-Szabó Pál. Budapest, Bizantinológiai Intézeti Alapítvány, 2004.)
  4. Püski Levente: Magyarország a XX. században I-V., Babits Kiadó, 2000 ([1])

Régi igényes könyvek[szerkesztés]

  • Források:
    • Egyetemes jogtörténet
    • Petrik Géza könyvészete
    • Kecskés Pál: A bölcselet története főbb vonásaiban
    • Altaner Bertold: Patrologia
    • Weszely Ödön: Pedagógia, Révai Kiadás, 1932, 190 p


1. Tudományok 1.1. Társadalomtudományok

Történettudomány[szerkesztés]

  • Egyetemes történelem
    • Általános
  1. Bajza József: Új Plutarch (1845)
  2. Hunfalvv János: Egyetemes történelem I-III. (1850)
  3. Bumüller János: Világtörténet I-II. (1850s)
  • Cantu Caesar: Világtörténelem I–XV., Szent István Társulat, Eger, 1861–1876, kb. 12.000 oldal (hozzá tartozik: Kor- és betűrendi mutató Cantu Caesar Világtörténelméhez, 1877, 404 p + kiegészítő kötete: Cantu Caesar: Az utolsó harmincz év története, Szent István Társulat, Eger, 1881, kb. 400 oldal)
  • Weber György: A világtörténet tankönyve I–V., Heckenast Gusztáv kiadása, Pest, 1865–1869, kb. 2100 oldal
([I.] Az ó világ története [II.] A népvándorlás és az egyistenhivés megalapítása [III.] Az uj-kor [IV.] A forradalmak kora [V.] Toldalék. A német és magyar irodalom története vázlatban)
  • Világtörténelem a mívelt magyar közönség számára I–VIII. (szerk. Ribáry Ferenc, Molnár Antal, Marczali Henrik), Mehner Vilmos kiadása, Budapest, 1879–1885, kb. 5700 oldal (hozzá tartozik: Marczali Henrik: A legujabb kor története 1825–1880, Révai Testvérek, Budapest, 1892, 963 p) → (reprint kiadásban megjelent a II. és a III. kötete:
    • Ribáry Ferenc: Az Ókori Görögország története, Anno Bt., Budapest, é. n. [2000 körül], ISBN 963-9066-63-X, 674 p
    • Ribáry Ferenc: Róma története, Laude Kiadó, Budapest, é. n. [2000 körül], ISBN 963-9120-21-9, 704 p)
([I.] Az ó-kor története I. – A keleti népek története [II.] Az ó-kor története II. – Görögország és Macedonia története [III.] Az ó-kor története III. – A Római Birodalom története [IV.] A középkor története I. – A népvándorlástól a keresztes háborúkig [V.] A középkor története II. – A tatárjárástól a reformatio kezdetéig [VI.] Az ujkor története I. – A reformatiótól a vesztfáliai békeig [VII.] Az ujkor története II. – A harminczéves háborutól a nagy franczia forradalomig [VIII.] Az ujkor története III. – A demokratikus mozgalmak és a franczia forradalom kora 1774-1830.)
  • Szalay József: A magyar nemzet története I-IV., 1879-1883
  • Holzwarth F. J.: Világtörténet I–IX., Csanád-Egyházmegyei nyomda, Temesvár, 1888–1892, kb. 5500 oldal
(a köteteknek nincs külön nevük)
  • Weisz Ker. János: Világtörténet I–XXII., Magánkiadás, Temesvár, 1897–1905, kb. 17.900 oldal (a létező legterjedelmesebb magyar nyelvű világtörténet)
([I.] Kelet története [II.] Hellas és Róma [III.] A kereszténység. A népvándorlás [IV.] Az izlám. Nagy Károly. VII. Gergely [V.] A keresztes hadjáratok ideje [VI.] Habsburgi Rudolftól Columbusig [VII.] Az új világ. I. Miksa. A reformáczió. V. Károly [VIII.] Vallásháború. Irodalom, művészet (1530-1617-ig) [IX.] Észak-Európa. Harmincz éves háború. Irodalom, művészet [X.] Angol forradalom. I. Lipót császár. XIV. Lajos kora [XI.] Északkelet és Északnyugat Európa. Osztrák örökösödési háború [XII.] Mária Terézia. II. Frigyes. Franczia irodalom. Lengyelország [XIII.] II. József. II. Katalin. II. Frigyes. III. Károly. III. Gusztáv. Pombal Struensse [XIV.] II. Lipót császár. Észak-Amerika elszakadása Angliától. A franczia forradalom kezdete [XV.] XVI. Lajos és a forradalom [XVI.] A franczia trón bukása. Háború Európában. Napoleon ifjusága [XVII.] A rémkorszak. Fölkelés Vendéeben és Bretagneban. Az 1793. évi alkotmány [XVIII.] 1793-1796. Háború Lyonért és Belgiumért. A rémrendszer tetőpontja és bukása [XIX.] Lengyelország. A direktórium. Az 1795-1799. évi nagy háború [XX.] [XXI.] [XXII.])
  • Nagy képes világtörténet I–XII. (szerk. Marczali Henrik), Franklin-Társulat Magyar Irod. Intézet és Könyvnyomda–Révai Testvérek Irodalmi Intézet Részvénytársaság, Budapest, 1898–1905, kb. 7800 oldal (reprint kiadása: Kassák Kiadó)
([I.] A Kelet ókori népeinek története [II.] A görögök története a római hódítás koráig [III.] A rómaiak története [IV.] A népvándorlás kora – Az iszlám [V.] A hűbériség és a keresztes hadjáratok kora [VI.] A középkori intézmények bomlása és a renaissance [VIII.] A reformatio kora [VIII.] Az ellenreformatio kora [IX.] Az absolutizmus kora [X.] A forradalom és Napoleon kora [XI.] A reformok kora [XII.] Korunk állami és társadalmi alkotásai)
  • Tolnai Világtörténelme I–X. (szerk. Mangold Lajos, Horváth Cyril), Magyar Kereskedelmi Közlöny Hírlap és Könyvkiadó Vállalat, Budapest, kb. 4300 oldal (reprint kiadása: Kassák Kiadó)
([I.] Az Őskortól a rómaiak történetéig [II.] Római Birodalom története [III.] A népvándorlástól az első keresztes háborukig [IV.] A keresztes háboruktól a renaissance koráig [V.] A felfedezések, a reformáció és az ellenreformáció kora [VI.] XIV. Lajos és Nagy Frigyes kora [VII.] A francia forradalom és Napoleon kora [VIII.] 1815–1908 – A szabadságharcok és a nemzeti ujjáébredés kora [IX.] A mai nemzeti államok alakulása napjainkig [X.] A civilizáció története)
  • A világ történelme I–VI. (szerk. Endrei Zalán), «Globus» Műintézet és Kiadóvállalat R.-T., Budapest, 1906–1912, kb. 3800 oldal
([I.] A keleti népek [II.] Klasszikus népek I. rész [III.] Klasszikus népek II. rész [IV.] A népvándorlás és keresztes háboruk kora [VI.] A felfedezések és a reformáczió kora )
  • Egyetemes történet I–IV. (szerk. Szekfű Gyula), Magyar Szemle kiadása, 1937, kb. 2700 oldal (reprint kiadása: Pán Könyvkiadó Kft., Budapest, 1991, ISBN 963-7965-12-2)
([.] Az ókor története [II.] A középkor története [III.] Az új-kor története [IV.] A legújabb kor története)


    • Különös
  1. Karcsú Antal Arzén: A szerzetes rendek egyetemes történelme I-V., 1867
  2. Weber Gyula: A pápaság története I-XI., 1871
  3. Lázár Gyula : India története, 1878, 123 p
  4. Lázár Gyula: A török birodalom története, 1890, 563 p
  5. Lázár Gyula: Az orosz birodalom történelme I-IV., 1891
  6. Lázár Gyula: Angolország történelme I-IV., 1893
  7. Szabolcsi Miksa: A zsidók egyetemes története I-VI. (1905 k.)
  8. Gebé Andor: Bosnyákország történelme (1908)
  9. Pilch Jenő: A hírszerzés és kémkedés története I-III. (1936)
  • Nemzeti történelem
    • Általános
  1. Szilágyi Sándor (szerk.): A magyar nemzet története
  2. Hóman Bálint – Szekfű Gyula (szerk.): Magyar történet (1935)
  3. Magyarország történelme, földje, népe, élete, gazdasága, irodalma, művészete Vereckétől napjainkig I-V.
  4. Varga Ottó
    • Különös
  1. Wenzel Gusztáv: Magyarország bányászatának kritikai története (1880)
  2. Wenzel Gusztáv: Magyarország mezőgazdaságának története (1887)
  3. Angyal Dávid (szerk.) A magyar történet kútfőinek kézikönyve (1901)
  4. Gracza György: Az 1848-49-iki magyar szabadságharcz története I-V. (1900 k.)
  5. Tower Vilmos: A pápák szerepe hazánk megmentésében és fennmaradásában (1935)
  6. Fraknói Vilmos, Magyarország egyházi és diplomáciai összeköttetése a római Szentszékkel I–III., 1900-1903
  7. Szilágyi (Erdély)
  8. Salamon
  9. Szalay
  10. Horváth Mihály: A magyarok története, I–VIII., 1878
  11. Horváth Mihály: Huszonöt év Magyarország történetéből (1823-1848), 1864
  12. Horváth Mihály: Magyarország függetlenségi harcának története 1848 és 1849-ben
  13. Gracza György: Az 1848-49-iki magyar szabadságharcz története I–V., 1894-1898

Irodalomtudomány[szerkesztés]

  • Irodalomtörténet
    • Egyetemes irodalomtörténet
  1. Henrich Gusztáv (szerk.): Egyetemes irodalomtörténet I-IV. (1911)
    • Nemzeti irodalomtörténet
  1. Toldy Ferenc
  2. Bodnár Zsigmond: A magyar irodalom története I–III. (1891-1893)
  3. Horváth Cirill: A magyar nemzeti irodalom története (1896)
  4. Bayer József: A magyar drámairodalom története I-II. (1897)
  5. Szilágyi Sándor, Radó Antal: A magyar irodalom története I-II. (1907)
  6. Pintér Jenő magyar irodalomtörténete I-VIII. (1943)
  • Egyes külföldi irodalmak:
  1. D. Nisard: A franczia irodalom története I-IV., 1880
  2. Hippolite Taine: Az angol irodalom története I-V. , 1885
  3. Radó Anntal: Az olasz irodalom története I-II., 1896
  4. Heinrich Gusztáv: Német irodalom története I-II., 1886
  • Irodalomelmélet
  1. Sebestyén Károly: Dramaturgia (1919)
  • Filológia

Nyelvtudomány[szerkesztés]

Statisztika[szerkesztés]

1.1.4.1. Láng Lajos: A statisztika története (1913) 1.1.4.2. Buday László: A statisztika elmélete és története (1923)

Közgazdaság-tudomány[szerkesztés]

Politikatudomány[szerkesztés]

  1. Concha Győző: Politika I-II. (1894 és 1905)

Pszichológia[szerkesztés]

  • XIX. SZÁZAD
  1. Diessel Gerhard: A munka a hit világosságában (1898)
  2. Payot Gyula: Az akarat nevelése (1898)
  • XX. SZÁZAD ELSŐ FELE
  1. Lester F. Hard: A haladás lelki tényezői (1906)
  2. Bognár Cecil: Pszichológia (1935)
  3. Rohracher Hubert: Karakterológia (1942)
  4. Harkai Schiller Pál: Bevezetés a lélektanba (1944)
  • ÉV NÉLKÜLI
  1. Perlaky Lajos: A magány lélektana (é. n.)
  2. Lux Gyula: A nyelv – Nyelvlélektani tanulmány (é. n.)
  3. Kornis Gyula: A pszichológia és logika elemei (é. n.)
  4. Sebestyén Jenő: A református nő lelkivilága I-III. (é. n.)
  5. Richard Baerwald: Okkultizmus és spiritizmus – A természettudomány megvilágitásában (é. n.)


1.2. Alkalmazott tudományok

Neveléstudomány[szerkesztés]

  1. Lesnyánszky András: Didaktika, és methodika, avvagy a' tanitásnak közönséges tudománnya, és a' tanitás módgyának tudománnya (1832)
  2. Niemayer Ágoston Hermann: A' nevelésnek és tanitásnak tudománya I-II. (1833)
  3. Rimler Károly: Néptanitók könyve (1857)
  4. Dobos János: A gyermek imái és első vallásos érzelmei (1861)
  5. Sasku Károly: Neveléstan (1867)
  6. Szilasy János: A nevelés tudománya (1872)
  7. Garamszeghy Lubrich Ágost: Neveléstudomány I-IV. (1874)
  8. Bartalus István: Ének-tanító vezérkönyv (1878)
  9. Riecke G. A.: Anyák könyve (1878)
  10. Fonyó Pál: Módszertani hitelemzések (1881)
  11. Spencer Herbert: Értelmi, erkölcsi s testi nevelés (1875)
  12. Erdődi János: Neveléstan (1882)
  13. Verédy Károly: Paedagogiai encyclopaedia (1886)
  14. Legouvé Ernő: Az olvasás művészete (1886)
  15. Deharbe József: A római katolikus káté alapos és könnyen felfogható értelmezése válogatott történelmi példákkal I-V. (1886)
  16. Kiss Áron: A nevelés- és oktatás-történet kézikönyve (1887)
  17. Környei János: A tanító az iskolában (1887)
  18. Orbók Mór: Paedagogiai plutarch I-II. (1887)
  19. Goerth A.: A tanitás művészete (1888)
  20. Mihályfi Ákos: A papnevelés története és elmélete I-II. (1896)
  21. Schöberl X. F. : A katholikus hitoktatás kézikönyve I-III. (1891)
  22. Gegus Ida: Virágos kert – Dalok, játékok és mesék óvodák, anyák és nevelők számára (1891)
  23. Nagy Antal: Katholikus hitoktatók kézikönyve I-III. (1891)
  24. Székely István: Ösztön és Ész I-II. (1897)
  25. Wundt Vilmos: A lélektan alapvonalai (1898)
  26. Finánczy Ernő: Neveléstörténet I-IV. (1906-1927)
  27. Cziklay Lajos: Kath. hajadonok könyve (1909)
  28. Ifj. Leopold Lajos: A presztizs (1912)
  29. Hattler Xav. Ferenc: Jézus legszentebb szivének háza (1913)
  30. Imre Sándor: A családi nevelés főkérdései (1925)
  31. Imre Sándor: Neveléstan (1928)
  32. Weszely Ödön: Pedagógia, Révai Kiadás, 1932, 190 p
  33. Böngérfi János: Nevelés I-II., (1938)
  • ÉV NÉLKÜLI
  1. Kenedy Géza: Problémák (é. n.)
  2. Smiles-Shramm: A boldogulás útja (é. n.)
  3. Alexy E.: A siker és boldogulás titka (é. n.)

Illemtan[szerkesztés]

  1. Szablyár Ferenc: A pesti művelt társalgó (1872)
  2. Whol Janka: Illem (1891)
  3. Harkai Aladár: Titkár (1897)
  4. Gömbösné Galamb Margit: Az uriasszony (1906)
  5. Brankovics György: A legujabb magyar általános levelező (1907)
  6. Ifj. Gonda Béla: A jó modor (1918)
  7. Vida Vilmos: Így szebb az élet! (1943)
  • ÉV NÉLKÜLI
  1. Szerelemhegyiné Móczár Jolán: A társalgás művészete (é. n.)
  2. Schidlof : Az érvényesülés művészete – A megnyerő modor könyve (é. n.)
  3. Szabó István Andor: Az uriember (é. n.)
  4. Özv. Báthory Nándorné: Asszonyi Életművészet (é. n.)
  5. Károly Pál: Egy kis illemtan mindenkinek (é. n.)
  6. Vajda László: Legujabb és Legteljesebb általános levelező (é. n.)
  7. Szabóné Nogáll Janka: A jó modor (é. n.)
  8. Kassay Adolf: Legújabb levelező, önügyvéd, házi titkár (é. n.)
  9. Széplaki Ede: Magyar felköszöntők könyve (é. n.)
  10.  ? Pohárköszöntők (é. n.)
  11. Nádai László: Szerelmi levelező (é. n.)
  12. Evva Ádám: Szív írja szívnek – szerelmi levelező (é. n.)
  13. Havas István: Jó gyermekek köszöntő könyve (é. n.)
  14. Méhes András: Társalgó – Az ildom tankönyve az élet minden viszonyaira (é. n.)
  15. Váradi András: Tolnai kis köszöntő (é. n.)
  16.  ?: Hölgyek titkára (é. n.)
  17. Fóti J. Lajos: A gyermek illemtana (é. n.)

Jogtudomány[szerkesztés]

  1. Wenzel Gusztáv: Egyetemes európai jogtörténet (1869-73)
  2. Hajnik Imre: Egyetemes jogtörténet a középkor kezdetétől a francia forradalomig (1880)
  3. Timon Ákos: Magyar alkotmány- és jogtörténet (1903)
  4. Király János: Magyar alkotmány- és jogtörténet különös tekintettel a nyugateurópai jogfejlõdésre (1908)
  5. Illés József: Bevezetés a magyar jog történetébe (1910)

Orvostudomány[szerkesztés]

  1. Békésy Géza: Az egészség könyve (1897)
  2. Forel Ágost: A hypnotismus (1914)

Mezőgazdaságtudomány[szerkesztés]

Matematika[szerkesztés]

  • Természettudományok

Fizika[szerkesztés]

Kémia[szerkesztés]

Biológia[szerkesztés]

  1. Brehm Alfréd: Az állatok világa

Csillagászat[szerkesztés]

Földrajz[szerkesztés]

  1. Hunfalvv János: Magyarország és Erdély képekben I-III. (1856)
  2. Hunfalvv János: Budapest és környéke (Pest, 1859)
  3. Hunfalvv János: A Magyar Birodalom természeti viszonyainak leirása I-III. (1863–1865)
  4. Hunfalvv János: Az Osztrák Birodalom rövid statisztikája (1867)
  5. Hunfalvv János: Ég és föld, csillagászati földrajz (1873)
  6. Hunfalvv János: Egyetemes földrajz (1881–1889)
  7. Cholnoky Jenő (szerk.): A Föld felfedezői és meghódítói I-V. (1938)

Filozófia[szerkesztés]

  • Filozófiatörténet
  1. Molnár Aladár: A bölcsészet története főbb vonalaiban előadva, Pest (1867)
  2. Pauer Imre: A philosophia történelme I–II., Pest (1869) + TÖBB MÁS MŰVE IS VAN !
  3. Domanovszky Endre: A bölcsészet története I–IV., Budapest (1870–1890)
  4. Lewes György Henrik: A philosophia története I–III., M. Tud. Akadémia Könyvkiadó Hivatala, Budapest (1876–1878), 1797 p
  5. Nagy Ferenc: A bölcsészet története kezdettől mostanig. Magán és iskolai használatra, Kecskemét (1877)
  6. Tóth Ferenc: Bölcsészet történelme. Tanulók s művelt olvasók számára I–III., Debrecen, (1872–1884).
  7. Albert Stöckl: A bölcselet története I–II., Eger, Érseki Lyceum, (1882) 1164 p
  8. Szlávik Mátyás: Bölcsészettörténet I–II., Eperjes és Pozsony (1888–1889)
  9. Pekár Károly: A filozófia története – Az emberi gondolkodás története, Athenaeum Irodalmi és Nyomdai R.-T., Budapest (1902), 468 p
  10. Schwegler Albert: A bölcselet története, Franklin-Társulat Magyar Irod. Intézet és Könyvnyomda, Budapest, (1904) 547 p
  11. Trócsányi Dezső: Bölcselettörténelem, Főiskolai Nyomda, Pápa (1939) 477 p
  12. Hajós József: A bölcselet története, Vörösmarty Nyomda, Székesfehérvár, (1941) 394 p
  13. Kecskés Pál: A bölcselet története főbb vonásaiban, Szent István-Társulat, Budapest (1943) 712 p
  1. kicsik:
    • Kondor Imre: Az európai filozófia problémáinak története, Exodus Kiadás (Budapest), 1938, 227 p
    • Báró Brandenstein Béla (szerk.): A filozófia nagy rendszerei – A Magyar Filozófiai Társaság vitaülései az 1940/41-es évadban, (Budapest), 1942, 208 p
    • Halasy Nagy József: A filozófia története, Pantheon Irodalmi Intézet R.-T. Kiadása (Budapest), 1943, 372 p
  • Általános művek
  1. Stöckl Albert: A bölcsészet tankönyve I-III.
  2. Stöckl Albert: A széptan alapvonalai
  3. Stöckl Albert: A vallás bölcselete
  4. Stöckl Albert: Szónoklattan
  • Etika
  • Esztétika
  1. Babics Kálmán: Széptan vagy aesthetika (1873)
  2. Purgstaller Kal. József: Szépészet, azaz aesthetica elemző módszer szerint (1875)
  3. Baráth Ferenc: Aesthetika (Bevezetésül a Verstannal, 1886)
  4. Bihari Péter: Egyetemes és részleges esthetika (1885) TÖBB MÁS MŰVE IS VAN !
  5. Zsilinszky Endre: A széptan előcsarnoka (1897)
  • Ismeretelmélet
  • Metafizika
  1. Kovács Ödön: A vallásbölcsészet kézikönyve I-II. (1876-77)
  2. Dr. Hettinger Ferenc: A kereszténység védelme I-V. (ford. Répássy János), Érsek-Lyceumi Könyvnyomda (Eger) , 1884, 2482 p
  3. Dr. Stöckl Albert: Korunk nagy kérdései és a kereszténység szellemi, erkölcsi és társadalmi téren I-III. – Apologetico-philosophiai és social-politikai tanulmányok (ford. Répássy János), Érsek-Lyceumi Könyvnyomda (Eger) , 1883, 1313 p

Teológia, egyháztörténet[szerkesztés]

  • Bibliák
  1. Károlyi Biblia (1590)
  2. Káldi Biblia (1626)
  3. (Díszkötéses) Káldi Biblia I-VI. (1834)
  4. Arany Biblia (1890 k.)
  • Keresztény egyháztörténelem
    • Egyetemes
  1. Heiszler József: Egyháztörténelmi kézikönyv (1862)
  2. Karcsú Antal Arzén: A szerzetes rendek egyetemes történelme I-V. (1867)
  3. Karcsú Antal Arzén: A római pápák történelme szent Pétertől korunkig I-VIII. (1869-71)
  4. Robitsch Mátyás: Egyháztörténelem I-II (1874)
  5. Brück Henrik: A keresztény egyháztörténelem kézikönyve I-III. (1877)
  6. Rapaics Rajmund: Egyetemes egyháztörténelem I-III. (1879-1889)
  7. Balogh Ferenc: Keresztyén egyháztörténelem (1872-90)
  8. Kazaly Imre: Az egyetemes egyháztörténelem kézikönyve I-III. (1879-1881)
  9. Warga Lajos: A keresztény egyház története I-III.
  10. Szokoly Viktor (ford.): A pápák bűnei I-III. (De la Chátre Mór: „Histoire des Popes”, 1870)
  11. Alzog János: Egyetemes egyházi történelem
  12. Fessler József: Krisztus egyházának történelme
  13. Farkas József: Keresztyén egyháztörténelem (1882)
  14. Dr. Knöpfler Alajos: A katholikus egyháztörténet tankönyve I-II. kötet , 1903, 294 + 400 oldal
  15. Chobot Ferenc: Jézus Krisztus egyházának története I-III. (1907)
  16. Chobot Ferenc: A pápák története (1909)
  17. Petró József: A szentmise története (1931)
  18. Marx Ignác: A katolikus Egyház története (1932)
    • Magyar
  1. Pauer János: Az egyházi rend érdeme Magyarország történetében, Árpádok idõszakától korunkig (1847)
  2. Cherrier Miklós: A magyar egyház története (1856)
  3. Lányi Károly magyar egyháztörténelme I-II. (1866-69)
  4. Balics Lajos: A római katholikus egyház története Magyarországban I-II. (1890)
  5. Zeller Árpád: A magyar egyházpolitika, 1847-1894 (1894)
  6. Mihalovics Ede: A katholikus predikáczió története Magyarországon I-II. (1901)
  7. Sziklay János: A katholikus Magyarország 1001-1901 I-II. (1902)
  8. Karácsonyi János: Magyarország egyháztörténete főbb vonásaiban (1906)
  9. Zsilinszky Mihály: A magyarhoni protestáns egyház története (1907)
  • Keresztény teológia
  1. Somosy János: Keresztyén hittudomány (1836)
  2. Szeremlei Gábor: Keresztyén vallástudomány (1859)
  3. Mihályfi Ákos: Az igehirdetés (1912)
  • Keresztény egyházi beszédek, példatárak
  1. Bourdaloue Tisztelendő pater predikátzioi I-VII. (1814-15)
  2. Nagy Antal: Mindennapi lelki kenyér (1889)
  3. Pázmány Péter bíbornok, esztergomi érsek összes munkái (I–VII., 1894-1905)
  • Keresztény egyházjog
  1. Kazaly Imre: A katholikus egyházjogtan kézi könyve I-II. (1882)
  2. Mikler Károly: Magyar evangelikus egyházjog (1906)
  3. Széky Béla: Egyházi törvénykönyv
  4. Konek Sándor: Egyházjogtan kézikönyve (1863 és 1903)
  5. Kovács Albert: Egyházjogtan I-II. (1878)
  6. Haudek Á. a katolikus egyház közjoga ÉS … birtokjogA6 (kicsi mű!)


  • Keresztény szentek élete
  1. llyés András: A keresztényi életnek példája vagy tükör. (1813)
  2. Zalka János (szerk.): Szentek élete. I-V. (1859-1876)
  3. Bedeő Pál: Szentek élete, melyet a zsenge ifjúság számára írt (1847)
  4. Vogel, Matthäus SJ: Szentek élete I-III. (1866-68, átdolg. 1908-12)
  5. Dedek Crescens Lajos: Szentek élete I-II. (1900)
  6. Szentek élete. Népies kiadás (1901)
  7. Hizsa Gyula: Szentek élete. (A naptár szentjeinek rövid életrajza) Gyula, 1925.
  8. Schütz Antal (szerk.): Szentek élete az év minden napjára. I-IV. (1932)
  9. Stolz, Alban: Szentek élete. A keresztény tökéletesség útja. I-XII. (1932-1933)
  10. Radó Polikárp (szerk.): Az Egyház szentjei. (1940)
  • Más vallások
  1. Deutsch Tamás (szerk.): Mózes Öt Könyve I.-V. (1887-90)
  2. Maimonidész: A tévelygők útmutatója, (1890 k.)
  3. Slomo Ganzfried: A Sulchan Aruch kivonata I-III. (1890 k.)
  4. Huber Lipót: A Talmúd (1897)

Egyéb[szerkesztés]

  • Művészetek

Képzőművészetek[szerkesztés]

  • Általános művek

2.1.1.1. Pasteiner Gyula: A művészetek története (1885)
2.1.1.2. Beöthy Zsolt (szerk.): A művészetek története I-III. (1912)
2.1.1.3. Gerevich Tibor (szerk.): Magyarország művészeti emlékei I-III. (1938-9)

  • Festészet
  • Szobrászat
  • Építészet
  • Iparművészet

2.1.5.1. Marczalli Henrik (szerk.) Az iparművészet könyve I-III. (1902)
2.1.5.2. Malonyai Dezső: A magyar nép művészete, I – V. (1907-22)

Szépirodalom[szerkesztés]

2.2.1. Verne Gyula összes munkái, Tolnai Nyomdai Műintézet és Kiadóvállalat Rt.
2.2.2. Báró Eötvös József összes munkái I-XX.
2.2.3. Magyar remekírók (1900 k.)
2.2.4. Herczeg Ferenc munkái I.-XX. (1925)
2.2.5. Arany János munkái
2.2.6. Garay János összes munkái

Zene[szerkesztés]

2.3.1. Ábrányi Kornél: Általános zenetörténet (1886)
2.3.2. Hofecker Imre: Általános zenetörténelem (1894)
2.3.3. Kacsóh Pongrác: A zene fejlődéstörténete (1909)
2.3.4. Molnár Géza: Általános Zenetörténet I-II. (1911)
2.3.5. Gál György Sándor: A zene története (1940)
2.3.6.

Színészet[szerkesztés]

Lexikonok, enciklopédiák[szerkesztés]

3.1. A magyar család aranykönyve
3.2. Újabb kori ismeretek tára I.-VIII. (1850-es évek)
3.3. Somogyi Ede (szerk.): Magyar lexikon I-XVI. (1879-85)
3.4. Pallas nagy lexikona
3.5. Révai nagy lexikona
3.6. Gutenberg nagy lexikona

Sorozatok[szerkesztés]

4.1. A műveltség könyvtára
4.2. Wenzel Gusztáv: Árpád kori új okmánytár I-XIII.
4.3. Történelmi életrajzok 1.-61.
4.4. Szent István könyve
4.5.

Albumok[szerkesztés]

Újságok[szerkesztés]

5.1. Kisdednevelés
5.2. Hitszónoklati folyóirat

Egyéb[szerkesztés]

6.1. Radnai Béla: Az egységes magyar gyorsírás tankönyv (1928)

RENDSZEREZETLENEK Irodalom Radó Antal (szerk.): Idegen költők albuma, 1891, 367 p Beöthy Zsolt: A magyar nemzeti irodalom történeti ismertetése I-II., 1892 Deme Károly: Magyar olvasókönyv, 1897, 212 p Radó Antal (Szerk.): Költők albuma, 1902, 284 p Szántó Kálmán: Költészettan olvasókönyvvel, é.n., 200 p Révy Ferenc – Lengyel Miklós: Retorika és Poetika, 1908, 253 p Riedl Frigyes: Poétika, 1927 Történelem Cantu Caesar: Világtörténelem I.-XV.?, 1850-1870 k. Szalay László: Magyarország története I-V., 1857 Horváth Mihály: Huszonöt év Magyarország történelméből I-V., 1868 Horváth Mihály: Magyarország függetlenségi harczának története I-III., 1872 Marczali Henrik, Márki Sándor: Aradi vértanúk albuma, 1892, 246 p Szalay József, Dr. Baróti Lajos: A magyar nemzet története I-IV., 1890 k. Szécsi Ferenc: Ami a történelemből kimaradt, én., 247 p Természettudomány Czógler Alajos: A fizika története életrajzokban I-II., 1882 Amédée Guillemin: A mágnesség és elektromosság, 1885, 875 p Nuricsán József: Utmutató a chemiai kísérletezésben, 1906, 254 p Mágocsy-Dietz Sándor: A növények táplálkozása, 1909, 716 p Walther Johannes: A Föld és az élet története, 1911, 671 p Aujeszky Aladár: A baktériumok természetrajza, 1912, 920 p Richard J.: Oczeánográfia, 1912, 576 p Soddy Frederick: A rádium, 1912, 151 p Scheiner J.: Népszerű asztrofizika, 1916, 840 p

Matematika Ábel Károly: Mértan a középiskolák felsőbb osztályai számára, 1904., 236 p Grész Leó: Algebra és geométria, 1912, 339 p

Földrajz Deme Károly: Földrajz, 1902, 69 p Vallás Munkay J.: Istennek földi országa Európában 1840 óta I-II., 1856 A humanitás bálványa – avagy a szabadkőművesség, 1877, 430+471 p Répászky József: Általános dogmatika I-II., 1878, 1968 p Sardá y Salvany Félix: A liberalismus bün, 1888, 216 p Nogáll János: Liliomszálak,1896, 400 p Balics Lajos: A római katholikus egyház története Magyarországban I-II., 1900 Schlőr Alajos: Elmélkedések az evangélium egész tartalma fölött I-III., 1900 M. Louvet: A tisztítóhely, 1904, 367 p Csiky Lajos: Lelkipásztorkodástan, 1908, 512 p

Históriaantik Könyvesház reprint kiadásai[szerkesztés]

1. Dr. Thallóczy Lajos: Jajcza (bánság, vár és város) története 1450-1527 2. Nagy Géza: A Skythák 3. Nagy László: Magyar fegyverek 1630-1662 4. Wosinsky Mór: Az őskor mészbetétes díszítésű agyagművessége 5. Hampel József: Ujabb tanulmányok a honfoglalási kor emlékeiről 6. Rómer Flóris-Henszlmann Imre: Műrégészeti kalauz különös tekintettel Magyarországra I-II. 7. Békefi Remig: A Balaton környékének egyházai és várai a középkorban 8. Könyöki József: A középkori várak különös tekintettel Magyarországra 9. Hampel József: A bronzkor emlékei Magyarhonban I-II-III. 10. Pulszky Ferencz: Magyarország archaeologiája I-II. 11. Kuzsinszky Bálint: A Balaton környékének archaeologiája 12. Acsády Ignácz: A magyar nemesség és birtokviszonyai a mohácsi vész után. 2. Régi magyar birtok-viszonyok 13. Hampel József: Ujabb tanulmányok a rézkorról 14. Wertner Mór: Az Árpádok családi története 15. Wertner Mór: A magyar nemzetségek a XIV. század közepéig I-II. 16. Szentkláray Jenő: A dunai hajóhadak története 17. Takács Sándor: A magyar gyalogság megalakulása 18. Fógel József: II. Lajos udvartartása (1516-1526) 19. Fógel József: II. Ulászló udvartartása (1490-1516) 20. Ráth Károly: A magyar királyok hadjáratai, utazásai és tartózkodási helyei I-II 21. Wenzel Gusztáv: Stibor vajda. Életrajzi tanulmány. 22. Szádeczky Lajos: Iparfejlődés és céhek története Magyarországon I-II. 23. Pesty Frigyes: A magyarországi várispánságok története különösen a XIII. században 24. Wertner Mór: A középkori délszláv uralkodók genealogiai története 25. Nagy Imre-Véghely Dezső-Nagy Gyula: Zala vármegye története. Oklevéltár I-II. 26. Karácsonyi János: A magyar nemzet honalapítása 896-997-ig 27. Karácsonyi János: A magyar nemzet őstörténete 896-ig 28. Karácsonyi János: A magyar nemzet áttérése a nyugati kereszténységre 997-1095 29. Pesty Frigyes: Magyarország helynevei történeti, földrajzi és nyelvészeti tekintetben 30. Schönherr Gyula: Hunyadi Corvin János 1473-1504 31. Fraknói Vilmos: A magyar nemzet műveltségi állásának vázlata az első fejedelmek korában és a kereszténység behozatalának története 32. Anjoukori okmánytár I-VII. 33. Wertner Mór: Negyedik Béla király története 34. Teleki József: Hunyadiak kora Magyarországon I-V, X-XII. 35. Pesty Frigyes: Az eltűnt régi vármegyék. I-II. 36. Kállay Ferenc: A magyar nemzetiségról 37. Fejérpataky László: A királyi kanczellária az Árpádok korában 38. Fraknói Vilmos: Magyarország a mohácsi vész előtt 39. Kállay Ferencz: Historiai értekezés a nemes székely nemzet eredetéről, hadi és polgári intézeteiről a régi időkben 40. Ráth Károly-Thaly Kálmán: II. Rákóczi Ferencz fejedelem emlékiratai a magyarországi háborúról 1703-tól végéig (1711) 41. Áldásy Antal: Az 1707. évi ónodi országgyűlés története 42. Áldásy Antal: Alsáni Bálint bibornok 43. Pesty Frigyes: A perdöntő bajvivások története Magyarországon 44. Acsády Ignácz: Széchy Mária 1610-1679 45. Fraknói Vilmos: A magyar királyi kegyúri jog Szent Istvántól Mária Teréziáig 46. Karácsonyi János: Szt. Ferencz rendjének története Magyarországon 1711-ig I-II. 47. Fraknói Vilmos: Werbőczi István életrajza 48. Thallóczy Lajos: A kamara haszna (lucrum camerae) története kapcsolatban a magyar adó és pénzügy fejlődésével 48. Karácsonyi János: Magyarország egyháztörténete főbb vonásaiban 970-1900-ig 49. Angyal Dávid: Adalékok II. Rákóczi Ferencz törökországi bujdosása történetéhez 50. Wertner Mór: Az árpádkori megyei tisztviselők 51. Réthy László: Az oláh nyelv és nemzet megalakulása 52. Békefi Remig: A pásztói apátság története I-III. 53. Áldásy Antal: A nyugoti nagy egyházszakadás története VI. Orbán haláláig 1378-1389. 54. Takács Sándor: Régi magyar kapitányok és generálisok 55. Wosinsky Mór: Tolna vármegye története az őskortól a honfoglalásig I-II. 56. Pór Antal: Hunyadi János Élet- és korrajz 57. Erdélyi László: Magyarország társadalma a XI. századi törvényeiben 58. Hajnik Imre: A magyar bírósági szervezet és perjog az Árpád- és a Vegyes-házi királyok alatt 59. Szabó Károly: Kún László 1272-1290 60. Csánki Dezső: I. Mátyás udvara 61. Hajnik Imre: Magyar alkotmány és jog az Árpádok alatt 61. Gábor Gyula: A megyei intézmény alakulása és működése Nagy Lajos alatt 62. Fraknói Vilmos: Szilágyi Mihály Mátyás király nagybátyja 63. Fraknói Vilmos: Hunyadi Mátyás király 1440-1490 64. Pór Antal: Nagy Lajos 1326-1382 65. Jankó János: A Balaton-melléki lakosság néprajza 66. Hunfalvy Pál: Magyarország ethnographiája 67. Györffy István: Magyar falu, magyar ház 68. Gindely Antal-Acsády Ignácz: Bethlen Gábor és udvara1580-1629 69. Acsády Ignácz: A pozsonyi és szepesi kamarák. 1565-1604. 70. Szilágyi Sándor: I. Rákóczy György és a diplomáczia 71. Dr. Szádeczky Lajos: Báthory István lengyel királylyá választása 1574-1576. 72. Jakab Elek: A királyföldi viszonyok ismertetése I-II. 73. Ortvay Tivadar: Magyarország egyházi földleírása a XIV. század elején a pápai tizedjegyzék alapján feltüntetve I-II. 74. Fejérpataky László: Magyarország városok régi számadáskönyvei 75. Ortvay Tivadar: Magyarország régi vízrajza a XIII-ik század végéig I-II. 76. Pap Dénes: Okmánytár Magyarország függetlenségi harczának történetéhez 1848-1849 I-II. 77. Erdélyi László: Árpádkori társadalomtörténetünk kritikus kérdései 78. Fraknói Vilmos: Erdődy Bakócz Tamás élete 79. Szilágyi Sándor: A két Rákóczi György fejedelem családi levelezése 80. Szalay József: Városaink a tizenharmadik században 81. Fraknói Vilmos: Vitéz János esztergomi érsek élete 82. Dézsi Lajos: Tinódi Sebestyén 1505?-1556 83. Erdélyi László: Szent Imre és kora 84. Alapi Gyula: Komárom vármegye nemes családai 85. Békefi Remig: A czikádori apátság története 86. Szilágyi Sándor: I. Rákóczy György 1593-1648 87. Szilágyi Sándor: II. Rákóczy György 1621-1660 88. Karácson Imre: Török-magyar oklevéltár 1533-1789 89. Thúry József: Török történetírók I-II. 90. Karácson Imre: Török történetírók III. 91. Szilády Áron-Szilágyi Sándor: Török-magyarkori állam-okmánytár I-VII. 92. Márki Sándor: Dósa György 93. Simonyi Ernő: Magyar történelmi okmánytár, Londoni könyv- és levéltárakból 1521-1717. 94. Szilágyi Sándor: Levelek és okiratok I. Rákóczy György keleti összeköttetései történetéhez 95. Beke Antal-Barabás Samu: I. Rákóczy György és a porta. Levelek és okiratok 96. Bontz József: Keszthely város monográfiája 97. Kővári László: Erdély nevezetesebb családai 98. Karácson Imre: Evlia Cselebi török világutazó magyarországi utazásai 1664-1666. 99. Márki Sándor: Mária Magyarország királynéja 1370-1395 100. Thallóczy Lajos-Áldásy Antal: Magyarország melléktartományainak oklevéltára II. A Magyarország és Szerbia közti összeköttetések oklevéltára 1198-1526 101. Ortvay Tivadar: Mária II. Lajos magyar király neje (1505-1558) 102. Veress Endre: Izabella királyné 1519-1559 103. Fraknói Vilmos: Pázmány Péter 1570-1637 104. Fraknói Vilmos: Oklevéltár a magyar királyi kegyuri jog történetéhez 105. Karácsonyi János: Békésvármegye története I-III. 106. Fraknói Vilmos: Magyarország egyházi és politikai összeköttetései a római Szent-Székkel I-III. 107. Korponay János: Abaújvármegye monographiája I. 108. Szilágyi Farkas: Alsófehér vármegye történelme. Alsófehér vármegye 1848-49-ben 109. Oláh György: Békésvármegye 1848-1849. I-II. 110. Haan Lajos: Békés vármegye hajdana I-II. 111. Berzeviczy Albert: Beatrix királyné 1457-1508 112. Pór Antal: Szent István király. Történelmi tanulmány 113. Fényes Elek: Magyarország leírása I-II. 114. Takács Sándor-Eckhart Ferencz-Szekfű Gyula: A budai basák magyar nyelvű levelezése I. 1553-1589 115. Egervári Ödön: Bátori Schulcz Bódog emlékiratai 1848/9-ki szabadságharczból 116. Pór Antal: Trencsényi Csák Máté 1260-1321 117. Ipolyi Arnold: Bedegi Nyáry Krisztina 1604-1641 118. Karácson Imre (Szerk.): Evlia Cselebi török világutazó magyarországi utazásai 1660-1664. 119. Szöllősy Ferencz: Kossuth és a magyar emigratió török földön 120. Erdélyi Gyula: Veszprém város története a török idők alatt 121. Szalay Ágoston: Négyszáz magyar levél a XVI. századból . 1504-1560 122. Áldásy Antal: A Magyar Nemzeti Múzeum Könyvtárának címeres levelei I-VIII. 123. Merényi Lajos: Herczeg Esterházy Pál nádor 1635-1713 124. Kővári László: Erdély története 1848-49-ben 125. Acsády Ignácz: Magyarország Budavár visszafoglalása korában 126. Beksics Gusztáv: A román kérdés és a fajok harcza Európában és Magyarországon 127. Vahot Imre: Honvédek könyve. Történelmi adat-tár az 1848-ki és 1849-ki ma-gyar hadjáratból 128. Jancsó Benedek: A román nemzetiségi törekvések története és jelenlegi állapota I. 129. Kazinczy Gábor: Gr. Illésházy István nádor följegyzései 1592-1603 és Hídvégi Mikó Ferencz históriája 1594-1613 Bíró Sámuel folytatásával 130. Szilágyi Sándor: A magyar forradalom története 1848- és 49-ben. 131. Kővári László: A magyar családi és s közéleti viseletek és szokások a nemzeti fejedelmek korából 132. Szinnyei József: A magyarság eredete, nyelve és honfoglaláskori műveltsége 133. Teleki József: Hunyadiak kora Magyarországon VI. 134. Dudás Gyula: A szabad hajdúk története a XVI. és XVII. században 135. Id. Tirts Rezső: 1848-49-iki élményeim különös tekintettel a Cornides-féle szepesi Guerilla-vadászok szereplésére a szabadságharczban 136. Ivánka Imre: Négy havi szolgálatom a magyar hadseregben 1848 junius végétől október végéig 137. Szilágyi Sándor: Felső-vadászi Rákóczy Zsigmond 1622-1652 138. Szilágyi Sándor: A magyar forradalom férfiai 1848/9-ből 139. Kővári László: Okmánytár az 1848-9-ki erdélyi eseményekhez 140. Kretschmayr Henrik: Gritti Lajos 1480-1534 141. Dudás Gyula: Bács-Bodrogh vármegye régészeti emlékei 142. Szádeczky Lajos: Kornyáti Békés Gáspár 1520-1579 143. Deák Farkas: Uzoni Béldi Pál 1621-1679 144. Lászlófalvi Velics Antal-Kammerer Ernő: Magyarországi török kincstári defterek I-II. 145. Kővári László: Erdély építészeti emlékei 146. Szilágyi Sándor: A Rákóczyak kora Erdélyben I. 147. Radvánszky Béla: Udvartartás és számadáskönyvek. I. Bethlen Gábor fejedelem udvartartása 148. Szádeczky Lajos: Erdély és Mihály vajda története 1595-1601. Oklevéltárral 149. Herman Ottó: A magyarok nagy ősfoglalkozása. Előtanulmányok 150. Pór Antal: Aeneas Sylvius II. Pius pápa. Élet- és korrajz 151. Wenzel Gusztáv: Magyarország mezőgazdaságának története 152. Szédeczky Kardoss Lajos: A székely nemzet története és alkotmánya 153. Thaly Kálmán: Történelmi naplók 1663-1719 154. Nagy Iván: Késmárki Tököly Imre naplója 1693. 1694. évekből 155. Kis Bálint: Az Árpádok királyi vére Magyarország családaiban 156. Egressy Ákos: Emlékeim az 1848-49-dik évi szabadságharcz idejéből 157. Rómer Flóris: Árpás és a móriczhidai Szent Jakabról cimzett prépostság története 158. Kővári László: Székelyhonról 159. Herman Ottó: A magyar pásztorok nyelvkincse 160. Rüstow, Wilhelm: Az 1848-1849-diki magyar hadjárat története I-II. 161. Steier Lajos: Görgey és Kossuth. Ismeretlen adalékok az 1848-49-iki szabadságharc történetéhez 162. Steier Lajos: Az 1849-ik - trónfosztás előzményei és következményei. Ismeretlen adalékok az 1848-49-iki szabadságharc történetéhez 163. Ipolyi Arnold: A deákmonostori XIII. századi román basilika 164. Rudnay Béla: A Zsámbokréthyak - Családtörténelmi tanulmány 165. Szilágyi Sándor: Báthory Gábor fejedelem története 166. Steier Lajos: A tót nemzetiségi kérdés 1848-49-ben I-II. 167. Hampel József: A régibb középkor (IV-X. század) emlékei Magyarhonban I-II. 168. Toldy Ferencz (szerk.): Archaeologiai Közlemények I. 169. Ipolyi Arnold (szerk.): Archaeologiai Közlemények II. 170. Hampel József: A honfoglalási kor hazai emlékei 171. Fraknói Vilmos: Magyarország egyházi és politikai összeköttetései a római Szent-székkel. A magyar királyság megalapításától a konstanczi zsinatig 172. Zalka János: Erdélyi szászok 173. Szalay László: Adalékok a magyar nemzet történetéhez a XVI-dik században 174. Szalay László: Erdély és a porta 1567-1578. 175. Csánki Dezső: Magyarország történelmi földrajza a Hunyadiak korában I-III., V. 178. Rudnay Béla: Ujfalussyak és Rudnayak perei a Petrőczyek ellen 1543-1591 179. Marczali Henrik: A magyar történet kútfői az Árpádok korában 180. Marczali Henrik: A magyar történet kúfőinek kézikönyve 181. Réthy László: Magyar egyetemes éremtár. Corpus Nummorum Hungariae I-II. 182. Acsády Ignácz: Magyarország pénzügyei I. Ferdinánd uralkodása alatt 1526-64 183. Bohdaneczky Imre: Magyarország pénz és sulyviszonyai az Anjouk alatt 184. Erdélyi László: Magyar művelődéstörténet I-II. 185. Kővári László: Erdély történelme I-VI. 186. Márki Sándor: II. Rákóczi Ferencz I-III. 187. Szűcs István: Szabad királyi Debreczen város történelme I-III. 188. Jászay Pál: A magyar nemzet napjai a mohácsi vész után 189. Matunák Mihály: Nagy-Surány hajdani vára történelmének vázlata 190. Matunák Mihály: Drégely és palánk katonai szerepe a törökök alatt 1552-1593. 191. R. Kiss István: A magyar helytartótanács i. Ferdinánd korában és 1549-1551. évi leveleskönyve 192. Karácsonyi János: Az első Lónyayak. Családtörténeti tanulmány 193. Károlyi János: A trencséni vár. A vár története és nevezetességei 194. Deák Farkas: Egy magyar főúr a XVII. században. Gr. Csáky István életrajza 195. Deák Farkas: Wesselényi Anna özv. Csáky Istvánné (sz. 1584-1649) életrajza és levelezése 196. Mikó Imre: Erdély különválása Magyarországtól 197. Bal Jeromos: Szepesvára története 198. Németh Béla: Szigetvár története 199. Ipolyi Arnold: Alsó sztregovai és rimai Rimay János államiratai és levelezése 200. Kemény József: Erdélyország történetei tára I. 1540-1600 201. Schustler Emilia: Magyar társadalmi és családi élet 1570-1600-ig 202. Matunák Mihály: A magyarbéli Bosnyák-család története 203. Herpay Gábor: Nemes családok Hajdúvármegyében 204. Herpay Gábor: Nemes családok Debreczenben 205. Szendrei János: Magyar viselet történeti fejlődése 206. Chernel Kálmán: Kőszeg sz. kir. város jelen és múltja I-II. 207. Jakab Elek: Szabadságharczunk történetéhez. Visszaemlékezések 1848-49-re 208. Csánki Dezső: Körösmegye a XV.-ik században 209. Kuné Gyula: Egy szabadságharcos emlékiratai 210. Garay Antal: Párisi és hazai forradalmi emlékeim 1848-1849 211. Éble Gábor: A cserneki és a tarkeői Dessewffy család. Genealogiai tanulmány 212. Asbóth Lajos emlékiratai az 1848-iki és 1849-iki magyarországi hadjáratból I-II. 213. Csoór Sándor: Bácska társadalmi élete ezer arcképpel 214. Nagy Gyula: Magyar történelmi évkönyvek és naplók a XVI-XVIII. századokból III. Czegei Vass György és Vass László naplói 1659-1739 215. Szilágyi Sándor: Görgei és fegyverletétele. Egy honvédtiszt naplójából. 216. Thim József: A magyarországi 1848-49-iki szerb fölkelés története I-III. 217. Egy honvéd-köztüzér élete 1848/9-ben. Történeti ön-életirás 218. Thim József: Délmagyarország önvédelmi harcza 1848-1849-ben 219. Gracza György: Kossuth Lajos élete és működése 220. Hamvay Ödön: Damjanich János élete története és személyének nejéhez intézett leveleiből 221. Görgey Arthur: Életem és működésem Magyarországon az 1848. és 1849. években I-II. 222. Zelizy Dániel: Debreczen sz. királyi város egyetemes leírása 223. Éble Gábor: Az ecsedi uradalom és Nyiregyháza. Gazdaságtörténeti tanulmány 224. Ecsedi István: A Hortobágy puszta és élete 225. Dobieczki Sándor: Helyi-érdekű vasutaink alapítása, építése és üzlete 226. Kandra Kabos: Bene vára a Mátrában 227. Balogh János: Egervár története 228. Kubinyi Miklós: Árva vára. Történelmi tanulmány 229. Márki Sándor: Erzsébet Magyarország királynéja (1867-1898) 230. Ethei Sebők László: Gyöngyös és vidéke története 231. Széll Farkas: A nagybesenyői Bessenyey-család története 232. Fejérpataky László: Magyar nemzetségi zsebkönyv I/1. Főrangú családok 233. Schönher Gyula: Magyar nemzetségi zsebkönyv I/2. Nemes családok 234. Szokoly Viktor: Mészáros Lázár emlékiratai I-II. 235. Bilkei Gorzó Bertalan: Szatmár vármegye nemes családjai 236. Horváth Mihály: Magyarország függetlenségi harczának története 1848 és 1849-ben I-III. 237. Lukinich Imre: A podmanini Podmaniczky-család története 238. Posta Béla: Baranya az őskortól a honfoglalásig 239. id. Görgey István: Görgey Arthur a számüzetésben 1849-1867 240. Jakab Elek: Adatok a XI. zászlóalj történetéhez, tekintettel az erdélyi 1848-1849-ki eseményekre 241. Lendvai Miklós: Temes vármegye nemes családjai I-II. 242. Csabai István: A végvári magyarság és kultúrája 243. Steier Lajos: Beniczky Lajos bányavidéki kormánybiztos és honvédezredes visszaemlékezései és jelentései az 1848/49-iki szabadságharcról és a tót mozgalomról 244. Balogh János: Munkács-vár története 245. id. Görgey István: Görgey Arthur ifjusága és fejlődése a forradalomig 246. Pap Dénes: A parlament Debrecenben 1849. I-II. 247. Gelich Rikhárd: Magyarország függetlenségi harcza 1848-49-ben I-III. 248. Szeremlei Samu: Magyarország krónikája az 1848. és 1849. évi forradalom idejéről 249. Szédeczky Lajos: A czéhek történetéről Magyarországon 250. Jerney János: A Palócz nemzet és Palócz krónika orosz és lengyel évkönyvek nyomán 251. Jerney János: A magyarországi káptalanok és konventek mint hitelmes és hiteles helyek története 252. Elemér Oszkár: Görgey Arthur 1848-49-ben 253. Andric Sándor: A montenegrói fejedelemség története. A legrégibb időtől fogva az 1852-ik évig 254. Szádeczky K. Lajos: Bethlen Gábor levelei Illésházy Gáspárhoz 1619-1629 255. Kőszeghi Sándor: Nemes családok Pestvármegyében 256. Orosz Ernő: Heves- és a volt Külső-Szolnok egyesült vármegyék nemes családjai 257. Dudás Gyula (szerk.): Bács-Bodrogh vármegye egyetemes monografiája I-II. 258. Paganel, Camille: Szkanderbég története vagy a törökök és keresztények a tizenötödik században 259. Iványi István: Szabadka szabad királyi város története I-II. 260. Pap Dénes: A magyar nemzetgyűlés Pesten 1848-ban I-II. 261. Fridrik Tamás: Bács-Bodrogh vármegye földrajzi, történelmi és statistikai népszerű leírása 262. Jerney János: Magyar nyelvkincsek Árpádék korszakából I-II. 263. Jerney János: Jerney János keleti utazása a magyarok őshelyeinek kinyomozása végett. 1844 és 1845. 264. Széchy Károly: Gróf Zrínyi Miklós 1620-1664 I-V. 265. Szilágyi Sándor: Rajzok a forradalom utáni időkből. Az első magyar katonai tanintézet 266. Angyal Dávid: Késmárki Thököly Imre 1657-1705 I-II. 267. Iványi István: A tiszai határőrvidék 1686-1750 268. Vértessy Jenő: Kölcsey Ferencz 269. Éble Gábor: A Károlyi grófok nagykárolyi várkastélya és pesti palotája 270. Thim József: A szerbek története a legrégibb kortól 1848-ig I-III. 271. Jirecek, Josef Konstantin: A bolgárok története 272. Bárczay Oszkár: A hadügy fejlődésének története I-II. 273. Andretzky József: Baranyavármegye nemesei 274. Szádeczky Kardoss Lajos: Báthori Zsigmondné Mária Krisztierna 275. Rohonyi Gyula: A honfoglalás története 276. Bocsor István: Magyarország történelme különös tekintettel a jogfejlésre I-VII. (négy kötetben) 277. Áldássy Antal: Zsigmond király és Spanyolország 278. Jászay Pál: A magyar nemzet napjai a legrégibb időtől az aranybulláig 279. Salamon Ferencz: A magyar hadi történethez a vezérek korában 280. Századunk névváltozásai. Helytartósági és miniszteri engedélylyel megváltoztatott nevek gyűjteménye 1800-1893 281. Gévay Antal: A budai pasák 282. Gracza György: Az 1848-49-iki magyar szabadságharcz története I-V. 283. Nagy Imre, Nagy Iván, Véghely Dezső: A zichi és vásonkeői gróf Zichy-család idősb ágának okmánytára I-XII. 284. Bartal Antal: A magyarországi latinság szótára 285. Horner István: Gyöngyös városának történeti, statisztikai és gográfiai leírása 286. Haan Lajos: Bél Mátyás 287. Klaic Vjekoslav: Bosznia története a legrégibb kortól a királyság bukásáig 288. Lázár István: Alsófehér vármegye magyar népe. Etnografiai tanulmány. 289. Bárczay Oszkár: A heraldika kézikönyve 290. Salamon Ferencz: Salamon Ferencz kisebb történelmi dolgozatai 291. Beksics Gusztáv: Mátyás király birodalma és Magyarország jövője 292. Szádeczky Kardoss Lajos: Przemysltől Breszt-Litovszkig. Harcztéri élmények és lengyel-magyar történeti emlékek 293. Darkó Jenő: Bölcs Leó Taktikájának hitelessége magyar történeti szempontból 294. Némethy Ludovicus: Series parochiarum et parochorum Archi-dioecesis Strigoniensis ab antiquissimus temporibus usque annum MDCCCXCIV 295. Lehoczky Tivadar: Beregvármegye monographiája I-III. 296. Thaly Kálmán: Dunántúli hadjárat 1707-ben. Hadtörténelmi tanulmány 297. Forster Gyula (szerk.): Magyarország műemlékei I-IV. 299. Fejér György: A Kazarokról. A Kazarok eredete. 300. Pintér Sándor: A Palócokról. Népismertető tanulmány 301. Pesty Frigyes: A Templáriusok Magyarországon 302. Alapy Gyula: A csallóközi halászat története 303. Lukinich Imre: A Bethleni Gróf Bethlen-család története 304. Deák Farkas: Forgách Zsuzsanna 1582-1632 305. Bártfai Szabó László: Ghymesi Forgách Ferencz 1535-1577 306. Hornyik János: Kecskemét város története, oklevéltárral I-IV. 307. Szádeczky Lajos: Thököly erdélyi fejedelemsége 308. Lukinich Imre: A podmanini Podmaniczky-család oklevéltára I-V. 309. Szabó Benő: A szepesi szászok 310. Fejér György: A kunok eredete 311. Jancsó Benedek: A román nemzetiségi törekvések története és jelenlegi állapota II. 312. Gagyi Sándor: Erdély vallásszabadsága a mohácsi vésztől Báthori Istvánig 313. Szilágyi Sándor: Okmánytár I. Rákóczy György svéd és franczia szövetkezéseinek történetéhez 314. Wenzel Gusztáv: A Fuggerek jelentősége Magyarország történetében 315. Takáts Sándor: Rajzok a török világból I-III. 316. Kállay Ferencz: Finn-magyar nyelv 317. Sobó Jenő: Erdészeti építéstan. Középítéstan I-II. 318. Barabás Samu: Zrinyi Miklós a szigetvári hős életére vonatkozó levelek és okiratok I-II. 319. Pesty Frigyes: A szörényi bánság és Szörény vármegye története I-III. 320. Mocsáry Lajos: A régi magyar nemes 321. Szilágyi Sándor: Erdélyország története tekintettel mivelődésére I-II. 322. Komlóssy Ferencz: Az Esztergom Főegyházmegyei római katholikus iskolák története 323. Demkó Kálmán: Felső-Magyarországi városok életéről a XV-XVII. században 324. Forster Gyula (szerk.): III. Béla magyar király emlékezete 325. Albert Ferencz: Heves és Külsö Szolnok törvényesen egyesült vármegyének leírása 326. Márki Sándor: Sarkad története 327. Bedy Vince: A győri székesegyház története 328. Karcsú Antal Arzén: Vácz város története I-IX. 329. Bedy Vince: A Felsőörsi Prépostság története 330. Jedlicska Pál: Kiskárpáti emlékek. Vöröskőtől–Szomolányig 331. Kubinyi Ferenc-Kubinyi Miklós: A felső-kubíni Kubínyi család története és leszármazása I-II. 332. Jedlicska Pál: Kiskárpáti emlékek. Éleskőtől-vágujhelyig 333. Fraknói Vilmos: A magyar országgyűlések története I. Ferdinánd király alatt (1526-1563) I-IV. 334. Bedy Vince: A győri székeskáptalan története 335. Lendvai Miklós: Temes vármegye nemes családjai III. 336. Jedlicska Pál: Adatok Erdődy báró Pálffy Miklós a győri hősnek életrajza és korához 1552-1600. 337. Majláth Béla: Maylád István 1502-1550 338. Kollányi Ferenc: A veszprémi püspök királyné-koronázási jogának története 339. Hatvani Mihály: Magyar történelmi okmánytár, a brüsseli országos levéltárból és burgundi könyvtárból I-IV. 340. Kollányi Ferenc: A magyar kath. főpapság végrendelkezési jogának története 341. Kollányi Ferenc: Esztergomi kanonokok 1100-1900 342. Jedlicska Pál: Eredeti részletek gróf Pálffy-család okmánytárához 1401-1653 s a gróf Pálffyak életrajzi vázlatai 343. Szávay Gyula: Győr. Monográfia a város jelenkoráról a történelmi idők érintésével 344. Villányi Szaniszló: Győr-vár és város helyrajza, erődítése, háztelek- és lakossági viszonyai a XVI. és XVII. században 345. Pados János: Szécsény Pál, kalocsai érsek életrajza 346. Fraknói Vilmos: A szekszárdi apátság története 347. Kőváry László: Erdélyország statistikája 348. Reizner János: Szeged története I-IV. 349. Erdély országának három könyvekre osztatott törvényes könyve I-IV. 350. Scheffler János: Hám János szatmári püspök és kinevezett primás emlékiratai 1848/49-ből 351. Hunfalvy János: Gömör és Kishont törvényesen egyesült vármegyék leírása 352. Matunák Mihály: Érsekújvár a török uralom alatt 1663-1685 353. Matunák Mihály: Véghles vára 354. Balogh János: Nagy-Kanizsa város és vidékének hadtörténelmi leírása 355. Balogh Pál: A népfajok Magyarországon 356. Szádeczky Lajos: A székely határőrség szervezése 1762-64-ben. Okirattárral (1761-1790) 357. Fényes Elek: A török birodalom leirása, történeti, statistikai és geographiai tekintetben 358. Fraknói Vilmos: II. Lajos és udvara. Történeti rajz 359. Kollányi Ferenc: Az esztergomi érsekség pizetum joga 360. Bunyitai Vince: Az egyedi apátság története 361. Mészáros Károly: Ungvár története, a legrégibb időktől máig 362. Temesváry János: Erdély középkori püspökei 363. Thúry József: A magyarok eredete, őshazája és vándorlásai 364. Fényes Elek: Az ausztriai birodalom statisztikája és földrajzi leírása I-II. 365. Szádeczky Lajos: Kovacsóczy Farkas levelei (1577-1594) 366. Dósa Dénes: A szászvárosi ev. ref. Kún-kollégium története 367. Éble Gábor: Az ecsedi százéves úrbéri per története 368. Palásthy Pál: A Palásthyak I-III. 369. Potemkin Ödön: Sáros vármegye leírása statistikai, földrajzi, okirati és történelmi tekintetben 370. Rupp Jakab: Magyarország helyrajzi története I-IV. 371. Salamon Ferenc: Magyarország a török hódítás korában 372. Sarkadi Nagy Mihály: Szatmár-Németi szabad királyi város egyházi és polgári történetei 373. Czékus Zoltán: Az 1914-18. évi világháború összefoglaló történelme I-II. 374. Darkó Jenő: A magyarokra vonatkozó népnevek a bizánczi iróknál 375. Galgóczy Károly: Pest-Pilis-Solt-Kiskun megye monographiája I-III. 376. Dedek Crescens Lajos: A karthausiak Magyaroszágban 377. Demkó Kálmán: Lőcse története I. Jog-, mű és művelődéstörténeti rész 378. Nedeczky Gáspár: Dömös története és ujabb leírása 379. Bánlaky József: Magyarország 1848/49. évi függetlenségi harczának katonai története I-III. 380. Bósz Egyed: Az egresi ciszterci apátság története 381. Thallóczy Lajos-Barabás Samu: A Frangepán család oklevéltára I-II. 382. Nagy Iván-Toldy Ferenc: Brutus János Mihály magyar királyi történetíró magyar historiája 1490-1552 I-III. 383. Kiss Kálmán: A Szatmári Református Egyházmegye története 384. Podhradczky József: Chronicon Budense 385. Réső Ensel Sándor: A helynevek magyarázója I-IV. 385. Podhraczky József: Buda és Pest szabad királyi városoknak volt régi állapotjokról 386. Bedy Vince: A pápóci prépostság és perjelség története 387. Salamon Ferencz: Buda-Pest története I-III. 388. Zsilinszky Mihály: Csongrádvármegye története I-III. 389. Kunsági (Illésy György) és (Egervári) Potemkin (Ödön): Honvédvilág I-II. 390. Hegyesi Márton: Az 1848-49-iki harmadik honvédzászlóalj története 391. Horváth Mihály: Huszonöt év Magyarország történelméből I-III. 392. Teleki Sándor: Garibaldi alatt 1859-ben 393. Márki Sándor: I. Ferenc József Magyarország királya 394. Jászay Pál: A gyarmati béke. A szőnyi béke 1627. 395. Podhradczky József: Béla király névtelen jegyzőjének idejekora s hitelesége 396. Toldy Ferenc: Galántai gróf Esterházy Miklós munkái 397. Gyárfás István: A jász-kúnok története I-IV. 398. Szilágyi Sándor: Erdély és az északkeleti háború. Levelek és okiratok I-II. 399. Takáts Sándor: Szegény magyarok 400. Hodor Károly: Doboka vármegye természeti és polgári esmértetése 401. Hoffmann Arnold: Az 1848-49-iki vörös-sapkás 9-ik honvédzászlóalj története 402. Makray László: Bauer őrnagy, Bem tábornok főhadsegédének hagyományai 1848 és 1849-ből 403. Budai Ferencz: Budai Ferencz polgári lexikona I-III. 404. Tóth-Szabó Pál: Szatmári György primás 1457-1524 405. Csoma József: Abauj-Torna vármegye nemes családjai 406. Pór Antal: Ipolyi Arnold váradi püspök élete és munkái vázlata 407. Lázár Gyula: A Török Birodalom története 408. Radvánszky Béla: Régi magyar szakácskönyvek 409. Szirmay Antal: Szathmár vármegye fekvése, történetei, és polgári esmérete. I-II. rész. 410. Chobot Ferenc: A váczi egyházmegye történeti névtára I-II. 411. Zsilinszky Mihály: A magyarhoni protestáns egyház története 412. Denison György: A lovasság története a legrégibb időktől a jelenkorig 413. Ujhely Géza: A vasútügy története 414. Pesty Frigyes: A Szörény megyei családok 415. Szendrei János: Miskolcz város története és egyetemes helyirata I-V. 416. Thaly Kálmán: Bottyán János, II. Rákóczi Ferencz fejedelem vezénylő tábornoka. Történeti életrajz a kuruczvilág hadjárataival 417. Salamon Ferenc: Az első Zrinyiek 418. Varga Geiza: Hajdumegye leírása 419. Nedeczky Gáspár: A Nedeczky család 420. Pauler Gyula: Wesselényi Ferencz nádor és társainak összeesküvése 1664-1671 I-II. 421. Hegyi József: Hazánk történelmi nevezetességű helyei és meglévő műemlékei 422. Podhradczky József: Szent László királynak és viselt dolgainak históriája I-II. 423. Gróf Széchenyi István naplói I-VI. 424. Kovács Ferencz: Az 1843/44-ik évi magyar országgyűlési alsó tábla kerületi üléseinek naplója 425. Medgyesi Somogyi Zsigmond: Magyarország főispánjainak története 1000-1903 426. Fallenbüchl Ferenc: Az ágostonrendiek Magyarországon 427. Nemes Nógrád Vármegyének Históriai, Geographiai és Statistikai Esmertetése I-IV. 428. Gyürky Antal: Borászati-szótár 429. Pesty Frigyes: Krassó vármegye története II-IV. 430. Thallóczy Lajos: Raguza és Magyarország összeköttetéseinek oklevéltára. A raguzai állami, a bécsi cs. és kir. titkos és egyéb levéltárakban levő okiratokból 431. Knauz Nándor: Kortan 432. Benkő Károly: Marosszék ismertetése 433. Gyulai Rudolf: Komárom vármegye és város történetéhez 434. Gyulai Rudolf: Török világ Komárom megyében 435. Palugyai Imre: Magyarország történeti, földirati s állami legujabb leírása II. Szabad királyi városok leírása. 1. rész: Esztergam, Székes-Fejérvár, Szeged, Nagyvárad, Debreczen, Szathmár-Németi, Nagybánya, Felső-Bánya 436. Reiszig Ede: Hont vármegye nemes családai 437. Magyarország vármegyéi és városai. Hont vármegye és Selmeczbánya sz. kir. város 438. Karácsonyi János: Szent-Gellért, csanádi püspök, élete és művei 439. Kövendi Weress Sándor: Torda őscsaládai 440. Simon János: Nemesi iratok és címeres pecsétek Nógrádvármegye levéltárában. 441. Ballagi Aladár: A magyar királyi testőrség története különös tekintettel irodalmi működésére 442. Karácsonyi János: Szent Gellért csanádi püspök és vértanú élete 443. Mohl Antal: Győr eleste és visszavétele 1594-1598 444. Erdélyi Alajos: Barcsay Ákos fejedelemsége 445. Balázsy Ferenc-Szederkényi Nándor: Heves vármegye története I-IV, 446. Bilkei Gorzó Bertalan: Szatmár vármegye nemes családjaihoz. Pótkötet 447. Nagy Iván: Nógrádvármegye története az 1544-ik évig 448. Fábián Gábor: Arad vármegye leirása históriai, geographiai és statistikai tekintetbe 449. Bárány Ágoston: Torontál vármegye hajdana 450. Gróf Teleki Sándor: Emlékeim I-II. 451. Csutak Kálmán: Aradi fogságom alatt írt adatok az 1848/49 évi szabadságharc különösen az Erdély havasai ellen vezetett hadjáratról 452. Illésy János: Az 1754-55. évi országos nemesi összeírás 453. Asserman Ferenc: Görgei. Visszhangok a cáfolatokra 454. Vahot Imre: A magyar menekültek Törökországban 455. Hentaller Lajos: Görgey mint politikus történelmi tanulmány 456. Balla Gergely: Nagy-Kőrösi krónika 457. Fránek Dömötör: A borsmonostori apátság az Árpádok korában bölcsészdoktori értekezés 458. Petz Lajos: A győri kolera-járvány 1886-ban 459. Weichhart Gabriella: Keresztelő, házasság és temetés Magyarországon, 1600-1630 460. Odrobenyák Nepomuk János: Gödöllő hajdan és most 461. Wenzel Gusztáv: Magyarország bányászatának kritikai története 462. Hentaller Lajos: A balavásári szüret történeti rajz a kötélkorból 463. Karácson Imre: A Rákóczi-emigráció török okmányai 1717-1803 464. Hunfalvy János: Az Osztrák Birodalom rövid statisztikája 465. Sánta Béla: Az 1848-49-iki szabadságharc rövid története 466. Karácson Imre: A XI. és XII. századbeli magyarországi zsinatok és azoknak a külföldi zsinatokhoz való viszonya 467. Szegő Pál: Végváraink szervezete a török betelepedésétől a tizenötéves háború kezdetéig, 1541-1593 468. Kalocsa Róza: Az illem könyve 469. Hentaller Lajos: Kossuth és kora 470. Szentirmai Imre: Magyar csapatnemek a tizenötéves török háború idején 1593-1608 471. Olchváry Ödön: A magyar függetlenségi harc 1848-1849- ben a Délvidéken. 1 áttekintő- és 9 csata-vázlattal 472. Áldor Imre: Kossuth és Perczel 473. Wenzel Gusztáv: A magyar és erdélyi bányajog rendszere 474. Novák Mihály: Zalavármegye az 1848-49. évi szabadságharczban 475. Balogh Pál: Fajnépességi viszonyaink az erdélyi részek körül, 1890-1900. években 476. Thallóczy Lajos: Bosnyák és szerb élet-s nemzedékrajzi tanulmányok 477. Kőváry László: A Millenium lefolyásának története és a millenáris emlékalkotások 478. Szentirmai Imre: Magyar hadiszervezet a tizenötéves török háború idején 1593-1608 479. Acsády Ignác: A magyar adózás története 1598-1604-ben 480. Arányi Erzsébet: Fertőző betegségek Magyarországon 1600-1650 481. Thierry Amadé: Attila. Attila fiai és utódai történelme a magyarok Európába telepedéséig I-II. 482. Beke Lajos: A Zempléni Nemzetőrség 483. Jancsó Benedek: Szabadságharczunk és a Dako-román törekvések 484. Fehér Ipoly: Győr megye és város egyetemes leírása 485. Dudás Gyula: A bácskai nemes családok 486. Horváth Mihály: Gróf Nádasdy Tamás élete, némi tekintettel korára 487. Benkó Imre: Nemes családok Nagykőrösön 1848 előtt leszármazási táblákkal és czimerekkel 488. Könyves Tóth Kálmán: A gróf Degenfeld család története 489. Csomor Lajos: A kolozsmonostori bencés apátság és birtokai 1556-ig 490. Almásy Dénes: A zsadányi és törökszentmiklósi Almásy grófok 491. Baranyai Béla: Somogy vármegye nemes családai 492. Fest Aladár: Báró Dévay Pál altábornagy 1735-1800 493. Charles William Heckethorn: Geheime Gessellschaften, Geheimbünde und Geheim lehren 494. Böjthe Ödön: Hunyadmegye Sztrigymelléki részének és nemes családainak története, tekintettel a birtokviszonyokra 495. Galgóczy Károly: Nagy-Kőrös város monográphiája 496. Alapi Gyula: Komárom vármegye és az utolsó nemesi felkelés 497. Klimó Pál: A gyöngyösi evangelicus református 1876. évtől helvét és ágostai ev. egyesült protestáns egyház történetének vázrajza 498. Thaly Kálmán: Gróf Eszterházy Antal kurucz generális tábori könyve 1706-1709. Függelék Gróf Eszterházy Dániel tábornok jegyzökönyve 1708 499. Petri Mór: Szilágy vármegye monographiája I-VI. 500. Szombathy Ignác: A tirnai és beczkói Szombathy család. Beczkó rövid történetével és a beczkói nemesek jegyzékével. 501. Horváth Mihály: Magyarország történelme I-VIII. 502. Szalay László: Magyarország történelme I-VI. Második kiadás 503. Podhradczky József: Néhai Werancsics Antal esztergami érseknek példás élete 504. Lázár Miklós: A gróf Lázár család 505. Argenti Döme: Hasonszenvi utitárs rögtön támadt betegségek elhárítására 506. Balogh Ferenc: A magyar protestáns egyház történelem részletei a reformátio korától jelenig 507. Botka Tivadar: Kisfaludi Lipthay Imre Bars és Hont megyék alispánjának és országos törökügyi követnek emlékezete 508. Télfy János: Magyarok őstörténete, görög források a scythák történetéhez 509. Lo Presti Lajos: Fontana DAngioli báró Lo Presti család család nemzedék-rendje 510. Borovszky Samu: Csanád vármegye története 1715-ig I-II. 511. Bráz Béla: A nagycsepcsényi és muthnai Vladár-család története és leszármazása 512. Szontagh Dániel: Iglói és zabari Szontagh nemzetség származási története és oklevelei 513. Csapó Kálmán: Székes-Fehérvár története 514. Király István: Apácai Cseri János művelődéstörténeti jelentősége 515. Szokolay Hártó János: Szabadalmas Kecskemét városának történeti ismertetése 516. Erdélyi Pál: Balassa Bálint 1551-1594 517. Kiss Károly: Hunyadi János utolsó hadjárata Bolgár és Szerbországban 1454-ben, s Nándorfejérvár fölmentése a török táboritásától, 1456 518. Ábel Jenő: Egyetemeink a középkorban 519. Fraknói Vilmos: A hazai és külföldi iskolázás a XVI. században 520. Benkó Imre: Az Inárcsi Farkas család története 521. Czech János: Győr vármegye fő-ispányairól 522. Szongott Kristóf: A magyarhoni örmény családok genealogiája, tekintettel ezeknek egymás között levő rokonságára, s a vezeték- és keresztnevek etymologiai értelmére 523. Kalocsa Róza: Családi boldogság mindenrendű asszonyok és leányok számára 524. Vass József: Hazai és külföldi iskolázás az Árpád-korszak alatt 525. Temesváry János: A magyar-örmény nemes családok czímerlevelei 526. Matunák Mihály: Korpona várkapitányai 527. Hamary Dániel: Komáromi napok 1849, Klapka György honvédtábornok alatt 528. Görgey István: A moóri csata történet-kritikai tanulmány 529. Galgóczy Károly: A sajó-galgóczi Galgóczy család munkácsi, ecsegi, nagytályai, bilkei négy ága, a pókai Szikszay, telgedi Csanády és nagyfalusi Bajza család ismertetése, nemzedékrendekkel 530. Dudás Gyula: A bácskai és bánsági szerbek szereplésének története, 1526-1711 531. Érdy János: Magyarországi Crouy nemzetségnek története, nemzedékrende és oklevéltára 532. Makay Dezső: Visszapillantások hazánk régi igazságszolgáltatási viszonyaira. Árpád korszak. Jogtörténeti tanulmány 534. Király János: Pozsony város joga a középkorban 535. Bartalos Gyula: Magyarország önállásának és függetlenségének kivívása 1074 és 1075-ben a csörszárkok, mint haditényezőknek felhasználása által 536. Czilchert Károly: Pozsony megye helyrajzi és statisztikai leírása 537. Makói Makay Dezső: A Csanád nemzetség 538. Karcsú Antal Arzén: A római pápák történelme szent Pétertől korunkig 539. Bánlaky József: A magyarországi 1918–19. évi forradalmi mozgalmak és a vörös háború története 540. Mészáros Károly: Kossuth levelezése a magyar szabadságharc karvezéreivel, 1848-1849-ben. 541. Szeremlei Sámuel: A Honvédelmi Bizottmány keletkezése s a forradalom kitörése 1848-ban. Adalékul Magyarország újabbkori történelméhez 542. Szilágyi Sándor: A magyar forradalom napjai 1849 julius elsője után 543. Kemény Gábor: Nagy-Enyednek és vidékének veszedelme 1848-49-ben. Történeti vázlat 544. Egressy Gábor: Egressy Gábor törökországi naplója, 1849-1850 545. Szemere Bertalan: Szemere Bertalan összegyűjtött munkái. Naplóm I-II. 546. Bártfai Szabó László: A Hunt-Pazman nemzetségbeli Forgách család története 547. Békefi Remig: A káptalani iskolák története Magyarországon 1540-ig. 548. Kőváry László: Hunyad megye kihalt családjairól. Wertner Mór: Hunyadmegye legrégibb tisztikara (XV. század végéig.) 549. Hegyesi Márton: Biharvármegye 1848-49-ben 550. Szabó György Piusz: Ferencrendiek a magyar történelemben 551. Brougthonnak a religióról való históriai lexicona a mellyben a világ kezdetétől fogva a mai időig a pogányoknak, zsidóknak, keresztyéneknek, mahummedanusoknak tudományok, isteni tiszteletek, ceremoniájik, szokásaik, hellyeik, személlyeik, írásaik, azoknak történeteikkel eggyütt, a leg-jobb írókból elő-adattnak. I-III. darab 552. Vaszary Kolos: A várnai csata 553. Bunyitay Vince: A váradi püspökség története alapitásától a jelenkorig I-IV. 554. Károlyi Árpád: A Dobó-Balassa-féle összeesküvés történetéhez, 1569-72 555. Knauz Nándor: Lányi Károly magyar egyháztörténelme I-II. 556. Pauer János: Az egyházi rend érdeme Magyarország történetében, Árpádok időszakától korunkig 557. Lukács Ödön: Nyíregyháza szabad, kiváltságolt város története I-II. 558. Cherrier Miklós: A magyar egyház története 559. Kollányi Ferenc: A magán kegyúri jog hazánkban a középkorban 560. Fraknói Vilmos: Váradi Péter kalocsai érsek élete 1483-1511 561. Szilágyi Sándor: Bethlen Gábor fejedelem kiadatlan politikai levelei 562. Knauz Nándor: Codex diplomaticus primatialis ecclesiae Strigoniensis I-II. Az esztergomi főegyháznak okmánytára. Az esztergomi Érsekségnek Árpádkori okmányai. 563. Torma Károly: Késmárki Thököly Imre naplója 1676-1678. évekből 564. Knauz Nándor: A pozsonyi káptalannak kéziratai. Codices manuscipti capituli Posoniensis 565. Dóczy József: Európa tekíntete jelenvaló természeti, míveleti, és kormányi állapotjában az egész munkához Európa földképe járul magyar nyelven I-XII. 566. Pulszky Ferenc: Tanulmányok a népvándorlás korának emlékeiről I-II. 567. Hunfalvy Pál: Az oláhok története I-II. 568. Kossuth Lajos: Kossuth Lajos levelei Bem altábornagyhoz 1849. évi márcz-jun-ig 569. Mészáros Lázár: Eszmék és jellemrajzok az 1848/1849-es forradalom eseményei- és szereplőiről 570. Dániel Gábor: A vargyasi Daniel család közpályán és a magánéletben 571. Dániel Gábor: A vargyasi Daniel család eredete és tagjainak rövid életrajza az eredeti családi okmányok és más hiteles adatok után 572. Szőllősy Kálmán: A felsőszöllősi Szöllősy-család krónikája 573. Thaly Kálmán: Késmárki Tököly Imre és némely főbb híveinek naplói és emlékezetes írásai, 1686-1705 574. Frankl Vilmos: Pázmány Péter levelezése I. 1605-1625. Codex epistolaris Petri Pázmány Card 575. Csizmadia János: A Bartakovich-, Justh-, Rudnay- és Rudnyánszky-családok és részben azok rokonsága 576. Szilágyi Sándor: Forradalmi mozgalmak Bécs, Pest, Kolosvárt 1848-ban 577. Gombos Ferencz Albin: Az 1437-ik évi parasztlázadás története 578. Lukács Béla: Az 1848-49-ki pénzügy. A forradalmi időszak pénzügyének, hitelműveleteinek és a forradalmi kiadásoknak ismertetése az eredeti számadások alapjána 579. Tóth Sándor: Sáros vármegye monografiája I-III. 580. László Károly: Napló-töredék. Az 1849-iki menekülteket, internáltakat, különösen Kossuthot és környezetét illetőleg Törökországban és az Amerikai Egyesült-Államokban 581. Ferenczy József: Pulszky Ferencz életrajza 582. Madarász József: Emlékirataim, 1831-1881 583. Korbuly Imre: A báni méltóság tekintettel a horvát-, dalmát- és tótországi nem különben a szörényi, bosnyákországi, macsói, sói, orozai, bronchi, kruchoi, bolgárországi, nándorfehérvári, zreberniki, jajczai, szabácsi és szerémi bánságok történelmi s közjogi viszonyaira 584. Matolay Etele: Visszaemlékezéseim honvéd életemre 585. Illésy János: A Mikófalvi Bekény család leszármazása és története 586. Tóth Sándor: Sáros vármegye összes nemesi családjai 587. Pongrácz Lajos (Szerk.): Szondi-album. Drégeli emlék-lapok 588. Szinnyei József: Komárom 1848-49-ben. Napló-jegyzetek 589. Andrássy Gyula: A magyar állam fönmaradásának és alkotmányos szabadságának okai I-III. 590. Fustel de Coulanges: Az ókori község tanulmány a görög és római vallásról, jogról intézményekről 591. Halász Géza: A Budapesten uralgott járványos betegségek történelme különös tekintettel a cholerára 592. Frankl Vilmos: Pázmány Péter és kora I-III. 593. Károly János: Fejér vármegye története I-V. 594. Szilágyi Farkas: Nagy-Enyed pusztulása 1849-ben. Korrajz 595. Nagy Sándor: Háromszék önvédelmi harcza 1848-49 596. Szedlák Mátyás: Leleplezések a magyar szabadságharcz és a magyar emigráczió idejéből, 1848-1861 597. Odescalchi Arthur: Emlékek Barsvármegye hajdanából 598. Csányi Ferenc: Adatok a pribérdi és vuchini Jankovich-család történetéhez 599. Asbóth Lajos: A hadvezér és a hadtudomány alapelvei az újabbkori hadjáratok történetével felvilágosítva I-II. 600. Dillesz Sándor: Barsvármegye 1686-ban 601. Szádeczky Lajos: Szerémi György élete és emlékirata 602. Friedrich Vilmos: A phosohor okozta megbetegedések. Különös tekintettel a magyarországi gyufagyári viszonyokra 603. Say Móricz: A gyufa története 604. Fraknói Vilmos: Tomori Pál élete és levelei 605. Csorba József: Somogy vármegye ismertetése 606. Nagyváthy János: Magyar gazdatiszt 607. Margitay Gábor: Aradi vésznapok. Margitfalvi Margitay Gábor emlékiratai 608. Eszterházy János: Az Eszterházy család és oldalágainak leírása 609. Borovszky Samu, Csánki Dezső: Magyarország vármegyéi és városai. Somogy vármegye 610. Eszterházy János: Az Eszterházy család és oldalágainak leírásához tartozó oklevéltár 611. Czirbusz Géza: A délmagyarországi bolgárok ethnologiai magánrajza 612. Boncz Ödön: A szentgyörgyvölgyi Bakacs-család 613. Ifj. Palugyai Imre: Megye-rendszer hajdan és most I-IV. 614. Szlemenics Pál: Közönséges törvényszéki polgári magyar törvény I-IV. 615. Némethy Lajos: Adatok Árpádházi Boldog Margit ereklyéinek történetéhez 616. Ádám Gerzson: A Nagy-Kőrösi ev. ref. Főgymnasium története 617. Réz László: A Drugethek és Homonna reformátiója 618. Barcsa János: A 17. század magyar történetirodalma 619. Borovszky Samu: Borsod vármegye története a legrégibb időktől a jelenkorig I. 620. Salamon Ferencz: Két magyar diplomata a tizenhetedik századból 621. Beöthy Leó: Bankügy elmélete különös tekintettel a jegybankkérdésre és hazai viszonyainkra 622. Beöthy Leó: Nemzetlét. Tanulmány a társadalom tudományok köréből Magyarország jelen helyzetének megvilágosítására és orvoslására 623. Beöthy Leó: A társadalom keletkezéséről 624. Odescalchi Arthur: A Majthényiak és a Felvidék történelmi és genealogiai tanulmány I. 625. Siculus (Darkó Jenő): A moldvai magyarok őstelepülése, története és mai helyzete 626. Szilágyi Ferenc: A Hóra-világ Erdélyben 627. Biás István: Marosvásárhely a szabadságharcz alatt. A marosvásárhelyi zenélőkút mestere 628. Teleki Domokos: A Hóra-támadás története 629. Éble Gábor: A szamosujvári Verzár család 630. Lehoczky Tivadar: Beregmegye és a munkácsi vár 1848-49-ben 631. P. Szathmáry Károly: A gyulafehérvár-nagyenyedi Bethlen-főtanoda története 632. Horváth Mihály: Zrínyi Ilona életrajza 634. Kovács Lajos: A Békepárt a magyar forradalomban. Válaszul Irányi Dániel röpiratára 635. Jakab Elek: Kolozsvár története I-III. 636. Jakab Elek: Oklevéltár Kolozsvár története első kötetéhez I-II. 637. Gyárfás István: Dobó István Egerben 638. Gedeon Endre: Beöthy László élete és művei 639. Mikó Pál: Női magyar levélstilus a 17. században 640. Divéky Adorján: Felső-Magyarország kereskedelmi összeköttetése Lengyelországgal, főleg a XVI-XVII. században 641. Lukácsy Kristóf: A magyarok őselei, hajdankori nevei és lakhelyei eredeti örmény kútfők után I-II. 642. Horváth József: A nádasdi gróf Nádasdy család nádasd-ladányi elsőszülöttségi könyvtárának története és ismertetése 643. Károly János: Oklevelek gróf Nádasdy Ferencz nádasd-ladányi levéltárából a székesfehérvári országos kiállítás alkalmából 644. Thallóczy Lajos: Utazás a Levantéban. A keleti kereskedelem története Magyarországon 645. Berzeviczy Albert: Válogatott beszédek 646. Beke Antal: Pázmány, Lippay és Eszterházy levelezése I. Rákóczy Györgygyel 647. Szalay József, Károlyi Árpád: Nádasdy Tamás nádor családi levelezése 648. Gonda Béla: A magyar hajózás 649. Gonda Béla: Az al-dunai Vaskapu és az ottani többi zuhatag szabályozása 650. Györffy Lajos: Az esztergomi bazilika története és leírása. A régi vár és főszékesegyházak története, Esztergom egyéb nevezetességeinek leírásával 651. Horvát István: Nagy Lajos, és Hunyadi Mátyás híres magyar királyoknak védelmeztetések a nemzeti nyelv ügyében tekéntetes, tudós Schwartner Márton úr vádjai, és költeményei ellen 652. Búsbach Péter: Egy viharos emberöltő. Korrajz I-II. 653. Marczali Henrik: Gróf Leiningen-Westerburg Károly honvédtábornok levelei és naplója, 1848-1849 654. Králik Lajos: Görgey Arthur. A vádaskodás szobra, reliefjei, képei 655. Maderspach Livius: Maderspach Károlyné tragédiája és adatok Ruszkabánya történetéhez 656. Szalay László: Verancsics Antal összes munkái I-XII. 657. Ipolyi Arnold: Oláh Miklós II. Lajos és Mária királyné titkára, utóbb Magyar orsz. cancellár, esztergomi érsek-primás és kir. helytrató levelezése 658. Szádeczky Lajos: Izabella és János Zsigmond Lengyelországban 1552-1556. 659. Erdélyi László: Szerémi György és emlékirata. Történelmi forrástanulmány 660. Ozorai József: Az egyházi vagy praediális nemesek és birtokuk. Jogtörténelmi tanulmány 661. Rónai Horváth Jenő: Magyar hadi krónika. A magyar nemzet ezeréves küzdelmeinek katonai története I-II. 662. Bakk Endre: A Bak és Jancsó család története 663. Márki Sándor: Aradvármegye és Arad szabad királyi város története I-II. 664. Kuncz Adolf: Szombathely - Savaria - rend. tanácsu város monographiája I. 665. Bakk Endre: Kézdivásárhely s az ottani Jancsó családok története 666. Márki Sándor: Arad és Zaránd vármegyék nemes családjai 667. Kúnos Ignác: Oszmán-török nyelvkönyv. Nyelvtan, szótár, olvasmányok. Janua linguae ottomanicea 668. Tahy István: Tahyak és azokkal rokon családok 669. Kele József: A Jász-kunság megváltása 670. Pintér Jenő: A históriás énekek művelődéstörténeti vonatkozásai 671. Császár Mihály: A magyar művelődés a XV. században. Antonio Bonfini Rerum Hungaricarum decades-ének alapján 672. Szabó Oreszt: A magyar oroszokról. Ruthének 673. Ágoston Péter: A munkarabsága 674. Sréter Kálmán: Sréter Kálmán versei 675. Sréter János: Visszaemlékezések 676. Thaly Kálmán: A székesi gróf Bercsényi család I-III. 677. Ágoston Péter: A sztráj büntetése 678. Dolenecz József: Az új anyakönyvi törvény. Az állami anyakönyvekről szóló 1894 679. Bartha Tamás: Szabadkőmüvesség 680. Boreczky Elemér: A királyi tárnokmester hivatala 1405-ig 681. Istóczy Győző: Istóczy Győző országgyűlési beszédei, indítványai és törvényjavaslatai. 1872-1896 682. Balássy Ferenc: A zámi és ohati apátságok 683. Komáromi Ferencz: Vésznapok a Székelyföldön. Kórrajz 1848-ki forradalomból 684. Beliczay Jónás: Marsigli élete és munkái 685. Fáy Ákos: A Sajómezei csata 1241 és a Fáji család ősei 686. Ruffy Pál: Bars vármegye gazdasági leírása 687. Nagy Iván: Balassa Gyarmat 688. Deutsch Antal: A Pesti Lloyd-Társulat 1853-1903 689. Szontagh Miklós: Tátrakalauz 690. Kléh István: A pesti forradalom története 1848-ban 691. Birányi Ákos: Pesti forradalom . (mártius 15-19.) 692. Ferdinándy Gejza: Az arany bulla. Közjogi tanulmány 693. Balog Szidónia: A magyarországi zsidók kamaraszolgasága és igazságszolgáltatása a középkorban 694. Wéber Samu: Podolin város története 695. Molnár Viktor: Gróf Csáky Albin. Élet és jellemrajzi vázlat 696. Gonda Béla: A magyar tengerészet és a fiumei kikötő 697. Bíró Vencel: Az erdélyi fejedelem jogköre 1571-1690 698. Balás Margit: A váradi kapitányság története 699. Matók Béla: A zsidó kérdés Nro. 2. Történelmi, társadalmi és törvényes szempontból tárgyalva 700. Szterényi József: Az iparoktatás Magyarországon 701. Palatinus József: Békésvármegyei nemes családok története. Mágnás családok. Harruckern-ek és örököseik. 702. Gálffy Ignácz: Az Országos Székely Szövetség és a Székely Nemzeti Alap 703. Lukácsi Kristóf: Adalékok az erdélyi örmények történetéhez 704. Sebetić Raimund: A Magyar Királyi Testőrség I. 705. Szádeczky Lajos: Konstantinápoly és magyar emlékei 706. Beregszászi Pál: A rajzolás tudományának kezdete 707. Panek Ödön: A selmeczbányai kir. kath. gymnasium története 708. Áldásy Antal: Zsigmond császár koronázása és a német zsidóság megadóztatása 709. Lehoczky Tivadar: A beregmegyei görögszertartásu katholikus lelkészségek története a XIX. század végéig 710. Pór Antal: Habsburgi Ágnes magyar királyné és Erzsébet herczegasszony, az Árpádház utolsó sarja 711. Huber Alfons: Ausztria története I-III. 712. Lehoczky Tivadar: Munkács város uj monográfiája 713. Réső Ensel Sándor: Az esküdtszék Magyarországon 714. Wonaszek A. Antal: A Kis-Kartali csillagda tevékenysége, 1893. októbertől-1895. októberig 715. Pór Antal: István Úr árvája 716. Melczer Jakab: Geographiai, Históriai, és Statisticai Tudósítások Szepes Vármegyéről 717. Beöthy Leó: A kereskedelem 718. Négyesy László: Beöthy Zsolt emlékezete 719. Szeremlei Samu: Hód-mező-vásárhely története I-V. 720. Záborszky Alajos: Az urbéri telkek örökös megváltásának terve és hasznai 721. Almásy György: Vándor-utam Ázsia szívébe 722. Doby Antal: Podmanyiczky család, podmanini és aszódi báró 723. Vajda Emil: Kossuth Lajos élete szóban, írásban és tettben 724. Verhovay Gyula: Az ország urai. Első ezer. 725. Pauler Tivadar: Büntetőjogtan I-II. 726. Hamvay Ödön: Damjanich levelei nejéhez 727. Áldásy Antal: Zsigmond király viszonya Milánóhoz és Velenczéhez római útja idejében 728. György Endre: Emlékbeszéd Beüthy Leóról 729. Zsilinszky Mihály: Az 1848-i vallásügyi törvényczikk története 730. Kármán József: A babonáról Kardos tanító és Mihály gazda 731. Ferdinándy Géza: A magyar alkotmány történelmi fejlődése 732. K. Nagy Sándor: A jobbágyság története Magyarországon 733. Borovszky Samu: Szendrő vára 734. Nagy József: Nyitra megye helyírása I/3. 735. Földes Gyula: A marcha-magyari és gúthori Földes család genealógiája 736. Czeizel Gábor: Nyitra múltja és a nyitravármegyei monografia 737. Doby Antal: Lónyay család. Nagy lónyai és vásáros naményi gróf, báró és nemes 738. Szentimrey Kálmán: Szentimrey és krasznik vajdai Szentimrey nemzetség leszármazásának és nemzedékrendjének leírása 739. Melczer Jakab: A Poprád partjain fekvő s megjegyzésre méltó némelly városokról, falukról és omladékokról való topographico-historico-statistical jegyzések 740. Hradszky József: A szepesi „Tiz-lándzsások széke” vagy a Kisvármegye története 741. Vagner József: Adalékok a nyitrai székes-káptalan történetéhez 742. Csillag Gyula: Az 1869-72-iki országgyűlés. Történeti visszapillantások 743. Alleker Lajos: A Cilley grófok és Cilli városa 744. Chilkó László: A debreceni r. katolikus egyház vázlatos története 745. Osváth Pál: Biharvármegyében kebelezett Kis-Mária (Kismarja) nagyközség és a Nagymáriai puszta leírása 746. Podmaniczky Frigyes: Naplótöredékek, 1824-1887. I-IV. 747. Borovszky Samu: Magyarország vármegyéi és városai. Szabolcs vármegye 748. Borovszky Samu: Magyarország vármegyéi és városai. Szatmár vármegye 749. Tóth Mike: Szerzetesrendek és társulatok Magyarországon 750. Szily Kálmán: A magyar nyelvujítás szótára. A kedveltebb képzők és képzésmódok jegyzékével 751. Kandra Kabos: Váradi regestrum 752. Kazaly Imre: A katholikus egyházjogtan kézi könyve különös tekintettel Magyarország jogi viszonyaira I-II. 753. Jankó János: Torda, Aranyosszék, Toroczkó magyar (székely) népe. Néprajzi tanulmány 754. Naményi Lajos: A nagyváradi nyomdászat története 755. Meszlényi Antal: A magyar katholikus egyház és az állam 1848/49-ben 756. Balogh Arthur: A törvényhozó hatalom 757. Jászi Viktor: Válasz a Pragmatica Sanctio és a házi törvények tárgyában 758. Szerencs János: A főrendiház szervezete megvilágítva a fennálló törvények, szabályok és rendeletek által 759. Molnár Viktor: Wlassics Gyula. Élet- és jellemrajzi vázlatok 760. Telkes Simon: Üvegiparunk. Ipari monographia, különös tekintettel a termelésre, munkás-, vám - és külkereskedelmi viszonyokra 761. Csontos József: Városaink Mátyás korában 762. Margalits Ede: Florilegium proverbiorum universae latinitatis. Proverbia, proverbiales sententiae gnomaeque classicae, mediae et infimae latinitatis 763. Borovszky Samu: Magyarország vármegyéi és városai. Fiume és a magyar-horvát tengerpart 764. Lázár Gyula: Az ozmán uralom története Európában I-II. 765. Illésy János: A magyar királyi nemes testőrség felállítása 1760-ban 766. Miskulin Alajos: Magyar művelődéstörténeti mozzanatok Giovanni és Matteo Villani krónikái alapján 767. Berczik Árpád: A Berczik-család nemzedékrendje magánhasználatra 768. Benisch Arthur: Marino Sanuto Diarii-jének magyar művelődéstörténeti vonatkozásai 769. Karlovszky Endre: Szabolcsvármegye levéltárának mohácsi vész előtti oklevelei 770. Soltész Gyula: Az 1494. és 1495. évi királyi számadások művelődéstörténeti vonatkozásai 771. Kollányi Ferenc: Visitatio Capituli E.M. Strigoniensis anno 1397 772. Groszmann Malvina: Bártfa város 1418-1444-iki számadáskönyvei művelődéstörténeti szempontból 773. Meliórisz Béla: A heraldika köréből. Függelékül sárosvármegyei nemes családok czímere 774. Beregszászi Pál: A tárgyaknak a látszás tudománya szerinti ismertetése és rajzolása 775. Fraknói Vilmos: A magyar nemzet története I-III. Házi könyvtár IX-XI. 776. Király Pál: Ulpia Trajana Augusta Colonia Dacica 777. Király Pál: Apulum. Gyulafehérvár az ó-korban. Gyulafehérvár története I. 778. Szepesi emlékkönyv a Magyar Orvosok és Természetvizsgálók 1888. augusztus 23-28-án Tátrafüreden tartott XXIV. vándorgyűlésének alkalmából 779. Szádeczky Lajos: Fogaras vára és uradalma és történeti emlékei 780. Wéber Samu: Nedeczvára 781. Hornyik János: Pusztaszer a honalapító magyar nemzet első törvényhozási közgyűlése színhelyének története 782. Boleman István: A balaton parti fürdők és üdülőhelyek leírása 783. Thaly Kálmán: Ocskay László, II. Rákóczi Ferencz fejedelem brigadérosa és a felső-magyarországi hadjáratok 1703-1710. I-II. 784. Persián Kálmán: A lengyelfalvi Orbán bárók családtörténeti tanulmány 785. Acsády Ignácz: A karloviczi béke története 1699 786. Szentkláray Jenő: Mercy kormányzata a Temesi bánságban újabb részletek Délmagyarország XVIII. századi történetéhez 787. Carolus Wagner: Collectanea genealogico-historica illustrium Hungariae familiarum I-IV. 788. ifj. Kubinyi Miklós: Bethlenfalvi gróf Thurzó György levelei nejéhez Czobor-Szent-Mihályi Czobor Erzsébethez I-II. 789. Tarnóczy Gusztáv: A nyitrai választás 790. Király Pál: A markoman háborúk 791. Horvát Sándor: Okmánytár a piaristák Sz. László királyról czimzett nyitrai kollegiumának történetéhez, 1698-1849. I. 792. Szentkláray Jenő: Száz év Dél-Magyarország ujabb történetéből tekintettel a III. Károly és Mária Terézia korabeli előzményekre 793. Bodor Antal: Temesvár és Délmagyarország múltja, jelen közállapotai és turistikai leírása az Alduna útikalauzával 794. Király Pál: Dáczia története 795. Vágó Ferenc: A Gyöngyösi Kath. Községi Nagygymnasium története 1634-től 1895-ig 796. Parecz István: Arad-megye és Arad-város ismertetése 797. Demkó Kálmán: A szepes-szombati krónika 798. Éble Gábor: A Harruckern és a Károlyi család, genealógiai tanulmány 799. Horvát István: Magyar ország gyökeres régi nemzetségeiről 800. Szalay József-Baróti Lajos: A magyar nemzet története I-IV. 801. Thaly Kálmán: Bottyán János vezénylő tábornok levelezései s más emlékezetreméltó iratok, 1685-1716 802. Findura Imre: Rima-szombat szabadalmas város története 803. Füredi János: A szentgyörgyi kegyes tanitórendi ház és templom története 804. Visegrádi János: A podolini piarista rendház története (1642-1702) 805. Münnich Sándor: Igló királyi korona- és bányaváros története 806. Szilágyi Ferencz: Zilah történelméből 807. Thaly Kálmán: Nagy-szombati harc 808. Thaly Kálmán: A báró Orlay s gróf Serényi család 809. Hellabrant Árpád: Magyarországi vonatkozású ősnyomtatványok 810. Csősz Imre: A kegyes-tanító-rendiek Nyitrán. Magyar műveltségtörténelmi rajz nyolc képpel 811. Szilágyi István: Máramaros vármegye egyetemes leírása 812. Pauler Tivadar: A budapesti magyar kir. Tudomány-Egyetem története I. 813. Hajnik Imre: Magyarország az Árpád-királyoktól az ősiségnek megállapításáig és a hűbéri Európa 814. Hellebronth Kálmán: A magyar testőrség névkönyve 1760–1918 815. Lehotzky (András): Stemmatographia nobilium familiarum regni Hungariae ... I-II. 816. Kenessey Béla: Károlyi-emlékkönyv 817. Karácson Imre: Szent Imre herczeg. Élet- és jellemrajz 818. Bunyitay Vince: Szent László király emlékezete 819. Soulavy Ottokár: A vasúti biztosító berendezések 820. Zsilinszky Mihály: A magyar országgyűlések vallásügyi tárgyalásai a reformátiotól kezdve I-IV. 821. Apor Péter: Metamorphosis Transylvaniae azaz Erdélynek változása 822. Bojnicic Iván: Az oklevélhamisitás a középkorban különösen Magyarországon és társországaiban 823. Mohl Adolf: Lövő története 824. Pauler Tivadar: Adalékok a hazai jogtudomány történetéhez 825. Keményfy K. Dániel: Vaszary Kolos: 1855-1905 826. Munkácsi Bernát: Árja és kaukázusi elemek a finn-magyar nyelvekben 827. Balog Elemér: Az eltünés és a holttányilvánitás a magyar és a német jogban különös tekintettel a magyar általános polgári törvénykönyv tervezetére és a magyar polgári perrendtartás javaslatára. Magánjogi és perjogi tanulmány 828. Ferdinándy Gejza: Magyarország közjoga (Alkotmányjog) 829. Ágoston Péter: A szekularizáció 830. Kaán Károly: A természeti emlékek fentartása 831. Molnár Lajos: Az adóreform és a közigazgatás 832. Pikler Gyula: Az emberi egyesületek és különösen az állam keletkezése és fejlődése 833. Mocsáry Lajos: Az állami közigazgatás 834. Csávolszky Lajos: Az árulás története 835. György János: A becsületes állam 836. Beksics Gusztáv: A dualismus története, közjogi értelme és nemzeti törekvéseink 837. Vigyázó Ferenc: Az europai közjog egy alkotmányos garantiája. Alkotmányjogi értekezés 838. ifj. Vutkovich Sándor: A felsőházak szervezete a főbb államokban. Politikai tanulmány 839. Dombováry Géza: Fenyitő eljárás és büntetési rendszer Pestmegyében a XIX. század első felében 840. Karácsonyi János: A hamis, hibáskeltű és keltezetlen oklevelek jegyzéke 1400-ig 841. Eötvös Károly: Harcz az alkotmányért 842. Suhayda János: A honosításról és a külföldiekről magyar és külföldi jogi kútfők szerint 843. Baross János: Idegenek birtokszerzése 844. Fábry Béla: Igazságszolgáltatás az elzálogosított XIII szepesi városban 845. Csávolszky Lajos: Királyunk és tanácsosai 846. Király János: Magyar alkotmány- és jogtörténet különös tekintettel a nyugateurópai jogfejlődésre I. 847. Thoroczkay Viktor: A magyar állam és nemzetiségei. Politikai tanulmány 848. Szederkényi Nándor: A magyar hadi intézmény történeti és közjogi megvilágításban 849. Lázár Miklós: Erdély főispánjai (1540-1711) 850. Winkler Lajos: A magyarországi románok egyházi, iskolai, közművelődési, közgazdasági intézményeinek és mozgalmainak ismertetése 851. Braun Róbert: Magyarország feldarabolása és a nemzetiségi kérdés 852. Matlekovits Sándor: Magyarország államháztartásának története 1867-1893 I-II. 853. Szamota István: Magyar oklevél-szótár. Régi oklevelekben és egyéb iratokban előforduló magyar szók gyüjteménye.Pótlék a Magyar Nyelvtörténeti Szótárhoz 854. Hodor Károly: Doboka vármegye polgári esmértetése (Nemesi családokat tartalmazó különnyomat) 855. Mikulik József: Magyar kisvárosi élet, 1526-1715.Történelmi tanúlmány 856. Kálmán Dezső: A gyönki ev. ref. gymnasium története, 1806-1900 857. Daday István: A deési Daday család genealogiája 858. Ferenczi Zoltán: A könyvtártan alapvonalai 859. Kis János superintendens emlékezései életéből maga által feljegyezve 860. Ballagi Aladár: Kecskeméti W. Péter ötvöskönyve 861. Dósa Elek: Erdélyhoni jogtudomány I-III. 862. Zeller Árpád: A magyar egyházpolitika, 1847-1894. I-II. 863. Nátafalussy Kornél: Keresztelő Szent Jánosról nevezett jászóvári egyház prépostjai 864. Mihalovics Ede: A katholikus predikáczió története Magyarországon I-II. 865. Zsilinszky Mihály: A linczi békekötés és az 1647-ki vallásügyi törvényczikkek története 866. Boncz Ferenc: A katholikus főpapi hagyatékok körüli eljárás és erre vonatkozó főbb rendeletek 867. Pór Antal: Boleszló herceg, esztergomi érsek, 1321-1328 868. Thury Etele: A Dunántúli Református Egyházkerület története I. 869. Farkas Lajos: Egy nemzeti küzdelem története 870. Ackermann Kálmán: Forgách Ferenc bíboros, esztergomi érsek életrajzi tanulmányok az ellenreformáció korához 871. Velics László: Magyar jezsuiták a 19. században 872. Császár Elemér: A Pálos-rend föloszlatása 873. Kollányi Ferenc: A párbér jogi természetéhez 874. Kőhalmi-Klimstein József: Simor János bíbornok, érsek Magyarország herczeg-prímásának élete és működése emlékezete 875. Hradszky József: A XXIV királyi plébános testvérűlete és a reformáczió a Szepességben 876. Hudra János: A piaristák Zemplén-vármegyében, 1727-1890 877. Johann Heinrich Schwicker: Die nationalpolitischen Ansprüche der Rumänen in Ungarn 878. Török Kálmán: A magyarországi katholikus egyházi vagyon tulajdonjoga 879. E. V. Zenker: Geschichte der wiener Journalistik von den Anfängen bis zum Jahre 1848 880. Friedrich Weiser: Die Marianischen Congregation in Ungarn und die Rettung Ungarns, 1686-1699. Kritisch-historisches Kulturbild von 1581-1699 881. Tibád Antal: A román kérdés és a magyar nemzetiségi politika 882. Timon Ákos: A párbér Magyarországon jogtörténeti fejlődése és jelen állása szerint levéltári nyomozások alapján 883. Várady Lipót Árpád: A párbérkérdésről 885. Pólya Jakab: A budapesti bankok története az 1867-1894. években 886. Pirhalla Márton: A szepesi prépostság vázlatos története kezdetétől a püspökség felállításáig 887. Szádeczky Lajos: Kovacsóczy Farkas 1576-1594 888. Hellebrant Árpád: Diplomatariumok és monumenták a Magyar Tudományos Akadémia könyvtárában 889. Szokolszky Bertalan: A százéves kassai püspökség. 1804-1904 890. Czettker Jenő: Akié a föld, azé az ország 891. Mandelló Gyula: Anglia királyi igazságszolgáltatása a XI-XIV. században. Jogtörténeti tanulmány 892. Concha Győző: Báró Eötvös József állambölcselete és a külföldi kritika 893. Gróf Teleki Pál: Az elsődleges államkeletkezés kérdéséhez : államtudori értekezés 894. Eötvös Károly: Harcz a nemzeti hadseregért 895. Szladits Károly: A házasságkötés szabályai 896. Hieronymi Károly: Hieronymi Károly magyar királyi belügyminiszter jelentése az ország közegészségi viszonyairól az [...] évben. 1892 897. Szurmay Sándor: A honvédség fejlődésének története annak felállításától napjainkig, 1868-1898 898. Dóczi Sámuel: Az ipari titok 899. Vargha Gyula: A magyar hitelügy és hitelintézetek története 900. Wéber Samu: Ujabb adalékok Szepesmegye történetéhez 901. Samu Weber: Geschichte der Stadt Béla ein Beitrag zur zipser und vaterländischen Geschichtsforsforschung 902. Barna Endre: Románia nemzetiségi politikája és az oláhajkú magyar polgárok Dákó-Románia hivatalos térképével 903. Szemere Bertalan: Szemere Bertalan levelei Szemere Miklóshoz és Györgyhöz 1837-1856 904. Wenzel Gusztáv: Magyarország jogtörténetének rövid vázlata 905. Samu Weber: Zipser Geschichts- und Zeitbilder 906. Beksics Gusztáv: Közjogunk és nemzeti törekvésünk 907. Timon Ákos: Magyar alkotmány- és jogtörténet különös tekintettel a nyugati államok jogfejlődésére 908. Beöthy Zsigmond: Követválasztás. Eredeti politicai vígjáték 3 szakaszban 909. Dedek Crescens Lajos: Boncz könyve a vallás körüli felségjogokról 910. Beöthy Zsigmond színművei II. Jurista és kis lány. Kóbor Istók. 911. Beöthy Ákos: A magyar államiság fejlődése, küzdelmei politikai tanulmány I-III. 912. Asbóth János: Magyar conservativ politika 913. Katona Mór: A magyar családi hitbizomány 914. Boér Elek: A közigazgatási bíráskodás. Tanulmány a közigazgatási jog köréből 915. Acsády Sándor: Magános Magyar Törvény kérdések- és feleletekben előadva 916. Wlasics Gyula: A tettesség és részesség tana 917. Szlemenics Pál: Törvényeink története a dicső Ausztriai Ház országlása alatt 918. Szamota István: Régi magyar utazók Európában. 1532-1770 919. Schiller Bódog: Az örökös főrendiség eredete Magyarországon 920. Gosztonyi Miklós: Ősiség 921. Radó László: Az összeférhetetlenség 922. Szongott Kristóf: Szamosújvár szab. kir. város monográfiája I-IV. 923. Kmety Károly: A magyar közigazgatási jog kézikönyve 924. Nyáry Albert: Árpádok jogai 925. Máriássy Béla: A magyar törvényhozás és magyarország történeleme I-XVIII. 926. Kasova Péter: Szózat a magyar kérdés érdemében 927. Illés József: Bevezetés a magyar jog történetébe. A források története 928. Taray Andor: Magyarország európai hivatása és Deák Ferenc 929. Demkó Kálmán: A szepesi szászok ősi jogélete 930. Csillag Gyula: A régi magyar alkotmány és az 1848-ki és 1867-ki évek közjogi alkotásai 931. Országh Sándor: Budapest középítkezései, 1868-1882 932. Kohn Sámuel: A zsidók története Magyarországon 933. Büchler Sándor: A zsidók története Budapesten 934. Weber Samu: Id. Buchholtz György és kora 1643-1724 935. Tivai Nagy Imre: Csikmegye közgazdasági leirása 936. Benkő Ferenc: Esztendőnként ki-adott, parnassusi időtöltés, 1794 egy kis hazabéli utazás, némely bányászatoknak le-írása, és a’ leg-ujjab minerolog. systemáinak lajstroma III részekben 937. Ranschburg Viktor: A szerzői jog nemzetközi védelmére alkotott berni egyezmény vonatkozással Magyarországra 938. Bernát István: A magyar demokrácia multja, jelene és jövője 939. Csősz Imre: A kegyes-tanító-rendiek Nyitrán magyar műveltségtörténelmi rajz 940. Otto Piper: Burgenkunde. Forschungen über gesammtes Bauwesen und Geschichte der Burgen innerhalb des deutschen Sprachgebietes 941. Gróf Andrássy György és Gróf Széchenyi Istvánnak a budapesti Híd-egyesülethez irányzott jelentése 942. Majláth Béla: Gróf Széchényi István levelei I-III. 943. Haiczl Kálmán: Léva története a XVI-XVII. század végéig 944. Reiner Zsigmond: A választási jog reformja 945. Jeszenszky Béla: A társországok közjogi viszonya a magyar államhoz 946. Szécsi Mór: Az osztrák-olasz háború 1866-ban 947. Balás György: Az 1866. évi osztrák-porosz háború 948. Dualszky János: Nyitra vár- és város történelmi vázlata 949. Császár Elemér: Verseghy Ferencz élete és művei 950. Thirring Gusztáv: Felső Dunántúl 951. Finály Henrik: Az ókori súlyokról és mértékekről 952. Soós Elemér: Ráhó végvár története, hadi- és műleirása 953. Kimnach Ödön: Sümegvár 954. Unghváry Ede: Sztropkó és várának története 955. Szongott Kristóf: A szamosújvári vár 956. Balogh Alajos: Sümeg vára. Rege a magyar előidőkből. 957. Bubics Zsigmond: Eszterházy Pál Mars Hungaricusa 958. Szamota István: Régi utazások Magyarországon és a Balkán-félszigeten, 1054-1717 959. Csiky Kálmán: Werbőczy István és hármaskönyve 960. Balla Károly: Vélemény a bűntetésmód javítása iránt 961. Horvát Elza: A Védegylet története 962. Kenéz Béla: A városok fejlődése és jelentősége 963. Árkövy Richárd: Vámoszövetség vagy önálló vámterület? 964. Baross Károly: Vámpolitikánk 965. Mudrony Soma: A vámkérdés megoldása 966. Almási Balogh Elemér: A valuta szerepe a gazdasági válságban 967. Boncz Ferenc: A vallás körüli felségjogok 968. Láng Lajos: A vámpolitika az utolsó száz évben 969. Bolgár Elek: Választójog és választórendszerek 970. Illés József: Az ujkori alkotmányfejlődés elemei (XV. század második fele és XVI. század) 971. Bamberger Béla: A tőzsdeadó. Adópolitikai tanulmány 972. Heltai Ferenc: A magyarság érvényesülése a hadseregben. Négy törvény országgyűlési tárgyalása 973. Beksics Gusztáv: Társadalmunk és nemzeti hivatásunk 974. Széchenyi István: Üdvlelde 975. Szabó Béla: A magyar korona országainak statusjogi és monarchiai állása a pragmatica sanctio szerint 976. Moscovitz Iván: Önkormányzatunk mint alkotmányos garanczia 977. Magyary Géza: A perbeli beismerés 978. Máriássy Béla: Magyarország közjoga 979. Tóth Béla: Magyar ritkaságok 980. Friedmann Bernát: A népbírák és esküdtszékek intézménye tekintettel hazai viszonyainkra s büntető eljárásunk reformjára 981. Illésy János: A királyi könyvek jegyzéke a bennük foglalt nemesség czim, czimer, előnév és honosság adományozásoknak, 1527-1867 982. Gyárfás István Tihamér: Pannónia őskeresztény emlékei régészeti tanulmány 983. Kubinyi Ágoston: Szekszárdi régiségek 984. Meskó Márton: A felső-kubini Meskó család leszármazása és történelmi emlékei 985. Gelléri Mór: A magyar ipar uttörői. Élet- és jellemrajzok 986.Gelléri Mór: Hetven év a magyar ipar történetéből. Az Országos Iparegyesület működése, 1842-1912 987. Pólya Jakab: A gazdasági válság 988. Széchenyi István: A pálinkáról 989. Czobor Béla: A keresztény archeologusok első kongreszszusa 990. Lipthay Sándor: Gróf Széchenyi István műszaki alkotásai 991. Csetényi József: A vámszövetség és bankközösség problémája 992. Kopcsányi Károly: A Pécsi Jogakadémia multja s jelene 993. Beksics Gusztáv: Magyarország jövője az ujabb nemzeti elhelyezkedés alapján 994. Récsi Emil: Magyarország közjoga a mint 1848-ig s 1848-ban fenállott 995. Suhayda János: Magyarország közjoga tekintettel annak történeti kifejlődésére és az 1848-ki törvényekre 996. Pauer Imre: A jogakadémiák kérdéséhez 997. Kuncz Adolf: A jog 998. Beksics Gusztáv: Új korszak és politikai programmja 999. Gebhardi Lajos Albert: Magyar ország históriája I-IV. 1000. Matlekovits Sándor: A vámpolitika mai helyzete 1001. Székely Mihály: A nemes székely nemzetnek constitutióji, privilegiumai, és a jószág leszállását tárgyazó némelly törvényes itéletei, több hiteles leveles-tárokból egybe-szedve 1002. Raffay Ferenc: A magyar magánjog kézikönyve I-II. 1003. Matskássy Antónia: Halmágyi István Naplói-nak - 1752-53. és 1762-69 - magyar művelődéstörténeti vonatkozásai 1004. Kopp Tibor: Erdély művelődése I. és II. Rákóczy György korában. 1005. Vajda Gyula: Erdély viszonya a Portához és a római császárhoz mint magyar királyhoz a nemzeti fejedelemség korszakában 1006. Őrvényi Béla: Bartha Boldizsár Rövid Chronicájának művelődéstörténeti vonatkozásai 1007. Berzeviczy Albert: Az absolutismus kora Magyarországon, 1849-1865 I-IV. 1008. Sobó Jenő: Selmeczbánya Sz. Kir. város társadalma, ipara és kereskedelme a XVI. század második felében 1009. Fogarasi János: A magyarhoni országos alkotmány fő ágazatai, régibb és ujabb időben 1010. Tanárky Gedeon: Magyarország helyzete az europai államrendszerben. Történeti és politikai tanulmány 1011. Beöthy Zsolt: Az első magyar politikai színmű és kora 1012. Bruckner Győző: Galeotto Marzio de egregie, sapienter et iocose dictis ac factis Matthiae regis 1013. Gaál Jenő: Jelentés a folytonos üzemek munkabeosztásával foglalkozott londoni nemzetközi értekezletről ... Beőthy László m. kir. kereskedelmügyi minister úrhoz 1014. Károlyi Árpád: Németujvári gróf Batthyány Lajos első magyar miniszterelnök főbenjáró pöre I-II. 1015. Beöthy Zsigmond: Beöthy Zsigmond újabb költeményei 1016. Beöthy Zsigmond: A magyarországi protestáns egyházra vonatkozó összes országos törvények történelmi, közjogi és gyakorlati jegyzetekkel 1017. Pozder Károly: Leiningen-Westerburg Károly gróf 1848/49-i honvédtábornok életrajza 1018. Király János: A király-koronázás eredete, egyházi kifejlődése és ordóbeli kialakulása 1019. Demkó Kálmán: A szepesi jog. Zipser Willkühr keletkezése, viszonya országos jogunkhoz és a németországi anyajogokhoz 1020. Mikár Zsigmond: Honvédnévkönyv 1021. Máriássy Béla: A szabadelvűség múltja, jelene és jövője 1022. Földváry Miklós: Értekezés a’ magyar királynék’ koronázások kezdetéről, és a’ koronázás módjában időről időre történt változásokról 1023. Timon Ákos: A Szent Korona elmélete és a koronázás 1024. Timon Ákos: A Szent Korona és a koronázás közjogi jelentősége 1025. Latkóczy Mihály: Korona és koronázás Ünnepi emlék 1892. junius 8-ára 1026. Ipolyi Arnold: A magyar szent Korona és koronázó jelvények története és műleírása 1027. Morzsányi Sándor: 7000 igazolt, s életben levő 1848/9diki honvédtiszt névjegyzéke rang és betűszerint ugy népmondák, hihető és hihetetlen tréfák és mulattató elbeszélések 1028. Hatala Péter: Arab nyelvtan olvasmányokkal és szótárral, tekintettel a főbb sémi nyelvágakra és az élő nyelvre 1029. Szilágyi Sándor: Révay Péter és a Szent Korona 1619-1622 1030. Ambrus József: Az 1848 és 1849-ik évi szabadságharcban részt vett római és görög katholikus paphonvédek albuma 1031. Szentkatolnai Bakk Endre: Az 1848-49-iki szabadságharc alatti események Vizaknán 1032. Márki Sándor: Horváth Mihály, 1809-1878 1033. Márki Sándor: Arad és Zaránd vármegyék nemes családjai II. 1034. Falk Miksa: Koronázási emlékkönyv 1867. junius 8. 1035. Thallóczy Lajos: Csömöri Zay Ferenc 1505-1570 1036. Sörös Pongrác: Jerosini Brodarics István 1471-1539 1037. Wass József: Erdély országgyűlései a vajdák alatt időköz 1002-1540 1038. Pfeiffer Antal: A Kegyes-Tanítórendiek Temesvári társházának és a főgymnásiumnak története 1039. Pap János: A piaristák Szegeden 1720-1886 1040. Wenzel Gusztáv: Kritikai tanulmányok a Frangepán család történetéhez 1041. Toncs Gusztáv: Zágoni Mikes Kelemen élete 1042. Fenyvessy Adolf: Az első magyar vasút története 1043. Kanyurszky György: A klasszikus arab nyelvtan kézikönyve iskolai és magánhasználatra 1044. Keményfy Kálmán Dániel: A modern keresztény politika érvényesülésének akadályai 1045. Szalay László: Galántai gróf Eszterházy Miklós, Magyarország nádora I-III. 1055. Jókai Etelke: Emlékek b. Vay Miklósné Adelsheim Johanna báróné leveleiből 1056. Dudás Gyula: A borsódi és katymári Latinovits-család története 1057. Sörös Pongrác: Frangepán Ferenc, kalocsai érsek, egri püspök 1058. Szalay László: János király és a diplomatia 1059. Borovszky Samu: Magyarország vármegyéi és városai. Bihar vármegye és Nagyvárad 1060. Kővári László: Erdély régiségei 1061. Bunyitay Vince: A mai Nagyvárad megalapítása 1062. Vigouroux, Fulcran Grégoire: A Biblia és az ujabb fölfödözések Palesztinában, Egyiptomban s Asszyriában I-IV. 1063. Edvi Illés Sándor: A Magyar Királyi Államvasutak és az üzemükben lévő Helyi Érdekű Vasutak áruforgalmi viszonyai. Kereskedelmi monográfia I-II. 1064. Stern Ábrahám: Héber nyelvtan 1065. Gróf Zrinyi Miklós prózai munkái 1066. Kazinczy Ferenc: C. C. Sallustius’ épen maradt minden munkái 1067. Szabó István ford.: Aranygyapjas vítézek vagy Apollonius Rhodius Argonauticonja 1068. Fábián Gábor ford.: Argonauticon Cajus Valerius Flaccus hőskölteménye nyolc énekben 1069. Török Pál: A Habsburgok első sztambuli rezidense 1070. Zosimus: Corpus scriptorum historiae Byzantinae 1071. Pápai Páriz Ferenc: Dictionarium latino-hungaricum ... I-II. 1072. Fellner Frigyes: Ausztria és Magyarország nemzeti jövedelme 1073. Fellner Frigyes: Ausztria és Magyarország nemzeti vagyona 1074. Fenyvessy József: Az Egyesült Budapesti Fővárosi Takarékpénztár ötven éves története 1846-1896 1075. Fellner Frigyes: A nemzetközi fizetési mérleg és alakulása Magyarországon 1076. Sörös Pongrác: Statileo János életéhez 1077. Wenzel Gusztáv: Frangepán Kristóf velenczei fogsága 1514-19 1078. Török Pál: I. Ferdinánd konstantinápolyi béketárgyalásai 1527-1547 1079. Récsey Viktor: Balaton-vidéki régészeti kutatásaim némi eredménye 1080. Demkó Kálmán: A magyar orvosi rend története tekintettel a gyógyászati intézmények fejlődésére Magyarországon a 18. század végéig 1081. Chyzer Kornél: A magyar orvosok és természetvizsgálók vándorgyűléseinek története 1840-től 1890-ig 1082. B. Fiáth Ferenc: Életem és élményeim I-II. 1083. Békefi Remig: A népoktatás története Magyarországon 1540-ig 1084. Makay Béla: A Balaton a történeti korban 1085. Petz Gedeon: Grimm törvénye 1086. Zoltai Lajos: A Hortobágy a legnagyobb magyar puszta ismertető leírása térképpel és 23 szövegképpel 1087. P. Ovidius Naso Szomorú Verseinek Öt Könyve 1088. Margó Tivadar: Budapest és környéke állattani tekintetben a budapesti fauna általános jellemzése s rövid rendszeres átnézete, a fajok lelhelyeivel és azokra vonatkozó jegyzetekkel 1089. Szombathy Ignác: Kutfőtöredékek a magyarok történelme jász korszakához, Kr. e. 112-378.Kr. u. a metanasta jászok magyar nemzetiségének megállapításával 1090. Szász Béla: Verses Edda 1090. Simon Péter: Rudolf trónörökös 1091. Chyzer Kornél: Adatok Zemplénmegye természetrajzi ismeretéhez. Zemplénmegye halai 1092. Gróf Gvadányi József: A peleskei nótárius 1093. Zajzoni Rab István: A magyarok kürtje 1094. Győrffi Endre: A keszthelyi kath. főgymnasium története 1095. Marcus Annaeus Lucanus pharsáliája vagyis a polgárháború. Tíz könyvben 1096. Laczkó Dezső: Őstörténeti adatok a Balaton környékéről 1097. Török Károly: Csongrádmegyei gyűjtés Népdalok, balladák, mesék és mondák 1098. Petényi Salamon János: Petényi hátrahagyott munkái 1099. Flavius Claudius Julianus: A császárok 1100. Vas vármegyei köszögi Fábchich József az magyar föl állítandó tudós társaságnak az XI. szám alatti tagjátúl magyarra fordítatott P. Álceus Záffo Stezikorus Ibikus Anakreon Bakkilides Szimonidesz Alkmán Arkilokus 1101. Ferenczy József: Gróf Dessewffy József munkái 1102. Kriesch János: A természetrajz vezérfonala I-III. 1103. Herman Ottó: Védjük az állatokat 1104. Herman Ottó: A magyar ősfoglalkozások köréből 1105. Stein Aurél: Vándorlásaim és élményeim Persiában 1106. Zoltai Lajos: Települések Egyházas és egyházatlan falvak Debrecen város mai határa és külső birtokai területén a XI-XV-ik századokban 1107. Kriesch János: A természetrajz elemei 1108. Beöthy László: Romemlékek 1109. Kriesch János: Az állatok társadalmi viszonyairól 1110. Hanák János: Az állattan története és irodalma Magyarországban 1111. Ecsedi István: A Hortobágy-puszta természeti viszonyai tekintettel a mezőgazdaságra 1112. Eötvös Károly Lajos: Az egyházi közigazgatás kézikönyve I-II. 1113. Natorp Tivadar: A dohány és dohányjövedék Magyarországon 1114. Stromfeld Aurél: Készül az új háború! 1115. Sarda Salvany Félix: A liberalizmus bűn 1116. Stampay János: Katholikus egyházi énekek, imák és temetési szertartások 1117. Petelei István: Egy asszonyért 1118. Daday Jenő: A magyar állattani irodalom ismertetése 1870-től 1880-ig bezárólag 1119. Batizfalvi Samu: Utasitás madarak, emlősök, hüllők és halak bőrének lefejtésére, kitömése- és fentartására természetbuvárok, gyüjtők és szakkedvelők számára 1120. Frivaldszky Imre: Jellemző adatok Magyarország faunájához 1121. Szeremley Miklós: A Balaton albuma 1122. Az élet képe Kebestől 1123. Bél Mátyás: Notitia Hungariae novae geographico-historica pars secunda Trans-Danubia. Tomus Quintus, Editio altera 1124. Concha Győző: Az államhatalmak megoszlásának elvei 1125. Bozóky Alajos: Gaius romai jogi institutióinak négy könyve 1126. Liptay Sámuel ford.: A Thebéi Kébesz erköltsi rajzolvánnya 1127. A. Gellius: Attikai éjszakák I-II. 1128. Kenessey Albert: Adatok folyóink vízrajzi ismeretéhez 1129. Herman Ottó: Az ősfoglalkozások halászat és pásztorélet 1130. Boileau-Despréaux, Nicolas: A költészetről tanköltemény négy énekben 1131. Herman Ottó: Az 1902-ik évi nemzetközi madárvédelmi egyezmény és Magyarország. Történeti vázlat 1132. Győrffy Gyula: Győrffy Gyula országgyűlési beszédei, 1884-1894 1133. Győrffy Gyula: Romvirágok ballada-, románc és regefüzér 1134. Medicei Pál: A zsidónak szokasi, és szer-tartási, mellyeket ugya a zsidóságból meg-tértt doktor Medicei Pál ... 1135. Ionnes Zonaras Annales I-III. Corpus scriptorum historiae Byzantinae 1136. Balogh Pál: A magyar faj uralma 1137. Aczél József: A Balaton hydrographiai leírás 1138. Mogyoróssy János: A Wenckheimi Hund család eredete és ivadékai Magyarhonban 1139. Gárdonyi Géza: Arany, tömjén, mirha legendák, evangéliumi álmok 1140. Stein Aurél: Legbelsőbb-Ázsia földrajzának hatása a történelemben 1141. Samuel Friedrich Christian Hahnemann: Organon-a (életműve) a gyógyművészségnek, vagy Hahnemann Sámuel Homoeopathia-ja (hasonszenve) 1142. Szalay Antal: Tamási Mező-Város esmértetése 1143. Krausz Sámuel: Nemzeti krónikáink bibliai vonatkozásai 1144. Stein Aurél: Az indo-perzsa határvidék ősi története a földrajz és ujabb kutató-utazások világában 1145. Mohl Antal: A Mária-kongregációk története különös tekintettel hazánkra 1146. Kandra Kabos: A sárvári várispánságról 1147. Scholtz Béla: Nagy-várad várának története 1148. Rozvány György: Nagy-Szalonta mezőváros történelme 1149. Czifray István’ szakács mester’ magyar nemzeti szakácskönyve, magyar gazda aszszonyok szükségeihez alkalmaztatva 1150. Nagy Antal: Lelki mindennapi kenyér 1151. Kádi György: Káldi György válogatott egyházi beszédei 1152. Matunák Mihály: Török-magyar harczok az északnyugati Magyarországon 1153. Teleki Domokos: A székely határőrség története 1154. Mohl Adolf: Török világ Kismarton vidékén 1683-1699 1155. K. Beniczky Irma: A beteg-konyha. Ételek és italok legcélszerűbb készítési módja betegek és lábadozók számára 1156. Takáts Sándor: Lapok egy kis város múltjából 1157. Szekrényi Lajos: A bibliai régiségtudomány kézikönyve I-II. 1158. Márton József: Három nyelvből készült oskolai lexicon, vagyis szókönyv, ... I-II. 1159. Thaly Kálmán: Irodalom- és míveltségtörténeti tanulmányok a Rákóczi-korból 1160. Ifj. Kemény Lajos: Száz év Kassa legrégibb történetéből 1161. Takáts Sándor: Komárom IV. Béla alatt 1162. Budai Ézsaiás: Magyar ország históriája I-III. 3. kiadás 1163. Radvánszky László: A Radvánszky család története 1738-ig 1164. Blau Lajos: Az ózsidó bűvészet 1165. Rupp Jakab: Magyarország ekkorig ismeretes pénzei I-II. Árpádi korszak, Vegyes házakbóli királyok korszaka 1166. Králik Lajos: Az ügyvédség múltjából I. Az Árpádok kora 1167. Bresztovszky Ernő: Magyarország fekete statisztikája 1168. Divald Kornél: A Magyar Tudományos Akadémia palotája és gyüjteményei. Magyarázó kalauz 1169. Küzdelem a parlamentárizmusért. Gróf Tisza István beszédei 1170. Hradszky József: Szepesvármegye a mohácsi vész elött 1171. Szivák Imre: Országgyűlési képviselőválasztás és curiai bíráskodás codexe 1172. Fayer László: Bűnvádi eljárásunk reformjához 1173. Lukács György: A franczia közigazgatás szervezete 1174. Reischl Károly Vilmos: Munkáskérdés és socialismus 1175. Agathiae Myrinaei Historiarum libri quinque. Corpus scriptorum historiae Byzantinae 1176. Késmárky István: Az esztergomi érseknek, mint Magyarország prímásának jogai és kiváltságai 1177. Kandra Kabos: Az egri nagyprépostok és a káptalan az Árpádok korában 1178. Kandra Kabos: Szabolcs vármegye alakulása 1179. Szentkláray Jenő: Oláhok költöztetése Délmagyarországon a múlt században 1180. Szentkláray Jenő: A becskereki vár 1181. Békefi Remig: Orvosok, betegségek és gyógyítás Magyarországon az Árpádok korában 1182. Kerékgyártó Béla: A magyar királyi udvar a királyság fénykorában, az Anjouk uralkodása alatt 1183. Jankó János: A magyar halászat eredete I-II. 1184. Bartalus István: A magyar egyházak szertartásos énekei a XVI. és XVII. században 1185. Séda Ernő: A központi növendékpapság Magyar Egyházirodalmi Iskolájának története 1186. Zimándy Ignác: Kossuth Lajos a magyar intelligencia és emigráció ítélőszéke előtt 1187. Sváby Frigyes: A Lengyelországnak elzálogosított XIII szepesi város története 1188. Lagerlöf, Selma Ottilia Lavisa: A halál kocsisa 1189. Carolus Wagner: Analecta scepusii sacri et profani. Pars I.-IV. 1190. Liszkay József: A pápai evang. reform. egyház levéltára 1510-1811 1191. Hagymásy Ferenc: A papi református egyház és Pap község története 1192. Szathmáry György: Nemzeti állam és népoktatás 1193. Bihari Mór: Petőfiné Szendrey Júlia költeményei és naplói 1194. Emlékirat a Magy. Kir. Postatakarékpénztár fennállásának ötvenedik évfordulója alkalmából 1195. Bátky Zsigmond: Útmutató néprajzi múzeumok szervezésére 1196. Vargha Gyula: Magyarország pénzintézetei 1197. Thallóczy Lajos, Horvát Sándor: Magyarország melléktartományainak oklevéltára III. Alsó-szlavóniai okmánytár (Dubicza, Orbász és Szana vármegyék) 1244-1710 1198. Rácz Károly: A zarándi egyházmegye története 1199. Szelényi Ödön: A magyar evangélikus iskolák története a reformációtól napjainkig 1200. Sörös Pongrác: A tihanyi apátság története II. A Pannonhalmi Szent-Benedek-Rend története XI. 1201. Vay Miklós: Emléklapok vajai báró Vay Miklós életéből 1202. Békefi Antal: Betyárok. Történetek az alföldi rablóvilágból gróf Ráday korában 1203. Czobor Béla: Magyarország világi és egyházi hatóságai kiadott pecséteinek jegyzéke 1204. Hradszky József: Vándorlások a Szepességben. Szepesvár és környéke 1205. Radácsy György: A Tiszáninneni Ev. Ref. Egyházkerület 1894. julius hó 24-dik napján Sárospatakon id. báró Vay Miklós főgondnok halála alkalmából tartott rendkivűli közgyűlésének jegyzőkönyve a temetésen és gyászünnepen elmondott imával és alkalmi beszédekkel 1206. Békefi Remig: A cziszterczi rend története Magyarországban, 1142-1896 1207. Havass Rezső: Magyar földrajzi könyvtár a magyar birodalomról bármely nyelven... 1208. Divald Kornél: Szepesvármegye művészeti emlékei I-III. 1209. Érdújhelyi Menyhért: A közjegyzőség és hiteles helyek története Magyarországon 1210. Tahy Gáspár: Heves és Külső-Szolnok törvényesen eggyesült Vármegyék esmértetése, Egri Várnak történet kivonása, s Egri Érsek Fő Megye érintése 1211. Bárdosy János: Supplementum analectorum terrae Scepusiensis, notationibus, ex veteri ac rec. Hungarorum historia depromtis 1212. Thanhoffer Lajos: A mikroskop és alkalmazása az általános szövettani technika vezérfonala orvosok és egyetemi hallgatók használatára 1213. Márton Gábor: Gazdaságos méh tartás 1214. Bölöny László: A nagybölöni Bölöny-család (Bewlewn nemzetség) története 1215. Luczenbacher János: A szerb zsupánok, királyok, és czárok pénzei 1216. Széchy Károly: Vajda Péter élete és művei 1217. Duka Tivadar: Levelek a boer-angol háboruról 1218. Mocsáry Lajos: Program a nemzetiség és a nemzetiségek tárgyában 1219. Zimándy Ignácz: Kossuth Lajos a világtörténelem itélőszéke előtt 1220. Marczali Henrik: A nemzetiség történetbölcseleti szempontból 1221. Baloghy László: Nemzetiség, és alkotmányi mozgalmak honunkban 1223. Szalay Gábor: Szalay László levelei életrajzi vázlattal és megjegyzésekkel ellátva 1224. 1135. Ioannes Malalas: Ioannis Malalae Chronographia. Corpus scriptorum historiae Byzantinae 1225. Popovich Milos: A nemzetiségi kérdés Magyarországban szerb szempontból 1226. Szalay László: A magyarországi szerb telepek jogviszonyai az államhoz 1227. Kecskeméthy Aurél: Vázlatok egy év történetéből 1860. okt. 20-tól 1861. oktoberig 1228. Csengeri Antal: Magyar szónokok és statusférfiak politicai jellemrajzok 1229. [Eötvös József]: Die Garantien der Macht und Einheit Oesterreichs 1230. Endrefi Kiss Endre: Lytton. Elbeszélés 1231. Kőrösy József: A Felvidék eltótosodása nemzetiségi tanulmányok 1232. Barta Aurél: A beleházi és ethrekarchai Bartal család 1233. Zoltai Lajos: Debreczen és vidékének urai az Árpád-kor végén és az Anjou-korban 1200-1400 közt 1234. Adolphus Brieger: T. Lucreti Cari De rerum natura ibri sex 1235. Majer István: Az esztergomi érseki főmegye papságának...irodalmi müködése... 1236.Mihók Sándor: Magyarország pénz-, hitel- és ipar-intézetei 1873. márczius hó végéig 1237. Szalay László: Gróf Bethlen Miklós önéletírása I-II. 1238. Bryce J.: A Római Szent Birodalom 1239. Ghymesi Forgách Ferencz nagyváradi püspök magyar historiája, 1540-1572 1240. Tormásy Gábor: A szabadkai róm. kat. főplébánia története 1241. Pór Antal: Anjouk és Wittelsbachok. Nagy Lajos második szövetkezése IV. Károly császár ellen 1242. Horváth Mihály: Horváth Mihály kisebb történelmi munkái I-IV. 1243. Vass Bertalan: Horvát István életrajza 1244. Kandra Kabos: Bakócs-codex vagy Bakócs Tamás egri püspök udvartartási számadó-könyve 1493-6 évekről 1245. Huszka József: A magyar turáni ornamentika története 1246. Kerezsy Jenő: Bakócz Tamás egri püspök udvartartása és egyházmegyéje 1247. Magyar Helikon - Jeles férfiak életrajzai 1248. Györffy István: Hajdúböszörmény települése 1249. Pór Antal: Keszei Miklós 1250. Fábián Gábor ford.: Cicero összes levelei időrendes sorozatban I-VII. 1251. Gróf Széchényi Dénes: Egy őszinte szó a Kossuth-cultusról 1252. Rómer Flóris: Régi falképek Magyarországon 1253. Karácsonyi János: Kik voltak s mikor jöttek hazánkba a böszörmények vagy izmaeliták? 1254. Bonitz Ferenc: Tatárjárás Magyarországon 1896-ban 1255. Singhoffer József: Hazánk halászata 1256. Molnár János: Orvosi törvény 1257. Thébusz János: Protestantizmus és panszlávizmus 1258. Dalmady Ödön: A dömsödi Hajós-család 1259. Hunfalvy János: A magyar birodalom természeti viszonyainak leírása I-III. 1260. Margalits Ede: Egy lap Baja szabad királyi város történetéből 1261. Rudnay Béla: Őseink és rokonaink történelmi tanulmány 1262. Rudnay Józsefné Veres Szilárda: Emlékeim 1847-1917 1263.Moldován Gergely: A románság politikai, történelmi, néprajzi és nyelvészeti közlemények I-II. 1264. Marcus Tullius Cicero: A kötelességekről (Szalay László) 1265. Margalits Ede: Szerb történelmi repertorium I. 1266. Táncsics Mihály: Nyiltlevél Müller Miksa tanárhoz 1267. Millekre Bódog: A törököknek első betörései Dél-Magyarországba Zsigmond és Albert királyok idejében és Keve és Krassó vármegyék megszünése, 1393-1439 1268. Magyar történelmi évkönyvek és naplók a XVI-XVIII. századokból II. 1269. Czímer Károly: Temesvár megvétele, 1551-1552 1270. Pesty Frigyes: A világtörténelem napjai I-II. 1271. Csuday Jenő: Zrinyiek a magyar történelemben, 1566-1704 1272. Molnár István: A szőlőművelés és borászat kézikönyve 1273. ifj. Kemény Lajos: A reformáczió Kassán. Oklevéltárral 1274. Magyary Szulpicz: Esztergom a tatárjárás korában 1275. Gróf Apponyi Albert: Emlékirataim. Ötven év. Ifjukorom - huszonöt év az ellenzéken I-II. 1276. Kováts Frigyes: A magyar bölcsészet, vagy mindenség alkotásának titka ... 1277. Péch Antal: Magyar és német bányászati szótár 1278. Szilvek Lajos: Hypnotismus lélektani, orvostudományi, történeti és törvényszéki szempontból 1279. Révész Kálmán: Százéves küzdelem a kassai református egyház megalakulásáért 1550-1650 1280. Nagy Zoltán: Végrehajtási eljárás 1281. Höhnel Lajos: Teleki Sámuel Gróf felfedezõ útja Kelet-Afrika egyenlítõi vidékén 1887-1888-ban I-II. 1282. Molnár János: Régi jeles épületekről. Kilentz könyvei 1283. Kazinczy útja Pannonhalmára, Esztergomba, Váczra 1284. Corpus scriptorum historiae Byzantinae. Theophanes I-II. 1285. Lakatos Károly: Vadászati és madarászati emlékeimből 1286. Lakatos Károly: Magyarország nappali orvmadarai. Erdészek, vadászok és gyűjtők számára 1287. Balassa József: Kazinczy és a nyelvújítás. Szemelvények Kazinczy Ferenc prózai műveiből 1288. Simonyi Zsigmond: A nyelvujítás 1289. Tolnai Vilmons: A nyelvújítás. A nyelvújítás elmélete és története 1290. Fraknói Vilmos: Egyháznagyok a magyar középkorból 1291. Pák Dienes: Vadászattudomány I-II. 1292. Bárdosy János: Supplementum analectorum terrae Scepusiensis Diplomata Caesarum regumque Hungariae ac Poloniae, tum illust. praepositorum, supremorumque Scepusii comitum, necnon ita dictorum landgraffiorum provinciae Scepusiensis atque ven. capituli privilegiales literas, alia deniqve literalia arcis lublo capitaneorum monumenta ad notitiam Scepusii facientia. Pars 2. 1293. Fényes Elek: Magyar országnak, ’s a’ hozzá kapcsolt tartományoknak mostani állapotja statistikai és geographiai tekintetben I-VI. 1294. Pozsony és környéke. A magyar orvosok és természetvizsgálók 1865. évben Pozsonyban tartott XI. nagy gyűlésének emlékéül. 1295. Rómer Flóris: Pozsony régészeti műemlékei 1296. Dr. Naegele H. F.: Szülészeti tankönyve - ford. Pihál Ferencz 1297. Sims J. Marion: Kórodai jegyzetek a méhbántalmak sebészete felett különös tekintettel a meddőség kezelésére 1298. Justh Zsigmond: Művész szerelem 1299. Bodnár Zsigmond irodalmi dolgozatai 1300. Almási Antal: A dologi forgalom. Magánjogi tanulmány 1301. Szentkláray Jenő: Újabb részletek a délmagyarországi török hódoltság történetéből 1302. Csánki Dezső: Hazánk kereskedelmi viszonyai I. Lajos korában 1303. Csekey István: A magyar trónöröklési jog. Jogtörténelmi és közjogi tanulmány oklevélmellékletekkel 1304. Fraknói Vilmos: Petrarca és Nagy Lajos 1305. Czirbusz Géza: A temes- és torontálmegyei bolgárok. A krassószörényi krassovánok 1306. Rómer Flóris: A középkori téglaépítészetről Magyarországban 1307. Pór Antal: Nagy Lajos király viszonya az aquiléjai pátriárkákhoz 1308. Frankenburg Adolf: Őszinte vallomások I-II. 1309. Verhovay Gyula: Az álarcz korszaka 1310. Orient Gyula: Az erdélyi és bánáti gyógyszerészet története 1311. Milleker Bódog: Versecz szab. kir. város története I-II. 1312. Barach Benedek: A templáriusok titkos statutumai 1313. Acsády Ignác: A magyar birodalom története I-II. 1314. Károly János, Nyirák Sándor: Emlékkönyv a székesfehérvári püspöki megye százados ünnepére 1877 1315. Miskolczy István: Magyar-olasz összeköttetések az Anjouk korában magyar-nápolyi kapcsolatok 1316. Horánszky Pál: A liptószentandrási Andreánszky család leszármazása 1230-tól 1317. Hunfalvy Pál: Utazás a Balt-tenger vidékein I-II. 1318. Mailáth Kálmán József: A Mailáth-család tragédiája 1319. Teleki Sándor: Egyről-másról. Ujabb emlékeim I-II. 1320. József főherceg: Czigány nyelvtan, Románo csibákero sziklaribe 1321. Risztics János: Szerbia külügyi viszonyai az újabb időben I-II. 1322. Demkó Kálmán: Lőcse város mütörténeti rövid leírása számos képpel és a város tervrajzaival 1323. Demkó Kálmán: Lőcsének erődítése és védelmi rendszere 1324. Baróti Lajos: A bánsági legrégibb német település története 1325. Jászai Rezső: A franczia forradalom történetének történetírása hazánkban 1326. Hatala Péter: Az én hitvallásom 1327. Láng Lajos: A statisztika története 1328. Pompéry Aurél: Kossuth Lajos 1837/39-iki hűtlenségi perének története 1329. Takáts Sándor: Péteri Takáts József 1330. Horváth Jenő: Az erdélyi szász városok közgazdasági viszonyai a nemzeti fejedelemség megalakulásáig 1331. Gerecze Péter: A pécsi székesegyház különös tekintettel falfestményeire. Műtörténeti tanulmány 1332. Kneipp Sebestyén: Vizkurám

Történelmi életrajzok[szerkesztés]

1. kötet Pór Antal: Csák Máté (1260-1321) Terjedelme: 170 oldal + 6 tabló Ára: 3.800 Ft

2. kötet Szabó Károly: Kún László (1272-1290) Terjedelme: 192 oldal + 4 tabló + 2 melléklet Ára: 3.900 Ft

3. kötet Pór Antal: Keszei Miklós (13??-1366) Terjedelme: 126 oldal + 4 tabló Ára: 3.200 Ft

4. kötet Áldási Antal: Alsáni Bálint (13??-1408) Terjedelme: 136 oldal + 6 tabló Ára: 3.500 Ft

5. kötet Pór Antal: Nagy Lajos (1326-1382) Terjedelme: 628 oldal +19 tabló Ára: 11.700 Ft

6. kötet Márki Sándor: Mária, Magyarország királynéja (1370-1395) Terjedelme: 192 oldal +7 tabló +3 melléklet Ára: 6.500 Ft

7. kötet Fraknói Vilmos: Hunyadi Mátyás király (1440-1490) Terjedelme: 416 oldal + 15 tabló + 4 melléklet Ára: 8.500 Ft

8. kötet Fraknói Vilmos: Bakócz Tamás (1442-1521) Terjedelme: 220 oldal + 12 tabló Ára: 5.400 Ft

9. kötet Berzeviczy Albert: Beatrix királyné (1457-1508) Terjedelme: 696 oldal +18 tabló +1 melléklet Ára: 12.900 Ft

10. kötet Tóth- Szabó Pál: Szatmári György (1457-1524) Terjedelme: 316 oldal + 8 tabló + 1 melléklet Ára: 6.000 Ft

11. kötet Fraknói Vilmos: Werbőczi István (1458-1541) Terjedelme: 380 oldal + 11 tabló Ára: 7.900 Ft

12. kötet Márki Sándor: Dózsa György (1470-1514) Terjedelme: 536 oldal + 15 tabló Ára: 9.900 Ft

13. kötet Schönherr Gyula: Hunyadi Corvin János (1473-1504) Terjedelme: 332 oldal + 9 tabló + 5 melléklet Ára: 7.000 Ft

14. kötet Kretschmayr Henrik: Gritti Lajos (1480-1534) Terjedelme: 160 oldal +4 tabló + 2 melléklet Ára: 3.900 Ft

15. kötet Majláth Béla: Maylád István (1502-1550) Terjedelme: 120 oldal + 4 tabló + 1 melléklet Ára: 3.400 Ft

16. kötet Dézsi Lajos: Tinódi Sebestyén (1505-1556) Terjedelme: 230 oldal +11 tabló Ára: 5.800 Ft

17. kötet Ortvay Tivadar: Mária, II. Lajos magyar király neje (1505-1558) Terjedelme: 458 oldal + 18 tabló Ára: 9.600 Ft

18. kötet Thallóczy Lajos: Zay Ferenc (1505-1570) Terjedelme: 172 oldal + 10 tabló + 2 melléklet Ára: 4.600 Ft

19. kötet Szádeczky Lajos: Kovacsóczy Farkas (1576-1594) Terjedelme: 140 oldal + 8 tabló Ára: 3.900 Ft

20. kötet Veress Endre: Izabella királyné (1519-1559) Terjedelme: 516 oldal + 14 tabló + 2 melléklet Ára: 9.500 Ft

21. kötet Szádeczky Lajos: Békés Gáspár (1520-1579) Terjedelme: 104 oldal + 11 tabló + 1 melléklet Ára: 9.500 Ft

22. kötet Szabó László: Forgách Ferencz (1535-1577) Terjedelme: 228 oldal + 10 tabló Ára: 5.500 Ft

23. kötet Veress Endre: Berzeviczy Márton (1538-1596) Terjedelme: 228 oldal + 7 tabló Ára: 5.000 Ft

24. kötet Erdélyi Pál: Balassa Bálint (1551-1594) Terjedelme: 252 oldal + 5 tabló 5 melléklet Ára: 5.900 Ft

25. kötet Veress Endre: Kakas István (1558-1603) Terjedelme: 168 oldal + 6 tabló Ára: 4.200 Ft

26. kötet Mika Sándor: Weiss Mihály (1569-1612) Terjedelme: 220 oldal + 8 tabló Ára: 5.500 Ft

27. kötet Fraknói Vilmos: Pázmány Péter (1470-1637) Terjedelme: 344 oldal + 14 tabló + 9 melléklet Ára: 9.600 Ft

28. kötet Ferenczi Zoltán: Rimay János (1573-1631) Terjedelme: 264 oldal + 8 tabló Ára: 5.200 Ft

29. kötet Dézsi Lajos: Szenczi Molnár Albert (1574-1633) Terjedelme: 244 oldal + 3 tabló + 1 melléklet Ára: 4.600 Ft

30. kötet Gindely Antal és Acsády Ignácz: Bethlen Gábor (1580-1629) Terjedelme: 264 oldal + 15 tabló Ára: 5.700 Ft

31. kötet Deák Farkas: Forgách Zsuzsánna (1582-1632) Terjedelme: 108 oldal + 4 tabló + 1 melléklet Ára: 3.500 Ft

32. kötet Szilágyi Sándor: I. Rákóczy György, (1593-1648) Terjedelme: 424 oldal + 6 tabló + 4 melléklet Ára: 8.500 Ft

33. kötet Kubinyi Miklós: Thurzó Imre (1598-1621) Terjedelme: 172 oldal + 11 tabló + 2 melléklet Ára: 4.600 Ft

34. kötet Ipolyi Arnold: Nyáry Krisztina, (1604-1641) Terjedelme: 132 oldal + 5 tabló + 3 melléklet Ára: 3.600 Ft

35. kötet Acsády Ignácz: Széchy Mária (1610-1679) Terjedelme: 268 oldal + 10 tabló Ára: 5.700 Ft

36-37. kötet Széchy Károly: Zrínyi Miklós (1620-1664) Terjedelme: 1526 oldal + 30 tabló + 4 melléklet Ára: 30.000 Ft

38. kötet Szilágyi Sándor: II. Rákóczy György (1621-1660) Terjedelme: 212 oldal + 10 tabló + 2 melléklet Ára: 4.900 Ft

39. kötet Deák Farkas: Béldi Pál (1621-1679) Terjedelme: 216 oldal + 13 tabló + 2 melléklet Ára: 4.900 Ft

40. kötet Szilágyi Sándor: Rákóczy Zsigmond (1622-1652) Terjedelme: 184 oldal + 5 tabló + 2 melléklet Ára: 4.500 Ft

41. kötet Merényi Lajos: Esterházy Pál (1635-1713) Terjedelme: 282 oldal + 11 tabló Ára: 6.700 Ft

42. kötet Dézsi Lajos: Misztótfalusi Kis Miklós (1650-1702) Pápai Páriz Ferencz (1649-1716) Terjedelme: 332 oldal + 6 tabló Ára: 6.600 Ft

43. kötet Angyal Dávid: Thököly Imre (1657-1705) Terjedelme: 582 oldal + 32 tabló + 3 melléklet Ára: 13.500 Ft

44-45-46. kötet Márki Sándor: II. Rákóczi Ferenc (1676-1735) Terjedelme: 2054 oldal + 88 tabló + 1 melléklet Ára: 45.000 Ft

47. kötet Marczali Henrik: Mária Terézia (1717-1780) Terjedelme: 332 oldal + 17 tabló + 23 melléklet Ára: 7.500 Ft

48. kötet Széchy Károly: Gvadányi József (1728-1801) Terjedelme: 320 oldal + 13 tabló + 5 melléklet Ára: 7.500 Ft

49. kötet Fest Aladár: Dévay Pál (1735-1800) Terjedelme: 414 oldal + 8 tabló Ára: 7.800 Ft

50. kötet Morvay Győző: Fekete János (1741-1803) Terjedelme: 248 oldal + 11 tabló Ára: 5.500 Ft

51. kötet Fraknói Vilmos: Széchenyi Ferencz (1754-1820) Terjedelme: 384 oldal + 118 tabló Ára: 7.900 Ft

52. kötet Császár Elemér: Ányos Pál (1756-1784) Terjedelme: 256 oldal + 6 tabló Ára: 5.400 Ft

53. kötet Szinnyei Ferencz: Bacsányi János (1763-1845) Terjedelme: 210 oldal + 48 tabló + 1 melléklet Ára: 4.700 Ft

54. kötet Vértesy Jenő: Kölcsey Ferenc (1790-11838) Terjedelme: 210 oldal + 61 tabló + 2 melléklet Ára: 5.000 Ft

55-56. kötet Zichy Antal: Széchenyi István (1791-1860) Terjedelme: 1008 oldal + 12 tabló + 3 melléklet Ára: 18.900 Ft

57. kötet Meller Simon: Ferenczy István (1792-1856) Terjedelme: 402 oldal + 10 tabló Ára: 7.900 Ft

58. kötet Dézsi Lajos: Jósika Miklós (1794-1865) Terjedelme: 452 oldal + 8 tabló Ára: 8.200 Ft

59. kötet Bodnár István és Gárdonyi Albert: Bezerédj István (1796-1856) Terjedelme: 832 oldal + 6 tabló Ára: 13.500 Ft

60. kötet Márki Sándor: Horváth Mihály (1809-1878) Terjedelme: 388 oldal + 6 tabló Ára: 7.400 Ft

61. kötet Ferenczi Zoltán: Eötvös József (1813-1871) Terjedelme: 304 oldal + 8 tabló + 3 melléklet Ára: 6.700 Ft

Fáraó újítás[szerkesztés]

Szerkesztő:12akd/Fáraók

Világtérképek[szerkesztés]

Idézet[szerkesztés]

Kolumbán[szerkesztés]

San Colombano.jpg
Az erényes életet csak következetes szigorral valósíthatod meg. Ne engedj az elhatározásodból, és rendszeres önmegtagadásokkal, természeted kérlelhetetlen fékentartásával küzdj kitartóan. Persze eleinte nem lesz sikerélményed, de lassanként le fogod győzni magad!

– Szent Kolumbán

Mutass példát,
élj bűntelenül,
légy következetes.

– Szent Kolumbán

Imádkozz napjában
Böjtölj napjában
Tanulj napjában
Munkálkodj napjában

– Szent Kolumbán

Jacopo Todi[szerkesztés]

Hívságos fény után
A világ mért lohol,
Amely ma még ragyog,
S holnap már nincs sehol,
Oly könnyen elhasad,
Oly gyorsan szétomol,
Mint fazekas müve,
A rossz agyagcsupor.

Megbízhatóbb a jég
Hátára írt betű,
Mint a világi fény,
Ha még oly gyönyörű.
Édeseket ígér
De magja keserű.
Hogy bízzál benne, hisz
Arasznyi idejű!

Törékeny üvegen
Lépdelni biztosabb,
Mint a hitvány világ
Amikkel csalogat.
Csak illanó gyönyört,
Csak üres álmokat,
Csak hazug szenvedélyt,
Csak hiúságot ad.

Mondd, hol van Salamon.
A hajdan glóriás?
Hát Sámson hova lett,
A bajnok óriás?
S az ékes Absolon,
Aki szép volt, csodás?
S a nyájas jóbarát,
A kedves Jonatás?

Mondd, Caesar hova tünt,
Császárok elseje?
Hát Xerxes hova lett
S a lakomák vele?
Hova ment Tullius,
A szónokok feje?
És Aristoteles,
Mesterek mestere?


Olyannyi századok,
Oly sok nagyúr, kevély,
Erős birodalom
És büszke hadvezér,
Gőgös világnagyok
És annyi szenvedély:
Csak egy szemvillanás,
És mindez véget ér.

Világi pompa, fény,
Jaj, kurta ünnepély!
Öröme, mint a test
Árnyéka, annyit ér.
Attól von el, ami
Örökös jót igér.
Nyomában életed
Rossz tévutakra tér.

Férgek falatja te,
Egy markolásnyi por,
Harmatcsepp, semmiség;
Miért fuvalkodol?
Hogy holnap élsz-e még,
Ennyit sem tudhatol:
Addig míveld a jót,
Mig itt sáfárkodol!

Mi néked oly becses,
A test hát ennyit ér.
Mint a mezők füve:
Az Irás így beszél,
Úgy elsodortatik,
Ha jő könnyűcske szél,
Az emberélet is,
Akár a falevél.

Ne mondd, hogy a tiéd,
Mi elveszíthető.
Mit a világ adott,
Vissza is kéri ő.
Hát fölfelé legyen
Szíved reménykedő:
Csak egy a boldog itt,
A világmegvető.


– Todi Jakab (1230–1306) A világ hiúságáról.

Ady Endre: Kis, karácsonyi ének[szerkesztés]

Tegnap harangoztak,
Holnap harangoznak,
Holnapután az angyalok
Gyémánt-havat hoznak.

Szeretném az Istent
Nagyosan dicsérni,
De én még kisfiú vagyok,
Csak most kezdek élni.

Isten-dicséretére
Mégis csak kiállok,
De boldogok a pásztorok
S a három királyok.


Én is mennék, mennék,
Énekelni mennék,
Nagyok között kis Jézusért
Minden szépet tennék.

Új csizmám a sárban
Százszor bepiszkolnám,
Csak az Úrnak szerelmemet
Szépen igazolnám.

(Így dúdolgattam én
Gyermek hittel, bátran
1883
Csúf karácsonyában.)


Családfa[szerkesztés]

Sablonok[szerkesztés]

Családfa sablonok[szerkesztés]

1[szerkesztés]

 
 
 
 
 
 
 
cseh fejedelem
* [[]]
† [[]]. [[.]]
 

* [[]]
† [[]]. [[.]]
 

* [[]]
† [[]]. [[.]]
 

* [[]]
† [[]]. [[.]]
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
cseh fejedelem
* [[]]
† [[]]. [[.]]
 
 
 
 
 

* [[]]
† [[]]. [[.]]
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
'
* [[]]
† [[]]. [[.]]
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

2[szerkesztés]

havasalföldi fejedelem
*

 
 
*

 
 
*

 
 
*

 
         
     
  havasalföldi fejedelem
*

 
 
*

 
 
     
   
1

*

 
OO   
'
*

 
2

*

 OO   
                   
   1    1    1    1    1

*

 

*

 

*

 

*

 

*

 
   1    1    1    1    1

*

 

*

 

*

 

*

 

*

 

Más sablonok[szerkesztés]

Előd:
Frank Birodalom
(843962) Utód:
Német Királyság
Előző
Az állam helyreállítása Oszmán fennhatóság alatt
Bolgár fejedelem
Coat of arms of Bulgaria (1881-1927).svg

1879 – 1886
Következő
I. Ferdinánd
12akd
Lengyelország királya
Uralkodási ideje
[[]]. [[.]][[]]. [[.]]
Elődje lengyel király
Utódja lengyel király
Lengyelország királya
Uralkodási ideje
[[]]. [[.]][[]]. [[.]]
Elődje lengyel király
Utódja lengyel király
Életrajzi adatok
Született [[]]. [[.]]
[[]]
Elhunyt [[]]. [[.]]
[[]]
Édesapja lengyel király
Édesanyja [[]]
12akd
Spárta királya
Uralkodási ideje
Kr. e.Kr. e.
Elődje spártai király
Utódja spártai király
Életrajzi adatok
Született Kr. e.
Elhunyt Kr. e.
Édesapja spártai király
12akd
Havasalföld fejedelme
Uralkodási ideje
[[]]. [[.]][[]]. [[]]
Elődje havasalföldi fejedelem
Utódja havasalföldi fejedelem
Havasalföld fejedelme
Uralkodási ideje
[[]]. [[.]][[]]. [[.]]
Elődje havasalföldi fejedelem
Utódja havasalföldi fejedelem
Havasalföld fejedelme
Uralkodási ideje
[[]]. [[.]][[]]. [[.]]
Elődje havasalföldi fejedelem
Utódja havasalföldi fejedelem
Havasalföld fejedelme
Uralkodási ideje
[[]]. [[.]][[]]. [[.]]
Elődje havasalföldi fejedelem
Utódja havasalföldi fejedelem
Életrajzi adatok
Született [[]]
Elhunyt [[]]. [[.]]
[[]]
Édesapja havasalföldi fejedelem
Édesanyja nem ismert a neve
12akd
Bolgár cár
Uralkodási ideje
[[]]. [[.]][[]]. [[]]
Elődje bolgár cár
Utódja bolgár cár
Bolgár cár
Uralkodási ideje
[[]]. [[.]][[]]. [[.]]
Elődje bolgár cár
Utódja bolgár cár
Életrajzi adatok
Született [[]]
Elhunyt [[]]. [[.]]
[[]]
Édesapja bolgár cár
Édesanyja nem ismert a neve


12akd
Moldva fejedelme
Uralkodási ideje
[[]]. [[.]][[]]. [[]]
Elődje moldvai fejedelem
Utódja moldvai fejedelem
Moldva fejedelme
Uralkodási ideje
[[]]. [[.]][[]]. [[.]]
Elődje moldvai fejedelem
Utódja moldvai fejedelem
Moldva fejedelme
Uralkodási ideje
[[]]. [[.]][[]]. [[.]]
Elődje moldvai fejedelem
Utódja moldvai fejedelem
Moldva fejedelme
Uralkodási ideje
[[]]. [[.]][[]]. [[.]]
Elődje moldvai fejedelem
Utódja moldvai fejedelem
Életrajzi adatok
Született [[]]
Elhunyt [[]]. [[.]]
[[]]
Édesapja moldvai fejedelem
Édesanyja nem ismert a neve
'
havasalföldi fejedelem
[[Kép:|220px]]
Uralkodásának ideje
[[]]. – [[]]. - alkalommal

Alap[szerkesztés]

Villamosok[szerkesztés]


  • MISSALE ROMANUM 1861..KAPCSOS, VERETES BŐR:
    • eladó: sandor46(1890)
    • termékkód: 2154530012
    • MISSALE ROMANUM 1861..HATALMAS 50 CENTIX 35 CENTI VASKOS 10 KILÓS SOK SZINES EREDETI KÉPEL, TELJES EREDETI BÖRKÖTÉSBEN,..GERINCET PÓTOLNI KEL,..VERETES ,...ARANYOZOT LAPÉLEK..LATIN NYELVÜ,...VALAMIKOR TEMPLOMI BIBLIA VOLT, 163 ÉV NEM SEMI

Weisz Ker. János Világtörténetének tartalma[szerkesztés]

I. kötet Kelet története - kiadási év: 1897 Bevezetés 1 A világtörténelem fogalma 1 A világtörténelem tartalma és alakja 3 A történelem haszna 8 Idő-tan (Kronológia) 11 Földirat 17 Összehasonlító nyelvtudomány 19 Beosztás 20 Irodalom. A történetirás fejlődése 21 A történelem bölcselete 50 Az emberfajok. A Genezis néptáblája 57 Adatok az őstörténelemhez 73 A sinaiak 84 Föld és nép. - Bevándorlás nyugatról 84 A korszakok. - A mythologia és féltörténeti kor 89 Az irás 93 A Sang-dynasztia 97 Vallás 99 Laocze 109 Kongfucze 119 Kongfucze iskolája - Mengcze 138 Czin - Sihoangti 141 A Han-dynasztia. - Kongfucze iskolájának győzelme. Sinai élet 144 Az állam. - A császár 148 Az irodalom megmentése 154 A Han-dynasztia hanyatlása 158 A Czin-dynasztia (265-420 Kr. u.) 163 A Szongok (420-479) 165 A Czik (479-502). A Leangok (502-556). A Csinek (556-588). A Szuik (590-619) 166 A Tangok (618-907) 170 Igazságszolgáltatás 174 Buddhizmus 177 Irodalom. Dráma. Lyra. Tudományos müvek 183 Heutang, Heuczin, Henhas 186 Heucseu. - Könyvnyomtatás 187 A Szongok (960-1127) 188 Szocializmus és kommunizmus 191 A déli Szong-dynasztia 195 A Juen-dynasztia 201 Kubilai kán 203 A mingek (1368-1644) 208 Keresztények Sinában 212 A mandsuk 215 A czinek 217 Kanghi (1661-1723) 220 Yongcsing (1723-1735) 225 Kienlong (1735-1799) 226 Kiaking (1800-1821). Taokuang (1821-1846). Az ópiumkérdés 230 A tajpingok 235 Japán 239 Az egyptomiak 259 Állattisztelet Egyptomban 266 Az egyptomi papok vallása 272 Meroe 276 Menes. - Egyptomi irás és iratok 284 Az ó-birodalom 350 A hykosok 354 A Ramessidák és hódításaik 360 Egyptom sülyedése 369 Babylon és Assur 390 A skythák, a turániak, a kusiták 401 Ninus és Semiramis. - Örményország 409 Az első assyrbirodalom 416 A második assyrbirodalom 426 Babylon. - Média. - A skythák 446 Assyrologia 455 Babylon Nebukadnezár alatt nagyhatalommá lesz 463 Babylon és Assur vallása, müvészete és tudománya 475 Épitészet 487 A csillagászat 491 Pap és király 494 A hadvezetés 497 Földmüvelés, ipar és kereskedelem 502 A cheták birodalma 507 A fönikiaiak 509 Sicilia 529 Sardinia és a Balear szigetek 533 Spanyolország. Ligria, Ibéria 536 Az ón-szigetek 544 A Kanári-szigetek. - Atlantis szigete 547 Észak-Afrika 549 A berberek 550 Telepek a Syrtisek mentében 553 Africa propria. Numidia. Mauretania 558 A fönikiai kereskedelem sokoldalusága 566 Arábia 570 A fönikiaiak vallása 576 A templomi szolgálat. Az áldozás 594 Vér- és életáldozatok. - A gallok, kedes-ek, amazonok. - A hierodulok (szent szolgák) intézménye 596 Irodalom és müvészet 605 Tyrus és Karthágó 608 Az északi árja nép 627 Ősrégi monda az emberi vándorlásról 632 Ősállapotok 634 Az árja nép 636 Irán mondák 638 Zoroaster és Zendavesta 656 Az erkölcstan és istentisztelet a Zendavesta nyomán 695 A médek 715 A perzsák 723 A lydok 728 A jóniaik. - A phrygek. - Babylon bukása. - A zsidók. - Kyros halála 745 Ujonnan felfedezett Kyros-feliratok 755 Kambyses 759 Dareios 767 II. kötet Hellas és Róma - kiadási év: 1898 A görögök 1 Az ország és lakói 1 A pelasgok 15 Őstörténet 30 A hőskor 38 A hőskori állama, erkölcs, müveltség. A régi görögök jámborsága 49 Az eposz. Homéros és Hésiodos 55 A dór vándorlástól a perzsa háborúkig 63 A dór vándorlás, 1104-1044 63 A görögök gyarmatai 70 Kréta 75 Sparta. Lykurgos 79 A messénéi háborúk 101 A kényuralom 109 Argos 109 Korinthos 111 Sikyon 115 Megara 118 Aisymnéták Lesbosban, Lokriban és Kataniában 120 Athén. Solon törvényhozása 123 Solon 131 E korszaknak szellemi élete 153 A lantos költészet 172 A gyarmatok 178 Mi egyesitette a görögöket 190 A perzsa háborúk 200 Az ión fölkelés, 501-494 200 Az első és második perzsa hadjárat az athéniek ellen. A marathoni ütközet 205 I. Xerxsés. Harmadik hadjárat Görögország ellen. Thermopylä 210 Athén fölgyujtása. Tengeri ütközet Salamis mellett 221 Döntő ütközetek Platää és Mykalé mellett 229 Gelon és a karthágói háború 232 Athén nagysága és bukása, 479-404 239 Aristedés és Kimon. A délosi szövetség. A kimoni béke 239 Sparta és Athén, 479-450 244 Periklés kormányzása 251 A dráma 254 Képzőművészet 263 Történetírás. Herodotos 275 A peloponnésosi háború Nikias békéjéig (431-421) 281 Alkibiadés és Nikias 297 A szicziliai állapotok 301 Az athéniek hadjárata Syrakusa ellen 305 A dekeleiai háború (413-404). Alkibiadés. Lysandros. A négyszázak. Athén bukása. A harmincz zsarnok 317 A peloponnésosi háború végétől a chäroneai csatáig (404-338) 329 Az ifjabb Kyros. A tizezer visszavonulás. Sparta háborúja Perzsia ellen 332 Thében fősége. Epaminondas 342 Athén, Sókratés és iskolája 357 Platon 374 A mysétirumok 382 Az attikai ékesszólás 387 Mennyiségtan. - Költészet. - Müvészet 394 Sziczilia 398 Makedónia emelkedése. II. Fülöp király 423 Sándor és Aristotelés 445 Sándor Ázsiába megy 334 tavaszán 453 Sándor Egyptomban 460 Sándor Közép-Ázsiában 461 Sándor utódai 47 Szövetség Seleukos ellen. Démétrios. Pyrrhos 9 A kelták Görögországban és Kis-Ázsiában 503 Az egyptomi királyok és az alexandriai élet 509 A bölcselet 516 Lagidák. Seleukidák. Attalidák 530 A Seleukidák országa és Pergamon 534 A politikai élet végső nyilvánulásai Görögországban 537 Befejező elmélkedés. Aristotelés és Sándor 540 Schleimann ásatásai Trója-, Tiryns-, Mykenä-, Orchemenos- és Ithakában 549 A rómaiak 557 Itália földje 563 A régi lakosok. Ligurok. Etruszkok 563 A latin nyelvü népek 571 Róma a királyok alatt 580 A régi monda 600 A római királyok mondájának történeti magva 600 Romulus 606 Numa Pompilius 611 Tullus Hostillius és Ancus Marcius 618 Tarquinius Priscus. Servius Tullius 627 Tarquinius Superbus 629 A köztársaság három első százada 631 Az adóssági törvények és a tribunatus 638 A gallok Rómában 642 Az állampolgári egyenlőségért folyó harcz vége 659 Közép- és Alsó-Itália elfoglalása 664 Háború Tarentummal és Pyrrhos-szal, 282-272 670 A két első pun háború. A köztársaság virágzása 678 Az első pun háború (264-241) 682 A Róma és Karthágó közti rövid béke alatt lefolyó események 682 A második pun háború (218-201) 687 A nyugat a második pun háború után 692 A kelet meghódítása 705 Az első makedoni háború, 214-205 708 A második makedóni háború, 200-196 708 A syriai hábor, 192-189 714 A galatai háború, 189 725 A harmadik makedóni háború, 171-168 728 Az archiv szövetség vége 735 Harmadik pun háború, 149-146 738 Háború Spanyolországban, 149-140. Viriathus 741 A köztársaság hanyatlása 746 A Grachusok reformkisérlete 746 A rabszolgaháborúk 753 A Jugurtha elleni háború, 112-106 759 A kimberek és teutonok 763 A szövetséges háború, 91-88 767 Sulpicius Rufus törvénye. - Marius és Sulla viszálykodása 773 A Mithradátes elleni háború 777 Sulla dictaturája 782 Sertorius Hispániában, 82-72 785 A kalózháború, 67 789 A második és harmadik háború Mithradátes ellen, 83-81, és 74-64 790 Lucullus elfoglalja Arméniát 792 Pompejus Mithradátes ellen. A szyriai királyok vége 796 Irodalom, állam, erkölcs 799 Lucilius 806 Az első triumviratus 825 A kelták. - Gallia 838 Julius Caesar elfoglalja Galliát (58-50) 847 A parthok. Crassus hadjárata 853 Harcz az egyeduralomért, 49-45 859 A második triumviratus 879 Ciceró 882 Az összeesküdtek sorsa. - A birodalom felosztása. - Antonius és Kleopatra 889 Caesar Octavianus Augustus 899 III. kötet A kereszténység. A népvándorlás - kiadási év: 1900 A középkor Bevezetés 1 A római birodalom 3 A római irodalom Augustus idejében 3 A rómia irodalom Augustus korszakában 11 Erkölcsi sülyedés 29 Tierius, 14-37 36 Caligula, 37-41 51 Claudius, 41-54 57 Nero 54-68 64 A germánok 81 Tehetség, eredet és vándorlás 81 Vallás és erkölcs 85 A rómaiak harcza a germánok ellen 101 A déláriaiak vagy indusok 111 A buddhismus 124 A parthusok 154 Az üdv népe 156 Mózes 159 Józsua. Sámuel. Saul. Dávid. Salamon 172 Izrael országa 187 Juda országa, 975-588 190 A zsidók visszatérése 203 A makkabäusok 208 Vallási állapotok 212 A kereszténység 233 Jeruzsálem elpusztulása 267 Galba, Otho, Vitellius 278 Titus Flavius Vespasianus 287 Harcz Jeruzsálemért 294 A birodalom harcza a kereszténység és a germánok ellen 301 A Flaviusok Vespasianus 304 Titus 309 Domitianus 316 Nerva és Traján 325 Hadrian 341 Antoninus Pius 357 Marcus Aurelius 361 Commodus 366 Trónörökösödési viszály 369 Setpimus Severus, 193-211 373 Cavacalla és Geta 379 Marcrinus 386 Heliogabalus 387 Alexander Severus 389 A Sassanidák országa 226-651 391 Maximin és a Gordianusok. Clodius Pupeinus Maximus és Coelius Balbinus 396 Philippus Arabus 399 Decius 401 Hostilianus, Gallus, Aemilianus 403 Valerianus, 253-260 404 A harmincz zsarnok 408 Zenobia, Claudius, Aurelianus 413 Claudius Gothicus, 268-270 418 Aurelianus és Zenobia 420 Tacitus 427 Probus 427 Carus, Carinus, Numerianus 429 Diocletianus, 284-305 433 A kereszténység győzelme a pogányság fölött 449 A kihaló pogányság és irodalma 466 Az újplatonismus 490 A stoismus 501 Samosatai Lucián 502 A kereszténység terjedése és irodalma 505 Eretnekség. A gnosztikusok 511 Az egyház magatartása a gnosztikusokkal szemben. Irenäus, Tertullán, Alexandriai Kelemen 516 A manichäizmus 526 Az üldöztetés vége. Lactantius. A katakombák 532 Az arianizmus 536 Nagy Constantin fiai 543 Az apostola vagy a hitehagyott Julián 549 Jovian. Valentinian. Valens 563 Az arianismus vége keleten és veszélyes volta nyugaton 566 A szerzetesek 572 A keresztény ékesszólása 577 Állam és egyház. Milanói Ambrus 584 Szent Ágoston 591 Jeromos 600 A keresztény költészet 608 Toursi szent Márton 614 A népvándorlás. A birodalom meghódol a germánoknak 620 A Közép-Duna és a Tisza melléke a római korban 620 A hunnok 634 Nagy Theodosius. A pogányság letünése 641 Alarich és a nyugati góthok 649 A vandalok. Geiserich 659 A hunnok. Attila 665 Petronius Maximus. Mäcilius Avitus 680 Az angolszász Britanniában 683 Majorianus 685 Az utolsó római császárok 686 Orestes és Romulus Augustulus 688 Odoaker és Zeno. Szent Severin 690 A keleti góthok. Theodorich 699 Alamannok, Burgundok 711 A frankok 713 A bajorok 728 A nyugati góthok 730 Inség és általános nyomor a népvándorlás századában 738 A byzancziak 744 A vandalok letünése 750 A keleti góthok pusztulása 756 Longobardok, gepidok 767 Az avarok 771 A longobardok meghódítják Felsó-Itáliát 781 Justinianus uralkodásának keserü következményei 785 A perzsa háborúk 791 Phokas császár, 602-610 796 Heraklius császár, 610-641 798 Az egyház és a germánok 803 Az angolszászok 809 Frankok, alamannok, thüringiek, bajorok 823 Az udvarnagyok. Frankok és szlávok 843 Az irek és skótok 849 Szent Patrik 857 Az egyház és állam a germánoknál 875 A frankok, alamannok, thüringek és bajorok 875 Szent Bonifácz 881 A nyugati góthok 891 Langobardok. Görögök és a pápaság 901 IV. kötet Az izlám. Nagy Károly. VII. Gergely - kiadási év: 1899 Az izlám 1 Az arabok Mohammed előtt 1 Mohammed 10 A kalifaság. Abu. Bekr. 33 Omar, a második kalifa 36 Viszály a kalifa országért. Othonan Ali 44 Az Omejjadák 48 Az Omejjadák fénykora. Spanyolország meghódítása 57 Az arabok veresége Toursnál Mertell Károly által 62 Az Omajjadék hanyatlása és bukása 65 Az Abbaszidák. Abd Errahman omejjada 68 A keresztény császárság 79 A karolingok. A szlávok 119 A bolgárok 134 A szlávok 137 Az oroszok. A szlávok Bulgáriában és Hellasban 142 A horvátok és szerbek 157 A korutáni szlávok 162 A lechek vagy lengyelek 163 A csehek és morvák 167 A polabi szlávok 169 Ó-szláv állapotok 173 Jámbor Lajos fiai 175 Nagymorvaország 184 I. Konrád király 911-918 201 Anglia 207 Irodalom 216 A magyarok eredete és vándorlása 237 A magyarok honfoglalása és kalandozásai 249 A magyar keresztény királyság megalapítása 264 A szász császárok 279 I. Henrik király 918-936 279 I. Nagy Ottó 936-973 283 I. Ottó győzelme a magyarok fölött Lech mezején 955. augusztus 10-én 300 II. Ottó császár 973-983 310 III. Ottó császár 983-1002 316 Egy uj világuralom terve 326 II. Henrik császár 1002-1024 332 Műveltségi állapotok 341 A nordmannok 354 A nordmannok Normandiában 367 Izland és Grönland 373 Hajózások Winlandba (Észak-Amerika) és Biarmiába 379 Svédország 390 Norvégia 398 Dánia és Anglia. Kanut 408 Hódító Vilmos 419 A nordmannok Alsó-Itáliában és Szicziliában 482 A nordmannok Oroszországban 464 A byzancziak 471 Velencze kezdete 490 Horvátok, szerbek, dalmátok 509 Császártörténet. Tévtanok 518 A bolgár háború. A schisma 535 Athen 540 Harcz az egyház szabadságáért. VII. Gergely. A saliak 546 II. Konrád császár 1024-1039 546 III. Henrik császár 1039-1056 554 IV. Henrik császár 1056-1106 566 V. Henrik császár 1106-1125 597 Irodalom 606 Anglia 613 Francziaország 620 A kelet 621 A kalifák birodalma 621 A kalifaság hanyatlása 641 Az izmaeliták 647 A Gaznawidák. Firdusi 654 A szeludsukok 657 A keresztes hadjáratok 669 A lovagság. Tornaversenyek 689 Visszapillantás 705 Magyarország 707 Az ifjú magyar királyság küzdelme a német-frank császárok hűbérurasága ellen 707 A magyar királyi hatalom megerősödése 725 A görög befolyás kora 746 A rendi alkotmány kezdete 765 V. kötet A keresztes hadjáratok ideje - kiadási év: 1900 Clarivauxi Bernát 1 Lothár császár 1125-1137 5 Csehország 8 Staufeni Konrád mint ellenkirály. - A szakadárság 11 Lothár első hadjárata Itáliába 14 Dánok és Vendek 14 Kibékülés a Staufokkal. - Lothár második hadjárata Olaszországba 23 III. Konrád 1138-1152 28 Cseh- és Lengyelország - Pommeránia megtérése 31 Abailard, Bresciai Arnold, Clairvauxi Bernát 37 A második keresztes hadjárat 50 I. Frigyes császár 1152-1190 70 A dánok és vendek 98 A würzburgi birodalmi gyülés 1165-ben 105 Hadjárat III. Sándor elnyomására 1166-ban 107 Anglia 1135-1189 125 István és Matild - II. Henrik kezdete 125 Becket Tamás 130 Irország 142 II. Henrik viszályba fiával 149 A jeruzsálemi királyság 1149-1189 161 Egyptom - Saladin 166 A harmadik keresztes hadjárat - I. Frigyes császár 182 Oroszlánszivü Richard és Fülöp Ágost hadjárata 187 VI. Henrik császár 1190-1197 195 A mozlim és a keresztény Spanyolország 208 A keresztény Spanyolország 238 Asturiai királyok 239 A leoni királyok sora 242 A barcelonai őrgrófság 245 Navarra 248 Castilia 250 Aragonia 251 VI. Alfonz és VII. Gergely 252 A morabithák vagy almaravidák 255 Cid 261 Castilia és Aragonia 267 Portugália 273 Az almohadok 278 III. Incze pápa 283 Sváb Fülöp, IV. Otto császár, II. Frigyes 289 Földnélküli János 304 János király viszálya az egyházzal 308 A magna charta 315 Skótország 324 Spanyolország - Az almohadok - Az alaroczi csata 331 A keresztény Spanyolország - A lovagrendek - A naves de tolosai győzelem 338 A poroszok és lithvánok megtérése - A német rend 347 Dél-Francziaország - A troubadourok 373 Az albigenzek és valdenzek 384 III. Incze föllép ezen tévtanok ellen 389 Domonkos és Assisi Ferencz 406 Az albigensi háború vége - Fülöp Ágost és VIII. Lajos franczia király 422 Bulgária története 438 A negyedik keresztes hadjárat 439 A saloniki királyság - A thessalonikai császárság és Epirus 455 Az athéni herczegség - Az achaiai fejedelemség 457 Az archipeli herczegség - Nikäa és Trapezunt 462 A negyedik lateráni zsinat 465 II. Frigyes császár 469 Az ötödik keresztes hadjárat - A gyermekek keresztes hadmenete 469 A hatodik keresztes hadjárat 474 VII. Henrik király - A dán nagyhatalom Németország rovására - Valdemár a győző - A dietmarsok és stedingek 492 Az osztrák és stájer herczegségek 509 A lombard háború - A császár átok alatt - IV. Incze és a lyoni zsinat - Frigyes halála 519 A staufi ház bukása 552 IV. Konrád király 554 Manfréd király 560 Florencz első évei 572 Anjou Károly meghódítja Nápolyt 579 Konradin 587 Szent Lajos 598 A hetedik keresztes hadjárat 605 A nyolczadik keresztes hadjárat 627 A mongolok 635 A szeldsukok, ghoridák, gaznavidák, attabegek, assasinusok, chovarismok 649 Az assasinusok - A chovaresmiak 654 Temudsin utolsó hadjáratai, törvényei és halála 656 Otkai - Hódolás - Félelem a mongoloktól 664 A mongolok Oroszországban, Sziléziában, Morvaországban és Magyarországban 665 Otkai - Kajuk - Mangu - A kalifaság vége 669 Kubilai 673 A keresztes hadjáratok vége 687 Bibars szultán 692 Kilavun 704 Ptolemais 709 A keresztes hadjáratok egykoru ecsetelői 713 Spanyolország 725 Az Almohadok vége 726 X. Alfonz, el Sabio, 1252-1284 - Castilia nyilvános élete 731 Aragonia 736 Castilia - X. Alfonz 739 Sancho el bravo, a Vitéz, 1284-1295 744 I. Jakab és I. Péter aragoniai királyok 747 A szicziliai vecsernye 751 A régi Wales 776 Visszapillantás 801 Szent Erzsébet 801 VI. kötet Habsburgi Rudolftól Columbusig - kiadási év: 1900 Habsburgi Rudolf 1 Csehország emelkedése 1 Rudolf király és X. Gergely pápa 13 Birodalmi háború Ottokár ellen 19 Tirol 26 Rudolf utolsó évei 31 VIII. Bonifácz - Szép Fülöp - A templomosok pusztulása 37 Genua, Pisa, Florencz 41 A Colonnák - Giacopone de Todi - A jubilaeum 46 IV. Szép Fülöp és Eduard angol király 50 VIII. Bonifácz és Szép Fülöp 53 XI. Benedek és V. Kelemen 71 A templomosok pöre 79 A tizenötödik egyetemes zsinat Vienneben 1311-1312 87 A tatárjárás kora 97 Cseh háborúk. Belső harczok, belső intézkedések 116 Az Árpádok kihalása 126 Visszapillantás 140 Az Anjouk kora 143 Az interregnum és Károly Róbert küzdelmei az oligarchákkal 143 Károly Róbert külpolitikája 159 Az ország belső állapota Károly uralkodása alatt 167 A nápolyi hadjáratok 171 Magyarország fénykora 183 Az Anjou-kor vége 194 Zsigmond magyar király 205 Magyar király a német császári trónon 217 Védelmi harczok a törökök és husziták ellen 224 Nassaui Adolf és I. Albrecht 231 A Habsburgok nemzetségfája I. Rudolf előtt 235 I. Albrecht király 246 Csehország, Lengyelország, Magyarország 250 A svájczi szövetség kezdete - Geszler és Tell 261 VII. Henrik császár és Dante 268 Angolország. Skótország. Wales 293 III. Henrik, 1216-1272 293 I. Eduard, 1272-1307. Wales 298 Skótország 300 II. Eduard (Carnarvon névvel) 1307-1327 307 Költészet, történetirás, bölcsészet, iskolaügy (1100-1400) 317 Az Arthur- és Gral-monda 320 A német költészet 323 Kelta tárgyak 336 Szerelmi dalnokok 337 Az udvari eposz 345 A költészet hanyatlása 353 A mesterdalnokok 361 A dráma 363 Rimkrónikák 368 Próza 367 Az északfrancziák dalai és nemzeti történetírása 373 Scholasztika és misztika 382 Az arabok bölcsészete 389 A zsidók 406 A nagy scholasztikusok 423 A misztikusok 453 A közös élet testvérei 467 Az egyetemek 471 Latin történetírás Németországban 505 Szép Frigyes, Bajor Lajos és koruk 511 A kettős választás 511 Lajos politikája ellenségévé teszi Cseh Jánost és viszályba sodorja őt a pápával 517 Két király Németországban 525 Bajor Lajos király római hadjárata 527 János cseh király 531 XII. Benedek - Petrarca 535 A Franczia- és Angolország közötti viszály 542 Az angol-franczia háború ujabb kitörése - Artaveldt bukása 552 A creyi ütközet 1346 augusztus 26-dikán 557 Cola Rienzi és kisérlete, hogy a római birodalmat ismét helyreállítsa 560 Az utolsó Ilchannok és Nassir szultán 609 Tamerlan 612 Bajeszid fiai 625 IV. Károly császár, Venczel király és koruk 629 Schwarzburgi Günther. 1349 630 IV. Károly mint király és császár 631 Fejedelemségek 634 A városok - A Hansa 638 Az arany bulla 643 Rudolf az Alapitó (Ingeniosus) - Tirol Ausztriára száll 645 III. Eduard II. János ellen - A poitiers ütközet. Alkotmányválságok Francziaországban 651 A jacquerita 660 A bretignyi béke 663 V. Károly a bölcs - Du Guesclin 666 Spanyolország 669 Granada 671 XI. Castiliai Alfonz - A rio-saladoi győzelem 674 Castiliai I. Péter, a Kegyetlen, Pedro el cruel (1350-1369) 678 Burgund herczegség. III. Eduard halála. V. Károly 693 II. Richard (1377-1399) - Wycliffe - A lollardok fölkelése 697 IV. Henrik (1399-1413) melléknevén Bolingbroke 714 Francziaország - V. Károly, 1364-1380 - VI. Károly kiskorusága, 1380-1388 718 Flandria - Artaveldt Fülöp 721 VI. Károly - A burgundi és orleansi herczegek 726 V. Henrik, 1413-1422 - Az azincourti ütközet 738 Avignon és Róma - Szienai Katalin 749 A nagy szakadás, 1378-1418 760 A nagy szakadás - IV. Károly halála. Zsigmond és Venczel királyok 767 Venczel - A nagy városszövetség - A svájczi szövetségek 772 III. Osztrák Lipót - A sempachi csata 773 A városok 780 Venczel király 784 Az ellenpárok 787 Venczel király letétele 792 Ruprecht király, 1400-1410 796 Appenzell - A tó fölötti és tó körüli szövetség 799 Kisérletek az egyházszakadás megszüntetésére 801 A pisai zsinat 809 Három pápa. Három király. Zsigmond 812 A huszita mozgalom - A konstanzi és baseli zsinatok - Zsigmond császár 816 A konstanzi zsinat 831 Husz és Prágai Jeromos a zsinat előtt 842 Fölindulás Csehországban. Prágai Jeromos. Zsigmond utazásai a zsinat érdekében 850 Reformkérdés és pápaválasztás 853 A huszita háborúk 857 A baseli zsinat 870 VII. kötet Az új világ. I. Miksa. A reformáczió. V. Károly - kiadási év: 1900 Franczia- és Angolország 1 Francziaország szorongattatása Angolország által 1 Az orleánsi szűz 5 A két rózsa háborúja 34 V. Eduard. III. Richard. A Tudorok kezdete 45 Délkeleti Európa a 15-dik században 49 II. Albert király, 1437-1439 49 A baseli zsinat 50 A ferrari és florenczi zsinat. Az egyesülés a görögökkel 54 A baseli zsinat ellenpápát választ 57 Albert magyar király 58 A Hunyadiak és Jagellók kora 61 I. Ulászló uralkodása 62 A törökországi hadjárat 66 A szegedi béke 69 A várnai csata 70 Az albánok. Szkanderbég az albánok hőse 74 Hunyadi János és V. László 78 II. Mohammed. Konstantinápoly ostroma 89 Visszatekintés a byzanczi birodalom történetére 91 Az utolsó Konstantin és II. Mohammed 99 III. Frigyes császár 106 III. Frigyes császár. László király 114 Magyarország. Kapisztrán. Hunyadi László király 118 II. Mohammed. II. Pius. Szkanderbég 127 III. Frigyes császár. Albert Achilles őrgróf és a városok 142 Podiebrad György 143 Hunyadi Mátyás 157 Spanyolország a 15-dik században 186 Spanyolország Ferdinánd és Izabella alatt. Granada elfoglalása 192 Granada 194 Felfedezések korszaka 207 A portugálok 212 A portugálok hódításai Afrikában. Henrik, a "Tengeri utazó". Afrika körülhajózása 222 Kolumbus Kristóf. Amerika felfedezése 236 Kolumbus második útja az új világrészbe 251 Kolumbus harmadik felfedezési útja 263 Kolumbus negyedik útja az új világba és halála 268 Kisebb felfedezők. A portugálok útat találnak Kelet-Indiába 277 A spanyolok előnyomulása a Csendes oczeánig 292 Cortez meghódítja Mexikót 304 Műveltségi állapot a mexikói birodalomban 314 A spanyolok Mexikóban. Montezuma elfogása. Narvaez. A mexikóiak lázadása 335 Mexikó ostroma és bevétele 357 Peru 370 A "nap fiainak" hazája 380 Peru elfoglalása 396 Las Casas és az amerikai benszülöttek szabadsága 419 A perui zavarok 429 Párhuzam a peruiak és mexikóiak között. A muyskák 436 A föld első körülhajózása 445 A spanyolok és portugálok Kelet-Ázsiában 445 Portugália. III. János és Sebestyén 448 Portugália irodalma 453 Európa országai a 15-dik század végén s a 16-dik század elején 467 Francziaország. XI. Lajos. Merész Károly 468 Burgundia. Merész Károly 477 Merész Károly és III. Frigyes császár 486 Merész Károly háborúja Svájczczal 497 Osztrák Miksa és Burgundi Mária. XI. Lajos 510 VIII. Károly. Miksa. Bretagnei Anna 519 Csehország és Ausztria 1470-1496-ig 530 II. Ulászló és II. Lajos 535 Műveltségi állapotok a Hunyadiak és Jagellók alatt 569 Bretagnei Anna és VIII. Károly. I. Miksa 580 A németbirodalmi katonaság (Die Landsknechte) 585 Olaszország 1494 előtt 589 Nápoly és Sziczilia 590 Az egyházi állam 599 Florencz. A Medicik 614 Velence és Milanó 625 Az olasz-franczia háború 635 Savonarola. VIII. Károly Nápolyban 638 A velenczei liga 645 Harcz Nápolyért. Cordovai Gonzalo 649 XII. Lajos. Savonarola 658 Lodovico Moro elveszi Milanót 666 Svájcz. Von der Flüe Miklós, Waldmann János 671 A titkos törvényszék (das Fehmgericht). Kisérlet jobb alkotmányt adni a birodalomnak 681 A sváb háború 693 Harcz Nápolyért 697 Izabella halála. Szép Fülöp 704 Az egyházi állam 707 II. Gyula. A cambrayi liga. A szent liga 709 II. Gyula pápa 715 A szent liga 719 X. Leo. A svájcziak 726 I. Ferencz. Marignano 730 Aragoniai Ferdinánd halála. Ximenes 736 Miksa halála. Az utolsó lovag 754 Császárválasztás. V. Károly 757 A reformáczió 761 A reformáczió előjátékai. A humanismus Olaszországban 768 A könyvnyomtatás föltalálása 774 A humanismus Németországban 780 Luther és Tetzel 792 VIII. kötet Vallásháború. Irodalom, művészet (1530-1617-ig) - kiadási év: 1903 A reformáczió 1 A wormsi birodalmi gyűlés 1 Sickingen fölforgatási kisérlete 7 Münzer Tamás fölkelése 10 A nagy pórháború 18 Az újrakeresztelők Münsterben 32 V. Károly és I. Ferencz harcza Olaszországért 40 A cognaci liga 61 Szakadás a német nemzetben 75 Németország - A reformáczió haladása 77 Zwingli 87 Az augsburgi birodalmi gyűlés 97 Török-, Magyar-, Csehország 101 I. Szelim szultán 105 Szelim harcza a szofik ellen Perzsiában 107 I. Szelim elfoglalja Egyptomot 111 II. Szulejmán 116 II. Szulejmán Rhodos előtt 118 II. Szulejmán és I. Ferencz 120 Ausztria Németország pajzsa. Habsburgnak spanyol és német ágra oszlása 122 Ferdinánd cseh királylyá lesz 124 Szulejmán második menete Bécs ellen, 1532 129 V. Károly elfoglalja Tuniszt 135 A reformáczió Angolországban 139 VI. Eduárt 1547-1553 158 Gray Janka és Mária 164 Skótország 166 V. Károly és a reformáczió a nürnbergi békétől az augsburgi békéig (1532-1555) 171 A Svájcz 171 Calvin 174 I. Ferencz, V. Károly, VII. Kelemen, Wirtemberg 185 Harmadik háború I. Ferencz és V. Károly között 195 III. Pál pápa, 1534-1549 201 A genti lázadás. V. Károly utazása Francziaországon keresztül 202 V. Károly és I. Ferencz negyedik háborúja 207 V. Károly Algier előtt 1541. 208 V. Károlynak háborúja I. Ferencz ellen 1542-1544 209 A zsinat. A protestantizmus terjedése Németországban 214 A schmalkaldi háború 1546-1547 232 Az interim. Móricz V. Károly ellen 244 Ki kövesse V. Károlyt a birodalomban, II. Fülöp vagy I. Ferdinánd? 251 Francziaország. II. Henrik 255 Szász Móricz 259 A passaui szerződés. Az augsburgi vallásbéke 263 Angolország. Katholikus Mária 1553-1558 271 Az augsburgi vallásbéke 275 Károly lemondása a trónról és halála San-Yuste-ben 278 A francia háború vége. Fülöp első évei. I. Ferdinánd. II. Miksa. Szulejman vége. II. Szelim 288 I. Ferdinánd császár 294 II. Miksa császár 296 Német állapotok. Irodalom 302 A természettudomány. Copernicus 307 A boszorkányperek 312 A török háború folytatása. II. Szulejmán halála 1566. 317 A háború Cyprusért. Visszapillantás annak történetére 324 A szent liga. A lepantói csata 341 Don Carlos 1545-1568 349 A török háború a zsitvatoroki békéig. Lengyelország. Stájerország. A határőrvidék 351 Perzsia 359 Magyarország 363 I. Ferdinánd és Szapolyai János ellenkirályok 1526-1540 363 I. Ferdinánd magánuralkodása 1540-1564 404 Miksa országlata 1564-1576 425 A hugenotta háborúk IX. Károly haláláig 433 II. Ferencz 1559-1560 433 IX. Károly. 1560-1574 439 A négy Henrik háborúja 447 A Bertalan-éj 455 A reformáczió győzelme Angliában és Skóthonban. Erzsébet és Stuart Mária 456 Erzsébet és Stuart Mária 474 Új élet a régi egyházban 512 A jezsuiták missiói 520 A jezsuiták Kinában 524 A missiók Amerikában 530 Iskolák Németországban 544 Az ellenreformáció 547 Más új szerzetek 554 Vallásháborúk - II. Fülöp király 576 Németalföld fölkelése 584 A képrombolás 1566-ban 609 Alba Németalföldön. 1567-1573 614 Alba balfogása. Az Alcabala adó 622 Németalföld Don Luis Requesens alatt 1573. november 29-től 1576. márczius 5-ig 632 Francziaország 1572-1578. - III. Henrik 636 A liga 645 Don Juan és Orániai Vilmos 648 Pármai Sándor mint helytartó 1578-1587 és Orániai Vilmos 666 Portugália elfoglalása 674 II. Fülöp szövetsége a ligával 679 Az armada - A Guiese-k és III. Henrik halála 693 IV. Henrik harcza a liga és II. Fülöp ellen 703 II. Fülöp és Perez Antonio. Aragonia szabadságának bukása 712 Rouen. Pármai Sándor halála. IV. Henrik visszatérése a régi egyházba 718 II. Fülöp halála 1589. III. Fülöp 1598-1621 735 Németalföld 747 Angolország. Erzsébet halála 755 I. Jakab, 1603-1625 758 Francis Bacon 769 IV. Henrik és Sully. - A nagy terv 775 Irodalom és művészet a tizenhatodik században 786 Angolország 786 Spanyolország 804 Cervantes 809 Lope de Vega 816 Calderon 825 Hősköltemények és történetírás Spanyolországban 830 Spanyol festők. Velasquez. Murillo 854 Itália 861 A protestantizmus Itáliában 914 A pápák. A trienti zsinat 921 A festészet és szobrászat Itáliában 933 Leonado da Vinci 944 Michelangelo 948 Raphael. Sanzio 959 Corregio. Tizian 971 IX. kötet Észak-Európa. Harmincz éves háború. Irodalom, művészet - kiadási év: 1903 Svédország - Norvégia - Dánia 1 Svédország 2 Norvégia - Izland 7 Dánia - IV. Ekefilléres Erich, Abel, I. Kristóf, V. Erich és VI. Erich, II. Kristóf, III. Wlademár - Országos biztosíték - Egyház-viszály 18 Interregnum - Holstein - IV. Waldemar - Svédország Magnus 26 Dánia és Norvégia egyesitése 31 A calmari unió 33 A calmari unió megszünése 39 Bajor Kristóf - Knduson Károly - Oldenburg Keresztély 44 Hans király - Ditmarschen 51 II. Keresztély (1513-1523) 57 Wasa Gusztáv 61 II. Keresztély bukása 64 Wasa Gusztáv király - A reformáczió Svédországban 66 I. Frigyes dán király (1523-1533) 71 Még egyszer II. Keresztély és III. Keresztély 73 II. Frigyes - XIV. Erich svéd király 79 III. János svéd király (1536-1592) 84 Zsigmond svéd és lengyel király és IX. Károly 91 A Rurik-törzs vége, az ál-Dömötör története és a Romanov-ház fölülkerekedése 96 Suyszky Vazul és a második ál-Dömötör 103 Romanov Mihály czárrá lesz, 1613 márczius 3-án 107 II. Gusztáv Adolf pályájának kezdete 108 A dán háború - IV. Keresztély - Az orosz-lengyel háború 111 Hogyan igyekszik II. Gusztáv Svédországot emelni? 116 A harmincz éves háború 122 II. Rudolf (1576-1612) - Tycho de Brahe - Kepler 122 Donauwörth - I. Miksa bajor herczeg 127 Unió és liga 134 Testvérviszály a Habsburg-házban 138 Az unió Anhalti Keresztély 152 A testvérviszály következményei - A cseh fölséglevél, 1609-ben 159 A jülich-clevei örökösödési viszály 165 IV. Henrik és az unió 170 Még egyszer testvérviszály! 171 A passaui hadsereg - Mátyás Rudolf ellen 176 Mátyás császár, 1612-1617 180 II. Rudolf és II. Mátyás mint magyar királyok 182 Rudolf - Az 1594-ik évi török hadjárat - A pozsonyi országgyülés 1595-ben - Török hadjárat 1596-ban - Báthory Zsigmond - Báthory Endre - Mihály vajda - Székely Mózes - Bocskay István 183 II. Mátyás - Az ellenreformáczió - Pázmány Péter - Báthory Gábor - Királyválasztó országgyűlés 1618-ban 209 A cseh háború 222 II. Ferdinánd 226 A téli király 228 A fehérhegy melletti csata 1620 november 8-án 235 Háború Felső-Németországban 241 Háború Alsó-Németországban 246 Francziaország - Medici Mária - XIII. Lajos 250 Az 1614. évi rendek 256 Condé fölkelése - A spanyol házasság - A hugenották - Concini vége 261 Luynes - Medici Mária 266 Richelieu vezeti Francziaországot, 1624-1644 272 Háború Észak-Németországban - Wallenstein első vezérsége 286 Gusztáv Adolf és Tilly - Magdeburg - Breitenfeld 306 Gusztáv Adolf és Wallenstein - A lützeni csata 339 Richelieu, Oxenstjerna - A heilbronni szövetség 348 A német háború 354 Wallenstein árulása és vége 361 Két ifju Habsburg mint hadvezér - Regensburg - Nördlingeni győzelem - A frankfurti gyűlés - A prágai béke 373 A Francziaországgal kötött szerződések 380 A prágai béke, 1635 385 A harmadik koaliczió Habsburg ellen - III. Ferdinánd 388 Don Ferdinando és Werth János Páris ellen indulnak 394 III. Ferdinánd császár 400 Weimári Bernát 402 Harczok Breisach körül 404 Baner - Lipót Vilmos főherczeg - A regensburgi birodalmi gyűlés, 1610 410 A dán-svéd háború, 1643-1645 416 Fölkelés Cataloniában 420 Portugália - A Braganzák 423 Fölkelés Nápolyban - Masaniello 425 Cinqmars összeesküvése - Richelieu és XIII. Lajos halála 427 Ausztriai Anna régensnő - Mazarin 435 Miksa tévedése - Werth János - A választó fejedelem visszatérése a császárhoz 454 Vágy a béke után - Az utolsó harczok - Általános nyomor 462 A vesztfáli béke 466 Svédországi Krisztina, 1632-1654 481 X. Károly Gusztáv svéd király, 1654-1660 - János Kázmér lengyel király, 1648-1669 - A nagy választófejedelem 485 Dán-svéd háború, 1657-1660 491 Vérnélküli forradalom 497 Francziaország - A fronde - Mazarin - Németország - I. Lipót 504 A monarchia győzelme a nemesség és parlament fölött 520 Mazarin. Condé - Az 1653 évi háború 524 III. Ferdinánd halála - IV. Ferdinánd - I. Lipót 527 A pyrénei béke 531 II. Ferdinánd mint magyar király 539 Pozsonyi országgyűlés 1699-ben - Betlhen Gábor tervei és támadása - Bethlen Magyarország királyává választatik - A nikolsburgi béke - Bethlen második és harmadik támadása - A szőnyi béke 1627-ben - Bethlen halála - I. Rákóczy György - II. Ferdinánd halála 540 III. Ferdinánd 1637-1657-ig - II. Rákóczy György támadása - A linczi béke - II. Rákóczy György 581 Tudomány és művészet 595 Svédország 595 Hollandia 605 Lipsius Justus 607 Scaliger József 616 Casaubonus Izsák 638 Francziaország - Montaigne 649 A franczia dráma 655 Emlékiratok 661 Cujacius 664 Petavius Dénes 669 Descartes 677 Németország 682 A Welserek - Venezuela 694 Az Eggenbergek 701 Nürnberg 706 Nürnberg asszonyai - Pirkheimer Charitas 729 Frischlin Nikodémus - A szatirikus költészet 740 Bohóságok, Faust-monda, bűvészet és boszorkányság 761 Történetírók és útleirások 767 Olaszország - A dögvész - Spanyolország és Portugália 775 A zene 783 A festészet - Dürer Albert 789 Holbein János 813 Cranach Lukács 821 Magyaroszág közállapotai és műveltségi viszonyai a mohácsi vész után 1608-ig 823 X. kötet Angol forradalom. I. Lipót császár. XIV. Lajos kora - kiadási év: 1903 Az angol forradalom 1 I. Károly. Utazása Spanyolországban. A franczia házasság 2 I. Károly Buckingham haláláig. A három első parlament 1625-től 1628-ig 16 I. Károly parlament nélkül uralkodik 1629-től 1640-ig 23 A valláskérdés. A kedélyek mély felháborodása 27 Általános gyülölet a kormány ellen. Kivándorlási kedv Észak-Amerikába. Hampden és a hajóadó 36 A felkelés Skóthonban 39 A negyedek vagy rövid parlament. (The short Parlaiment) 1640 45 A hosszú parlament 48 Az alsóház túlkapásai. A pártok elválása. Károlyi Skótországban. Az irek lázadása 54 A nagy remonstratio és a nyilt szakadás a király és a parlament között 57 A pártok forrongása, készülődnek a háborúra 61 Az első polgárháború 66 Károly egyszerre harczban Angol- és Skótországgal - segítséget kap Irhonból 75 Az 1644-ik évi háború. Marston-Moor. Newbury. A szentek hadserege. Az uxbridgei tárgyalások. Laud halála 78 Az 1645-ik évi háború. Monstroe. Naseby 83 I. Károly a skótokhoz menekül és ezek eladják Angliának 85 Meghasonlás a parlament és a hadsereg között; Károly alkudozik mindkettővel. A levellerek 89 A második polgárháború 1648-ban 100 "Eikon Basilike" 103 I. Károly pöre és kivégezetése 115 A köztársaság 127 Irhon 132 Skótország. II. Károly 136 A köztársaság állása Európa idegen hatalmaihoz 146 Cromwell szétugrasztja a hosszú parlamentet 150 A kis vagy Barebone-parlament. 1653 július 4-től deczember 13-ikáig 157 Cromwell első protectoratusa 1653-1656-ig 159 Cromwell harmadik parlamentje felajánlja neki a koronát, mit ő azonban visszautasit 173 Cromwell második protectoratusa, 1657 junius 26-ikától 1658 szeptember 3-ig 179 Cromwell Richard protectoratusa, 1658 szeptember 3-ikától 1659 május 25-ig 184 Monk és a Stuartok visszatérése 188 Irodalom 195 A restaruatió 1660-tól 1665-ig 508 XIV. Lajos és I. Lipót császár kora 228 XIV. Lajos uralkodásának kezdete. Az elsőségi harcz 228 Miként nyeri XIX. Lajos az anyagi eszközöket nagy terveihez. Fouquet és Colbert pénzügyminiszterek 233 Földmüvelés, kereskedelem, ipar, tengerészet Colbert alatt 241 Művészet és tudomány XIV. Lajos szolgálatában. Épitészet 249 A franczia nép kormányával szemben 255 Lotharingia 260 Németalföld. Az angol-hollandi háború 1665-től 1667-ig 263 Az örökösödési háború. 1667-től 1668-ig 265 A Cabal-miniszterium Angliában. A doveri szerződés 272 A spanyol örökség felosztásának terve. Francziaország fegyverkezése Hollandia ellen. Louvois. Leibniz 277 XIV. Lajos megtámadja Hollandiát 291 Anglia 295 Az európai szövetség XIV. Lajos ellen. I. Lipót császár. III. Vilmos. A brandenburgi választófejedelem 302 Az 1673-iki háborús esztendő 307 Az 1674. és 1675. háborús esztendő 310 Svédország. Dánia. Brandenburg 320 Az 1678. háború. A nymvegeni béke 322 Lajos nagysága. Colbert. Vaulban 327 Anglia. Titus Oates összeesküvése és ennek következményei 331 A hangulat megváltozása Angliában. A wigh-összeesküvés. Politika elméletek 338 II. Károly halála és II. Jakab trónralépése 1685-ben 342 Törökország és Ausztria. Lengyelország. Perzsia. Velencze 370 Az ozman birodalom a nyugattal szemben 370 I. Ahmed. I. Mustafa. II. Osman 376 IV. Murad. A drúzok. Toscanai I. Ferdinánd. Perzsia. Nagy Abas 384 IV. Murad háborúi Perzsia ellen 1629-1639-ig 394 Ibrahim szultán. Velencze. Háború Candiáért 404 IV. Mohammed. A törökök rossz gazdálkodása. A háború Candiáért 418 A velenczeiek tengeri győzelme 1656-ban. Köprili Mohammed nagyvezir 428 Köprili Ahmed ostromlója Candiát 1667-től 1669-ig 432 Lengyelek és törökök. V. Kázmér János leteszi a koronát. Sobieski János. Wieczniowieczki királylyá lesz 433 Sobieski király lesz mint III. János 448 Sobieski hadjáratai a törökök elleni királylyá való megválasztása után 451 A török háborúk s Magyarország felszabadításának kora 459 I. Lipót mint magyar király (1657-1705) 459 XIV. Lajos hatalmának fénykora és elbizakodottsága 476 Az udvari élet 476 XIV. Lajos viszálya a pápával 485 A nantesi edictum megszüntetése 488 Reunio kamarák. Strassburg elvétele 1681-ben 505 Casale megszállása 509 A törökveszedelem és a magyarok 516 A mágnás-összeesküvés 516 A törökök Bécs előtt 1683-ban 543 Sikerek a török ellen. A reunio-harcz. Genua 567 A háború folytatása a törökök ellen 572 IV. Mohammed bukása. II. Szuleiman 576 Magyarország felszabadítása a török járom alól 578 A Stuart-ház bukása 594 II. Jakab. Argyle és Monmouth felkelése 594 II. Jakab kisérletet tesz a katholicismus helyreállitására és a királyi hatalom korlátainak szélesbitésére 599 Az ellenállás és nem ellenállás pártja Orániai Vilmoshoz fordul segítségért 604 Orániai Vilmos fellép II. Jakab ellen 611 III. Vilmos készülődése. Aggályok 615 III. Vilmos Angliába vonul. II. Jakab menekülése 621 III. Vilmos elfoglalja Máriával az angol trónt 628 XIV. Lajos elleni nagy coalitio 635 Betörés a birodalomba. Pfalz elpusztítása 635 Az irországi háború 1689-től 1691-ig 640 Rohamos elszegényedés Francziaországban. A nagy szövetség. Háború Belgiumban és Piemontban. Louvois halála 649 Az 1692. és 1693. évi háború 664 Az 1694-1697. évi háborúk. A ryszwicki béke 673 Háború a törökökkel 689 Sobieski halála. II. Ágost választása 695 A spanyol örökösödési háború 695 A három végrendelet. Anjou Fülöp lesz spanyol király 695 A császár háborúra készül. Hogyan keletkezik egy új nagy szövetség XIV. Lajos ellen. I. Frigyes porosz király 706 Jenő herczeg. 1701-ben Itáliában. Anglia 711 A második nagy szövetség megkötése XIV. Lajos ellen 714 II. Jakab halála 1701 szeptember 16-án és III. Vilmos halála 1702 márczius 19-én. Anna lesz királynő 719 A háború 1702-ben 726 Miksa Emanuel 731 A bajorok Tirolban. A tiroliak győzelmes fölkelése 735 1703. Délnyugati Németország. Savoya. Spanyolország. Portugália 743 Fölkelés a Cevennekben 750 Höchstädt és Blindheim 754 Magyarország. I. Lipót mint magyar király 766 A háború 1705-ik évben. I. Lipót császár 784 A bajorok fölkelése 1705-ben 787 A háború 1706-ban. Ramillies és Turin 790 A háború 1707-ben 795 A háború 1708-ban. Nagybritannia egyesülése 801 Az 1708-1709-iki tél. Inség Francziaországban. A háború 1709-ben 806 XIV. Lajos alázatos ajánlata. A szövetségesek elbizakodottsága. A háború 1710-ben. Harczok Spanyolországban 814 A wigh-kormány bukása Angliában 820 XIV. Lajos megmenekszik. I. József császár halála. III. Károly király VI. Károly név alatt császár lesz 824 Jenő herczeg Londonban. Bolingbroke 826 Lajos burgundi herczeg halála. XIV. Lajos gyásza 829 Az utolsó harczok 832 Az utrechti béke 833 A hosszú háború vége. A francziák beveszik Freiburgot 837 A rastadti és badeni béke 839 A spanyol háború vége 842 A spanyol örökösödési háború következményei Hollandiára, Angliára, Spanyolországra, Francziaországra. XIV. Lajos halála 845 XI. kötet Északkelet és Északnyugat Európa. Osztrák örökösödési háború - kiadási év: 1902 Orosz-, Svéd-, Lengyel- és Törökország 1 A Romanowok - Nagy Péter reformjai 1 Svédország - XII. Károly 12 Trónfosztási háború a lengyel Ágost ellen 16 Károly Oroszországban 21 Károly Törökországban - Az 1709-iki török háború 23 XII. Károly és I. Péter utolsó napjai 31 I. Katalin (1725-1727.) - II. Péter (1727-1730) 50 Anna Ivanovna császárnő (1730-1740) 58 Közép- és Nyugat-Európa (1715-1740) 58 Velencze és Ausztria háborúja Törökország ellen 58 Francziaország - A régens - Law - Dubois 67 Anglia, I. György király és a skótországi felkelés 1715-ben 81 A négyes szövetség - Alberoni 97 Spanyolország közeledése a császárhoz - Ripperda; az ostendei kereskedelmi társulat. A pragmatica sanctió 117 A bécsi szövetség 1724-ben - A hannoveri ellenszövetség 1725-ben 120 Fleury kormányzása 129 A lengyel király-választás következményei - Harcz Lombardiáért, Nápolyért és Szicziliáért - Háború a Rajna mellett - Lotharingia és Toscana 140 Háború Genua és Korsika között - Tivadar király 163 Perzsia - Törökország - Oroszország - Ausztria 180 Az afghánok meghódítják Perzsiát 184 Nadir perzsa sah 200 Az orosz-osztrák háború a porta ellen a belgrádi békéig 208 Anna császárnő - Biron - Anna Karlowna - III. Iván 222 Tudomány és művészet Angol-, Franczia- és Németországban 223 Angolország 233 Schwift - Steele - Addison 235 Defoe - Pope - Johnson Samuel 240 Newton és elődjei - Kepler 249 Galilei 254 Newton Izsák 259 Szabadkőművesek 268 John Locke bölcselete 270 Szabadgondolkodók 279 Deisták és theisthák 281 Skepticismus - Hume Dávid 297 Wesley János 304 Szellemi élet Hollandiában - Bayle 308 Spinoza 312 Szellemi élet Francziaországban 317 Corneille 319 Racine 325 Moliére 330 La Fontaine 337 Boileau 340 A nagy theológusok - Bossuet 347 Fénélon 353 A quietismus 357 Bordaloue 367 Massillon 372 Történetirás - Maurinusok 373 Murratori 398 Montesquieu 401 Voltaire 409 Németország - Leibnicz 426 Wolf Keresztély 444 Mysztikusok - Böhme Jakab 446 Pietisták - Spener Fülöp Jakab 457 Francke Hermann 464 Thomasius Keresztély 474 Zinzendorf 477 Swedenborg 488 Edelmann 492 Magyarország közállapotai s miveltségi viszonyai 1608-tól a szatmári békéig 536 Országgyülés - A hitlevél 17 pontja - A vármegyék - A katonaság - Pénzügy - Vallásügy - Pázmány és kora - A katholiczismus diadalai - Jezsuiták és pálosok - Pázmány Péter - Káldi György - Apáczai Cseri János - Történetirás - Zrinyi Miklós - Kurucz költészet - Pázmány egyeteme - Építészet, festészet és szobrászat - Lakosság - Fejedelmi udvar - Főnemesség. Jobbágyság - Városok 537 Magyarország és Északnyugati Európa 537 Magyarország - I. József mint magyar király 537 VI. Károly császár, mint magyar király III. Károly 555 Orosz-, Lengyel-, Poroszország 574 Oroszország 575 Szibéria 628 Lengyelország 633 Német lovagrend 637 Gedimin fiai 647 A német lovagrend küzdelme Gedimin fiaival és Lengyelországgal 650 A rend belviszályai és bukása - Brandenburgi Albert 676 Poroszország keletkezése 685 Poroszország két első királya 707 II. Frigyes ifju évei 722 II. Frigyes király 747 Osztrák örökösödési háború 753 Mária Terézia trónralépése - Első sziléziai háború 753 A nagy európai szövetség Ausztria ellen 762 Anglia és Oroszország 765 A bajorok Ausztriában - A francziák Prágában - Mária Terézia Magyarországban 782 A kleinschnellendorfi szerződés - VII. Károly császár - Az osztrákok elfoglalják Bajorországot 787 A sziléziai háború megujitása - Harcz Morvaországért - Csaszlauti ütközet - Boroszlói béke 793 Angolország - Walpole bukása - A francziák kiüzetése Csehországból - Fleury halála 798 Alkudozások - Az osztrákok győzelmei Bajorországban - Dettingeni ütközet - Wormsi szerződés - Családi szerződés 807 Háború Itáliában - XV. Lajos belgiumi hadjárata s megbetegedése Metzben - Az osztrákok Elzászban 820 XII. kötet Mária Terézia. II. Frigyes. Franczia irodalom. Lengyelország - kiadási év: 1904 Osztrák örökösödési háború. 1740-1748 1 A második sziléziai háború előjátékai. Oroszország. II. Frigyes betör Csehországba 1 Az osztrák-magyarok kiűzik a poroszokat Csehországból - XV. Lajos elfoglalja Freiburgot és Pompadour hálójába esik 11 A jakobiták fölkelése Angliában. 1745. 24 A második sziléziai háború vége. A drezdai béke 33 Az olaszországi háború, 1745 és 1746. Genua 45 Az osztrák örökösödési háború utolsó ütközetei. Az aacheni béke 53 A nyolcz békeév. 1748-1756 62 Hogyan kormányoz Mária Terézia 87 Németország. A szalzburgi kivándorlás 98 Francziaország. XV. Lajos. Pompadour 108 A vallástalanság apostolai. - Diderot 114 Az Enczyklopédia 119 D'Alembert 124 A természet rendszere Holbach bárótól 127 Helvetiuis 129 A bureaux d'esprit-k 132 Még egyszer Voltaire 138 Grimm Frigyes 149 Buffon 150 Vauvenargues 156 Jean Jaques Rousseau 158 Angolország 176 Anglia történetírói, lyrai és drámai költői és regényírói 179 A hétéves háború 202 Észak-Amerika gyarmatai alkalmat szolgáltatnak a háborúra 203 Az északamerikai indiánok 214 A határviszály. Washington György 222 Az első albany-i kongresszus. Franklin Benjamin 223 Harcz az Ohio-völgyben 233 Francziaország és Anglia készülődik. Harcz Minorcáért 236 Pártalakulás Európában 239 A westminsteri szerződés, 1756 május 1. 246 II. Frigyes betör Szászországba 249 Lobositzi ütközet. A szász sereg kénytelen a fegyvert lerakni 256 Szászország megtámadásának következményei. Az 1756-1757. évi tél 261 Oroszország és Ausztria-Magyarország 270 A második versaillesi szerződés 275 A birodalmi gyűlés és sereg 278 Az 1757-iki hadi év. Prága. Kolin 283 Az oroszok tétlensége. A francziák siralmas eljárása. Roszbach. Leuthen 292 Az 1758. hadi év 308 A háború 1759-ben 334 Tárgyalások. Spanyolország. Nápoly 351 Az 1760. hadi év III. György trónralépése 357 Az 1761. hadi év. A béke meghiúsul. Spanyolország és Pitt 377 A bourboni családi szerződés 1761. augusztus 15-én 385 Pitt visszalépése. Bute vezető-miniszter 387 III. Péter czár 1762 január 5-től 1762 julius 10-ig 390 II. Katalin 401 Az 1762. hadi év 415 A háború Portugáliában. A fontainebleaui előföltételek. A párisi béke 418 A hubertsburgi béke 427 Mária Terézia uralkodása Magyarországban 431 Angolok és Francziák Kelet-Indiában 485 A mongol birodalom fölbomlása. A francziák haladása 474 Az angolok harcza. Clive lord 478 Warren Hastings 493 Oroszország II. Katalin 499 Lengyelország első felosztása 519 Hogyan veszítette el a monarchia Lengyelországban hatalmát 519 Tartományi gyűlések, országgyűlések, konföderációk 528 Lengyelország gyors hanyatlása 530 Intelmek és felosztási tervek 536 Nemesség és parasztság 540 II. Katalin közbelépése Kurlandban 545 A királyválasztás 553 Szaniszló Ágost király 562 A disszidensek kérdése 569 A radomi konföderáció 574 Az 1767. évi országgyűlés 582 A bari konföderáció 589 Lengyelország a törököknél keres segélyt 594 II. Katalin és a görögök 599 Az orosz-török háború 1768-1770 606 Az orosz hajóhad a Földközi tengeren. A görögök fölkelése 611 A király és az orosz követ. A bari konföderáció Eperjesen. Dumouriez 617 II. József császár 622 II. József császár II. Frigyesnél Neisseben 635 II. Frigyes II. Józsefnél Neustadtban 644 Hogyan keletkezik a béke közvetítéséből Lengyelország felosztásának terve 650 Lengyelország első felosztása 664 A fölosztást elfogadó országgyűlés 668 Oroszország tárgyalásai törökországgal Kucsuk-Kajnardsiban 676 A kucsuk-kajnardsi-i béke 681 Győzelmi ünnep. II. Katalin és Voltaire. Oroszországi állapotok. A Kalmükök menekülése. Dögvész Moszkvában 686 Orlov bukása. Potemkin föllépte 689 A kozákok fölkelése Pugacsev alatt 693 Török- és görögországi állapotok 697 Függelék: A pápák, valamint a római és német császárok időrendi táblája 707 A Bourbonok törzsfája 712 XIII. kötet II. József. II. Katalin. II. Frigyes. III. Károly. III. Gusztáv. Pombal Struensse - kiadási év: 1904 A jezsuita rend eltörlése 1 Malagrida Gábor 7 Paraguay és Uruguay 16 A király ellen intézett állítólagos merénylet. A Tavora és Aveiro családok meggyilkolása 23 Mint üldözi Pombal a jezsuitákat 29 Brazilia apostolának jutalma 37 A jezsuiták kiüzetése Francziaországból 41 A jezsuiták kiüzetése Spanyolországból, 1767. III. Károly 51 A jezsuiták kiüzetése Nápolyból, Szicziliából és Parmából 60 Mária Terézia császár-királynő 63 A pápaválasztás. Mária Teréziának nemes intelme. II. József császár a konklavéban 65 XIV. Kelemen és a Bourbonok 71 A megszüntető bréve, 1773. július 21. 79 Mint fogadták a megszüntető brévét 84 II. Frigyes és II. Katalin megtartják a rendet 89 A rendfőnök vége 90 XIV. Kelemen halála 94 Ítéletek a rendről 96 Pombal bukása. Mária királynő 104 Spanyolország 111 Mint tartották fönn magukat a jezsuiták Oroszországban 115 A jezsuita rend visszaállitása VII. Pius által 122 A jansenisták. Pascal 126 Vallási és irodalmi állapotok Németországban 152 A fölvilágosultak rendje 152 A német unio és a vashomlokú Bahrdt tudor 175 A szentírás tanulmányozása 190 Basedow és az új nevelési rendszer a filanthropinumban 193 Apologéták, raczionalisták, egyháztörténészek. A pozitív tudat fogyatkozása 203 Lessing és a wolfenbütteli töredékek 215 II. József császár, reformjai, politikája 225 II. Józsefnek francziaországi utazása, 1777. 225 A bajor örökösödési háború 229 A Wittelsbachok családfája 258 II. József császár meglátogatja 1780-ban II. Katalint 261 Miksa főherczeg 268 Az egyház és iskola, a művészet és tudomány Mária Terézia császár-királynő alatt 274 Egyenetlenség az anya és a fia között 301 Hogyan halt meg Mária Terézia 1780-ban 306 Mária Terézia uralkodásának utolsó évei Magyarországon 308 II. József császár, 1780-1790 328 II. József reformtervei 330 VI. Pius pápa 332 II. József önkényes eljárása és vallási reformjai 335 A czenzura-törvény és az irodalmi működés II. József alatt 345 A türelmi rendelet. A németalföldi utazás 349 Kifogások a császár eljárása ellen. VI. Piusnak bécsi útja, 1782 352 Fenyegető szakadás Rómával. A császárnak második utazása Rómába 369 Mit tett II. József a kereskedelem emelésére. A sorompó-szerződés és a scheldei kérdés 374 II. József be akarja cserélni Belgiumot Bajorországért 384 II. Katalin elfoglalja és beutazza Krimet 387 Szövetség Ausztria és Oroszország között. II. József és Katalin levelezése. Törökország fölosztásának terve 387 Oroszország megnyeri Krimet 395 A fejedelmi szövetség 409 II. Frigyes halála 421 II. Frigyes Vilmos kormányra lép. II. József Ausztria és Poroszország kibékítésének és szoros egyesitésének tervével foglalkozik 427 A czárnőnek és II. József császár krimi útja 434 Hollandia. A birodalom. Belgium 462 A hollandiai zavarok és a porosz hadjárat Hollandiában 462 II. Frigyes Vilmos. A vallási rendeletek. Az emsi pontok. A rajnai választófejedelemségek állapota. Dalberg mainzi koadjutor. Fejedelmek szövetsége és a birodalmi reform 472 A belgiumi zavarok 490 II. József Belgiumnak egyházi szervezetébe nyul s egyetemes papnöveldét akar behozni 497 II. József Belgiumnak állami szervezetét támadja meg. Egyházi és politikai reformjainak ellenei egyesülnek 505 Az 1787-1789. hadi évek 524 Az orosz-török háború, 1787 524 Az osztrák-török háború, 1788 527 Az oroszok elfoglalják 1788-ban Ocsakovot 534 A török háború, 1789. Az osztrákok és oroszok győzelmei 538 Laudon elfoglalja 1789-ben Belgrádot 544 Az északi államok 551 Svédország. III. Gusztáv 551 Dánia 586 Dánia (folytatás). Struensee hatalmának tetőpontján és bukása 599 A pórosztály Dániában 633 Holberg, a dán nemzeti irodalom megalapítója 638 III. Gusztáv. Az aranykor. A király utazásai. Az 1778 és 1786. évi országgyűlés 646 A svéd-orosz háború, 1788-1790 669 A belgiumi zavarok 695 Elégületlenség a többi korona-tartományokban 741 II. József császár halála 758 II. József uralkodása Magyarországon (1780-1790) 767 Genealogiai melléklet: Mária Terézia és családja 813 XIV. kötet II. Lipót császár. Észak-Amerika elszakadása Angliától. A franczia forradalom kezdete - kiadási év: 1898 II. Lipót császár 1790-1792 1 Trónralépte. Kibékülési intézkedések. A belga kérdésről való nézete 1 Magyarország alkotmányának visszaállítása 9 Béketárgyalások 30 Az oroszok háborúja a törökök ellen 1790-ben. Ismail bevétele 40 A szisztrovai és jassy békekötések. Potemkin halála 46 Belgium visszakerül Ausztria uralma alá 52 A viszálykodás vége Belgiumban 73 Károly főherczeg ifjúsága 77 II. Lipót érdemei 78 Északamerika 81 A gyarmatok 80 Viszony az anyaországhoz 83 A bélyegadó 85 Pitt. Franklin. Burke 90 A bélyegtörvény visszavonása 100 Új viszály. Pitt mint Earl Chatman 104 Townshends jövedelmi törvénye 109 Csődület Bostonban 117 A theabill 120 Június levelei 129 A theabil szakításra vezet 134 A második főkongresszus Philadelphiában 138 Az anyaországgal való szakítás nehézségei 141 III. György és a döntés a parlamentben 145 Amerika háborúja Angliával. Lexington és Concord 153 Az Egyesült-Államok 156 Washington főparancsnok. Bunkershill. Bevonulás Bostonba 157 Az angolok haditerve. Német fejedelmek katonaeladása Amerikába 173 Az indiánok és négerek fölbujtogatása 180 Növekvő gyűlölet. Payne Tamás 183 A kongresszus 1776 július 4. elfogadja a függetlenségi nyilatkozatot 187 Harcz Kanadában. A brooklyni ütközet. Az amerikaiak csüggedése 192 Béketárgyalások 201 Az északamerikai hadsereg ujjászervezése 203 Washington győz Trentonnál és Princetonnál 206 A parlamenti tárgyalások és Francziaország rokonszenve az amerikai ügy iránt 211 Bourgoyndes hadművelete Kanadától Saratogáig 217 Washington és hadserege szorongatva. Egy kedvetlenséggel és szenvedéssel telített tél Valley-Forgeban 233 Steuben szervezi az amerikai hadsereget 238 A saratogai vereség következményei. Francziaország szövetsége a gyarmatokkal. Tárgyalások a parlamentben. North lord békítési billje. Chatam halála 240 Az angol békekövetek Amerikában. A Conway ármány 257 North lord megmarad miniszternek. A pártok állása Angliában. A katholikusokkal való bánásmód törvényének enyhítése. Lord Gordon és a protestáns szövetség 262 Az angol-amerikai háború az 1778-1779-ik években 275 A háború 1780-ban. Az angolok elfoglalják Charlestont. Arnold árulása. André őrnagy 291 Fegyveres semlegesség a tengeren 301 A háború a két Karolinában 306 Az amerikai háború utolsó éve 313 A döntés Virginiában fekszik 317 Harcz Yorktownért 321 Páris öröme a győzelem fölött. London gyásza 325 Fegyverszünet Amerikában. A hadsereg és a kongresszus. A béke előmunkálatai 328 Komoly béketárgyalás 336 Hogy végződik a tengeri hatalmak háborúja. Gibraltár. Az uszó ütegek 339 A versaillesi béke 343 Hogy fogadták a békét 346 Washington búcsúja a hadseregétől és a kongresszustól 352 A monnt-vernoni élet 355 A kongresszus gyöngesége. Inség a háború után. Államok szövetsége vagy szövetségállam? 358 A philadelphiai konvent 1787-ben és az alkotmány 364 Az alkotmány elfogadása. Ítéletek fölötte. Póltások 373 Franklin Benjámin utolsó napjai 377 Washington elnök lesz 382 A franczia forradalom előjátékai 387 A franczia társadalom 1789 előtt 389 A király udvartartása 394 A salonélet 399 Inség a vidéken 401 A vallásosság hanyatlása. Új nézetek. Voltaire és befolyása a szellemekre 406 Jean Jacques Rousseau és befolyása Francziaországra 414 Bernardin de Saint-Pierre és Gessner Salamon 418 Maurepas miniszteriuma 432 Turgot miniszter 434 A parlamentek 437 Turgot reformjai. A lisztháború 443 Saint-Germain hadügyminiszter 449 Francziaország résztvesz Északamerika háborújában Anglia ellen 455 Necker átveszi a pénzügy vezetését 459 Mirabeau gróf. Gábriel Honoré 467 Víg napok a forradalom előtt 508 Cagliostro. Saint-Germain 516 Beaumarchais 519 A gyémánt nyakék története 522 Pénzinség. A notableok 545 Loménie és a parlament. Az orleansi herczeg 548 Újabb kisérlet a parlamenti átváltoztatásra 557 Necker második miniszteriuma. A birodalmi rendek bejelentése 561 Mirabeau 565 A franczia forradalom. 1789 május 4-től október 6-ig 577 A birodalmi rendek gyűlésének megnyitása Versaillesben 577 A harmadik rend győzelme a nemesség és pápaság fölött 584 Az udvar és a nemzetgyűlés. Fölkelés Párisban. Camille Desmoulins. Marat 590 Necker elbocsájtása zavarokat szül Párisban 606 Július 14-dike. A Bastille bevétele 615 A király a nemzetgyűlésen 623 A király Párisba megy. Az első emigráczió 627 Necker visszatér, dicsősége tetőpontján bukik. Mirabeau 636 A kastélyok égése. A jobbágyság megszüntetése az 1789 augusztus 4-diki éjjelen 642 Az augusztus 4-diki éj 648 A nemzetgyűlés hibái 655 A pártok a nemzetgyűlésben 663 Az emberjogok 673 Az alkotmány alapelvei. A vétóvita 680 Az államtönk küszöbén 693 A Gardes-du-Corp vendégsége. Az emberjogok jóváhagyása. A párisi asszonyok elhozzák a királyt Versaillesből 695 XV. kötet XVI. Lajos és a forradalom - kiadási év: 1898 A franczia forradalom 1789 október 6-dikától 1791 szeptember 30-áig 1 A király visszatérésétől Párisba a nemzetgyűlés végéig - A nemzetgyűlés Párisban 1 Támadás az egyházi vagyon ellen 4 A tartományok vége. A departementok kezdete. A választási rend 12 A parlament letűnte. A gyűlés megadja magát a kormánynak 17 Mirabeau szövetkezik a királylyal 26 Favras története 32 A polgári eskü 42 A sereg. A béke és háború fölötti jog 44 Az örökös nemesség eltörlése 1790 junius 19-dikén 54 Az 1790. junius 14-diki nagy szövetség-ünnep 59 Az orleansi herczeg visszatérése. A jakobinusok 70 Kisérletek konzervatív klubok alakítására 80 Lafayette és Mirabeau 85 Claude Fauchet és az igazság barátainak klubja 97 A katonalázadás Nancyban. Bouillé 105 Az udvar menekülési tervei 117 A papság polgári alkotmánya 120 A király nagynénjeinek elutazása 138 A tőrlovagok. Hogyan hagyja el Necker Francziaországot 142 Mirabeau és Montomorin szövetkeznek a királyság megmentésére. Mirabeaunak politikai végrendelete 148 Mirabeau halála 157 Maury abbé 165 Mirabeau halálától a királynak Varennesbe való meneküléséig 174 A husvét Párisban 1791-ben 179 II. Lipót császár. Az emigránsok 187 A nemzetgyűlés. A követek ujból meg nem választhatók. A nyaktiló. Raynal 190 A király menekülése Varennesbe 199 Varennesből vissza Párisba 221 Az uralomköz. A király visszatérésétől a nemzetgyűlés végéit. 1791 junius 25-től szeptember 30-ig. Mi történjék a királylyal? 236 A Marsmezei vérontás 249 Jakobinusok és Feuillatnok 254 Voltaire apotheosisa 257 Az alkotmány reviziója 260 Az alkotmány elfogadása 261 Az emigránsok. Európa és a forradalom 279 Spanyolország. Szárdinia. Svájcz 289 A birodalom és a császár 291 Porosz-, Lengyel- és Oroszország 296 A pillnitzi értekezlet 300 Angolország 303 A fölkelés Domingón 312 A pápa. Avignon és Venaissin 333 A törvényhozó gyülés 349 Törvény a kivándorlók ellen 356 A törvényhozó gyűlés az esküt megtagadó papok ellen. A király vétoja 366 Az udvar s a pártok. Pétion, Páris polgármestere 383 A chateauvieuxi svájcziak 391 Hadi kérdés 398 Fokozódó izgatottság Párisban. A pika s a vörös sapka 424 Narbonne miniszter elbocsájtva. Delessart bevádolva. Az egész feuillanus miniszterium megbukik 430 Titkos rúgók 437 Dumouriez külügyminiszter 442 III. Gusztáv király és II. Lipót császár halála 466 A girondisták miniszteriuma 473 A hadizenet 473 Indokoltak voltak-e a francziák vádjai Ausztria ellen 488 A háború megkezdése 498 A girondisták. Roland asszony 502 Az esküt megtagadó papok üldözése 530 A szövetségesek tábora. A girondista miniszterium bukása 544 1792. junius 20-dika 569 Az 1792. junius 20-dikának következményei 596 Junius 20. a departementokban. A papok bántalmazása 603 Lafayette Párisban. Tervek a szorongatott király megmentésére. Lafayette, Lally-Tollendal és Montmorin 608 Fokozódó izgatottság. Vergniaud beszéde a király ellen 1792 julius 3-án 623 "A haza veszélyben van" 633 La baiser de l'Amourette 638 Pétion elveszti és ismét visszakapja hivatalát 641 Az 1792. julius 14-diki szövetségi ünnepély 643 Pétion s Manuel. A haza végveszélyben van 654 A törvényhozó testület végső tárgyalásai augusztus 10-dike előtt 658 A háború kérdése komolyabbá válik. A brannschweigi herczeg nyilatkozata II. Ferencz császár 671 II. Ferencz római császárnak megválasztva s megkoronázva 675 A mainzi tárgyalások 684 XVI. kötet A franczia trón bukása. Háború Európában. Napoleon ifjusága - kiadási év: 1896 A franczia trón bukása 1792 augusztus 10-én 1 A szövetségesek (föderáltak) 1 A marseilleiek és a marseillaise 5 A vihar más előhirnökei 15 Új menekülési tervek 22 Petion követeli a király letételét 25 Diktatura és kényszer 31 Készület a harczra és a pártok ereje 36 Az augusztus 9-10-iki éjjel. Ismét az erényes Petion 40 Döntés a Tuileriákban 49 A király elhagyja a kastélyt s a nemzetgyűlésbe megy 54 Harcz a Tuileriákban 58 A törvényhozó gyűlés. A király ideiglenes letétele 66 Új miniszterium. A svájcziak lemészárlása 69 A győzők jutalma 74 A commune és a nemzetgyűlés 88 Mi történik a királylyal és a családjával? 89 Az 1792 augusztus 17-iki törvényszék 97 Augusztus 10-ikének következményei az esküt megtagadó papokra nézve 104 Hogyan fogadta az ország és a hadsereg a trón bukását. Lafayette 108 A szeptemberi gyilkolások 131 Előkészületek a szeptemberi gyilkolásokhoz. Házkutatások Párisban augusztus 29-től 31-ig 131 Új vita a commune s nemzetgyűlés között 137 A szeptemberi gyilkolások terve és szerzői 143 A commune győz 153 A gyilkolások az Apátságban. Abbé Sicard 156 A papok legyilkolása a karmeliták kolostorában szeptember 2-án 166 Ismét gyilkolások az Apátságban 169 Journiac-Saint-Méard 176 Gyilkolások a Conciergerieben, a Chateletben, a Bicétreben, a Salpetriéreben 181 Gyilkolásik La Force fogházban 183 Verőfényes pillanatok sötét időben 194 A szeptemberi gyilkolások áldozatainak száma 200 Szeptemberi gyilkolások Francziaország más városaiban 201 La Rochefoucauld. Adrian Duport 207 Az orleansi államfoglyok legyilkolása Versaillesben 209 A szeptemberi gyilkosok, jutalmuk, végük 214 Rablás Párisban 223 Hogyan nyilatkoztak a párisi lapok a szeptemberi gyilkolásokról? 225 A száműzött papok sorsa 230 Választások a conventba 235 A törvényhozó gyűlés vége 242 A convent 257 A pártok állása a conventban 257 Marat 272 Ismét a pártok a conventban 277 A jakobinusok és girondisták sajtója. Ismét a commune 280 Őrség a convent számára. A girondisták kizárása a jakobinus klubból 285 Brissot s a jakobinusok 291 A jakobinusok sajtószabadsága 293 Háború 1792 őszén 297 Dumoriez az argonni erdőben 299 A poroszok Verdunban 303 Ágyúzás Valmynál 306 Alkudozások 312 A németek visszavonulása. Az emigransok 321 Elmélkedések a champagnei hadjárat fölött 326 Dumouriez Párizsban 331 Marat és Dumouriez 337 Custine beveszi Mainzot s megszállja Frankfurtot 341 Montesquion meghódítja Szavoyát 350 A viszályok Genfben s a genfiekkel 355 Szavolya egyesül Francziaországgal 361 Nizza elfoglalása. Tervek Róma ellen 365 Itália többi részei. Spanyolország 369 Lille ostroma 371 Dumouriez hadjárata Belgium ellen. Csata Jemappesnál 373 Újítások Belgiumban 387 A convent és Belgium 390 Az 1792 deczember 15-diki határozatok 397 A király pöre s a pártharcz ezalatt 401 A királyi család a Templeban 401 Pártküzdelem Párisban 414 Louvet bevádolja Robespierret 420 Louvet vádjának következményei. A föderáltak 426 Mint védi magát Robespierre 430 Robespierre fokozódó tekintélye 438 A föderáltak. Az élelmezés kérdése. Nyugtalanságok 444 A király bevádolása. Valazé s Maihle jelentése 452 Az első tárgyalások 457 A vas faliszekrény papirjai 466 A király bevádolása és kihallgatása a convent előtt deczember 11-én 472 A király ismét a Templeban. A jogvédők. Commune és convent 481 A commune. Roland miniszter és neje 486 Indítvány az Orleans család száműzésére 489 A király védelme a convent előtt 1792 deczember 26-án 494 XVI. Lajos végrendelete 505 A convent 509 Hivatkozás a népre a király sorsa tárgyában 513 Vergniaud beszéde a népre való hivatkozás mellett 524 Ellencsapás. A gironde bevádolása. Barrére záróbeszéde 534 Kisérletek a király megmentésére 543 A kérdések állása a király pörében 554 Szavazás az első kérdés fölött 556 Szavazás a második kérdés fölött 558 Szavazás a harmadik kérdés fölött 560 A kivégeztetés elhalasztására vonatkozó tárgyalások 572 A király utolsó órái a Templeban 582 Lajos búcsúzása családjától 590 A vallás vigasza 592 A király kivégeztetése 597 Itéletek a királygyilkolásról 607 A királygyilkolás következményei 611 A hegypárt szorongatja a gironde-ot 614 Nagy élelemhiány Párisban 616 Communista népcsődület 1793 február 23-án - Marat bevádoltatik 618 Viszály a pápával. Támadás Szárdánia ellen 627 Bonaparte Napoleon ifjúsága s első föllépése (1769-1793). Korzika elpártol Francziaországtól 633 Anglia háborúja Francziaországgal 661 Francziaország hadserege s pénzügye. Az államtönk szükségessé válik. Tanácskozások Dumouriezvel 661 Szakitás Francziaország s Anglia között 668 XVII. kötet A rémkorszak. Fölkelés Vendéeben és Bretagneban. Az 1793. évi alkotmány - kiadási év: 1896 A németalföldi hadjárat, 1793 1 Domouriez haditerve 4 Domouriez Hollandiában 6 Az osztrákok győznek Aldenhofen mellett és átszorítják a francziákat a Maason 8 Domouriez ismét visszaállítja a rendet Belgiumban 10 Domouriez szakít a convent-tal 14 Izgatottság Párisban a Belgiumból érkezett hírek miatt. A márczius 10-diki összeesküvés. A forradalmi törvényszék keletkezése 19 A forradalmi törvényszék 27 A Neerwinden melletti ütközet 35 Domouriez alkudoása Koburggal és működése a convent ellen 38 Domouriez kiüríti Belgiumot. Értekezlet a három conventbiztossal 42 Domouriez fegyverfogása a convent ellen 47 A hadsereg elpártol Domourieztől 56 Az antwerpeni kongresszus. Domouriez a számüzetésben 64 A szövetségesek elfoglalják Condét és Valenciennest 72 A convent Domouriezről és barátairól 75 Marat vád alá helyezése - Miként keletkeznek néphatározatok? 84 Custine Ádám Fülöp 91 A bretagnei és vendéei fölkelés 102 La Rouerie összeesküvése 102 Vendée földje és népe 108 Újonczozás Vendéeben. A fölkelés kitörése 112 A vezetők választása 116 A gironde bukása 126 Május 31-dike 140 Junius 2-dika 149 A gironde hibái és bukásának okai 159 A departementok ellenállása az 1793 junius 2-diki államcsiny ellen - Marat és Corday Sarolta 165 Corday Sarolta 175 Corday Sarolta és Marat 181 Corday Sarolta levelei 187 Corday Sarolta kihallgatása, elítéltetése és kivégzése 192 Lux Ádám és Bougon-Longrais 198 Marat istenitése 203 A fölkelés vége Calvados departementban 209 A girondisták menekülése Caenből a Gironde departementba 216 A bordeauxi fölkelés elbukik a hegygyel szemben 221 A marseillesi fölkelés 243 Toulon 246 Az új alkotmány és 1793 augusztus 10-dike 256 A girondisták alkotmánya 256 A jakobinusok alkotmánya 260 Az 1793 augusztus 10-diki nemzeti ünnep 269 Augusztus 10-dikének hátlapja. Semmi amnésztia. A convent nem lép vissza 280 Az egész nép fegyverre szólítása 285 Éhinség. Maximum 286 1793 szeptember 5-dike. A rémület napirenden 289 A forradalmi sereg, 1793 szeptember 5-től 1794 márczius 27-ig 297 A kényszertaksa vagy a maximum 301 A gyanúsak törvénye 306 A jólétbizottság. Robespierre 312 A királyi család a Templeban 316 XVII. Lajost elveszik anyjától és Simon czipészhez adják nevelés végett 328 Mária Antoinette pöre és kivégeztetése 336 A királyné pörének bevezetése. Helyzete a Conciergerieben 340 A pör sürgetése. Hogyan bántalmazzák XVII. Lajost és használják anyja ellen tanúúl 346 A királyné második kihallgatása és bevádolása 351 Mária Antoinette a forradalmi törvényszék előtt 355 Mária Antoinette királynénak végső órái és halála 362 Mária Antoinette királyné gyermekei - Erzsébet hercegnő 369 A girondisták pöre és kivégeztetése 347 Huszonegy girondista a forradalmi törvényszék előtt 380 Mivel vádolják a girondistákat 381 A tanúkihallgatás 393 Brisott jellemzéséhez 398 Chabot. A tanúkihallgatás vége. A vádlottaktól megvonják a védekezést 405 A girondisták utolsó éjszakája 427 A girondisták kivégeztetése 433 Roland asszony pöre és kivégeztetése. Roland miniszter vége 436 Égalité Fülöp vége 466 Bailly 475 Condorcet 482 Párhuzam Bailly és Condorcet között 486 Girey-Dupré. Laverdy. Barnave. Duport 491 Lamourette és Claviere 495 Manuel 500 A szövetségesek elleni háború 503 A rajnai hadjárat. Mainz eleste 520 Braunschweig és Wurmser. A weiszenbrugi vonalak 527 Elzászi állapotok. Dietrich maire. Schneider Euloguis 535 Pichegru. Hoche. Carnot. Braunschweig. Wurmser 542 A vendéei háború, 1793 562 Menet Nates ellen. Cathelineau halála 562 A gyújtogató Westermann. A vendéeiek lelkesültsége Istenért és királyért 565 D'Elbée fővezér. Alkudozás Angolországgal 569 Mit határoz a convent Vendée ellen 575 A mainziak első kisérlete a Bocageba benyomulásra. A vendéeiek három diadala 578 A mainziak második kisérlete a Bocageba benyomulásra. Barrére jelentése Vendéeről 582 A cholleti döntő ütközet. Lescure. Bonchamp. d'Elbée halálosan megsebesülnek. Bonchamp halála 587 A vendéeiek a Loirenál. Átkelés Bretagneba. A varadesi haditanács. Larochejaquelein fővezérré lesz. Az entramesi győzelem, okt. 27. 592 Lescure és d'Elbée halála. Új tárgyalás Angolországgal. Menet Granville ellen tengeri kikötő szerzése végett 597 A vendéeiek visszavonulása a Loriehoz. A doli győzelem 601 Sikertelen harcz Angers előtt. Vereség Le Mansban 605 A forradalom bosszúja Vendéen 613 Larochejaquelein. Charette. Stofflet 613 Turreau tábornok és pokoli hadoszlopai 619 Carrier Nantesban 624 Az utolsó harczok Vendéeben. Marginy. Charette és Stofflet. Bermier abbé. A la-jaunaisi-szerződés 645 A bretagnei fölkelés. A chouanok 663 Lebon Arrasban 678 XVIII. kötet 1793-1796. Háború Lyonért és Belgiumért. A rémrendszer tetőpontja és bukása - kiadási év: 1897 Lyon fölkelése a convent ellen 1 Chalier József 2 1793 május 29-dike Lyonban 15 Chalier pöre és kivégeztetése. Lyon Párisnak ellensarka 25 Lyon ostroma 30 Précy elvonulása a sereg maradványával 56 A convent boszuja Lyonon 60 A köztársaságiak bevonulása 61 Hogyan lesz Chalier halva is veszélyes Lyonra 67 Collot d'herbois és Fouché. Chalier istenítése Lyonban 69 Tömeges agyonlövetések. Chalier istenítése Párisban 73 A forradalom szelleme 79 Az ész istennői 88 A saint-denisi királysírok meggyalázása 88 Fokozódó gyűlölet a katholikkus egyház ellen. A párisi püspök és más fölesküdött lelkészek lemondanak állásaikról 91 Az ész és szabadság kultusza 97 Cloots Anachrasis 104 A "szent" szó száműzetése. A tornyok arisztokratikusok. Új tiz parancsolat 106 Nő-emanczipáczió 109 A hegy megoszlik 114 Hebert és az örjöngők 114 Robespierre és Danton a vallás meggyalázása ellen 116 A jakobinus klub megtiszítása 123 Danton és a mérsékeltek pártja, Desmoulins Camille, Philippeaux 130 A cordelier-ke ellenállása. Collot d'Herbois Párisban 140 Az 1794. év 148 Desmoulins Camille és Herbert 149 Bourdon támadása a kormány ellen. Phillipeaux. Ropespierre itélete Camille és Herbert felől 154 Fabre d' Eglatine összeesküvése. Bouchotte hadügyminiszter 161 Fabre d' Eglatine, Chabot, Delaunay, Bazire elfogatása conventhatározat meghamisitása miatt 164 Robespierre tana az igazi demokracziáról és az erényes terrorizmusról 167 Saint-Just beszéde az elfogottak szabadonbocsátása és a mérsékelt párt ellen 171 Hogyan védekezik Camille 175 Herbert és a cordelier-k vége 182 A cordelier-k fölkelési kisérlete 183 A fölkelés meghiusul 184 Saint-Just jelentése a külföldi pártól 191 A héberisták pöre és kivégeztetése 195 Danton és a mérsékeltek vége 206 Hogyan panaszkodnak Ropespierre és Saint-Just a conventban Danton és párja ellen 211 Danton és társai a fogságban 227 Danton és társai törvényszék előtt 233 Dantonnak és társainak utolsó órái 249 A fogházi összeesküvők pöre 255 Robespierre Herbert és Danton bukása után 266 Robespierre beszédének hatása és az általa keltett remények 272 Saint-Just beszéde a közrendőrségről 278 Billaud-Varennes beszéde a demokratikus kormány elméletéről 283 Nincs szükség többé miniszterekre! Ropespierre vezeti a rendőrséget és dönt a följelentések tárgyában. A kivégeztetések nagy szaporodása 287 Erzsébet hercegnő pöre és kivégeztetése 303 Amiral és Renault Czeczilia, 1794 május 23. 313 A legfőbb lény ünnepe 331 A prairaial 22-diki (1794 jun. 10-diki) rettenetes törvény 344 Az 1794. évi hadjárat Németalföldön 355 Hangulat Belgiumban 356 Szövetségek. Haditervek. A seregek állapota 358 II. Ferencz Belgiumban. Landrecies elfoglalása. Schwarzenberg Károly herczeg 364 A tourcoingi ütközet. 1794 május 18-dikán 370 A tournyai ütközet. Pichegru Flandriában. A gosseliesi ütközet 377 II. Ferencz elhagyja Belgiumot. A felurusi csata 382 Az osztrákok kivonulása Belgiumból. 386 Mint kell lakolniok a belgáknak uruk támogatásának elmulasztásáért 397 A Quessant melletti tengeri ütközet 401 Robespierre hatalmának tetőpontja és bukása 405 A forradalmi törvényszék 1794 nyarán 405 Egyes esetek 414 Théot Katalin története 430 Les chemises rouges 439 A fogházi összeesküvés (La conspiraton des prisons) 444 Robespierre beszéde a jakobinus klubban, 1794. junius 1. 449 A fogházak elleni összeesküvés. (La conspiration contre les prisons) 452 A fogházak 470 Robespierre és a bizottságok 504 Robespierre beszéde a jakobinus klubban 1794 julius 9-dikén. A döntő pillanat közelg 511 Robespierre,a rémrendszer lelke 517 Saint-Just diktaturát követel Robespierre számára 519 Robespierre utolsó beszéde 1794 julius 26 (thermidor 8) napján 526 Robespierre beszédének sorsa a conventban 538 A jakobinus klubban 544 Válság a conventban 548 A commune fölkelése a convent ellen a thermidor 9-dikéről 10-dikére forduló éjjel 558 A convent bátorsága a veszélyben: Barrast parancsnokká nevezi ki s az összeesküvőket törvényen kivül helyezi 564 A döntés. Robespierre és társai a bárd alatt érik végüket 569 Visszafordulás a rémuralomtól 582 A forradalmi törvényszék és a bizottságok betöltése 583 Harcz a jakobinus klub ellen 591 Lindet Róbert jelentése a helyzetről 595 Marat megdicsőülése 600 A jakobinus klub vége - Rousseau megdicsőülése 603 Fouquier-Tinville pöre 617 Az 1794-1795. évi tél 626 Az első vád Barrére, Collot d' Herbios, Billaud-Varennes és társai ellen 630 A 73 elfogott és törvényen kivül helyezett girondistának visszahívása. Sieyes ismét fölmerül 635 Inség és nyugtalanságok Párisban, 1795. Billaud-Varennes, Collot d' Herbois, Barrére és Amar vád alatt 644 Boszu és éhség. Kenyér és az 1793. évi alkotmány 651 A III. germinal 12-diki (1795. április elsei) fölkelés 660 Collot d' Herbois, Billaud-Varennes és Barrére vége 666 Charrier pöre 669 A harmadik alkotmány, 1795 677 Fölkelés prairaial 1. (1795 május 20.) napján 682 Az alkotmány elfogadása. A párisiak ellenszegülnek a fructidor 5-diki és 13-diki (aug. 22-diki és 30-diki) pótczikkelyeknek 696 A fiatal Bonaparte Napoleon tábornok 702 Vendémiaire 13-dika (1795 okt. 5-dike) Bonaparte védi a convent-t 708 XVII. Lajos 713 A forradalmi naptár 722 A köztársasági naptár napjainak nevei 730 A köztársasági naptár összehasonlítása a Gergely-félével 734 A franczia forradalom hatása Magyarországra 748 XIX. kötet Lengyelország. A direktórium. Az 1795-1799. évi nagy háború - kiadási év: 1896 Lengyelország második és harmadik fölosztása 1 Az 1788. évi országgyűlés 6 Pitt buzgalma az Oroszországi elleni szövetség mellett 11 Az izgatottság Lengyelországban - A király és a pártok 13 De az eddigi állapotnak is voltak hatalmas hivei 19 Az 1791 május 3-diki alkotmány 25 Az alkotmány elfogadása 35 Az alkotmány birálata 38 Vihar közeledik Lengyelország ellen 44 Készülődött-e Lengyelország? 49 Katalin hadüzenete, Szaniszló király válasza, Poroszország lemondása 51 A lengyel-orosz háboru 1792 nyarán 53 Miképpen csatlakozik a király a konföderációhoz 57 A grodnoi konföderáció és Lengyelország második fölosztása 63 Sievers és a grodnoi országgyűlés 68 A grodnoi országgyűlés 73 Poroszország és Ausztria Lengyelország második fölosztásához való viszonyukban 78 Lengyelország fölkelése, 1794-ben 90 A varsói husvét, 1794-ben 93 A vilnai fölkelés. A varsói gyilkosságok. Vereségek 98 Varsó ostroma 1794 julius 13-dikától szeptember 16-dikáig 122 II. Katalin Szuworowot küldi. Maczjejovicze 129 A lithvániai fölkelés vége. Szuworow beveszi Pragát és megszállja Varsót 139 Szaniszló király vége 145 Koszcziuszko vége 149 A lengyel menekültek 153 Lengyelország harmadik fölosztása 159 II. Katalin halála 161 I. Pál császár uralkodásának kezdete 166 A direktoriális kormány kezdete 214 A két tanács megalakulása 214 A direktorok. A tehofilanthrópia vallása 216 Mária Teréziának, XVI. Lajos leányának, kicserélése a Dumourieztől az osztrákoknak átadott convent-tagokért 229 Babeuf összeesküvése 238 A nagy háboru, 1795-től 1796-ig 247 A baseli béke 247 Pichegru elfoglalja Hollandiát Békeszegés Bretagneban és Vendéeban. Kikötés Quiberonon A béke Spanyolországban Condé herczeg és Pichegru tábornok XVIII. Lajos és a royalisták Az osztrákok győzelmei 1795 őszén Condé és Pichegru Az 1795-1976. évi tél Párisban A háboru Olaszországban és Bonaparte tábornok Bonaparte tábornok elfoglalja Piemontot Állapotok Olaszországban. Bonaparte elfoglalja Lombardiát Velencze, Milano, az Egyházi állam, Toscana, Livorno XVIII. Lajos megjelenik Riegelben, Condé főhadiszállásán Háboru Németországban, 1796 Harcz Mantuáért Wurmser első kisérlete Mantua fölmentésére Wurmser második kisérlete Mantua fölmentésére Bonaparte önkénye. Corsica francziává lesz. Modena. A cispadaniai köztársaság. Velencze Harmadik kisérlet Mantua fölmentésére Alvinczy által Negyedik kisérlet Mantua fölmentésére Alvinczy által Az 1796. és 1797. évi tengeri háboru Hoche irlandi hadjárata 1796 deczember 16-31. Az angol matróz-lázadás 1797 tavaszán Az angol bank Az 1797. évi eseményei Bonaparte tábornok az Egyházi államban Bonaparte menete az Alpokon át Bécs ellen Harcz Tirolban, 1797 Massena és Bonaparte előnyomulása Leobenig Fegyverszünet A leobeni előleges béketárgyalások A velenczei köztársaság vége A veronai husvét Hadüzenet Velenczének. A kormány elcsügged Mint vesztette el önállóságát Genua és neveztetett ki liguriai köztársasággá. Bonaparte tekintélye emelkedik Tervek a királyság helyreállitására Az államcsiny előjátékai Fructidor 18-dika A cisalpin köztársaság A velenczei köztársaság halálküzdelme A campo-formioi béke 1797. október 17. Bonaparte visszatér Párisba Bonaparte ünnepélyes fogadtatása, 1797. deczember 10-én A pápát megfosztják trónjától. Róma köztársaság Az egyptomi hadjárat A hadjárat terve Bernadotte és 1798 április 13-dika Bécsben Indulás. Malta bevétele. Ut Egyptomba Egyptom meghódítása 1798 nyarán A XIX. XX. XXI. és XXII. kötet tartalma a könyvekben folytatódik XX. kötet 1800-1806. - kiadási év: 1904 XXI. kötet Európa 1806-1809. - kiadási év: 1905 XX. kötet 1809-1815. Napoleon dicsősége tetőpontján és bukása. A bécsi kongresszus - kiadási év: 1905

Zalka-Zsihovics-Debreceni-féle Szentek élete tartalma (I-II. kötet)[szerkesztés]

Tartalom I-II. rész. Előszó . Történeti kalauz A) A római pápák névsora B) A császárok névsora C) Magyarország- vezérei, s apostoli királyai névsora Január, (vagy Boldogasszony hava) 1. Kis-Karácson, Krisztus Urunk környülmetéltetése ünnepe . I. 1 Almák, vagy Telemak vértanú 9 Bonfil hitvalló - Eufrozina szűz 8 Eugend hv. apát .9 Fulgencz hv. püspök 8 Jusztin hv. püspök 9 Konkord vt. áldozár - Magnusz. vt. - Odiló hv. apát 7 30 Szent vitéz vt. 9 2. Ábel 15 Adelárd hv. apát .14 Argeusz vt. 15 Narczissz. vt . Marczellin vt. 15 Izidor vt. püspök 15 Makár hv. apát 9 Makszimián. Akácz. vt. a Szerémségben 15 Timót. vt. a Szerémségben 15 Artaksz. vt. a Szerémségben 15 Vida. vt. a Szerémségben 15 Akút vt. a Szerémségben 15 Eugenda Martinián hv, püspök 15 Szirídion hv. püspök 15 3. Antér vt. pápa 18 Bertilia szűz 19 Czirin, Primus és Teogén vt. . 20 Dániel vt. Szerpap .19 Florencz vt. püspök 20 Genovéva szűz 16 Gord vt. vitéz 18 Péter (balsamus) 20 Teopempt és Teonás vt. püspökök 19 Zozim és Athanáz vt. 20 4. (Folignói) Angéla özvegy 22 Akvilin, Gemin, Eugén, Marczián, Kvinktus, Teodót, és Trifó vt. 22 Dafróza vt. .22 Gergely hv. püspök 22 Hermesz, Aggeus és Kájus vt. .22 Izabella 22 Mavil vt. . 22 Priskusz, Priszczillian, Benedikta vt. 22 Rigobert hv. püspök .21 Január Titus püspök .I. 20 5. Apollinaris szűz .28 Emiliána szűz 28 Gerlak hv. remete 29 5. Szimeon hv. 23 Szinkletika szűz 28 Teleszfor vt. pápa 23 6. Vízkereszt, vagy Három Király ünnepe .29 Gáspár, Menyhért és Boldizsár királyok 33 Afrikai vértanúk 35 Anasztáz vt. a Szerémségben 35 (Ribeirai) János hv. érsek 35 Mákra vt. szűz .35 Mélán püspök 33 Nilammon hv. remete .35 7. Albert hv. remete 38 Bálint hv. püspök 39 Boldog és Január vt. Julián vt. 39 Klerusz vt. szerpap 38 Krispin hv. püspök 39 Luczián vt. áldozár 35 Nikita hv. püspök .38 Tivadar hv. szerzetes .39 8. Anasztáz, Jukund, Ratitesz, Péter, Flórusz, Tilisz, Flórián, és Táczia szerémi vt. 43 Apollinár hv. püspök 43 Erhard hv. püspök 43 Eugénián vt. 43 Gudila szűz 42 Luczián vt. áldozár 43 Makszim, hv. püspök 43 Makszimián, és Julián vt. 43 Pacziens hv. püspök 43 Szörény hv. .39 Szörény püspök és Viktorius vértanú 43 Teofil szerpap és Hellád 43 9. Epiktet, Jukund, Szekund, Vitál, Boldog vt. 48 Julián és Bazilissza vt. .44 Marczellin hv. püspök. 48 Marcziána szűz vt. 48 Péter hv. püspök 47 Vitál, Fortunát, Revokát 48 10. Agató hv. pápa 49 (Jó) János hv. püspök 53 Marczián hv, áldozár 53 Nikánor vt. szerpap 53 Oringa szűz 53 Vilmos hv. püspök 50 11. Anasztáz hv. 60 Higín vt. pápa 54 Honoráta szűz 60 Leucziusz hv. püspök 59 Palémon hv. remete 60 Péter, Szevér és Leuczius vt. .59 Sándor vt. püspök 59 Január. Szalviusz hv. püspök I. 55 Szalviusz vt. , . -59 11. Teodóz hv. zárdaelüljáró -56 (Kőszirti) Teodóz hv. remete , . . -59 12. Árkád vt. . . . -60 Benedek hv. apát . -63 Czezária szűz 61 Erneszt hv . gróf , -63 János hv. püspök . -63 Negyvenkét vértanú szerzetes . . .63 Próbusz hv. püspök . 63 Szatír vt. . . . -63 Tacziána vt. . -62 Tigriusz és Eutrópiusz vt. - 63 Zotik vt. . . . - Zotik, Rogát, Modeszt, Kasztul . . . - 13. Agricz hv. püspök 68 Glafira szűz, szobaleány - Gottfrid hv. prémontrei kanonok . - Gumeszind, és Szervusz Dei vt. - Hermil, és Sztratonik vt. .63 Leoncz hv. püspök 68 Negyven vértanú 67 Potit vt. - Veronika szűz 66 Vivencz hv. áldozár 68 14. Boldog hv. áldozár 71 Dácz- hv. püspök 74 Eufráz hv. püspök - Harmincznyolcz vértanú - Hilár (Vidor) hv. egyházatya .68 Julián hv. remete 74 Malakiás próféta - M a k r i n a özvegy 72 Negyvenhárom vt. szerzetes .74 Odorik hv. szerzetes - Szabbás hv. érsek - 15. Bonit hv, püspök .86 Efiz vt. vitéz - Habakuk és Mikeás próféták . .- Ida szűz - Izidor hv. - (Gunyhóban lakó) János hv 84 M a k á r (idősb) hv. apát 81 Makszim hv. püspök .86 Mór hv. apát 83 Pál hv. remete .74 Sándor hv. szerzetes 86 Szekundina vt. szűz .- 16. Berárd, Péter, Akkurz, Adjút, és Ottó vt. 90 Furzeusz hv. szerzetes - Honorát hv. püspök ,87 Honorát hv. apát 90 Joanna apácza - Január. 16. Marczell vt. pápa I. 86 Méla hv. püspök 89 Priszczilla .90 Ticzián hv. püspök - 17. Antal hv. remete 90 Antal, Merúl és János hv. 99 Csáky Károly hv. dömés - Diodor, és Marián vt. .- Speuzipp, Eleuzipp, Meleuzipp, Leonill a Jonilla, Neon és Turbon vt. - Szulpicz hv. püspök 98 18. Szent Péter római székének emléke 100 Athenogenes vt. .102 Deikola hv. apát .- Leobárd hv. remete Liberáta és Fausztina szüzek 101 Mozeus és Ammón 102 Piroska vt. szűz .101 Voluzián hv, püspök .102 19. Baszszián hv. püspök .105 Germanik vt. ifju - Kanut vt. király 102 Máriusz, Márta, Audifaksz, és Abakum vt. 105 Pál, Geroncz, Január, Szaturnin, Szukczessz, Gyula, Dátusz, Pia és Germána afrikai vt. - Ponczián vt. . . - Vulsztán hv. püspök . - 20. Eutim hv. apát . .113 Fábián vt. pápa . -106 Mór hv. püspök 114 Neofit vt. ... -113 Özséb hv. esztergomi kanonok-remete . -111 Sebestyén vt. vitéz -107 21. Ágnes vt. szűz . -114 Epifán hv. püspök . -118 Fruktuóz, Augúr, és Eulóg vt. - Meinrád hv. remete -117 Patroklusz vt. -118 Publiusz vt. püspök . - 22. Anasztáz vt. szerzetes ... . -121 Blezilla özvegy . -124 Domonkos (Döme) hv. apát . . . _124 Gaudencz hv. püspök -123 Iréné, máskép Sziréna -124 Vincze vt. . , 119 Vincze, Oroncz és Viktor vt. 123 23. A Boldogságos Szűz Mária eljegyeztetése . -124 Agatangelus vt. . . -133 Asklás vt. . . . - Emerencziána vt. -132 G r e g ó r i a szűz . -133 Ildefonz hv. püspök . -132 (Alamizsnás) János hv. püspök . 125 Kelemen vt. püspök . -133 Kortilia vt. szűz - Margit szűz koldúsnő - Martiriusz hv. szerzetes Parménás vt. szerpap - Január. 13. (Pennaforti) Rajmund hv. . . I. 131 Szeverián,ésAkvila vt. 133 24. Babilás vt. püspök 134 F e l i c z i á n vt. püspök 134 Mardon, Muson, E u g e n (Jenő) M e t e ll vt. 136 Surán vt. apát - T i m ó t hv. püspök . 133 Tirzusz és Projekt vt. 136 Záma hv. püspök - 25. Ananiás vt. 139 Bretannió hv. püspök .141 Donát, Szabin, és Agapes - Henrik hv. szerzetes 140 Juventin és Makszim vt. 141 Sz. Pál megtérése 137 Poppon hv. apát .141 Projekt és Marin .- 26. Batild királyné 148 Paula özvegy .147 Polikarp vt. egyházatya 142 Teogenes vt. püspök .149 27. Avit vt. . . .155 Dácz, Reáter és társai vt. - Dativ, Julián, Vincze vt. - (Arany szájú) János hv. egyháztanitó 150 Julián vt. 155 Julián hv. püspök - Máriusz hv. apát - Vitalián pápa - 28. (alekszandriai) Czirill hv. püspök 161 Flavián vt. 162 Jakab hv. remete - János hv. szerzetes áldozár - Julián hv. püspök - Nagy Károly hv. császár 161 Leonides vt. 162 Márgit magyar királyi szűz 155 Tirszus, Leuczius, és Kallinik vt. .162 Valér hv. püspök - Vértanúk Alekszandriában , . . .- 29. Akvilin vt. áldozár 167 (Szalézi) sz. F e r e n c z hv. püspök 162 Konstancz vt. püspök 167 Papiás, és Mór vt. vitézek - Sarbél és Barbea vt. .- Szabinián vt. - Szulpicz (Sulpitius Severus) hv. püspök . - Valér hv. püspök - 30. Adelgunda szűz 168 Armentár hv, püspök .171 Barzén hv. püspök - Barzimeusz vt. püspök - Feliczián és Filippián vt. - (IV.) F e l i k s z hv. pápa - Ipoly vt. áldozár - J á c z i n t a szűz - Martina vt. szűz 16 Mátyás hv. püspök 171 Sándor vt, .169 Szavina szent nö 171 Január. 31. Czirus és János vt. I. 176 Geminián hv. püspök .- Gyula hv. áldozár .- Ludovika (máskép Alojzia) özvegy 175 M a r c z e ll a özvegy 174 Metran vt. .176 (Nolaskói) Péter hv. rabváltó szerzetes 171 Szaturinin Tirzusz és Viktor vt. 176 Tarzicz, Zotik Czirjék vt. - Trifena vt. .176 Február. 1. B r i g i d a szűz .182 Efrém egyházatya 180 I g n á c z vt. püspök .177 Pál hv. püspök .183 Pioniusz vt. áldozár .- Szevér hv . püspök ; (V i nc z e n c z i a nö, I n n oczenczia szűz 182 Veridiána szűz 183 2. Gyertyaszentelő Boldogasszony 183 Apronián vt. tömlőcztartó 186 Fortunát, Firmnsz, Feliczián, és Kandid vt. - Floskulusz hv. püspök - Kornél hv. százados 185 Lőrincz hv. érsek 186 3. Anzgár hv. püspök 189 B a l á z s vt. püspök .187 Boldog, Szinfrón, Ipoly és társaik vt. .191 Czelerin hv. szerpap - Laurentín Ignácz és C z el e r i n a vt. - Lupíczin, és Boldog hv. püspökök - Oliva (máskép Oliveria) és Liberáta szüzek - Tigris, és Reméd hv. püspökök - 4. (Korzini) András hv. püspök 192 Akvilin, Gemin, Geláz, Magnusz, és Donát vt. 196 Aventin hv. áldozár - Eutik vt. - F i l e á s püspök és Filorom százados vt. 196 Gilbert hv. áldozár 195 Izidor hv. szerzetes és iró . . .196 (Valoisi) Joanna, királyi hölgy 197 (Leonisszai) József hv. szerzetes 194 Rabán (Rabanus Maurus) érsek, és iró 196 Rembert hv. püspök - Veronika nő - 5. Adelhaid (Etelka) szűz 203 Agota vt. szűz 197 Avit hv. püspök . 204 Bertulf, hv. apát 204 Genuin és Albin hv. püspökök - Izidor vt. - Japáni vértanúk: Péter, Márton, Ferencz Február. 5. Fülöp, Gonsaló, Ferencz sz. Ferenczrendiek; Pál, János, Jakab-Didák Jézus társaságiak, Kozmusz, Mihál, Pál, Leo, Mátyás, Bonaventura, Joakim, Ferencz, Tamás János, Gábor, Pál, Kájusz, Ferencz, Péter világiak ; Lajos 14, Antal 13, Tamás 15 éves fiú I. 199 6. Amand hv. püspök 206 Antolián vt. 208 Dorottya vt. szűz 204 Gvarin hv. bíbornok 208 Szaturnin,Teofil, és Revokáta vt. - Szilván vt. püspök - Vedaszt hv. püspök - 7. Adaúk vt. 213 Augul vt. püspök - J u l i á n a özvegy 214 Mojzses hv. püspök 213 R i k á r d hv. király .- Romuald hv. apát .209 Tivadar vt. vitéz 213 Dénes, Emilián és Sebestyén vt. 220 Honorát hv. püspök .- István hv, remete 217 (Mathai) János rabváltó áldozár 214 J u v e n c z hv. püspök 220 K o i n t a vt. hölgy .- Kutmán hv. 219 Pál, Lucziusz, és Czirjék vt. .220 Pál hv. püspök .- Perzsiai vértanúk - (Tüzes) Péter hv. Bíbornok 216 9. Ammon és Sándor vt. .223 Ansbert hv. püspök - Apalin vt. szűz 220 N i c z e f o r vt. .221 P r i m u s z, és Donát vt. 223 Sándor, és 38 társa vt. - Szabin hv. püspök - 10. Ausztreberta szűz 228 (Magyarországi) Pál és 90 társa vt. 225 Skolasztika szűz 223 Szilván hv. püspök 228 Szoterisz szűz vt. - Tiz vitéz s vt. 228 Vilmos hv. remete - Zotik, Irén, Jáczint é« Amancz vt. .228 11. A Boldogságos szűz szolgái szerzetének VII. alapitója, (Monaldi) Bonfil, (Manetti) B o n aj u n k t a, (Antelleni) Manet, (Amidei) Amidé, (Uguccioni) U g u cc i o, (Sostenéi) S o s t en e u s z, (Falconieri) Elek .228 Adolf hv. püspök 234 (Brittó) János vt. hittérítő 229 Dativ, Boldog, Ampél, Szaturnin, Viktória, Szaturnina, Januária vt. 233 Februar. 11. Dezső vt. lioni Fruzina, vagy E u f r oz i n a szűz 234 Jónás hv. szerzetes - Kaloczér hv, püspök .233 Kasztrenzis hv. püspök 234 Lázár hv. püspök 233 Lucziusz hv. püspök - Szörény hv. apát .234 Teodóra császárné 332 Több sz. vértanú Numidiában 233 12. Antal hv. püspök 237 (Aniani) Benedek hv. benczés 235 Demjén vt. vitéz 237 Elek hv. kievi érsek - E u l á l i a szűz .234 Gaudencz hv. püspök .237 Ludán hv. skótországi herczeg ..- Melécz hv. püspök - Modeszt, és Julián vt. - Modeszt, és Ammon kisdedek - Modeszt vt. szerpap .- 13. Agáb próféta 242 Benignusz vt. áldozár - E r m e n i l d a királyné - F u s k a szűz és M a u r a dajkája 239 II. Gergely, pápa hv. .241 Hajmó és Veremund hv. testvérek 242 István hv, püspök 242 István hv. apát .- Jordán hv, dömés áldozár, s hires tanár 243 Julián vt, .242 (Ricci) Katalin szűz 238 Luczin hv. püspök - Polieuktusz vt, .242 14. Antonin hv. apát 246 Aukszencz hv, apát . 247 Bálint vt. áldozár 243 Bálint vt. püspök 245 Basszus, Antal, és Protolik vt. . . .247 Czirion Basszián Agató és Mójzes vt. - Dénes és Ammón - Eleukád hv. püspök - Máró hv. remete .- Modesztin hv. püspök - Prokul,Eféb és Apollón,vt. - Vitális, Felikula és Zenó vt. . .- 15. Agape vt. szűz 250 Dekoróz hv. püspök .251 Georgia szűz 250 P a u s z t i n áldozár, és J o v i t a szerpap vt. 248 Henrik és Alfárd vt. .251 József szerpap vt. 250 Kvinidiusz hv. püspök - Kráton vt, - Szaturnin, Kasztul, Magnusz, és Luczius vt. - Szever hv. áldozár 249 Szigfrid hv. püspök 249 16. Euláliusz hv. püspök 255 Fausztin hv. püspök . - X. Gergely pápa hv, .253 Február. 16. Julián vt. ötezer társával I. 255 J u l i á n a szűz vt. . - 251 Onezim püspök vt. , - 2.53 Öt utazó vt.: Illés, Jeremiás, Izsaiás, Sámuel és Dániel ... - 254 Porfir, és Szeleukusz vt. - 255 17. Donát, Szekundián, Romulus 87 társukkal vt. - 259 Elek hv. . . . - 256 Evermód hv. püspök . - 259 Fintán hv. apát . . - 256 Fausztin vt. . , - 259 J u l i á n vt. . . - - Polikron püspök vt. . - - Szilván püspök hv. . - 257 Teodúl vt. . . . - 259 18. Flavián püspök vt. . - 261 Hellád püspök hv. . - 263 K o n s t a n c z i a, Attika, és A r t é m i a szüzek - 262 Lucziusz, Szilván, Rutul, Klasszikus, Szekundin, Fruktulus és Makszim, vt. . . . . - 263 Makszim, Kolos, Prépedigna, Sándor, et Kuthia vt. . : . . - - S z i m e o n püspök vt - 259 19. Aukszibiusz püspök hv. - 268 Barbát püspök hv. . - 266 Gabin áldozár vt. . - 265 Konrád, remete hv. - 293 M a n s v é t püspök hv. - 268 Odrán kocsis vt. . - 267 Publiusz, Julián, Marc z e ll vt. . . - 268 Szentföldi szerzetesek vt. - - Zembdás püspök hv. . - - 20. Eleutér püspök vt. . - 271 Eleutér püspök hv. . - - E u k é r püspök hv. . - 268 Leo püspök hv. . . - 271 Olkán püspök hv. . - 271 (Spanyol) Paula szűz - 271 Potamiusz, és N e m ézius . . . . - 271 Szádot püspök vt. . - 269 Tirannio, Szilván, Peleusz, Nilusz püspökök, Zenóbiusz áldozár vt. . - 271 Ulrik áldozár hv. . - 271 21. Boldog püspök hv. . - 274 E l e o n o r a királyné - 272 György püspök hv. . - 272 Makszimián püspök hv. - 274 (Mavimén) Péter vt. . - - Patériusz püspök hv. . - - Szeverián püspök vt. . - - Verulusz, Szekundin, Sziricz, Boldog, Szervulus, Szaturnin, Fortunái s más 16 vértanú . - - 22. Abiliusz püspök hv. . - 275 Arabiai vértanúk . - _ Aristió, Krisztus 72 tanítványa egyike . . - _ Papias püspök hv. . _ _ P a s k á z püspök hv. -. - Szent Péter antiókiai szé.- kének emléke. . . - - (Kortonai) Margit . - 276 N e i t vt. . . . _ 280 23. Boldog püspök hv. 285 Február. 23. Florencz hv. I. - János szerzetes hv. 284 L á z ár áldozár hv. .283 M á r t a szűz vt. 285 Milburga szűz - (Damiáni) Péter bíbornok, egyháztanító .281 P o l i k á r p áldozár hv. 285 Romána szűz .280 Rutulusz vt. Veszprémben 286 Szenerót, Antigón, Rutulus, Lubius, Rogaczián vt. 286 Szirén szerémi vt. 285 24. Etelbert király hv. 287 (Arató) János szerzetes hv. 291 Mátyás apostol 286 Modeszt püspök hv. 291 Montán, és társai vt. .289 Preteksztát püspök vt. 291 Primitiva vt, - Sergiusz vt. 289 25. III. Boldog pápa hv. .298 C z e z á r orvos hv. 295 Donát, Jusztusz, Heréna és társaik vt. 298 Go t h á r d remete hv. - Taráz püspök hv. 292 Valburga szűz 296 Viktorin, Viktor, Niczefór, Klaudián, Dioskór, Szerapion, és Papiás vt. 298 26. András püspök hv. 304 Fausztinián püspök hv. - Fortunát és Boldog vt. . . , .- Nesztor püspök vt. 299 Porfir püspök hv. 301 Papiás, Diodor, Kónon, és Klaudián vt. 304 Sándor püspök vt. 300 Vik t o r áldozár hv. .304 27. Baldomér, lakatos hv. .306 (Báthory) László pálos szerzetes hv. a szentirás magyarra fordítója .307 Julián Kronion és Bezás vt. - Leander püspök hv. 304 Sándor, Abundiusz, Antigón, és Fortunát vt. Vazul és Prokóp szerzetesek hv. . - 28. Ágoston püspök testének átvitele 302 Alekszandriai betegápoló szentek .309 Czerel, Papulus, Kájus, Szerápion vt. 312 Hedvig királyné, nagy Lajos magyar király leánya - Makár, Rutin, Jusztusz és Teofil vt. - O s z v á l d püspök hv. 310 Protér püspök vt. - Román apát hitvalló 308 Mártius. Bőjtmáshava. 1. Albín püspök hv. II. 1 Antonina vt. 13 Február. 1. Bonavita kovács hv. .II. 13 Dávid érsek hv. .3 Donát,Konstanczius,Faust, Venerins, L e o n c z i a, Kasztus, Livonius és Herkulán püspök vt. 13 E n d o k s z i a, vagy En dócia vt. .8 Hermes, és A d o r j á n vt. 13 Leo (Arszlán), Donát, Abundáncz, Niczefor, Do natilla vt. - Leó érsek vt. - Leo Lukács apát vt. .- Monán föesperes hv. .- Rogér érsek hv. .- Sziviard apát hv. - Szuithert hv. püspök .6 2. Czeadda püspök hv. 15 J a n u á r i a, Pál, Heraklius, Szekundilla vt. 24 Jovin, és Bazileusz vt. ( Jó) Károly gróf vt. 20 (Bolognai) Katalin szűz Luczius püspök, Absolon, és Lorg vt. .24 Nesztor, és Tribún vt. .- S z i m p li c z pápa hv. 14 3. Anselm apát hv. .38 Arthelais szűz - E m e t é r földművelő vt. - Eutrop Kleonik, és Baziliszk vt. .30 Flórián, Boldog, Kasztus, Lucziolus, Jusztus. Fortunátus és Marczia vt. 38 Frigyes apát hv. .37 Hemiter és Keledon vitézek vt. 38 Kaluppin áldozár hv. - Kamilla szűz 37 Kunigundisz császárné 24 Marin vitéz vt. 34 Piamun szűz vt. .38 Péter Jeremiás dömés hv. - Ticzián püspök hv. - Vinváloe apát hv. 35 4. Adorján vt. 47 Adorján püspök vt. 46 Apián szerzetes hv. 48 Archaeláus, Czirill, Phóczius- és Vazul s Jenő püspökök vt. .47 Bazin érsek hv. .48 Gyula püspök 27 társával vt - Kájus császári testőr 27 társával vt. - Kázmér királyi herczeg 42 Kodrát, Akácz, és Stratonik vt. 47 Luczius pápa vt. 38 Oven szerzetes hv. - Péter püspök hv. 48 5. Adorján, és Eubul vt. Adorján, Evolus, Özséb,Julián, Oktávius, Fokás vt. 58 Martius. 5. Kelemen apát hv. II. 58 Keran püspök hv. 49 Konon kertész vt. 54 Konon vt. .57 Mark remete hv. 58 Olíva szűz 55 Ö z s é b apát hv. - (Kasztronóvói) Péter cziszterczita, apostoli követ vt 58 Rogér ferenczrendi szerzetes hv. .- Teofil püspök vt. 58 Viktor, Adorján, Pamfilus, Palatus, Martus, Szaturnin, Jusztus, Lukóza, Márton. Péter Chariatton, Marczins vt. .58 Virgil érsek hv. 48 6. Ágnes királyi szűz .70 Balther áldozár és Bilfrid aranyműves hv. 88 Czirill karmelita elüljáró hv. - Erzsébet magyar ki- rályi szűz 85 Evagrius püspök hv. 88 F r i d ol i n apát hv. 59 J o l a n t a magyar ki- rályleány, özvegy ki- rályné . . 78 Kardoes apát hv. 88 Kirják áldozár hv. 88 Kineburga, Kinesvitha és Tibla szüzek . - Klaudián hv. - Kónon 42 társával vt. - K o l é t a szííz Krodegang püspök hv. 64 Marczián püspök vt. .58 Ollegár érsek hv. 88 Szolliczitus (Gondos) vitéz hv. - Vazul püspök hv. - Seznius hv. - Viktor szerpap hv. - Viktor, Viktorin, Klaudius, Bassa vt. - 7. Eastervin apát hv. 113 Ekviczius apát hv. - Eubul vt. .- Gaudiózus püspök hv. - Perpétua és Felicitás 89 Pál remete hv. Pál püspök hv. 113 (Aquinói) Tamás egyháztanító 98 Teofil püspök hv, 113 Volker vt. . - 8. Bódog püspök hv. 126 Czirill püspök, Rogát, B e a t a, Herenia, Feliczitás, Orbán, Szilván, Maniló, Daczián, Jokund vt. 132 Dion vt. . 133 Duthak püspök hv. - Filémon színész és zenész, Apollonius szer- pap, Arián, Theotik 128 István apát hv. 133 (Istenes) János szerzetalapító hv. 114 Martius. 8. Julián püspök hv. . II. 127 Liutfrid püspök hv . - 133 Ponczius szerpap hv. . - 132 Kvintil püspök, Kapitulin, és Kleopatrónia szűz vt. - 133 (Viterbói) Róza szűz - 132 Senan hv. . 133 Theophylakt püspök hv. - - Veremund apát hv. . - - 9. Bósa püspök vt. . - 149 Briga szűz ... - 149 C z i r i ll és M e t h ó d püspökök hv. . . - 135 Dionatheus hv. . . - 149 (Római) Francziska özvegy ... - 143 Nisszai Gergely hv. egyházatya . . . - 133 Julián, Szikus, Czirill, Bódog, Fülöp, Czedeczezes, Czendeus, Marczián, Rogát, Konczessztis, Juvenkula vt. . . . - 149 Paczián püspök egyháziró - 133 Vitályos apát hv. . - 150 10. Agape, és M a r i á n a szű- zek vt. . . . - 157 András apát hv. . . - 158 Blankard hv. . . - - Droktoveus apát hv. . - - Em i l i án benczés apát hv. - - Etele apát hv. . - 156 G é j z a vt. . . - 158 Görgőn császári testőr, és Firmás vt. . . - 157 Himelin áldozár hv. . - 158 Kájus, és Sándor vt. . - 157 Kesrog püspök hv. . - 158 K o d r á t orvos, Dénes, Cziprián, Anektus, Pál, Kreszczens vt. - 157 Marczián vt. . . - - Makár püspök hv. . - 158 Negyven katona vértanú . Czirion, Kandid, Meliton, Domiczián, Eunsik,Domnus, Szizinnius, Eraklius, Sándor, János, Kolos, Athanáz, Valérián, Helián, Hekdicz, Akácz, Bibián, Heliás, Theodul, Cirill, Flavíus, Szeverián, Valér, Chudion, Szaczerdon, Priskus, Eutiches, Eutichius, Smaragd, Philoktimon, Aeczius, Miklós, Lizimák, Teofil, Xanteás, Aggiás, Leonczius, Hezich, Kájus, és Gorgon. - 150 N e s t e szűz . . - 155 Péter püspök vt. . - 157 Palatin, Firmián és Rusztikus . . . - 158 11. Antónia özvegy - 167 Aengusszius püspök hv. - 167 A u r i a, szűz . , - 166 Benedek érsek hv. . - - Eulog áldozár vt. . - 158 Euthim püspök vt. . - 165 Firmin benczés apát hv. - 166 Gorgon, Firmus, Antal és Agape vt. . . - - Guitmár benczés apát hv. - - K a n d i d, Pipérion, He- Martius. 11. raklius, Zozimus, Sándor, Philómus, Valér Kvirill, Petrónius, Kájus, Marczián, Izik . II. 166 Mamert apát hv. . - 167 Paskáz hv. . . - 166 Péter, remete hv. . - 167 Szofrónius patriárka hv. - 165 Szilárd (Constantinnus) vt. . . . - 165 Tropim, és Thálus vt. - 166 Vigilius püspök vt. . - - Vincze apát, Ramir perjel vt. . . . - 166 Vindiczián püspök hv. - 166 12. Bernát püspök hv. . - 179 Bosszula nö . - Dienes karthauzi szerzetes hv. ... - - Egdun áldozár vt. . - 179 Elfég püspök hv. . - - Fina szűz . . . - 180 (Nagy) Gergely pápa egyháztanító . . - 167 Gergely remete hv. . - 180 János, Szilván, Andus, Minand . . . - 179 J a s z t i n a szűz . - 180 Mi k s a vt. . . - 178 Múr apát hv. . . - 179 Ödön (Edmund) apát hv. . . . . - 180 Pál püspök hv. . . - 180 P e t e r d, Szerény, Domiczián, Eusztáz, Karpus, Firmus, Pál, Macedónius, Patriczius, Feliczián Jovenián, Vidor Konczesszus, Bazilissza vt. . . . . - 179 Péter, Migdon, Eutik, Makszima, Donáta, Márius, Smaragd, Vidor, Evengul, K e r én y, Mareázus, Nesztoris, Jenő, Dorotheus, Gorgon, és Marulus vt. . . - -- Rusztikus szerzetes hv. - 180 Teofánes apát hv. . - - Zónás püspök, Sándor, Neo, Órion, Dumás, Gyula és Gájus vt. . . - 13. Anzovin püspök hv. . - 189 Ediktus vt. . . - - Erik remete hv. . . - - Eufrázia szűz . - 184 E u f r á z i a, Maczedonius, Patriczia, Luka, Duon, Domiczián, Skalléria, Pakta, Pionius, Froninuis, Kallidus, Dionius, Szeverin, Peterd, Szalvián, Julián, Bódog, Vidor, Konczesszus, és Marczialis vt. . . - 188 Gerald püspök hv. . - 189 Heldrád benczés apát hv. - - Karpiszt, Galata, Domiszián, Hiroméus, Luczetella, Zoltán (Zoldonus) Patriczia, Patrifrigia, Bazilissza, Kleon, Minervin vt. . . -188 Kenróha szűz , . - 189 Martius. 13. Krisztina szűz vt. II. 188 Maczedónius, Patriczia, Modeszta, Cirion, Szaturnin, Januárius, Szalvius, Peterd,Modesztin, Eusztázius, Bazilla, Eppepok vt., .188 Mahömok apát hv. 189 Makszimus, Marcziális, Szilván, Baziléus, Szilárd, Fortunát, Szaturnin, Abundanczia, Gracziozus, Ignácz, Heremita, Laurenczia szűz, Azelus, Ipoly, Speczioza szűz, Aurél, Fortunion, Jusztus, Euszták, Feliczitás, Szeptim, Márián, Bebion, és Romána szűz vt. .189 Niczefor patriárka, hitvalló 180 Pienczius püspök hv. .189 Rogér szerzetes hv. - Ruderik áldozár és Salamon vt. .- Ramir perjel vt. .- Sándor, és Dienes vt. .188 Szabin, vagy Abib vt, Szanczia apácza .189 Theuzéta, Horres, Teodóra, Nimfodóra, Mark, Arábia, Gyula püspök, Sándor, Pion, Mária, Dion, Trábia, Quartus, Mizse (Misetheus) Nimfadóba, Ariaba, Pönes, Parta, Viktória, és Viktorin vt. 188 Urpazián vt. - 14. Diónás Sándor, Péter, Mammer, Nábor, Fronton, és Mária vt. 194 Efróz, Frumin, és Donát vt . . . .- Eufráz, Sándor, Frumin, és Vazul vt. - E u t i k vt. - Euschemon püspök hv. - Feliczisszimus, Dativus, Frontinás, és Jokund vt. - Incze püspök hv. - Jeromos kamalduli szerzetes hv. - Leóbin püspök hv. - Lion vt. - Marszikán szerpap vt. .194 Matild császárné 189 Negyvenhét vt. .194 (Tréjai) Péter szerzetes hv. ...- Román, Albert és Domiczius vt. - Sándor vt. .- (Kadlubek) Vincze püspök hv. - 15. Arisztobul püspök hv. .200 Konstanczius és Feliczián vt - (Morbioli) Lajos karmoli- ta hv. 201 L o n g i n katona vt. 198 Leokriczia, szűz vt. 200 Martius. 15. Longin százados vt. .II. 200 Lúcizius, püspök,Fauszta, Szilvius, Ingenuus, Januárius vt. - Magarián, és Vigilius püspök hv. 201 Matróna szűz vt. .200 Menignus vt. - Monald, Ferencz és Antal szerzetesek vt. - Nikander vt. -









Pál, Szolútor,Theofil,Teodol, Oktávius, Peterd, Manil vt. 201 Próbus püspök hv. 201 R a j m u n d apát hv. .201 Specziozus benczés hv. - Szizebut apát hv. - Trankvillus apát hv. .- Valér érsek hv. .- Z a k a r i á s pápa hv. 195 16. Abram remete, hv. és bűnbánó Mária 207 Agapit püspök hv. 215 Aninás remete hv. - Askéta szerzetes hv. - Bálint püspök és Demjén szerpapja hv, 204 B e n e d i k t a szűz .215 (Kritini) Bonifácz püspök hv. - Cziriaka, Tampián, Kasszion, Florenczius, és Jovián vt. - E u z é b i a szűz 210 Eufrázia vt. 215 Finián szerzetes hv. - Geréb érsek hv. 210 Geréb remete hv. 216 (örményországi) Gergely hv. 209 Hilár püspök Taczián szerpap, Bódog, Largus, Dienes vt. 215 Izichius püspök hv. - János püspök vt. - Julián vt. .201 Kasztor, Dienes, Nonnus, Szerén, Kirják, Miliza, J e n k e (Eugénia) Julián, Asklepiodor, és Pión vt. . 215 Kolumba szűz vt. - Kollokvil király hv. - Pápas vt. .- Román szerpap vt. - Torell remete hv. 216 17. Agrikola püspök hv, 223 Alekszandriai vértanúk - Ambrus szerpap hv. - Dienes, Januárius, Nonna, Cziriaka, Viktorina, és Mária vt. .- Ge r t r ú d szűz 221 (Arimatheai) József hv, 216 Julián szerzetes hv. .223 Nivenczia szűz .- Pál vt. . . - P a t r i k püspök hv. .217 Sándor püspök, Theodol szerpap, Nikander, Tivadar, A r t é m i u s, Martius. 17. Szizián, Pollio, Kresz- czéczián II. 23 Theoszterikt szerzetes hv. - Tomaszellus döntés hv. -- Vitburgis szűz . . - 18. Anzelm püspök hv. . -232 (Anglariói) Bertalan . -233 Braulio püspök hv. . - - (Jeruzsálemi) Czirill püspök egyházatya . - 224 Ede (Eduárd) király vt. - 229 Frigdián püspök hv. , - 233 Gordián benczés hv. . - - K a n d i d vt. . . - 232 Kollég és Kollot szerpapok, Pompin, Mineptus, Rogát, Kvartin Szatur, Kvintáz, Jemzol, Marczius, Szamforán, Aurél, Kapilled, Dienes, Januarius, Géza, Konvot, Szimpórius vt. - 232 Kurent, Timót, Szaldia, Felicián Jokund vt. . - - Mária, Április, Szervulus vt - Narczissz püspök vt. . - - Petrik püspök vt. . - - Quintus Rogát, I n g en u a, Quartilia, Rogáta, - - Luczián Aurillius, Szaturnin, Géza, Mór vt. . - - (Hortai) Szalvátor szerzetes hv . . - 233 Sándor püspök vt. . - 223 Tetrik püspök vt. . - 233 Tizezer vértanú . . - 232 Trofián és Eukarpió vt. - - 19. (Galleráni) András hv. - 238 Alkmund vt. . . _ 236 Bassziusz más 20, Luczellus, Fiszczián, Pomén Jozipp, Apollonius, Aramon, Szaturnin. Bazilia más 7 társaikkal vt. - 237 (Pármai) János szerzetes hv. . . . _ 238 János apát, hv. . . - - József Jézus Krisztus nevelő atyja . . - 233 Landoáld hittéritö hv. . - 237 Laktin apát hv. . . - 238 Leonczius püspök hv. . - - Márk szerzetes hv. . - - Pankár vt. Kvintus, Kvintilla, Kvartilla, Márk vt. S z i b i ll i n a dömés .238 Tivadar áldozár vt. 237 Tivadar, Leonczius püspökök, Kajus, Katulinus, Florenczius, és Vonekta . . : - - 20. A l e k s z a n d r a, K l a ud i a,Eufrázia, Matróna, J u l i á n a, E u f ém i a, Teodozia, Derfuta, úrhölgyek vt. . _ 244 Archipp, sz. Pál apostol útitársa hv. . . _ - Akvila római helytartó - - Ambrus hittanár hv. . - 245 Eberard apát hv. . - - Martius. 20. Evangelista és Peregrin szerzetesek hv. II. 245 Fotina, József és Viktor fiaival, Sebestény hadnagy, Anatólius, Fóczius, Fotides, Paraszkéve, és Cziriaka 244 Grátus szerpap, Marczel alszerpap hv. . 245 Herebert áldozár hv. .- (Galantini) Ipoly szerzet alapító hv. - János, Szergins, Patriczius, Kozma, Anasztáz, Theoktiszt vt. . - (Pármai), János szerze- tes hv. . - József és Lukács vt. . _ - - Joákim szűz Mária atyja 238 Kutbert, püspök hv. . -240 (Dúmiói) Márton érsek hv. 239 (Csáky) Móricz dömés hv 242 Niczétás püspök hv. . -245 Pál, Czirill, Jenő, Szerápion, Tigrin, Klaudius, Ekszupér, Viktorikus, B á li n t, és Domnus - - Rodián és Lolió vt. . - - Wulfrán vagy Wolfrán érsek hv. . . . - 241 21. Alekszandriai vértanúk - 250 Benedek a nyugoti szerzetes rendek ősatyja hv. - 245 Benedek lukkai áldozár hv - 250 Berill vagy Birill sz. Péter apostol tanítványa hv -- Enna vagy Endéus apát hv. - - Filemon és Domnius vt. - - Fortunát és János vt. . - - Illyés püspök hv. . - - Jakab püspök hv. . - - Jusztián püspök hv. , - - Lupiczin apát hv. . - - Szantukczia benczés apácza _ - (Arsionei) Szerápion apát, Szerápion püspök, Szerápion remete hv. Szerápion, József, Voluczián, Filokal, Gotin, Bion, Nonnus, Lúczius, Ammonius, Filokarp, és Amatőr vt. . . - - Ugolin sz. Ágoston rendi remete hv. . . - - 22. A f r o d i z püspök hv. -254 Benvenut püspök hv. . - Deográcziás püspök hv. Dekron, Árion, Ammon vt - - Eelkó prémontréi kano- nok hv. . . 255 Elek szerpap vt. 254 Epafrodit püspök hv. . -255 Herlind és Renild szüzek -253 (Orioli) József áldozár hv. 255 Kallinika és Bazilissza 254 Martius. 22. Lea özvegy , . II. 255 (Szikláróli) Miklós remete hv. .- O k t a v i á n esperes hv. -254 Pál püspök hv. . . -255 Szaturnin s 9 társa vt. -254 (Anczirai) Vazul áldozár -251 23. Benedek szerzetes hv. -257 Bódog szerzetes hv. . -- Domiczius vt. . . - Edilvald, benczés remete hv. . : . . - F i d é l Bódog s más 20 vt - Fingár, és Piála szűz vt. - (Csodatevő) Gergely remete hv. ... - Liberát orvos családjával, s Kreszczencz áldozárral vt. . . -256 Nikon püspök vt. . -257 Ottó remete hv. . - Pál, Julián, Gyula és Szabin vt. . . . - Pelágia, Akvila, Epark és T e o d ó z i a vt. . - Teodúl áldozár vt. , - Viktorián és társai vt. -255 24. Aldemár áldozár hv. . -261 Agapit püspök hv. . -262 Apáczák a berkingi klastromban vt. . . -263 Artemon püspök vt. . -262 Bernulf püspök vt. - Berta szűz .262 Domangart püspök hv. - Epigmén áldozár vt. .- Gábor főangyal .257 Harminczöt névtelen vt. 263 H i l d e l i t a szűz 262 Jonanneczius fiú vt. - (svécziai) K a t a l in szűz 259 Latin püspök hv. 263 Márk és Timót vt. - (Tébai) Márton hv. - Pigmén áldozár vt. 263 Rogát, Katula, Autus, Viktorin, 2 Szaturnin, Szalitor, Április, József, Koliondola vt. .- Romulus és Szekundus vt. Simon vt. Szeiria szűz Szekundolus,Verulus. Bódog, Szaturnin, Szorektes, Abatás vt. .- Szeleukus hv. S z e v é r püspök hv. - Timolaus, D i e n e s, Pauzides, két Sándor, Agáp, Dienes vt. - Verus püspök hv. - 25. Gyümölcsoltó Boldogaszszony 263 Alfwald püspök hv. 268 Baroncz és Dezső remeték hv. - Dismás a keresztfán megtért lator - Dula szűz vt. - Einard remete hv. - Hermeland apát hv. - Humbert apát hv. 267 Martius. 25. Irenéus szerémi püspök vt II. 266 Kaminik apát hv. 268 K e r é n y vt. - Pelágius püspök hv. .- R i h a r d vt. - Tornássz kamalduli remete hv. - Viktorin, Alekszandrinus, Eufráta, Kasztula, Nikosztrát, Luczella vt. - Williem fiú vt. .- 26. Batúzes, és Verkás áldozárok, Arpikás, Abépás, Konstans, Hagnás, Riás, Egatraczes, Heskous, Szilás, Szigéczás, Szuerilás, Szuimbra, Termás, Filgás, Annás, Allás, Báris, Moik, Mamikás, Virkus, Animais 222 B e r t i l ó püspök hv. - Bódog püspök hv. - Eutikius, alszerpap vt. - Feliczitás szűz - Hét szent fiú vt. .- (Triglei) István zárdafönök, és (Xilinei) István hv. 273 Kasztulus vt. 272 L u d g é r püspök 269 Mohellok vagy Kellen szerzetes hv. 272 Montán áldozár és M a ks z i m a vt. 273 Péter, Marczián, Jovin, Tekla, Kasszián vt. - Ponczius apát hv. - Quadrát, Teodóz, Manó (Emmanuel) és Szabin vt - Szaturnin és Szolútor vt. - (Itjabb) Vazul remete hv. 272 Tivadar püspök, Irenéus szerpap, Szerapion, és Ammon vt. 273 27. Adalprét püspök vt. 277 Auguszta szűz vt. 275 Czerik remete hv. 277 Filét, Lídia, Maczedon, Teoprepides, Amfilók ezredes, Krónikás börtönőr illyr vt. - (Egyiptomi) János remete hv. - Márius vt. Pál püspök hv. - (Falerenói) P e r e g r i n szerzetes hv. .- Róbert vagy Rupert püspök hv. 273 Romulus, Akút, Pinnárius, Marul, Szukczesszus, Miziás, Matutina, Donát, Szukczessza, Sándor, Szolútor, Szaturnin vt. .277 Sándor vitéz vt. .273 Vilmos püspök hv. .277 Zanitás, Lázár, Marótás, Narzes,Illyés, Mahares, Habib, Szábás Sczembitás perzsa vt. .277 28. Antal remete hv. .282 B e m b a szűz vt. 281 Daealaif vt. -

Martius.

18. Guntrám király hv. , II. 280 Hezik áldozár hv. . - 281 Hilárion apát hv. . - - Kasztor, Dorothéus, és Menelamp . . . - - Konon, szerzetes hv. . - - (Montegallói) Márk szerzetes hv. ... - 282 Priskus, Malkus, és Sán- dor vt. ... - 281 Rogát, Szukczesszus, és más 16 vt. . . - - Rogát, Sándor,Dorothéus, Audakta, Maria, Modeszt, és Dagolaf vt. - - III. Sixtus pápa hv. - 277 Spesz apát hv. . . - 281 Armogaszt, Arhinim, és Szátur vt. . . - 283 Aulus püspök hv. . - 285 A u r e l i á n vt. B e rt o l d hv. Czirill szerpap vt. . . . - - Diemodis szűz . . - - Kiisztát pnsiiök liv. . - - E u s z t á z püspök hv. - - Eusztáz apát hv. . . - 284 Guntlaus herczeg hv. , - - (Abaculo) János szerzetes hv. - 285 Jónás Barahiz ét társaik vt. ... - 282 Libériás, Teukrus, Mediczius, Jíilia vt. . - 285 Liminéus vt. . . - - Ludolf püspök vt. . - - Márk püspök hv. Márk remete hv. . . . - - (Gambara-Koszta) Paula grófnő ... - - Pásztor, Viktorin, Szaturnin, Dóla, Julianna - - - Szekund vt. Szilveszter apát hv. Szimplicz apát hv. ... - - Tivadar, Pöntális, Julián, Achátia vt. . . - Vilmos püspök hv. . - - 30. A m a d é herczeg hv. . - 289 (Hashai) Dódó premontei kanonok hv. . . - - Domnin, Filopol, Ahaik, Palatin vt. . . - 288 Eabule és P e n t e l e (Pantáleo) vt. . . - - (Klimakus) János apát hv - 287 (Kútbanlakó) János szerzetes hv. ... - 288 Joád próféta . . - - Kerény (Quirinus) ezredes vt. ... - 286 Klinius prépost hv . - 288 Mórik szerzetes hv. _ 289 Pásztor püspök és Pattó hitvallók . . . _ _ (Regalát) Péter minorita hv. . . _ - _ Regulus püspök hv. . - 287 Szekund vt. Verón püspök hv. . . . _ 289 Viktor, Marczellin, Szatull, Krúzes, A g a t ón i a, Akvilina. Szatur- Martius. 30. nin, Eutália, Filip- pol, és Dativ vt. II. 289 Zozim püspök hv. 288 31. Ákos püspök vt. 290 Ámos próféta 293 B a l b i n a szűz vt. 289 Benjamin szerpap vt. 291 Dániel Kalmár hv. 293 Gualfard remete hv. .- G u i d ó apát hv. 292 Mauriczilius érsek hv. .293 Menander vt. Renovát püspök hv. - Teodul, Anez, Bódog, Portus, Abdás, K o r n él i a, és V a l é r i a vt. - Teofil, Athenéns és társai vt. 293 April. 1. Anasztáz vt. 303 Bazilides, és Geroncz (Gerö) vt. 302 Dodolin püspök hv. .- G i l b e r t püspök hv. 303 H ú g ó püspök hv. 297 Húgó apát hv. 303 I n g e u i á n a, Szaturnin, Parthén, Dienes Pantér, és Sándor vt. 302 J a k e l i n a szűz grófnő 303 János, püspök hv. 303 Kellák érsek hv. - Ktezifon püspök hv. 302 Leukonius püspök hv. - Makar remete hv. Melitó püspök hv. - (Arkui) Miklós cziszterczita hv. .303 Parthén, Kvinczián Viktor, Szekund vt. 302 P e r e ó n a szűz .303 Prudenczius püspök vt. 302 (Tolentinói) Tamás, Jakab, Péter, és Demeter ferenczrendi vt. 303 T e o dó ra római hölgy vt. 301 Tézid vt. .302 Valerik apát hv. .299 Venáncz püspök vt. Venáncz riminii vt. 302 Viktor, Chiónia, Agape, Hereneus, és Kasztus vt. - Viktor, és István vt. .- 2. Abundius püspök hv. .308 Amfián, Viktor, és más 14; s Appián vt. - E b b a szűz s társnői vt. 307 (Paulai) Ferencz szerzetalapító hv. 303 Gordinián, Magnus, Gyula, és Donát vt. 308 Marczellin, Szatul, Szaturnin, Kirják, Regina, Prokula vt. - (Egyiptomi) Mária bűnbánó nő - M ú z a római szűz 307 N i c z é t püspök hv, .- Polikarp vt. 308 Teodol, Agatof, Masztéz, Publius, Valér, Or- April. 2 bán, Julián, Prokul, Agapit, Dienes, Czirjék, Zoniz vt. .II. 308 T h e od ó z i a szűz vt. 306 (Csodatevő), T i t u s apát hv. 308 Zozimás szerzetes hv. .- 3. Agape, Kiónia, Iréne s társnőik vt. .308 Agathemér vt. . . -312 A tt a l u s (E t e l e) apát hv. - Benedek szerzetes testvér hv. . . . , - Donát vt. Elpidefor vt. -- Evagrius, Benignus, Kiriszt, Areszt, Szinnidia, Rufus, Patriczius Zózimus vtanúk a Szittyák- - nál . . . . - Gálík, Bithonius, és Dius vt -- lllyrius remete hv. . - (Éneklő) József szerzetes hv -313 Niczétás apát hv. . -311 P o n g r á c z püspök vt. -313 R i h á r d püspök hv. -310 Thiénto apát vt. . . -313 Ulpián ifjú vt. . . -312 Urbik püspök hv. . -313

4. Agathopód szerpap, és Teodul olvasár vt. 318 György remete hv. Guier remete hv. . - Izidor érsek, egyházatya hv. 313 Pál, Matutin. Orbán, Szaturnin, Kvintilián, Publius, Ingenuus, Victor, Szukczesszus, Julián, Palatin, Gyula vt. .318 Plató apát hv. .317 Publius hv. .318 Teonás, S i m o n, és Forbin szerzetesek hv. - Viktor és Aéczius püspökök vt, .- Vilmos remete hv. - 5. Albert püspök hv. Afrikai vt. 325 András cziszterczita hv. 326 Didymus áldozár, Kvintus, Pankrát, és Szukczesszus vt. 325 (Róta) Erzébet apácza szűz, E v a remete szűz 326 G e r a l d apát hv. 325 (Magnus) Honórius vt. - J u l i á n a szűz .322 Klaudián, Plautus, H ir e n é u s (Irén) vt.325 Klaudián perzsa vt. 326 P o m p é j u s vt. - Teodóra özvegy - Termus vt. Tigernak püspök hv. - (Ferreri) Vincze dömés hv. 318 Z e n ó vt. .326 6. A m a n d gróf, Lúczius Leonczius, és Luczián vt. 332 Bertán vagy Bertikám püspök hv. - April. 6. Czelesztina szűz más 800 társával együtt vt. . II. 332 C z e l e sz t i n (Szelestény) pápa hv. . 326 Eutichius patriárka hv. -332 Filarét szerzetes hv. .- Firmus (Erős) és Hereneus püspökök, Himnár, Szolútor, Kiriák, M ó z s e s, Román, Szukczesszus, Kvartilla, Romána, Donát, Sziksztus, Viktor, Kiriaka, Gágus és Szatir - - (Palanzai) Katalin szűz - - M a r c z e lli n ezredes vt - - Marina, Tegulián, és Orbán vt. . . _ - - Notker szerzetes egyházi énekszerzö hv, . - 330 Rufina, Moderáta, Romána, Szekund, Florentin, Geminián, és Szátur vt. a Szerémségben . - 332 I. S i k s z t u s pápa vt. - 328 T i m ó t és Diogenes vt. - 332 Vilmos apát hv. . . - 331 Vinebald apát hv. . - 329 7. Adelin püspök hv. . 336 Afrátes, remete hv. . - 333 Aibert áldozár hv. . - 334 (Ifjabb) Akvilina 200 katonával együtt vt. . - 336 Anthúza császári szűz - - Czirjék, s más tiz vt. . - 337 D i o k l i a hölgy s Dón vt. . . . , - - Donát, Czirill, Jenő, Ö z s é b és Marin vt. - E b e r h a r d gróf benczés zárda alapitó hv. - - Epifánius püspök, Donát, - - Rufin, Sziksztus, Modesztus vt. . . - _ György püspök hv. . - - H e g e z i p p egyházi iró hv - 332 (De la Sallei) ker. János, kanonok hv. . , _ 337 (Hermán) József premontrei kanonok hv, . _ 335 Kalliop vt. Klotár cziszterczita hv. Kerestély áldozár hv. , . 336-337 Koprika, Viktor, Donát vt 337 Pelúz áldozár vt. Rufin szerpap vt. . . , - - Szaturnin püspök hv. . -- - Timót, Diogenes, Makária, Makszima, és Eleúz vt - U r s u l i n a szűz . -336 8. Albert patriárka hv. - 340 Amanczius püspök hv. - 342 D i o n e s püspök hv. . - 337 D i o n i z i a szűz . - 342 E d é z vt. . . - 340 Filarét sz. Vazul rendi szerzetes vt. . . - 342 H e r m e s vt. Dalmácziában - April. 8. Heródion, Aszinkrit, Flégon vt. . . . II. 342 János prémontréi prépost hv - - Januárius, Makszima, és Makária vt. . . - - Julián sz. Ferenczrendi szerzetes hv. . . - 343 Kelemen, sz. Agostonrendi főnök hv. . - 342 Konczessza, Timór, Konneksz vt. . . . - - Konczessz, Szolútor, Szukczesszus, Pinnár és Ammónius vt, . . - - Márton remete hv, , - 343 P e r p é t püspök hv. . - 338 Redemptus püspök hv. - 342 Valter apát hv. . . - 340 9. Ákos püspök hv. . - 349 (Pavóni) Antal dömés vt. - - Badim Vazul rendi zárda főnök vt. , . . - - Czelzus, Vazul, Rufián Izidor, Eugénián, Anasztáz vt. . . . - - Dedik, Szatir, Pilót, Kvadrát és más 7 vt. , - - Demeter szerpap, Konczessz, Hilár, Márus, Szirmion, Fortunát és Donát, 7 szűzzel együtt vt - - Deszás püspök, Mariáb áldozár, Abdies, s más 273 vt. . Eupszik vt. 343 Gaucher perjel hv. 349 H ú g ó érsek hv. 345 K a s z ild a szűz - Kreszczenczia (Czenczi) szűz .347 M a r c z e ll püspök hv. 343 Mária Kleofás neje 349 Prokor püspök vt, . - - Waltrúd grófnő, később benczés apácza , - - 10. (Neyrot) Antal dömés vt. - 354 Apollónius áldozár, Gránus, Hilár, Donát, Konczesszus, és Szaturnin vt - (Ifjabb) B é d a szerzetes hv - 354 E z é k i e l próféta . - 349 Gaján vt. . . . - 354 Ferencz, Afrikán, Pompéjus, Makszimus, Zénó, Sándor, Ferencz és Tivadar vt. . . - - H ol d a prófétanő Jeruzsálemben . . - - Kuána szűz , . - - Makár püspök hv. . - 351 Mechtild szűz . - 352 Palládius püspök hv. Paternus remete hv. . - 354 Pinnád, Szukczesszus és Marczell vt. . . - - (Adimáriisi) Ubald servita szerzetes hv. - - Vikár Donát, Cziprián, Liczinius és Publius vt. - April. 11. Agerik apát hv. . . II. 363 Anasztáz, Mór, Aszterius, Szeptimius, Szulpiczián, Thélius, Antiochián, Paulián, Kaján vt. . - A n t i p á s püspök vt. - Barzanuf remete hv. . - Domnió vt. Dalmátországban - 361 Domnius szalonai püspök - 360 Eusztorgius, Nesztor, Filon, Czeremánius vt. - 363 Farmúczius remete hv. - Fortunát, Donát és más 211 vt. . . . - Fülöp püspök hv. . 362 Godberta szűz . - Gutlak benczés hv. Izsák apát hv. ... - 383 Kanczián, Gaján, Jovinián, Marczell, Vitál vt. - - I. (Nagy) Leó pápa hv. - 354 Raj n e r remete hv. . - 363 Sziágrius és Patriczius hv _ 12. Agapus, V a l é r Publius, Basszus, Julián, Bódog, Pál, Mór, H e r t u l a V e r e k u n d a s más 42 vt. ... - 369 Al f é r benczés apát hv. - - Balduin hv. . . - - Cziprián, Muskula, Donáta. Novella, Januárius, Szilván, Múczián, Szaturus és G y u l a vt. - - Demes, és Protion vt. . - - Demjény püspök hv. - - Eokáp, Tertulla, Antónia, Musztila, Maggina, Akutina, és Donata vt. - - Erkenbódó püspök hv. - - E u f e m i a, Bódog, Makár, és Primus vt. . - - I. Gyula pápa hv. . - 363 Konstantin (Szilárd) püspök hv. . . . _ 369 Lázár szerpap vt. . - Menás, Dávid és János szerzetesek vt. . - Péter szerzetes hv. . - Primus, Karus, Czirill, Makár, Hilár, két Vénuszt, Júlia, Bódog, Verekund s 6 más vt. - - 2 Kvartus, 2 Szaturnin, 2 Szekund, Deczimus, Dárius Januárius. Migán, Kvintus, Dexter, 4 Viktor, 3 Donát, Varik, Buttusz, 2 Vénuszt, Ticzián, Szirilla, Lúczius, két Orbána, 2 Márk, Jusztus, Caittin, Patenus,Patin, Puttus, Marik, 2 Optát,Demeter, Flavián, Máres, Vitál, Minalia, K l em e n c z i a, Viktúriá, Feliczia, Mákszima, Muszta, Honorát, L ör i n c z, Arbúr, 2 Krispin, 2 Terczius, Kvintul, Restitút, Revokát, April. 12. Buttár, Spinus, Manil, Péter, Prokul, Gemella, Evant, Lázár, Flavián, Rufin, Valér, Pál, Bódog, Nábor, Viktorin, Donátula, Akatiiia,Terczia, Mamér, Szeverián, Szaluszt vt. . . II. 369 Szábas vt. . . . - 366 Szimpliczia szűz vt, . - 370 Tárnán püspök hv. Tetrik püspök vt. . . - - Vazul püspök hv, Viktor vt. Visszia szűz vt. - - Zénó püspök hv. . . - 365 13. Czelerin, Lőrincz, Ignácz, Magnus és Millán vt. - 376 E l e u t é r Teodóz, és Zoilus vt. . . - - E u f é m i a, Eukápia, és Szekútor vt. . . - 377 Guinok püspök hv. . - - Hermenegíld herczeg vt - 373 I d a özvegy . . - 375 (Löveni) Ida szűz apácza . . . . - 377 Jakab, kamaldoli szerzetes hv. ... - - Január, Pál, Karul, Arób, Bassa, Karita, Agatónia, Deczimus, Kalepód és Leónitides . - 377 J u s z t i n bölcselő vt. ~ 370 Karadok áldozár hv. . - 376 Karpus püspök, Papil szerpap, Agatonika, Agatodor, Marcziális és Izsák - 376 Makszimus, Kvintilián és Dádas vt. . . - 377 Márgit dömés szűz . - - Márs apát hv. . . - - Román püspök hv. Urzus püspök hv. . , - - 14. Abundius hv. . . - 384 Antal, János, és Euszták vt - 381 Apollón, Eféb, Optát, Pátus, Szaturnin Frontin, Makária, Kornél Konditor, Titul, Prokulus püspök,Bálint, Produkt, Laurin, Dómnia és V al e r i á n vt. 384 Ardálion mimelö vt. - Benedek a juhászok védszentje hv. 379 Bernát benczés apát hv. 384 C z i r j é k, Diokleczián, Szimfronius és Doczim vt - Domnina, és szűz társnői vt - - Everhard Cziszterczita hv _ Hadvig szűz prémontréi apácza . . . - - L a m b e r t érsek hv. - - Lidvina szűz . , - 382 Makszimus katona vt. . - 384 Optát, Arkiláus, Szimfrónius, Frontin Makszim, Doczima, Marczia, Kornélia, Fortunáta, Do- April. 14. nát, Tiborcz és Va- lent vt. .II. 384 Tomaides szűz vt. Valérián, és Tiborcz Makszimus vt. .377 15. Abbó püspök hv. 390 Archelaus, Cziprián, Komát, Verónia, Akúta, és Diogenes szerpap vt - Benedek sk. Ferenczrendi szerzetes hv. .- (Busz) C z é z á r áldozár hv 388 Eutychius vt. 390 (De monte Politiano) János minorita vt. - Kasztus és Larius vt. .- K r e s z c z e n s vt. - Kvoamálius, Archelaus, Potámius és Donatella vt - Leonides püspök hv, Lúczius Ferenczrendi hv. - Máró, Eutyches, Viktorin, Masszőr, Proklina, Messzites, és Jokund vt. - Makszimus, és Olympiades vt. - Mundus apát hv. - N e s t e, és Bazilissza vt. 385 Nidgár püspök hv. 390 Paternus püspök hv. .387 (Gonzalez P é t e r, a révészek védszentje hv. 385 Petronella dömés szűz 390 Proszduk, V e r o n i k a, D i o n i n a, O k t áv i a, Potamia, Prudenczia, Fokus, Syrus, és Luczián vt, .390 Rodan hv. Szilveszter apát hv. .- Tivadar áldozár és Pauzilipp vt. .- 16. A d o r j á n vt. Bazilia vt. 394 Drógó remete a juhászok védszentje hv. .- E n g r á c z i a szűz vt. 390 Fruktuoz érsek hv. 391 H e r v é u s kincstárnok hv. I r é n e vt. 394 (Castro Villarii) János sz. Ferenczrendi hv. - (Sziénai), Joakim szervita hv. .393 Kájus és Kremenczius vt. 394 Kalliszt, Kariz, Leonides, Krisztiána, Lóta, G a ll a Teodóra Terczia, Kariszt, Kariessza, Ni c z e, Galléna, Nunehia, Bazilissza és Kálé vt. - Kontard remete hv. - Lambert földművelő vt. 393 Magnus püspök vt. 394 Marczián, Enián, Bódog, Hermogenes, Vincze, Terczius, Czeleszt vt. - Marcziális, Vincze, Fausatus, Fortunát, Szilván, 2 Luczián, Gomál, April. 16. Parcziál, Leonides, Mikás, Gallién, Marczián, Fausztin, Jokund, Karisszus, Kariton, Czeleszta II. 394 Paternus püspök, és Skubilion hv. - T u r i b püspök hv. 392 Turib püspök hv. 394 Vácz (Vasius) vt. - 17. A n i c z é t pápa vt. 395 Archangelus szabályozott kanonok hv. 400 Dourián vt. Domián apát hv 399 Eberhárd prémontrei prépost hv. 398 Fortunát és Marczián vt. 400 G e r vín apát hv.- Illyés, Pál és Izidor benczés vt. . . .399 I n c z e püspök hv. 400 István apát hv. .396 Iz i d ó r a és Neofita szüzek vt. .400 (Gambakorta) Klára szűz 399 Landerik püspök hv. 400 Mappalik, Baruk, Kvintus, Viktorin, Donát Január, Makór, Gallus, Teodóra, Julián áldozár, Mekron, Migin, Dioinédes, Filippián, Fortunio, Kredula, Firmus, Ventus, Fruktus, Marczial, és Arisztón vt. 400 (Magdolnai) Pál Ferenczrendi szerzetes vt. .- Pantagát püspök hv. ,- Péter szerpap és Hermogenes vt. .- Potencziana hitvallónö - Rudolf (Rezső) fiú vt. 399 18. A j a özvegy grófnő 404 Amidé szervita hv. .405 András sz. Agostonrendi remete hv. - A p o 1ll ó n i u s keresztény hitvédiró vt. 400 E l e u t e r püspök, A n th i a, Pántén, Kaloczer Fébus Prokul, Apollonius, Fortunát, Krispin, Ekszpedit, Mappalik, Viktorin, Gagus vt. 401 (Csodatevő) Euthym, püspök hv. 404 Galdin bibornok érsek hv. 403 Herkula szűz 403 Hermogenes és Dienes 404 Idesbald apát hv. 405 (Oldó) Jakab áldozár hv. (Janinai) János kézműves vt. .- János sz. Vazulrendi hv. 404 (Certaldini) Júlia sz. Agostonrendi szűz . .405 Kaloczér császári főhivatalnok vt. - Kóreb, vt. 405 Kozmás püspök hv. 404 Laszrean püspök s pápai követ hv. - April. 18. Mária özvegy. II. 404 Nikus reuiete hv. - Öz s é b püspök hv. 404 Perfekt áldozár vt. 405 Szeptimins szerpap Viktorik dalmat vt. - Ursmár apát hv. .- Venusztián császári helytartó vt. .- Vikterp püspök hv .402 Viktor, Pamfil, Donát, Január, Miczion, Domnus 405 Turemun, Szirik, Priszczián vt. . - 19. Angelin, O r i e l d a, Paulin, és Gentilis vt. 411 (Vezeklő) Bernát hv. .412 Elfeg érsek vt. .410 Emma özvegy grófnő 411 Gerald, Kú n ó és U l r i k hv .412 György püspök hv. 411 Hermogenes, 2 Kájus, Ekszpedit, 2 Arisztonik, 2 Rufus, Galatas, Mitinás, A r m i n i a Hilár, Fortunát, Donát, és Mavilin vt. 412 (Palaeolaurita), János remete hv. .- (Miliáni) Konrád Ferenczrendi hv. .- Kreszczencz alszerpap hv. 411 IX L e o pápa hv.405 Pafnúczius vt. 412 2 Szericzián, Donát, Helládius, Hermogenes vt. - Szokrates és Diénes vt. - T i m o n, az első 7 szerpapok egyike vt. Trifon patriárka hv. .- Veruer fiú vt. Vincze vt. - 20. (Montepulcianói) Ágnes szűz 414 Albert 4 éves fiú vt. 416 Arad aldozár és Takczeus vt. .415

(Vernagalli) Domonkos kamaldoli hv. . 416 Genéz és Publik vt. 415 Heliéna remete szüz. Hildegunda szüz - Húgó perjel hv. .- János remete 416 Mamertin és Marián szerzetesek hv. 415 Marczellin hv. 412 Marczian, áldozár hv. .412 Óda premontréi apácza 416 Simon sz. Agostonrendi hitszónok hv. - Szerván, Araják, Szilván, Fortunát, János, Honorát, Donát, Marczia, Gemma Komélia, Gemina, Kornélia, Fortunata, és Vinczenczia vt. 415 Szilván, Aszaják, Donáta, és Kvintus vt. 416 Szulpicz c.s Szorvilián romai polgárok vt. - April 20. T e o t i m szittya püspök, s bölcsész hv. .II. 413 (Trihinai) Tivadar remete hv. . .416 Viktor (Gejza) Bódog; Sándor, Papiás vt. - Viktor, Antonin, Aczindin, Czezárius, Krizofor, Szeverián, Teónás, Zénó, és Zotik vt. .- Wiho püspök hv, .- 21. Alekszandra császárnő, és szolgái : Apolló, Izakczius, Kodrát vt. 416 Anasztáz patriárka hv. . . . .422 (Sinahegyi) Anasztáz Vazulrendi egyházi iró hv. 422 A n s e l m érsek hv. .418 Appelik vt. Arator vallásos költő hv. .422 Arátor áldozár. Fortunát, Bódog, Szilvius, Vitái vt. - Beunous apái hv. - Bertalan dömés vt. - Cziprián püspök hv. .- Demeter hv, - (Satiati) János sz. Ferencz harmad szabályossa hv. - Makszimián, patriárka hv. - Simon püspök, Usztazán, Abdhaikla, Ananiás, Pazicz perzsa vt. 417 T i m ó t vt. 422 Wolbódó püspök hv. .422 22. Abrunkulus püspök hv.426 Aczepszimás, Barbazimes, Pál, Gaddiabbes, Szabin, Márkás, Móczius, 2 János, Hormizdás, Papas, Nómás, Maares, Agás, Bikor, Abdás, Abdiez. Ábrám, Agdelás, Izaczes, Danzas, Milles, Manreandes, József, Jakab, Aitalás, Azadanes, Abdiez, Azades, Abrozim, Szina perzsa vt. 426 A d e l b e r t gróf hv. (Orleansi) Antónia herczegnö szűz - A p e l les, Lúczius, Kelemen püspökök vt. - D á n i e l vt. 424 Epipód, és Sándor vt - Ferencz sz. Ferenczrendi hv - (Nozájói) Gabriéla szűz - H o n o f r i a szűz vt. J uli á n püspök hv. - K á j u s pápa vt. 423 Leo püspök hv. .426 Leonides, Arator, Kirják, Bazilia vt. - Mélán püspök hv. .- Natanael Jézus tanitványa 424 Nearch örmény vt. - Opportuna benczés apácza főnöknő - Parménius, Heliménás, Krizotel áldozárok, Lúczius és Muczius szer- April. 22. papok, Primulus, Tu- dián és Polikron vt, II. 424 S z en n o r i n a szűz, apácza főnöknő . - Szótér pápa vt. . -423 Taronta szűz vt. . .426 (Sziczeotai) Tivadar püs - pök hv. . . , - - Wolfelm apát hv. . - 427 23. Béla (Adalbert) püspök, az esztergomi érsekmegye védszentje vt. - - Boldog vagy Bódog áldozár, Fortunát és Achiléus vt. 431 E g y e d sz. Ferenczrendi hv. . . 435 Gellért püspök hv. 432 Gl i c z é r Donát, és Terin vt. G y ö r g y püspök hv. 436 I b á r püspök hv. Ilka (Helena) özvegy - Katulin, Szaturnin, Kórus, 2 Bódog, Teonás, Tivadar; Viktorin, Vemuszt, Viktur, Nábor, Szolnt, Plénus, Szilvius, Vitál, Teodóra, Fausztin, Szalin, Valér, Urzus vt. 435 Marolus, püspök hv. .436 Nábor, Szilvius, Vitái, Bódog, és Nonna vt. - P u z i n n a szűz - (Sauli) Sándor püspök hv. 433 Valér, Anatólius, Protoleon, Athanáz vt. . - 436 24. (Möoni) Anzelm hv. . - 442 Bóna, és Dóda szüzek - 441 Dániel remete vt. . - 442 Egbert áldozár hv. . - 441 (Csodatévő) E r z s é b e t szűz ... - 442 Fausztin, Vikturin, Szalun, Valér, Sándor, Orbán, Teónás Valéria, Fortunáta, Publius, Fórián. Memmer, Fauszt, Január, Szekund, Marczia, Szambáczia, Teodesztia, Valérián Orbán, Hérus, Lúczius, és Viktor vt. 442 (Sigmaringai) F i d é l előbb híres ügyvéd, utóbb kapuczinus áldozár vt. 438 Gergely püspök hv. 442 György vitéz vt. Magyarország egyik védszentje. ... - 436 Hekberakt remete hv. Honórins püspök hv. . - 442 Istenadta (Deodatus) apát hv. .- Korona szűz, Viktor, Zotika, 2 Fortún, 2 Donát, Bódog, Szekund, Szaturnin, Szilván, Rufina, Liberális, Metúr, Tónit, Firián, Barak, Nábor, Fuszczin, Mavent, Sze- April. 24. rán, Flórián, Teon, és más 24 vt. II. 442 Mellit érsek hv. .441 Móricz György és Tibér vt. - Özséb, Neon, Leonczius, Longin vt. 442 Róbert benczés apát hv. - Szábás százados vt. - (Firmát) Vilmos remete hv - Wilfrid érsek hv. - 25. Buzaszentelési körmenet 444 Ányos püspök hv. .446 E r m i n vagy Ervin püspök hv. 448 Evód, Hermogenes, és K a l li s z t a testvérek vt - F i d é l hv. Filó, és Agatofed szerpapok hv. .- Florebert püspök hv. .447 Föbád püspök hv. Fülöp minorita hv.448 F r a n k a grófnő szűz 447 Gramácz püspök hv. Heribald püspök hv. .- István pátriárka vt. 446 Ivó püspök hv. Klarencz püspök hv. 447 Maczedónins püspök hv. Mahald püspök, Makkalléus püspök hv. M a n s v e t vt. - M á r k evangélista vt. 443 N i c z e Szűz vt. Nobilis, Marczia, Hermemf,Fortunát, Jokund vt 448 Publius katona vt. - Róbert benczés apát hv. Rusztikus püspök hv. - 26. Alda, özvegy 454 Bazileus püspök vt. 450 B l a n ka királyi szűz 454 Balintka (Valentina) szűz vt. .454 Czirill vt. Ekszuperanczia szűz 453 E u t i m i a. Leonides, Vindéus és Marius vt. - Gyula Vikturin, Szirák, Bódog, Pál, Makszim, Viktor, Szimplicz, Pollió, V i t, Kalendin, Apollón, Márcziána, Feliczisszima, Etémia, Marczián, Lektisszimus, Szimia, Germián, Feliczia, E v á z i a, Gemellin. Szilván vt. 453 J u s z t a szűz 454 K i li t (Cletus) és M a rc z e llin pápák hv. 449 Klaudius, Czirin, Antonin vt 454 Luczid püspök hv. 454 Nesztor szerzetes hv. . Péter, elsö brágai püspök vt. (Teutonicus) Péter szerzetes hv. .- Primitív, és A u r é l vt. - (Paskazi) Radbert apát, egyházi iró hv. 451 R i h á r apát hv. 451 26. Trudbert remete vt. II. 450 Vilmos és Peregrin hv. 452 27. I Anasztáz pápa hv. 454 Antal áldozár hv. 455 Antim püspök vt. 454 Alpinián áldozár hv. 460 E u l ó g vendéglős hv. 460 Germelina, Lektisszima, Feliczia, Gr e rm a n a, Bódog, Eva nc z i a, Viktorin, Niczefor, Dioskor, Papiás, Szerápion, János, és Gyula vt. 460 Hermes katona, Eppéus, áldozár, Hilmid és Hermogenes vt. - (Illyriai) Jakab szerzetes hv. János apát hv. .- Liberális hittéritö hv. .- (Itjabb) Lólion vt. 460 (Armengaudii) Péter gróf, később szerzetes hv. - Rajnald cziszterczita apát hv. .- T e o f i l püspök hv. Tertullián, püspök hv. - T i m i a s, Mór, Attus szerpap, Gennózaés Szodális vt. - T u r i b limai érsek hv. 455 Viktor, Makszim, Marczián. Pál. Germán vt. 460 Zenon, Genéz, Sodális, Marin, Zotík, Elpid, Eutykhius, és Lupiczin vt 460 Z i t a a nöcselédek védszentje szűz 458 28. A f r o d i z, Karalipp áldozár, Agap olvasár, Özséb herélt, és Malina, s más 170 vt. 463 Ágoston a sz. Ágostonrendi remeték főnöke hv 464 Anszkrida szűz 463 Artémius püspök hv. 463 Bernát cziszterczita apát hv 464 Czirill, Akvila, Péter, Domicziána és Rufus vt. 463 Kronán apát hv. .- Lúczius vagy Luhéz szatócs hv. 464 Manilius, Donát, Maurilius, Luczián Viktorin, 463 N i c z i a szűz, s más 72, ismét Luczián a más 270 vt. . . .464 Márk püspök vt. Memnon _ apát hv. .- Özséb püspök, Pollio olvasár, és Tiball vt. Pannóniában .461 April. 28. Pamfil püspök hv. P r ó- ba és Germána szüzek . . . II. 464 Patrik püspök, A k á c z, Menander, és Polien áldozárok vt. . . - 463 Prudenczius püspök hv. T e o d o r a szűz és D id i m vt. . . . - 462 Vitályos és Valéria vt. . . . - 460 Zénó, Özséb, Néon és Vitalius vt. . . - 46329. Áva szűz apácza . - 470 Bálint, Marczián, Bonon, Vitályos, A u g u s z t, Vikturin, Manil, Metrona szűz, Mákul és Megin vt. . . - 470 Czerczira szűz vt. - 470 Germán áldozár,Proszdok szerpap, Bálint vt. . - 470 Gondebert vt. Grátus, és 6 névtelen vt. Gumbert vt. . . . - 470 Hugó apát hv. . . _ 468 Kárusz püspök vt. Kleriusz hv. Kvinkczián és Attikus vt. . . - 470 Leo püspök hv. Liberius püspök hv. . . - Paulin püspök hv. . - (Veronai) Péter dömés vt 464 Prudenczius, Marczialis, Szabbácz, Kadomán, Vazul, Germán, Filokaszt, Budencz, Orbán és Pagáta vt. . . _ 470 Pudencz, Marczián, Fiiokoz, Teodora szűz és Pádes vt. . . - Róbert apát hv. . - 466 Szaturnin, Inzikol, Fansztián, Januárius,Marszálius, Eufráz, és Mammiusz vt. . . - 470 Szénán hv. ... - - Teognidesz, Rufusz, Antipater, Teosztik, Artémás, Magnusz, Teodot, Taumáz, és Pilémon vt. . . . - - Tihik, sz. Pál apostol tanítványa hv. . . - 464 W i l f r i d érsek h. . - 470 30. A d j ú t remete hv. . - 483 Sz. Afrodiz, és Dorothéus áldozárok, Rodoczián szerpap, Viátor, Ferencz, Márton, Majorika, 2 Viktor, Kolos (Claudius), 2 Szilván, Kelemen, 2 Honorát, Telefor, Redukt, Pri- April. 30. moz, 2 Rogát, 2 Bódog Luczián, Kolóz, Revokát, Szevér, Kotidia, Fortún, Spinika, Jokund, Demeter, Gyula, Szekundin püspök, Merit, Honór, Szaturnin, Emilián, Szaturnin,Dugdus, és Pásztor püspök vt. -II. 483 A m á t o r áldozár, Péter szerzetes, és Lajos vt. - B. A n t a l remete hv. - 484 Donát püspök hv. . - 483 Erkonvald püspök hv. . - 474 Eutrop püspök vt. . - 473 Forannán püspök hv. . - 483 Gualfard remete hv. . - - Hilda szűz . . - 474 H i l d e g a r d császárné - 482 Indalécz püspök hv. . - 483 Jakab szerpap, Márián olvasár, Agáp és Sze - kundin püspökök, Tivadar áldozár, Emilián katona, Tertulla, és A n t o n i a szüzek vt. . . . - 472 János, Dezső, Flavius püspökök, Deziderát áldozár hv. . . - 483 (Sziénai) Katalin szűz - 475 Kelemen görög költész hv. Komiczius vt. . -483 Korill püspök vt. püspök hv. Kvirin püspök vt. - 483 Lajos fiú vt. . . _ 434 Lörincz áldozár vt. . - 483 Makszenczia özvegy - 474 Makszimus kalmár vt. - 471 Makszimus görög vt. . - 483 Merkuriál püspök hv. . _ _ Maternián püspök hv. - 483 Mihál szerzetes hv. . - 484 Mihomér hv. . . __ 483 Peregrin servita hv. - 483 Pomodián szerpap, Ignéus, Rumetina, Remiszúrin, és más 24 : Székundin püspök. Sándor szerpap Bubát, Szátur, Diodor, Ropodián, és Nomenzis vt. . . . - 483 Polikron püspökv vt. - 484 Rodiczián szerpap, Ferencz és Marin áldozárok, Dagár és más 12 ; Metúr, Kelemen, Luczin, Telesfor, Primoz, Szaturnin.Emelián, Majorika, és Szaturnina vt. - 483 Szevér püspök hv. . - 484 Szuitbert püspök hv. . - 484 Zsófia szüz vt. . - 484

Könyvek[szerkesztés]

Szentek, kereszténység[szerkesztés]

Bible.malmesbury.arp.jpg Ez a szerkesztő olvassa a Szentírást.


Történelem[szerkesztés]

Magyar történelmi tár:


Révai Lexikon[szerkesztés]

Wikipedia-logo.png Ez a szerkesztő 3401 napja, 2008. június 26.. napján regisztrált.


  • 1. A-Arany, 1911
  • 2. Arány-Beke, 1911
  • 3. Béke-Brutto, 1911
  • 4. Brutus-Csát, 1912
  • 5. Csata-Duc, 1912
  • 6. Dúc-Etele, 1912
  • 7. Etelka-Földöv, 1913
  • 8. Földpálya-Grec, 1913
  • 9. Gréc-Herold, 1913
  • 10. Hérold-Jób, 1914
  • 11. Jób-Kontúr, 1914
  • 12. Kontúr-Lovas, 1915
  • 13. Lovas-Mons, 1915
  • 14. Mons-Ottó, 1916
  • 15. Ottó-Racine, 1922
  • 16. Racine-Sodoma, 1924
  • 17. Sodoma-Tarján, 1925
  • 18. Tarján-Vár, 1925

Középkori egyetemes történeti források[szerkesztés]

2005. május 20., 11:56

  • Szigorlatok – Források a középkori egytetemes történeti írásbeli szigorlatra. A szigorlati írásbeliben csak alább felsorolt források közül jelölünk ki forrásfelismerésre, illetve forráselemzésre szövegeket. Mindez nem érinti a szigorlati olvasmányjegyzéken található követelményeket, melyek a szigorlat szóbeli részére vonatkoznak. Források:
  1. Abaelardus, Szerencsétlenségeim története. Helikon, Bp. 1985.
  2. Assisi Szent Ferenc művei. Agapé, Újvidék, Szeged, Csíksomlyó, 1993.
  3. Celanói Tamás életrajzai Szent Ferencről. Újvidék, Szeged, Csíksomlyó, 1993. 21-143.
  4. Compagni, Dino, Krónikája korának eseményeiről. Bukarest, Kriterion, 1989.
  5. Duby, Georges – Duby, Andrée, Jeanne d'Arc perei. Európa, Bp. 1989.
  6. Einhard, Nagy Károly élete. Franklin Társulat, Bp. 1901.
  7. Froissart krónikája. Vál.: Kulcsár Zsuzsa, Gondolat, Bp. 1971.
  8. Gergely, Nagy Szent, Szent Benedek élete. Bencés K., Pannonhalma 1993. és In: Szennay András (szerk.), Népek nagy nevelője... . Szent István Társulat, Bp. 1981. 229–269.
  9. Izidor, Sevillai, A gótok, vandálok és szvébek története. Hispánia Kiadó, Szeged 1998.
  10. Iordanes, Getica. A gótok eredete és tettei. L’Harmattan, Bp. 2004.
  11. Komnéné Anna, Alexias. Officina, Bp. 1943. és Lectum, Szeged 2002.
  12. Liudprand, Történeti munkái. (Antapodosis, Nagy Ottó császár tettei, A konstantinápolyi követség története.) In: Középkori krónikások VI–VII. Athenaeum, Bp. 1908.
  13. Marosi Ernő (szerk.), A középkori művészet történetének olvasókönyve, XI–XV. század. Balassi, Bp., 1997. 89–115.: Suger: Könyve a kormányzása alatt történet dolgokról.
  14. Ottó, Freisingi, I. Frigyes császár tettei. In: Középkori krónikások. XV–XVI. kötet. Athenaeum, Bp. 1913.
  15. Ottó, Freisingi, Krónika. In: Középkori krónikások. XII–XIV. kötet. Athenaeum, Bp. 1912. 59-67., (Előszavak), 314-367. (VI. 32. – VII. 35.)
  16. Paulus Diaconus, A longobárdok története. In: Középkori krónikások. I. kötet, Brassói Lapok, Brassó, 1901.
  17. Piccolomini, Aeneas Silvius, Pápa vagy zsinat? Helikon, Bp. 1980.
  18. II. Piusz pápa feljegyzései. Balassi, Bp. 2001.
  19. Prokopios, Titkos történet. Helikon, Bp. 1984.
  20. Rimbertus, Anskarius. In: Középkori krónikások. X. kötet, Athenaeum, Bp. 1909. 37–106.
  21. Sulpicius Severus, Szent Márton élete. Bencés Kiadó, Pannonhalma 19982.
  22. Szent Benedek Regulája. In: Szennay András (szerk.), Népek nagy nevelője... . Szent István Társulat, Bp. 1981. 102–183. ld. még: Szent Benedek Regulája. Bencés Kiadó, Pannonhalma, 1993.
  23. Veszprémy László (vál.), Az első és második keresztes háború forrásai. Szent István Társulat, Bp. 1999. 13-128.: Névtelen krónikás, a frankok és a többi jeruzsálemi zarándok tettei.
  24. Villani testvérek, A három Villani krónikája. In: Középkori krónikások. VIII–IX. kötet, Athenaeum, Bp. 1909. 80-304.
  25. Villehardouin, Geoffroy, Bizánc megvétele. Európa, Bp. 1985.


  • A fentieken kívül a szöveggyűjteményből az megjelölt oldalakon szereplő szemelvények ismerete kötelező: Sz. Jónás Ilona (szerk.), Középkori egyetemes történeti szöveggyűjtemény. Európa és Közel-Kelet, IV-XV. század. Osiris, Bp. 1999.

A szöveggyűjtemény on-line változata elérhető: [3]

1. VII. Konstantin rendelete a katonabirtokok védelméről: 33-34.

2. Tours-i Gergely szemelvények (A frankok történetéből címen): 84-92.

3. Beda szemelvények (Kelták és germánok harca Britanniáért címen): 93-96.

4. A száli frankok törvénykönyve (Lex Salica részletek): 99-111.

5. Capitulare de litteris colendis: 153-154.

6. Capitulare de villis: 154-159.

7. Domesday Book részletek (Szemelvények a Domesday Bookból, illetve A Végítélet Könyvéből: Chester város számadása, valamint Oxford és Oxfordshire szokásai címeken): 179-180., 360-362.

8. Eudes blois-i gróf levele Róbert királyhoz: 184-185.

9. Raoul Glaber krónikájának részletei (Éhínség; Az Isten békéje intézmény szerveződése: Raoul Glaber Históriájából, valamint A templomok újjáépítése és Ereklyék feltalálása címeken): 187-189., 191-192.

10. A tulujes-i zsinat határozataiból: 189-191.

11. V. Vilmos, Aquitánia hercege (Adhémar de Chabannes krónikájából): 193-194.

12. A társadalom három rendje (Adalbéron de Laon): 194-195.

13. A velenceiek kiváltságai a jeruzsálemi királyságban (1124): 220-222.

14. Widukind szemelvények (I. Henrik megválasztása német királlyá, valamint I. Ottó német királlyá választása és megkoronázása címeken): 233-235.

15. A normann hódítás Angliában („Florence of Worcester” és Guillaume de Jumièges szemelvények): 236-239.

16. A Clarendoni Konstitúciók (1164): 253-256.

17. A Clarendoni Assize (1166): 256-258.

18. A Magna Carta-mozgalom (Az angol rendiség kialakulása címen, szemelvény Matthew Paris krónikájából): 263-264.

19. Szemelvények a Magna Cartából: 264-266.

20. IX. (Szent) Lajos: Enseignements (Tanácsok a jó kormányzáshoz címen részletek a műből): 269-270.

21. Az 1314-es francia nemesi ligamozgalom egyik szövetséglevele (IV. (Szép) Fülöp ellenzéke címen): 271-272.

22. II. Frigyes kiváltságlevele az egyházfejedelmek számára (1220): 272-273.

23. Szemelvények a Mainzi Konstitúciókból: 273-275.

24. Korai ciszterci szövegek (A ciszterci rend 1134. évi szabályzatából és Clairvaux címeken): 287-291. (Valamint lásd még: Lékai Lajos, Ciszterciek. Eszmény és valóság. Budapest, 1991, 414-432. és Redl Károly (szerk.), Az égi és földi szépről. Források a későantik és középkori esztétika történetéhez. Budapest, 1988, 275-284.)

25. A IV. lateráni zsinat eretnekek elleni rendelkezése (Eretnekek elleni törvény címen): 294-295.

26. I. Gelasius pápa levele Anastasios császárhoz (494): 296.

27. A Constantinusi Adománylevél (Donatio Constantini): 298-303.

28. I. Ottó kiváltságlevele a római egyház számára (Ottonianum): 304-307.

29. A pápaválasztást szabályozó dekrétum (1059): 307-309.

30. VII. Gergely a pápai hatalomról (Dictatus Papae): 313.

31. VII. Gergely és IV. Henrik küzdelmének dokumentumai: 314-319.

32. John of Salisbury szemelvények a pápaságról, illetve Bresciai Arnoldról: 320-324.

33. III. Ince Venerabilem kezdetű bullája (1202): 334-335.

34. VIII. Bonifác Unam sanctam kezdetű bullája (1303): 339-341.

35. Műveletlen területek termővé tétele (XII. század): 347-348.

36. Lucca város kiváltságlevele (1081): 359-360.

37. II. Fülöp megerősíti a beauvais-i kommuna szokásjogát (1182): 365-367.

38. A rajnai városok szövetsége (1254): 373-374.

39. A firenzei igazságszolgáltatás ordinamentumai (1293): 383-400.

40. A courtrai-i csata és előzményei az Annales Gandenses szerint (A flandriai városok és Franciaország címen): 400-406.

41. A firenzei céhstatútumokból: 426-427.

42. VIII. (Palaiologos) Mihály és a Genovai Köztársaság szerződése (1261): 449-451.

43. A Hanza első közös határozatai (1260-1264): 457-458.

44. Hitelügylet rendezése a champagne-i vásáron (1298): 474-475.

45. A reimsi érseki iskola és Gerbert d’Aurillac (Richer krónikájából): 493-494.

46. Robert de Courson párizsi egyetemi statútuma, 1215 (részletek): 495.

47. Franciaország, 1356-1358 (szemelvények az ún. Chronique Normande du XIVe siècle-ből és a Grandes Chroniques de France-ból, a szöveggyűjteményben A poitiers-i csata, A rendi gyűlés összehívása, A rendi gyűlés követelései, A párizsi zavargások 1357 áprilisában, valamint Felkelés Párizsban 1358 februárjában címeken): 498-504.

48. Jeanne d’Arc levele az angol királyhoz (1429): 508-509.

49. A francia parasztság és a Jacquerie (Jean de Venette krónikájából): 514-516.

50. Parasztfelkelés Angliában, 1381 (a yorki Mária-apátság krónikájából): 519-524.

51. A konstanzi zsinat bírósági tárgyalása Husz János ügyében (Poggio Bracciolini levele alapján): 528-533.

52. Jan Žižka levele a plzeni szövetséghez: 535.

53. IV. (Luxemburgi) Károly önéletrajza (részletek): 543-547.

54. A Német Aranybulla, 1356 (részletek): 547-548.

55. A grünwaldi csata, 1410 (Jan Długosz krónikájából): 550-553.

56. Philippe de Commynes: XI. Lajos jellemzése (részlet emlékirataiból): 570-571. ELTE BTK Történelem Szakos Portál E-mail:.szerkesztoseg@vipmail.hu

Családfák[szerkesztés]

Külső családfás képek[szerkesztés]

Lásd még[szerkesztés]

  • kings rulers&f=false
  • kings rulers&f=false
  • [4]
  • [5] 5-7. o.
  • [6] 12., 18., 22-23., 26., 27-28., 33., 52., 56., 69., 72., 99., 102., 107., 124., 134., 135., 141., 144., 145., 147., 148., 149., 151., 153., 155. o.
  • kings rulers&f=false, 179-186. o.
  • [7], 885-904. o.
  • [8], 47., 52., 78., 132., 154-5., 211., 249., 256., 336-7., 358., 382-3., 432-3., 462., 510., 536-7., 556-7., 608-9. o.
  • [9], 127-163. o.
  • [10] 90., 111., 153., 170., 172., 175., 178., 181., 182., 189., 193., 198., 217., 220., 222., 225., 227., 230., 232., 237., 242., 243., 248., 250., 251., 256.,
    257., 262., 263., 267., 270., 271., 275., 301., 318., 327., 338., 347., 350., 355., 361., 370., 378., 383., 453., 455., 457., 464., 486., 517., 519., 535., 538., 540., 542., 562., 571.
  • [11] 432-443. o.
  • [12]
  • [13]
  • [14] 222. o.
  • [15], XVI. o.
  • [16] 18-19., 70-71., 136-7., 214-5., 262-3., 326-7.
  • [17] 185. o.

A kozmosz 1 éve[szerkesztés]

A kozmosz története egy évben

A világegyetem története az ősrobbanástól napjainkig egyetlen évbe sűrítve (15 milliárd év - 365 nap)

  • január 1. ősrobbanás
  • május 1. a Galaxis kialakulása
  • szeptember 14. a Föld keletkezése
  • szeptember 25. az élet megjelenése
  • október 2. az első kőzetek
  • október 9. az első baktériumok és algák
  • november 12. az első fotoszintetizáló növények
  • december 1. jelentős oxigéntartalmú atmoszféra kialakulása
  • december 17. a gerinctelenek megjelenése
  • december 21. a rovarok megjelenése, az állatok letelepedése a szárazföldön
  • december 26. az emlősök megjelenése
  • december 27. a madarak megjelenése
  • december 30. az emberszabásúak megjelenése
  • december 31. az ember megjelenése
    • 13:30 a majmok és az ember közös őseinek felbukkanása
    • 22:30 az ember megjelenése
    • 23:00 a kőeszközök elterjedése
    • 23:59:00 a barlangfestészet megjelenése
    • 23:59:35 az első városok
    • 23:59:50 az ókori birodalmak létrejötte
    • 23:59:51 az ábécé feltalálása
    • 23:59:53 a trójai háború
    • 23:59:56 Krisztus születése
    • 23:59:57 a tizedesszámok feltalálása
    • 23:59:59 a reneszánsz
    • 24:00:00 napjaink

Biblia[szerkesztés]

Be nem vett, de a Bibliában megemlített iratok[szerkesztés]

  • Be nem vett iratok
Név
Az első szüleinek testamentuma
Éva apokalipszise (S) gnosztikus irat
Lámekh könyve
Énókh I. könyve[1] (S)
Jubileumok könyve[1] (S)
József és Asenáth[2] (S)
A 12 pátriárka végrendelete[1][2] (S)
Mózes apokalipszise[1] (S)
Illés apokalipszise (S)
Ezsdrás IV. könyve[1] (S)
Összetevői:
  • Ezsdrás V. könyve
  • Ezsdrás IV. könyve (héber apokalipszise)
  • Ezsdrás VI. könyve

Lásd még:

Iszlám államok[szerkesztés]

Iszlám államok.png

Cikklista[szerkesztés]

  • Sablonok kivételével.

2008.[szerkesztés]

2009.[szerkesztés]

2010.[szerkesztés]

2011.[szerkesztés]

2012.[szerkesztés]

2013.[szerkesztés]

2014.[szerkesztés]

2015.[szerkesztés]

2016[szerkesztés]

  • [[]]
  • [[]]
  • [[]]
  • [[]]

Irodalmak[szerkesztés]

PALLASBÓL Bokor József (szerk.). A Pallas nagy lexikona. Arcanum: FolioNET. ISBN 963 85923 2 X (1893–1897, 1998.). Hozzáférés ideje: 2009. szeptember 26.

Tartalomjegyzék Irodalom 5 Görög irodalom 6 Hindi nyelv és irodalom 10 Ir nyelv és irodalom 11 Izlandi nyelv és irodalom 11 Japáni nyelv és irodalom 12 Katalán nyelv és irodalom 12 Khaldea 13 Khinai nyelv és irodalom 14 Latin irodalom 17 1. Az első öt század (1/753-514/240) 17 2. Róma hatodik százada (514/240-621/133 18 a) Költészet. 18 b) Prózai irodalom. 18 3. Róma VII. százada (621/133-712/42) 19 a) Költészet. 19 b) Prózai irodalom. 20 4. Augustus korában (712/42;14. Kr. u.) 20 a) Költészet. 20 b) Prózai irodalom. 20 5. A kereszténység első százada (14-117) 21 a) Költészet. 21 b) Prózai irodalom. 21 6. A L. hanyatlásának korát (117-700) 22 Lengyel irodalom 22 A L. legelső korszakából 23 Lett nyelv és irodalom 25 Litván nyelv és irodalom 26 1. A porosz (ó-porosz) nyelv 26 2. A szorosabb értelemben vett litván nyelv 26 Magyar irodalom 26 Középkori magyar irodalom 27 A magyar irodalom kezdete. 27 Ősköltészet. 27 Nemzeti költészetünk az Árpád-királyok alatt. 28 Deák nyelvü magyar irodalom. 29 Magyar nyelvü irodalom. 29 Vallásos irodalmunk árpádkori emlékei. 30 Második korszak: 1525-1772 31 XVI. sz.-beli M. (Protestáns kor, a mohácsi vésztől a bécsi békéig, 1526-1606.) 31 XVII. századbeli M. (a bécsi békétől a szatmári békéig, 1606-1711.) 33 XVIII. század. (A pihenés kora, 1711-72.) 35 Az újabb magyar irodalom (1772 óta.) 37 Maláj nyelv és irodalom 49 Mongol nyelv és irodalom 50 Németalföldi nyelv és irodalom 50 Szépirodalom. 51 A tudományos irodalomnak 52 Modern irodalom. 53 Német irodalom 54 I. Pogány őskor, Nagy Károly trónraléptéig (Kr. u. 768.). 54 II. Ó-felnémet korszak. A Karolingok és Ottók kora (768-tól körülbelül 1050-ig). 55 III. Középfelnémet korszak (körülbelül 1050-1300). 57 IV. korszak. A hanyatlás kora, polgári költészet (1300-1500). 59 V. korszak. A reformáció kora (1500-1624). 61 VI. korszak. Az önállótlan utánzás kora (1624-1748). 63 VII. korszak. Az újfelnémet irodalom virágzásának kora (1748-1832). 65 VIII. korszak. Jelenkor, Goethe halálától (1832-től). 70 Norvég nyelv és irodalom 72 Olasz irodalom 73 1. A Dante előtti irodalom. 73 2. A triumvirátus. 74 3. A tudósok és a humanisták. 75 4. Az irodalom aranykora. 75 5. A jezsuiták és a spanyol befolyás kora. 76 6. A klasszicizmus túltengése. 77 7. A romanticizmus és a forradalmak kora. 78 8. A forradalom utáni irodalom. 79 Orosz nyelv és irodalom 81 XVIII. sz. 82 II. Katalin kora 82 XIX. sz. Az orosz irodalomban 83 A drámairodalomban 85 A fordítási irodalom 85 A tudományos irodalom 85 A földrajzi és etnográfiai irodalom 86 A jogtudomány irodalma 86 A nyelvtudományban és irodalomtörténetben 87 A műtörténelem 87 Kis-orosz nyelv és irodalom. 87 Örmény irodalom 89 Angol irodalom 91 I. Ó-angol korszak. (Az V. század közepétől a XI. századig) 91 II. A normann hódítástól Chaucerig. (1066-1400.) 92 III. A XV. századtól a restaurációig. 93 IV. A restaurációtól a XVIII. század végéig. 94 V. A XVIII. század végétől a jelenkorig. 97 VI. Jelenkor. 100 Tudományos irodalom. 104 Angolszász nyelv és irodalom 114 Parszi nyelv és irodalom 115 Pehlevi nyelv és irodalom 115 Persa nyelv és irodalom 115 Portugál irodalom 118 I. korszak (1200-1385). 118 II. korszak (1385-1521). 119 III. korszak. 120 IV. korszak. 121 V. korszak. 122 Provençal nyelv és irodalom 123 Román irodalom 124 Skót irodalom 125 Spanyol irodalom 126 Első korszak (a XII. sz.-tól kezdve a XV. sz. végéig). 126 Második korszak (XVI. sz.). 128 Harmadik korszak (XVII. sz.). 129 Negyedik korszak (XVIII. sz.). 131 Ötödik korszak (XIX. sz.). 131 Svéd irodalom 133 A svéd költészet legrégibb emlékei 134 Az újabb svéd szépirodalom 135 A XIX. sz. 135 Szanszkrit nyelv és irodalom 136 Szinghaléz nyelv és irodalom 138 Szír nyelv és irodalom 138 Arab irodalom 140 Tibeti nyelv és irodalom 147 Tót nyelv és irodalom 147 Török irodalom 148 Új-görög nyelv és irodalom 152 Zsidó irodalom 155 Első szakasz (ó-kor) 155 Második korszak (VIII-XV. sz.). 157 Harmadik korszak (XVI-XVIII. sz.). 161 Negyedik időszak napjainkig. 165 A zsidó irodalom Magyarországon 167 Bengáli nyelv és irodalom 168 Birmai nyelv és irodalom 168 Cseh nyelv és irodalom 169 I. korszak. 169 II. korszak. 169 III. korszak. 170 IV. korszak. 170 Dán nyelv és irodalom 171 Eszt nyelv és irodalom 174 Finn irodalom 174 Flamand nyelv és irodalom 176 Francia irodalom 176 Első korszak. Az őskortól 1050-ig. 176 Második korszak. 1050-től Szt. Lajos nagykoruságáig (1235). 177 Harmadik korszak. 1235-től a százéves háboru kezdetéig (1337). 178 Negyedik korszak. A százéves háboru kora. 179 Ötödik korszak. A középkor vége. 179 A XVI. század. 179 XVII. század. 184 XVIII. század. 188 Jelenkor. 192 A F. hatása a magyarra. 195 A F. magyar ismertetői. 197 Fríz nyelv és irodalom 197 Georgiai nyelv és irodalom 198 Délszláv nyelvek és irodalmuk 198 I. Bolgár nyelv és irodalom. 198 II. Szerb nyelv és irodalom. 199 III. Horvát nyelv és irodalom. 201 IV. Szlovén nyelv és irodalom. 202 Keresztény irodalom. 203 I. A görögöknél. 203 II. A rómaiaknál. 205 Keresztény költészet. 207 I. A görögöknél. 207 II. A latin keresztény költészetet 207


Irodalom (litteratura), az emberiség szellemi munkásságának az a köre, mely maradandó nyelvi alkotások (rendszerint irásba foglalt nyelvi termékek) létrehozásában nyilatkozik; I.-nak nevezzük az ily nyelvi alkotások bizonyos összegét is. A szerint, amint az egész emberiségnek, vagy csak egy-egy nemzetnek, vagy egy-egy kornak, egy-egy nemzedéknek, irói csoportnak ilynemü szellemi munkásságát értjük, szoktunk beszélni egyetemes (v. világ) irodalomról, nemzeti irodalomról, egy-egy kor irodalmáról stbl, továbbá formai és tárgyi csoportok szerint, költői és tudományos, történelmi, természettudományi irodalomról, egy-egy kérdés irodalmáról, hirlapirodalomról stb. Az I. körébe tartozik ugyan az iratlan irodalom is, egy-egy nép ősköltészete, a mai népköltés, mely a zenéhez, énekszóhoz füzi a maga szövegének állandóságát, s virágozhatik I. az irás felta-lálása előtt is, amennyiben hivatásos énekmondók, rapszódok nemzedékről-nemzedékre fentartják és gyara-pítják a nemzeti költészet kincstárát, de ez az irodalom csak költői irodalom lehet és kevés műformára szorítkozhatik. Az irás az I. fejlődésének igazi alapja, s nevezetesen a prózai irodalom létföltételeit az irás mesterségének ismerete adja meg, a könyvnyomtatás pedig kiterjesztette. Az I. jelentősége abban áll, hogy egy-egy nép, illetőleg az egész emberiség szellemi közössége testesül meg benne. Az I. oly eszköz, mellyel eszméinket, érzelmeinket és törekvéseinket, ismereteinket és eseményeinket egyrészt kortársaink közt álta-lánosíthatjuk, másrészt az utókorra hagyományozhatjuk. Igy az I. az emberiség szellemi munkásságában a folyamatosságot, állandóságot, következetességet képviseli és biztosítja. Egy nemzet irodalma pedig ama nép hagyományait, törekvéseit foglalja össze, művelődését szolgálja s faji egységének fenmaradását biztosítja. Egy nemzet összes irodalmi termelése, általánosan véve, annak a nemzetnek az egyetemes irodalma, be-leértve idegen nyelvü szellemi termékeit is. A mi régibb irodalmunk nagyobb része latin nyelvü, s azok a latin nyelvü iratok is, mint a magyar elme művei, a magyar irodalomhoz tartoznak. Szorosabban véve csak a magyar nyelvü irodalmat értik e néven. Sajátlag nemzeti irodalomnak azon irodalmi ágak összegét lehet neveznünk, melyeknek történelmében nemzeti felfogás és érzés nyilatkozhatik, igy első sorban a költői, azu-tán a szónoki, filozofiai, történelmi irodalmat. Az egyes irodalmak hatnak egymásra, különösen a fejlettebb irodalmak a kevésbé fejlett vagy kezdetleges irodalmakra, igy hatott p. a görög irodalom a rómaira, s az egész antik irodalom főleg a renaissance óta az ujabb népek I.-ára, a mult században és azelőtt a francia a németre, a mult század végén a klasszikus és a nyugateurópai I.-ak a mienkre; de a nagy, kifejlett irodalmak is hatnak egymásra kölcsönösen, s éppen e szellemi közlekedés adja a világirodalmat. Irodalomtörténet az a tudomány, mely az I. keletkezését, fejlődését és alakulásait vizsgálja és magyarázza, kinyomozza az irodalmi jelenségek okait és összefüggését. Lehet ugyan az I.-történet tisztán leiró is, amennyiben mintegy csak külső képét adja az I. életének, előadván különböző változásait, ismertetvén az irókat és a műveket; sokkal tudományosabb és értékesebb azonban ennél az az I.-történet, mely az I. életének törvényeit, föltételti kutat-ja. V. ö. Magyar Irodalom, Világirodalom (szinkronisztikus áttekintéssel), továbbá Német, Francia irodalom stb.; a bibliográfiát is I. az illető cimek alatt. Görög irodalom Mint minden népnél, a görögöknél is a költészet a fölhevült lélek magasabb szárnyalásából fakadt; a bánat (gyászénekek), öröm (lakodalmi, nász-, szüreti dalok), hála, imádság, ünnepek, igéző és jósló mondások, tisztítkozó szertartások, varázslatok stb. adtak alkalmat nyilvánulására. gazdag himnusirodalomnak kellett lennie; legalább erre mutatnak a mondaköltésnek maradványai, amelyek a trákoknál a papi rend szerzeményei voltak. A muzsák kultusza is Trákiából indul ki, s az ősrégi költők; Orphesus, Eumolpos, Musaios, Thamyris és Olen szintén a mondai (t.i. az Olimposz-hegy körüli) Trákiába utalnak bennünket, mint az ősrégi vallásos költés hazájába, sőt még a későbbi papköltők is (p. az Eumolpidák Eleuziszban) ama régi költőktől származtatták magukat. Az istenek tetteit foglalták ők versekbe s a tőlök szerzett versezetek szolgáltak átmenetül a hősköltéshez, amely már az emberek vitézi dolgaival is foglalkozott. A görög hősök nagy tetteinek csakhamar akadtak dalosai, akik várról-várra, udvarról-udvarra járva dicsőítet-ték az elődök viselt dolgait, ugy hogy csakhamar az ihletett dalosoknak egész rendje keletkezett, mely főkép a nagy nemzeti vállalatokat örökítette meg. Nagy virágzásnak indult a hősköltészet Kis-Ázsiának verőfényes ege alatt, ahol a kereskedelmi mozgalmak, kivándorlások stb. nagy harcokat idéztek elő, s a költőknek (aoidoszok, énekesek) valóságos iskolája (céhe, társulata) támadt, amely aztán nemzedékről-nemedékre örö-kítette át a vitézi tettekről szóló énekeket. Ezek az énekek hovatovább elterjedtek az egész görög világban, s csak egy nagy szellemnek kellett születnie, hogy belőlük művészi egészet alkosson: azonnal megszülethetett a nagy nemzeti epopeia, aminőt kettőt birunk, az Iliast (Iliosz városáról való költemény) és az Odysseiát (odysseusi történet); alkotásuk Homeros nevéhez füződik. Homerosnak tanítványai és énekeinek terjesztői, a Homeridák (főkép Kiosz szigetén, vándor dalosok, rapszódoszok) hivatásuknak tartották mesteröknek éne-keit épségben fentartani és az utódokra átörökíteni, ugy hogy ama hősköltemények csakhamar a hellén nép-nek édes-övéi lettek, főkép miután a költő-versenyek a nagy nemzeti játékokon meghonosodtak (l. Epikus ciklus). Ugyancsak Homeros kora után keletkeztek az istenek tetteiről az u.n. homerosi himnusok (Homeros neve alatt 34 van ilyen), amelyeket a rapszódoszok a homerosi époszok szavalása közben bevezetésképen szoktak előre bocsátani. A költészet ujabb gyarapodást nyert Hesiodosban (száz évvel Homeros után), aki a genealogikus és didaktikus (tanító) költésnek volt atyja Theogoniájával és Művek és napok c. mezőgazda-ságba vágó művével. Neki is, épp ugy mint Homerosnak, akadtak követői, akik Hesiodosi iskola néven for-dulnak elő. Egész a VII. sz. elejéig tartott az epikai költés uralma, amidőn a lira kezdi átvenni tőle a szerepet. Az istenek ünnepei, a győzelmek emléknapjai, vagy a halottas napok stb. adtak alkalmat nyilvánulására. Versformául a distichon (hexameter + pentameter) szolgált, s mivel fuvolával kisérték az ily költeményeket, elegiának nevezetek minden ily fajta versezetet (elegosz örmény nyelven a. m. fuvola), akár szomoru, akár vig tartalmuk volt. Az elegia hires képviselői: efezoszi Kallinos (VII. sz. első fele), a fidnaii Tyrtaios (680 körül) harci dalokat zengettek; mások pedig, miként Solon (639-559) e költeményfajt a politika szolgálatába szegődtették; ismét mások, mint megarai Theognis (540 körül), miletoszi Phokylides az elmélkedő, filozofá-ló, sőt az erótikus elemet is belevitték, igy kolofoni Mimnermos (VII. sz. vége) és keoszi Simonides (556-468) körül), sőt ez utóbbi megható sirfeliratokra (epigrama) is felhasználta az elegiai versformát. Nemsokára az eposzi versfajtól kevéssé különböző elegiai versmértéket is egy ujabb versalak váltotta föl, t. i. a jambus (tréfa, guny) melyet a paroszi Archilochos (650) művelt ki s metsző gunyolódásokra használt föl. Bár művei, épp ugy mint a többi lirikusokéi, néhány kivétellel csak sovány töredékekben (kiadta őket Bergk) maradtak fenn, a régiek itélete mégis uj költői korszak megnyitójául hirdeti őt, s az ő iskolájából kikerülteknek kell tekintenünk amargoszi Simonidest (625) és efezoszi Hipponaxot (560). Ugyancsak a jambusi versformát művelte a meseköltés is, bár maga Aisopos (l.o.) még csak prózában terjeszté meséit. Nagy segítségére volt a lirának ama fejlődés, melyet a zene tett antisszai (Leszboszban) Terpandros által (676 Kr. e.), aki a melikus lira (a mai dal) megalapítója lőn. Ez az Apollón-ünnepeken az u.n. nomoszok (szöveg nélküli dallamok) előadását művészibbé tette azáltal, hogy az eddigi négyhuros hangszert héthurosság változtatta s a költeményeket karokkal adatta elő. Az ő művének folytatója és tökéletesítője volt a szintén Spártában tartózkodó (ered. lidiai) Alkman (660); a metimnai Arion pedig valamivel később (625-585) a ditirambosznak adott művészi alakot. Ekkor vált szét a lira két részre, vallásos és világi (szerelem stb.) fajtára; amaz különösen Peloponnezusban és Sziciliában a dóroknál divott, emez az eoloknál Leszbosz szigetén. maga a nyelvjárás is elkülöníté a két fajt, másrészt az előadás módja is megkülönbözteté őket, a dór karköltést ugyanis tánccal, az eol lirát pedig huros hangszerrel és fuvolával kisérték, s mig az eol az emberi kebel egyszerübb érzéseit zengte, addig a dór a fenség körében mozgott. Az eol lira képviselői: a szabadság-szerető Alkaios (VII-VI. sz.) s a szerelem költője, Sappho (nő), mindketten leszbosziak és kortársak, valamint a szerelmi és bordalok szerzője: teoszi Anakreon (550), aki után már csak u. n. szkolionok (borozás közben ráköszöntő, váltogató dalok) divatoztak. Ellenben felvirágzott és nagy kedveltségnek örvendett a dór karköltés, mely az ünnepies alkalmakat szolgálta és himnusokban, paiánokban (győzelmi dalok), vallásos (körmeneti) énekekben s különféle dicsőítő és alkalmi költeményekben maradt ránk. Művelői közül himerai Stesichoros (640-555) volt az, aki a hármas (strófa, ellenstrófa és epódosz a. m. utóének) tagolást bevitte a karköltésbe. Az ő művét folytatták regioni Ibykos (536), keoszi Simonides és unokaöccse Bakhylides (460), de legfőbb fokra tébei Pindaros (522-442) emelte, aki Homerosszal egyenlőrangu költőjévé lett a görögöknek azon hősökre irt ódái által, akik a négy nemzeti ünnepen győztesek voltak. Athénnek Perikles alatti aranykorszakába esik a drámai költés virágzása. Eleinte a dráma nem volt egyéb Dionysos (Bacchus) isten tiszteletére tartott ünnepségnél, amelyen karénekben zengték és tánccal kisérték az isten szenvedéseit (tragédia a. m. bakkecskék dala, mert a szereplők kecskebőrbe öltöztek, mint aféle szatiroszok), v. örömeit (komédia). Az athéni Thespis (536) volt az, aki a karének és a tánc közé a szinész elbeszélését iktatta s a szereplő személyeket álarccal látta el. Az első igazi drámairó és művész volt eleuziszi Aischylos (l.o.) ki a második szinészt alkalmazván, a párbeszédet lehetővé tette. Mind neki, mind az athéni Sophoklesnek (496-406) csak 7-7 darabja maradt fenn, holott mindegyikök 70-100 szinmüvet irt. Sophokles alkalmazta a harmadik szinészt, a kart 12 személy helyett 15-re egészítette ki, azonkivül szinpadi díszesebb kiállítás, a szereplő személyek lélektani jellemzése és emberiebbé tétele s a nyelv finomítása füződnek ne-véhez. A harmadik nagy tragikus, Euripides (l.o.) már a felvilágosodottság s a korabeli szofisztika költője volt; azért a régi vallásos irány nála már kiveszőben van, bár a szenvedélyek és szerelem kidomborítása közel juttatják a modern kor felfogásához. E három nagy költőn kivül még számosan művelték a tragédiát, de műveik vagy elvesztek, v. csak töredékekben maradtak fenn. Az eredetileg szintén Dionysos isten tiszteletére rendezett vig ünnepekben kell keresnünk a komédia csiráit (komédia a. m. falusi dal v. vigadó csapatnak dala). Ez a műfaj az athéni Aristophanes-nak köszöni (446-385 Kr. e., teljesen 11 darabja maradt fenn) virágzását, aki csapongó jókedvvel s maró gunnyal kiséri a korabeli állapotokat, mosdatlan szájjal beszél mindenről, ami körüle történik, kiméletlenül rántja le a leplet az u. n. nagy emberekről s teszi őket guny tárgyává; mindazáltal célja mindig jó és erkölcsös, mert javítani akar. Vele együtt Kratinos és Eupolis alkották a vigjátékiróknak u.n. régi iskoláját, melynek politikai s egyuttal erkölcsjavító volt az iránya. De a demokraciának elfajulásával s a szofisztika uralomra jutásával a komikusok a régi erkölcsök, a hagyomány és vallás kigunyolásában lelték kedvöket, p. Antiphanes (408-332) és Alexis (382-287). Még a IV. sz.-ban kapott erőre a társadalmi vigjáték, mely a köznapi élet számtalan furcsaságait, ferdeségeit vitte a közönség elé; művelői voltak: Menandros (320 körül), Philemon. Diphilos, Poseidippos stb., akiknek műveit a római vigjátékirók (Plautus és Terentius) átdolgozásaiból ismerjük. Virágzottak továbbá a vigjáték alsóbb fajai: a bohózatok és mimoszok (szirakuzai Sopphron 420 körül) is, amelyeket a rómaiak kedveltek meg hazájokban, Itáliában, főleg a görög befolyásnak általánossá válta után: mig a költészet egyéb ágai ez időben csak elvétve találtak mivelőkre. A VI. sz. közepén kezd a próza mutatkozni. Ez is, mint az eposz, Kis-Ázsiában lel talajra azon természetböl-cselők (Anaximenes, Anaximandros, efezusi Herakleitos, klazomenéi Anaxagora) által, akik a lét okait ku-tatván, annyi tévedésbe estek, majd Alsó-Itáliában Pitagoras bölcseleti iskolája által. Az első iró, akitől a próza terén töredékeink vannak, sziroszi Pherekides (560 körül) volt. Igazi fejlődését azonban a próza csak később, a történetirás-ban találta meg. A történetirók előfutáraiul tekinthetjük az u. n. logográfoszokat (mondairók), akik a helyi és családi hagyományokat minden műértelem és kritika nélkül dolgozták fel, ami-nők voltak: miletoszi Hekataios és leszboszi Hellanikos. Ámde a történetirásnak valódi atyja: halikarnasszusi Herodotos (485-424), aki 9 könyvre terjedő művében nagy utazásai alatt szerzett földrajzi, néprajzi stb. tapasztalatait kellemes mesélő módon vegyíti az egyiptomi és keleti (lid, méd és persa) népek történeteibe, az 5. könyvtől végig pedig azt a dicső küzdelmet festi, melyet a persa háboruk nevén ismer a történelem. Mig azonban Herodotos az eseményeket egyszerüen elbeszéli, addig az athéni Thukydides 8471-400., megirta 8 könyvben, bár befejezetlenül, a peloponnezusi háboru történelmét, melyben ő maga is részt vett) már az események rugóit is kutatja s az eseményeket a szereplő személyek lelkén át vizsgálja. vele egy irányban működött az athéni Xenophon (444-354), a tizezer görög hadjáratának (Anabasis, 7 könyv), a persa birodalom alapítójának, Kyrosnak (Kyrupaideia, 8 k.) és a görögök történelmének (Hellénika, 7 k.) irója, aki azonkivül min filozofus (Apomnémoneumata v. Memorabilia Socratis), gazdasági (oikonomikos stb.) és politikai (Lakedaimoni állam stb.) iró is jeleskedett. Kivülök e korban még knidoszi Ktesias irta meg a persa birodalom történelmét részrehajlólag, később pedig kioszi Teopompos Fülöp makedon király korát és még sokan foglalkoztak a maguk korának v. egyes nevezetes férfiak életének megirásával, sőt Ephoros Görögor-szágnak egyetemes történelmét is egybefoglalta. Végül az Atthis-irók nevén előforduló historikusok (Kleitodémos, Philochoros stb.) az Attikáról szóló krónikákat dolgozták fel a logográfoszok szellemében. A próza kifejlődésére nagy hatással volt a szónoklat. Periklés századában, midőn a szabad szólás virágkorát élte, egymás után támadtak a nagy politikai szónokok. Csakhamar egybefoglalták a szónoki művészetnek elméletét is, még pedig elsőben a sziciliai Korax ügyvédő s utána a szofisták, akik a prózai stilusnak valódi művészei voltak, s főleg ezen irányban tettek az irodalomnak olyan szolgálatot, mely majdnem minden egyéb romboló hatásukat feledteti. Protagoras és Gorgias voltak a retorika mesterei, s a későbbi retorok és prózairók mind az ők és társaik hatása alatt állanak. Antifon (480-410) és kortársa, Andokides, továbbá Lysias (458), Sokrates (436-338), Isaios (400-340), Lykurgos (408-323), Deinarchos (361-291) és Hypereides az ő iskolájokban nőttek föl. Szokásban volt a beszédkészítés is a járatlanok számára, hogy a törvényszék előtt hatásosan védekezhessenek. A szólás és stilus művészete azonban legfőbb fokát Demosthenes-ben (383-322) és ellenfelében, Aischines-ben (389-314) érte el, akiknek szomoru emlékü vetélkedése a görög szabadságra oly végzetessé vált. utánok már hanyatlásnak indult a szónoklat, mert a szabad szó elköltözött Görögország köztereiről, s visszavonult retorika alakjában az iskolákba, hogy ott puszta mesterkéltséggé fajuljon. A szofisták bölcseleti működésének, amennyiben rombolólag hatottak az objektiv tudás, néphit és erkölcs világában, Sokrates (469-399, az étika és dialektika megalapítója) tanítása állota utját s tanaikat a salaktól ő tisztította meg. Maga ugyan nem hagyott hátra iratokat; de tanítványai, Xenphon, Platon stb. fenntartották emlékét és tanítását, fejlesztették filozofiáját, később pedig több iskolára, felekezetre szakadtak. Leghiresebb tanítványa volt Platon (l.o.) aki az idealizmus megalapítója. Ennek pedig tanítványa (nem követője) Aristoteles (l.o.) a realizmus alapítója, akit a tudás egész birodalmára kiható s alapvető működése mind maig a világ szellemóriásai közé iktat. Követői egy-egy külön tudományágat választottak működésük teréül, igy Teophrastos (372-287) a növény- és ásványtant, Aristoxenos a zenét, Dikaiarchos a földrajzot és történelmet. E korban az orvostudomány is művelőre akadt Hippokratesban (460-377). Nagy Sándortól a római császárság megalapításáig (hellénisztikus, alexandriai kor). Nagy Sándor halála után a görög nyelv világnyelvvé (koiné) lett, de a görög irodalom virágzásának természetes föltételei nem voltak már régi erejökben. Az irodalom tulajdonképeni talajából kiszakítva Alexandriába, majd Pergamonba plán-tálódott át, ahol a Ptolemaiosok és Attalidák alatt tudós irányt vőn. A költészet nem táplálkozott többé a tiszta nemzeti szellemből, azért természetes üdeségét elvesztette és nem volt egyéb frázisokba meg homályos képekbe öltöztetett szónoklatnál v. elmélkedésnél. Ami jobb termék akad is a tudós költők szerzeményei között (igy a hét tragikus csillagzatnak, pleiasnak nevezett iskola művei, amelyek közül legjobbak voltak Likophron művei), az is csak másodvirágzás számba mehet. Kedvelt műfajok valának: a rövid epikai költe-mények, tanító költemények, vigjáték, elegia és epigramma (ez utóbbi már a mai értelemben). Hires volt az éposz-irók közt rodusi Apollonios (237 körül) Argonautikája (4 könyv), valamint Aratosnak (270 körül) csillagászati műve (Fainomena) és Nikandrosnak orvostani költeményei (Teriaka a. m. a mérges állatok ma-rásának ellenszerei és Alexifarmaka a. m. mérgezett ételek ellenszerei), amelyek bár nagy nyelvművészettel, de igazi költőiség nélkül vannak irva. Érdemesebb munkásságot tapasztalunk a szerelmi elegia terén (Kallimachos 310-235. stb.), s a római irók (Ovidius, Propertius stb.) e részben az alexandriai iskola tanítvá-nyai voltak, valamint a pásztori v. idillikus költésben, amelyet utolérhetetlen tökéletességre emelt a szirakuzai Theokritos (280 körül). Szorgalmas és eredményes működést fejtettek ki az alexandriai irók a próza-irodalomban. A történetirás Nagy Sándor és a rákövetkező uralkodók (diadochosok) tetteit örökítette meg, egyesek pedig (Eratosthenes, Apollodoros) a kronologiát tették tanulmány tárgyává: igy Timaios (megh. 256), aki Szicilia történelmét irta meg s az olimpiasok szerint való időszámitásnak lőn megalapítója. E korban élt a pun háboruknak irója, a római birodalom világra szóló hivatásának hirdetője s az első igazi pragmatikus (oknyomozó) történetiró: Polybios (205-123). A földrajzban kitüntek: Eratosthenes (275-195, az első filologus = irodalomkedvelő), Nearchos, az utleirásban Polemon. De működésöknek fénypontja mégis a grammatika (egyuttal kritika) volt, amelyet az alexandriai tudósok emeltek valódi tudományos rangra. Mily nagy érdemeik voltak e téren Zenodotosnak, Aristophanesnak és Aristarchosnak, már előadtuk a Filologia történelme c. részben. Végül az exakt tudományok is hirneves művelőkre találtak; ilyenek valának: a geometriában Eukleides (320 körül) és Apollonios (250), a mekanikában szirakuzai Archimedés (287-212) és Heron, a csillagászatban Hipparchos, az orvosi szakban Herophilos. Csak a filozofia nem mutathat fel nagyobb alakokat, legfölebb a stoikus Panaitios (150 körül) és Poseidonios (megh. 45.), valamint az epikureus Philodemos említendők de önálló rendszert ezek sem alkottak. A görög irodalom a császárok korában (Augustustól Justinianusig, Kr. e. 30- Kr. u. 529., görög-római kor-szak). Miután Oktavianus Egyiptomot a római birodalomba kebelezte, a görög világ az uj viszonyokhoz alkalmazkodott, mert szellemi továbbfejlődésének föltételeit semmiféle irányban sem biztosíthatta magának uraitól függetlenül. Azért a görög irodalom iránya e korban hasonló az előző korszakéhoz, sőt a hódoltság állapotánál fogva még gyarlóbb szinben tünik föl amannál. A drámai költésben a mimoszok (utánzások), találnak mivelőkre, a lirai költés pedig Synesios himnusaiban és az Anakreon-utánzatokban fejeződik ki. a tanító költés most is divik, p. Oppianos (180 Kr. u.) Halieutikája a (halászatról) stb. Az éposz terén Quintus (Kointos) Smyrnaios (IV.sz. végén) Posthomerika c. művét és Nonnosnak (V.sz. elején) Dionysiaka-ját és Musaios-nak Hérón és Leandros-át említhetjük: valamint ebben a korszakban keletkezett egyrészt az u. n. Lithika (a drágakövek büvös erejéről) c., ujabb időben hiressé vált, misztikus (ortikus) tartalmu költemény, másrészt a számos, szebbnél szebb apigrammák gyüjteménye, melyet antologia (virágfüzér) néven ismer a világ. Végül Aisoposnak meseköltése is művelőre lelt Babrios-ban (Kr. u. III. sz.). Azonban a próza épp oly bő termést mutathat fel, mint az előző korszakban. Főleg a történetirásban tapasztalunk nagy buzgalmat, még pedig a világtörténelmet tárgyazó könyvek szerkesztésében; ide tartoznak sziciliai Diodoros-nak 40 könyvből álló Historiai könyvtára (a világ kezdetéről Caesar galliai hadjáratáig), halikarnasszusi Dionysios-nak Római Archeologiája (20 könyv) s egyéb műveltségtörténelmi iratai, azonkivül Josefos Flavios-nak Zsidó Archeologiája s a zsidó háboruról szóló iratai. Plutarchosnak (Kr. u. 46-120) ismeretes Párhuzamos Életrajzai (vannak filozofiai iratai is), Arrianos-nak (I. és II. sz.) Anabasisa (Nagy Sándor hadjáratáról a persák ellen), Appianos-nak (Hadrianus és Antoninus Pius alatt) Római Históriája (a királyoktól a maga koráig), Dio Cassius Cocceianus-nak (II. és III. sz.) ugyancsak Római Históriája (Aeneastól Alexander Severusig 80 könyv) és Herodianos-nak (III. sz.) a császárok történelmét tárgyaló műve (Marcus Aureliustól Gordianusig), végül a keresztény időszakból Zosimos-nak műve a császárokról (Augustustól 410-ig) és Eusebios-nak (V.sz.) Krónikája. A földrajzban Strabon (Kr. u. 19. irt általános földrajzot) és Klaudios Ptolemaios (Kr. u. 150., róla nevezett csillagászati és földrajzi rendszer feltalálója) halhatatlan nevet vivtak ki maguknak, Pausanias pedig az utleirás irodalmához járult hires Periegesisével (Kalauz Hellaszban). Az exakt tudományokban ismert nevek: Pappos (390) és Diophantos (360., matematika és geometria), Apollodoros (hadi gépek szerkesztője és Hadrianus építőmestere), pergamoni Galenos (orvos, szül. 131. Kr. u.) stb. A grammatikusok iskolája e korban is folytatta a nagy elődök munkásságát (l. a Filologia történelmében) és Didymos, Apollonos Dyskolos, Pamphilos (szótár) stb., hasznos műveket alkottak, ugyszintén az attikai irók (azért nevük: attikiszták) nyelvének feldolgozói, Harpokration (160) és Julius Pollux (Commodus alatt) is. A régiek szokásait, jellemző mondásait is fölelevenítették egyesek s érdekes, bár nem egészen megbizható adattárát irták össze: Athenaios (200 körül) és Joannes Stobaios (500 körül). A szabad szó hiányában a retorok a szónoklat elméletével foglalkoztak s közülök faleroni Demetrios (317 körül), Apsines, de főkép tarzoszi Hermogenes (II. sz.) ügyes könyveket irtak róla. Ezidétt támadt fel egyrészt a bölcselet és retorika ujjáélesztése, másrészt a pogány hit és irodalom megvédelmezése és fenntartása végett a szofisták felekezete. Sok jeles erő lépett a mondott célokért sorompóba, mint Dion Chrysostomos (Kr. u. 50.), Herodes Attikos (Kr. u. 143), Ailios Aristeides, de leghiresebbek voltak: szamoszatai Lukianos (120-200), rendkivül éleseszü, gunyolódó szellemü és sokoldalu iró, Klaudios Ailianos, Flavios Filostratos (III. sz.), továbbá a IV. sz.-ban Libanios és Julianos (apostata) császár (331-363). Egyrészt a levélformát (kötött tartalommal) tették honossá, amelynek segélyével terjesztették nézeteiket s az akkori társas életnek számtalan érdekes oldalát örökítették meg számunkra: másrészt a természet ölén fejlődő szabad szerelmet dicsőítő regényt, ezen uj műfajt, művelték s ezen a téren sok naiv elbeszélést költöttek, amelyek a középkori szép históriáknak szolgáltak mintául; legszebb köztük Longosnak pásztori regénye (Dafnisz és Chloe). Ennyiben tehát a szofisták még a szépirodalomnak is szolgálatot tettek, de fő- fő érdemök marad, hogy az ókor emlékeinek, dicsőségének, szép oldalainak folytonos és lelkes védelmezése által jó ideig meg tudták akasztani azt a rombolást, melyet a kezdődő kereszténység akart mérni a pogánykor emlékeire. A régi nevezetes filozofusok életét és jellemzését egyik szofista-társuk, Diogenes Leërtios, örökítette meg 10 könyvre terjedő munkájában. Velök egy időben a többi filozofus-iskola is követőkre talált, főleg az uj platonikus Plotinos (204-207), Porfirios (233-305), Jamblichos (IV.sz.) és Proklosban (410-485). 529. történt, hogy Justinianus császár a pogány filozofusok iskoláit bezáratta, s ezzel kezdődik a görög iro-dalomnak egy uj korszaka, a bizanci irodalom, mely folytatása a római korszaknak s Konstantinápoly elfog-lalásáig (1453) tart, s melynek munkásai (Suidas, Tzetzes, Eustathios stb.) folytatták a grammatikusok irányát s a retorok munkásságát, de több tekintetben önállóan is működtek. (L. Ujgörög irodalom.) A római-bizanci korszakba tartoznak a keleti egyházatyák (Alexandriai Kelemen, Origenes, Vazul, nyssai és nazianszoszi Gergely, Aranyszáju szt. János), valamint a hitvédők (apologéták: Justinos, Eirenaios) és hitvitázók iratai is, más szóval az ó-keresztény irodalom. Hindi nyelv és irodalom […] A hindi irodalom kezdetét mély homály fedi. Biztos adatok hiányában nem lehet meghatározni az egyes régi hindi-költők korát. Valószinüleg már a X. sz.-ot megelőző időben használták a kihalt s csak könyvekből ismert szanszkrit mellett az élő hindi, közönségesen csak nyelvnek (bhakha) nevezett szójárást irodalmi cé-lokra. Masz'ud, a jónevü persa költő volt az első némelyek szerint, ki a XI. sz.-ban egy hindi nyelvü költe-ménykötetet irt össze urdu módra arab betükkel. A száz évvel későbbi Csanddal, a radsputok Homerjével kezdődik az ismert nem moszlim hindi költők sora. Ez utóbbi urának, Prithivi rádsának, Delhi utolsó ind fejedelmének tetteit és a mohammedán betörőkkel folytatott makacs küzdelmet örökítette meg egy százezer verssorból álló költeményben. A történelmi és nyelvészeti szempontból egyaránt érdekes műnek eredetijét Beames és Hoernle adják ki Prithiraja Rasau of Chand Bardai Edit. in the original old Hindi by J. Beames and A.F.R. Hoernle (Kalkutta 1873-83). Kitünő helyet foglal el a XIII. sz. hindusztáni alig kezdődő irodal-mában Khoszrev (1233-1325), a mohammedán India legnagyobb költője, India papagálya (tuti i Hind), mint őt tisztelői nevezik. Kabir a hitujító, ki a hindi élőnyelvért lelkesülve, a holt szanszkrit használata ellen izga-tott és tanítványa Dharmadász, az Amar-mál (halhatatlan füzér) hitvitázó irat szerzője, a legismertebb hindi irók egyike a XV. sz.-ban. A következő (XVI.) sz.-ból közkedveltségnek örvend Bihar i Lal hindi költő, Szátszái (hétszáz) c. költeményfüzére, mely az indek kedvenc tárgyát, Krisna isten mulatozását a szép pász-tornőkkel irja le hétszáz érzelmes versben. Három elsőrangu költővel büszkélkedik a XVII. sz. hindi szép-irodalma. Ezek Szurdász, Tulszidász és Keszavadász. Egy népszerüvé vált mondás szerint Szurdász olyan mint a nap (célzás a költő nevére, mely a. m. a nap szolgája), Tulszidász mint hold, Keszavadász mint a csil-lagok, a többi költők csak afféle fel-felragyogó, pislogó fényü világító bogarak. Az urdu és dakhni költészet igazi virágzása csak a XVII. sz.-dal kezdődik. Hatim, Azád és Dsiván, ki számos munkát irt, tünnek ki az urdu és Váli a dakhni nyelvü irók közt. A XVIII. sz.-ban már annyi a jónevü hindi, hindusztáni és dakhni költő, hogy hosszadalmas lenne csak a nevezetesebbeket is felsorolni. A hindi-irodalom történetében mara-dandó nevet szereztek magoknak Ganga-Páti, a Vidsnján vilász (a mulattató tudomány), egy vallás bölcseleti mű szerzője; Birbhán, a «tiszták» (szádh) felekezetének alapítója és Rám Csaran, himnusiró és a róla nevezett szekta prófétája. A XIX. sz.-ban Mumin (megh. 1852.) a legjobb urdu költők egyike. Hat hosszu kettős verset (mesznevi) irt. Költeménykötete a páratlan (be nazir) büszke cimét viseli. V. ö. Garcin de Tassy, Histoire de la littérature Hindouie et Hindoustanie (2 kiad., Páris 1869-70. 3 köt). Ir nyelv és irodalom Az ir nyelv a kelta nyelvcsoport gadheli vagyis nyugati ágához tartozik és mind a fenmaradt emlékek száma, mint pedig a ma élő ir nép nagy száma által nagyfontosságu. 1871. 800 000-re tették azok számát, akik irül beszélnek. Irásjegyeik a rómaiak, de sajátszerü alakban, melynek meghonosítását szt. Patriknak tulajdonítják. Irodalmi emlékei közül legrégibb egy szt. Patriknak tulajdonított himnus s általában korán a kereszténység befolyása alá jutott. Az ir költészet nevezetes tulajdonsága a rimnek igen korai használata; a próza leg-magasabb fejlődését a krónikákban érte el. Midőn a boynei csata után Irország szabadsága és jólléte tönkre jutott, a bárdok is, kik addig az angol kormány üldözései dacára a nemzeti önállóság élesztői valának, el-hallgattak. Az utolsók egyike Tuslogh Carolan volt (szül. 1670., megh. 1737.); költeményeit más bárdok dalaival együtt kiadta Thurlory Haraiman és mások (Irish Minstrelsy or Bardic remains of Ireland, Dublin 1831, 2 köt.). Kiváló érdeküek továbbá az u. n. féni költemények, melyeknek gyöngyei az u. n. Ossziani dalok, Irország legszebb emléke. Ezen epikus költeményeket Macpherson adta ki és a homeri kérdés mintá-jára ezek is sok vitára adtak alkalmat, melynek végeredménye az, hogy a kiadó irországi kútfőből merített ugyan, de a nép ajkáról ellesett dolgokon sokat simított. A krónikások és annalisták közül a legnevezeteseb-beket kiadta O'Connor a Scriptores Rerum Hibernicarum c. gyüjteményében (Dublin 1814-26). Izlandi nyelv és irodalom […] Az ó-északi irodalomban az I. az egyetlen, amely nagyszámu eredeti költői művet mutathat föl. A Norvégiá-ból átplántált költésművészete a X. sz.-ban érte el virágzása tetőpontját. A XIII. században pedig oly próza-irodalom fejlődött ki Izlandban, amelyhez hasonlót egyetlen más germán törzsnél sem találunk. Az irodalom e szabad, tágkörü kifejlődéséhez hozzájárult a sok utazás is, amelyet a szigetország lakói tettek. A XII. szá-zad vége felé s a XIII. sz. elején jegyezték föl először az addig fönmaradt saga-k és történelmi hagyományok nagy részét. Ez eredeti följegyzések közül nagyon sok van az angol, német és skandináv muzeumokban. Izland irodalmát a prózai műveknek a verses művek fölött való tulsúlya jellemzi. Alig 30-40 költeményt maradt fönn teljesen korunkig az Edda-dalokon kivül. A töredékek a Snorra-Eddában vagy az egyes mon-dákban citatumokként szerepelnek. A költeményeket jellemzi az, hogy általában nem hosszuak. A leghosz-szabb száz nyolcsoros strófából áll. Versnemeik a Lljódahattr, a Fornyrdislag, Drotthvaett és a Runhenda (l. Északi irodalom). Közös mindezeknél az alliteráció. A Fornyrdislag a hazai mitosz és a hősköltemények alakja. Ebben az alakban maradtak ránk az Edda-dalok, a Harald, Eirik és Hakon norvég királyokról szóló dalok, a Haleygjatal. Egil Skallagrimsson (l. o.) költeményei, a Merlinusspá és a Hugtvunstmal. A drotthvaett a történelmi mondák és drapák, vmint az epigrammatikus improvizációk (lausavisur) alakja. Az izlandi prózairodalmon a maga nemében egyedül álló saga-irodalmat kell értenünk, kivéve persze a Thoroddsen Jón Th.-vel megindult legujabb novella- és regényirodalmat. Az izlandi saga (monda) azonban nem felel meg annak a fogalomnak, amelyet mi a mondához füzünk. A mi mondáink semmi esetre sem tartanak igényt arra, hogy történelmi hitelességet tulajdonítsunk nekik, az izlandi saga azonban az izlandi történelem, de ezenkivül még minden más tárgyu elbeszélést is értenek alatta. Számuk körülbelül 500. Tartalmukra nézve megkülönböztetünk teljesen (?) hiteles saga-kat és olyanokat, amelyeknek csak kiindulási pontja történelmi vaklóság. Aszerint amint Izland történelméről szólnak, vagy más skandináv, tehát idegen népekről, megkülönböztetünk Islendinga sögur és Fornmanna sögur-t. Mindenkiben a nyugalom hangja, szigoru objektivitás, egyszerüség és nagy jellemző erő van meg. Nevezetesebb saga-k: Eirbyggja saga, Vatns-daela saga (a legkiválóbb nemzetség-monda) Njalssaga, Egilssaga, Gunnlaugssaga; egész Izlandban el van terjedve a Landnámabók (az első betelepültek és utódaikról szóló genealogiai munka), s a Sturlungasaga (a Sturlung-család és Izland szabadsága megdöltének a története). A nem történelmi, tehát csak részben hiteles tárgyu saga-k két részre oszlanak, az első, a Fornaldarsögur Nordslanda. Ezek közé tartoznak: a Volsungasaga, Hálfssaga, Frithjófssaga, Hervararsaga, Bardarsaga. A második részhez, az ugynevezett Fornaldarsögur Sudrlandához tartoznak: a Magussaga, Konradssaga, Beverssaga, Alexanderssaga, s a Stjórn (az ótestamentom egy része). A saga-kon kivül az izlandi irodalomnak egész az ujabb időkig nem volt jelentékenyebb terméke. A XV. sz.-ban a saga-irodalom hanyatlásnak indult. Egyideig még föntartják a papköltők. A hanyatlás e korszakába esik a Lilja létrejötte (Eystein Asgrimsson), amely a megállapodást, sőt a föllendülést jelentette, a hanyatlás közepette. 1530 tájáig, a reformációig tartott a sülyedés. A reformáció ujra föllendítette az irodalmat. 1530. Arason Jon püspök fölállította az első könyvnyomdát. 1540. jelent meg az uj testamentom fordítása Odd Gottskalkssontól (megh. 1556.). Az ujjáébredés e korszakának nevezetesebb alakjai voltak még a XVIII. sz.-ig Hallgrimur Pjetursson, Eggert Olafsson, Jón Thorláksson, Sigurdur Pjetursson, az ujabb korban élt Gröndal Jónsson Benedek (megh. 1825.) és még sokan. Egyetlen nép sincs, amelynek kis számához mérten ennyi költője lett volna. Az uj-izlandi irodalom legfőbb ereje a lirai költészetben van. Ez uj irány kiválóbb képviselői bátran helyet foglalhatnak a világirodalom kimagasló alakjai közt. A korán elhunyt (1845) Hallgrimsson Jón volt a modern értelemben vett novellisztikus irodalom első megalapítója, utána a már említett Thóroddson Jón Th. kitünő művekkel gazdagította kis hazája irodalmát. Más tehetséges novellairók még: Jón Thorleifsson, Gestur Pálsson, Einarr Hjörleifsson, Jón Jónasson, Jón Myrdal, Páll Sigundsson és Torfhildur Thorsteinsdottir Hólm asszony. Az irodalom ujabb termékeiből néhány magyar fordításban is megjelent. Japáni nyelv és irodalom […] A japáni irodalom még kevéssé ismeretes Európában. Alig egy pár költői terméke van átültetve valamely európai nyelvbe. A japánok sokáig a khinai nyelvet tekintették az egyedüli tudományos és a magasabb röptü eszmék kifejezésére alkalmas eszköznek. Ugy uralkodott a tanultabb körökben a khinai, mint a középkorban nálunk a latin. Csak egy téren maradt meg a maga valóságában a japáni szellem munkája menten minden zavaró külső befolyástól. Ez volt a költészet. A legtöbb régi japáni költemény a Manjefusifu cimü nagy költeménygyüjteményben (Kr. u. 760 körül) van összeszedve. Ennél valamivel régibbek a Kozhiki (Kr. u. 712) és a Nihongi (Kr. u. 720) cimü régi történelmi művek, melyek a japáni archeologia legfontosabb forrásai, verses darabjai. Ezeket azonban a japániak nem számítják klasszikus verseik közé. Egy másik jelentékeny költői antologia Kokinsifu (régi és uj ódák gyüjteménye), melyet az előkelő származásu jeles japáni költő Tszurajuki válogatott össze 905. Hitomaro a japániak legünnepeltebb költője (meghalt 737.), költeményei a Tizezer levélben foglaltatnak. Egyedüli vetélytársa Akahito, kitől nevénél és a már említett gyüjteménybeli verseinél egyéb nem maradt az utókorra. Jeles klasszikus verselők még a buddhista főpap költő Henzeu és Narihira, egy Aho nevü herceg fia, mindketten a IX. sz.-ból. Jakamocsit (megh. 785.) szeretik legjobban a mostani japánok a klasszikus kori költők közül. Irónők is vannak elég számosan, ilyenek Hasibito, ki Zhijomei nevü mikádó (megh. 641.) leánya és Kautoku mikádó (megh. 654.) neje volt, továbbá Komacsi, kit a legnagyobb modern japáni tudós Mabucsi az első japáni költőnőnek tart. Rohamos hanyatlást mutat a klasszikus kor utáni japáni költészet. Gyermekes, éretlen utánzás és szőrszálhasogató mesterkéltség s terjengős bombasztikus irály jellemzik. Némi utóvirágzásként a buddhista papok karénekéből lirikus drá-maféle fejlődött ki. A lantos költészet és a szinműirodalom mellett a regényirás is virágzik Japánban. Khinai mintára szerzett hosszadalmas történelmi regények, melyek olykor egészen khinai nyelven levén irva, alig számíthatók a szorosan vett japáni irodalomhoz és népszerü nyelven irt társadalmi beszélyek a népkönyvek-kel együtt képezik annak fajait. Több népies elbeszélés található Mitford Tales of Old Japan cimü művében. Hiresebb történelmi regényeik Ivagi fejedelem élete (12 köt.), Otoba és Tanszitszi szerelmi kalandjai (2 köt.), A hét szerencsés és a hét szerencsétlen dolog (5 köt.). Époszaik sorából megemlítendő, mint egyik legbecsültebb, a Feike-nonogatari, a Feike dinasztia története 12 kötetben, mely 1183 után iratott. Enciklo-pédiákban igen gazdag a japáni tudományos irodalom. Ezek között első helyet foglal el a nagy khinai-japáni lexikon 105 kötetben (Jeddo 1714). Természettudományi művek olykor gazdagon illusztrálva, szép kiállí-tásban mindennapi jelenségei a japáni könyvpiacnak. Számos természettudományt tárgyaló khinai mű, köz-tük a hires Pen-csao (31 köt., 1769) ujra átdolgoztatott. A khinai nyelv megtanulására bőven rendelkezik szótárak és egyéb segédeszközökkel. Hasonlókép vannak szanszkrit nyelvtanok és aino meg koreai nyelvet magyarázó szójegyzékek. A buddhizmus és Konfucius tana terjedelmes vallásos irodalmat teremtettek. Tör-ténelmi irodalmuk a japánoknak gazdagnak mondható, csak az a kár, hogy történelmi műveik többnyire szá-raz krónika stilban vannak irva. Katalán nyelv és irodalom […] Az első katalán nyelvü irók a XIII. és XIV. sz.-ból valók. Művelték a lirát, az elbeszélő és tanító költészetet; az előbbiben a provençal, az utóbbiban a francia mintákat tartottak szem előtt. A próza önállóan fejlődött; nevezetes történetirók voltak Muntaner (l. o.) és Desclot; a filozofusok közül a hires skolasztikus Rajmundus Lullus említendő. Midőn a XV. sz. sz.-ban a lirikusok és szatirikusok olasz hatás alatt kezdtek irni, a katalán nyelv megszünt irodalmi nyelv lenni és tájnyelvvé sülyedt. Újabban (1859) a Barcelonában rendezett virág-játékok (Jochs florals, l. Jeux Floraux) révén igyekeznek a katalán nyelvet irodalmilag művelni. Ez igyeke-zethez épp ugy mint Dél-Franciaországban is, partikularisztikus politikai törekvések is járulnak, amelyek a katalán lapokban, az új-katalán iróknak az újprovençal irókkal való egyesülésében (1861) és az új-katalán nyelven irott lirai, drámai és elbeszélő költeményekben nyertek kifejezést. A legnevezetesebb és legismertebb az új-katalán irók és kötők közül Balaguer Viktor, akinek Sappho c. 1 felvonásos tragédiáját Szalai Emil magyarra is lefordította (Magyar Géniusz 1894). Említendő azonkivül Verdaguer J., akinek 1878. megjelent Atlántide c. eposzta méltó elismerésben részesült. A legjobb ó-katalán nyelvtan Mussafia: Die catalanische Version der sieben weisen Meister c. művében foglaltatik (Bécs 1876); az új-katalán nyelv tanát Milá y Fontanals (Estudios de lengua catalana, Barcelona 1875) és Morel-Fatio (Gröber, Grundriss der romanischen Philologie-jében) irták meg. Jó nyelvtan a Ballot y Torres-é (Barcelona 1815); szótárakat irtak Habernia (u. o. 1839 és 1865) és Escrig és Martinez (3. kiad. Hombarttól, Valencia 1887). Az ó-katalán irodalom ismertetése körül nagy érdemei vannak Milá y Fontanalsnak, aki a katalán népdalokat összegyüjtötte és számos ó-katalán szöveget adott ki. Katalán nyelvü műveket újabban (Páris 1873 óta) Aguiló y Fuster ad ki a Biblioteca catalana-ban. Khaldea […] Nyelv és irás (ékiratok). Tudomány és művészet. K. jellemzetes irása, melyben más népekkel is osztozik, az ék-alak (l. az Irás mellékletét). A betük az éknek és a zárt és nyitott cirkalom jegyének különböző kombinációiból kerülnek ki. Megfejtésök és feldolgozásuk sokban emlékeztet a hieroglifekére (l. o.). Sziklákon, falakon, építményeken fordulván elő, kezdetben csak dísznek, cifraságnak nézték, mig az id. Niebuhr 1774-78. az általa lemásolt feliratok közül néhányat pontosan közölt, melyek háromféle irással volak irva, háromhasábosan. Sejteni lehetett, hogy ez ugyanegy szöveg három nyelven. Ugyanazon ékiratkombinációk ismételt előfordulásaiból Grotefend (1802-15) kibetüzte há-rom király nevét (Darius, Xerxes és Hystaspes), majd egyre többet és más tudósok (Rask, Beer, Westergard, Hitzig, Holtzmann, Burnouf, Oppert, Rawlinson stb.) fáradozásai folytán kiderült a 60 jegyből álló ábécé is. A háromnyelvü feliratok egyik hasábján igy lassankint lehullott a fátyol az elfeledett ó-persa nyelvről, majd a másik kettőről is. Kitünt, hogy a persa királyok, kik nemcsak Médiának, hanem K.-nak is urai és parancsolói voltak, közigazgatási rendeleteiket három nyelven adták ki: az indogermán ópersa nyelven, a médek agg-lutináló nyelvén és K. sémi nyelvén. Nagy könnyebbségre szolgáltak a Westergaard által távcső segítségével lemásolt persepolisi és Rawlinson által pontosan leirt behistuni (bisutuni) feliratok és a háromnyelvü ninivei ábécé is. Igy fejlődött ki az ópersa nyerv kutatása mellett az assziriologia (a második hasábon előforduló nyelv ismerete) és (ami kizárólag K.-t illette) a szumeri, akkád v. protokhaldeus nyelv tudása. Amig ugyanis kizárólag kőbe vésett ékiratokra támaszkodott a tudomány, nem volt alkalom annak megfigyelésére, amit a régi királyok könyves házaiban talált és ékiratokkal sűrün ellepett agyagtáblák feltüntettek. Ezeken az első sor ódon, az asszirtól eltérő nyelven van irtva, a többi szöveg közönséges asszir nyelven. Ezen ódon nyelv (az akkád, szumeri v. ó-khaldeus) számára találták fel valahol északon az ősiratokat, melyek a bilinguis feliratok első soraiban fordulnak elő és ugy viszonylanak a többi ékiratokhoz, mint a hieroglifek és nyelvök a demotikus és más egyiptomi irásokhoz és jegyekhez. Maga a nyelv közeli rokonságban semmi mással nem áll, alakja aggutináló és igy a törökhöz húz, sőt a számnevek rendszere alapján az ural-altáji nyelvekhez (tehát a magyarhoz is) hasonlították. Ezzel szemben az ékiratokkal foglalkozó tudósok kisebbsége (különösen Halévy) utalva azon körülményre, hogy nincs egyetlen egy feliratunk sem, mely tisztán akkád nyelvü lenne, az akkád nyelvet tagadja és az akkád ékiratokat külön irásnak nyilvánítja. Ez eldöntetlen vitában magukra az ékiratokra nézve mindkét fél elismeri a következőket: az ékiratok ősformája északon keletkezett (képeiben nincs egyetlen déli állat vagy növény). Jellegük eleint tisztán ideografikus, később fonetikus. A legrégibb emlékek jegyei tulajdonképen nem is ékiratok, hanem képek, mert az ékírás csak később áll be az anyag behatása alatt, amelyre és az eszköz folytán, amellyel irtak. A vele járó nehézség dacára ezen archaikus irás fenmaradt Antiochus Soter idejéig. Ezentul az egyszerübb (modern) irás kora kezdődik, nevezetesen a) a nem-árja népeknél, még pedig 1. szumeri (ó-khaldeus), 2. örmény, 3. susianai, 4. méd, 5. asszir és b) az árja népeknél, jelesül a persáknál. Az által, hogy a más nyelv számára feltalált ékiratokat, több más nyelv kifeje-zésére használták, velök fonetizáltak, rendkivüli nehézségek keletkeztek, nemcsak az asszir-babiloni irott emlékek megfejtésében, hanem a rájok alapított őstörténeti következtetésekben is. Az ó-khaldeus nyelv már Kr. e. 1700. megszünt élő nyelv lenni, de a papok iskoláiban a Kr. e. VI. sz.-ig tanították. Khinai nyelv és irodalom […] A világ legönálóbb irodalma a khinai, mert néhány irodalmi ágat leszámítva, csaknem egészen ment az ide-gen befolyástól. Régiségére nézve kiállja a versenyt az ókor legtöbb irodalmával. Legrégibb irodalmi emlékei Kr. e. a XII. sz.-ba nyulnak vissza. Az időszámításunkat megelőző VI. sz.-tól fogva megszakítás nélkül napjainkig szemmel kisérhetni fejlődését. Kétségkivül a Kelet egyik legérdekesebb és legfontosabb irodalma. Khina, mint általánosan tudva van, sok találmánnyal megelőzte a művelt nyugatot. Igy a művelődésre oly átalakító hatást gyakorló könyvnyomtatást 860 évvel előbb találták fel a mennyei birodalomban, mint nálunk: a Szui-család uralkodása alatt 593. Eleinte fatáblákba vésett betükről nyomtak, de már 1041. egy kovács mozgatható betüket talált fel, melyet élő tábláknak (ho-pan) neveztek el. Ez az újítás azonban nem találván pártolásra, feledésbe ment és a fatábla-nyomás mellett maradtak, mely 1205. Japánban is meghonosodott. Kang-hi császár a hittérítők biztatására rézbetüket öntetve, egy 5000 kötetes enciklopédiát nyomatott az új betükkel. Ezeket a betüket azonban a régiséghez ragaszkodó khinaiak csakhamar beolvasztották. Újabban 1771. készítettek mozgatható khinai betüket Pekingben s ezek mai napig használatban maradtak. A nagy mennyiségben készülő könyvek ára olcsónak mondható s csak az állami nyomtatványok drágák. Ez ideig a könyvkereskedés és könyvnyomtatás főhelye Szu-cseu volt. Nagyobb városokban nagy könyvtárak találha-tók. Minden művelt embernek van kisebb-nagyobb könyvgyüjteménye. Hogy mily óriási lehet a létező khinai művek száma, azt a pekingi császári könyvtár jegyzéke is bizonyítja, mely nem kevesebb mint 122 köt. A császár parancsára kiadatni rendelt válogatott klasszikus könyveket magyarázataikkal 163,000 kötetre számították, e tekintélyes számból 1818-ig 78,731 kötet tényleg átadatott a forgalomnak. A khinai irodalom termékei között magok a khinaiak első helyen említik a klasszikus öt King-nek nevezett szent könyvet. Az egész khinai nevelés és tudomány ezeken alapszik. I. I-king vagy az átváltozások könyve. Az egész khinai irodalom leghomályosabb s legkevésbbé értett műve, melyet maga a nagy Konfucius sem tudott megmagya-rázni. Eredetileg nem egyéb ez nyolcszor nyolc, azaz 64 egyenes és tört vonalakból álló mértani alakgyüjteménynél, mely értelemnélküli jegyekből a legrejtettebb kozmologikus éss bölcsészeti igazságokat akarták kimagyarázni. Első magyarázója az ősrégi vonalas könyvnek Ven-vang császár és fia Cseu-kong volt a Kr. e. XII. sz.-ban, ehhez a kommentárhoz fűződik Konfucius erkölcs-politikai magyarázata. Latinul Registől, kiadta Mohl (Stuttgart 1832); angolul Legge, a Sacred Books of the East XVI. köt.; franciául Philastre (Páris 1885) és Harlez, Texte primitif rétabli et commenté (Brüsszel 1888). V. ö. Lacouperie, The oldest book of the Chinese: the Sih-king and its authors (London 1893). II. Suking v. az évkönyvek könyve, mely nem maradt fenn egészen és csak a három első dinasztia történetéről szóló egyes töredékeiben létezik. Franciára ford. Panthiers, Livres sacrés de l'Orient (Páris 1841). Angol és eredeti szövegben kiadta Medhurst (Sanghai 1846). III. Si-king v. a dalok könyve, régi versgyüjtemény, mely népies dalokat is foglal magában. Van benne elég a naiv, mondhatni gyermekes költemények mellett költői értékü darab, de az egészenek in-kább a régiség, mint a költőiség adja meg a becsét. Latinra fordította Lacharme, kiadta Mohl (Stuttgart 1830). Németre fordította Lacharme latinjából Rückert (Altona 1833); sokkal hivebben az eredetiből Strauss (Heidelberga 1880). Angolra fordította Allen, Book of chinese poetry, a collect. of ballads, sagas, lymns and other pieces known as the Shih-Ching (London 1891) és Legge, Chinese classics: III. The She-King (u. o. 1876). IV. Csün tszieu a Lu hűbérállam története a Cseuk alatt, mely Kr. e. 770 évvel kezdődik és Konfucius idejéig tart. Ez az egyedüli Konfucius tollából származó mű. Irálya rendkivül száraz és klasszikus voltát csak nagy irójának köszönheti. V. Li-ki v. a szertartások könyve, mely az élet minden eseményére kiterjedő törvények és szokások gyüjteménye. Franciára ford. Callery (Torino 1853). Az öt King után legnagyobb tiszteletben tartják a Konfucius tanítványaitól való Sze-su, azaz négy könyvet. a) Ta-hio a nagy tan v. művészet a népek jó kormányzásáról. Az első fejezetet még maga Konfucius irta, a többit tanítványa Ceng-ce. b) Csong-jong a változhatatlan közép Ce-cétől, a bölcs Konfucius unokájától, melyben minden tulzás megszüntetéséről az erény és a tudománnyal szóló tan tárgyaltatik. c) Lün-jü a. m. beszélgetés. Konfucius bölcs mondásai, melyet a nagy mester halála után két tanítványa följegyzett. Angolra fordította Harlez, Familiar Sayings of Kong-Fu-Tze (The Babylonian and Oriental Record 1894); d) Meng-ce, latinosan Mencius hires khinai bölcsésznek, Konfucius legjobb tanítványának, ki Kr. e. 350. élt, iratai. Politikai és erkölcsi kérdéseket magyarzázó virágos irályu, jobbára párbeszéd-alaku értekezések ezek. A négy könyvet, Sze-su, rendesen Konfucius művei közé számítják. Latinra fordították Intoretta (Páris 1687) és Noel (Prága 1711), angolra Collie (Malakka 1828) és legge a Chinese classics címü nagy művében (Hongkong 1862). Ezekhez a kánonikus könyvekhez egész raja a kommentároknak és más magyarázó ira-toknak tartozik, melyek könyvtárakat töltenek meg. A khinai vallás szent okmányai közé számítják még a Hjao-king-et, mely Konfucius párbeszéde tanítványával Ceng-ce-vel. Az öt king és a négy su mandsura is lefordíttattak. V. ö. Gabelentz, Sse-schu, Schu-king, Schi-king un mandschuischer Uebersetzung (Lipcse 1864); a Hjao-Kinget franciára fordította: Rosny, Le Hiao-King, publ. en chinois avec une trad. franccedoééaais (Páris 1889). A Si-King mellett nagy költői irodalmuk van a khinaiaknak. Verseikben igen szeretik alkalmazni a képletes irályt. Bőven használják a nevetséges legalsóbb nemét, a szójátékot, mire a sok egyformán hangzó és csak hangsúlyozással megkülönböztetett khinai szó rendkivül alkalmas eszköz az iró kezében. Versmértékeik nem kevésbbé komplikáltak mint a mieink. A khinai lira virágzása a Thang dinasztia korába esik; a 618-909-ig terjedő időszak költőinek versei nem kevesebb mint 900 kötetett töltenek be. A VIII. sz. khinai lirikusainak sorából kiválnak Li-tai-Pe és Tu-fu. Li-tai-pe szül. 702. Ő a mennyei birodalom egyik legjelesebb poétája. Életrajzát igen korán kezébe kerítette a monda és csaknem olyan meséssé tette, mint a nagy erkölcstanítóért Konfuciusét. Igen szép ifju volt, kire jól illett neve, mely khinaiul a. m. nagy-fehér s egyúttal a ragyogó Venus csillag elnevezése. Mint igazi khinainál, ő nála is nagy szerepet játszott az államvizsga; eleinte nem lévén pénze, megbukott, de később nagy tudományával sikerült megszégyenítenie gonosz pénzvágyó vizsgálóit. Költői műveit harminc kötetre számítják. Li-tai-pe kortársa volt a másik nagy khinai költő, Tu-fu, ki szegény költő-családból származva 714-ben született. Elhanyagolva a hivatalnoki pályára készítő államvizsgákat, egészen a költészetre adta magát. Költeményei festői szingazdag nyelven vannak irva. Sze-reti a természetet s azt mélabús hangulatának kifejezésére jól fel tudja használni. Szép, emelkedett irályáért tisztelői elnevezték őt az elegancia virágának (tseu-mei). A IX. sz.-ban Vang-mei nyerte el a költészet pál-máját. Ezt a három koszorus költőt utánozzák a később fellépő khinai költők, kiknek száma légió. V. ö. D'Hervey Saint Denis, Poésies de l'époque des Thang, traduites du chinois (Páris 1862); Dawis, The poetry of the Chinese (London 1870). A történetirás, melynek első kezdetét a Su-king képezi, előkelő helyet foglal el a khinai irodalomban. Három nemét szokás az ide tartozó műveknek megkülönböztetni. U. m. a dinasztikus családi krónikákat, az év-könyveket és végül a teljes v. általános történelmi munkákat. Konfucius klasszikus műve után a legrégibb khinai évkönyvek az u. n. bambusz-emlékiratok, melyeket állítólag a Vei-dinasztiához tartozó egyik fejede-lem sírjában találtak Kr. u. 284. Ezek Hvang-ti régi khinai uralkodó fellépésével kezdődve Kr. e. 299-ig ter-jednek. Khinának első, rendszeresnek mondható történelmét, mintegy száz évvel időszámításunk előtt, Vu-ti császár parancsára Szema-Csian irta 294 könyvben. A szerző régi följegyzések és évkönyvekből nagy szor-galommal szedte össze adatait. Majd kétezer ötszáz év eseményeit irja le Kr. e. 122-ik évig menő munkájá-ban. Az óriási anyaghalmazt öt részre osztotta: 1. A császárok életrajza és a fontosabb események rövid, vázlatszerü felsorolása. 2. Az adományozások és előléptetések kronologikus feljegyzése. 3. A vallási szertar-tások, zene, törvények, időmeghatározások, csillagászat, áldozatok, állami építkezések, súlyok. 4. A hűbéres és már nagybirtokos családok genealogiája. 5. Jeles emberek életrajzai, nem ritkán a fontosabb események részletes leirásával összekötve. Ez az anyagbeosztás még most is kötelező a hivatalos történetiróra nézve. Szema-Csian művét később a többi birodalmi évkönyvekkel és történelmi művekkel kiegészítve, a 24 Sze v. 24 történelem címü óriási, 3705 köteü gyüjteményt állítottak össze, mely a mingek bukásáig, Kr. u. 1643., az egész khinai történelmet magában foglalja. Jó khinai történelmet irt többek közt a hires polihisztor és bölcsész Csu-hi. Kivonatosan franciára fordította Mailla, Histoire générale de la Chine (Páris 1777-83), 12 köt. A mostani mandsu család történetének emlékezetesebb eseményeiről szóló évkönyvek 1820-ig meg vannak irva. Rendszeres történelmet csak az illető császári család kihalása után szabad irni. A hivatalos történetirás mellett van számos magán szerzőtől származó életirás és kisebb-nagyobb terjedelmü historiai monográfia. Legbecsesebb részét a mennyei birodalom tudományos irodalmának föld- és néprajz teszik. Térképei fölvétele a nagy terjedelmü khinai birodalomnak igaz csak a XIV. sz.-ban eszközöltetett először mohammedán tudósok segélyével és később 1707-17-ig a Kang-hi dinasztia alatt, mikor a jezsuiták segéd-keztek, de Khina és a szomszéd államok leirására már igen korán tettek kisérleteket. A mi időszámításunk első évében keletkezett egy mű Khinának vizrajzáról. Egy térképekkel ellátott könyvről tétetik említés a IX. sz.-ban, mely az Összes tartományok leirása címét viselve, részletes földrajza volt a mennyei birodalomnak. A legnevezetesebb e nemü munka az 1774. kiadott Thai-Thsing i thong-csi a. m. a nagy Thsing (a mai di-nasztia neve) leirása, mely elég különösen az uralkodó család nevét használja az országé helyett, 108 kötet-ben. E mellett egyes provincia leirások is találtatnak elég nagy számmal. A Ming-család alatt jelent meg a Ming i thong csi, a. m. általános leirása a Ming-birodalomnak, azaz Khinának. Érdekesek a buddhista zarán-dokok útleirásai. Ilyen az V. sz.-ban irt Fu-kue-ki, a Buddha országok leirása Fa-hian-tól, ki 399-től számított 40 évi távolléte alatt egész Indiát és Cejlont beutazta, franciára ford. Rémusat (Páris 1839) és angolra Legge, Fa-Hien (The Chinese Monk), record of Buddhistic kingdoms, being an account of his Travels in India and Ceylon (a. D. 399-414); in Search of the Buddhist Books of Discipline (Oxford 1886). Két századdal későbbi keletü a legfontosabb ilynemü könyv a Szi-ju-ki, a Ny-i országokról szóló tudósítás Hiuen-Thasngtól, ki 629-645. hasonlókép Indiába zarándokolt; franciára fordította Julien, Mémoires sur les contrées occid., trad. du sanscrit en chinoiss en 648 par Hiouen Thsang et du chinois en français par Julien (Páris 1853-58, 2 köt.). Az enciklopediák és más hasznos tudnivalókat tartalmazó művek nagy elterjedésnek örvendenek a mennyei birodalomban. A szegényebbek beérik a két füzetet betöltő Ki-pai a m. házi kinccsel, de gazdagok és tudósok könyvtáraiban százakra, sőt ezrekre menő füzetü nagy tudománytárakat találni. Tudományos emberek sem tartják méltóságukon aluli dolognak az ilyen gyüjteményes művek összeállítását. Első helyen áll ezek között Matuanlin (1245-1322), ki széles, mindenkire kiterjedő ismeretei mellett éles itélő tehetségről tesz tanuságot s a világ legjelesebb tudósaihoz számító. Enciklopédiája a Ven-hian-thong-khao óriási terjedelmü mű, mely pótfüzeteivel 500 füzetet tesz ki. Mostoha gyermeke a khinai irodalomnak a dráma, mert a mennyei birodalomnak műveltségre igényt tartó osztályai lenéző megvetéssel néznek a szerintök durva pór nép mulatatására készült könnyen érthető nyelvü művekre. Ahol a szinművet ily kevésre becsülik, ott a szinészek sorsa sem lehet irigylendő. Valóban a szinészeket a legutolsó, legmegvetettebb osztályba sorozzák. A szinművészet, mely valószinüleg külföldi ind eredetü, Kr. u. a VI. században kezdett ismeretessé lenni Khinában. Rendesen három korszakot szoktak megkülönböztetni a khinai dráma történetében. Az első a Thang-dinasztia idejebeli, mely Kr. u. 720-901-ig terjed. Az ide tartozó szinművek jobbára regényesen mesés tartalmuak, tele csodával. A második időszak a Szung-család uralma alatt 960-1119-ban irt drámákat foglalja magában. A harmadikhoz azokat a szindarabokat számítják, melyek a Juen-dinasztia korában 1123-1341. irattak. Ez utóbbiak a legismertebbek Európában, számuk 564-re megy száz szerzőtől. Az irók közt négy hetéra is szerepel, kik 11 drámát irtak. Ezek a Juen-család korából való szinművek a mesének lebonyolítása, a szinpadi berendezés és irályra nézve csaknem tökéletesen egyformák s csakis a különböző meséjök által lehet őket megkülönböztetni. Hires gyüjteményük az u. n. «A Jeun emberek száz darabja» (Juan-szin-pe Csong), melyet analizált és részben franciára ford. Bazin: le siecle des Juen (Páris 1850-54, 2 köt.9. Dacára megvetett voltuknak, minden khinai dráma célja a jó erkölcsre buzdítás. Majdnem minden szinmű jól végződik, a jók elveszik kiérdemelt jutal-mukat, a gonoszok megbűnhődnek. Nagy szerepet játszik a khinai szinművekben a prima donna v. az első énekes, ki a leghatásosabb helyeken szép énekkel szakítja meg az előadás menetét. Bazin szerint a drámák versei végtelenül fölülmulják a Si-king klasszikus költeményeit ugy külalakot, mint belbecset illetőleg. Az első helyet a történelmi drámák foglalják el. Ezek közt kiválók U-thong-nak Levélhullás és Thong-Cso halála c. művei. A történelmi darabok után a vígjátékok jönnek, ezekben többnyire nevetséges szerep jut a khinai bölcseknek, Tao követőinek, kevésbbé gyakran a buddhistáknak is kijut a gúnyból. Sok köztük a szerelmi cselszövény darab, melyben a kéjhölgyek játszák a főszerepet. Hires khinai szinművek: a franciára is lefor-dított Pi-pa-ki, v. A lant története Kao-Tong-Kia-tól 24 képben, Bazin, Le Pi-pa-ki ou l'histoire du luth (Páris 1841); Hán keservei Davistől angolra fordítva Han-koung-tsew or the sorrows of Han (London 1829); Hoei-lan-ki, v. A krétakör története Julientől, franciául Hoei-lan-ki ou l'histoire du cercle de craie (u. o. 1832). A hű nő diadalma képezi Teu-ngo, a. m. Teu-ngo boszusága c. szinmű tárgyát, különösen megható Teu-ngo halálának rajza. A drámai irodalom sorsában osztoznak Wylie szerint a khinai regények és beszélyek. Tudós pedánsok még az irodalomhoz se akarják számítani őket. Pedig sok tekintetben érdekesek. Igen hiven tükrözik vissza a mennyei birodalom lakóinak erkölcseit és szokásait. Nyelvészeti fontosságuk is nagy, mert a fonytonos átalakulás és változásnak alávetett népnyelv tanulmányozására bő adatokat szolgáltatnak. Befolyásuk a nép gondolkozásmódjára szerfelett nagy, mert a szinművek és a népies lirai költészet mellett a kevésbbé tanult osztály legfőbb szellemi táplálékát képezik. A nevezetesebb khinai régények közül megemlítendők: Szan-kuo-csu a. m. a három királyság története, abból az időből, mikor a Kr. u. II. században Khina három részre oszlott; franciára ford. Pavie (Páris 1845, 2 köt.); Szejev-ke egy száz fejezetre beosztott utazási regény Jeun-Csvang buddhista pap indiai zarándoklásának élményeiből készült. A fantasztikus és természetfeletti elemekkel teli regények közé tartozik a Pe-se-cing-ki a. m. Fehér és fekete, melyet Julien fordított franciára: Blanche et bleue ou les deux couleuvres fées (Páris 1834). Kin-ping-mei egy gazdag kéjenc története, mely életirás-alakban gazdag enciklopédiája a mennyei birodalomban uralkodó szokások és erkölcsöknek. Wylie szerint ez a khinai regényirodalom egyik remeke. Sokkal igénytelenebb és az ifjuságnak szánt regény a Sui-hu-csuan a X. sz.-beli kalózéletből vett tárggyal. A polgári tárgyu és mindennapi élet jelenségeivel foglalkozó regények közül ismertebbek a Hao-kieu-csuan, a. m. a szerencsés egyesülés, angolra ford. Davis (London 1829), franciára Guillard d'Arcy (Páris 1842); Ju-kiao-li a. m. A szép Ju és a szép Li, a két unokatestvér története, franciára fordították Rémusat és Julien (Páris 1826 és 1864); A Ping-san-ling-jen a. m. a két tudós leány története, franciául Julientől (u. o. 1860). Kellemesebb olvasmányok a nagy regényeknél a jobbára több költői beccsel birnak az apró beszélyek. Jó novellagyüjtemények a Kin-ku khi-kuan a. m. hires események szintere régi és újabb időkből és a Long-tu kong-ngan a. m. nevezetes itéletek gyüjteménye. Ezekből és más forrásokból többet lefordítottak Davis, Chinese novels (London 1816) és Pavie, Choix de contes et nouvelles (u. o. 1839). Félig lirikus művek a versben irt polgári regényfélék. Ilyen a látogatójegy története (Hoa-tsjan-ki), melyet Thoms fordított angolra: Chinese courtship in verse (London 1824). Nagy számu mesét és buddhista legendát franciára fordított Julien: Les Avadanas, contes et apologues indiens (Páris 1859, 3 köt). Latin irodalom tulajdonképen csak a görög mintaképek utánzásából fejlődött ki, de bizonyos eredetiséget és önálló nemzeti jelleget azért mégsem tagadhatunk meg tőle, mert a római nép gyakorlati szelleme és éles megfigyelő tehet-sége megnyilatkozik irodalmi munkásságában is, kifejlett erkölcsi érzéke pedig és birálni szerető természete egy egészen új műfaj, a szatira megteremtésére vezette. A L. története párhuzamosan halad Róma politikai történetével, amelynek megfelelően ezt is két nagy korszakra (Róma alapításától a filippii csatáig, s ettől kezdve a középkorig) osztják. E két korszak mindegyikében ismét három időszakot különböztetünk meg. 1. Az első öt század: Róma alapításától Livius Andronicus drámjának előadásáig (1/753-514-240); Róma hatodik százada: Numantia elestéig (514/240-621/133); 3. Róma hetedik százada: a filippii csatáig (621/133-712/42); 4. Augustus kora (712/42;14 Kr. u.) v. az irodalmi aranykor; 5. A kereszténység első százada, Traján császár haláláig (14-117) ezüstkor; 6. A L. hanyatláságnak kora (117-700) vaskor. 1. Az első öt század (1/753-514/240) története a külső háboruk és belső villongások szakadatlan láncolata. Ehhez képest az ifjuság nevelésében is csak a polgári és hadi erények beoltására törekedtek. A kultura főleg a jogi ismeretekre terjedt ki, a szellemi tevékenység pedig a vallás gyakorlatában nyilatkozott. A patriciusoktól féltékenyen őrzött törvények lassankint közkincsek lettek, s a törvények magyarázatában és alkalmazásában számos plebejus (P. Sempronius, a Bölcs, és Tib. Coruncanius, az első plebejus pontifex maximus) épp ugy jeleskedett, mint maguk a patriciusok, kik közt legnevesebb volt Appius Claudius Caecus, kinek a de usurpationibus c. jogi művet tulajdonítják. Annak nyomai, hogy Róma összes kulturáját az első öt században a jogtudományok teszik, a L. minden ágában meg is látszanak; mert azon emelkedett, a közönségesnél magasabb erkölcsi felfogás, mely a L. sajátos jellege, a jogtudományok kulturájának követ-kezménye volt. Ellentétben a görögök eszményi mitologiájával, mely a görögöknél a filozofia s a költészet (epikus, lirai és drámai költészet) gazdag forrásává lett, a rómaiak vallása inkább csak a liturgiára szorítkozott és beérte azzal, hogy az istenségek fogalmait megalapítva, a szertartások szabályait és az imádságok szövegét kodifikálta. Ezért vallásos énekei (carmina saliaria, carmen fratrum Arvalium, stb.) minden költői ihlet nélkül vannak. Ellenben a költészetnek némi nyomaira akadunk a földmivelők dalaiban, melyek közül egyet (carmen rusticum) Festus, Servius és Macrobius is feljegyeztek. A versmérték saturnius, gyakori alli-terációval, melyben hosszabb és rövidebb sorok váltakoznak, minden szabály nélkül. Az ős latin költészetnek patricius és plebejus fajai voltak; az elsőkhöz tartoznak a lakomás énekek (carmina convivalia), melyeket kezdetben maguk a nemes ifjak énekeltek; dicsérő énekek voltak a halotti dalok (neniae) is, melyeket később fizetett sirató asszonyokra (praeficae) biztak és egészen megvetettek. A tulajdonképeni plebejus vagy népies költészet irott emlékekben nem maradt ránk. Korán divatba jöttek a diadalénekek (carmina triumphalia) is, melyeket a katonák, meg a fescennini dalok, melyeket a bortól részeg szüretelő parasztok énekeltek. A népköltés másik faja volt a satura (értsd: lanx, vagyis tele tál), mely a szini játékokból (ludi scenici) fejlett ki és csak az egységes cselekvény hiányzott, hogy valóságos drámává legyen. A prózai irodalomról e korban még nem lehet szó, noha a nevezetesebb eseményeket, békekötést, szerződéseket stb., már ekkor márvány- vagy bronz-oszlopokba szokták vésni, sőt a törvényeket is igy örökítették meg. A királyok könyvei (commentarii regum) már különféle feljegyzéseket tartalmaznak; a pontifexek kollegiumától vezetett könyvek (indigitamenta) már valóságos kalendariumok voltak, ezekhez számítjhatjuk a dealbata táblákat, melyek később (Róma VII. sz.-ában) annales maximi név alatt voltak ismeretesek. A papokon kivül a közhivatalok is vezettek évkönyveket; a tabulae censoriae a római polgárok statisztikai adatait tartalmazták, a libri lintei (mert részben vászonból voltak) a hivatalnokok névsorát foglalták magukban. Az ékesen szólásnak szintén akadunk nyomaira a gyászbeszédekben (laudationes); hires volt a vak Appius Claudius szenátor beszédje is Pyrrhus békeajánlatai ellen. 2. Róma hatodik százada (514/240-621/133) a hódító háboruk kora volt, melyben a folytonos érintkezés az idegen népekkel a kozmopolitizmusra vezetett. A közéletben a törvények tisztelete megcsök-kent, a vallás erkölcsi hatalma megszünt; de mialatt a köztársasági virtus elkorcsosult, addig a római szellem, a görög kultura hatása alatt, a tudomány, költészet és művészet felé fordult. Akadtak ugyan konzervativek is, akik hevesen kikeltek a görög műveltség s a nemzeti szellem elkorcsulása ellen, de az új áramlatnak már nem lehetett gátat vetni. a) Költészet. Az e korbeli költők sorát a görög eredetü Livius Andronicus nyitja meg, kinek görög mintaké-pek után irt, vagy fordított tragédiái közül az elsőt 514/240. adták elő; lefordította Homeros Odysseáját is. Gn. Naevius római tárgyu tragédiáját a szinészek biborral szegélyzett tógában (azért: fabulae praetextae) játszották, ellentétben vígjátékaival, melyeket palliumba (tehát palliatae), öltözött mimusok adtak elő. Leg-becsesebb műve a Bellum Punicum, az első karthagói háboru történeti eposza, melynek ugy megválasztásá-ban, mint kidolgozásában Naevius valódi rómainak mutatkozik. E hőskölteményből merítette Vergilius részben az anyagot Aeneiséhze, még pedig nemcsak a főeseményt (Róma alapítása), hanem az epizódokat is; a reánk maradt kevés töredék igazolja a latin kritikusok azon egyhangu elismerését, mellyel Naevius mű-vészetének adóztak. M. Accius Plautus volt a legnagyobb latin vígjátékiró; műveinek száma 21 (mások sze-rint száz vígjátéknál is többet irt), melyeknek tárgyát göröt szinműiróktól kölcsönözte. De ennek dacára any-nyira rá tudta nyomni műveire római jellegének bélyegét, hogy jelenteiben megelevenülve látjuk a VI. sz.-beli Róma társadalmi életét és erkölcseit. Kortársa volt Q. Ennius, kinek főműve az Annales, 18 könyvben, az első eposz, melyet római költő időmértékes (hexameter) versben irt. M. Pacuvius unokaöccse volt Enniusnak; 12 (jobbára Sophoklestől kölcsönzött) tragédiájából 400 sornyi töredék maradt fenn, de ebből is látszik, hogy görög mintáit nem szolgailag utánozta. Statius Caecilius negyven (ennyinek címét ismerjük) vígjátékot irt, de ezekből csak igen kevés töredék maradt ránk. Az e korbeli többi vígjátékirót csakhamar elfeledték, mihelyt Publ. Terentius Afer föllépett. A korán (26 éves) elhunyt költő teljesen a raffinált görög kultura hatása alatt állott; alakjai nem oly tulzottak és markánsak, mint a Plautuséi, de határozatlanabb körvonalaikban is természetesebbek és az általános ember fogalmának jobban megfelelnek. Terentius egyik kortársa, Titinius, vígjátékaiban inkább a középosztály és a nép, sőt a legalsóbb rendü plebs életét (ezért: tabernariae) vitte a szinpadra. A többi vígjátékirókat legtöbbnyire csak a nevük után ismerjük. Róma VI. sz.-ában tehát a költészetnek különösen két ága virágzott: a drámai és az epikai. Az első kizárólag görög jellegü műfaj volt és maradt; az epikai költészet ellenben csakhamar nemzeti köntösbe öltözött, mert római eseményeket énekelt meg. Három különböző versmérték (a saturnius, comicus, epicus) divatozott és fejlődött ki ebben a korban; a saturniusok első fele jambusi, második fele trochaeusi lejtésü; a dráami költők jambusait gyakran nem lehet tisztán kiérezni, mert a ritmus sokszor a köznép hibás kiejtéséhez alkalmazkodik; a hexameter ellenben formailag is tökéletesebb és biztosabb volt. b) Prózai irodalom. Miután a korzsak elején a még tökéletlen próza erre nem volt alkalmas, a történetirás a költészet feladata lett; később pedig a latin szerzők, prózában ugyan, de az egyetlen fato kivételével, görög nyelven irták a történelmet és ez a szokás Róma VI. sz.-ának végéig tartott. Qu. Fabius Pictor görög nyelvü művében Róma történeteit irja meg a város alapításától koráig. De könyvéről, ugy szintén P. Cornelius Scipio annaleseiről csak annyit tudunk, hogy léteztek. Az első valóban római történetiró M. Porcius Cato volt az ókor legnagyobb sovinisztája, aki azonban szintén az annalisták száraz, kritikátlan rendszerében irt. A többiek közül még említésre méltó L. Calpurnius Piso, a Gracchusok hirhedt ellensége. A szónoklatot ekkor már nagy előszeretettel művelték, de történetéről keveset tudunk. Nevezetes szónok volt Fabius Max. Cunctator és Caec. Metellus, mig P. Lic. Crassus, «dives» (isteni) melléknevet kapott. De mindnyájukat felülmulta Cato, kinek töredékben fenmaradt beszédeit szónoki hév, ritka dialektika és a kifejezés ereje jellemzi. A nyelvészet terén a görög Krates idézett elő nagyobb mozgalmat, de ennek eredménye már csak a következő korszakban mutatkozik. A görög filozofiai áramlatok közt legtöbb követőre talált a stoa bölcsészete, melyet a rodusi Panaetius honosított meg. A természettudományokat kevesen művelték, de ezek közt ismét messze kimagaslott Cato, kinek ritka tudományát és nagy elméjét Cicero is lelkesen magasztalja. A jogtudományok terén elsőnek tünt ki Sextus Acilius Catus, ki összegyüjtötte a XII táblát (Tripertita) és egy perrendtartást (legis actio) dolgozott ki. Hires jogász volt Scipio Nasica is, kit a szenátus optikus néven tisztelt, de legnagyobb névre jutott M. P. Cato Licinius, az idősebb Cato fia. Cicero említi Mucius Scaevolát, ki ezenfölül nagy szónok is volt. 3. Róma VII. százada (621/133-712/42) volt a leggazdagabb azon fontos eseményekben, melyek a köztársasági kormányforma bukását lassan előkészítették. Az erkölcstelenség és a korrupció e században fokozatosan nagyobb arányokat öltött; a családi kötelékek megszüntek, mihelyt a szenvedélyeknek útjában álltak; a vallási érzüket az idegen kultura következtében különben is szkeptikus rómaiakból teljesen kihalt, csak a plebs fanatizmusa és babonái tartották még magukat. A görög műveltség ellenben mind jobban terjedt, s nemsokára a művelt névre csak az tarthatott számot, ki a görög nyelvet is épp oly jól beszélte, mint a latint. Ennek első eredménye az volt, hogy megsokasodtak az iskolák, s a görög nyelvü intézetek mellett nemzeties (rhetores latini) iskolák is létesültek, amelyeket a bennük űzött fajtalanság miatt aztán be kellett zárni; sokan, hogy műveltségüket és tanulmányaikat betetőzzék, utazásokat tettek Görögországban, hol (Athénben, Rodusban stb.) tovább tanulták a szónoklatot és a filozofiát. a) Költészet. A költők sorából első e korban L. Accius (vagy Attius), kinek 45 tragédiájából csak töredékek maradtak fenn; két praetextán kivül irt még tankölteményeket s egy annalest is, epikus versmértékben. Utána a római dráma lehanyatlott, bár ekkor étek a legkitünőbb szinészek (Aesopus, Roscius); ellenben a togatae és az atellanae (Campaniából) kedvelt műfajok lettek; az elsőt főleg Quinctius Atta és L. Afranius művelték, a másodikat Novius és L. Pomponius emelték az irodalmi műfaj magaslatára. Ugyanekkor keletkezett a sza-tirikus bohózat is, melyet a mimus-ok adtak elő. Köztük hires volt Laberius és Syrus, kiknek játékversenye eseményszámba ment Rómában. E kor epikus költészete kevés kivétellel a históriás énekek szinvonalán áll, és jobbadán az egykoru eseményeket dolgozza fel. A. Furius, Ostius és Furius Bibaculus műveiből alig is-merünk valamit; Cicero megénekelte saját konzulátusát, testvére, Quintus, Caesar britanniai hadjáratáról irt, P. Terentius Varro pedig a sequani háboruról. A görög műveltség terjedésével az alexandriai költők iskolája talált utánzókra, s megteremtette a mitologikus költői beszélyt, melynek művelésében kitüntek C. Lic. Calvus és C. Helv. Cinna, de mindkettőjüket messze felülmulta Catallus, kinek e nembeli költeményei a L. legszebb gyöngyei közé tartoznak. Egészen új műfaj, és a római szellem eredeti alkotása az e korban felmerült szatira, melyet a nemes származásu C. Lucilius teremtett meg; maró gúmyjának élét még növelte az, hogy ő maga mindig szerény és tisztességes életét élt. Követője volt M. Terentius Varro, ki szatiráit részint versben, részint prózában irta. A tanító költészetnek szintén számos művelője akadt. Porc. Licinus a költészetről és a költőkről (De poetis) irt; Cicerónak Limon címü tankölteménye ugyanezt tárgyalta. A kozmogoniával Valerius Cato, a kozmográfiával Varro Atacinus foglalkozott; de a kor legkiválóbb filozofiai költője 'I. Lucr. Carus volt, ki De rerum natura (A dolgok természetéről) címü tankölteményében az epikureus filozofia lényegét és összes tanait felölelte. Verselése és nyelve kissé darabos és sokszor kifogás alá esik, de ezt feledteti a gondolat ereje és szépsége; érdeme pedig, hogy a filozofia stilusát megteremtette. - A lirai költészet szintén az alexandriai költők utánzásából fejlődött ki, s a többé-kevésbbé hivatott költők közül a lira óriásaként magaslik ki C. Val. Catullus, aki 116 költeményében részint szerelmeit (leginkább Lesbia iránt) énekli meg, részint ellenségei ellen fakad ki; fordított ezenkivül görögből (Berenice haja stb.) és irt elegikus hangu költeményeket is. A versmérték kifejlődésére fontos, hogy a saturniust az e korbeli költők már csaknem teljesen mellőzték, s helyette az időmértékes versalakokat kezdték használni; a hexameter Lucilius és Lucrecius műveiben tökéletesedett; a disztikon, melyet Catullus mesterileg kezelt, még egy kissé darabos maradt; a szatirikus és lirikus költők az időmértékes sorok gazdag változatait művelték s előkészítették az utat azon formai tökélyhez, melyet az Augustus korabeli költők elértek. b) Prózai irodalom. A történetirásnak számos művelője akadt. Az annalisták közt Quintus Claudius Quadrigarius és Cornelius Sisenna, felfogás és módszer tekintetében Livius előfutárjai voltak. Az első és valóban nagy latin történetiró Cajus Julius Caesar volt. Emlékirataiban (Commentarii) a galliai (De bello gallico) és a polgárháboruról (De bello civili) irt művében a történetiró épp ugy uralkodik az eszméken és az eseményeken, mint a hadvezér s a politikus leigázta ellenségeit és uralkodott kortársain; anyagot akart gyüjteni egy későbbi történetirónak, mert az események bővebb részletezésébe és elemzésébe ritkán eresz-kedik, de iratai igy is oly kimerítőek s előadásának menete is, egyszerü méltóságában annyira klasszikus, hogy fölöslegessé tették a későbbi feldolgozást; egyedül a történeti igazság ellen vét néha (különösen De bello civili-ben). Corn. Nepos számos műveiből csak a De viris illuctribus egy része, meg Cato és Atticus életrajzai maradtak ránk; e töredékek éppen nem igazolják azt a hirnevet, melyre irójuk jutott. C. Sallustius Crispus lélektani alapon, az emberi szenvedélyekkel igyekezett megokolni a történelmet; iratainak erkölcsi iránya és filozofiai szelleme a görög Thukididesre, s a római Catóra emlékeztet; ezekéhez hasonlít nyelvezete is, mely erőteljes, rövid és klasszikus. - A politkai szónoklat terén kitünt a két Gracchus, különösen Cajus, kit Catóhoz szoktak hasonlítani; qu. Hortensiust, kit sokáig a forum fejedelmének (princeps fori) neveztek, csak M. Tullius Cicero, korának s az egész L.-nak legkiválóbb lángelméje multa fölül. Mint politikai szónok, a rhodusi görög iskolát utánozta s 57 csaknem egész teljességükben reánk maradt beszédje soha el nem muló fénnyel hirdeti a római géniusz örök dicsőségét. De Cicerónak retorikai munkássága is fontos; párbeszéd alakjában megirt nagy műve a szónoklatról (De oratore) valódi enciklopédiája a remekbeszéd szabályainak s egyúttal a prózai stilusnak is legszebb diadala. A nyelvészetet és a kritikát szintén e korban kezdték önálló tudomány gyanánt művelni; e téren bámulatos eredményeket ért el M. Ter. Varro, ki csaknem az egész életét a tudományoknak szentelte s az ókor legtermékenyebb irója volt. Irt költeményeket, szatirákat, történelmet, irod. kritikát, szónoklatot, nyelvtant, filozofiát, földrajzot; műveinek lajstroma 74 mű, 620 könyvben. A bölcsészetnek legkimagaslóbb képviselője szintén Cicero volt, s övé az érdem, hogy ezen tudománnyal is latin nyelven kezdett foglalkozni. Első művében De re publica) Plato és Aristoteles állameszméit alkalmazta a római szellemhez, s rákövetkező könyvében (De legibus) törvényeket akart adni minta-államának. De ő maga nem alkotott önálló filozofiai rendszert s mindig eklektikus volt. A gyakorlati filozofia klasszikus megszemélyesítője volt uticai Cato, aki sztoikus hitvallását saját halálával pecsételte meg; említik M. Brutus néhány filozofiai iratát is, de ezekből mi sem maradt ránk. 4. Augustus korában (712/42;14. Kr. u.) a köztársasági szellem egészen kihalva látszott, s a háborukban kimerült nemzet belenyugodott a császárságba, melyben a béke zálogát látta. Augustus igyeke-zett az erkölcsöket javítani s a vallási érzületet emelni: de a szkepszis ennek dacára is lábra kapott, s az er-kölcstelenség sem csökkent. E változások hatása meglátszik az irodalmon is, a költészet szolgai hizelkedéssé törpült; a szónoklat, melyet a szabadság fejleszt, lehanyatlott; a drámai költészet háttérbe szorult az idegiz-gatóbb cirkuszi mutatványok előtt. a) Költészet. A görög befolyás legfényesebb diadalát üli e korban, melynek lirai költészetét, egyetlen nem-zeté sem érte utól. Az Augustus udvarába gyült költők közt a legnagyobb talán P. Vergilius Maro; a falusi életet dicsérő költeményeiben (Bucolica, Georgica) minden előzőjét felülmulta; Aeneisében Homerost utá-nozta, de sokszor eredeti és fogyatkozásai dacára is remek művet alkotott. Qu. Horatius Flaccus költészete korának minden irányzatát, fogyatkozását, erényeit és hibáit visszatükrözi. Legnagyobb, szinte utólérhetetlen a szatirában, bár mint lirikus is az elsőrangu költők sorába emelkedik Albius Tibullus elegiáit a mély érzés és gyöngéd költői kedély teszi becsesekké; a formának pedig valódi mestere. Sextus Propertius szintén elegiákat irt, de borongó hangulatában is szenvedélyes és erőteljes. Szinte páratlan fantáziája volt P. Ovidius Nasónak, ki legtöbbet irt kortársai között; az elegiától a legszenvedélyesebb szerelmi dalig, minden érzelem megcsendült liráján, bár gazdag invenciója miatt gyakran pongyola. A drámai költészet csaknem teljesen kiveszett, s a tragédiákat csak olvasták, de nem adták elő. Tragédiákat irt Asinius Pollio és Varius Rufus; vígjátékokat C. Melissus. Az epikus költészetbe lassankint mitologikus vonatkozások vegyültek, s ezen irány legkimagaslóbb képviselője Vergilius volt, mig Ovidius Átváltozásait ugy tekinthetjük, mint a mitologia eposzait. A tanító költészetben Vergilius és Ovidius mellett még Aemilius Macrus és Manilius tünt ki; a lirai költészetben pedig, a már említetteken kivül, jelesek voltak Valgius Rufus és Codrus, de legkivált Domitus Marsus, aki, mint epigrammiró, Martialist is megelőzte. b) Prózai irodalom. A viharos politikai események folytonos zajlása magával hozta a történetirás fejlődését. Mellőzve a kisebb jelentőségü monográfiák szerzőit, kiemeljük Qu. Delliust és Asinius Polliót, kinek művéből Plutarchos is merített. M. Val. Messala Corvinus a polgárháboruk történetét irta meg. De mindezeknél fontosabb a padovai Titus Livius, habár Annalesei megirásában inkább politikai és morális, mintsem tudo-mányos szempontok vezették; ezért, amilyen nagy mint remekiró, csaknem oly gyönge mint kritikus. Kor-társa volt Trogus Pompeius, kinek Historiae Philippicae c. műve elveszett; L. Arruntius a púni háborut irta le; Fenestellát Annales, M. Verrius Flaccust pedig Fasti évkönyvei után ismerjük. A politikai szónoklat a nyilvános politika szereplés megszünésével lehanyatlott és a forumon csak szépen kicsiszolt, hizelgő, tehát hatás nélküli beszédek hangzottak. Az utolsó köztársasági szónokok: As. Pollio és Valer. Messala voltak; 'I. Labienus és Cassius Severus pedig a szolgaság korában is a szabadságot hirdették. Annál többen voltak a retorok, kik közt legnagyobb hirnévre jutott Annaeus Seneca, bölcsész atyja. Habár a bölcsészettel igen sokat foglalkoztak e korban, mégis alig akadt, aki azt, mint önálló tudományt, rendszeresen tárgyalta volna; inkább a gyakorlati, mint az elméleti filozofiával törődtek, s az uralkodó irány az epikureusi volt. Az exact tudományok roppant haladását látjuk Vitruvius Pollio munkájában (De architectura), mely az egyetlen építé-szeti szakkönyv az ókorból. A nyelvészetnek szintén alig volt érdemes művelője Verrius Flaccuson kivül, ellenben a jogtudományoknak két kiváló képviselője akadt M. Antistius Labeóban és C. Ateius Capitóban, kiknek elseje köztársasági, másodika Augustus udvaronca volt. 5. A kereszténység első százada (14-117) össze esik a legkegyetlenebb zsarnokságok korával, melyben csak az alattvalók gyáva tűrése volt gyalázatosabb, mint a császárok esztelen kicsapongásai. A kép, melyet Róma elaljasodott társadalma elénkbe tár, undort és szánalmat is ébreszt egyszersmind; minden er-kölcsi érzék eltompult s helyettük a szenvedélyek igazgatták a kedélyeket; kihalt a hit, s vele minden neme-sebb érzés: elapadtak tehát a költői ihlet forrásai is, és meglettek hamisítva a tudományok céljai és a művé-szet ideálja is. a) Költészet. A zsarnokság félelmetes korszakában a meseköltés volt az egyedüli, mely nem járt veszede-lemmel. Az aesopusi mese megteremtője Phaedrus volt, aki meséiben csak az erkölcsi oktatás céljait tartotta szem előtt, s ezt néha a természetesség rovárásra tette. A szinpadot egészen a némajátékok s a tánc töltötték be, amit később kibővítettek az énekkarral, melyet nagyszámu zenekar kisért (fabulae salticae). A tragédiák közül csak Pomponius Secunduséi kerültek szinre; Seneca, a bölcsész, tragédiái ellenben, dacára szépségei-nek, már csak irodalomtörténeti fontossággal birnak. Az epikus és tanító költészet művelői e korban is sokan voltak; Annaeus Lucanus Pharsaliája azonban már hanyatlást mutat a megelőző korral szemben. C. Valer. Flaccus Argonauticája sok helyütt eredeti, cselekvénye élénk és jellemfestése is erőteljes. Silius Italicus a 2. púni háborut énekelte meg, s fogyatkozásait megbocsátjuk az eposzában megnyilatkozó lángoló hazafias érzületért. Papinius Statiust, különösen a középkorban szerették Vergilius mellé állítani, noha sok helyütt dagályos, nehézkes és érdektelen; ellenben mint lirikus jobban megközelíti az aranykor mestereit. A léha és erkölcstelen kor szelleme mintegy megkövetelte az epigrammát és a szatirát. Az elsőt művészi tökélyre emelte M. Valerius Martialis, kinek érdemeiből még az sem von le, hogy gyakran trágá kifejezéseket használ. A szatirának egyik legkiválóbb művelője Persius Flaccus, aki bár sem Luciliust a hévben, sem Horatiust a finom iróniában utól nem éri, mégis fölébük emelkedik ideális szárnyalásával. Seneca maró gúnnyal ostorozta Claudius császárt, Petronius Arbitrus pedig korának romlottságát állítja pellengére. De egyik sem tudta a társadalom erkölcstelenségé oly élénk szinekkel festeni, mint D. Junius Juvenalis, aki nem kimélt senkit és Domitianus császártól kezdve mindenkit lerántott abba a sárba, melyben elkorcsosult kortársai vergődtek. Ha néha tulmegy is a határon, nemes gondolkodása mindig megmenti a végletektől. A költészetnek már formai tökélye sem állja ki a versenyt az aranykorral; bár Seneca verseiben a polimetria bámulatos példáival találkozunk, a versmértékek erőltetett alakjain meglátszik a hanyatlás és a jól sikló sorok gyakran üres gon-dolatokat takarnak. b) Prózai irodalom. A történetirásnak e korban is számos művelője akadt, noha a zsarnokok miatti félelem sokszor meghamisította az eseményeket, mert az igazmondás jutalma a halál volt, mint ezt Cremutius Cordus is tapasztalta, ki öngyilkos lett, s kinek könyveit megégették. Velleius Paterculus udvaronchoz méltó hizelgő modorban irta meg Róma történeteit; Valerius Maximus pedig több helyről összegyüjtött anekdotákat irt, kilenc könyvben; Qu. Curtius Rufusnak Nagy Sándor története inkább történeti regény és szórakoztató olvasmány. Korának legkiválóbb férfia volt Cornelius Tacitus, kinek műveiben először találkozunk a lélekbuvár kutató szellemével és a kritikus éles analizisével; egyenes lelke elfordult minden alávalóságtól, de a jót mindig kiemeli és megasztalja. Nyelvezete, bár nem tisztán klasszikus, erőteljes rövidségével és keresetlen egyszerüségével hat. Az ékesen szólás mesterséggé lett, és már csak mint üres deklamálás volt divatban. A sok szónok helyett fölemlítjük M. Fabius Quintilianust, kiben a tiszta erkölcsök éles elmével és mély tudománnyal párosultak. Institutiones orotariae c. műve egyike a legjelesebb rhetorikai könyveknek, de nem tett nagy hatást, mert korának ízlése már megromlott. Tanítványai közül hires volt Plinius Caec. Secundus, kinek főérdemét nem ez, hanem levelezései teszik; ezekben világosan előttünk áll, minden hibáival és erényeivel, s ez utóbbiak kedvéért megbocsátjuk neki az előbbieket is. A szolgaság e szomoru korában sokan kerestek vigasztalást a bölcsészetben, s többen (Ann. Cornutus, Muson. Rufus, Epiectetus stb.) görögül irtak; a latin nyelvüek közt leghiresebb volt L. Ann. Seneca, aki nem volt kizárólag sztoikus, hanem a többi rendszerekből is elfogadta azt, amit jónak látott és inkább gyakorlati, mint elméleti filozofus volt. A nyelvészet s a kritika szintén találtak művelőre; M. Pompon. Marcellus ádáz purista volt; M. Valer. Probus tudós kommentárokat irt a klasszikus remekirókhoz. A természettudományok legnagyobb fellendülése szin-tén e korba esik; az idősb Plinius bámulatos szorgalommal és eredménnyel művelte az exakt tudományokat s legnevezetesebb munkája: Naturalis historia, mely az összes természettudományok enciklopédiája, több mint 200 kéziratban maradt ránk, annyira olvasták. S. Jul. Frontinus hadmérnöki és építészeti dolgokkal fog-lalkozott; a római vizvezetékekről irt könyve ma is nagyon fontos, a város topográfiája szempontjából. A jogtudományok terén a Labeo és Capito ellentétes iskolái tovább fejlődtek; az előbbit M. Cocceius, Nerva, majd Procolus (innen: Procoliani) képviselte; az utóbbinak feje Masurius Sabinus (innen: Sabiniani) volt. 6. A L. hanyatlásának korát (117-700) a politikai és szellemi élet teljes elkorcsosulása előzte meg. A pretorianusok fegyverein nyugvó császári trón örökös ingadozása közben a zsarnokok csak a pillanat gyö-nyöreit hajhászták, mialatt a barbárok fenyegető áradatként szorultak mind összébb a roskadozó birodalom körül. A kultura egyre jobban terjedt ugyan, de levetkőzte római jellegét s kozmopolita lett; s mivel a római nemzet géniusza már kimerült, eredetiségét is elvesztette, a tudományokban tehát felületes maradt, a szép-irodalomban pedig a mult remekeinek szolgai utánzójává szegődött. A költészet lassankint elhallgatott s csak a IV. sz. végén találkozunk Claudius Claudianusszal, kinek epikus és mitologikus költeményeiben fel-felcsillan a pogánykor remek költészetének egy-egy kései sugára. Szerencsésebb volt a prózai irodalom: s a történetirás egyik mestere, C. Svetonius Tranaquillus, bár nem éri utól Tacitust, mégis a kiváló irók sorába emelkedik. Florus (valószinüleg P. Annius) kortársa volt Svetoniusnak, de történelmi munkája becsét meg-rontja a dagályosság, s az események tulságos nagyítása. A IV. sz. legkülönösebb alakja, Ammianus Marcellinus, a pogányság utolsó bajnoka, történeteiben mindig az igazságot szolgálta, s még ma is becses forrás. A retorikai kiváló művelője volt M. Corn. Fronto, kinek iskolája az archaizmus utánzásával a nyelv tisztaságát megrontotta. Terentius Scaurus grammatikáját sokáig becsben tartották; A. Gellius Attikai éjsza-kái a bennük foglalt irodalmtörténeti s egyéb adatok miatt becsesek; Julius Romanus és Censorinus a III. sz. legkiválóbb nyelvészei voltak. A IV. sz. második felében élt Aelius Donatus, kinek grammatikája a közép-korban nagyon hiressé lett. A bölcsészetben a kereszténység új áramlatokat idézett föl; elsőnek mutatkozik be Tertullianus, kinek munkássága heves plemiák forrása lőn. A pogány filozófia lassankint háttérbe szorult, s az aritotelesi dogmatika kiváló magyarázói teljesen új irányt adtak a metafizikának. Köztük a legnagyobbak: szt. Ambrus milanói, Hilarius poitiersi püspök, szt. Agoston, stb. Az általános hanyatlás a jogtudományokban is meglátszik, noha Aemilius Papinianus, Domitius Ulpianus és Julius Paulus művei még a későbbi korban is becses források; a IV. sz.-ban pedig a Codex Theodosianus készült el, mely nagy részben reánk is maradt. A nyugatrómai birodalom megdülése (476) után a L. is lassankint kihalt. A költészetet az afrikai iskola mű-velte leginkább, de minden ihlet és művészi ambició nélkül. A prózának ellenben kiváló képviselői akadtak Severinus Beotiusban és Aurelius Cassiodorusban; az első a platoni bölcsészetet keltette új életre, a második, mint történetiró volt nevezetes. A VI. sz.-nak két jeles történetirója volt: a gót Jordanis és Gergely, toursi püspök; Fabius Fulgentius és Priscianius pedig a nyelvészet terén szereztek érdemeket. Legtöbb történt azonban a jogtudományok fejlesztésében, s ez főleg Justinianus császár érdeme, kinek Corpus Jurisa két részből áll, melyeknek elsejét (Digesta) a tudós Tribonianus szerkesztése alatt a legkiválóbb jogászok gyüjtötték össze. A VII. sz.-ban a tulajdonképeni L. Olasz- és Franciaországban, a nyugati gótok birodalmá-ban volt még nyoma, ahol Izidor sevillai érsek irt latin nyelven; a VIII. sz.-ban epdig Angliában tengődött még, de a nyelv már nagyon elkorcsosult. Lengyel irodalom A szláv nyelveknek, egészen a legújabb időkig, amikor az orosz irodalom némileg felülmulja, legnevezete-sebb irodalma. Művelt nyelv, csiszolt ízlés, nagy tehetségek jelzik a lengyel irodalom kiválóságát az európai népek kulturájában. Történetét közönségesen öt korszakra osztják. 1. Az első az ó-szláv népdalok és latin krónikák kora, a kereszténység behozatalától a krakói egyetem alapításáig (1000-1364). 2. A lengyel iroda-lom valóságos kezdete a Jagellók uralkodása idején az első lengyel könyv megjelenéséig, a fejlett szépiroda-lom aranykora a krakói jezsuita-iskola alapításáig (1622). 3. A visszaesés Konarski föllépéséig (1750). 4. Az irodalom új fejlődése Mickiewicz föllépéséig (1820). 5. A legújabb kor irodalma Mickiewicztől máig. A L. legelső korszakából néhány népdal és legenda maradt fenn, a lengyel nép legrégibb, meseszerü történetéből. Ezek a népdalok és legendák össze vannak gyüjtve. A legendák közül nevezetes az, mely a vaveli sárkányról, Krakusz leányáról, Vandáról szól; Leszekről, akit a nép darabokra tépett, mikor rájött, hogy csel útján szerezte meg a koronát; II. Popel királyról, akit gazságaiért az egerek ettek meg. A legrégibb lengyel népszokások, mondák és legendák összegyüjtve jelentek meg Kolberg munkájában (Lud, jego zwyczaje, sposób zycia, mowa stb.). A L. legrégibb irott emlékei szt. Adalbert (megh. 997.) himnusza Bogarodzia, és Margit magyar királynő (megh. 1349.) zsoltára. A kereszténység behozatalával csakhamar elterjedt a latin nyelv s a lengyel irók sokáig latinul irtak. Gallus Márton, Kadlubek Vince latinul irták kró-nikáikat és annaleseiket. (Gallus műveit még életében fordították le lengyelre.) Azonkivül franciául és külö-nösen németül szerettek irni az e korbeli lengyel irók. Leszek király, a Fekete (1279-1289), kedvezmények-ben részesítette a németeket s átvette viseletüket. Henrik sziléziai fejedelem két évi lengyel királysága alatt a német verseket irt. Az alakuló városokban a német jog honosult meg, az iskolákban németül tanítottak, a templomokban németül prédikáltak, kivévén az egyetlen krakói Szt. Barbara-templomot, amelyben megőriz-ték a lengyel nyelvet. Csak Nagy Kázmér király volt az, aki megérezte a germanizáció veszedelmét és elő-készítette a lengyel irodalom virágzását. 1364. megalapította a krakói egyetemet, mely utóbb nevezetes hirre emelkedett. Kitünően tanították benne a történelmet, matematikát, asztronomiát, filozofiát. A XV. sz.-ban irta Dlugosz János Lengyelország történetét, amely haláláig (1480) terjed. Krómer Márton (megh. 1589.) gyönyörű latinsággal hasonlókép történelmet irt, harminc kötetet. Dantyszak János és Janicki Klement (megh. 1543.) verseket irtak latinul. A reformáció idején jött ismét divatba a hazai nyelv. Lengyelre fordították a bibliát s az imádságos könyve-ket, föltámadt a nemzeti szellem s virágzásnak indult a költészet. Könyvnyomtatók vándoroltak be az or-szágba s a könyvek útján gyorsan elterjedtek a vallási új ideák s föllendül a hazafias érzés. Varsóban az első könyvnyomdát Báthory István állította fel. Rey-Naglovicz (megh. 1569.) volt az első, aki költői műveit len-gyel nyelven irta. Kitünő poéta, de kiválóbb mg mint prózairó. Vele kezdődik a L. arany korszaka. Követte őt s a legmagasabb szinvonalra emelte a lengyel irodalmi nyelvet Kochanovszki János (megh. 1584.). Lirikus költő, akinek verseiben kifejezésre jut a lengyel nép lágy, szentimentális a miszticizmusra hajló karaktere s mély vallásos érzülete. Kortársa, a kisebb tehetségü Górnicki Lukács (megh. 1602.) a lengyel udvari életet irta le, erős szatirával. Górecki történelmi munkát is irt (Dzieje o koronie polskiej), mely 1538-tól 1572-ig adja elő az ország történetét. A kor szatirikus költője Klonovicz (megh. 1608.), aki népies formában irta műveit s a nemesség romlottságát ostorozta. Nevezetes a küzdelme a jezsuiták uralma ellen, amely utóbb teljesen elnyomta a lengyel nemzeti irodalmat. Az aranykor nevezetes poétái voltak még Szarzynszki Miklós (megh. 1581.), aki először használta a szonetformát a L.-ban. Szymonovicz Simon (megh. 1629.), aki bájos idilleket irt. Albrecht porosz herceg (megh. 1568.) Strubicz Mátyástól lefordíttatta a taktikáról irt munkáját (legújabb kiadása Párisban 1858.) és elküldötte Zsigmond Ágost királynak, akinek művét ajánlotta. (A német eredeti munka a berlini királyi könyvtárban, a lengyel fordítás kézirata a pétervári cári könyvtárban van.) Szeklucyan János, akit Albrecht herceg Königsbergbe hivott lelkésznek, lengyelre fordította a bibliát, a protestánsok használatára. Radzivill Miklós herceg költségén megjelent Brescben 1563. az utóbb szocinianinak deklarált bibliafordítás, melyen Szeklucyan és Laski Jan is részt vett. A katolikusok számára Wujek Jakab jezsuita páter (megh. 1597.) fordította le az egész bibliát, oly kitünően, hogy Róma ma is a legjobbnak tartja. hire volt ez időben a szónok Szkarga, varsói primás-érsek (megh. 1612.). Most következett a hanyatlás kora a L.-ban, amely körülbelül a XVIII. sz. közepéig tartott. Volt az ország-ban négy egyetem, a krakói, vilnai, szamoscsi és kijevi, 72 felsőbb s körülbelül 1500 népiskola, de a tanítás az 1566-ban meghonosított jezsuiták kezében volt, akik, hogy útját állják a reformáció haladásának, elnyomták a nemzeti szellemet is az országban. III. Zsigmond király jezsuita tanácsadókkal vétette magát körül s nagy szabadalmakat adott nekik, melyek a krakói akadémia szabadalmait sértették. Az akadémia egy darabig erős küzdelmet folytatott a jezsuiták befolyásával, de végre a jezsuiták maradtak felül. A lengyel nyelvet mint barbárt elnyomták s a konyha-latinságot tették helyébe. Eretnekség címén elégettek sok munkát, köztül az ó-lengyel irodalom legbecsesebb emlékeit is. Az addig eleven és éltető tudományos tevékenységet üres, pedáns tudományos tetszelgés váltotta fel; a történelem bombasztikussá lett, tele tulzott dicsérettel, a poézis üres játékká változott. Züllésnek indult a nemzet. A nemesség soha oly léha s oly fényűző nem volt, mint e panegirikus korban. A mágnások asztalánál gyakran megtörtént, hogy ebéd után, mintegy utolsó fogásnak, aranyból rakott gúlát hordtak fel, amelyet a vendégek szétszedtek. Pénzt dobni a nép közé ez időben rendes szokása volt a lengyel mágnásoknak. S közben a vallási türelmetlenség borzalmas tetteket produkált. E ha-nyatló kor költői: Kochovszki Veszpázián lirikus (megh. 1699.), Opalinszki Kristóf szatirikus (megh. 1655.), Tvardovszki Sámuel epikus (megh. 1660.), Pasek Krizosztom krónikás (megh. 1690.), A kor legnagyobb költője, Potocki Vaclav (megh. 1693.) megirta hőskölteményét: A chocsimi háboru (Wojna Chocimska, megj. Lembergben 1850.). Druzbacka Erzsébet egyszerü, kedves dalaival tünik ki e korban. Az első politikai lap 1661 jan. 3. jelent meg Krakóban s ugyanez év május 20-ától Varsóban is megjelent egy lap Lengyel Merkur címmel. A korszak történelmi munkái közül nevezetesebbek: Starovolszki statisztikája (Polonia, siverstatus regni Poloniae descriptio), Lubieniecki műve (Historia reformationis Poloniae) és Niesiecki heraldikája (Korona Polska). Azok közül az irók közül, akik a lengyel nemzeti szellem föllendítésén s az elromlott ízlés nemesítésén fára-doztak, legnagyobb hatása volt Konarszki Szaniszlónak (megh. 1773.). A piarista szerzet révén, melynek ő provinciálisa volt, sikerült ellensúlyoznia a jezsuiták hatását, első sorban kiragadni kezükből az ifjúság neve-lését. Konarszki iskolájához tartoztak: Wengierszki Kajetán (megh. 1787.), Kniaznin Ferenc óda-költő (megh. 1807.). De akor legnagyobb irói Krasicki Ignác (megh. 1801.) és Naruszevicz Ádám (megh. 1796.), az előbbi meseiró és a lengyel szatirikus eposzköltője (Monachomania), az utóbbi történetiró és szatirikus költő. Mind e költők francia minták hatása alatt állottak és formai klasszicitásra törekedtek, ami műveiket kissé mesterkéltekké teszi. De szellemük kiváló, tehetségük nagy volt. Trembecki Szaniszló (megh. 1812.) élt a legügyesebben az idegen formával s Kopczynszki Onufriusz (megh. 1817.) egységes gramatikába foglalta az immár rendkivül kicsiszolt, minden finomságra hajlékony nyelvet. A forradalmak nemhogy megakasztó, ellenkezőleg fejlesztő hatással voltak a lengyel irodalomra. A szabad-ságért vívott véres küzdelmek közben gyult ki legfényesebben a lengyel nép poézise. A régi dicsőség, a sza-badságvesztés fölött való kesergés, a megújuló forradalmakban mutatkozó honfiui hűség, áldozatkészség és halálmegvetés; megannyi forrása lett a költészetnek. Üdvös hatással volt az irodalomra a tudomány barátai-nak társasága, mely 1880-ban alakult. Ebbe tartoztak Krasicki Ignác, Alvertrandy János történettudós (megh. 1808.), Dmóchovszki Xavér Ferenc (megh. 1808.), Czacki Tádé (megh. 1813.), Potocki Szaniszló gróf (megh. 1821.), Staszic Szaniszló (megh. 1826.), Niemcevicz Julián és mások. De a teljes változást a L.-ban Mickievicz Ádám idézte elő. Ő és társai emelték a legvirágzóbb fejlődés magaslatára nemzetük irodalmát. Mickievicz elvetette az üres formalizmust, a hamis klasszicitást s visszatért a néphez és népe történelméhez. Itt is, mint mindenütt, a népköltészetből merített új erőt az irodalomhoz. Mickievicz nemcsak Lengyelország legnagyobb nemzeti költője volt, hanem egyáltalán a legnagyobb költők közül való, akik valaha éltek. Mickievicz kortársai és utódai voltak: Krasinszki Zsigmond (megh. 1859.), mély vallásu költő; nevezetes az Istentelen komédia címü prózában irt műve. Brodzinszki Kázmér (megh. 1835.) mint költő és kritikus egya-ránt nagy tekintélyben állt. Odyniec ballada-költő és műfordító. Szlovacki, hatalmas tehetség, tele erővel, akit Mickieviczcsel is összemértek. Malcsevszki, Garcsynszki, Goszcsynszki, Zaleszki: mint nevezetes alakjai a L.-nak. Igazán forradalmi költők Garcsynszkin kivül Goszlavszki, Górecki, Gaszynszki és Pol Vince. Padura Tamás, Korkak Julián, Groza, Siemienszki, Bielovszki, Vjejszki, Lenartovics Teofil mind kedvelt poéták. Moravszki Ferenc bájos idillt irt e címmel: Nagyapám udvara (Dworzec mego dziadka). Czajkovszki nevezetes elbeszélő. Előtte Sharbek Ferenc gróf és Bernatovicz voltak a legjobb regényirók. Utóbb Rzevujszki, Grabovszki, Gorcsynszki, Milkovszki, Kocskovszki regényei részesültek tetszésben. Poétikus elbeszéléseket irtak Szyrokomla Vladiszlav álnévvel Kondratovics, továbbá Pol, Goslavszki, Zielinszki. Valamennyi lengyel iró közül a legtöbbet irt össze Krasevszki Ignác. Említendők még: Chodzko, Deotyma, Luszcseszka Jadviga, Asnyk, Belza, Lozinszki, Korzeniovszki, Dzierskovszki, Zachariasevicz, újabban Sienkievicz. A lengyel drámairodalom dialogusokból és miszteriumokból fejlődött s kevésbbé mutat nagy arányokat, mint költői, elbeszélői és történelmi irodalma. A legrégibb drámai mű Rey-Naglovictől való (József élete), továbbá Kochanovszki János drámája (A görög követek elutasítása). De ezek formára és tartalomra egyaránt a kezdetlegességet mutatják. Csak a negyedik irodalmi korban keletkezett a tulajdonképi lengyel dráma; addig többnyire görögből és latinból vett fordításokat adtak elő lengyel szinpadon. Később német és francia szinműveket fordítottak le s adtak elő. Bohomolec Ferenc jezsuita páter (megh. 1790.) irt először önálló len-gyel vígjátékot, csak az ifjuság számára ugyan és nőket nem szerepeltetett; de az ő kezdése adott impulzust a lengyel dráma kifejlődésére. Zablocki Ferenc (megh. 1821.) igen vonzó vígjátékokat irt. Boyuszlavszki Al-bert (megh. 1829.) A krakóiak és a goralok címü művével a lengyel nemzeti drámának egyengette útját. Ha-tározott drámairó tehetség volt Felinszki Alajos (megh. 1820.), akinek Barbara Radziwillówna címü tragédi-ája klasszikus szépségekben gazdag. Ezt a II. Zsigmond Ágost korából vett történelmi tárgyat Wybicki Jó-zsef (megh. 1822.), Wenzyk Ferenc (megh. 1862.), Odyniec Ede Antal és Magnusevszki Dominikus is fel-dolgozták drámai formában. Kropinski Lajos (megh. 1844.), Ludgarda címü történelmi tragédiája révén lett hires. Szlovacki versenyre kelt a német Schillerrel Stuart Mária címü tragédiájával, nevezetes drámái még, melyekben tulnyomó a lirikus elem, de sok a hatásos drámai jelenet is: Mazeppa, Koryan, Balladyna. Magnusevszki (megh. 1845.), korán elhalt drámairó trilogiát irt Az asszony három században címmel, mely-ben a lengyel asszonyt karakterizálja, három különböző történelmi korszakban. Kaminszki (megh. 1855.) lefordította Schillert, Calderont. Fredro Sándor gróf vígjátékiró, rendkivül elmés és magas ízlésü. Nevezetes drámairó Szujszki József, a Dzierzanovszki, Tvardovszki és Halska z Osztroga címü művek szerzője. Drámát irtak még: Predziecki Sándor (megh. 1871.), Krasevszki Ignác, Szajnoska, Belza Vladiszlav (Karlinszki Gáspár, tragédia), Szyrokomla, Narzymszki József (Az epidémia, koszoruzott pálamű, melyben a börzejáté-kot teszi csúffá). A filozofiával is foglalkoztak a lengyelek, de kevés önállósággal. Goluchovszki József (megh. 1858.), részint németül, részint lengyelül irta filozofiai műveit (Die Philosophie im Verhältnis zu dem Leben ganzer Völker und einzelner Menschen, Dumania nad najwyzszemi zagadnieniami czlowieka). Említendők még: Cieskovszki Ágost gróf (Prolegomena a természet-filozofiához, németül), továbbá Szupinszki és Libelt, aki új alapra akarta vetni a filozofiát, amennyiben az igazság forrásául egyedül az intenciót fogadta el. Az újabb kor történetirói közül az első és legnagyobb Lelevel Joakim, számtalan történelmi munka szerzője, melyek hazája sorsát, jogtörténelmét, numizmatikáját, történetfilozofiáját tárgyalják. Siemienszki Lucián monográfiákat irt, klasszikus egyszerüséggel és világossággal. Szajnoska Károly (megh. 1868.) hajlékonyabb nyelven, mint Lelevel irta meg nemzete egyes korszakainak történetét. Jadviga és Jagello címü műve drámai közvetlenséggel hat az olvasóra. Ő alapította 1852. Lembergben a Dziennik literacki címü irodalmi lapot. Sujszki József, e lap egyik irója igen tehetséges történetiró, hasonlóképen Moraczevszki András is (megh. 1855.). Moravszki Tivadar népiesen irta meg a lengyel nép történetét (Posen 1871); Leplovszki József krakói egyetemi professzor műtörténelmet irt (Krakó 1872); Lukasevicz József lengyel kulturhistoriát irt, mely különösen a reformáció korát tárgyalja behatóan. Az első L.-történetet Bentkovszki Felix irta (megh. 1852.). Munkája nem egyéb ugyan száraz bibliográfiánál, de úttörő volt e téren. Két kötetnyi munkája Varsóban, 1814. jelent meg. Krasevszki irodalmi tanulmányokat irt, továbbá Siemienszki, Macherzynszki, Lukasevicz Leszlav, Nekriny Vladiszlav, Rycharszki, Zavadzki és Kuliczkovszki irtak irodalomtörténeti munkákat. A legrészletesebb irodalomtörténet Vitnievszkié, mely tiz kötetben jelent meg Krakóban (1840-1857). Említésre méltók Wojcicki és Maicejovszki művei is. Mint irodalmi kritikusok nevezetesek Szpaszovicz, Tarnovszki gróf, Chmielovszki Péter. A legkiválóbb lengyel szépirodalmi művek újabban a Biblioteka pisarzy polskieh című gyüjteményben jelentek meg (1886-ig 81 kötet). Lett nyelv és irodalom […] A lettek költészete igazi népköltészet lirai-idillikus tartalommal. A 400 év előtt befejezett harc, melyet német meghódítók ellen vívtak, semmi nyomott sem hagyott harci dalokban; annál nagyobb számmal vannak gyengéd és mély érzelmü mitologiai, szerelmi, alkalmi és bús dalaik, és más népdalaik, melyekből mintegy 40 000-et gyüjtöttek már egybe. V. ö. Ulmann, Lettische Volkslieder (Riga 1874). Nem kisebb számuak és szellemesek a lettek találós meséi, közmondásai és mondái. (V. ö. Bielenstein, 1000 lettische Rätsel. Mitau 1881.) Költészetükkel szoros összefüggésben volt zenéjük és táncuk, régi tősgyökeres lett néptáncaik nagy eredetiséggel tünnek ki. (V. ö. Jurjan, Lett népdalok zongorakisérettel, Riga 1885.) Legrégibb irodalmi em-léküknek tartják a 10 parancsolatnak Ramm által való fordítását (1530) és Luthernek Rivius János által for-dított katekizmusát. Előbbi időkben különösen a németek fáradtak sikeresen a L. anyagának gyüjtésében és fejlesztésében; az utóbbi időkben azonban majdnem kizárólag maguk a lettek művelték és gazdagították a lett irodalmat, főkép fordításokkal, de eredeti dolgozatokkal is. A lettek első kötőjéül Stendet (1714-1796) tekinthető, ki úttörő volt népe és nyelve művelésében; megemlítésre méltók még: Jur Alunan (megh. 1864), M. Kroghem (álneve Ausaklis, megh. 1879.); az élők közül Lautenbach epikus költő (álneve Jusminis, szül. 1847.) és Kaudsit M. novellairó (szül. 1848); Brihwsemneeks Fr (szül. 1846.); lett nyelvü folyóirat 9 van. Lett gramatikátt irtak Rosemberer (Mitanu 1830, Dorpat 1843), Hesselberg (Mitau 1841 és 1848) különösen pedig Bielenstein, ki nagy érdemeket szerzett lett és balti régiségi tanulmányaival is. Szótárakat szerkesztet-tek: Stender (Mitau 1798, 2 köt.), Ulmann és Brasche (Libau 1875 és Riga 1880, 2 kötet). Litván nyelv és irodalom az indogermán nyelvcsaládnak töredéke, legközelebb a szláv nyelvvel rokon s ezzel együtt a litu-szláv nyelvcsoportba tartozik. A L. a következő három rokon nyelvre oszlik: 1. A porosz (ó-porosz) nyelv, mely a XVII. sz.-ig teljesen kihalt; az Alsó-visztula (Thorntól lefelé) és a Niemen közt beszélték, s nyelvemlékeiből két káté (1545) s egy Enchiridion (1561) maradt fenn, melyeket Nesselmann (Die Sprache der alten Preussen an ihren Überresten erläutert, Berlin 1845) adott ki, meg egy német-porosz szótár a XV. sz. elejéről (Königsberg 1868). A porosz nyelv szókincsét is Nesselmann adta ki: Thesaurus linguae Prussicae (Berlin 1873). 2. A szorosabb értelemben vett litván nyelv, melyet a Polangentől Labiaun és Grodnón keresztül Dünaburgig húzott vonal meg Kurföld D-i határa által bezárt területen beszéltek. A nyelvnek több tájszólása volt, melyek közt a D-i volt a porosz-litvánok irodalmi nyelve. A L. mint irodalmi nyelv először csak a XVI. sz.-ban mutatkozik be, s a legrégibb könyv egy 1547-ből való káté. A L. tudományos ismertetését legjobban megirta Schleicher: Handbuch der Lit. Sprache (Prága 1856-57); legjobb szótárát Kurschat szerkesztette: Wörterbuch der Litauischen Sprache (Halle 1870-83); a régibb nyelvemlékeket újból kiadta Bezzenberger: Litauische und lettische Drucke des XVI. u. XVII. Jahrh. (Göttinga 1874-1884); ugyanő irta még: Beiträge zur Gesch. der Lit. Sprache (u. o. 1877) és Litauische Forschungen (u. o. 1882). A népies litván irodalom maradványai a következő művekben vannak összegyüjtve: Dainos od. lit. Volkslieder (Berlin 1843); Nesselmann, Lit. Volkslieder (u. o. 1853); Juszkiewiez, Lietuviskos dainos (Kazan 1880-82); u. az, Lietuviskos svotbines dainos (Petersburg 1883); Schleicher, Litauische Märchen, Sprichworte, Rätsel u. Lieder (Weimar 1857); Leskien és Brügmann, Litauische Volkslieder u. Märchen (Strassburg 1882). A lit-vánok egyetlen, említésre érdemes költője Donalitius Keresztély (l. o., Nagy Lexikon V. köt.) volt. 3. A lett nyelv (l. o.), mely a három nyelv közt a legifjabb s körülbelül oly viszonyban áll a litván nyelvhez, mint az olasz a latinhoz. Magyar irodalom a magyar nemzet irodalmi tevékenysége, vagyis szellemi munkásságának az a köre, mely a nyelv, útján ál-landósítja alkotásait. Az egyetemes M. körébe tartozik mind amaz irásba vagy állandó nyelvi alakba foglalt szellemi termék, melyet a magyar nemzet, illetőleg bármely tagja, bármely nyelven és bármely téren alkotott és alkot, amennyiben tartalmánál, formájánál vagy törtneti értékénél fogva többé-kevésbbé általános értékkel bir és a szellemi közösség alkatrészeihez számítható. Szorosabb értelemben csak a magyar nyelvü irodalmi munkásságot veszik M.-nak, kireksztvén a M. fogalmából azt a jelentékeny irodalmi munkásságot, melyet a magyar emberek főleg deák, továbbá német nyelven kifejtettek. Még szükebb körü a saját nemzeti M. fogalma, hova az irodalomnak amaz ágait számitjuk, melyekben az alanyi és művészi, és ezekkel kap-csolatban az egyéni és nemzeti elemnek jelentősebb szerep jut: tehát a költői, általán a szépirodalmat, a szó-noklatot a tudományos irodalom ágai közül a történelmet, bölcsészetet, szóval ahol a nemzeti lélek és ízlés akár a tartalomban, akár a szép formában megnyilatkozhatik. A M. funkciója is kettős, mint más irodalmaké: általánosító és állandósító munkássága új eszmék kifejezé-sében, vagy kész eszmék közvetítésében áll, irodalmunk tehát a műveltség fejlesztésének, illetőleg terjeszté-sének feladatát végzi; a szellemi közösség célját szolgálja a haladás irányában, az egyéni kezdeményt köz-kinccsé emeli, más népek műveltségi vívmányait közli; ez általánosító munkássága a jelen szükséglet kielé-gítésével foglalkozik. Állandósító munkája abban áll, hogy a szellemi alkotások megörökítésével tradició képződését biztosítja, az elért kulturális eredmények hagyományozását lehetővé teszi; szóval a szellemi kö-zösséget az egymásra következő nemzedékek közt is fentartja, a kultura szerves továbbfejlődésének a törté-neti folytonosság mélyébe lenyuló alapot szolgáltat. Ez állandósító munkásság az irodalom történeti oldala, s a multat összeköti a jövővel. Midőn így a M. is a szellemi közösséget ápolja részint kortársak, részint az egymásra következő nemzedékek közt: egyrészt kulturális, másrészt nemzeti célt szolgál, a benne ápolt szel-lemi közösség határát élesen megvonja művelőinek és közönségének nemzeti volta és közegének, a magyar nyelvenk köre. Nagy költőink, gondolkodóink műveiben feltárja népünk lelkét, amilyen a multban volt s amilyenné a jelenben alakul. Táplálja a nemzeti egység, a történeti mult tudfatát és általán a magyar szellem kultuszát. A nemzeti lét válságos időszakaiban hatalmas fentartó erőnek bizonyult a nyelvvel együtt, mely-nek legfelsőbb kivirágzása, a művelődési szükségleteink kielégítéséről egyre rohamosan gyarapodó eszkö-zökkel gondoskodik. A M. története, nemzetünk politikai és művelődéstörténetével kapcsolatban, három nagy fejlődési korszakot tüntet föl. Ezek közül az első a legrégibb irodalmi emlékektől a középkor végéig terjed, amit nálunk a moh-ácsi vész időpontja, (1526) jelez; az irodalmi termékek legnagyobbrészt latin nyelvü vallásos művek fordítá-sai: imádságok, énekek, prédikációk, legendák, szent elmélkedések. A második korszak innentől kezdve a XVIII. sz. végéig: az irodalom a renaissance és a reformáció haétása alatt s a könyvnyomtatás és művelődés terjedésével szabadabb, önállóbb fejlődést vesz és világi irányban is kiszélesedik, de általában véve még most is csak eszköz vallási és politikai célok szolgálatában. Végül a XVIII. sz. vége felé megalakul az irodalmi öntudat s az irodalom mint önálló munkakör helyet foglal a nemzeti nagy feladatok sorában; attól fogva az irodalom nemzeti közügy, mely művelődésünk és faji egységünk elsőrangu és szakadatlanul és hatalmasan fejlődő tényezője. Rövidebb terminusokkal régi magyar irodalomról és újabb magyar irodalomról is szoktunk beszélni, s a kettő közti határt a XVIII. sz. derekára tesszük (Szabó Károly Régi magyar könyvtár p. a szatmári békéig. 1711-ig terjed, viszont az újabb irodalmat legalább 1772-től, Bessenyei felléptétől számítjuk). E nagy korszakokon belül a fejlődésnek természetszerüleg ismét több fokozatát lehet megkülön-böztetni. Középkori magyar irodalom A magyar irodalom kezdete. A szellemi termelésnek az irásbeli sokszorosításra és hagyományozásra tá-maszkodó az a módja, melyet kiválólag «irodalom»-nak nevezünk, nálunk is, mint a Nyugat számos nemze-ténél, akkor kezdődött, mikor nemzetünk a keresztény vallás és műveltség és a nyugati államszerkezet elfo-gadásával az európai civilizált keresztény nemzetek szellemi közösségébe lépett, s nemzetközi irásukat a latin betüt átvette. Szt. István idejében a Kr. u. 1000. év körül kezdenek nálunk írni nyugati módra, mind latin (és görög), mind pedig magyar nyelven is. Ekkor lesz a magyar nyelv nyugati betükkel irott nyelvvé. Ősköltészet. Hogy a kereszténységgel beköszöntő latin betü némi ősi irásfélét talált nálunk, arra csak bi-zonytalan nyomok utalnak. Az illető jelek inkább följegyzésekre szolgálhattak, mint szellemi termékek megörökítésére. Viszont abból az siratlan irodalomról, melyet a kereszténységgel bejött irott irodalom talált, ha szabad e paradox és tautolog kifejezésekkel élnünk, szintén nem maradt fenn egyetlen sornyi szövegünk, ugy hogy pogánykori ősköltészetünk állapotáról csak a folklore meg a történelem analogiáiból, néhány egykoru históriai adatból, az ősszehasonlító népköltés következtetéseiből, népköltésünkben fenmaradt egyes anyagi és alaki reziduumokból, továbbá a nemzeti költsézetnek az Árpád-királyok alatt kissé ismeretesebb viszonyaiból nyerünk némi képzetet. Sjzerelmi, vitézi, mutató és gúnydalokat bőven termett népünknek szá-zadok óta hires dalos kedve és lirai tehetsége; a német Ekkehard krónikája a St. Gallen alatt dőzsölő magyar kalandor-csapat mulató énekét emliti; Szt. Gellért legendájában van a kedves kép az éjfél körül kézi malom forgatása közben vidáman dalolgató magyar szolgálóról; míg szt. Gellért vértanusága idején (1061) a pogány lázadók «kárhozatos dalokat énekeltek a keresztény hit ellen» (praedicabant nefanda carmina contra fidem). Epikai dalaik mondai vagy történeti eseményekről, prózai mondáik és meséig - ilyeneket ma is kedvel népünk - továbbá áldozati énekeik mind elvesztek az ősvallással és mitologiával együtt, melyben gyökereztek, s amelynek csak rendkivül gyér törmelékei élték tul a keresztény térítők irtó munkáját. Amit a későbbi krónikások az ünnepi diadalmi, történeti énekekről írnak, mind a maguk korából vett vonás és csak az ő idejükre jellemző. A népköltés mellett aligha volt, mint később az Árpád-királyok korában, külön hivatásos énekesrend, mely talán a vallásos éneket és az epikát művelte; hanem valószinüleg a papok (táltosok) voltak a nép hivatásszerü énekesei és epikusai. Nem tudjuk azt sem: volt-e, s minő fejlődésiu fokon állhatott a pogánykorban naiv epikánk. Ismerve népünknbek a mesékben és balladákban nyilatkozó szerkezeti érzékét, népdalainknak és zenénknek eredeti keleties jellegét, némi fogalmunk lehet a pogánykori költői termékek műalkata és zamata felől. A cselekvény hármasbonyadalma a dalok festői kezdete, drámai jelenetekben fejlődése, haladványa a belső formának nem új keletü mintái; a parallelizmus és az alliteráció, a gondolat-ritmus az ősköltészet formai elemeihez tartozott, népköltésünkben, bár erősen megfogyatkozva, maig fenmaradt, s nem a germán népektől került hozzánk, mert az összes altáji népek költészetében feltalálható, a tunguzokig; a zene tagolódásával és a tanác ritmusával kapcsolatosan elég éles ütemezésü volt verselésünk is, amint ez némely - láthatólag ősrégi - közmondásunkon is megtetszik; ősi ritmusszerkezeteink közé tartozott kétségkivül az ősi nyolcas, népdalainknak és a rokoh népeknek e legkedveltebb versformája, a finn epikai főverse. Mindezt a valószinütlenség veszélye nélkül mondhatjuk népünk irodalmi kulturájának prehisztorikus - a latin betüt megelőző - állapotáról. Nemzeti költészetünk az Árpád-királyok alatt. A magyar királyság első három századából sem maradt ránk a nemzeti költészetnek egyetlen szöveges terméke sem, de a korra nézve két dokumentált tény erősen kiemelkedik: egyik egy külön énekesrend létezése, másik a történeti költészet virágzása. A joculatorok testü-lete udvari intézmény volt; ily testületek voltak mind a központi királyi udvarnál, mind a királyi várakban s eltartásukra külön várjószágok voltak rendelve, s az udvart, illetőleg az udvar ott nem létében a várnépet mulattatták. Az oklevelek általános joculator nevének a magyarban többféle név felel meg, s ugy látszik, e mulattatóknak két főbb fajtáját kell megkülönböztetnünk: az igreceket, akik inkább zenészek voltak, amellett azonban némelyek bohóskodást is űztek (a szláv szó arra látszik utalni, hogy ez udvari zenészek jórésze, legalább eleinte, szláv nemzetiségü lehetett); és az énekmondókat, akik versszerzők és előadók voltak, s versöket hanszerrel (a pengetős kobozzal és a vonós, de nyeregtelen hegedővel) kisérték, ez utóbbiak neve kobzos, hegedők, regős (talán ez a legősibb név; epikus recitatort jelenthetett, maig élő népszokás a regölés), l. Lantosok. Ez intézményt nyugati példára karolhatták fel királyaink, midőn a lovagvilág szokásait a magyar királyokhoz férjhezmenő hercegnők terjesztették fejedelmi udvarunkban s egyes nagy hirü troubadourok nálunk is megfordultak (p. Peire Vidal Imre királynál). Leginkább a XII. sz.-ban virágozhatott; a XIII. sz.-ban a királyi udvar szegényültével s a jószágok eladományozásával a joculatorok is inkább az oligárkák kezére kerülnek. A joculatorokról szóló okleveleink mind a hanyatlás ezen korából valók. E testületnek egyenest a történeti költészet művelése lehetett feladata. Valószinű, hogy a királyi énekmondók mellett szegényszerübb vándorénekesek is voltak. Az énekmondók tárgyairól a kortársak feljegyzéseiből van tudomásunk és a kró-nikákból, melyek adataik egy részét belőlük meritették. Béla királly Névtelen jegyzője említi, hogy ő azért irja meg hiteles krónikáját, mert igen illetlen volna, ha oly cicső nép mint a magyar, a maga eredetét és min-den vitéz tetteit «a parasztság csalfa meséiből vagy az énekmondók csacska énekeiből álmodozva hallgatná». Tuhutumról szólva ismét igy szól Anonymus: «Ha jelen levelem betüinek nem akartok hinni, higyjétek az énekmondók csacska énekeinek és a parasztság hiu meséinek, kik a magyarok vitézi tetteit és hadait mind mai napig sem eresztik feledésnek». Ez adat annál hitelesebb, mert Anonymus lenézéssel nylatkozik eme közszájon forgó mondákról, illetőleg az énekmondók epikai dalairól, melyek a honfoglalást és a magyarok viselt dolgait oly naiv formában és annyi költői elemmel megtoldva adják elő, hogy a tudós pap a kritika álláspontjára helyezkedik velük szemben. Az irástudók e naiv kritikája és lenézése elősegitette a XII. és XIII. század gazdag történeti költészetének elenyésztét, mert nem részesítették a megörökítés tisztességében. De mégis éppen krónikáinkban, latin szövegben, fennmaradtak e költészet némi romjai. Maga Anonymus minden válogatása mellett is, ahol hitelesebb forrásai hallgatnak, a naiv hagyományra támaszkodik, tán nem a korabeli regösök variánsaira, hanem a hagyománynak előkelőbb helyen öröklődött s azért hitelesebbnek tartott változatára. A honfoglalásnak az a története, melyet ő jóhiszemüleg ad, sok mondai elemmel van ke-verve; különösen sok nála a helyi monda. De Anonymusnál jóval többet megmentett a XII. sz.-beli királyi jegyző, ki nem is idegenkedett annyira a naiv hagyománytól s akiból a korunkra maradt krónikák nagy része, Kézaié és a Képes Krónika is meritett. Ezek őrizték meg a hunnmondákat és a királymondákat. Az árpádkori magyar történeti költsézet három fő tárgyköre közül (Hunn-, honfoglalás-, királymondák) leggazdagabb a hunnmonda, melynek eredetisége flől sok vita folyt nálunk. Abban az alakban és terjedelemben nem élt e monda a nép ajkán, mint a krónikákban találjuk, melyeknek alaptipusa külföldi krónikákból is meritett, de viszont sok olyan részlet van a magyar hunnkrónikában, mely a külföldi krónikákban és hunnmondákban nem fordul elő, s több részlet láthatólag a magyaros észjárás bélyegét viseli magán. Etele alakja jobban elő-térben áll, mint a külföldi mondákban és a világhóditó hős és nemzete sorsának tragikus vonása is élesebben kirajzolódik. Nem volt ez nálunk puszta könyvmonda, hanem a nép és énekmondók ajkán élt legalább a XII-XIII. sz.-ban, talán a pogánykorban is már. A honfoglalás mondái kisebb csoportokra oszlanak a mitikusabb Álmos és a történetibb Árpád, továbbá Zoltán és vezéreik körül; ide tartozik a Fehér ló mondjáéja, az ország megvétele jelképekkel. A királymondák Szár László családjnak, Endre és Béla, Salamon, Géza és Szt. László egényes történeteivel foglalkoznak. A királyság korában a magyar naiv epikát keresztény világnézet hatotta át, a régi hősök mellé a szt. királyok és a lovagok alakjai sorakoztak a mondák közé legendák vegyültek. Különösen népszerü hőse volt a népképzeletnek Szt. László, kinek tettei a képzőművészetnek is kedvelt tárgyai voltak. Apróbb mondáink közt sok kerek szerkezetü van, mint a Botond-monda, a gyászmagyaroké, a Csanád-monda és Szt. László életéből több. Deák nyelvü magyar irodalom. A kereszténység a latin irást a deák nyelvvel együtt hozta be, amely hivata-los nyelve volt. A misés könyvek, evangeliumok, breviariumok, szerkönyvek megléte lehetőleg minden plé-bánián szükséges volt, s mindjárt keresztségünk első idejében buzgón folyt e legszükségesebb egyházi könyvek másolgatása, de jó időbe került az akkori irás nehézkessége és mesterséges volta és az anyag (pergamenn) drágasága miatt, mig segíthettek a könyvszükségen. E latin nyelvü másoló munkásság nem volt irodalom, de terjesztette az irás kulturáját. De az egyház tekintélye alatt nemzetközi érvénye és kiképzett műnyelve miatt a latin lett a világi hivatalos fogalmazványok nyelve is. A törvényhozás tanácskozásai, a törvénykezések, az udvar és a szóbeli hivatalos érintkezés nyelve, tehát a «lingua publica» a magyar volt, de irásba latin nyelven foglaltak minden maradandó végzést: törvényeket, itéleteket, hivatalos följegyzéseket, okleveleket, vagyis a «lingua diplomatica» a deák volt. Ezen közölték az elemieken felülálló ismereteket is a tanításban, s az irástudók (értve ezt a fogalmazni tudásra is) sokáig általán az egyházi férfiak voltak. Igy esik, hogy az ügyiratoknál irodalmibb természetü műveket is a kiművelt latin nyelven irják meg, s a magyar szellem a maga eredeti gondolatait is századokig többnyire latin nyelven hagyja az utókorra: latinul iratták meg királyaink a nemzeti krónikát, latinul irták egyes papjaink hittudományi munkáikat és a legendákat. E latin nyelvü M.-nak rendkivül becses alapköve első szent királyunknak fiához intézett emlékirata (de morum instiutione), mely a törvénytárban Szt. István első dekretumaként szerepel; ez eredeti tartalmu és mély elmére valló erkölcsi és politikai mű csak a példában követi Bölcs Leót, ki fiának hasonló iratot hagyott volt örökségül. Magyar nyelvü irodalom. A magyar nyelv irásos használatát is az egyház céljai tették szükségessé. Ez a szükség mindjárt kezdetben jelentkezett és irott nyelvvé tette, bár igen szűk körben, a magyart. A hivek anyanyelvén szükség volt a legfőbb keresztény imádságok és vallási tételek, evangeliumok hiteles szövegére, melyeket dogmai szempontból is, az állandó forma kedvéért, irásba kellett foglalni. Szükség volt énekekre is. Mindezt latinból fordították a hivek használatára. A papoknak is szükségük volt bizonyos állandó for-mulákra, valamint beszédekre, mert nagy részük a papnevelés akkori állapota mellett nem tudott prédikációt szerkeszteni. De a magyar nyelvet ez első szükségi egyházi iratokon kivül egyéb fogalmazásra alig használták és semmi emlékünk arra, hogy az egész Árpád-kor alatt (1301-ig egyébféle magyar szöveg megörökítésére vesztegették volna a latin betüt és a pergament. Ez a magyar nyelvü írott irodalom tehát egészen alárendelt helyzetben és a szellemi élet egyéb nyilatkozásaitól elszigetelten marad sokáig. Mellette egyfelől az eleven szóhagyományban és a dallam ütemeivel összeforrva tenyész tovább a magyar nemzeti költészet, melyet betüre nem méltat senki, de a nép kedélyi szükségletét a vallás körén kivül ez elégíti ki; másfelől e fordított irodalom mellett a magyar eredeti gondolat kifejezéséül fennáll a latin nyelvü M. Irott irodalmunk nem az iratlanból fejlődött; nemzetközi hatásra indult meg, s több századnak kellett eltelnie, míg a magyar nyelven való írva-dolgozás mestersége gyökeret tud verni. Csak a vegyes házbeli királyok korából vannak rá emlékeink, hogy az irott irodalom közelebb férkőzik a nemzet szelleméhez, világi tárgyakat is fölvesz és általánosabbá válik. S a magyar szelvü irodalom egész történeti evolucióját az a kettős terjeszkedés jellemzi, mellyel egyrészt az idegen (főleg latin) nyelvü magyar szellemi termeléstől hódit el mind több tért, másrészt a népköltést törekszik lassanként fölvenni, pótolni s helyette a népszellemet mind jobban kielégíteni. Müirodalmunk története magyarosodás, amennyiben az irodalmi alak mind nemzetibb tartalmat vesz föl; másfelől magyarosítás, amennyiben az idegen nyelvü M. rendre magyar nyelvüvé válik. Vallásos irodalmunk árpádkori emlékei. A hazánkat ért borzasztó és hasonlíthatatlan dúlások, a tatárjárás és a török uralom kulturánk irásos emlékei közül csak keveset kiméltek meg. Ama számos első szükségleti vallásos magyar nyelvü irat közül csak kettő maradt ránk az Árpád-ház korából, egy prózai és egy verses darab. A Halotti Beszéd (l. o.) 1227 tájáról egy lapnyi magyar részlet egy teljesen latin szövegü testes szerkönyv-ben, mely a papság számára utasításokat, formulákat foglal magában; a temetési szertartás előírásánál fordul elő, a sirnál magyar nyelven tartandó beszéd és könyörgés szövege. Irodalmi érédeke az, hogy benne fenn-maradt egy szertartásos beszédformula a vele járó imádsággal együtt: még pedig olyan beszéd, mely belső formája és stilus tekintetében nem szoros fordítás, hanem félig-meddig eredeti fogalmazás; ugyanis gondolati tartalma nagyrészt benne van a szomszédos latin szövegben, de nem ily rendben, nem szószerint és nem ily tömör szerkezetben. Lapidáris mondatai a magyar irásmódnak efféle nemben, a XIII. sz. elején bizonyos fejlettségére mutatnak s biztos szerkezete is arra vall, hogy a latin egyházi monumentális stilust már akkor meglehetősen tudták magyar papjaink utánozni. Különben e majdnem hét százados emlékünk nyelvészeti tekintetben fontosabb. Majd száz évvel fiatalabb nála, vagyis a XIV. sz. elejéről való a Königsbergi Töredék (l. o.), egy Mária-ének darabja, melyet a többszöri másolgatás láthatólag eltorzított; az épebb sorokban még fölismerhető a ritmus tagolódása nyolcas és hetes sorokból (4,4 +4,3) összeállított periodusokra; s a Königs-bergi Töredék érdekes adalék arra, hogy az ókortól kezdve napjainkig kedvelt eme verstani tipust énekjfordítóink hogy ültették át a középkori latin egyházi költészetből. A fordítás rimtelen. A vegyes házbeli királyok korában, 1301-1526, a világi műveltség terjedésével a magyarul irás is nagy hal-adást tesz. A latin nyelvü M. nem válik ugyan magyar nyelvüvé, a tudomány közegéül fennmarad, sőt egyre emelkedik a korszak végéig. Verbőczy Istvánb hires Tripartitumáig, a régi magyar jogtudomány e klasszikus termékéig. A XV. sz.-ban főleg az antik műveltségű Mátyás királyunk alatt a latin nyelvü irodalom új kor-szakba lép át, a renaissance frissíti fel, a királyi udvar körül sereglő hazai és külföldi humanisták elegáns latinsággal váltják fel a középkori latinságot, s a tudomány különféle ágain kivül a szónoklat és a költészet is latin nyelven szólal meg náluk (Janus Pannonius, Vitéz János, Geréb László stb.). A nagy király nevéhez fűződik ama kor egyik legnagyobb könyvtárának, a Korvinának (l. o.) felállítása, s alatta történt a könyv-nyomtatás meghonosítása Magyarországban (Hess András, Budán 1472). De a fényes kezdet a gyönge utó-dok alatt abbamaradt, mielőtt a rennaissance megmagyarosodva a nemzet szellemét mélyebben érhette és megtermékenyítette volna. De ha a latin nyelvü M. e szerint inkább tért foglalni látszik, mintsem magyarrá változni: a magyar nyelvü irodalom mégis terjeszkedett és önállóbb lett; latinból mind több egyházi éneket és prózai vallásos művet; legendát, elmélkedést, beszédet, imádságot fordítottak, ugy hogy egy jókora tömegü fordított vallásos irodalom támadt, sőt eredeti magyar vallásos munkák és énekek is tekintélyes számmal keletkeztek; kezdett a magyar nyelv a hivatalos okiratokba is behatolni (Hunyadi János kormányzói esküje), annál inkább a magán ügyiratokba (Vér András menedéklevelei); sőt a magyar írás és fogalmazás tejedésével a világi énekköltés egyes darabjait is megörökítették. Ez az énekköltség nevezetesen a történeti énekmondás e két századon át is divatban maradt, noha a királyi énekmondók rendje már az Anjouk alatt elpusztult s az énekmondók vándorolva, vagy egyes főurak udvarában egyenként üzték mesterségöket (Mátyásnak is voltak magyar énekmondói; a XVI. sz.-ból ismeretes Szondinak, a drégeli hősnek példája ki két énekes fiut tartott). Történeti adatok szerint a hegedősök lant mellett énekelték koruk nevezetes eseményeit: A Zách-család és Kis Károly esetét, Kont és a harminc nemes lefejezését, Zsigmond pokolbeli bűnhődését, Hunyadi János dicsőséges harcait, sőt külföldi regékkel is mulattatták hallgatóikat. A magyar nyelvü irodalom reánk maradt emlékeinek időrendileg összefüggő sorozata a XV. sz. első felével, Zsigmond király korával kezdődik. Az erre következő száz évből, a középkor utolsó századából a könyv-nyomtatás elterjedéséig mennyiségileg tekintélyes kódexirodalmat tudunk felmutatni, mely maig majdnem 100 kisebb-nagyobb tejredelmü emlékből áll; főgyüjteményökben, az Akadémia Nyelvemléktárában eddig 14 kötet van kiadva, több kódex külön kiadásban látott napvilágot. Tartalmuk csekély kivétellel vallásos. Végtelen elmélkedések, a szerzetes életre vonatkozó tanítások, prédikációk imádságok, énekek, legendák, nagyrészt az európai közös legendatőkéből véve, illetőleg egyes magyar egyházi irók (Temesvári Pelbárt) latin feldolgozásaiból fordítva. Egy vagy más érdekességökkel kiemelkednek ez egyhangu és jórészt rideg tömegből; a 162 lapra terjedő, különben csonka Ehrenfeld-kódex, legrégibb magyar könyvünk (szent Ferenc életéről szól, azért másik nevén Ferenc-legenda), elbeszélő prózánknak is legrégibb terméke, mely ódon nyelvéért nyelvészetileg is igen fontos emlék; továbbá két bibliaforditás, az egyiknek, a XV. sz. közepéről, három nagy töredéke maradt fenn a bécsi (ószövetség nagyrésze), müncheni (evangeliumok) és Apor-kódexben; a másik a Jondánszky-kódexnek nevezett és 1516-19. készült másolatban maradt fenn, régebben Báthory Lászlónak tulajdonították. A nyelvileg is érdekes Érdy-kódexben igen sok a legenda. Szent Elek és a Bárlaám és Jozafát legendájában a magyar mulattató próza (széppróza) első kísérleteit találjuk. Magyar vonatkozásánál és korfestő tartalmánál fogva nagy érdekü a Margit-legenda (boldog Margitról, IV. Béla királyunk leányáról). A vallásos költői irodalom himnuszokból és egy legendából áll. Amazok jórésze a kö-zépkori latin himnuszokból van fordítva; verselésök általán gyenge, a pap fordító többnyire csak a szótag-számot mérte s dallamtalan sorokat alkotott; de egy-egy átdolgozás költői érzésről és jeles ritmusérzékről tanuskodik, p. Szent Bernát éneke. Jellemző csoport ezek mellett a nemzeti szentekről: Szt. Istvánról, Szt.Lászlóról szóló ének és a Mária-énéekek, melyekben a nemzeti és keresztényi érzés mély bensőséggel egybe forr, s hang és stil emelkedett, a verselés is általán sokkal jobb, mint a közös egyházi himnuszok for-dításaiban; nálunk a Mária-tisztelet is nemzetibb szint öltött, s régi énekeinkben a Mária mint hazánk anyja és pártfogója, a honfiui tisztelet tárgya is. Első verses elbeszélésünk alexandriai szt. Katalin legendája, mely alkalmasint latin eredeti után van jól lüktető nyolcasokban dolgozva; terjedelme is jelentékeny, 4073 sornyi. A kódexek és egyes véletlenül korunkra maradt följegyzések fenntartották a középkor utolsó félszázadának néhány világi versét is. Az a néhány minjárt többféle műfajt képvisel és többféle eredetü. Balladatöredék lehet a Kis Károly megöléséről szóló két sornyi maradvány; vagy egy népdal-strófa, egy élénk szatira (Apáti Ferenc feddő éneke, igen jó ritmusban); több emlékdal, igy Mátyás királyról (erős nemzeti érzéssel), Both Jánosról stb.; az örömdal, melyet a pesti gyermekek énekeltek Mátyás királlyá választásakor. Ezek közül találunk költőibb nyelvü és szabb ritmusu darabokat, melyek az akkori naiv költést fejlettebbnek mutatják az egyház énekköltésnél. A világi epikának maradványai: Szabolcs viadalja 1476-ból. Ez már nem hegedősének, hanem irásban szerzett vers, egyik előpostája a XVI. sz.-beli históriás éneknek, mely a középkori történeti költészetet felváltotta, s egykoru események hiteles, minden költői leleményt kerülő előadását tette fela-datává. Másik az Ének Pannonia megvételéről, szintén tudákos átdolgozása a Fehérló mondája valamely régibb szövegének, helyenként megtartva az eredetiből egy-egy alliteraciós és elevenebb ritmusu részletet. A naiv mondából a képzelet szabadságával dolgozó, szóbeli énekszerzés divata a könyvnyomtatás terjedésével gyorsan hanyatlik, az író versszerzők kerekednek felül, kiknek fő erénye a történeti igazság. A XVI. sz. iró költőinél: a tanult «lantosok»-nál, literatus versszerzőknél alig találjuk nyomát, hogy előttük a magyar költői dikciót és technikát külön hivatásos énekmondók századokon át művelték volna. A költői gyakorlat e ha-gyománya csak mintegy az irodalmi felszín alatt áramlik tovább s folytonosságáról a XVI. és XVII. sz. egy-egy népiesebb eredetü költői terméke, különösen pedig a XVI. sz. második felében Balassi Bálint és a XVII. és XVIII. sz. határán a kuruc költészet lirája tesz tanuságot. Második korszak: 1525-1772 XVI. sz.-beli M. (Protestáns kor, a mohácsi vésztől a bécsi békéig, 1526-1606.) Nálunk a középkor végét az általános európai változáson kivül egy nagy politikai válság jelöli. A mohácsi vész megbontja a középkori hatalmas magyar királyság politikai egységét, a reformáció vallásilag is kétfelé osztja a nemzetet, s eltelik két század külső és belső harcokkal, a török elleni védekezés és felszabadítás, a vallási villongás és a német hatalmi befolyás távoltartásának küzdelmei közt, melyek a nemzet erejének javát egyébre kötötték le, mint a művelődés ügyére. De ha Magyarország hatalmi állásának e változása nem volt alkalmas arra, hogy az országot szellemi tekintetben kiragadja a középkorból, másrészt az általános kulturális áramlatok itt is megtet-ték hatásukat s a körülményekhez képest nálunk is élénk szellemi tevékenység indult meg. Nevezetesen a renaissance és a hitújítás áramlata nagyrészt már egyesülten is, a könyvnyomtatás hathatós segítségével átalakítja a középkor szellemét, a gondolkodás szabadabb, a kutató szellem élénkebb, a műve-lődés vágya általánosabb lesz, s a reformáció demokratikus iránya könyvre kapatja a nép széles rétegeit is. Az irodalom köre kitágul: a vallásos irodalom mellett a világi is nekilendül. A magyar nyelv nemcsak irott, hanem nyomtatott nyelvvé lesz, s e technikai eszköz segítsége rohamosan kifejleszti az irodalmat, mely ki-szabadul a kolostorok másoló celláiból és amint hazaszerte terjed az irás és olvasás, az életnek válik - mint foglalkozás is, mint szellemi táplálék is - egyik fontos szükségletévé. Vallásos irodalom. A középkorból kifejlő XVI. sz. irodalma még kiválóan vallásos; de a vallásos irodalmat a protestantizmustól megindult eszmeharc, polemikus erő és népies irány jellemzi. A protestantizmus tériteni akar az érvek és ékesszólás erejével, s a tömegeket akarja meggyőzni. Eszközei a szószék, a sajtó (állandó és vándorsajtó nagy számmal keletkezett a XVI. sz.-ban) és az iskola voltak. E törekvés gazdag teologiai és polemikus irodalmat hoz létre az 1530-as évektől fogva. Külföldi akadémiákról hazakerült ifjaink részint a renaissance, részint a reformáció hatását hozzák haza s azzal dolgoznak. Fordítják a bibliát; Komjáti Benedek szt. Pál leveleit (1533); Pesti Mizsér Gjábor az evangeliumokat (1536), mindkettő Erasmus nyomain; Sylvester János az újtestamentomot (1541); Székely István, Heltai Gáspár, Melius Juhász Péter, Félegyházi Tamás kisebb-nagyobb részleteket, mig a hat évtizedes fáradozás eredményeül 1589-90. létrejön Károli Gáspár gönci papnak többek közreműködésével készült teljes bibliafordítása, mely a protestánsoknak száza-dokig autentikus bibliája marad. A tulajdonképeni hittudományi irodalom is az 1530-as években kezdődik s mintegy 40 évig a protestánsok művelik, és pediglegjelesebb térítőik: Ozorai Imre, Melius Juhász Péter, a hitét többször is változtató Dávid Ferenc, a rendkivül termékeny Bornemisza Péter és ez időszak végén Ma-gyari István. (Az országban való sok romlásnak okairól). E térítő irodalom a köznép nyelvén, erős, szemléle-tes magyarsággal szól. A katolikusok csak később kezdtek a védekezéshez. Az 1561-ben behozott jezsuiták vették föl először a küzdelmet a szószéken és az iskolában; az irodalmi harcot Telegdi Miklós pécsi püspök kezdte meg katolikus részről (Prédikációk, 1577), ki az első kat. sajtót felállította Nagyszombaton; folytatta e harcot Monosziai András püspök és később a jezsuiták. Mindkét fél iratait rideg, komor, türelmetlen szellem hatja át, s a haza szerencsétlenségét a kor erkölcsi romlottságának és vallási tévelygésének tulajdonítják, egymást téves felelőssé isten büntetéséért. E komor hang uralkodik az ország romlását sirató jeremiádok és a nagyokat is bátran feddő költészet darabos verseiben, melyeknek szerzői nem annyira költők, mint prédiká-torok és tanítók is; átdolgozták a kat. énekeket, Lutheréit, v. eredetieket írtak: Dévai Bíró Mátyás, Székely István, Sztárai Mihály, Batizi András, Huszár Gál; énekgyüjtemények is keletkeznek: Gálszécsi Istváné 1536.; Szegedi Gergelyé 1569. Ez énekek egyhangu tartalmát és sötét szinezetét nem enyhíti, csak szárazab-bá teszi a sok dogmatikus elem. Tudományos irodalom. A renaissance hatására főleg a filológia és történetirás terén bizonyos mozgalom indult meg. Egyes magyar tudósok külföldön szerveztek jeles nevet: az itthon működők közt nevezeteseb-bek: Sylvester János, a bibliafordító, ki az első disztichonos verseket irta 1541., előbb a Gesner Konrád né-met kezdeményénél, a magyar népdalok költői sajátságait észrevette s az első magyar nyelvtant irta (latinul) 1539.; Pesti Gábor hat nyelvü szótárt adott tárgyi csoportok szerint 1538. és egy kötet aesopusi mesét 1536.; Heltai Gáspár, a száz eredetü erdélyi magyar iró, aki szintén fordította a bibliát, Bonfinius után magyar kró-nikát dolgozott, egy kötetes Cjancionalét, versgyüjteményt bocsátott közre kolozsvári sajtójában és egy kötet mesét adott ki prózában, de kiszinező előadással, a tanulságot gyakran kora viszonyaira alkalmazva; Baranyai Decsi János 5000-re, menő közmondás-gyüjteményt adott ki Strasburgban 1588. Az első magyar nyelvü világtörténeti munka Bencédi Székely István Világkrónikája 1559. Jelentékeny számmal van e korból emlékirat és napló, de csak korunkban láttak sajtó útján napvilágot; kiválóbbak: Zay Ferenctől Az Landorfeirvár elveszésének oka (1521), s még inkább Mindszenti Gábortól: János király végéről (egyszeró, meleg előadással, 1540). Históriás énekek. A vallási elem hatotta át a mulattató költészet nagy részét is. Epikusaink szívesen merítet-tek tárgyakat a bibliából s egész sereg ótestamentomi elbeszélésünk van (Batizi Andrástól stb.); ez a bibliai epika nagyrészt célzatos. Számos versszerzőnk a hazai, egynéhány pedig a külföldi történethez folyamodott tárgyért. A régi magyar énekmondók történeti költészete már átalakult verses krónikává. Voltak még vándorénekesek (hegedősök), kik a régi naiv és költőibb módon mondtak éneket, de az idő emberei a tanult lantosok lettek, akik már a sajtó számára is dolgoztak és költészet helyett valót adtak. E száraz, krónikaszerü epika - az u.n. históriás ének - fő képviselüje Tjinódi Sebestyén (virágzott a század közepén), ki maga készí-tette dallamokra énekelgette, de ki is nyomatta verseit, melyeket többnyire az egykoru eseményekről, költői alakítás nélkül, szigoru hitelességgel, gyarló rímű és ritmusu alexandrinokban, de hazafias lendülettel szer-zett. - Széphistóriák. Krónikás előadás és rögös verselés jellemzi a költött tárgyu elbeszélések egy részét is, pl. Ilosvai Péter Toldi Miklósát, mely összefüggéstelen adathalmazként őrizte meg a Toldi - mondát későbbi költők számára. Másik eredeti mondánk a kerek szerkezetü Szilágyi és Hajmási c. verses elbeszélésben ma-radt ránk (1571); e tárgy egy székely népballadából is ismerős és előkerült a délszláv epikában is. A többi mulattató verses elbeszélés mind fordítás az ókori és középkori lovagi és tündéres regékből, részint a Gesta Romanorum, részint Boccaccio, részint más külföldi források nyomán: Fjortunatus Póli István Joveniánusa, Istvánfi Pál Volter és Grizeddisze (Petrarca), Euryalus és Lucretia (Aeneas Sylvius), Ráskay Gáspár Vitéz Franciskója, s a mindezeknél csinosabb Béla király és Banko leányáról c. horvát eredetiból fordított széphis-tória; legszebb azonban s verselésre és előadásra nézve is jeles Gyergyai Albertnek Argirus királyfiról szóló tündérregéje, mely edvelt népkönyv lett. A világi lira termékeit alig méltatták megörökítésre s kivált a vigágénekeket (szerelmi dalokat) nem tartot-ták illőnek kiadni. A fenmaradt világi énekek: vitézi versek, lakodalmas énekek (Házasok énekei, Adhortatio mulierum)) és némely tréfás gunyolódó versek (Mívesek lakodalma) ügyes technikára vallanak és népies színezetűek. A lirában emelkedik ki a XVI. sz. legkitünőbb költőjne, egy igazi lirai egyéniség. Balassi Bálint (1551-94), a sokat szeretett és szenvedett főuri levente és költő, ki szenvedélyesebb és mulóbb vonzalmait, hazafias, vitézi és vallásos érzéseit változatos hangban és formában, heves és játszi képzelettel és megnyerő közvetlenséggel fejezte ki. A hazai és számos idegen ajku népköltéstől eltanulja a dalhangot, sőt részben a dalkompozíciót is megkezdi irodalmi költészetünkben; ő emeli a népköltést oly szerencsével irodalmi lirává, amint azt Tinódiék az epikával nem tudták megtenni. Nyomtatásban csak vallásos versei (köztük néhány világi) láttak napvilágot, de egyéni hangjukkal ezek is annyira kedveltek voltak, hogy 23 kiadást értek. Világi verseinek nagyobb és értékesebb részét csak kéziratban ismerték, s kódexük a költő halála után korunkig lappangott. Iskolája a XVII. sz. egész liráján végig húzódik. A szépprózának Pesti és Heltai meséi mellett egyéb műfajba tartozó emlékei is maradtak. Talán szintén Hel-taitól való Salamon és Markalf történetének népkönyvvé vált feldolgozása. A kisebb humoros iratok közül említhető a Kopaszság dicséreti (1580) és az eredeti Mánkóczi István kalandjai. A regény és novella Ponciánus históriájával (hét böcs mester) köszönt be. A drámának is birjuk több emlékét. A népmisztérium nálunk is már a középkorban is divatban volt, de fejlődésének mindvégig csak alsó fokán maradt: a minisz-térium-jelenetnél. Ily előadások a XVI. sz.-ban is szokásosak voltak. A XVI. sz.-ban köszönt be irodal-munkba a drámai forma, a protestáns dramatizált polemiával és szatirával (Sztárai Mihály, A papok házassága 1550: Igaz papság tüköre; Debreceni disputa). Eleven dialogja, maró szatirája és erkölcsfestő ereje becsessé teszik a Balassi Menyhért árultatásáról irt comoediát, mely a XVI. sz.-n ak egyik legkitünőbb irodalmi terméke. XVII. századbeli M. (a bécsi békétől a szatmári békéig, 1606-1711.) A nemzet szellemi és anyagi erejét a XVII. sz.-ban három nagy kérdés foglalkoztatja: a vallás, a török kiüzése és az ország politikai szabadságá-nak megóvása a német fenhatóság ellen. A két első a XVI. sz.-ból maradt fenn nyilt kérdésképen, a harmadik e század második felében vált égetőbbé. Vallásháboruk, török elleni hadjáratok és szabadságharcokkal telt el a század, mely végre is többé-kevésbbé mindhárom kérdést megoldotta s a szatmári béke hosszabb nyugalom kezdetét jelenti. E kérdések a szellemi életnek is fő kérdfései. A vallásos irodalom e század első felében virágzik fel legdúsabban Pázmánnyal; a török elleni küzdelem vezeti Zrinyi tollát s ihleti az első magyar nagy müeposz megalkotására és a magyar hadtudományi irodalom megalapítására, s végül a német elleni küzdelmek teremtik meg a magyar politikai llirát, a kuruc költészetet. E létkérdések mellett a művelődés útján is halad a nemzet: katolikus és protestáns iskoláink felvirágzanak, Pázmány megalapítja az egyetemet, a sárospataki, debreceni, nagyenyedi protestáns főiskolák a fejedelmek pártfogása alatt fejlődnek s tanszékeiken nem egyszer európai hirü tudósok tanítanak. Apáczai Cseri János már e század közepén meg-szólaltatja a filozofiát magyarul, s a műveltség és az irói ügyesség terjedésnek kitünő jele az a tény, hogy a verselés, levelezés, naplóirás, emlékiratok szerzése a főrend körében, sőt jórészt a középrendnél is ugyszólván általános szokássá vált. Ennek emléke e század számos verses könyve, kivált pedig gazdag diplomáciai és magánlevél- és mémoire-irodalma. A vallás irodalom különösen a század első felében volt élénk, midőn a kat. visszahatás Pázmány vezetése alatt szellemi téren teljes erejével kifejlett és a protestantizmust visszaszorította. Maga Pázmány Péter esz-tergomi érsek, a «biboros Cicero» volt a hitvitáknak szóban és tollal legkimagaslóbb alakja, széles tudomá-nyával, páratlan dialektikájával, világos és átható eszével és nagy nyelvtalentumával; mellette egész táborkar működött, s ellenük is a protestáns prédikátorok egész sora szállt síkra. Legkiválóbb hitvitázók és vallási irók még kat. részen; Balásfi Tamás boszniai püspök, Veresmarti Mihály apát, Sámbár Mátyás és Káldi György jezsuiták; a reformátusok közt Alvinczi Péter (ltinerarium) és Czeglédi István kassai lelkészek. Komáromi Csipkés György, Pósházi Matkó, Gyarmathi, Szenci Molnár Albert és Geleji Katona István; az evangelikusok közt a Zvonaricsok. Ez élénk, többnyire szenvedélyes, hathatós, olykor a méltóság, olykor az irónia, sőt sokszor a csúfolódás hangján beszélő vitairodalom teremti meg a magyar könyvnyelvet, mely már újabb hajlékonyabb, többféle hangnemü, mint a XVI. sz. prózája, s kidolgozza a nyelvet elvontabb fejtegetések, különösen az értekező és szónoki érvelés eszközévé. Pázmány egyrészt a nép nyelvének természetes erejét, szemléletességét és gazdagságát szokatlan mértékben bevitte az irodalomba, másrészt kiképezte az addig inkább egymás mellé rendelő magyar mondatszerkezet periodusos tagoltságát. Ekkor keletkeztek egy százados fejlődés gyümölcseiként azok a nagy vallásos irodalmi művel, melyeknél azután századokig meg-maradtak az egyes felekeztek. ily művek Pázmány Hodégusa (Isteni igazságra vezérlő Kalauz), mely a kat. hit rendszerét foglalja összue (1613) és Prédikációi (1636). Megszületett pár évtizeddel a protestáns után a kat. hiteles Szentirás is, Káldi György Bibliája (elkészült 1607. megjelent 1626.) s ugyanő Prédikációkat is adott ki. Szenci Molnár Albert kijavította Károli Bibliáját (Kassán 1608), s lefordította Kálvin Istitutioit, ez alapvető vallási munkát, Scultetus Postilláit prédikációgyüjteményül protestáns lelkészek számára, s Marot és Béza zsoltárait énekeskönyvül, s a templomi éneklés és a magyar verselés tökéletesítésére. Tőle való egy magyar nyelvtan latinul (1610), és egy latin-magyar és magyar-latin szótár (1604). Az erdélyi hitviták hőse, s a háromságtagadók, szomatosok, presbiteriánusok és katolikusok ellen az erdélyi református egyház erős kezü és fejü összetartója, Geleji Katona István püspök hatalmas vitakönyvekkel, dogmatizáló beszédgyüjteményekkel (Titkok titka. Váltság titka, Praeconium Evangelicum) és szintén énekjgyüjteménnyel (Öreg Graduál, 1636) erősítette a ref. egyház alapjait; ő is nyelvészkedett (Magyar grammatikácska, az etimologiai helyesirás elemeivel). A kat. egyház is szervezvén az áhitat ügyét, több énekgyüjteményt szerkesztettek főpapjaink (Kisdi Benedek egri püspök 1651, Szegedi Lénárd 1674 stb.); jellemző az énekekben a hazafias vonás, mellyel az ország hányatásai közt Szt. István királyhoz és Máriához folyamodnak. Az üldözött és elnyomott erdélyi szombatosok rajongó vallási költészetének emlékeit több kézirat örökítette meg. A vallási küzdelmek kapcsolatban voltak az általános európai vallási mozgalmakkal, de vitázóink a külföldiekkel közös eszmekört a hazai viszonyokhoz alakították. Munkálkodásukban a magyar szempont és magyar szellem érvényesült. A tudományos irodalom néhány ága fejlődésnek indult. A bölcselektben a lánglelkü, de korán elemésztődött Apáczai Cseri János a század közepén már magyar nyelven hirdette Bacon és Descartes irányát (Magyar Logikácska 1654. és Encyklopaedia 1655), de kezdeménye folytatók nélkül maradt. A történetirásban az önéletrajzok, emlékiratok, krónikák, rendszeres történeti művek irása még jobban divatba jött, mint a XVI. sz.-ban. (Pethő Gergely magyar krónikája Szalárdi János Siralmas krónikája, Kemény János, Thököly Imre fejedelmek és Bethlen Miklós kancellár emlékiratai.) Jeles levélirók Pázmány, Esterházy Miklós nádor, Bethlen Gábor, I. Rákóczi György fejedelmek, Zrinyi a költő, Bethlen kancellár, Rákóczi Ferencz és némelyik vezére (Bercsényi Miklós); a családi levelek közt kedvesek e század elejéről Thurzó György nádor levelei nejéhez. Mindezek levelei valóságos misszilis és nem irodalmi levelek, de bennök képződik tovább a magyar társalgás és a széppróza nyelve, s a kor vége felé, alkalmasint francia hatás alatt, némi érzék fejlődik ki a levélstil irodalmi formája iránt is. A nyelvtanirás terén Molnár Albertnek számos követője akad, de a tökéltesedés lassu, s a nyelvhasonlítás (Otrokocsi Fóris Ferenc) még mindig a héber nyelvben keresi a magyarnak alapját. Frayeologiai tekintetben jeles mű Páriz Pápainak maig is kézen forgó latin szótára. Már a hadtudományi és politikai irodalom elsőrangu képviselőre talált Zrinyi Miklósban (Tábori kis tracta, Török ellen való Áfium, Vitéz hadnagy; Siralmas panasz), ki a római, német és olasz hadtudományi irókból (Macchiavelli) nyert tanulmányait a magyar hadviselés elveivel és a maga fényes hadverézi gyakorlatából elvont okulásaival egyesítette. Költészet. Zrinyi, korának e nagy alakja, volt a XVII. sz.-nak legkitünőbb magyar költője is. Világirodalmi műveltségének köszönhető, hogy őseűének, Szigetvár hős védőjének vértanui haláláról, mint a magyar nem-zet megváltásának áldozatáról és Szolimán haláláról irt hőskölteményét nem a korabeli históriás ének modo-rában, hanem Vergilius és Tasso mintájára, de szméjében és jellemeiben eredeti leleménnyel, monumentális stilü nagy eposszá dolgozta ki, mely a renaissancekori európai eposzok sorozatának egyik nevezetes tagja (Obsidio Szigetiana, Szigeti veszedelem 1651). A nagy stilü művet kore nem értette meg, s darabos verselése és nyelve miatt nem élvezte ugy, mint a sokkal kisebb tehetségü, de kitünőbb technikáju Gyöngyösi Istvánt (Murányi Venus 1664. Kemény Simon stb.), aki megmaradt a históriás ének alapján, de fölfrissitette némi költői leleménnyel s a helyzetek lirai kifestésével, s egykoru érdekes történeteket ád, tehát a verses novellát kezdi meg; ereje a lírai részletekben, bravuros festésekben, az újszerü költői nyelvben és hangjának Ovidiusnál iskolázott könnyüségében van. Listius László Mohácsi veszedelme Zrinyi utánzásával készült gyenge alkatu eposz, Balassiszakokban. Irodalmi liránk nem mutat emelkedést, inkább fentartja és terjeszti Balassi vívmányait, s a század lirikusai általán a Balassi iskolájához tartoznak; Rimai János, a diplomata (vallásos és elmélkedő világi versei többnyire Balassi verseivel egüytt jelentek meg), Beniczky Péter aranysarkantyus vitéz (istenes és világi énekek, versbe szedett példabeszédek), Koháry István gr. tábornok és országbíró («Munkács kővárában keserves rabságban» szerzett és emlékezetében megőrzött vallásos és didaktikusversek); ki is adták verseiket. Kéziratban is számos, többnyire főrangu irónak versei maradtak ránk; ilyenek Balassa Bálint gr. Zichy Péter gr. b. Petróczy Kata Szidónia stb. Mindezekben inkább van ér-zés, mint költői képzelet és alakítás. Lírai téren is a legjobbak közé tartoznak Zrinyi Miklós ifjukori szerelmi tárgyu «idilliumai». Kuruc költség. E műköltők verseinél a nemzeti szellemnek sokkal becsesebb és költőibb emlékei azok a nagyrészt névtelen szerzőktől eredő dalok, elegiák, vitézi énekek, balladafélék, melyek e század vallási és nemzeti küzdelmeiből fakadtak, nyomtatásban napvilágot nem láttak és korunkra inkább szájhagyományban és kéziratkban maradtak fenn. A tatár rabságra hurcolt erdélyiek, az üldözött protestánsok, a gályarabságban szenvedő protestáns lelkészek szenvedései megható énekekben szólaltak meg. A nemzeti háboruk külön politikai költészet keletkezésére szolgáltak alkalmul, melyben hol a gúnyos, hol a lelkes, hol a kesergő hang uralkodik. Mind a szorosan vett politikai költészet, mind a hazafias és a szerelmi líra az utolsó két nagy nemzeti mozgalom, a Thököly és II. Rákóczi Ferenc korában zendül meg egész gazdag változatossággal. A régi magyar vitézi élet regényes fellobbanása volt e kor, melynek rajongása a nép költői szellemét is megih-lette. A kor eseményeiről és alakjairól szóló számos verses történet közt legszebbek a balladaszerü költemé-nyek (Esztergom megvételéről, Ocskai Lászlóról, Kerekes Izsákról). De az epikánál sokkal értékesebb a kuruc lantos költsézet. Hol keserübb, hol csúfolódóbb gúny, magyaros büszkeség, szilai lelkesültség, majd mély siralom és az általános nyxomorból fakadt szenvedélyes németgyülölet szólal meg gyakran kitünő dal-formában, ötletes, zamatos előadásban. Igen jelesek egyes genredalok (Balogh Ádám nótája). Sajátságos, hogy a Rákóczi-kor legtöbb szép verse (éppen mint a legszebb levelek is) a szerencsétlenség napjaiból való. E költészet nagyrészt népies szinezetü, a hangnak, formának, rímelhelyezésnek játszi könnyüsége jellemzi a müköltés sokkal egyhangubb formakészletével és nehézkesebb modorával szemben. Bizonyos összefüggsét éreztet egy régibb, gazdag költészettel, mely az irodalomból kiszorulva, a nép ajkán öröklődött tovább. A mulattató próza néhány terméke fordítás a nemzetközi novella-anyagból. Fortunatus 1651. Szép Magellona 1676 és Haller János Hármas Istóriája 1695. (I. r. Nagy Sándor, II. r. Példabeszédek, a Gesta Romanorum fordítása, III. r. Trója Veszedelme, Colonnai Guido lovagregénye után), melyben az elbeszélő előadás kezd kibontakozni a történelmiből. A drámairodalmat az iskolai dráma képviseli e században is. Egyes nagyok udvarában voltak szini előadások (Bethlen Gábornál, Esterházy M. nádornál), de az illető darabok v. latin nyelvüek v. iskolai drámák voltak. Drámai formája irodalmi termékeink (Actio curiosa) sokkal csekélyebb értéküek, mint a XVI. sz. Balassi Menyhértje. Magyar állandó szintársulat alakitására legrégibb kisérlet volt Felvinczi György erdélyi polgáré, ki 1696. nyerte Lipót királytól engedélylevelét. Felvinczitól pár «Comicio-Tragoedia» is maradt ránk, mitológiai tárgyu darab és moralitás. Vállalata eligha volt életre való. XVIII. század. (A pihenés kora, 1711-72.) Az országnak a szatmári békével helyre állt belső nyugalma nem hozta meg az irodalom emelkedését a XVI. és XVII. sz.-ban megvetett alapokon; ellenkezőleg: a nemzeti szellem csökkent s a magyarul irás szinte kivételessé vált. A két százados küzdelemben kimerült nemzet mintegy testi életet élt, az anyagi megerősödés napjai következtek be; a régi eszmények elhaltak, helyöket újak nem pótolták, egyedül a dinasztikus hűség erénye tűzött a nemzet elé nagyobbszerü feladatokat. A nemzeti szellem dekomponálódását elősegítette az, hogy az erdélyi fejedelmi udvar megszüntével a magyar társasélet és kultura nemzeti központja megszünt, felsőbb társadalmunk megszerette a bécsi udvar fényében ragyogni, s így elnémetesedett és elfranciásodott éppen az az elem, mely az előző század magyar szellemi életében vezérszerepet vitt. A török hódítás után üresen maradt területekre idegen telepesek kerültek, a be-vándorló nagyszámu mesteremberek elnémetesitették az ipar nyelvét; az egész magyar társaséletbe sok német elem nyomult be. Az iskola, a közélet, az irodalom nyelve a latin volt s latinul irtak oly munkákat is, minőket azelőtt magyar nyelven szereztek tudósaink. Latin nyelven nagyon jelentékeny irodalom állt elő, szelleme is elég nemzeties, a papi, különösen jezsuita irók egész virágkorát idézték elő a magyarországi deák nyelvü irodalomnak, de mindez nem mozdította elő a magyar irás művészetének fejlődését, sőt a magyar stilus az irodalom számos ágában parlagon maradt. A magyar nyelvü irodalom legértékesebb termékei -- egy-kettő kivételével -- később láttak napvilágot. Magyar nyelvü irodalmunk is a tudományos téren volt legélénkebb, de nem nagyon eredeti. A hittudományi irodalom csak gyönge visszhangja a XVII. sz.-belinek; sok teologiai munka keletkezett, de tudományos értékük és hatásuk aránylag csekély. Érdemesebb munkásság folyt a történetirás terén. Még a régi krónikás tárgyalást képviselik ugyan Spangár András és Kovács János jezsuita, kik Pethó Gergely krónikáját folytatták (1732-ig, illetőleg 1742-ig) s a nagyszámu, de meg nem jelent naplók és emlékiratok (Károlyi Sándoré, Pulayé, Szatmári Király Ádámé stb.) kevés készületről tanuskodnak ugyan, de két becses emlékiratot e kor is mutathat fel: Cserei Mihály Erdélyi históriáját, mely kivált az egykoru és közelmult események keresetlen és eleven előadásáért nevezetes és Apor Pétertől a Metamorphosis Transylvaniae-t, mely Erdélynek a XVII. sz. végétől a XVIII. sz. első feléig végbement társadalmi és erkölcsi átalakulását festi éles szemmel és biztos kézzel, konzervativ álláspontról; mindkét munkán rajta van a kor keverék nyelvének bélyege, de hiven tükrözik irójuk szeretetreméltó jellemét is. A tudományos módszerrel dolgozó történetirást latin nyelven művelték tudósaink, kik közt legkitünőbbek; a polihisztor és roppant munkásságu Bél Mátyás, a rotestáns-racionalista irány képviselője (Prodromus, Adparatus ad Historiam Hungariae, Notitia Hungariae), Pray György jezsuita (Annales veteres Hunnorum, Avarum és Hungarorum), Katona István szintén jezsuita (Historia critica), továbbá Kollár Ádám. A történelmi érdek indította meg szellemi életünk multjának kutatását, jelesül a M.-történetet is. Első volt e téren Czwittinger Dávidnak latin nyelven irt biográfiai lexikona; Specimen Hungaria Literatae (1711); de sokkal nevezetesebb volt a sokoldalu Bod Péter erdélyi prot. lelkész munkássága szellemi történetünk terén (Biblia historiája, benne a magyar bibliafordítások ismertetése is; Szt. Polykárpus, az erdélyi ref. püspökök élete; Magyar Athénás, Bod főmüve 1766. mintegy 600 magyar irónak nagy szorgalommal összeállitott életrajza). Nyelvészetünk még jó ideig a régi nyomokon járt; Bél Mátyás is, aki nyelvtörténeti irányban kezdett kutatni a sémi eredet kimutatására vesztegette erejét. Ez időszak végén azonban megjelent az a könyv, mely a nyelvhasonlítást nálunk helyesbb irányba terelte, Sajnovics János jezsuitának Demonstratiója (1770), mely az ugor nyelvekkel való hasonlítást bevezeti hozzánk. Bármily szegényes a költői irodalom, a széppróza és a lira terén mégis határozott fejlődést találunk. Mikes Kelemen, Rákóczi hive, a számkivetés helyén, Rodostóban irta meg élményeit (Törökországi levelek, 1717 - 58), fiatal korában (1711) elszakadva a hazai nyelvközösségtől, de a régi nyelvet az akkor divatozó latinnal kevert kancellária-stilus minden salakjától megtisztítva s finom és könnyü stilmunkává dolgozva ki. Az első nálunk, ki a levélformát szépirodalmi célra használja, amit alkalmasint francia példa után tesz. Leveleink tartalma egészen eredeti. Becsessé teszi e sorozatot a rajta végigmovuló erős hangulat, a komoly és a tréfás vagy a humoros hangban egyaránt természetes hájjal mozgó írói egyéniség, s a nyelv tisztasága és zamatja. Kár, hogy e levelek csak a század vége felé kerülvén haza, csak 1794. jelenhettek meg s koruk stilusára nem hathattak. Ellenbn Faludi Ferenc prózai munkái kellő időben megjelenthettek s a fejlődés tényezőivé válhat-tak. E jeles magyar jezsuita erkölcsi irányu munkákkal szolgált nemzetének, nagyrészt fordításokkal. A nép erkölcsi nevelését célozta velök, de egyúttal a magyar nyelv kiművelését is. Dorell angol jezsuita dialogusait dolgozta át, és a spanyol «estilo cultos» egyik ünnepelt művészének Gracián Boldizsárnak maximáit. Irt azonban eredetieket is. Ő is tiszta prózát ir, de egyszersmind újít, bővít és csinosít; az idegen eredetinek minden fordulatát fordulattal, még pedig magyaros és választékos fordulattal igyekszik visszaadni s ezért figyeli és gyüjti a népnyelv kifejezőbb szólásait s a régi szólásokat újjá alakítja, miközben olykor keresetté lesz. De a magyar prózát Mikes és Faludi új elemmel, a báj elemével gazdagították. Faludi lirai költeménye-iben és idilljeiben sem sokkal eredetibb, de a belső és külső formában igen gondos és választékos. Mind prózája, mind verses költészete legmodernebb stilü a nyelvújítás kora előtt. Eredetibb lirikus nála Amade László báró, ki sokban Balassira emlékeztet, egy isten kegyelméből való, de éppen nem iskolázott költő; élvezetvágyó korának igazi fia, gavallér és katona; a szerelmi dalt művelte, változatos, szeszélyes, kissé sza-bálytalan formáiban. Mind Amade, mind Faludi versei csak kéziratban voltak ismeretesek a maguk idején. Általán a lira, tartalmilag is, inkább csak mgánmulatság s hiányzik belőle az előző századoknak az egész nemzethez szóló mélyebb ihlete. A vallásosénekgyüjtemények közt kiválik Rádai Pálnak, II. Rákóczi Ferenc diplomatájának Lelki hódolása, Molnár Albert dallamformái után képzett istenes énekeivel; több kiadást ért. Az epikai költészet alig termett érdemes munkát. Az iskola dráma (l.o.9 virágzott tovább a jezsuiták intéze-teiben; e korban nyomtatva is megjelent egynehány (p. Faludi ferencnek Constantinus Porphyrogenitus-a 1750., Kunics Ferenc Sedecias-a 1753.). Az újabb magyar irodalom (1772 óta.) Az irodalom felújulása. A klasszicizmus kora 1772-1820. Mária Terézia uralkodásának vége felé fordulat állt be: rájönnek a nyelv és irodalom nemzetfenntartó erejének tudatára, megszületik az irodalmi szeme és lelkes irói munkásság indul meg, mely folyton terjed, s végeredménye a modern Magyarország lett. E tüneményszerü változást több ok idézte elő. Egyrészt a kulturális ébredés szelleme, amely Nyugat nemzeteit sorra járta, s kevéssel előbb, szintén a XVIII. sz.-ban, éppen a szomszédos német nemzet szellemi életét át-hatotta és felszabadította a francia irodalom uralma alól, ekkoriban érkezett el hozzánk s a művelődés vágya élénkebb lett, mint valaha. Ám a művelődés történhetett volna idegen, jelesülnémet nyelven is, amint azt részint politikai okokból, részint jó szándékból sürgették is uralkodóink, különösen Mária Terézia, ki társa-dalmi téren, szép szerével rendkivüli ügyességgel valóban elnémetesítette felsőbb osztályainkat, és II. József, ki politikai eszközökkel erőszakosan germanizált, de ezzel visszahatást keltett. A másik ok volt népünk különös fajszeretete, mely még idején föleszmélve megdöbbent a nemzetiség társadalmi és politikai hanyat-lásán; nyelvünk elhanyagolásában, nemzeti sajátságaink levetkőzésében elkorcsosodást látott, az idegen kultura terjedésében pedig nemzeti és állami létünk enyészetét ismerte föl s mentő eszközökről gondosko-dott. Ily eszköz volt első sorban a művelődés. A hazafiak belátták, hogy a megváltozott viszonyok közt a magyar nemzetet a művelt nemzetek versenyében nem a harci erények tartják fenn első sorban, hanem a művelődés, s ha magyarok akarunk maradni művelődnünk kell, s belátták azt is, hogy e nemzetet saját nyel-vén lehet igazán művelni. A nemzetiség megtartása, de a műveltség megszerzése, szóval a nemzeti művelő-dés lett a kor eszméje; az európai kultura terjesztése magyar nyelven és a magyar nyelv művelése. Igy a nemzetközi eszmeáramlat és a hazafi érzés együttesen adtak lökést a M.-nak. A létfentartás ösztöne első aorban kulturális, és pedig irodalmi téren kezdett működni, nemzeti megújulásunk az irodalom megújulásával kezdődött, a politikai és társadalmi reform csak később következett be. S amint eleinte évtizedeken át az irodalom volt a nemzeti törekvések képviselője, ugy az első irók inkább hazafiságból, mint irói hivatásból ragadnak tollat, s minden rendből és állásból sereglenek össze a nemzetiség ügyének védelmére. És a lelkes kezdemény lassankint diadalt aratott, s bekövetkezett a szellem történetének az a rendkivüli érdekes és tipi-kus jelenete, hogy egy nemzetet megmentett az irodalma. Irodalmunk felújulása elsőrengu politikai tény jelentőségével bir. A nemzeti művelődés lázas munkája az 1770-es években indult meg, s nem is egy, hanem három ponton tört elő, egyidejűleg, külső összefüggés nélkül. Legelőször adott mégis életjelt magáról a testőrirók csoportja, v. az u.n. franciás iskola s igy a M. felújulása Bécsből indul ki, abból az intézményből, melyet Mária Terézia a magyar középnemesség elnémetesítésére állított fel. A fiatal gárdisták a fényes székvárosban megismerked-vén a modern műveltséggel, nemzetüket is részeltetni akarták annak áldásaiban, s a lelkes Bessenyei György buzdítására elhatározták a nemzeti nyelv művelését, s a magyar közönségnek oly irodalmi művek nyujtását, aminőket a nyugati nemzetek irodalmában csodáltak. Nem a német, hanem inkább a francia (s részben az angol) irodalom állt előttük mintául, s a szépirodalom mellett a filozofiai irodalom is, ugy hogy a franciások kezdeménye egyrészt az izlés, másrészt a gondolkodás terén is újítást jelent. Maga Bessenyei lépett föl elő-ször Agis címü tragédiájával 1772. s ez az évszám jelöli az újabb M. kezdetét. 1773. két új tragédiát adott ki: Hunyadi Lászlót meg Attila és Budát; a műszabályokban (p. a. hármasegységben) híven követett francia klasszikus drámától eltér abban, hogy hazai tárgyakat is dolgoz fel; a drámaiság ezekben is épp ugy hiányzik, mint Philosophus cimü vígjátékában. (1777), melynek azonban egy alakja (Pontyi) maradandó tipussá vált. A bölcselkedésre való hajlama sokkal jobban bevált a tankölteményben, mely téren Pope után szabadon dolgozott. Ember próbájával lépett föl 1772. s költői leveleiben Prózai munkáiban is a filozofáló hajlam érzik, a XVIII. sz. francia gondolkodóinak hatása alatt. Eszméit röpiratokban is nagy lelkesedéssel és természetes ékesszólással fejtegette: Magyarság, 1778., Jámbor szándék, 1781., egy akadémia felállításáról. Testőrtársai közül kiváltak: Barcsai Ábrahám, ki elmélkedő verseket és költői leveleket irt, és Báróczi Sándor, ki fordításaiban a magyar szépprózát vitte előbbre igen szerencsés stilérzékével. (Calprenede: Kasszandra c. regényét és Marmontel Erkölcsi meséit fordította 1774.) Hozzájuk csatlakozott a jóval idősebb Orczy Lőrinc báró is, ki már régebben irogatott. Közösen is fellépett e csoport egy gyüjteményben (Bessenyei György társasága, 1777), melyet Bessenyei adott ki Orczy, Barcsai és Báróczi verseiből. (Később Révai Miklós adta ki verseiket).) Még több iró is vált ki a gárdából. E csoport a francia klasszicizmus műformáit s az enciklopedisták hatását hozta a M.-ba; a drámát, eposzt, elmélkedő költészetet és költői levelet művelték a széppróza választékosságát és csinját mozdították elő, a verstechnikában a francia alexandrin mintáját követ-ték, amennyiben mindent a szintén 12 szótagu magyar epikus formában irtak, leszállítva annak hagyományos négy rimjét kettőre. Lelkesedésükj nem maradt terméketlen. Orczyn kivül itthon is csatlakoztak hozzájuk irók, fiatalabb erők is, igy Anyos Pál, a korán elhunyt pálos szerzetes, az egész iránynak legmélyebb érzésü költője, világfájdalmas, de kissé egyhangu elegiáival és költői leleleivel; továbbá Teleki József gr. és fia László gróf, Teleki Ádám gr. (Corneille Cid-je), végül Péczeli József komáromi prédikátor, aki fáradhatatlan munkásságával Bessenyei visszavonulta után az egész irány fejévé emelkedett (fordítások nyugateurópai irodalmakból, főleg Voltaireből, Youngból; verses mesék Lafontaine modorában, egyházi irodalom és szónoklat; az első magyar tudományos folyóiratot megindítja 1789. Mindenes Gyüjtemény cimmel). Az ő halálával megszünik a franciás irány különállása (1792). A testőrökkel szinte egy időben itthon latin iskoláink pap tanárai fogtak a magyar költészet újjáalakitásához, humanista műveltségük szellemében a római költészet műfajait és formáit választva mintákul. Rájöttek, mint Sylvestertől kezdve (1541) számosan, hogy a magyar nyelv a klasszikus formákba éppen oly módon alkal-mazható, mint a latin, s e technikai újitás általánossá tételétől várták a magyar költészet újjáteremtését. Már 1773. dolgoztak, de csak 1777. lépett föl elsőül a jezusuita Baróti Szabó Dávid Új mértékre vett különb ver-seivel (hexameterekkel, distichonokkal és óda-formákkal), 1778. a piarista Révai Miklós Alagyái első köny-vével distichonok), és utolsóul 1781. Rájnis József jezsuita Kalauzával, noha ő legrégebben verselgetett. Mindegyik ad a versek mellé prozódiai útmutatást is; különben a versek is alig többek csak verstani gyakor-latoknál. Az elsőség kérdése s némely prozódiai eltérés kiméletlen tollharcba sodorta a szenvedélyes Rájnist Barótival, de a vita a magyar szótagmérést tisztázni segítette, az etimologiát is előmozdította, főkép pedig a kezdeményre vonta a közönség figyelmét. Fellépésük különben nagy tetszéssel találkozott deákos műveltségü osztályainknál, papoknál, tanároknál s a műveltebb középnemességnél. A humanizmus hazai hagyományaiban könnyen meggyökerezett ez az irány, melynek a szomszédos német irdalomban is volt analogiája, azzal a különbséggel, hogy ami «klasszikus» iskoláink kizárólagosabb és elkülönzöttebb irói csoport volt. A kezdők általán csekély tehetségü költők voltak, a tartalomban nem is klasszikusok, de már náluk jelentkezett a szigoru antik formák hatása a költői dikció újítására, tömöritésére és nemesítésére. Kö-vetőik közt már voltak kiválóbb költők, akik megalapították a specifikus magyar klasszicizmust, szemben a testőrírók franciás és Kazinczyék németes kasszicizmusával. Ez iskola nálunk is korán megkezdődött, de a szerencsétlen viszonyok közt hiányosan fejlődött renaissancenak kései kivirágzása volt. Egyelőre maguk a kezdők gondoskodtak újabb kiadásokkal, kivált pedig fordításokkal a keltett érdeklődés fenntartásáról, mig egy jó évtized mulva újabb erők vették át a kezdeményt, melynek fenmaradása ezzel biztosítva volt. Legkitünőbb volt ezek közül a paulinus Virág Benedek, aki az 1790-1805 között időben állt hatása tetőpont-ján; ódáival «a nemzeti lélek tüzes ébresztője» volt s az antik formákba első lehelt fenséget; gondolatai és nyelve egyaránt hathatósak, hevének szigoru erkölcs és nemzeti érzés a forrása. Magyar Horatiusnak nevez-ték, kivált Berzsenyi föllépte előtt. (Horatius fordítása, Magyar Századai is becsesek.) Az olvasó közönség legnagyobb része azonban a régibb magyar költsészet szelleméhez és ízléséhez ragasz-kodott s annak folytatását várta az iróktól. Iróink egy csoportja most a magyar költészet hagyományait újí-totta fel Gyöngyösi modorában, négyes rímü strófákban, de Gyöngyösi választékossága helyett inkább népi-es nyelven írtak regényes eposzféléket, megkezdték a prózai regényirodalmat is, a lira fajai közül főleg a dalt művelték részint népies modorban, részint az előzőkorszak cifrálkodó formáiban. Ez irány volt legegye-nesebb örököse a régi nemzeti költészetnek, de azt nem elmelte, inkább fentartotta, s az olvasó közönség hiányos izlését nem nevelte, hanem csak kielégitette olvasmányaival; hizelgett a nemzeti hiuságnak is és ezért népszerü volt. Legelőször Dugonics András piarist lépett föl (1779) Trója veszedelme, majd Ulysses c. epikus munkáival, majd 1788. nemzeti tárgyu eredeti regényeket adott (Etelke, ez leghiresebb regénye; az Arany percek, Jolánka, Cserei), de idegen tárgyuakat is (A gyapjas vitézek, A szerecsenek). Szindrabokat is irt, Magyar tárgyu műveinek meséjét is gyakran idegenből vette. Lelkesedése a történelmi multon lélektani gyöngéi ellenére isnépszerűvé tette; nyelvének körmönfont magyarsága nagyon egyoldalulag hatott széppró-zánk fejlődésére. (A magyar frazeologiának egy nevezetes gyüjteménnyel is tett szolgálatot: Magyar példa-beszédek és jeles monások; sok érdeme volt a matematikai műszók magyarosításában is.) Nagyobb költői értéke van Gvadányi József gróf lovas generális vidám hangu verses regényeinek és egy szatirikus eposzának, melyben a nemzeti elkorcsosodást üldözi magvas humorral. Ő teremtette meg a Peleskei nótárius meg a Rontó Pál alakját (Egy falusi nótárius budai utazása 1790. Rontó Pál és Gróf Benyovszky Móric stb.). A népies iskola harmadik hires költője Palóczi Horvát Ádám dunántuli ügyvéd és mérnök volt, ki Hunniás c. eposzával (1787) és különféle magyar és másféle népdalok ritmusára szerzett, inkább szeszélyes, mint mély érzésü dalaival tett hatást; az irodalmi lira kapcsolatát a népköltéssel az ő dalai képviselik ez időben (Rudolfiás c. eposza Habsburgi Rudolfról). A lassanként növekvő olvasó közönség szórakoztatásáról még több iró gondoskodott efféle népies szellemü termékekkel, igy Kónyi János őrmester (szinműveket és elbe-szélgetéseket fordított magyarra, s a Zrinyiászt rontotta el «hadi román»-ná). Etédi Márton, Vályi Nagy Fe-renc, Gáti Istvbán stb., kik verses históriákat irtak eposzok gyanánt. Mindez irányok csak egy-egy szükebb körü közönségnek szóltak, s a M. fejlődése ettől kezdve majdnem a XIX. sz. közepéig egyrészt a körül forog, hogy a különféle áramlatok egy mederbe tereltessenek s a nemzeti és művészi elem megtalálja egymást. De az egyeztetési törekvések hamar megindultak, azonban egyelőre egy negyedik irány megalapítására vezettek. Abból a felfogásból kiindulva, hogy a magyar vers abban kü-lönbözik a kalsszikaitól, hogy amaz rímes, ez pedig «mértékes», a kétféle verselés összekapcsolását sürgették, ettől remélve zt, hogy a magyaros formát meg fogja nemesíteni a mérték, s a «mértékes» verset kapósabbá teszi szépeinknél a rim, melyről a modern olvasó nem tud lemondani. Ily értelemben szólalt fel Döldi János (már 1787.), az u. n. debreceni kör alapítója, aki, mint követője Fazekas Mihály és a többi debreceniek, ritka formaérzékkel alkotta rímes trocheusi és jambusi dalait; e körből került ki Csokonai is (Fazekas népies tárgyu komikus eposza, a Ludas Matyi, hexameteres). A nem éppen szabatos alapnézetnek volt következése a leoninisták (Gyöngyösi János, Édes Gergely) korcs iránya is, kik nem a rímes versformát szedték mértékre, hanem a klasszikus formát rimeltek meg s ez a elfajzás ellen jobb iró9inknak egész eréllyel kellett föllépniök. Ugyanazt sürgették, amit Földi, t.i. a rimes formák janbusi és trocheusi, daktilusi és anapaestusi mértékre szedését; a zene elméletéhez is értő és zeneszerző Verseghy Ferenc, aki számos értekezéssel, vers- és dallampéldákkal kelt ki a «mértékes» formák érdekében, szintén már az 1780-as évek vége óta. Ugyanerre törekedett Kazinczy Ferenc is, ki egy pár német versében már régebben elég könnyünek találta a rimes jambus technikáját, s magyar nyelven is meg akarta azt szólaltatni, hogy átültesse hozzánk a modern lira hangját, különösen a német dalstilt. Tényleg nem is volt ez a törekvés, amint Földinél, Kazinczynál és Verseghynél jelentkezett, a különféle irányok egyeztetése, illetőleg a rímes magyar vers megmértékelése, hanem egy új versrendszer, a modern nyugateurópai versfajok megtelepítése a mi költészetünkben, s vele a modern lirai hang, kivált a német dalstil, a szentimentális lirai tónus megszólaltatása. A klasszikus iskola férfiköltészet volt s ódai hangot keresett, formája is nehezebb volt, semhogy a költészet leghálásabb közönségét érdekelte volna; a franciás irány a lirában csak episztolákat és didaktikus darabokat adott, érzelmes lirát nem; a népies iskola nem volt elég művészi; azért volt szükség a modern lira változatos hangjaira és formáira, kivált a dalnemben. Ez irány voltaképi kezdője mindhármuk előtt Ráday Gedeon (bá-ró, később gróf) volt, aki már 1735 óta irta nyugati formáju verseit (stanzákat is), de nem adta ki; Kazinczyt azonban (és hihetőleg Földit) ő vezette rá e módra, amiért a nyugat-európai versformákat, v. amint akkor nevezték, mértékes rímes verseket róla Ráday-nemnek keresztelte el Kazinczy. Ettől fogva négyféle költői stil közt válogathattak költőink s az egyeztetés alig állt egyébben, mint hogy egyik műfajban az egyik, má-sikban a másik iskolához csatlakoztak. Igy tett Bacsányi János, ki episztoláit a franciásak, pár ódáját a deá-kosok, némely elbeszélését a népiesek és érzelmes költeményeit a németesek modorában irta (jelesek a francia forradalom eszméit viszhangzü költeményei és kufsteini elegiái). A kufsteini börtönben fiatalon elhunyt Szentjóbi Szabó Lászlónak néhány magyar formája s nemes hangu, csinos dala mutatja, hogy a nyugati vers-formák átültetése nélkül is fejlődhetett volna dalstilünk, bár talán kissé lassabban. A szintén ifjan elhalt Dayka Gábor, Kazinczy tanítványa a nyugati versormában, volt e nemben az első nevezetesebb lirikus. E négyféle irodalmi irány közül, miután a franciás iskola a többibe olvadt, a népiesek pedig nem sokat tö-rődtek az ízléssel, 1790-től fogva kettő vált ki különösen s maradt uralkodó: a kalaszikus és a nyugateurópai (németes). Amannak legjelesebb költője Virág volt akkor, de annak is, emennek is leghathatósabb képviselője Kazinczy Ferenc, aki már ekkor az irodalom vezérévé kezdett válni. Klasszikus volt, Horatius tanítványa, ki az ízlést szinte többre becsülte a genienél s a szép formát a tartalomnál; csatlakozott a klasszikus iskolához, művelte az antik formákat az ódai nemben, mig a dalfélékben a modern stil embere volt; különben a klasszikai formában is inkább a német nagy klasszikusok példája lebegett előtte. Minden műfajt meg akarván honosítani, s minden műfajt saját stilszerü hangjával, már akkor temérdeket fordított az ó- és újvilág legkülönbözőbb, iróiból. Nem volt nagy költői adománya, de rendkivül kényes ízlése s kiváló szervező te-hetsége. Az egységes központ és vezető nélküli M. mind inkább az ő személye körül kezdett összpontosulni, mikor egy nagy csapás megszakította írói pályáját s vele megzavarta a M. szerveződését is. 1794 végén a Martinovics-összeesküvés miatt börtönbe került, melyből csak 7 év mulva szabadult ki. A Martinovics-ügy tabula rasát csinált a M.-ból. Kazinczyn kívül fogságba került Bacsányi Szentjóbi, Verseghy; s mivel e tájban az irodalom több oszlopa dőlt ki (Péczeli 1792, Kármán 1795, Dayka 1796), Virágon kivül egyelőre alig egy vagy két magyar költő működött a XVIII. sz. utolsó éveiben. A felújított irodalom már az eddigi pár évtized alatt minden megoszoltsága és szervezetlensége ellenére is jelentékeny szolgálatokat tett mind a nemzetiség, mind a művelődés ügyének. A nemzetiséget erősítette II. József németesítő törekvései ellen, s a művelődést szolgálta II. József eszméivel párhuzamban. egsz sora jelent meg a felvilágosodás (illuminatismus) eszmeit hirdető (és ellenző) iratoknak. A II. Lipót alatt fellángolt nemzeti érzésnek lelkes tolmácsa volt, s I. Ferenc uralkodása kezdetén is a szabadelvüséget hirdette, mig a leglelkesebb irók börtönbe nem hurcoltattak. Pedig sok akadálya volt fejlődésének és hatásának: a felsőbb társadalom idegennyelvüségén s az olvasó közönség aránylag kis számán kivül II. József németesitő politikája és az I. Ferenc idejében rendkivül szigoruan alkalmazott könyvvizsgálat (cenzura), végül a magyar nyelv akkori el nem ismert helyzete. Törvényhozási intézkedés a nyelv érdekében csak az 1790-iki országgyülésen történt, amikor az iskolába bevitelét elrendelték. A hivatalos életbe csak az 1805-iki országgyülés vitte be a nyelvet, de egyelőre csak a deák mellett, s még évtizedek nehéz küzdelmébe került, mig a magyar nyelv jogaiba iktattatott. Az irodalom erősödésével járt a hirlapirodalom fejlődése is. 1780. indult meg az első magyar hirlap. Ráth Mátyás pozsonyi Hirmondója, melyet több követett; pár évtizedig Bécs volt a magyar hirlapírás központja (Magyar Kurir stb.). Pest sokáig nem volt irodalmi központ; az első hirlap itt 1806. indult meg. Csakhamar keletkeztek azonban szépirodalmi lapok is, igy a Magyar Múzsa 1787-től Bécsben; a magasabb szinvonalu Magyar Muzeum (1788-tól) címü folyóirat Kassán, melyet Kazinczy, Bacsányi és Baróti alapítottak, s mely megkezdte az irodalmi munkásság szervezeset és vezetését; versenyzett vele az Orpheus 1790. melyet szintén Kassán alapított a Muzeumtól megvált Kazinczy; efféle volt Peczeli Mindenes Gyüjteménye is (1789) s Kármán József Urániája, az első szépirodalmi folyóirat, mely Pesten jelent meg. Általán az irodalomnak még nincs egy határozott földrajzi központja. A lelkes Kármán volt az, aki ily központtá Pestet akarta emelni, e célra adta ki folyóiratát is, mely első sorban a nőkhöz fordult, kiknek szépirodalmi olvasmányokkal kedveskedett. Prózai szépirodalmunknak a XVIII. sz. végén legkiválóbb művelője volt (Fanni hagyományai, az első lélektani alapu regény); előadása az akkori művelt társalgás nyelvén alapuló egyszerü, közvetlen, hajlékony és nemes próza, távol mind az erőltetett vagy lapos népiességtől, mind az idegenszerüségtől. Kora halála miatt törekvései félben maradtak. Szerencsére az irodalomban az 1794 körül beállt szünet nem maradt minden pótlás nélkül. Ez alatt érlelődött Csokonai Vitéz Mihály, a felújult magyar irodalomnak Vörösmarty előtt legeredetibb tehetségü költője, gazdag és friss leleményével, hangjának ritka változatosságával, technikai könnyüségével; de széleskörü esztetikai készültsége mellett az ízlésnek bizonyos egyenetlenségével; az érzelmes szerelmi lira (Lilla, érzé-keny dalok 3 könyvben), genrekép, anakreoni dal, reflexiv költészet (A lélek halhatatlanságáról), óda neme-iben és a komikus eposzben (Dorottya) tünt ki; főleg a szentimentális és a komikus hang volt igazi eleme, sok hajlammal az alsóbb komikum iránt. Formára nézve válogató volt; mind klasszikus, mind nyugateurópai, mind pedig nemzeti formában irt, egyike azon költőknek, kik az irodalmi költészetnek a népköltéssel való kapcsolatát időről időre, a kasszicizmus korában is fentartották. Kora halála (1805) nagy veszteség volt az irodalomra. Egy másik kiválóbb költő, Kisfaludy Sándor (Himfy), egy dunántuli nemesház sarja és volt katonatiszt, 1801. lépett föl egy kötet dallal (Kesergő szerelem). Ez volt az első nyomtatásban megjelent szerelmi dalgyüjteményünk (Csokonai Lillája pár évvel később jelent meg); igen nagy hatást tett; mindkét nemü ifjuságunk lelkesedve olvasta a szerelmi érzés e változatos, föllengző, szenvedélyes és képekben gazdag, egy ügyesen összeállított alaptörténet körül sorakozóü nyilatkozásait. Kisfaludy az itthoni irodalmi iskoláktól függetlenül fejlődött, formában sem csatlakozott egyikhez sem, inkább Petrarca hatása alatt állt, noha saját érzéseit zengette, s maga teremtett magának egy 12 soros dalszakot (l. Himfy-szak) mintegy magyar szonettül, melyben dalait költötte; nyelvében a magyar nemesházak beszéde volt költőivé emelve, aminthogy általában mintegy a nemesség költője volt. A Kesergő szerelem 200 dalát követte 1807. a Boldog szerelem 200 dala, s ekkor alanyi érzéseit mintegy kimerítvén, az epikához fordult Kisfaludy, regényes verses történeteket adván a régi magyar nemesi életből, a balatonvidéki várromokhoz fűződve (Regék a magyar előidőkből (1807) és később is több). Ezek a mult iránti rajongásukkal és lirai mélységükkel, epikai fogyatkozásaik mellett is kedves olvasmányai voltak a XIX. sz. elején a magyar közönségnek. Ezalatt a magyar nyelv törvényeinek megállapítása is mind érezhetőbb szükséggé vált, egy részt azért, hogy a közös irodalmi nyelv megalakulhasson, másrészt azért,mivel a nagy arányban megindult irodalmi fejlődés szűknek találta a XVII. sz. óta elhanyagolt nyelvet mind a költői, mind a tudományos használat céljaira s ez okból sokan a nyelv újításához láttak, s ebben nem egyszer a nyelv szellemén tettek erőszakot. A sok pá-lyamunka és nyelvtani értekezés közt legjobban kiemelkedett és bizonyos tekintélyre tett szert a hires debre-ceni nagy grammatika (1795), mely azonban csak a felsőtiszai dialektusra támaszkodik, egyes korcs alakulá-sokat szentesíts a stilisztákat éppen nem elégítette ki. A magyar nyelvtudomány alapjait Révi Miklós rakta le két művében (Antiquitates literaturae Hungaricae I. 1803, mely a Halotti beszédnek adja nagybecsü kom-mentárját; Elaboratior grammatica Hungarica, 2 kötet 1806, Révai főműve). Révai maradandó dicsősége, hogy a nyelvtörténeti módszert megalapította nálunk, sőt e téren megelőzte a német Bjoppot és Grimmet is. Vele szemben verseghy Ferenc (Tiszta magyarság 1805) az élő nyelvre alapította rendszerét s a helyesirást és a kiejtést ismerte el kizárólagos elvül. Az iskola Verseghy rendszeréhez hajlott, mig az irodalom Révaiét fogadta el. Kazinczy Ferenc kiszabadultával (1801) új lendületet vett az irodalom. Kazinczy maga nem volt nagy költő, verseiben több a szellem, mint az érzés, legsikerültebbek szatirikus epigrammjai és költői levelei; erősebb volt a prózában, tárgyilag és formailag egyiránt nevezetes leveleivel és emlékirataival, s merész és szerencsés műfordító volt. De rendkivül finom ízlése, irói szenvedélye és társas erényei nagy irodalmi agitátorrá és szervezővé avatták. Minden tehetséget fölkeresett vagy magához vont, mindenkivel levelezett, buzdítva és oktatva; ő volt több évtizeden át az irodalom feje, lakása Séphalom, a magyar szellemi élet központja, és levelei a szépirodalmi sajtót pótolták. Klasszicista volt, Horatius és a németek (Schiller és Gjoethe) szelle-mében, s a költészetet csak a választottak számára valónak tartotta. Sokat küzdött az antik, még többet a modern nyugateurópai formák (köztük a szonett) mellett; a forma csinosságát, a kifejezés választékosságát és stilszerüségét sürgette. Minden műfajnak külön stilnemét ki akarta fejleszteni irodalmunkban is a régibb örökké egyféle előadás helyett,, s hogy a magyar nyelvet minden hangra, minden stilre alkalmassá tegye, épp azért fordított mindenféle fajba tartozó műveket, átültetve a sajátos kifejezéseket is magyarba. E stilisztikai célból karolta fel a nyelvújítást is, mely - kivált a szók alkotása terén - már a mult században megindult, de Kazinczy eleinte helytelenítette volt. Ő a nyelv szótári bővítése mellett a nyelv frazeologiai és stilisztikai újítását vette célba, s ezt kivált idegen kifejezések és fordulatok átültetésével mozdította elő. Ezzel sok idegenszerüséget hozott a nyelvbe, noha kitünő nyelvérzéke volt, s nyelvrontással vádolták, de ő lenézve az ósdiakat (ortologusokat), mind több hévvel és eréllyel sürgette a neologiát. A XIX. század első három évti-zedében zajlott le a nagy nyelvújítási harc, melyben Kazinczynak az irók közt is számos ellensége akadt, de, kivált a fiatalabbak közt, még több szövetségese, ugy hogy a mozgalom végre is diadalt ült, a vívmányt át-vette az 1820-as évek új költői nemzedéke, s a tudomány nyelvére nézve az 1830. megalakult akadémia, a közéletben is az 1830-as évek országgyülései. A költői nyelv a neologizmus tulságait csakhamar levetközte, de a prózában még csak azután fajult el az erőszakos szógyártás (a tudományok műszavaiban) és az idegenszerüség, kivált a germanizmus, melynek a neologia kaput tárt, kivált az üzleti, a társalgó nyelvben és a hirlapirásban, ugy hogy a század második felében egy új ortologia vált szükségessé, mely az idegenszerüségek ellen védje a nyelvet, a korcs szóalkotást megakadályozza és általán a neologiát revizió alá vegye (a tiszta magyarság védői Brassai, Arany, Gyulai; a Nyelvőr 1872-től az újabb ortologia organuma). Kazinczy köréhez tartott Kis János szuperintendens, a rendkivül munkás és hasznos, nem éppen eredeti, de jóízlésü író; Szemere Pál, a kirünő formaérzékü szonettíró, képzett esztetikus és szerencsés szóalkotó; Szentmiklóssy Alajos epigrammairó; eleinte szintén Kazinczy hive, később fondorkodó ellenfele volt Döbrentey Gábor, az erdélyi Muzeum szerkesztője és az akadémia régibb nyelvemléktárának kiadója (hiresek voltak huszárdalai). Magányban fejlődött és a XIX. sz. első éveiben vált ismeretessé egy nagy költő, Bersenyi Dániel a klasszikus óda legnagyobb mestere, ki fenséges szárnyalásu hazafias, vallási, életbölcseleti és szerelmi ódáival legkitünőbb lirikusaink közt foglal helyet és Horatius követői közt az egész világ-irodalomban bizonnyal a legjelesebbek egyike, ki ha sokodaluságban, szellemességben, finomságban nem, de tüzével, mély érzésével, hangja fenségével felülmulja mesterét; nyelve is tömött és fordulatos, s mint «a trombita összeszorított hangja» hat. Hazafi-ódáival megrázta és fölvillanyozta a nemzetet, melyre ekkora erkölcsi hatással egy újabb költő sem volt az ő koráig. Esztetikai meggyőződésében Kazinczy hive volt, de tépelődő lelkével már a romanticizmushoz hajolt Kölcsey Ferenc; mint költő a honfiérzés szent fájdalmát tolmácsolta legtöbb hévvel (Hymnus, Zrinyi két éneke), nála nyilatkozik meg a humor is a magyar lirában először, s a balladát ő vezeti be, német példák után, nem ismerve még a magyar népballadát, műköltésze-tünkbe. Ő volt egyszersmind a magyar kritika megkezdője és a magyar szónoki műpróza megalapítója, ki a politikai szónoklatot szerkezet és előadás tekintetében művészetté emelte és az akadémiai szónoklatnak is nálunk alapvetője volt. Vitkovics Mihály, Kazinczy u.n. pesti triászának egyik tagja (Szemere Pállal és a történetiró Horvát Istvánnal együtt), csak az epigrammban és ódában volt a mester követője, csinos dalait inkább a (magyar és szerb) népdalok hatása alatt irta; költészetének e népies vonás volt legfőbb specialitása. A magyar nyelvü tudományos irodalom inkább csak az előkészület korát élte még. Több szakban akadt egy-egy figyelemreméltó mű, de rendszeres munkásság még nem fejlődött. Márton István pápai tanár Kant elveit vitte bele a teologiai irodalomba (Keresztyén erkölcstan. Diószegi Sámuel és Fazekas Mihály (a költő) Linné rendszerében irt Magyar Füvészkönyve megalapította a magyar növénytani terminologiát. A jogi, földrajzi irodalomban is akadtak derék munkák de különösen a történetirás alakult át kritikaibb és pragmatikusabb tudománnyá. Úttörők e téren a Budai testvérek: Ferenc, Magyarország polgári lexikonával (1804) és Ézsaiás, Magyarország históriájával (kútfőkből, 1807); Virág Benedek Magyar Századaiban a történetirást alaki tekintetben is művészibb szinvonalra emelte. Szintén történetiró volt a roppant munkásságu Fejér György. A forrástanulmány és adatkritika fejlődését és a történetirás nemzeti szellemét rendkivüli mértékben emelte Révai tanítványának, Horvát Istvánnak munkássága, kit azonban hazafi érzése a nemzeti őstörténet nyomo-zásában szertelen tulzásokra ragadott, s rengeteg tudományát ábrándok bizonyítására vesztegette. Azonban egyetemi tanszékén és az irodalomban rendkivüli hatással volt a nemzeti érzés és a történeti kegyelet ébren-tartására. Az Aurora és az Athenaeum kora. (A magyar romanticizmus kora. A reformkor irodalma. 1820-1845.) A nemzeti haladás szelleme, melyet egy félszázad óta az irodalom ébresztett és terjesztett, végre a XIX. sz. 20-as éveitől kezdve az egész közélet mozgató elvévé vált s megkezdődött a magyar reformkor, mely kiválóan az 1825-iki országgyüléssel kezdődött és az 1848-iki törvényekben érlelte meg gyümölcseit. E korszak rendkivül nagy érzelmi feszültségben találta és tartotta a nemzetet, mely előtt folyton a lét és nemlét kérdése állt. A válság nyomasztó érzése a napoleoni háboruk alatt is ott borongott a hazafiak lelke fölött, de főleg a bécsi kongresszus óta, a szent szövetség erejére támaszkodó nemzetellenes bécsi kormány alkotmánysértései rendkivül kérdésessé tették a jövőt. A 20-as évek elején egyre fokozódott sérelmek végre általános ellenállást gerjesztettek, s a 1825-iki hires országgyülés férfiasan követelte alkotmányos zsabadságunk biztosítását s megkezdte politikai, társadalmi és gazdasági haladásunk nagy művét. A nyomasztó hangulat hatása alatt állt az irodalom is és csak akkor kezdett bízni a jövőben, mikor a reformkor nagy vezérembere, Széchenyi István gr. kimondta a lelkesítő igét, hogy Magyarország nem volt, hanem lesz. A küzdelmekben, melyek ez igét testté változtatták, előkelő része volt az irodalomnak, mely e korszakban épp oly rohamos és nagyszabásu fejlődésen ment át, mint az egész ország. A fordulat az irodalomban 1820 körül kezdődik. Ekkor tünt fel Kisfaludy Károly, aki új irányban haladt s új irói gárdát toborzott maga körül. Ez új irodalmat a hazai közállapotokon kivül egy nemzetközi hatás téritette el a régibb iránytól: a romanticizmus hatása, melyet ez a nemzedék képviselt nálunk először. Kisfaludy Károly nem a régibb irodalom iskolájában nyerte irói avatását, őt az élet és a külföldi egykoru irodalom ismerete nevelte iróvá, ezért függetlenebb volt addigi klasszikus irodalmunk egyoldalu, főleg a lirát művelő irányától; a magyar költészetet egyrészt romantikussá, másrészt reálisabbá tette, határait, tárgykörét kiterjesztette, fölkarolt oly nagy műfajokat, melyek addig el voltak hanyagolva: a drámát és a novellát, s az ő körében zendül meg a magyar eposz is; megalapította a magyar vígjátékot és a vig novellát, eredeti repertoire-ral látván el a magyar szinpadot, szinházi közönséget nevelt; Aurora c. zsebkönyvével pedig szépirodalmi állandüó közönséget; az életet reálisabban kezdte rajzolni, feltüntette műveiben az addig meglehetősen mellőzött magyar életet s 33 népdalával ő is azon irók sorozatába lép, kik a műlirában, legalább genreszerüleg, a népköltés nemzeti elemeit is felkarolják. Az ő fellépésével vált Pest irodalmi központtá. Kazinczy még élt s alakját általános kegyelet környezte, de az újabb irodalom vezére Kisfaludy Károly volt. Kora halála (1830) után az Aurora-kör folytatta irányát. E körben emelkedett föl Vörösmarty Mihály, a reformkor költője, legnagyobb költőink egyike, képzelete gaz-daságával és érzelme szokatlan mélységével, csodálatos nyelvgéniuszával és technikai művészetével, aki a magyar nemzet érzelmeinek 1825-től majdnem a szabadságharcig a leghivatottabb tolmácsa volt (Szózat, Fóti dal) s a magyar költői nyelvet nemzeti alapon újjá teremtette. Pályáját mint epikus költő kezdte, fő kép-viselője volt a XIX. sz.-beli magyar epika első periodusának, mely a 20-as években virágzott. Ez epikát a nemzet közhangulata szülte, mely a jelen válságai közt szivesen időzött a régi dicsőség emlékénél, az epika tárgyilagossága helyett elegikus pátosz lengte át; formául a hexametert fogadta el a klasszikus iskola ha-gyományaként és e versalakban a poétai dikciót addig nem ismert varázzsal fejlesztette ki, de tartalomban, világnézetben, a képzelet csapongásában és az érzelmek rajzában romantikus volt. Vörösmarty első és leg-nagyobb eposza a Zalán futása (1825), mely a honalapítást zengi; fiatal, tuláradó genienek gyorsan alkotott műve, mely nem pótolhatta a nép szellemében hosszu ideig érlelődő nemzeti époszt, de mély hazafias han-gulatával, ragyogó és meleg ékesszólásával országos nagy hatást tett. (Legromantikusabb és a szenvedélyt szertelen erővel rajzoló eposza. A két szomszédvár.) Epikai korszaka 1831. Bezárul, azután a drámához for-dult. Tragédiái (Vérnász, Marót bán stb.) a romanticizmus jellemét viselik magukon, sok költői szépségök van, de kevésbbé drámaiak; ezekben is a lirai és epikus költő erényei érvényesülnek s több bennök a deklamáció, mint a szinszerüség. A magyar szinpad a 30-as évek végén és a 40-es évek elején részben az ő befolyása alatt állt; hatása a drámai nyelv fejlődésére volt üdvös. Legköltőibb drámai műve a Csongor és Tünde c. tündéries szinjáték, a magyar költészet Szentivánéji álma, aranyos hangulatjátékával, rendkivül meleg és harmonikus szinezésével. Legnagyobb a lirában volt; e költői nem számos faját, kivált az óda- és reflexió-féléket kezdettől végig művelte, ritka hangterjedelemmel a Vén cigány rapszodiájáig (1855); főtár-gyai a honfiérzés és a szerelem, alaphangja bizonyos méltóságos lendület. Lirai epigrammjai a legszebbek irodalmunkban s néhány sikerült genreképben ő is közeledett a népies elemhez. Egész költészete tárgyban, érzésben és hangban nemcsak romantikus, hanem kiválóan nemzeties, sőt egyrészt már a formában is az. Kitünő volt Vörösmarty a kisebb költői elbeszélkésben is (Szép Ilonka). Géniuszának eredetisége és mély-sége termékenyítő hatással volt a szellemekre. A klasszikus formáju eposz többi művelői: Aranyosrákosi Székely Sándor (A székelyek Erdélyben), ki tulajdonkép előfutárja volt epikusainknak, visszavezetve őket a nemzet őstörténetéhez; Pázmándi Horvát Endre, ki egyes epikai rajzaival (Zircz emlékezete, heroidok) az epikus ciklus alaphangját először ütötte meg s Árpádjában a honfoglalás legterjedelmesebb eposzát irta meg (a tiz évig készült mű kissé elkésve jelent meg 1831.); Czuczor Gergely (Augsburgi ütközet, Aradi gyülés, Botond, Hunyadiját 1834. félbehagyta, mert akkor már ez az epikus irány elhanyatlott) és Debreczeni Már-ton, kinek A kióvi csata cimü nagy eposza csak holta után látott napvilágot (1854). Közülük Czuczor köze-ledést mutatott a népköltéshez, hiressé vált népies dalaiban; ugyanő a balladát is művelte. Vörösmartynak egyik legnépszerübb és legtermékenyebb kortársa volt Garay János, ki eleinte szintén eposzt (Csatár) és drámát irt, de azután a kisebb epikai fajokhoz és a lirához fordult. A magyar történelem alakjait (Árpádok stb.)és emlékezetes eseményeit énekelte meg rövidebb elbeszélésekben és balladákban (Kont), több hazafias hevülettel (olykor retorikával) és technikai könnyüséggel, mint alakitó erővel. A Vörösmartyék hexameteres epikájától Aranynak formában is nemzeti eposzköltészetéhez a Garay féle nibelungi-verses történeti epika szolgált átmenetül. Számos legendát is irt. Legnagyobb epikai műve a (11 tagu trocheizált versekben irt) Szt. László, 1852. Hazafias és családi lirája is állandó és kedvelt olvasmánya volt a 30-as és 40-es évek közönsé-gének. Kevésbbé szónokias, inkább a tisztán érzelmes lira képviselője Bajza József, aki elméletben a művészi népdal megteremtését sürgette, de szabatos jambusaiban és trocheusaiban inkább a népies stilü szentimentális dal művelője volt (helyzet dalok). Az ő lágysága, technikai csiszoltsága utánzóinál érzelgésbe és keresettségbe csapott át (szobai költészet), Bajza egyszersmind félelmes kritikus volt, Kölcseynek a magyar kritika történetében közvetlen utódja. Vörösmartyval és Toldyval együtt alapította az Athenaeum c. szépiro-dalmi lapot (1837-43) és kritikai melléklapját, a Figyelmezőt (1837-41). E két lap volt az akkori irodalom areopágja, mely a magyar szépirodalo, szini irodalom és lira fejlődésére is jelentékenyen hatott s a kezdő írók (köztük Tompa, Petőfi) az Athenaeumban mutatkoztak be először. A «triumviratus» tartotta fenn az Aurora-kör irányát. Laspjaik körül egész sereg ifjabb iró csoportosult, többnyire lírikusok, kiket sok családi vonás füz össze (nyugateurópai dalstil, kerek kompozíció, kifogástalan technika, gyöngéd érzelmesség), de általán lirai motivumokban elég változatosak és újszerűek: Vachott Sándor, Kerényi Frigyes (Petőfinek is barátja), Pap Endre, Riskó Ignác, Kunos Endre, Beöthy Zsigmond, Eötvös József br., Császár Ferenc (szonettek), a dagályos Jámbor Pál, s a vallási lira terén a katolikus Tárkányi Béla és az evangelikus Szekács József. Népiesebb irányba hajlott később Sárossy Gyula (a forradalom egyik hatásos költője: Arany trombita) és egészen eredeti úton haladt Szemere Miklós, kinek költői munkássága az újabb alkotmányos korszakba is átnyulik. De nemcsak a lira és epika fejlődött e reformkor idején. Kisfaludy kezdeményét a drámában és a szépprózá-ban is buzgón folytatták mások. Sőt a drámában már Kisfaludy Károly korában egy nála sokkal nagyobb elsőrangu drámairó jelent meg. Katona József, a Bánk bánnal, mely maig legjobb tragédiánk, de mivel nem hizelgett a nemzeti hiuságnak, s nyelve kissé darabos volt, sokáig ismeretlenül maradt, csak a 40-es években kezdett nagyobb hatást tenni, mikor aztán Vörösmarty is ismertette. Kisfaludynak a drámában és novellában követői közé tartozott Gaal József (Szerelem és champagnei, vigjáték; Peleskei nótárius [1838], jeles bohózat; humoros novellák, a magyar Alföld első rokonszenves feltüntetésével), Kovács Pál (vig elbeszélések a magyar vidéki társadalom életéből), Csató Pál (elbeszélés, társalgó vigjáték, könnyü előadás), ki Vörösmarty drámairói modorát erősen támadta, Jakab István (vigjáték és dráma). Mindezekben előkerült már egy-egy jóízü népies jelenet is, mintegy a magyar népszinmű első jeleiként. E mellett a német irodalomban divatos bohózatot is többen megkisérelték magyar formában önteni (Gjaal, Munkácsy János, Balogh István). A tár-sadalmi és közéleti téren is oly hasznos munkásságu Fáy András irói működése az ő gyakorlati nemzeti cél-jainak megfelelőleg inkább tanitó természetü volt. Mint meseiró tünt fel (1820), s majdnem 700-ra menő meséje, parabolája és aforizmája (mind prózában) sok emberi gyarlóságot és közéleti formaságot tett vidám humorral nevetség tárgyává s tanulság forrásává; e meséknek sok aktuális vonatkozása van s nem közönséges hatást tettek. Fáy vigjátékot és novellákat is írt, és tőle való az első magyar társadalmi regény (Belteky-ház, 1832). Mindez azonban kevés volt arra, hogy állandó, reális magyar szépirodalmat alkosson, s bár mennyi friss zamat volt is Fáy, Gaal és Kovács Pál novelláiban, a szepprózai előadás mégis fejletlen és bizonytalan volt, mig költői nyelvünk aránylag magas fokát érte el a fejlettsegnek. A rajongó Vajda Péter a természet képeit dicsőítő prózai himnuszaiban és rangkülönbség igazságtalanságait ábrázoló keleti novelláiban sajátos exaltált prózát teremtett, s ünnepi hangban, merész szinezésben és hangzatosságban kereste a hatást; e modor azonban mulékony hatásu volt. A magyar regényirodalom igazi megalapítója a Jókait kivéve eddig leg-termékenyebb művelője Jósika Miklós báró volt, aki 1836. tünt fel első történeti regényével, az Abafival, s 1864. történt haláláig 125 kötet regényt nyujtott a magyar közönségnek. Egészen természetes, hogy e műfajt, mely a napi élethez oly közel áll, olyan ember kezdte művelni, aki nem az irodalmi körök hatása alatt fejlő-dött, hanem itthon és külföldön az élet változatos viszonyai közt nagy világ- és emberismereteket szerzett, s megállapított nézetekkel élte delén lépett az irodalom mezejére. Történeti regényekkel kezdte pályáját (jele-sek még Az utolsó Bátori, A csehek Magyarországon, Zrinyi a költő stb.), s mindvégig ebben volt főereje; erre utalta erdélyi főúri származása éselső ifjuságának lenyomása is a kis béres haza történeti emlékei, s a családok emlékiratai és hagyományai közt. E hajlama megfelelt a magyar közönség izlése fejlődésének is, mely érdeklődésével még mindig inkább a történelmi mult felé, mint a társadalom modern problémái felé fordult, s igy a régi dicsőséget zengő epikát természetszerüleg váltotta fel a régi időket, embereket és társa-dalmat rajzolgató regény. Jósika Schott Walter hatása alatt állt. Bár a multat inkább csak külsőségeiben tudta feltüntetni, de nagy meseszövő leleménye, vonzó leirásai, emelkedett erkölcsi felfogása s a multhoz tapadó szeretete kedveltjévé tették a közönségnek. Később hanyatlott, különösen mikor a francia romantikusok ha-tása alá került, s jellemzése és kompoziciója mind kuszáltabbá vált. Nagy érdeme, hogy a magyar olvasó közönséget megtöbbszörözte, s a magyar szépirodalmat a főúri körökbe is eljuttatta. Nyelve nem volt jellemzetes, de társalgásunk nyelvére sokat hatott. Alig pár évvel utána lépett föl másik nagy regényirónk. Eötvös József báró, ki első regényében, a Karthauziban (1839-40) modern társadalmi problemákat fejteget a költő és bölcsész mély érzésével és átható eszével. E munka egyszerre európai eszmekörbe ragadta az olvasót s a kor mozgató eszméinek feltüntetésével épp ugy lebilincselte, mint meséjének érzelmi hatásával és magas alapeszméjével, s mindig a lélek melegségét tolmácsoló reflexióval. Második regénye, A falu jegyzje (1845) már a magyar közélet és társadalom nyilt kérdéseit teszi szóvá merész hangjával s torzító, de lényegökben hű jellemzéseivel: a nemesi előjogok és a vármegyei rendszer ellen van intézve e tendenciózus regény s Eötvösnek, a filozof-politikusnak gyakorlati törekvéseit szolgálja költői formában. E regény rendkivüli hatást tett. Szintén politikai irányu, de már történeti tárgyu Magyarország 1514-ben (1847), mely a jobbágyság felszabadítása mellett szólt. Utolsó regénye A nővérek (1857), A negyvenes évekbe érve, a közönség is egyre növekedett, szépirodalmi lapjaink is folyton szaporodtak, s a regény- és novellairodalom is mind nagyobb fejlődésnek indult részint a hazai nyomokon, részint a francia szépirodalom hatása alatt. E hatást tüntetik fel a nagy tehetségü Kuthy Lajosnak a mese feltalálásában, szenvedélyek festésében és az előadásban egyaránt hatásvadászó novellái és regényei (Hazai rejtelmek, Sue hatása alatt, hires alföldi tájleirásokkal). Gyengébb tehetségü, de biztosabb izlésü novellista volt Kelmenfy László, ki angol példák után reálisabb és igazabb modorban dolgozott (Meghasonlott kedély, regény). Nagy Ignác novelláiban és rajzaiban (Magyar titok) és szinműveivel (Tisztújítás, vigjáték) a magyar életből merített s mintegy a Kisfaludy Károly irányát folytatta, de különös hajlammal a karrikatura felé. A hirlapiró Frankenburg Adolf humoros rajzokat irt s megteremtette a fővárosi tárcát (a forradalom utáni humoros dolgozatai Saphir hatását mutatják). A könnyü élcelődésre, torzításra való hajlam jelentkezett az u.n. freskóképek képtelenségeiben is, mely téren Bernát Gáspár mellett Lauka Gusztáv tett szert hirre. Általán a negyvenes évek szépirodalmában több oly iró megjelenik már, kinek működése a forradalom utáni korszakba is átnyulik, sőt napjainkig tart. Igy ekkor vált ismeretessé a magvasabb irányu humor jeles képviselője Pákh Albert, és ekkor lépett föl két legnagyobb regényirónk: Kemény Zsigmond báró (Martinuzzi regényének töredéke, 1840., és Gyula Pál, regény 5 köt, 1846) és Jókai Mór (Hétköznapok 1846., az akkor legelőkelőbb szépirodalmi folyóiratot, az Életképeket is, Frankenburg után, ő szerkesztette). A közélet lázas tevékenysége megszülte a politikai irodalmat is, melynek alapvetője Széchenyi István gróf, kinek három műve: Hitel (1830), Világ (1831) és Stádium (1831) Magyarország modern átalakulásának evangeliuma volt s egyszersmind a könyv gyakorlati hatalmának megalapítója. Ennek nyomán és ellene a könyvek és röpiratok egész serege támadt s épp oly gyorsan virágzott fel a politikai szónoklat, valamint a hirlapirodalom is; mindebben legelső politikusaink vettek részt. A kor legünnepeltebb szónokai 1825-től: Felsőbüki Nagy Pál, Beöthy Ödön, Vesselényi Miklós báró, Kölcsey Ferenc, és az ő hatása alatt formailag is művészibb szónoklat képviselői: Klauzál Gábor, Szemere Bertalan, Eötvös József báró, Szalay László s mindenekfölött a harmincas évektől fogva Deák Ferenc és Kossuth Lajos, maig legnagyobb szónokaink, amaz a beszéd logikai felépítésének és etoszának, ez a beszéd pátoszának és előadásának legkitünőbb érvé-nyesítője; Deák érvelő szónok, de érveit a legnemesebb érzelem nyugodt, biztos árja hordozza, Kossuth be-szédeinek alkatát az érzelmek logikája adja meg, melyekkel csodálatosan játszik; a magyar előszó az ő ajkán érte el a legnagyobb, történeti nevezetességü hatást, az ő szónoklatai voltak a szabadságharc leghatalmasabb rugói, a nemzet erkölcsi erejének ébren tartói (tüneményszerü szónoki adománya idegen nyelvekben is rendkivüli hatást ért el). Nevezetesebb politikai irók voltak Széchenyi mellett: Wesselényi Miklós báró (Balitéletek, Szózat a magyar és szláv nemzetiségek ügyében), a konzervativ Dessewffy József gr. (A Hitel taglaltja, melyre Szechenyi a Vjilágot irta válaszul), s fia Dessewffy Aurél gr., Széchenyinek és Kossuthnak is nemes és nagytehetségü ellenfele (XYZ könyv, 1841), Kossuth, ki Széchenyi Kelet Népével (1841) és Politikai programmjával (1847) vitázott ékesszólóan és a centralisták (Szalay László, Eötvös József báró). A magyar hirlapirást pedig Kossuth Lajos emelte irodalmilag művészibb szinvonalra s ő tette politikai hata-lommá (Országgyülési Tudósítások, 1840-től a Pesti Hirlap), Egyidejűleg a többi tudományokban, kivált a történelem, jogtudomány, irodalomtörténet, esztetika, nyelvészet, bölcselet terén, sőt a reális tudományokban is kisebb-nagyobb mértékben megindult a fejlődés. A tudomány terjesztését és fejlesztését az 1830. nemzetiu áldozatkészségből felállított akadémia buzgón szolgálta, mig külön a magyar szépirodalom művelésére is alakult egy társaság, a Kisfaludy-társaság. A rendi Magyarország demokratikus átalakulásának elérkeztét a szellemi élet minden terén európai és modern munkásság várta. A nemzeti költészet aranykora (körülbelül 1845-től). A 40-es években fölmerül az a költői nemzedék, mely a hét évtizedes irodalmi fejlődést betetőzi. A felújulás kezdetétől fogva egész irodalmunkat a nemzeti cél tartotta ugyan fenn, a tartalom is nagyrészint nemhzeti volt ugyan, de ami benne művészet, az nem volt nemzeti; idegen minták, idegen stil és formák uralkodtak. Ébredő irodalmunk az első évtizedekben mintegy tapogatózott a helyes irány után, s eleinte négyféle irányban indult meg (l. fönt a felújulás korában). Ezek közül a franciás leghamarabb beolvadt a többibe, de a népies irány is csakhamar háttérbe szorult, ugy hogy csak az ó-klasszikus és a nyugateurópai (főleg németes) irány maradt az irodalom élén. Ezek közül Kazinczy korában a klasszikus irány volt az uralkodó; Kisfaludy Károly föllépte után a klasszikus irány elhal, legto-vább maradtak meg formái a hexameteres epika művelőinél; az egész költészet modern lesz, egyszersmind romantikus, tárgyban, érzésben egyre nemzetibb és egyre változatosabb, de a müstil még mindig nagyrészt utánzó, a nemzeti stil még mindig nem fejlődött ki s a műfajok és versformák csaknem mind nemzetköziek. A művészibb költészet nem volt eléggé nemzeti s ami nemzeti stilü költészet a mult század végén megindult, az éppen azért nem virágozhatott, mert nem volt eléggé művészi. Egyes költőink költészetők egy részével, mintegy genreszerüleg, időről időre fentartották a népköltészetbe visszahúzódott nemzeti műstillel e kapcsolatot, igy Csokonai, Vitkovics, Kisfaludy Károly, Vörösmarty, Czuczor, de komoly és önálló nemzeti stil gyanánt nem karolták azt fel. Amint a fejlődés a sokféle irány közül egyiket a másik után kiközösítette, végre annyira egységes mederbe terelődött a költészet, hogy Vörösmartynál, Bajzánál és követőinél a nyugateurópai stil volt az általános. Ez elég közel volt már a nemzet izléséhez, mert modern volt, de még mindig nem volt nemzeti s emiatt a nagyobb tömegekre nem is hatott, a költészet nem lehetett az egész nemzet közkincsévé. Végre a szabadságharc évtizedében a demokrácia és a nemhzeti eszme a költészetben is annyira haladt, hogy néhány költői genienk megtalálta a nemzeti és művészi elem egyesítésének módját s megalkotta a specifikus magyar költői irányt, azt a költészetet, mely mind tartalomban, mind formában ma-gyar lett s a nemzet egyeteméhez szól. E fordulat előjelei mutatkoztak abban, hogy végre, a külföldi példák után jó későn, nálunk is fölfedezték a népköltést s meglepetve méltányolták a benne rejlő műszellem eredeti-ségét és gazdagságát s egyes költők, mint Kriza János és Ejrdélyi János, kik a népköltési termékek legkivá-lóbb gyüjtői is lettek, már a népdalok hatása alatt irták költeményeiket. Ekkor léptek föl egymásután Tompa Mihály, Petőfi Sándor és Arany János, kik a magyar költészet egész képét rövid pár év alatt megváltoztatták. Különösen Petőfi alapította meg a magyar lirának, Arany pedig a magyar eposznak nemzeti irányát. Petőfi-nek tüneményszerü költői pályája rövid hét évre (1842-49) határozódik. Első versei még az Athenaeum köl-tőinek modorában zengenek, de csakhamar megtalálta a maga eredeti, természetes és magyaros irányát. Noha már 26 éves korában meghalt, legnagyobb lirai költönkké emelkedett, aki a világirodalomban is szép helyet biztosított magának képzeletének gazdaságával és eredetiségével, eszményi, nemes független és őszinte érzületének rendkivüli szeretetreméltóságával és lobogásávla. A magyar lira határait kiterjesztette, s min-dennapi környezet jelenségeit is a költészet aranyos világába emelte; költőivé varázsolta Alföldünket, a férj-érzelmét s feltüntette a magyar népélet költői elemeit. Egyéniségét egy költőnk sem fejezte ki a lirában oly erővel és közvetetlenséggel mint ő, de mint a nagy lirikusok, ő is ugy legegyénibb, hogy a legáltalánosabban érhető és legnemzetibb is; a maga érzelmeiben százezrek érzelmeinek ad hangot. Mint szerelmi, hazafias költő és a szabadság, valamint a családi érzések költője a lirának sokféle változatát szólaltatja meg: a népdalt, az egyéni dalt, az ódát, a reflexiv és elégikus lirát; természetszeretete a legkitünőbb magyar leiró köl-teményekben (lirai leirások) nyilatkozik. Kitünő a genreképben is, melyekben humora jut kifejezésre. Kivált a szelidebb érzelemkörben tünik ki érzésének bensőségével, s a kifejezés egyszerü összhangos költőiségével. A népköltés belső formáit stilisztikáját, ritmusát addig példátlan változatosságban használja fel, amellett azonban - kivált az egyénibb kifejezésü költeményekben - a nemzetközi formákat is kissé pongyolábban, de sokkal természetesebben és felsőbb rendü művészettel alkalmazza, mint az Athenaeum csiszolt formáju lirikusai, akiknek halvány költészetét az ő egészséges és tüzes muzsája csakhamar elfeledtette. Igy Petőfi egyrészt a régibb iskolai nézetek békóiból felszabadította, másrészt magyarrá tette a költészetet. Az ő sikere-itől vett bátorságot Arany «felénk géniusza» is, aki első eposzával, az Elveszett alkotmánnyal még a hexa-meteres eposz formáját szólaltatja meg, de csak mintegy parodiakép, mig Toldijában (1847) már a magyar epikus versformát emeli vissza jogaiba, s egyesítve azt a népmese természetes könnyüségével, bonyolításának és előadásának módjával, s Homeros olvasásából nyert okulásával megteremti a magyar epikai stilt, sőt egy nemzeti mondaanyagból merítvén tárgyát, s hőse személyében a magyar karakter egyik tipusát, pályájában a magyar nép küzdelmét tüntetvén fel, és eposza egész világában költőileg a magyar életet ábrázolván, korszerűvé tudta tenni az eposzt, e műfajt, melynek korszerűtlenségét a hexameteres epika elnémulása után a kritikusok vitatták, és későbbi művelőivel mintegy pótolni tudta naiv eposzunkat. Mint Petőfi a lirában, ugy Arany az epikában váltotta fel Vörösmartyt, akinek nyelvgéniuszát és ritmikai művészetét is szinte tulszárnyalja az övé; epikai objektivitása s nyelvének plasztikus ereje és magyar zamatu verselésének tárgy-festő zenéje a művészet kivételesen magas fokán áll. Abban Petőfitől is előnyösen különbözik, hogy nála a nagyszabásu alkotó erőt épp oly nagy tanulmány és kiforrott ízlés támogatja. Még a szabadságharc előtt megirta a Toldi estéjét is, mig a trilogia középső részét csak élte vége felé (1879) fejezte be. Ez egy trilogia három részében az eposz három fajára adott példát, a hősi, a regényes és a humoros eposzra. A forradalom utáni korban egy másik mondakör anyagát kezdte kiaknázni, a magyar hunmondát; ebből csak a Buda halála készült el, de az egész trilogia nagyszabásu koncepcióját is ismerjük a felmaradt töredékekből és tervezetek-ből. Alkotó eljárását ebben is jellemzi az, ami félig intuitio, félig módszer, hogy az élő magyar fajtipusaiból rekonstruálja a hőskor alakjait, melyeket mindjárt magyaroktul ismertünk fel, s egyszersmind korszerűeknek találunk. A Nagyidai cigányokban ő adta a legkitünőbb komikusan humoros eposzt, mig Bolond Istókja az alanyias humoros eposznak nemzetközi stiljéhez csatlakozik. Mindenütt a legmagvasabb tartalom a legmű-vészibb formában. A kisebb elbeszélő fajok majdnem mindenikére is remek példákat alkotott, különösen a balladára; irodalmi balladáinkat ő alkotta meg magyar műszellemben, s az ő balladái belső értékre is rendkivül becsesek tragikai eszméjük és hangu.atuk mély hatásával. Mint lirai költő is a forradalom utáni költészet egyik kitünősége volt Arany. A nemzeti és a művészi elem nála egyesül a legeszményibb formáfban és tökéletes összhanggal. Tompa Mihály még Petőfi előtt lépett fel, szintén az Athenaeum lirikusainak hatása alatt, majd, főleg 1845-től, ő is népiesebb, magyarosabb lett. Eleinte mint elbeszélő költő lett népszerü (Népregék és népmondák 1846, víg költői elbeszélések stb.); kivált természet képei és magyaros, kedélyes humora arattak tetszét. A forradalom utáni időszakban mint lirikus fejlődött egyre, egészen haláláig (1868), s e kornak kiválólag ő volt lirikusa; hazafias családi, baráti érzelmek, a hit vigasztalása, a szülőföld és a természet szeretete szólal meg lantján, melynek alaphangja elegikus és a szimbolikus, allegorikus kifejezést kedveli; e vonás kivált az abszolut korszak alatt annál időszerübb volt, mert egyrészt elburkolta, de az avatottak előtt annál több varázzsal vette körül a célzatot (A gólyához, A madár fiaihoz stb.). Petőfi és Arany mellett az ő lirája volt e század közepe után a kortársakra legmélyebb hatással. A szabadságharcutáni irodalom. A nagy nemzeti katasztrófa után az irodalom eszmélt legelőször, és egy évtizeden át benne összpontosult ismét a nemzeti öntudat. Iróink egy része elhullott ugyan a harcmezőn (Pe-tőfi), mások kibujdostak, sokan üldöztettek és fogságba kerültek, s a sajtószabadság annyira megszorítottatott, hogy az 50-es évek elején alig néhány lapunk maradt; az akadémia s a Kisfaludy-társaság is majdnem egy évtizedig szünetelt; de keletkezett néhány új szépirodalmi lap s megmaradt iróink és a fejlő-dő újak kettőzött hűséggel szolgálták az irodalom nagy nemzeti céljait. A nemzet gyászát legmegkapóbb költői erővel Arany és Tompa fejezték ki, Általán nagy élénkség mutatkozott a lirában, Petőfi rendkivül si-kere és könnyüsége sok utánzót csalt az ú útjára, akik azonban csak külsőségeiben tudták követni a nagy költőt, s pongyolaságban, eredetiességben tettek túl egymáson. E ferde ízléssel szemben a nemzeti költésze-tet Arany és Tompa mellett több fiatalabb költő folytatta, igy Gyulai Pál, ki mint lirai költő a hang tisztasá-gával s a belső forma szabatosságával tünk ki, (dalok, elegiák), nem sokat irt, de néhány költeménye a köz-tudatba ment át; novelláiban a gondos jellemzésre és a lélektani elemzésre mutatott példát Szász Károly mű-fordításaival hatott rendkivül üdvösen költészetünk emelésére; senki a világirodalom annyi remekét át nem ültette magyarra, mint ő; eposzaival (Salamon) az Arany kijelölte nemzeti irányt erősítette; termékeny volt mint lirikus is. Eredetibb és magyarosabb azonban s különösen zengzetes Lévay Józsefnek kivált a melanko-likus hangnemben mozgó keresetlen és őszinte lirája. Legdalosabb és legkönnyedebb tehetség volt az 50-es évek lirikusai közt Tóth Kálmán, a szerelem költője, ki főleg Petőfi és a népdal hatása alatt állt s rendkivül népszerü költő volt. Szerencsés volt mint vigjátékiró is (A király házasodik, A nők az alkotmányban); a poli-tikai élclapirodalmat is ő alapította meg (Bolond Miska 1860-tól). Cifrálkodásban, rikító szinezésben keresték az eredetiséget Petőfi szorosabb utánzói, mint Lisznyai Kálmán (Palóc dalok), Szelestey László, Székely József, s részben Zlár József és (jeles egy pár balladája). Szintén a forradalom után bontakozott ki Vajda Jánosnak is Petőfi óta legeredetibb, de néha tulságosan egyéni és formátlan lirája, mely a szenvedély erősebb hangjait sokszor megkapó erővel hallatja (Gina emléke, Sirámok stb.). A 60-as években tüntek fel Dalmady Győző, Komócsy József, Szász Béla, Dömötör János, kik az egykoru külföldi költészet hatását is mutatják. Tolnay Lajos (igen hatásos balladák, népies stilben), Arany László, A kiegyezés óta feltünt költőinknél általán csökken a költészet nemzeti iránya iránti érzék, aminek magyarázatát egyrészt a nemzet érzelmi feszültségének megszüntében, másrészt abban kereshetjük, hogy rendkivülibb lirai tehetségek hiján az előző nemzedékhez, Petőfi és Arany költészetéhez képest mégis újat akarván felmutatni, szakítanak a nemzeti iránnyal s idegen áramlatok hatásának engednek. (Arany jellemzése szerint: kozmopolita költészet.) Ez a jellemzés nem minden egyes költőre talál; s az 1867 utáni korszakban tüntek fel igen jeles költők is. A technika könnyüsége általános, a költői szólásban jelentékeny routinjok van. Az alkotmányos korszak óta feltünt költők közül jelesebbek (nagyjában időrend szerint): Kiss József (dal, zsidó balladák, költői elbeszé-lés, sokszor nemzeti forma), Ábrányi Emil (hazafias és szabadság-ódák, szerelmi költemények, költői elbe-szélés, patetikus hangon, majdnem kivétel nélkül nyugati formában), Endrődi Sándor (egyéni dal, szerelmi, családi, természetérzés, változatos, teljes hangulattal, még folytonos emelkedésben), Bartók Lajos (jelenté-keny komika és szatirai tehetséggel, de kevésbbé tisztult izléssel, technikája egyenetlen), Zichy Géza, Re-viczky Gyula (egyike volt legművészibb irányu és legtehetségesebb fiatal lirikusainknak, minden népiesnek ellensége; pesszimista han g, megkapó érzés, tiszta technika, mind nyugateurópai modorban), Rudnyánszky Gyula (igen könnyü forma), Jakab Ödön és Pósa Lajos (tárgyban és hangban magyarosabbak), Vargha Gyula (dal), Radó Antal (igen szerencsés műfordító), Jékey Aladár, Palágyi Lajos, Koroda Pál (drámairó is) stb. Az egyetemes európaibb és a nemzetibb irány közt liránkban legutóbb ismét felújult a küzdelem s a nemzeti irány egy pár jelentékeny tehetséggel gazdagodott: Kozma Andorral, ki nyelvben és formában Arany tanít-ványának mutatja magát s kivált a gondolati és szatirai költészetre van hivatjása, és Szabolcska Mihállyal, ki az egyszerü népdalformában kitünő sikerrel tud egy-egy egészen sjátos hangulatot megszólaltatni. Kiváló jelentőségre emelkedett a forradalom utáni korszakban a prózai szépirodalom. Az 50-es évekbe esik Kemény Zsigmond regényirói működésének súlypontja. Mintegy 20 kötet regényt és elbeszélést írt; az első (Gyula Pál, 5 köt.) 1847-ből, az utolsó (Zord idők) 1862-ből való. Közben jelentek meg: Férj és nő, Özvegy és leánya, a Rajongók és egy beszélygyüjtemény (3 köt.). Ő is leginkább történeti regényeket irt; nem ten-denciózus, mint Eötvös, a művészi szempont uralkodik nála, az embereket és a korszakot festi rendkivül éles és szabatos vonásokkal s kitünő történeti és pszichologiai felfogással; e tekintetben egy regényirónk sem versenyez vele. Tárgyait a nemzeti romlás időszakaiból választjam s a tragikai tárgyakat szereti; költészetében mély és megrendítő tragikum nyilatkozik, s regényei Gyula szerint a magyar költészet legtragikaibb alkotásai és sajátos vonása, hogy nála a tragikum nem a szereplők bűnéből, hanem csak tévedéséből ered s a nemezis kérlelhetetlen hatalmával sujt le. Költői alapeszméinek mélységéhez járul a biztos jellemzés, a szenvedélyeknek pszichologiailag és fiziologiailag rendkivül hű és eleven rajza, s a kort az egyénekben fes-teni tudó ereje: mindebben valamennyi regényirónk fölött áll. Mindazáltal sohasem volt nagyon népszerü. Fenségében sok a zord elem, hangulata pesszimista, derüsebb vonásokkal alig enyhíti regényei szinezetét; olykor kitérésekbe, lélektani részletezésekbe merül, előadása sem nagyon folyamatos és fordulatos, ugy hogy művei egészben nehéz olvasmányok. Épp azért a közönség kegyeltje nem ő lett, hanem Jókai, behizelgő, magyaros és könnyű előadásával, humorának és hangulatának ezerszinű játékával, leleményének kiapadhatatlan gazdagságával s azzal a képességgel, mellyel a nemzeti érzés húrjain játszani tudott. Jókai is művelte kivált az 50-es években, a történeti regényt (Törökvilág Magyarországon, Erdély aranykora stb.), de még inkább a közelebbmult vagy egykoru magyar társasélet rajzolásában lelte kedvét (Egy magyar nábob, Kárpáti Zoltán, Új földesúr). A kissé naiv mód, mellyel kedvelt alakjait eszményíti, a gyülölt alakokat torzít-ja, szintén megfelelt a szélesebb körü közönség ízlésének; ez eszményítésével igen nagy hatással volt egy félszázad óta a serdülő nemzedékek egymást követő sorozatára. A pszichologiai igazságot, a valószerüséget gyakran megsérti, de mindig érdekes és mindig hangulatos. Kitünő elbeszélő hangot teremtett, mely közvet-len, egyszerü, természetes, hajlékony és szines, mintha csak a népmesék előadása volna, megnemesítve. Termékenysége kifogyhatatlannak látszik. Fő ereje a rövidebb regényben és a novellában van; politikai versei és azatirái az 50-es és 60-as években nem kis kedveltségnek örvendtek, s mint élclapszerkesztő (Üstökös) és humorista is a legnépszerübb volt. Termékeny regényirók és novellisták még Vas Gereben (a táblabíró-világ és a népélet köréből vett regények és korrajzok, magyarosságában gyakran keresett előadással), Pálffy Albert, a forradalom jeles hirlapirója (társadalmi regények és novellák), Degré Alajos (regények és beszélyek, a francia szalonregények modorában; vigjátékokat is irt), P. Szathmáry Károly (történelmi regények, Jósika hatása alatt), Bérczy Károly (novella, a humoros nemben is, angol mintákat követett), Vadnai Károly (regények, elbeszélések, emlékezések, a társasélet gondos rajzával, szabatos stilben), Abonyi Lajos (regények és novellák, a magyar népélet sikerült rajzaival), Győry Vilmos (mint költő és műfordító is jeles); a forradalom utáni évek kedvelt humoristája volt a korán elhunyt Beöthy László (regények, víg elbeszélések, humoreszkek). A kiegyezés után elbeszélő rodalmunk az időszaki sajtó rohamos fejlődéséhez és az olvasó kozönség gyarapodásához képest egyre szélesbedik. A romantikával szakított s egészben a realizmus alapjára helyezkedett, tárgyait leginkább a jelenkorból veszi s a társadalom különböző osztályait rajzolja, nagy előszeretettel a részletek iránt. A regény megrövidült s a novella mellett divatba jött a rajz és a tárca. Követ-ték az angol regényirókat, később a francia naturalistákat, legújabban az északi és az orosz regényirodalom-mal hasonló viszonyba léptek, amellett azonban egyesek az elbeszélés nemzeti módját is fejlesztik. Kitünő e tekintetben Mikszáth Kálmán, aki hangjának természetességével, magyaros humorával és előadásának bájával Jókai költészetének méltó folytatója s a magyar népélet költői vonásainak feltüntetésében épp oly friss leleményt, mint finom érzéket tanusít. Az alkotmányos korszak jelesebb novellistái, regény- és tárcairói még: Tolnay Lajos (realista, szarkaszstikus társadalmi regények, a legeredetibbek egyike), Ágai Adolf (humorista és tárcairó) Beöthy Zsolt (regény, rajz; költői elbeszélése: Ráskay Lea), Balázs Sándor, Berczik Árpád, Kvassay Ede (elbeszélések a felsőbb körök rajzával), Ábrányi Kornél, Vértesi Arnold (víg elbeszélések), Kazár Emil, Margitay Dezső, Baksay Sándor (kálvinista népélet, tőrülmetszett magyar stil), Szalóczy Bertalan, Gozsdu Elek, Bársony István (leirások), Petelei István, Justh Zsigmond, Ambrus Zoltán, Abonyi Árpád, Tóth Béla, Rákosi Viktor, Szomaházy István, murai Károly. Legújabban Herczeg Ferencnek sikerült új hangot hozni elbeszélő prózánkba, aki a modern magyar társaséletet rajzolja épp oly érdekesen, mint elő-kelő stillel. A nőirók közül legtermékenyebb Beniczkyné Bajza Lenke, legszellemesebb azonban a két Wohl nőtestvér, Janka és Stefánia; Gyarmathy Zsigáné a kalotaszegi népéletet rajzoló sikerrel. Az irodalomtörténeti, kritikai és esztetikai irodalom az egész XIX. század folyamán állandó emelkedést mu-tat. A «magyar irodalomtörténet atyja» Toldy Ferenc volt, aki Kazinczy korától a 70-es évekig átélte az iro-dalom egész fejlődését s az Aurorától fogva benne volt az események központjában. Az irodalomtörténet anyagát fáradhatatlanul gyüjtögette, tömérdek életrajzot, számos monográfiát irt, igen sok iró munkáit (nagyrészt kritikailag) kiadta s megirta a M. rendszeres történetét. Eredeti koncepciója szerint «a magyar ész» egész történetét akarta irni, de a széles alapon csak a xVI. századik haladt el (1851); de kidolgozta a Magyar költészet történetét Kisfaludy Sándorig (1854) és a Magyar nemzeti irodalom történetét rövidebb előadásban a forradalomig (1867). Gyula Pál kritikai szelleme irodalomtörténetünk egyes jelentősebb részeit szilárdabb alapokra fektette, az egész irodalomtörténetirást művésziesebbé tette, épp oly éles és szabatos elemzéssel, mint művészi szintezissel mutatván ki monográfiáiban, tanulmányaiban, emlékbeszédeiben (Vörösmarty életrajza, Katona és Bánk bánja, Arany János emlékezete), valamint egyetemi előadásaiban a történeti és lélektani tényezők szerepét az irodalmi fejlemények előidézésében Beöthy Zsolt a forma művészetében s a felfogás kritikai mélységében tovább ápolja a magyar irodalomtörténet hagyományait, egyúttal e tudomány legmodernebb módszereit alkalmazza s irodalmunkban a néppsziché törvényeit nyomozza (A magyar nemzeti irodalom történeti ismertetése, A szépprózai elbeszélés a magyar irodalomban, Horatius és Kazinczy Széchenyi és a magyar költészet). Ezek mellett Szilády Áron (a régi magyar irodalomtörténet kutatója, a Régi magyar költők társ kiadója), Heinrich Gusztáv (a német és magyar irodalom kölcösnhatásairól irt tanulmányok, egy nagy német irodalomtörténetet is ir), Imre Sándor, Bánóczi József, Ballagi Aladár, Riedl Frigyes, Badics Ferenc, Váczy János, Takáts Sándor, Horváth Cyrill, Széchy Károly, Ferenczy Zoltán, Haraszti Gyula stb. folytatnak, főleg monografikus munkásságot, mig az egész M. egész történetén a maga sajátos felfogása alapján, Bodnár Zsigmond dolgozik; a bibliográfia legbuzgóbb művelői: Szabó Károly (Régi magyar könyvtár) és id. Szinnyei József (repertoriumok, Magyar írók élete és munkái, 10 köt.). Az irodalomtörténetirók újabb nemzedéke leginkább a Gyulai és a Beothy iskolájából való. A magyar kritika legfőbb képviselői Kölcsey és Bajza után Erdélyi János (bölcsészeti alapon, a népszellem méltatása), Gyulai Pál, Salamon Ferenc és Beöthy Zsolt (Színműirók és szinészek). Gyulai Pál kritikáit rendkivül fejlett ízlés, biztos ítélet, őszintesség és világosság jellemzi; az 50-es évektől kezdve igen sokat tett az irodalmi izlés fej-lesztésére, a nemzeti és művészi irány legerősebb dialektikája szószólója Beöthy Zsolt a dogmatikus kritiká-val szemben a kritika újabb alapelveinek nyomozásával foglalkozik. Az első magyar esztetikát Szerdahelyi György irta latin nyelven (1778), majd Schedius Lajos és Greguss Mihály művelték a széptant. E században a Kisfaludy társaság karolta fel e tudományt, részint az esztetikai és politikai irodalom alapvető műveinek lefordításával, részint az eredeti esztetikai vizsgálódás irányításával. A 40-es években tüntek fel a magyar esztetika első kitünőbb művelői: Erdélyi János és Henszlmann Imre, amaz filozofiai irányban, elméletileg és az irodalmi kritika terén (a népköltésre nézve Hrder, az esztetikában Hegel hatása alatt), ez inkább gyakorla-tilag és a képzőművészetekre alkalmazva. Rendszeres esztetikai munkásságot Greguss Ágost folytatott; első esztetikája A szépészet alapvonalai 1849. jelent meg Hegel szellemében; későbbi önálóbb esztetikai művét a Rendszeres: Széptant halála után adták ki; nevezetesek még; A balladáról, és Arany János balladáinak kommentárja; igen finom magyarázó és szellemes rendszerező. Esztetikai dolgozatokat irtak még: Kemény Zsigmond báró, Brassai Sámuel, Arany János, Névy László, Alexander B., Szana Tamás, Riedl Frigyes (Arany Jánosról), Péterfy Jenő Keszler Adolf, Sülberstein Ötvös adolf, Palágyi Menyhért, Haraszti Gyula stb. A magyar esztetika jelenlegi fő képviselője Beöthy Zsolt, a világirodalom és a képzőművészetek körére kiterjedő filozofiai műveltségével, ízlésével és művészi stiljével (A tragiku, Munkácsi, Krisztusa, Magyar balladák; egyetemi előadásai az esztetika és poétika köréből). L. még Magyar dráma. A szövegben csak névszerint emlitett irókra nézve l. bővebben a Lexikon illető cikkeit. Maláj nyelv és irodalom A maláj nyelv eredetileg Malakka-félszigetén és a Szumátra-szigetnek egy részén uralkodó nyelv volt. A XIII. sz. közepétől kezdve a malájok bevándorlása következtében az indiai szigettenger jó részén elterjedt és a keletázsiaiaknak még ma is ez a kereskedelmi és forgalmi nyelve. Indiai befolyás alatt lett irodalmi nyelvvé és sok szanszkrit szóval gazdagadott, az iszlám terjedésével még egyéb és pedig arab és portugál alkotó részkeet is olvasztott magába. A maláj nyelv, amelyet mintegy négy millió ember beszél, arab irásjegyeket használ. Nyelvtanokat adtak ki: Crawfurd (Loadon 1852); de Hollander (Breda 1874, 4. kiadás); Pijnappel (Hága 1866) és Klinkert (Lejda 1882); szó tárakat: de Wilde (Amsterdam 1841); de Wal (Batavia 1872, újra átdolgozta van der Tuuk u. o. 1877-84); Swettenham (London 1886-87 2 kötet) stb. Lásd még Maláj-polinéziai nyelvek A maláj irodalom meglehetősen bő és sokoldalu. A műköltészet köréből a leghiresebb és a legkedveltebb a Bidasari cimü költemény (kiadta Favre Bécsben 1875. és Klinkert Lejdában 1886.). A legtöbb jávai költemény (l. Jávai nyelv és irodalom) is megvan maláj átdolgozásban, kivált azok, amelyek indiai tárgyról szólnak, mint az öt Pandara története, ugyszintén Rama históriája (Sri Rama, kiadta Roorha van Eysinga, Amsterdam 1843). A regényes költészet köréből, amelyek nemzeti tárgyuak, említésre méltók: Ken-Tambuhan c. költemény (kiadta de Hollander, Lejda 1856; Klinkert u. o. 1886); Indra Laksana története stb. Van még egy elbeszélés menangkabani dialektusban Balkis címen (kiadta Gerth van Wijk, Batavia 1881). A legelterjedtebb indiai mesegyüjtemény, a Kalila ve Dimna maláj átdolgozásban is megvan (kiadta Gonggrijp, Lejda 1876), hasonlókép az ind Pancsatantra is (Pandjatandaran, kiadta van der Tuuk, u. o. 1866.). Gazdagon van képviselve a történetírás is. Újabban a malakkai Abdullah ibn Abd ul Kadir (megh. 1854.) kiadta uti naplóit, egyes országok geográfiai és statisztikai leirását és különösen említésre méltó ön-életrajzát. A mohammedán teologiai irodalom csupán arab művek fordítására szorítkozik. Az új szövetséget Brouwer már a XVII. sz.-ban lefordította malájra (Amsterdam 1668); az egész bibliafordítás Leidekker és van der Vormtól u. o. jelent meg 1733. (azóta többször is). V. ö. Dulaurier, Memoires, lettres et rapports relatifs au cours de langues malayes et javanaise (Páris 1843). Mongol nyelv és irodalom két főtájszólásában, ugymint a K-i és Ny-iban, a nagy ural-altáji nyelvtörzs egyik családját teszi s legközelebb a tunguz és a török nyelvek rokona. Irásuk az ujguroktól átvett betükkel felülről lefelé menő sorokban történik s a sorok balról jobbra következnek egymásután. A szókat ragozzák utóragokkal, ugy mint mi, p. a genitivus ragja jin; dativ. dur, akkuz. ji, ablat. ece. A többes számot v. ragok v. a szavak mellé tett többes számnevek által fejezik ki. Szóképzőkben a nyelv igen gazdag, p. egyszerü igéből szenvedő, cselekvő, inchoativ és reflexiv igét képez. (V. ö. Budenz József rövid mongol nyelvtanát a Nyelvtudományi Közlemé-nyekben.) Irodalmuk buddha-vallásos iratok és fordításokból áll. Történeti munkákból nevezetes Szanang Szecun fejedelem könyve, mely mondákat tartalmaz a mongol előidőkből. Hasonló eredetü a rövidebb Altan Tobcsi, mely 1860-ban Szt. Pétervárt orosz feldolgozásban jelent meg. A mongol könyvek leggazdagabb gyüjteménye Európában Kazanban van, hol az első mongol iskolát is alapították. (L. még Burjét.) Németalföldi nyelv és irodalom A németalföldi nyelv az alsó frank dialektus (l. Német nyelvjárások) azon alosztálya, mely most Hollandiá-nak irodalmi nyelve, e néven értjük egyszersmind a Németalföldön és Belgium német részeiben használatos nyelvjárások összességét is. A N. legrégebb korából (IX. század) csak egyetlen töredék, egy zsoltár-fordítás maradt fenn, s csak a XIII. sz.-ban fejlődött ki gazdagabb irodalom: az u. n. közép-németalföldi. Az ezen korbeli nyelv maga három tájszólásra oszlik: a hollandiaira, a flandriaira és a brabantira, a legrégibb ismert emlékeit Heinrich von Veldekének (l. Heinrich18) köszönhetjük, bár legszebben Maerlant (l. o.) műveiben mutatkozik be. E nyelv, melyet azelőtt közönségesen Nederduitschnak hivtak, 1813 (a német-alföldi király-ság alapítása) óta Nedrelandsch vagy Hollandsch néven ismeretes; Vlaamsch (flamand) elnevezés inkább provinciális jelentésü volt. A XVI. sz. kezdetén a hollandiai nyelv tulszárnyalja a többi dialektusokat és alapja lesz a mai irodalmi nyelvnek; ez különösen a Rederijker-klubok érdeme, melyeknek tagjai adták a hollandiai nyelv első rendszeres grammatikáját 1584. Kevéssel előbb (1573) Plantin antwerpeni nyomdász összeállította a Thesaurus Teutonicae linguae-t, melynél becsesebb korrektorának, Cornelis van Kielnek műve: Corn. Kiliani Etimol. Teut. linguae (újra kiadta Hasselt, Utrecht 1777). A históriai alapon fejlesztett filologia megalapítója Lambert ten Kate volt (Aanleiding tot de kennisse van het verhevene deel der Nederduitsche sprake, Amsterdam 1723), ki mellett Huydecoper, a Melis Stoke rímes krónikájának kiadója jeleskedett. Nagy tevékenységet fejtett ki az 1766. alapított s ma is virágzó maatschappij van Nederl. Letterkunde Lejdában; ezzel egyidejüleg Cliguett, Steenwinkel, van Lelijfeld és Hinlopen filologiai kutatásai szépítgették és fejlesztették a N.-t, melynek okta-tásában van der Palm közoktatásügyi miniszter (1799-1806) szerzett érdekmeket, amennyiben Siegenbeek nyomán (Verhandeling over de Nederduitsche spelling, Amsterdam 1804) a helyesirást végleg megállapítot-ta. Példáját követte Weiland, ki hivatalos nyelvtant (Nederduitsche Spraakkunst, u. o. 1805) és szótárt adott ki. E purista törekvések ellen ugyan többen (különösen Bilderdijk) fölszólaltak, de a viták csak hozzájárultak a N. fejlesztéséhez. Jeles munkásságot fejtettek ki: Ypey, Klinker, Willems, Lulofs, Jager és különösen Brill (Hollandsche spraakleer, Lejda 1846), Belgiumban pedig Willems, David, Snellaert, Bormans, Blommaert, a két Serrure és heremans. Az első teljes középnémetalföldi hang- és alaktant a német Franck (Lipcse 1833) irta, míg Hollandiában Jonckbloet és de Vries vezették e tudományt. A németalföldi irodalom alig terjedt tul a kis ország határain, legjellemzőbb sajátossága az, hogy a nép gya-korlati irányának és egyéniségének megfelelően nem annyira a költészet szépségeivel és a képzelem merész szárnyalásával hat, mint inkább a mélyen gyökerező vallásosság és a polgári erények dicsőítésére törekszik. Szépirodalom. A N. legrégibb emlékei az u. n. udvari eposzok, a XIII. századból, melyek tárgyukat a karolingi és az angolszász mondakörből merítik, és mivel kevés kivétellel francia fordítások, alig van iroda-lomtörténeti becsük. Magasan áll fölöttük az állatmondához tartozó Teinaert (kiadta Jonckbloet, Groningen 1856), az e korabeli németalföldi népköltészet egyetlen eredeti és önálló tehetsége. Midőn a polgári rend hatalomban és tekintélyben megnövekedett, a költészetnek egy egészen új neme támadt, mely főleg latin forrásokból merített és kiválóan dialektikus célokra törekedett. Fő képviselője Van Maerlant Jakab (l. o.) Követője volt Jan Bondale, más néven Jan de Clerc, a XIV. sz. legkivábóbb költője, az antwerpeni törvény-szék irnoka, aki két rímes krónikát (Brabantsche yeesten, kiadta Willems, 1839-43 és Van den derden Edewaerd), továbbá számos tankölteményt irt; ezek közt a legjelentékenyebbek: Der Leken spieghel (kiadta de Vries, Lejda 1844-48) és Jans Teesteye (kiadta Snellaert, 1867). A legendák közt, melyek szintén e kor-ban kezdtek divatba jönni, a legkiválóbbak: Theophilus (kiadta Blommaert, Gent 1850); Brandan (kiadta u. az, u. o. 1838-41) és a Beatrijs (kiadta Jonckbloet, Amsterdam 1859). Az e korbeli lirai költészet emlékeiből csak igen kevés maradt fönn; a drámai költészet jelntékenyebb volt. Belőle Hoffman von Fallersleben (Horae belgicae, 6. Köt.) és később Moltzer (1870) adott szemelvényeket. A XIV. sz. közepe táján kezdett kialakulni a prózai nyelv, melynek első gyümölcse a bibliafordítás (Jan van Tuysbroek, 1350 körül) volt; ugyanekkor a rímes krónikákat, erkölcsi oktatásokat és tankölteményeket a rövidebb lirai költemények, dalok és rögtönzése - melyekben gyakran a mese és a morál együtt volt- szorí-tották ki. A költészet ezen nemét legtöbbnyire vándor dalnokok űzték, kiknek neve Spreker volt; köztük nagy hirnévre tett szert Willem van hildegaersberch (dalait Bisschop és Verwijs adta ki, hága 1870), meg Boudevijn van der Loren, kinek költeményeit részben (Oude vlämische gerichten, Gent 1838 s köv.) Blommaert adta ki. A XV. sz. legkiválóbb költője Dirc Potter, már a középkorban divatos, keretes alakban irta meg Der minnen loep címü művét (kiadta Leendertz Lejda 1845-47), melyben kalandos szerelemi törté-neteket és erkölcsi oktatásokat kedves és megnyerő modorban adott elő. A nemesi és polgári osztály közele-désével alakultak a Rederijker-klubbok, az irodalmi akadémiák egy neme, melyekben a tagok felolvasásokat, költői versenyeket, sőt szini előadásokat is tartottak. Ezen irodalmi társaságok tagjai közt némi figyelmet érdemelnek Filips van marnix, Derc Coornheert, meg a két kereskedő: Roemer Visscher és hendrik laurenszoon Spiegel; de fő érdemük nem költészetükben fekszik, hanem abban, hogy a burgundi uralom alatt welsh elemekkel kevert anyanyelvüket eredeti tisztaságába helyezték vissza. Mintegy előkészítették az utat a N. három legkiválóbb eredeti költője számára, ezek közt időrendben az első Pieter Corneliszoon hooft, kinek prózája is klasszikus és tömör: egész munkásága pedig új korszakot nyit meg a N.-ban. Utána következik Joost van den Vondel, aki kötői tehetségre még Hooftot is felülmulta; dalai és szatirái méltán sorozhatók a világirodalom remekei közé: eposzai ellenben és drámai több fogyatkozással vannak. Konstantin Huygens, a hires matematikus atyja, különösen nagy nyelvi és irodalmi ismereteivel tünt ki; költeményeiben azonban gyakran keresett, homályos és nehezen érthető. Mellettük a dordrechti jakob Cats inkább a közpép és alsóbb rendü társadalom számára irt. A lirai költészet s az elegia művelésében kiváltak még: Daniel heinsius, a nevezetes nyelvész, Roemer Visscher leányai: Anna és Mária Tesselschade, D. R. Camphuisen egyházi énekeivel; J. J. Starter, az első számottevő erotikus költő; Jeremias de Decker; Joachim Oudaan, ki politikai dalaival ért el nagy hatást; s végül Vonder legtehetségesebb tanítványa, Joannes Antonides van der Goes, kinek De Ijstroom (Amsterdam dicsőitése) cimü köteménye s egyéb darabjai bővelkednek valódi szépségekben, noha gyakran dagályosak. Nevezetes hatást tett e korban a dráma: de a N. mégsem mutathat föl valóban klasszikus tragédiákat, Vondel egyik művét (Gijsbrecht van Amstel) újév napján még most is előadják. Ellenben egészen eredeti és nemzeti alkotás a hollandiai vígjáték, amelynek leghivatottabb műve-lője G. A. Bredero; kivüle Hooft és Huygens is szép sikereket értek el. A prózát különösen a már említett Derc V. Coornheert emelte a tökély magas fokára, hooft prózája magvas és erőteljes, de sokszor egyoldalu a Tacitus utánzása miatt. A többiek közül G. Brandt, J. van Heemskerk (Batavische Arcadia) és W. Swinnas érdemel említést. A XVII. sz. végén több körülmény közre játszott a N. hanyatlásának előidézésére; a francia protestánsok, akik a nantesi ediktum visszavonása (1685) után elözönlötték Hollandiát, a klasszikus francia irodalomhoz lévén szokva, kicsinyelték, sőt megvetették a N.-t, továbbá a hosszu békére következett tulságos jólétben a különben energikus nép tétlen semmittevésbe sülyedt. Midőn pedig (1780-1814) a háboru ismét kitört, idegen zsoldosok dúlták föl az országot, s a németalföldi irodalom és tudomány csak az 1814-iki béke után vett új lendületet. E szomoru kor költői közül említésre méltók: jan Luyken, a kivál rézmetsző és Jan van Broekhuizen, a legjobb lirikusok egyike; Hubert Corneliszoon Poot népies meg erotikus dalai Vondel és Hooft költői szárnyalására emlékeztetnek. A vígjáték legjelesebb művelői Pieter Bernagie, Abraham Alewijn és Pieter langendijk voltak. Kevesebb szerencsével, bár nagy buzgalommal, művelték az eposzt és a tragédiát, kivételt talán csak a két Zwier van haren testvérrel tehetünk, kik közül Ottonnak De Geusen c. lirai eposza valóban számot tevő alkotás; ellenben Arnold Hoogvliets eposzai ma már egészen feledésbe mentek. A regényirás első példáival is e korban találkozunk, két nő Elisabeth Wolff, szül. Bekker és Agatha Deken élénk tollal és mély emberismerettel rajzolták le koruk társadalmi viszonyait s erkölcseit. Kitüntek a XVIII. Sz. vége felé Rhynivis Feith, ki a vallásos költészetet művelte, és Willem Bilderdijk, aki különösen az epikus műfajban tünt ki. Nagy népszerüségre jutott a XIX. sz. elején Frederik helmers, hazfias dalaival, és H. Tollens családias jellegü költeményeivel. A. C. W. Staring első volt a N.-ban különben kevés számu humorisztikus költők közt is; jeles lirikusok voltak Corn. Loots és Jan Kinker; de mindnyájukat felülmulta Isaak da Costa, kinek Politieke pëzy és Slag bij Nieuvpoort c. kötetei a N. legbecsesebb költemé-nyeit tartalmazzák. 1830-40 táján az új romanticizmus (Byron, Scott, Hugo) nagy hatással volt a N. irányára; különösen Jakob van Lennep volt ezen áramlat úttörője. Mellette Nikolaas Beets, A. Bogaers, E. J. Potgieter, J. A. Alberdingk Thijm, J. J. L. ten Kate, B. ter Haar stb., az ifjabbak közül H. J. Schimmel és P. A. de Gén-estet értek el nagyobb sikereket, akikhez még a gyermekdalok kedvelt költőjét, heijet is számíthatjuk. A drámában többé-kevésbé szerncsés kisérletet tettek: a már említett Bilderdijk és Schimmel, meg Feith Wiselius, h. van Berg, Hofdijk, J. van Lennep, D. Dekker, van Heyst stb. A próza Brandt óta nagyon lesülyedt, s a kevesek is, kik vele megpróbálkoztak, nem nagy sikereket értek el, köztük említésre méltók: Justus van Effen, O. Z. van haren és a történetiró, jan Wagenaar. A már említett Wolff és Dekken irónők hatása folytán a próza ugyan közvetlenebb és természetesebb lett, de csak egyeseknél, s ilyen volt Arend Fokke Simons. Javulás csak a XIX. sz. közepe táján állott be, Jakob Geel és Petrus van Limburg-Brouver föllépésével; nyomukba léptek: a szintén szatirikus Beets, van Lennep, ki számos regényt irt, Oltmans, több beszélyével, Kneppelhout, Potgieter beszélyeivel, ter Haar, J. Bosscha stb. A későbbiek közül kimagaslanak: Bosboom-Toussaint asszony, J. J. Cremer falusi történeteivel, E. Douwes Dekker (álnevén multatuli), M. P. Lindo, humorisztikus vázlataival, jan ten Brink, mint novellista és irodalomtörténetiró, C. Busken huet kriti-kai tanulmányaival, C. W. Opzoomer stb. A tudományos irodalomnak sokkal nagyobb jelentősége van, mint a szépirodalomnak, mert Hollandia, miután kiváló iskolái voltak, már a korai középkorban a tudományok kitünő hazája volt és hires intézeteiből Németországnak meg Franciaországnak nem egy jeles tudósa és államférfia került ki. Legjobb nevük volt az utrechti és a st.-amandi kolostoriskoláknak, mely utóbbiban hucbald (l. o.) tanított, továbbá Lüttich, Lobbes, Stablo, Gemblours stb, intézeteinek, melyek már a XII. sz.-ban is virágoztak. Midőn a legtöbbnyire Benedek-rendüektől fentartott iskolák a renddel együtt hanyatlásnak indultak, a káptalaniskolák (hires volt a mechelni és a doorniki9 léptek helyükbe, melyeket laikusok is látogathattak, s ezek főleg a nemes ifjak kiképzésével foglalkoztak, később pedig (a XIV. sz óta) a polgári körökben alakult testületek (A közös élet testvérei) a keresztény érzület fejlesztése mellett az ifjak nevelését is feladatukká tették, s az egész országban szétszórt iskoláikból elsőrangu tudósok (köztük Agricola Rudolf, Rotterdami Erasmus stb.) kerültek ki. E kiváló tudósok, kik kiképeztetésüket rendszerint Olaszországban fejezték be, az ott éppen akkor újra felélesztett klasszikus kulturát átültették északra is, s ezzel előkészítették a reformáció útját, amellyel egyrészt Németalföldön a tudományok új, hatalmas lendülete vettek, másrészt pedig megkezdődtek a spanyol iga lerázására törekvő szabadságharcok. A függetlenség kivívása után a tudományok tovább fejlődése az egye-temek történetével függ egybe, amelyek, mint a szabad gondolkodás és a reformáció erős várai, csakhamar európai hirnévre vergődtek. Az egyes szaktudományok közt a legelső és legfontosabb helyet a fiologia (l. o.) foglalja el. A történetirás csak a szabadságharcok kirában (XVII. sz.) emelkedett felül az egyszerü krónikák szinvonalán; az első be-csesebb munkát munkát P. E. Hooft, a költő irta. Hozzá legközelebb áll hugo Grotius latin nyelvü munkája; szintén latinul irt ubbo Emmius Fríz hisztorikus is. Terjedelmes ugyan már Gerard Brandt is; de P. Valckenier s Liuwe van Aitzema az érdektelen részletezés miatt csaknem élvezhetetlenek. G. van loon műve silány kompiláció, ellenben Jan Wagenaar monumentális munkája elsőnek vetette meg a históriai kritika alapját; példáját követték Stijl Simon és J. W. te Water meg Kluit Adrián. A költő Bilderdijk könyvét abszo-lutisztikus szellem lengi át; van Wijn, az állami levéltárak igazgatója, az okmányok és források közrebocsá-tásával üdvös mozgalmat indított meg, követői közt legnagyobb érdemeket szerzett Groen van Prinsterer. Basnage a zsidók, M. Stuart a rómaik, Dozy a spanyolországi mórok monografikut történeteti irta meg, míg Ysbrand van Hamelsveld mint egyháztörténetiró lett nevezetes. Az irodalomtörténetirás terén becses forrás-műveket irtak: Saxe, Wilsen Geysbeek, kinek művét van der Aa kipótolta és tovább folytatta. Önálló, rend-szeres irodalomtörténetet csak századunkban irtak; Vries, Willems, van kampen, Siegenbeck stb. voltak az úttörők. A filozofiában a N. keveset produkált: de mégis nagy érdeme Hollandiának, hogy a szabad gondolkodás üldözött apostolai mindig szivesen fogadta; Descartes és Spinoza ott dolgozták ki korszakalkotó rendszerei-ket, és Bayle Hollandiábaól indította meg szkeptikus irányával azt a filozofiai áramlatot, mely a tiszta ész birálatára és a szabad kritika diadalára vezetett. Descartesnek két tehetséges tanítványa akadt Heerebord és Geulings filozofusokban, míg Bekker mesterét igyekezett népszerü modorban ismertetni, többen Spinoza meg Hobbes rendszerét támadták, s köztük kivált 'sGravesande. Később van hemert és Kinker megkisértették Kant filozofiáját meghonosítani, de kevés sikerrel. A görög filozofia művelői közt a legjele-sebb Hemsterhuis és van heusde voltak, minden előzőiket fölülmulták opzoomer és Spruyt, míg h. van Alphen összefüggő rendszerűü esztetikával ajándékozta meg a N.-at. A teologia a XVI. Sz.-ban kezdett a szabad vizsgálódás mezejére lépni. Az úttörő itt is Hugo Grotius volt, de a gomaristák (l. o.) és a remonstránsok vagy arminiánusok (l. o.) később pedig a jansenisták (l. o.) áldatlan vitái közt a tulajdonképeni teologia dogmatikus szőrszálhasogatássá fajult. Hasznosabb volt a bollandisták (l. o.) csendes tevékenysége. Sazbadabb és valóban tudományos irányt a teologia csak a XVIII. sz. vége felé vett, különösen Schultens, Bosveld és a dogmatikus van Voorst föllépésével, akikhez századunkban Borger, van Hengel, Holwerda, van der Palm, niermeyer, heringa stb. csatlakoztak. Később a reformált egyház három pártra szakadt: az ortodox pártot Kuyper alapította; az átmeneti párt fejei Doedes és van oosterzee utrechti professzorok; a modern vagy kiritkus iskola szóvivői Scholten és Kuenen lejdai tanárok; az u. n. groningeni iskola (Pareau és Hofstede de Groot) teljesen jelentéktelen szerepet visz. Az összehasonlító egyháztörténetet Tiele és La Saussaye művelték. A jogtudomány különösen a XVII. sz. második felében firágzott föl, de csaknem kizárólag a római jog ma-gyarázására szorítkozott. Az akkori jogászok közt legnevezetesebbek Voet János és Noodt Gerard, meg en-nek ellenfele Corn. Van Bynkershoek, de legkivált Schulting Antal, kinek tanítványai közül van de Keessel és a filozofiai felfogásu h. Const. Cras, ismét új iskolákat alatítottak. A hollandi jog első kézikönyét H. Grotius irta meg s munkássága a nép- és államjogok kifejlődésének alapjául szolgált. Az egyházi jog magya-rázásában van Espen európai hirnévre jutott. Az államjog legkiválóbb magyarázói az újabb korban az ams-terdami kemper, az utrechti G. W. Vreede, a lejdai J. T. Buys stb. voltak: mint közgazdasági irók de Bruin Kops és Vissering nevezetesek. Legfényesebb eredményt a N. a matematikai és természettudományok terén mutathat fel. Vesalius volt a modern tudományos anatomia megalapítója; Swammerdam és Leeuwenhoek a mikroszkópikus vizsgálódá-sokat tökéletesítették; Boerhaave az orvostudományok reformátora volt, s tanítványai közül van Swieten és a svájci Haller voltak a legjelesebbek. Ludolf van Ceulen hires matematikus volt (Ludolf-féle szám); Suell a sugártörés törvényeit és a délköri háromszögelést találta föl; Huygens Keresztély egyképen nagy volt mint matematikus, csillagász és fizikus, Mercator Gerhard a nevéről hivott térképprojekciót találta ki; Jansen (1590 táján) a teleszkópont, Cunäus a lejdai palackot találta föl stb. Modern irodalom. A költészetben legkivált az epikus és elbeszélő műfajt kedvelik, e nemben jeleset adtak: ten Kate, Hofdyk; Bohl János, ki lefordította Dantét is, vosmaer meg az Iliászt és az Odisszeiát, Geyter egy romatikus eposzában V. Károly idejéről énekel, van Loghem, a legtehetségesebb hollandiai költők egyike (álnevén Fiore della neve); Emants Marcell, jeles drámairó is. A lirai költők közt kiváló Jan van Beers, kinek verseit az államdíjjal tüntették ki; Schimmel dalai nagyon népszerűüek; Schaepman magas lirai szárnyalással énekelte meg a konstantinápolyi Zsófia-templomot, míg az antwerpeni Pol de Mont kedves idilljeivel és dalaival ért el sikereket. Az ifjabb költői nemzedék előszeretettel fordul a szonett felé, s ezek közt a neve-sebbek: van der Lans, Lovendaal, Couperus, helen Swarth stb, de mindnyájukat felülmuta a korán elhunyt van heynigen. Jonckbloet bibliai tárgyakat dolgoz fel, Verwey pedig az ó-görög mitologiából merít ihletet. A belga költők közt Simons, a Napoleon-ciklus lantosa, De Koninck, Rambout Matild (álnevén Hilda Ram), Coopman, Bernaert, Billiet stb. érdemelnek említést. A regényirodalomban Wallis jeles történeti regényeket produkál; mellette kiválik Schimmel, a költő, továb-bá van der Lans és Couperus, kinek egyik regényét (Eline Vere) az akadémia pályadíjjal tüntette ki. Heufftz (álnevén Huf van Buren) szintén történeti regényeket ir; Vosmaernek a bohéme-életből vett regényei a leg-jobbak közül valók, ugyanezt a műfajt kedvelik Wolter és Gram. A legolvasottabb regényirónő mindenesetre Sloot Marie (álnevén Melati van Java); Huygens Cornelia a modern főúri társadalomból veszi regényei tárgyát, van Westhreenens asszony és de Veers ellenben a mult századokból merítenek; ugyanigy tesz van Sorgens is. Nevesebb regényirók még: Terburch, C. van Nievelt és kuno (van Capelle asszony álneve), míg Fiore della neve kevés szerencsével próbálkozott a regényirásban. A tengerész-életet festi Werumeus Buning, feltünést keltett még Lövenling kisasszony és van Woude Johanna. A novellisták közt legkedveltebb Justus van Maurik, továbbá Beunke, Heering, Nagtglas, Ising, Banning, Seipgens stb. Geniális irói verve nyilatkozik Netscher műveiben, de a nyomában haladó naturalisták nagy része már pornografikus leirásokban tetszeleg. A drámairodalomban kiválóan két irány érvényesül: a modern francia bohózatszerü vígjátékok és az Ibsen-utánzatok, e mellett a mult idők klasszikusai is kellő figyelemben részesülnek (Burgersdyk és Kok lefordí-totta Shaksperet, Botsber-Wilson pedig Moliéret). Mendes da Costa nem váltotta be az első darabjához fű-zött reményeket, annál nagyobb sikereket aratott a legnépszerübb iró, Justus van Maurik, aki mellett Rosier Faassen méltó helyet foglal el. Brooshooft és Meerbeke (álnevén van der Aa) csekélyebb jelentőségüek, ellenben maaldrinks a legtehetségesebb drámairók egyike. A jellem- és helyzet-vígjátékot szerencsével műveli van Eeden s a szinész Jan C. de Vos, míg Seipgen a népszinműben tünik ki. Legutóbb Emants Marcellus és Maeterlinck arat zajos sikereket. (V. ö. Sorgen, De too neelspeelkunst te Utrecht, 1890.) Az irodalomtörténetirás terén jeles munkát végzetek Potgieter és van Huet; Honig átdolgozta Jonckbloet munkáját, Kalff pedig eredeti források nyomán dolgozta fel a középkori N.-at. Hartog, Stecher és pierson becses irodalomtörténeti monográfiákat adtak, Kruseman megirta a németalföldi könyvkereskedelem törté-netét. Kaakebens a német irodalom hatását kutatja a N.-ra, Jan ten Brink 20 kötetbe gyüjtve adta ki iroda-lomtörténeti tanulmányakt. Van Doorninck az álnevü irók lexikonját állította össze, Roever és Bredius pedig egy irodalom- és művészettörténeti folyóiratot adnak ki. A történetirásban kiválik Fruin (fő műve Tien jaren uit den Tachtigjarigen Oorlog), mellette jelesek: Blok, Jorissen (Historische Bladen), a katolikus Nuijens és Nijhoff. A németalföldi gyarmatok történetét de Jogens irta meg, Dozy pedig a spanyolországi muzulmánok történetét dolgozta föl eredeti forrástanulmányai alapján. Kist és Royaards egyháztörténeti folyóitatot alapítottak, legújabban Moll és de Hoop Scheffe Amster-damban, Acquoy és Wijbrand Lejdában foglalkoznak kiváló eredménnyel az egyháztörténelemmel. Német irodalom a szorosabb értelemben vett németek irodalma, tehát a fríz, angolszász, angol és hollandi, valamint a gót és skandináv népek irodalmának kizárásával. A kereszténységet megelőző korszakból irott melékek német nyelven nem maradtak ránk, de a nyelvkincs maga, valamint az ókori (görög és római) irók följegyzései bizonyítják, hogy a németeknek már a legrégibb, a történelem előtti időben volt költészetök, melynek tárgyai és formái, ha részben módosítva is, életben maradtak és tovább fejlődtek a későbbi korszakokban. Ezen őskorszakkal együtt nyolc korszakra oszthatjuk a német irodalom történeti fejlődését. I. Pogány őskor, Nagy Károly trónraléptéig (Kr. u. 768.). A költészet elemeit már az indogermán ősnép közös kincséből hozták magukkal a németek: igy bizonyos mondákat és történeteket (az egy helyen megsebezhető Siegfried (Achilles), Hidebrand és Hadubrand (Rosztem) és Szórab; állatokról szóló történetek, ráolvasások, rejtvények), valamint költői formákat is (az epikai hosszu sort, mely nyolc ütemből áll és az alliterációt). E költői alakba öltözteti az indogermán ősnép minden tudását; alliterációs versekben juttatta nemzedékről nemzedékre vallásos és jogi törvényeit, orvosi tanácsait és történeti emlékeit. A költészet szoros kapxsolatban áll az isteni tisztelettel: a kar éneke és tánca volt a kultusz középpontja, ugy hogy a költészet, zene és tánc egységes egészet alkotott. Igy volt ez a régi németeknél is, kiknek legkedvesebb hanszerök a hárfa és a flóta volt. De a költőknek nem volt külön rendjök nálok (mint p. a keltáknál a bárdok és utóbb a skandinávoknál a szkáldok); a költészet valósággal a nép közös terméke és közös kincse volt. E költészet legrégibb tárgyai 8Tacitus elbeszélése szerint, tehát a Kr. u. I. sz. végén) a mitosz és a történelem voltak, dicsőítették Tuisto istent és fiát Mannust, kinek három fiától (Ingo, istvo, Irmino) származtatták a népnek három fő törzsét; és Thor istent, legnemzetibb istenöket, de dicsőítették a három Arminiust is, aki a római uralmat megtörte és élete tavaszán ádáz gyilkosságnak esett áldozatul. Főleg ünnepélyek, lakomák és csata előtt énekeltek, ez utóbbi esetben a szájok elé tartott paizsba énekelték dalaikat, hogy hagjok erősebb és ijesztőbb legyen. Az éneknek e módját nevezték boritus vagy borditosnak, azaz paizsdalnak. A népvándorlás a régi törzsekkel együtt megszüntette a régi költészetet is, melynek egyetlen emléke gyanánt a merseburgi ráolvasások (l. o.) maradtak fenn. A népvándorlás korszakos eseményeiből alakult a későbbi költészet fő tárgya, a hősmonda, melyben történeti és mitikus emlékek és képzeletek nagy szabásu egésszé olvadtak össze. A hősmonda mint történeti hagyomány élt a nép ajakán, de nyomban tárgyává lett a költé-szetnek is, hisz jó részben ilyen epikai dalokból merítették Jordanis (l. o.) a tógoknak, paulus Diaconus a longobardoknak, Toursi Gergely a frankoknak, Saxo Grammaticus a skandinávoknak ősi történeteit. E hős-monda középpontja nagy Teodorich, a gótok legjelesebb fejedelme, a mondában Berni Detre letlt, kinek alakjához a hagyomány a népvándorlás leghatalmasabb alakjait, Ermanarichot, Attilát és Odovakart kapcsol-ta. De nemcsak a hősmonda indul ki a gótoktól, hanem maga az irodalom is. Ulfilas (l. o.) irt elsőben vala-mely német nyelven, ő alkotta meg az első modern irást, ő fordította le először a szentirást egy modern nyelvre. Az európai irodalmak küszöbén e gót püspök tiszteletére méltó alakja áll. A gót monda és költészet gyorsan jutott el a többi germán törzsekhez, kiknek fejedelmei, mint p. Chlodowech frank király, a gótoktól kértek költőket. A különböző germán nyervek e korszakban még oly közel álltak egymáshoz, hogy a gót költő nemcsak a német, hanem az angolszász és skandináv népek előtt is elénekelhette dalait. De a gótokat és vandalokat és a velük rokon törzseket tönkre juttatta az arianizmus. A németek urává az a törzs lett, mely a katolikus hitet fogadta el. a frankok, kik az V. sz.-tól kezdve mind nagyobb hatalomra emelkednek. Náluk keletkezett a hősmondának később legnépszerübb ága: a Nibellung-monda, melyben a régi Siegrfied- és Brunhild-mitosz, a meroving és burgund királyok történelme és a gót hagyomány egyes részletei hatalmas alkotássá forrnak össze. A frankok azonfölül fölkarolják és tovább fejlesztik a Berni Det-réről szóló gót mondát, valamint azokat a hagyományokat is, melyeknek középpontjában Hug- és Wolfdietrich, Walter és Hildegunde és a bájos Kudrun állanak. E mondákat teljes egészökben ismerte a nép, mely az egyes hagyományokat mind szorosabb kapcsolatba hozta egymással és egymástól független, önálló epikai dalokban dolgozta fel a kedveltebb részleteket. E költészet egyetlen maradványa a VIII. sz. végén följegyzett Hildebrand-dal (l. o.), a gót mondának e megkapó epizódja, mely Hildebrandnak és hadubrandnak, az apának és fiunak tragikus párviadalát tárgyalja. E dal töredékesen maradt fenn, a költészet egyéb termékei mind elvesztek, pedig tudjuk az azon korbeli glosszákból s egyéb följegyzésekből, hogy voltak már akkor lakodalmi és temetési, ünnepi és csatadalok, voltak gúnyversek és verses rejtvények, voltak különösen szerelmi dalok (winileot), melyeknek erkölcstelenségét az egyház és a császárok ismételten megtámadják. Mind e költői termékek pogány szellemüek voltak, a pogány elemek még századok mulva is felismerhetők a költészet legértékesebb alkotásaiban, nem csoda ennélfogva, ha a keresztély térítők ezt az egész irodalmat irgalom nélkül üldözték és megsemmisítették, ugy hogy ebből a gazdag költészetből semmi sem maradt az utókorra. De a pogány költészet tárgyait, szellemét és forrásait még a hatalmas fejdelmekkel szövetkezett hatalmas egyház sem tudta a nemzet emlékezetéből kiirtani. II. Ó-felnémet korszak. A Karolingok és Ottók kora (768-tól körülbelül 1050-ig). E korszaknak kezdetén ott áll Nagy Károly (l. o.) hatalmas alakja, a német vérü fejedelmek között sokak szerint a legnagyobb. Előtte már két századon át folyt a német népek között a kulturmunka, a kereszténység-re való térítés. Németország térítői nagyobbára irek, mint szt. Kolumbán, szt. Gallus, szt. Fridolin, szt. Primin, szt. kilián, frank származásu a bajorok apostola, szt. Emmerán. A német egyházat angolszász papok szervezték, igy különösen a németek apostolának nevezett Winfried, egyházi nevén Bonifacius (680-755), az első német primás. A keresztény egyház a vadon német földön városokat épít s az általa emelt kolostorokban találjuk a papok iskoláit, a tudománynak és a műveltségnek középpontjait, ezekbe menekülnek a szegények, az üldözöttek (asylum) és szállást találnak a zarándokok. Hires német kolostorok e korból: St. Gallen, Reichenau, Murbach, Weissenberg, Freising, Monsee, melk, Millstädt, Fulda, Corvey stb. Bonifacius és Nagy Károly egymásnak szükséges kiegészítői. A hatalmas fejedelemnek tervei kiviteléhez szüksége volt a nagy apostolra. Nagy Károlynak hármas célja volt: a német népeket egyesíteni, kersztényekké és ez által műveltekké sé tanultakká tenni. E célra hozatott angolszász és olasz tudósokat udvarába; s e miatt fordított nagy figyelmet a német nyelvre és irodalomra. Ő az értelmi szerzője az első német nyelvü prózai munkáknak, amelyek a hivők okulására készültek: a Miatyánk, a Hiszekegy, gyónások és imádságok. Papjai legfordították máté evangeliumát, mely e kornak egyik leszebb nyelvemléke; lefordították isidorus értekezését az Úr születéséről, Augustinus szónoklatát szt. Péterrről, szt. Benedek reguláit stb. A nemzeti pogány és a keresztény szellem sajátos frigyesülését mutatja e korban a nyilván korábbi időből származó wessobrunni imádság és a Muspilli (l. o.), melyet azonban csak később jegyeztek fel. Károly utódai, a róla nevezett Karolingok gyönge és gyámoltalan emberek; korszakuk 911. bekövetkezett kihaltukig egyaránt vigasztalan a nemzet politikai és kulturtörténetében ugy, mint az irodalmat illetőleg. Károly fia Lajos inkább pap, mint fejedelem, nem akarja hallani a nemezti dalokat, csak a vallásos költészetet pártfogolja, a pogány hagyományokból táplálkozó nemzeti mondákat ellenben üldözi. Valószinüleg ő alatta kallódott el az atyja által eszközölt gyüjtemény. Fénypontja e sötét korszaknak hrabanus Maurus fuldai működése (804-847), melynek hatása alatt keletkezett a többi között Tatianus nagy munkájának német fordítása, és későbben otfriednak Jézus életéről irt epikai műve. A pogány költészet általában keresztény költészettel törekedett e korban kiszorítani a papság. Igy keletkezett 830 körül Heliand (l. o.). Hasonló irányu messiád az első névleg ismert német költőnek, Otfriednak, egy kis weissenburgi szerzetesnek 970 körül irt és Krist-nek elnevezett evangeliumi elbeszélése régi nyolc ütemes epiai sorokban, sorvági rímmel, mely itt lép fel először a német irodalomban s csakhamar egyedül uralkodóvá lesz. A vallás szolgálatában áll a karolingok korabeli költészet majdnem kivétel nélkül. A fönmaradt emlékek nagyrészt töredékek, ilyenek: imádság szt. Péterhez, egy verses zsoltárfordítás töredékei. Kristus és a szamarita nő; legendák szt. Györgyról, szt. Gálról. Azonban minden rendszabályozás és üldözés sem tudta kiirtani a progán költészet és a hőmonda, melyről a nép szivesen halott és énekelt, valamint a szerelmi és táncdalokat sem. Napi eseményeket is folgoztak fel a szer-zetesek és a vándordalosok költői alakban. E tekintetben nevezetes s egyetlen emlék e korból a Lajos-dal (l. o.). A Karolingok után 919. A szász dinasztia kerül a német trónra. E korszakot az Ottók korszakának szokás nevezni. Nagy Ottó nagy Károly első méltó utódja, sőt igazi mása, aki a nagy frank nyomdokain halad: római császár lesz, az antik műveltséget előmozdítja és valóságos virágzásra hozza Németországban. Nagy Ottó és utódainak kora a középkori renaissance kora, melynek irodalmi jelenségei latin eposzok, drámák és dalok, klasszikus tanulmányok és latin történeti művek. A kor mesterei Terentius, Suetonius és Vergilius. A német hősmonda tárgyai iskolai gyakorlatokul szolgáltak, a nemzeti költészet pusztul, a vándordalosok éneke a néphez szorult. Elmés és klasszikus műveltségü nők is nagy szerepet visznek az ottók korában, igy Gerberga, I. Henrik leánya, Theophano, II. Ottó, hadwig, sváb hercegnő s a hirneves Hrotsuit. Az Ottók századát méltán nevezték a német nép latin századának. Az «idegen», «pogány» szellem ellen csak szórványos hangok emelkednek. A korszak költészete első sorban kolostori. A leghiresebb zárda e korban St. Gallen, mely a magyar történe-lemből is ismeretes. Itt irta I. Ekkehard (925) a Waltharius manu fortis (Erőskaru Walter) címü eposzát, me-lyet egy századdal később IV. Ekkehard átdolgozott. Egy elvezsett latin Nibelung-énekről is értesülünk e korból St. Gallen lehiresebb embere e korban Notker, Labeo vagy Teutonicus melléknévvel, ki kitünő latin prózairó és német versekbe szedte a zsoltárokat, német nyelven magyarázta Aristotelest és szeretett fejtege-tései közben a német népköltészetre hivatkozni. Terentius hires latin átdolgozója Hrotsuit vagy Roswitha (l. o.), ki megirta Nagy Ottó tetteit, irt nyolc legendát és hat drámát, az utóbbiakat teljesen Terentius modorá-ban és nyelvével, abból a célból, hogy a pogány drámairót a nőklastromokból kiszorítsa. E nőben érte el a középkori renaissance legmagasabb fokát. Kortársa Widukind a szászok történetirója. A kornak sajátos alko-tása a XI. sz. elejéről származó, valószinüleg bajor eredetü, latin nyelvü Ruodlieb, mely töredéket a világ-irodalom első lovagregényének lehet nevezni, mert benne lép föl először a lovagi, a regényes elem. A köl-temény mondai, történeti, novellai és keleti elemekből alakult. Ezek mellett virágzott e korban egy sajátságos latin nyelvü lira is, az u. n. vagánsok vagy klerikusok (goliárdok) költészete, mely nem egy remeket alkotott, de e mellett sokszor nyers, durva és aljas. Egy vagáns vagyis kóbor költő volt az u. n. állatmondának (l. o.) első feldolgozója is, mely érszben germán termék, de javarészt Rómán keresztül Indiából és Görögországból került német földre. Több latin nyelvü feldolgozása meradt ránk e korból (Ecbasis captivi cujusdam; De lupo; Alveradae asina, De lupo, latrone et asino). Ezen latin költészet mellett a népköltés is élt és vigágzott, a közember szerette a megvetett és törvényen kívűl helyezett vándor dalost, aki regét mondott neki a régi hősökről, Siegfriedről, Berni Detréről, azután újabb emberekről, mint Szakállas Ottóról, Ernő hercegről, a bűbájos Keletről, s jóízü mókákat a Kurziboldról, a nagy erjü kópéról (a német Toldi Miklós). III. Középfelnémet korszak (körülbelül 1050-1300). Az Ottók tudományos és művészi törekvéseit és derült életét felváltja a töredelem, a világias műveltségtől való elfordulás, az aszkéta-élet. Szt. Bernát reformátori szelleme áthat a németországi kolostorokba is, ame-lyek lakói az ember bűnös voltán és a pokok gyötrelmein elmélkednek, a memento mori-t hangzotatják szüntelenül szilaj prédikációkat mondanak a világ romlottságáról. Pokolbeli fajzat számba megy a frank dinasztia (1024-1125) korában a régi hősök dicső serege, ördögi művészetnek tetszik a világi költés, a régi epikai dalok hazugságokank, a lira könnyüvérü termékei erkölcstelenségeknek. Ámde az új idők lehelete előtt e sötét világnézet nem tud sokáig helyt állni. A frank dinasztia alatt az irodalom eleinte a régi kalsszikus nyomokon halad. A költészet majdnem kizárólag egyházias szinezetü, mellette gyéren jelentkezik a vallásos próza is. Terjedelmes e kornak teologiai, bibliai és legendai tárgyu irodalma, melyen különösen 1100 óta francia hatás észlelhető, s melynek javarésze Ausztriából és Karintiából származik. A Mária-kultusz a XI. sz. óta mind jobban terjed az életben és a költészetben egyaránt. A kornak egyik legkedveltebb műfaja a legenda. A legendairók eleinte szárazon és szolgailag követik latin forrásaikat, későbben szabadabb szárnyalást vesznek s néhányan kitünő műveket alkotnak. A kor és a történelem nagy alakjaihoz fűződő le-gendák: az Anno-dal (l. o.) és a Császárok krónikája (1147), mely a pápa világra szóló fönhatóságát hirdeti s tulajdonkép legendák gyüjteménye. A leghiresebb elmélkedő költemények, Mária-dalok és legendák már a frank császárok korán tul esnek. E korszak leghiresebb Mária-dala Wernher papnak Mária élete címü költe-ménye (1172), szép A zsidó gyermek címü Mária legenda is. A XI. sz. második felében meginduló nagy szentföldi zarándoklatok visszhangja Ezzo bambergi püspök Krisztus csodáiról irt dala, a XII. sz. legszebb egyházi költeménye. E zarándoklatok és az azokat követő kersztes hadjáratok új elemeket hoznak a költé-szetbe, keleties, mesés és regényes elemeket. Egy újabb kor fuvalma érzik csakhamar. Az aszkéta szellem uralma nem volt huzamos életü. A keresztes hadjáratok az egyház hatalmának és dicsőségének hirdetői ugyan, de egyúttal megteremtői a lovagi intéz-ménynek, mely Franciaországban fejlődött ki először, s melynek tagjaiba a Kelet csodái világos kalandorszellmet, ragogó szinpompája és élvezetei pedig az érzékies fényűzésben való kedvtelést oltották, szóval nagyon elvilágiasították az eredetileg egészen egyházi szellemü lovoagiasságot. Ehhez járultak a Franciaországból beáramló finomabb társadalmi szokások és a nők tisztelete (Frauendienst, Minnedienst). Végre a nagy kor meghozta a maga nagy képviselőit a lángeszü Hohenstaufokban, a ragyogó lovagkor e páratlan fejedelmeiben. S a keresztesség, a Kelet hatása, a lovagiasság, Franciaország példája és a Staufok hatalmas egyénisége rohamosan viszi a középkori német költészetet első virágzásához. Az új szellem elől a papság sem tudott elzárkózni. Igy az újabb szellemet lehelő költészetnek első képviselői is egyházi férfiak. Lamprecht pap francia források után irja le Nagy Sándor csodálatos életét (1125 kör.), rengesburgi Konrád pap pedig lefordítja a francia Roland-éneket (1130 kör.). Egy elzászi vándorló hegedős, Heinrich der Glichezare (l. o.) szedte először német rímes versekbe a németalföldi és francia papok kezében szatirává lett állatmondát. Ilyformán eleinte ugy tetszik, mintha a papság és a vándor énekesek vetekednek a közönség kegyéért. Kettejök között tovább virágzott a vagánsok kalandor osztálya, mely elzüllött teologusokból és egyéb deákokból verődött össze s az országot éneklő kodus módjára barangolta be. Voltak azonban közük olyanok is, kik nagy tekintélyre tettek szer. A vagánsok költészete latin vagy féllatin, vándor-, bor- és sze-relmi dalok zendülnek meg ajkaikon, melyek között sok a valóságos remekmű. E körökhöz tartozott a lángeszü Archipoeta is, ki Barbarossa udvarában tartózkodott. A vagánsok keblében keletkezett az oratoiumszerü Ludus de Antichristo c. kezdetleges latin dráma is (1165 kör.), mely a német császár eszméi-nek dicsőítése. S mikor ennek a tarka költőseregnek, papoknak, vándordalosoknak és vagánsoknak énekein és a kor nagy eseményeinek hatása alatt nagyra nevelődött a nemesi osztály, akkor ez megszünt közönség lenni, maga vette kezébe a lantot és fényes sikerrel szentelte magát a költészetnek. Fejedelmek, sőt császárok ajkain is megzendült a nemrég annyira megvetett és üldözött szerelmi dal és hősi ének, De hogy ez bekövetkezzék, a Nyugat, Kelet és Dél szellemi áramlatainak által kellett előbb járniok a nemzetet s ragyogó politikai nagy-ságra kellett szert tennie. Ez bekövetkezett a sváb diansztia korában. A keresztes háborukban sokat érintkez-tek a németek a franciákkal, az akkori világnak is legfinomabb és legműveltebb népével, s a franciáktól át-kerülnek Németországba a lovagisággal együtt a courtois és courtoisie, a vilain és vilanie fogalmaival a ne-mesebb társadalmi szokások és erkölcsök. A németek életét és költészetét is csakhamar a hövisch és hövischheit, a dörperlich és dörperheit, az udvari finomult ízlés és a falusi, parlagi járatlanság osztja két részre. A társadalmi befolyáshoz járul a francia költők hatása Németországban, mely ugy a forma, mint a tárgyak tekintetében óriási. Az északi francia trouvéres-ek és a délfrancia troubadourok voltak a német köl-tők mesterei. A lovagi költészet zsengéi, a legrégibb osztrák szelemi költészet (Minnesang) képviselőinek, a Kürenberinek és Dietmar von Aistnak szerelmi dalai bájosan egyszerüek, de formailag még egy kevéssé nehézkesek, ugyanaz mondható Rudolf grófnak egyébként vonzóan népies epikai költeményéről. A forma tökéletlensége és a stilus határozatlansága megtetszik Eilhart von Oberge franciából szabadon átdolgozott Trisztán-eposzán is, mely sok népies vonás mellett az udvari stilus nyomait is magán hordja. Az udvari költészet (höfische Dichtunk) valódi atyjának már a saját korában is Heinrich von Veldekét tartot-ták, ki1170 és 1190 között irta meg francia minta után Eneit címü eposztá, mely alaki tökélye, fölfogásának és stilusának újsága által maradandó hatást gyakorol a kortársakra. Az Eneit, antik tárgyának dacára, a lovagi szellem első megnyilatkozása és a «minne» első megszólaltatója. Irodalomtörténeti nevezetességü a Lavinia és anyja közti párbeszéd a szerelemről. Epikáját különösen utánozták herbart von Fritzlar (Ének Trójáról), Albrecht von Halberstadt és néhány névtelen. Az udvari eposznak nagymesterei hartmann von Aue, Wolfram von Eschenbacs és Gottfried von Strassburg (virágzott 1210 körül). Hartmann követői: Ulrich von zazikhoven (1195 után), Wirnt von Grafenber (1201-10) és Konrad von Fussesbrunnen (szerepel a XII. sz. végén), köréhez tartoznak Konrad von Heimesfurt és Otte. Valamennyi francia minták után dolgozott. Wolfram utánzói. Ulrich von Türlin (1261-75), Ulrich von Türheim (1270 kör.), kinek Ifjabb Titturel címü művében olvasható a gráltemplom legszebb rajza. Wolfram iskolájára vall egy névtelennek lohengrin címü eposza is (1290 kör.). nyomain haladnak ezeken kívűl Reinbolt von Turn (CII. Sz.), hadamar von laber (1340 kör.) és Berthold von Holle (1260 kör.) és mások. Gottfried von Strassburg (1210 kör.) kiváló ember és nagy művész, az emberi sziv alapos ismerője, korán fölülemelkedő bölcs, ki egyetlen fönmaradt művében, a Tristan und Isoldében a középkor egyik legkellemesebb elbeszélőjének mutatja be magát. Hatalmas nemzeti epikát hozott létre a XIII. sz. első fele, melynek stilusán és tárgyalása módján ugtyan rajta van az udvari epika bélyege, de mely alapjában mégis a nemzeti lélekből táplálkozik. A hajdani hősmondának az emberi tarányokat meghaladó hősei lovagokká lesznek, a mitikus vonásoknak eredeti értelme elhomályosul, a barbárság szertelenségei szelidebb erkölcsi vonásokkal pótoltatnak. Igy áll elő a világhirü Nibelunk-ének mitikus, hősmondai és történeti elemekből a XIII. sz. elején. Formája, a Nibelung-strófa, a magyar iroda-lomban is sok művelőre talált. A Nibelungok eposzőnak métó társa a Kudurun (l. o.), szintén a XIII. sz. ele-jéről, ismeretlen szerzőtől, a német szigetvilág eposza, mely a jellemzés erejében és a leirásban kitünő és a női hűségnek bájos rajza. Az epika mellé méltán sorakozik a köépfelnémet lira, melynek történetében három korszakot (1190-ig) ne-vezik a lira tavaszának. Ebben a lovagi lira eleinte népies elemekkel táplálkozik, de későbben a francia köl-tészet hatása alá kerül. A Kürenbergi, Dietmar von Aist és Spervogel még népiesek, de már franciásak Hein-rich von Veldeke, Heinrich von Morungen és Reinmar der Alte. A második korszak a virágzás korszaka, melyben lángeszü mesterek, mint Walter von der Vogelweide és Reinmar von Zweter az idegen hatást szerncsésen egybeolvasztják a népiessel és saját egyediségökkel. Inkább népies stilüek Nithart von Reuental dalai, melyek a parsztásgot ostorozzák. A harmadik korszakban mindig nagyobb mértékben érvényesül apolgári elem befolyása, a tanító elem tulteng, a minnegesangból meistergesang lesz. A korszak tipikus kép-viselői Gottfried von Neifen, a Tannhäuser és Konrad der Marner. A középkor legnagyobb német lirikusa kétségtlenül Walter von der Vogelweide (1160-1230 kör.), mély érzésü dalos, komoly, férfias jellem, ki nemcsak a «minne»-ről énekel, nemcsak a tavasz kellemeit zengi, hanem tollával harcol a császárság mellett s jeles vallásos és hazfias, valamint oktató költeményeket nyújt. A német minnesang nevekben és termékekben rendkivül gazdag. Gyüjteményei közül a legnevezetesebbek a Manesse-féle (1330 kör.), a weingarteni (régibb) és a legbecsesebb a heidelbergai. A lovagiaság elfajulásával elhanyatlik s p. Ulrich von Liechtensteinban valóságos Don Quijote-i képviselőre talál. A XIII. sz. egyúttal a német tanító költészet virágzásának ideje. Főbb alkotásai. Der Winsbeke és Die Winsbekin, melyekben nemes férfi és nemes asszony tanítja fiát és leányát az udvari szokásokra, Der welsche Gast (Az olasz vendég) Thomasin von Zirkläretől, erkölcstani munka, Bescheidenhet (Ildomosság), egy magát Freidanknak nevező, egyébként ismeretlen költőtől 81229 kör.), kinek művét a XVII. sz.-ig sokat olvasták és világi bibliának nevezték; Der Renner (A futár), Hugo von Timbergtől (1300 kör.), mely nemcsak józan erkölcsökre tanít, hanem élesen elitéli a lovagi epikát is,mint a hazugság tárházát. Ezen erkölcstani munkák mellett Stricker műveli a mesét és a példabeszédet. Mikor a tanító költészet mindinkább tért foglalt, akkor már elhanyatlott a középkori nagy lovagi eposz s a regény váltotta fel. A lovagi regény Németországon csak olyan esztelenséggé fajul, mint Spanyolországban. A közönség hamar is beleunt a céltalan kalandokat halmozó regénybe és reálisabb táplálék után vágyakozott. Helyét a novella foglalta el, mely a XIII. sz. közepe óta az elbeszélő költészetnek legvirágzóbb és leg-kedveltebb faja. Kiváló képviselői: Rudolf von Ems és Konrad von Würzburg, kik még a lovagi hagyomá-nyokon csüggenek. A későbbi, polgárinak nevezhető novellairodalomhoz átmenetül szolgál Ulrich von Li-echtenstein (1200-1276) saját dőre életét tárgyazó frauendienstje, melyben a lovagi szerző öntudatlan komi-kummal beszéli el a maga hóbortos lovagi kalndjait. Az elfajult lovagok által megrontott parasztok közé visz Wernher Meier Helmbrecht címü költői elbeszélése (1250-ből), melyet az első német falusi történetnek szo-kás nevezni s mely élethű korkép. IV. korszak. A hanyatlás kora, polgári költészet (1300-1500). A Hohenstaufok targikus bukásával szomoru idők következtek be Németországra. A «császártalan, rettentő» időben az ököljog járta, a nemesség elvadult s rablólovagsággá lesz jórészt; a főpapság hasonlókép erkölcs-telen és tudatlan, míg az alsó papság a nyomorral küzd. Jogtalanság és törvénytlenség vannak napirenden még az erélyesebb császárok korában is, sőt maguk a fejedelmek járnak elül a jogtiprásban és a törvényellenes birtokszerzésben. Németország e korban politikailag is teljesen elhanyatlott; régi ideájáért, a római császári koronáért nem lelkesedett többé, a régi fantasztikus politika helyét szükkeblü és önző «házi» politika foglalta el. A politikai nyomorusághoz irtózatos csapások járulnak: éhségek, áradások, terméketlen évek, a nagy vagy fekete halál: a dögvész. A népen szörnyü kétségbeesés vesz erőt, melyet még növel a tötöktől és a huszitáktól való félelem. Csak egy vigasztaló momentuma van e sanyaru időszaknak: a városoknak és a polgárságnak hatalmas emelkedése, melyeknek kebelében a művészetek, köztük a költészet is, menedékhelyre, buzgó művelőkre találtak. A fejedelmi udvaroktól búcsut vett a muzsa, ott a vándordalos helyét elfoglalta az udvari bolond. A korhoz illő a nyelv is, melyben a dialektusok elhatalmasodnak. A német nyelv sohsem volt barbárabb, mint e két században. A költészetnek e korbeli művelői ugyszólva kizárólag polgárok, kik a régi ideális költői ábrándivilág helyébe becsületes józanságot, gyakorlati életrevalóságot visznek a költészetbe. A régi udvari költészetnek két kései művelője Hugo von Montfort gróf (1375-1423) és Oswald von Wolkenstein (1367-1445). Mindkettő hivatott költő. Az előbbi verseiben a világ folyásáról, a haza és az egyház állapotairól elmélkedik. A lirának többi képviselői polgárok, mesteremberek, kiket mesterdalnokok (l. o.) néven ismer az irodalomtörténet. A mesterdalnokok céhei mellett vigan élt tovább a vándordalosok vidám, könnyüvérü népe, a nép igazi kedveltjei, kiknek körében termett a német népdal. A nép embereinek ez igaz érzésü, egyszerü és természetes alkotásai a hanyatlás korszakának legörvendetesebb jelenségei. Benső vallásos dalok mellett olvashatunk e kor népdalgyüjteményeiben megragadó, sejtelmes tárgyu balladákat és tömérdek történeti éneket, melyek között legnevezetesebbek a svájciak és dietmarscheniek szabadságharcait dicsőítők. A népies történeti énekek némelyikét bámulatos történeti felfogás jellemzi, a legtöbb azonban unalmas és hosszadalmas krónikálás. A műepika e korban is rendkivül gazdag, de kevés eredetiség mellett jobbára költőietlen. Ahol a néppel érintkezik, a tréfás Schwankban, ott a legjelesebb. Ellenben a régi hős-mondákat eléktleníti a névtelen szerzőjü «régi» Heldenbuch és Kaspar von der Roen «új» Heldenbuchja (1472-ből). Nem jobb a Nibelungének egy korabeli átdolgzása sem. Annál értékesebb Herrmann von Barkhusen Reineke Vos (megjelent 1498.) címü alnémet fordítása, mely a kornak hű tüköre azon alapeszmé-jével: aki birja marja, s egyébként is jellemzés és előadást tekintetében kiváló munka. Az idegen tárgyu epikai művek közül megemlíthető Ulrich der Füterer Buch der Abenteuer címü tarka-barka kalandokat összerovó fércelménye. E kornak egyik legkedveltebb műformája, az allegoria terén Hermann von Sachsenheim 8megh. 1458.) Die Mörin (A szerecsennő) címü művében szerlmi vitát ir le és keserü gúnnyal kel ki romlott kora ellen. Tanító és jelképies irányu I. Miksa császárnak Teuerdank-ja (Der auf Abenteuer denkt, kalandvágyó), melynek allegoriájánál becsesebbek vadászati és hadi kalandjai és különösen nyelve. I. Miksa, akit az utolsó lovagnak neveztek, e művében meg akarta újítani a régi udvari költészetet; de nagyobb érdemeket szerzett magának azzal, hogy a nemzeti és udvai epikának legjelesebb termékeit összeiratta. A verses krónikában kitüntek Peter Suchenwirt, ki jeles lovagokat és fejdelmeket dicsőít; aztán a szabad száju Michael von Beheim (1416-74), ki a többi között ir Ulászló két hadjáratáról II. Murad ellen és László magyar király török hadjáratál; s végre Johannes Rothe (megh. 1434.), Szetn Erzsébet életirója. A kisebb költői elbeszélésben jelesek: Hans von Bühel (Diocletians leben, 1412-ből), a német életet rajzoló heirich von Wittenweiler (Der Ring, 1426 kör.), különösen Philipp Frankfurter Der Pfaffe von Kahlenberg (A tanhegyi pap) címü művével, mely nem egyéb, mint régi mókák és adomák gyüjteménye és érdekes azért, mert a parasztság temészetes eszét többre teszi az előkelőek tanultságánál. Az epikánál különb a kor tanító költészete és szatirája. A legjelesebb középkori német meseiró Ulrich von Boner (1340 kör.), ki Der Edelstein címü 100 mesét tartalmazó gyüjteményében (1460. Megjelent nyomtatásban, az első nyomtatott német nyelvü munka) jó elbeszélőnek, szelid lelkü és komoly embernek mutatja be magát. Nyelve egyszerü és világos. Csekélyebb érdeküek a roppant termékeny Heinrich der Teichner (XIV. sz. végén) és a magyar történelem kútforrásai közé tartozó Heinrich von Mügelin (megh. 1370 kör.) tanító költeményei. A kor leghirsebb szatirikus tankölteményét, a Narrenschiff-et Sebastian Brant (1458-1521) strassburgi városi főjegyző irta. A Narrenschiff a kor összes hóbortjait ostorozza rossz versekben, kevés költőiséggel és eredetiséggel, de a kor gyöngéinek feltárásával először adott példát a társadalmi kritika merészebb gyakorlására. Brant fiatalabb kortársa, Thomas Murner (1475-1536) Narrenbeschwörungjában amannak nyomain jár és főleg a papságot ostorozza. A hanyatlás korának egyik legfontosabb irodalmi eseménye a széppróza megszületése. E jelentős eredmény előidéző okai voltak: a nyelvnek a klasszikus közép-felnémet nyelvtől való lényeges eltérése, melynél fogva a közönség a régi hires énekeket nem értette meg többé eredeti nyelvükön, és a könyvnyomtatás feltalálása óta szinte betegesen felcsigázott olvasási kedv. Hiába nyomatták le a régi eposzok leghiresebbjét, Wolfram Parzivalját: nem értette meg többé senki sem. Pedig a régi eposzok hősei iránt még most is érdeklődött a nép. Ilyformán valósággal a korszükségletnek felelt meg az, aki érthető prózában mesélte el a régi lovagi eposzokat. Igy keletkeztek az u. n. népkönyvek (Volksbücher), melyek eleintén a régi udvari és nemzeti eposzok prózai másai, később azonban tulnyomólag fordítások franciából és csak csekély részben eredeti német termékek. Ezekből fejlődik ki az idegen eredetre való tekintettel Romannak nevezett regény, melynek legfőbb célja kezdettől fogva tisztán a mulattatás és mely azért művészeti szempontból a legtöbbször érték-telen. Sok e korban a rövid, anekdotaszerü elbeszéléseket tartalmazó gyüjtemény és a keretes elbeszélés, melynek örök mintája Boccaccio Decameronéja. A Decamerone első német fordítója Heinrich Steinhöwel (megh. 1482.). Az erdeti termékek közül világhirü tipust alkotott meg az Eulenspiegel (1483-ból), egy törté-neti kóbor Csalóka Péternek tréfái és csinyjei, melyeknek éle a kiváltságos osztályok ellen fordul és melyek a kor szelleme szerint tele vannak durvasággal és piszokkal. Rokon vele a Salamon und Markolf (1487). A kor legkedveltebb gyüjteményes munkája: Der Römer tat (1489, Gesta Romanorum), mely a magyar irodalomból is ismeretes s a középkornak kiapadhatatlan forrása. E meddő korban születik meg a német bölcselő próza is. Első művelői az u. n. misztikusok. A német misztika alapvetője Eckhart mester (1260-1327), kinek legjelesebb tanítványai johannes tauler (1300-61), kitünő strassburgi hitszónok, ki nyelvével nagy befolyást gyakorolt Lutherre, és Heinrich von Suso (1300-65), akit elneveztek egyházi minnesängernek, mély érzésü és költői lelkü iró, kinek önéletrajza és levelezése is nagyon fontos. A misztikusokhoz tartoznak még a kö-vetkező irók: Heinrich von Nördlingen (1330 kör.), Rulman Merswin (1308-82) és a bibliának első, jórészt ismeretlen fordítói. A misztikán kívűl áll ezen kornak legjelesebb prédikátora Johann Geiler von Kaisersberg (1445-1510), kinek különösen Brant Narrenschiff-je alapján mondott prédikációi voltak hiresek. A történeti prózának első figyelemre méltóbb példáit is e korszak mutatja föl; ide tartoznak a városok krónikái, a bor-oszlói krónika, a svájci krónikák, Justinger Konrád Berni krónikája, Johann Fründ krónikája az őskantonok-ról, Russ Menyhért Luzerni krónikája. A nagyobb történeti művek között legjelesebb Eberhard Windecke Zsigmond császár életrajza címü műve. A humanismus Németországban is hivatott képviselőkre talált, kü-lönösen Erfurtban, mely város egyeteme a kölni egyetemmel éles ellentétben állt, de a nemzeti irodalom fejlődésére nem volt, csak csekély hatása, mert a humanisták a nemzeti irodalmat és a «Frau Muttersprache»-t megvetették. Azonban a humanistákból kerülnek ki a reformáció előharcosai; Luther Márton az erfurti egyetem hallgatója s ezen egyetem humanistáinak világhirü alkotása az Epistolae obscurorum virorum (l. o.), mely kitünő sztira és azon kor műveletlen szerzeteseinek költött leveleiben remek korrajzot nyújt. A német dráma első föllendülése szintén a hanyatlás korszakába esik. A németeknél is, mint másutt, a dráma a keresztény isteni tiszteleten alapul, mihez azonban itt hozzájárulnak némely őskori pogány hagyományok. A legrégibb kersztény dráma, az u. n. minisztérium, a ligurgia kiegészítő része, latin nyelvü és a X. sz.-ban veszi kezdetét. A régi pogány körmenetek és álarcos munlatásgokból fejlődött idővel az u. n. Fastnachtspiel (húshagyói játék9, aminő a hanyatlás korszakából igen sok maradt fönn. A szerzők nevei kevéssé ismertek. Kiváltak Hans Rosenplüt (1450 kör.) és Hans Folz (1470 kör.), ki nagy befolyással volt Hans Sachsra. A német dráma nemzeti irányban való fejlődését megakadályozta a renaissance, mely idővel teljesen kiforgatta a német drámát nemzeti és népies jellegéből A renaissance volt szülőanyja az ifjusági latin iskolai drámáknak is, melyek közül a XV. sz. legjelesebb darabja a francia Maltre Pathelinen alapuló Johannes Reuchlin-féle Henno, melyet későbben többszörösen fordítottak németre. Plautusnak kitünő fordítója akadt Albrecht von Eye (megh. 1475.) kanonokban, ki darabokat még neveikben is teljesen megnémetesíti, aminő eljárást a mi átdolgozóink is követtek a mult század végén a a jelennek elején. V. korszak. A reformáció kora (1500-1624). A hanyatlás korában előkészített és a XVI. Sz. második tizedében kitört «egyházjavító» mozgalom adja meg az egész századnak a jellemét. A reformáció lefoglalta ennek a kornak minden nagy szellemét, felrázta magát a népet is, de utoljára nemzetietlen, hazaáruló fejedelmek révén puszta császárellenes mozgalommá fajul. A katolicizmus a század közepén kezd erősebben mozogni s a jezsuitákkal megindíttatja az ellenreformációt, mely sivár, személyeskedő hitvitákra adott alkalmat s mindkét párton elölt minden más érdeket. A papság, a nemesség s a tudósok mind édeskeveset törődtek a költészettel, az utóbbiak latinul irtak, a ragyogó irodalmi mult jeles művei teljes feledésbe mennek, s a nemzet egy nagy bűnt követ el. Teljesen szakít multjával s a korszak évgétől kezdve egészen idegen irodalmak jármában próbálja meg az újraébresztés nehéz munkáját. A költészet terén csak az egyházi ének keletkezik és vesz hatlmas lendületet. A század közepéig tisztán a teologia uralkodik az irodalomban, azontul örvendetes fejlődésnek indul a dráma s arra a pontra jut, hogy egy hatalmas tehetség világirodalmi jelentőségre emelhette volna. De ez a genie nem jött el s Émetország a szellemi és erkölcsi barbárságnak szánalmas képét nyujtja, mikor nyugati szomészdainál első rangu csillagok támadnak. A reformáció kihatásában megmérhetetlen ffontosságu tettet hajtott végre, nevezetesen megteremtette az újfelnémet irodalmi nyelvet, mely Luther lángeszü bibliafordítása nyomán itt lassabban, ott gyorsabban foglalt tért, de kezdettől fogva már a katolikusoknál is érvényesítette befolyását. A korszak grammatikusai, köztük a legnevesebb, Clajus János (1578), nyelvtanaikat első sorban Luther irataira alapítják; s igy terjed el az iskola és a biblia útján a mai irodalmi nyelv, első sorban a teljesen protestánssá lett Északon, ahol az alnémet nyelv irodalmi használatát ugyszólván teljesen megszüntette. A reformáció megindítója, akornak egyik leghatalmasabb embere Luthe Márton (l. o.). Képe a felekezetek harcában sok mértéktelen dicsőítésnek és gyalázkodásnak volt kitéve; de azt mindenki elismeri, hogy óiási befolyásu népszónok, lángeszü fordító s művészi lélek, ki a költészet terén is maradandót alkotott. Legfőbb irodalmi és kulturtörténeti alkotása a bibliafordítás volt. Német bibliát akart alkotni, azért azt a német nyelvet használta kifejezéseiben és fordulataiban, melyet «az anya használ a házban, a gyermek az utcán és a közönséges ember a piacon». Luther szerette nyelvét, jobbnak és különbnek tartotta bármley más nyelvnél, lélekkel, egész szenvedélyes szivével és kitünő nyelvérzékkel fordított (1517-34). Nem csoda, hogy fordítás a német népek egységének első szellemi nyilvánulása és kapcsa, mert északi és déli német egyaránt olvasta. Luther egyúttal kitünő prédikátor is volt, ki a hallgatóság eszéhez és lelkiismeretéhez fordult s gyakorlati utasításokat adott a bibliai szöveg alapján. Prédikáció remek prózában vannak irva, s föltüntetik a kiváló hitszónokok azt a titkát, melyet Pázmányunknál is észlelhetni. A legelvontabb fogalomnak is megvan Luther prédikációiban a maga érzéki képe, népies körülirása. Hatalmas irói egyéniség Lurther röpirataiban is, melyek egész Németországban óriási hatást keltettek. De ezekben tünnek ki egyúttal Luther gyöngéi is: gorom-basága, szevedélyessége, aljas szókkal való dobálózása, mely akkora mértékben alig fordul elő irónál, mint éppen ő nála. Ellenben kiválóan kedélyes eza lángokádó ember nejéhez és gyermekeihez irott leveleiben. Luther igazi megalapítója a német egyházi énekeknek is. Sok költői tehetséggel irt 41 egyházi éneket, melyek között az Ein feste Burg ist unser Gott valóságos forradalmi énekké lett. Nyomában a költészet ezen ága hatalmasan felvirágzott, a legjobb énekszerzők Nicolaus Herman, Paulus Eber, Nicolaus Selneccerus, Philipp Nicolai, az egyházi ének fejedelmi művelői között ott van Mária magyar királyné, II. Lajos is. A rajnamelléki kálvinista felekezet szerzői Paulus Schede és Ambrosius Lobwasser, kit nálunk Szenczi Molnár Albert utánzott. Luther hatalmas egyénisége volt az irodalom középpontja s az irók vagy mellette, vagy ellene foglaltak állást. A mellette küzdők között a legnagyobbak egyik Ulrich von Hutten (l. o.), humanista és katona, tudós és költő és a századnak ellentétekben leggazdagabb jelleme. Luther legnagyobb ellenfele Thomas Murner, ki Von dem grossen luterischen Narren címü művében feltárja és ostorozza a reformáció árnyékoldalait, különösen erkölcstelenségeit, erőszakosságait és hatalmaskodásait. Luther mellett foglalnak állást: Willibald Pirkheimer, Eberlin von Günzberg és különösen hans Sachs, a hires varga-poéta, szintugy Niclas Manuel jeles drámairó. Röpívekben támadják az egyházak egymást, kölcsönösen nevetségesekké teszik összes intézményeiket. E röpívek lesznek előzői a későbbi hirlapoknak. A XVI. sz. a német népdal virágzásának kora. Megénekli a sziv változó és örökigaz érzéseit ugy mint a kor nagy embereit és eseményeit. A népdal mellett tovább virágzott a mesterdalnokok lirája. A mesterdalnoki iskolák között a legnevezetesebb voltn a nürnbergi, melynek legnagyobb dísze Hans Sachs. «Iskolát» kö-zönségesen a templomban tartottak, s mint legnagyobb vétségek szerpelnek most: Luther bibliai nyelvének megrontása és-pápista tanok. Hans Sachs mellett tanítványa említhető meg, Adam Puschmann (megh. 1600.), görlitzi varga. A költői termelés e meddő korában teljesen elhanyatlott a tanító költészet, mely ez időben gyakran drámai formában jelen meg. Három költő művelői sikeresebben: Bartholomäus Ringwaldt (megh. 1654.), Johann Valentin Andreä (megh. 1654.) és Kasper Scheit (megh. 1565). Az utóbbinak latinból fordított szatitikus Grobianusa a kor elriasztó durvaságának tipikus megjelnítője. Tanító és szatirikus irányu a kor epikája is, melyben a meséknek derék képviselői Erasmus Alberus, de különösen Burchard Waldis (1490-1556), kinek Esopusa a kor egyik legnépszerübb könyve. Kitünő humoros korrajzot adott Georg Rollenhagen (1542-1609) Froschmeuseler (Béka-egérharc) címü művében, mely a század egyik legkitünőbb műve. A novella és regény terén óriási nagy a termelés és igen kevés az érték. A népkönyvek nagyrészt idegen művek fordításai, az eredetiek között ott találjuk a mondák és legendák néhány világhirü tipusát: Faustot, a Bolygó zsidót és a Schildürgereket (a német abderiták). Nagy közkedveltségnek örvendenek e korban a gyüjteményes novellák és adomák (minők a Gesta Romanorum és a Decamerone). Az eredeti német regény megalapítója Jörg Wickram (megh. 1562.), ki négy eredeti tegényében a polgári élet ügyes rajzolója, jó elbeszélő, de kalndot kalandra halmoz s a szerelmet nagyon érzelgőn fogja fel. Jelentősebb nála Johann Fischart (l. o), e kornak egyik legszellemesebb irója, kinek Gargantua és Pantagruelje a francia Rabelais nyomán készült s a kor összes hibáinak hatalmas szatirikus rajza, nyelve a legnagyobb mértékben eredeti. Az idegen regények között a kornakv alóságot világi bibliája és enciklopédiája az Amadis-regény (l. o.). A kornak legkedveltebb műfaja tagadhatalanul a dráma, melyet a humanisták és meistersängerek egyaránt műveltek, Luther és melanchton kedveltek és ajánlottak, elannyira, hogy p. a vittenbergai egyetemen Teren-tius magyarázatára külön tanszék volt. Azonban a régi egyházi drámának mint nálunk, akként német földön sem kedvezett a protestntizmus; különösen nem szerette az új-testamentom profanációját. Luther ennek he-lyébe az ó-testamentomot ajánlotta. Ilyformán a miniszteriumok csak a kat. Vidékeken tartják fönn magukat. A népieds dráma mellett a tudós dráma is fölvirágzik, de a két elem a mostoha viszonok között nem termé-kenyíti meg egymást, és nem áll elő belőle a német nemzeti dráma, mint p. a spanyoloknál és az angoloknál. Tárgyait a dráma jobbára a bibliából veszi (József, Zsuzsánna, Ádám és Éva, a ptriárkák, a tékozló fiu), azu-tán az epikai költészet régi ismert tárgyait dolgozza föl (Magelona, Griseldis, Trója), sőt történeti esemé-nyekhez is nyúl (Husz és Luther, a török hadjáratok, a Bertalan-éj). A középkori drámának hagyományaihoz első sorban csak a svájci dráma maradt hű, melynek fő képviselői Niclas Manuel (megh. 1536., Vom Papst, Barbali, A bűnbocsánat-árus stb.); Kolros (megh. 1558.); Hans von Rüte (1531 kör.); Jakob Ruof (megh. 1558., Wilhelm Tell). A svájci drámával azonos nyomokon halad az elzászi, melyet különösen két iró művel: Jörg Wickram (A tékozló fiu, tóbiás) és Thiebold Gart (Joseph, 1540-ből9. Augsburgi jeles drámairó Sixt Birck (megh. 1554.), ki a svájciaktól tanult s a latin és német nyelvü drámát alapította meg (Susanna, Wider die Abgötterei, Zorobabel, Judith). A népies dráma mellett felvirágzik Svájcban, de különösen Strassburgban a humanisztikus dráma is Strassburg város 1538. alapított akadémia szinpadán az eredeti latin és görög műveket is előadták korabeli költők latin drámái mellett. A Luther körében a dráma kiváló művelői Agricola, Joachim Greff, de különösen Paul Rebhuhn (megh. 1546.), aki tehetséges költő és akinek e században elsőnek van tiszta fogalma a drámáról. Susannája a század legjobb szinműve. De e század drámai középpontja Nürnberg volt. Itt élt és virágzott hans Sachs (l. o.), a reformáció lelkes hive (Die Wittenbergisch nachtigall9, rendgeteg termékenységü iró és hivatott költő, kit azonban tanulatlansága és korának fejletlen ízlése nem engedtek nagy költővé nőni. Iskolájához tartoztak leonhard Culmann, Sebastian Wild és Wolfgang Schmeltzl bécsi költő. Ausztriában a század közepe óta különösen az iskolai dráma jut magas fejlettségre s a jezsuiták iskoláiban nagy pompával adatik elő. II. Ferdinánd főherceg 1584. Maga is ir iskolai drámát. Alnémet területéen az «osnabrücki hans Sachs»: Rudolf Bellinckhaus (megh. 1645.) a reformáció szolgálatában irta huszonnégy drámáját, melyek csekély értéküek. Délnémetország a korszak végén még egy kiváló, latinul iró drámairót hozott létre: Nicodemus Frischlint (1547-90), kinek hat komédiáját, melyek jeles komikai érről tanuskodnak, előadták a stuttgarti udvar előtt. Az u. n. angol komédiások, kik a század nyolcvanas évei óta barangolják be a német birodalmat, mindenütt nagy hatással játszottak, de lényeges hatást nem tudtak gyakorolni. Kezdetben valóban angolok voltak e társulatok tagjai, későbben megtanultak németül, utoljára csak németül adtak elő. Játékrendjök darabjait gyójteményekben adták ki, de e kiadá-sokban a legjelesebb előadott drámák nincsenek meg. Ezek között van marlowe faustja és Shaksperenak néhány (vagy 12) műve, köztök legkitünőbb tragédiái. A német költészetben ez első angol hatást feltüntetik: Jakob Ayrer (megh. 1605.), 69 szinmű szerzője, ki azonban csak külsőségeket tnault el az angoloktól, to-vábbá a nagyobb költő Heinrich Julius, braunschweigi herceg (1564-1613), ki önálló szintársulatot is tartott és 11 szinművet irt, mely korának sokoldalu képét igyekszik nyujtani s e miatt gyakoriak szinműveiben a népies jelenetek. Az angol komédiások nyomán számos német társaság kis keletkezik, melyeknek azonban az egyház nagy ellensége. Ehhez járul, hogy a művelt osztályok hűtlenek lettek a nemzeti hagyományokhoz s megvetik a népies drámát. Igy történt aztán, hogy ami ebből a harmincéves háboruig megmaradt, azt meg-semmisítette az az iszonyatos vérengzés, mely Németországot száz évvel vetette vissza művelődési tekintet-ben. A kor tudományos törekvéseit előmozdította a reformáció által annyira istápolt oktatásügy, melynek egyik fő regenerátora Melanchton Fülöp (l. o.), Luther hires barátja. A humanisták fordítják sz ókoti kölzői és prózai műveket, különösen a drámai költőket is, melyek nagy hatást tettek és Plutarchost meg Cicerót. A német történetirás nagy fejlődésnek indul latin és német nyelven. Kitünőek Johannes Sleidanus (megh. 1556.), Beatus Rhenanus (megh. 1547.) és Mathias Flacius Illyricus (megh. 1575.), a tudományos egyháztörténelem meglapítója. Kitünő történeiró a svájci Aegidius Tschudi (megh. 1572.). Az első német világtörténetet Se-bastian Franck irta (meghalt 1543.) A német történetirás egyik korszakos úttörője Johannes Thurmayr (megh. 1534.). Megbecsülhetetlen művelődéstörténeti forrás az u. n. Zimmerni krónika (1566-ból). A némoire-irók között Götz von Berlichingen (megh. 1562.) és Platter Felix érdemelnek említést. A teologiai irodalomban Johannes Arndt (megh. 1621.) tünt ki, ki mérhetetlen hatást gyakorolt korára. Kevésbé jelentékeny a zavartfejü görlitzi varga, Jakob Böhme (1624). A német nyelv ezen időben lesz az állam és a törvényzozás nyelve, tehát fejlődik a jogi terén. Művészeti és matematikai téren kitünő németséggel irt Albrecht Dürer (l. o.), a világhirü festő. VI. korszak. Az önállótlan utánzás kora (1624-1748). A XVII. sz. szomoru korszak a német nép történetében. Németország a szellemi és erkölcsi tönk szélére jutott a harmincével háboru alatt (1618-48). A nép jóléte odalett, erkölcseben elvadul. Az egyetemek szörnyü durvaságoknak szinhelyei. A protestáns teologia üres vaskalapossággá fajult, a joggyakorlat szörnyü önkényes és kegyetlen volt. A tudomány egyéb ágai sem nyujtatnak vigasztalóbb képet. A költészet alig mutat föl egyetlen egy maradandó becsü művet. Franciaország befolyása minden téren érvényesül, a hazai nyelv és szokások mindinkább megvetés tárgyai lesznek a műveltebb osztályoknál. Mindazáltal e kor költészete vezet át az újfelnémet költészet virágzás-korához. A korszak végén támadó kiváló férfiak: Aug. Hermann Francke (l. o., megh. 1727.), Christian Thomasius, Johann Balthasar Schuppius, Christina Weise, Samuel Pusendorf, Gottfried Wilhelm Leibniz, Justus Georg Schottelius egy minden tekintetben jobb kornak hajnalát hirdetik. Számos nyelvűvelő társaság támad, hogy a szükincsében ugy mint mondattanában eléktelendetett német nyelvet megtisztítsa. Még nagyobb hatásuak voltak a század végén az egyetemeken létrejövő «német társaságok», melyek előbb a költészet gyakorlására alakultak, későbben azonban a német nyelv és irodalom fejlesztését tűzték ki feladatukul. A korszak irodalma fejlesztését tűzték ki feladatukul. A korszak irodalma Németország észak-keleti tartományaiban virágzi; feje a költészet terén Opitz Márton, kinek 1624. megjelent (első) német poétikájától szokás datálni az utánzás korát. Opitz mindenek felett alaki tökéletesség után törekedett s ez maradt az egész kor törekvése egy századon át. Tanítványai támadtak Szi-léziában, Szászországban, Königsbergben és aRajna vidékén, kik az első sziléziai iskolát alkotják, melynek fő céljai. A didaxis, a természetesség, az alaki és nyelvi szabályszerüség. Andreas Tscherning (megh. 1659.), Peter Titz (megh. 1689.), és August Buchner (meghalt 1661.) mellett Simon Dach (1605-59), a kitünő dalköltő (Ännchen von Tharau), Robert Robertin (megh. 1648.), a zenész -költő, és különösen Paul Fleming (1609-40) a jeles dal-, szonett- és vallási énekköltő említendők ez iskola tagjaiul. Fleminggel kapcsolatban ide tartoznak még Philipp von Zesen (1619-89), a német politikai regény meglapítója, költői tehetség, kit a tudóskodó nyelvészkedés rontott meg; Jakob Schwiger (1645 kör.), a század leghiresebb szerelmi dal-gyüjteményének, a Geharnischte Venusnak kiadója. Fontosabb ezeknél Johann Rist (1607-1667), kitünő drámairó, néhány napdallá lett dal szerzője, kinek egyházi énekei föntartották magukat a tamplomban a je-lenkorig. Az egyházi ének legkitünőbb képviselője e korban Paulus Gerhardt (1607-76), igaz mély vallásos érzelmeket tolmácsoló költő, kinek egyházi énekei föntartották magukat a templomban a jelenkorig. Az egyházi ének legkitünőbb képviselője e korban Paulus Gerhardt (1607-76), igaz és mély vallásos érzelmeket tolmácsoló költő, kinek százhusz egyházi éneke közül sok még ma is használatos. Katolikus részen nem kisebb dicséret illeti a jezsuita Friedrich Spe von langenfeld-et (1591-1635), aki igaz költő s az alaknak mes-tere. Spe azonfölül egyike az elsőknek, kik a szörnyü boszorkánypörök ellen fölkeltek. Szerzetének kitünő korabeli latin költője Jakob Balde (megh. 1668.). Opitzcal némileg ellentétes állást csak néhány jelentéktelen strassburgi iró foglal el. Költőiségre, igaz érzés kifejezésére törekedtek a nürnbergi Pegnitzschäferek is a «józan» Opitzcal ellentétben. Az ezen körbe tartozó irók azonban (Georg Friedrich harsdörffer, Johann Klaj, Sigmund von Birken) sokkal csekélyebb tehetségüek, semhogy alapelvöknek megfelelhettek volna. Opitz a korabeli epika és tanító költészetre is észrevehető befolyást gyakorolt. Az epika azonban teljesen alásülyedt, maga a népies, a tréfás elbeszélés (a Schwank) is csaknem kipusztul, a történeti költemények száraz krónikáknál nem egyebek. Opitz tanításának megfeleően annál nagyobb fejlődést mutat a tanító köl-tészet, mely különösen az episztola, epigramm és szatira formáját szereti. Az epigramm egyik legkiválóbb német képvelője Friedrich von Logau (1604-0655), szellemes, éles megfigyelő, kora hibáinak hatalmas osto-rozója. Mellette még Hans Grob (megh. 1697.) és különösen Christian Wernicke (megh. 1720.) tüntek ki. Az utóbbit vehetni az irodalmi kritika megalapítójának Németalföldön. Jó epigramma-iró Johann Scheffler (Angelus Silesius, megh. 1677.) is. A szatirában kitünt az alnémet nyelven iró Johann Lauremberg (megh. 1658.), ki népes stilusban különösen a külfödeiskedést ostorozza és az alnémet nyelv irodalmi használatát ajánlja. Tanítványa Joachim Rachel (1618-69) a század legjobb felnémet szatirikusa. A kor prózai szatirája formátlan, de tekinélyes műveket alkot. Johann Michael Moscherosch (1601-69) spanyol eredetü költő spa-nyol minta után irta Gesichte Philanders von Sittewald címü szatira-sorozatát, mely kortörténeti tekintetben is kitünő forrás. Szerzőjét mindenütt erős nemzeti érzés vezérli, azért fakad ki legélesebben a külfödeskedés ellen. Szelidebb lelkü Johann Balthasar Schuppius (megh. 1661.), a német nyelv tudományos művekben való használatának egyik első előharcosa. A kor gyarló ízlésének egyik kiáltó tanuja Abraham a Santa Clara (l. o.) bécsi udvari hitszónok, szikrázó ötletekben, elmés és trágár mókákban és adomákban egyaránt gazdag iró, ki korának éles szemü birálója. Nagyon kedvezőtlenül hatott Opitz a korabeli drámai költéseztre, mert történeti érzéke nem lévén, a mult drámai törekvéseit semmibe sem vette. Egy ideig fönmarad még az ellentét a tudós és a népdráma között; a korszak végén azonban a népdráma teljesen kipusztul, a tudós dráma pedig az egész korszak alatt ókori, hol-land, francia és olasz minták utánzása. Opitz a drámairó ugyan csak fordító, de megalapítója az operának (Daphne 1627), mely műfaj csakhamar nagyon elterjedt Németországban, az udvarok nagyban pártolták, Hamburg városa külön operaházat épített (1678), a legelőkelőbbek foglalkoztak operaszövegek irásával. Az opera mellett az oratorium Händelben és Bachban geiális művelőkre talált a XVIII. sz. elején. Később az idegen hatás száműzi a nemzeti operát; 1740. maga Hamburg olasz opera-társaságot szerződtet. A korszerü ünnepi játékban kitünt Johann Rist Das friedewünschende Deutschland és Das friedejauchzende Deutschland (1653) címü darabjaival. A kornak legnagyobb drámaköltője Andreas Gryphius (l. o.), ki jó lirai költő is. Az angol komédiások, kiknek a harminc éves háboru alatt nyomuk vész, sok kóbor szinésztrsulatot neveltek, melyek a nagy háboru lezajlásával gombamódra fölszaporodtak. Kétes emberekből verődnek össze s a népnek mulattatói, nagy szerepet játszik köztük a kötéltáncos és a Hanswurst (bohóc), akinek jól kell tudni rögtönözni. Ám a művelt osztályoknak kedveltjei a be-bejövő idegen, francia és olasz társulatok voltak, amelyek fényes játékrenddel birtak és művészi játékot nyujtottak. Ezek mellett a szegény német szinészeknek sanyaru volt a sorsuk; megvetett és sokszor megvetésre méltó csőcselék voltak ezek, kiket azonban csüggedni nem engedett a hazafias lelkesedés. A leghiresebb és legnépszerübb társaságnak a feje volt Johannes Velthen von Veltheim (Magister Velthen, 1640-1693), aki a legnagyobb német városokban játszotta jobbára idegen darabokból álló játékrendjét. Velthen meghonosítója a francia klasszikai drámának, ő nevelte az első nőszinészeket és ő hozta be Németországba a mai (francia) szinpadot. Mindezzel Velthen a modern német szinháznak egyik megalapítója. Csak a XVIII. sz. elején fejlődnek ki az u. n. Haupt- und Staatsaction-féle darabok, melyek gazdagok véres jelenetekben és iszonyu tettekben, de melyekből azért nem hiányozhatik a Hanswurst. A német dráma e sajátságos fajtáját Gottsched tette tönkre. A népdráma e korszak végén teljesen kivész. Annál nagyobb pompával adják elő az iskolai drámákat. A kornak legsajátosabb, legjellemzőbb képviselői azonban nem az első sziléziai iskola tagjai, sem a többi elősorolt költők, hanem azok az irók, kiket második sziléziai iskola néven szoktak emlegetni. Izlésök bizarr, sőt dőre, szeretik a dagályos irásmódot, a sikamlósat és érzékit, s e mellett példátlanul önhittek. Részben ők is Opitz tanítványai, csakhogy ők a képzelem szükséges voltát hangsúlyozták, mert ezt költőben lényegesebb kelléknek tartották az értelemnél. Ezen magában véve helyes elvet azonban annyi esztetikai áltételel tarkítják, hogy egész költészetök manap élvezhetetlen és esztetikai és erkölcstani tekinteben egyaránt alszerü. A kor példátlan elaljasulásának jele pedig az, hogy megrendelt arcátlan költeményeiket a legtisztességesebb házakban is örömmel fogadták. Meg kell még jegyeznünk, hogy ez iskla költői mint emberek a legtöbbször felette jóravalók. Ide tartoznak: Christian Hoffmann von Hofmannswaldau (1617-1679), császári tanácsos és a boroszlói tanács elnöke, kinek heroidáit és sírfeliratait orcapirulás nélkül nem olvashatni, s kinek dalai is jobbára frivolok és aljasok, de alaki tekintetben legtöbbször kifogástalanok. Őt tartják a második sziléziai iskola fejének és sokat utánozták. Nálánál több oldalu Daniel Casper von Lohenstein (1635-1683), kinek még dalai is telve vannak tudákossággal, tulzással és torzítással. Fontosabbak drámái. Kevésbé jelentékenyek: Hans Assmann von Abschatz, Christian hallmann, August von haugwitz. A második sziléziai iskola a német irodalomnak egyik legnagobb szégyenfoltja. Opitz befolyása a regényirás terén is észlelhető. Ő irta az első német pásztorregényt (Hercynie), mely stilusával korszakot kezd a német széppróza fejlődésében. Utána csekély önállósággal művelték e műfajt Schuppius és Prasch. Nagyobb virágzásnak indult a szintén idegenből importált heroikus regény, melyre a mintát szintén Opitz adta meg angolból fordított Argenisével. A regény e fafa rendkivüli népszrüségnek ör-vendett Németországban. Megalapítja Philipp von Zesen Adriatische Rosemundájával, melynek különösen egyik pásztori epizódja sikerült. Andreas Heinrisch Buchholz (1607-71) Herkules und Valiska, Herkuliskus und Herkuladiska cimü regényeivel az Almadis-regényeket akarja kiszorítani. Anton Ulrich braunschweigi herceg (1633-97) Die asiatische Banise oder blutig- doch mutiges Pegujával, emly tele van pusztítással és vérrel. Egyik legbámultabb heroikus regény e korban Lohenstein Arminius und Thunsneldája, mely az Amadisok módjára valóságos ismerettár. Egyébiránt mindezen regények csak irodalomtörténeti kuriozumok, melyeknek semmi becsök sincsen. A második sziléziai iskolának ki kellett hivnia az ellenzéket. Eleinte az u. n. «udvari poéták' lépnek fel ellene, de csak nagy félénken, Friedrich Rudolf von Canitz, Johann von Besser, Johann Ulrich König, Carl Gustav Heraeus, Johann Christian Troemer, Valentin Pietsch. Miként ezek a fel-sőbb körökben a helyes ízlés kezdeményezői akarnak lenni, akként akarja Christian Weisse (1642-1708) a középosztályt józanabb és tisztább költői táplálékkal ellátni. Az első nagy lirikus az újabbkori német költé-szetben Johann Christian Günther (l. o.), kit kicsapongó élete kora sírba vitt. A jó ízlés előharcosai között tisztes állást foglal el Barthold Heinrich Brockes (1680-1747), ki az angol ízlésnek és a leiró költészetnek inaugurálója a németeknél (Irdisches Vergnügen in Gott) s ki a klasszikus kor nagy költőire, Klopsockra és Wielandra is volt némi befolyással. A drámában a XVIII. sz. elején a «Haupt- und Staatsaction» nevü véres drámák kezdenek uralkodni, melyekből azonban felette kevés maradt ránk. E szörnyü darabokban a rögtönző Hanswurst volt a legkedveltebb alak. Ennek legkitünőbb személyesítője a bécsi Josef Stranitzky (megh. 1728). A Hanswurst és Staatsactionok leghevesebb ellensége Gottsched volt, a következő kor egyik érdekes irodalmi vezére. A kor tudományosságának leghatalmasabb képviselője Gottfried Wilhelm Leibniz (l. o.), a német nyelvnek és akadémiának egyik leglelkesebb előharcosa és az utóbbinak megalapítója (Berlin 1700). Bölcseleti rendszerét a nemzet közkoncsévé Christian Wolff (1679-1754) tette német nyelvü előadásaival. A német nyelvet bölcseleti előadásaiban először alkalmazta Christian Thomasius (megh. 1728.), a felvilágosodás egyik elő-harcosa. A kor nagy nyelvésze, a német történeti nyelvészet előkszítője Justus Georg Schottelius (1612-1676), ki a német nyelvet már történeti fejlődésében is tanulmányozta. A hitélet valóságos megújítói és ennek kapcsán az erkölcsökre rendkivül jótékony befolyást gyakoroltak az u. n. pietisták, köztük Philipp Jakob Spener (megh. 1705.), Gottfried Arnold (megh. 1714.) és Christian Scriver (megh. 1693). VII. korszak. Az újfelnémet irodalom virágzásának kora (1748-1832). Az újfelnémet irodalom virágzása körülbelül 80 évnyi időközönát tart s oly műveket hoz létre, melyekért Renan szerint az egész világ irigye Németországnak. A termékeny eszméknek oly gazdagságát látjuk az eddig megvetett német földről világgá kelni, melyhez hasonlót az úkor nem ismer s amely eszmékenk népszerüsítésén Taine szerint még manap is fárad az egész tudósvilág. Az új virágzás korát közönségesen 1748-tól szokás számítani, amikor Klopstock Messiásának három első éneke megjelent. Ámde éppen ezen korszakos eposz megjelenését olyan irodalmi harcok előzik meg s olyan irodalmi irányok bélyegzik melyek nélkül Klopstock föllépése nem is érthető. Azért ezt az előkészítő kort rendesen a virágzás korával együtt szokás tárgyalni. Miként a mult korszaknak mester Opitz, akként az irodalom föllendülését közvetlenül megelőző koré Johann Christoph Gottsched (l. o.). Nemsokára egész iskolája támadt, melynek főbb tagjai Schönaich, Triller és Schwabe. Gottsched fő töredvése a szinház reformja. Elkeseredett harcot folytat az otromba Hanswurst és a vérengző Haupt- und Staatsactionok ellen, szinészekkel szövetkezik 8Karoline Neuber) az ízlés reformálása végett, feleségével (Luise Gottsched) francia minták után készült és fordított szindarabokat ad ki és Haldokló Cato-jában mintaszerü német tragédiát akar nyujtani. E mellett szorgalmas gyüjtője a német dráma történeti adatainak. Érdemei,hogy a jó ízlés érdekében küzdött, a nyelvrontás és da-gály ellen síkra szállt és egyszerüséget, természetességet és tisztaságot követlet a stilusban. Ámde áltanainak egyoldalu alkalmazása kritikáiban, valmint előre törő ifju tehetségeknek részéről való elnyomatása és saját szellemi meddősége idővel hatlmas ellenfeleket talált, akik végre irodalmi élőhalottá tették. Ellnei mindene-kelőtt két svájci kritikus, Johann Jakob Bodmer (l. o.) és Johann jakob Breitinger (l. o.). Gottsched Bodmer Milton-fordítását megtámadván s a vallásos költészetet, különösen a csodásságnak aköltészetven való al-kalmazását föltétlenül elitélvén, elkeseredett harc fejlődött ki, melyben végre is a svájciak győztek, kikhez az ifjabb tehetségek kivétel nélkül csatlakoztak volt. Gottsched ellen fordult mindenki, s szinte kegyetlenül s valódi érdemeit is ignorálva Christian Ludwig Liscow (megh. 1760) és Lessing. Tanítványainak javarésze is 1744 óta ellene támadt és az u. n. Leipziger Dichterverein-t alakította (l. Lipcsei iskola). Az iskola legneve-zetesebb költője Christian Fürchtegott Gellert (l. o.) regény- és drámairó, de különösen népszerü mint meseiró, jelesek egyházi énekei is. Nálunk Péczeli és mások utánozták. Gellertet vallják mesterökül Willamov, Michaelis, Burmann és Pfeffel meseirók. Gottsched és a svájciak harcán kívűl áll a kornak két legkiválóbb költője, Haller (l. o.), kinek iránya köve-tőkre talált a hallei, másként porosz költőkben, kik egyik mesterök után anakreontikusoknak is neveztetnek. Köztük Joh. Wilh. Dudwig Gleim (l. o.), Christian Ewald von Kleist 8l. o.). Eleinte anakreontikus, később hazafias és vallásos ódákat irt Johann Peter Uz (megh. 1796.) Az iskola elismert birája formai tekinteben Karl Wilhelm Ramler (megh. 1798.), Horatius gyönge utánzójs. Johann Georg Jacobi (megh. 1814.) édeskés dalok szerzője, melyeket nálunk Szentjóbi Szabó László utánzott. Anna Luise Karsch (megh. 1791.), a korában nagyon ünnepelt alkalmi költőnő, szintén ide számítható. Ilyen ellentétes irodalmi viszonyok között tünik föl az újfelnéémet irodalom aranykorának megindítója és első nagy irója, Friedrich Gottlieb Klopstock (l. o.). Megalkotja az új német költői nyelvet s erőt, bájt, válto-zatosságot és emelkedettséget lehel belé; verselése és új (antik) formái által a német költészetet alaki tekin-tetben is fölszabadítja és mérhetetlenül gazdagítja. Vallásáos eposza, a 20 énekes Messiás inkább remek lirai költemények sorozata, de jellemzés és szerkezet tekintetében gyarló; mindazonáltal mérhetetlen hatást gya-korolt korára és sok utánzatot vont maga után. Nyelve és formája (hexameter) által egyaránt korszakos e nagy mű. Formai változatosság, mély érzés, fönség és a nyelv merész kezelése jellemzi Klopstock ódáit, melyek Horatius mellés, sőt nem egy tekintetben fölé helyezik. Kevésbé sikerültek egyházi énekei. Vallásos és hazafias drámái (az utóbbiakat barditoknak nevezte) is inkább ragyogó lirai költemények. Prózai művei által különösen a nyelv és a verselés tisztaságát mozd1totta elő. Követőinek száma igen nagy. Barditjai - Klopstock tévesen azt hitte, hogy a bárdok német költők voltak - támasztották a bárdok körét, melyhez Kretschmann, Mastalier, Denis és Gerstenberg tartoznak. Rajongóan tisztelt mestere ő az u. n. «Göttinger Hainbundnak» is (l. Göttingai ligetkör). Klopstock hatása alatt kezd irni, de utóbb egészen ellenkező irány-ban működött a kornak másik kiváló irója: Christoph Martin Wieland (l. o.). Eleinte vallásos irányu költő, de mint ilyen jelentéktelen; később a görög bölcselők és Lucianus, Voltaire és Cervantes hatása alatt világnézete gyökeresen megváltozik. Vidám életkedvet kezd hirdetni, sőt mihamar oly frivol lesz, hogy a megbotránkozó Hainbund műveit Klopstock születése napján elégeti. Követői: Johann Bapt. Alxinger (megh. 1797.); Alois Blumauer (megh. 1798.), a Travesztált Aeneis szerzője; Konrad Arnold Kortum (megh. 1824.), kinek Jobsiade c. szatirikus eposza a mult századi diákéletnek kitünő rajza. Regényeit utánozták: Mor. Aug. von Thümmel (megh. 1817.); Aug, Gottlieb Meissner Alcibiadesében (1778); Wilhelm Heinse (megh. 1803.) regényeiben a frivolság uralkodik, de Ardinghellója szellemes irodalmi kritikákat nyújt; Johann Kaspar Au-gust Musäus (megh. 1787.), szatirikus regények irója, ki azonban népmesék feldolgozása által maradandóbb érdemeket szerzett; sokat olvasták Johann Timotheus Hermes (megh. 1821.) regényeit is. Wieland hatott ezeken kívűl Gellertre és Kniggére is. A N. egyik legmerészebb és legtermékenyebb szelleme Gotthold Ephraim Lessing (l. o.). Sokoldalu tudós, páratlan kritikus (Macaulay sszerint Európa legnagyobb kritikusa) és kiváló költő. A legnagyobb német zsurnaliszta, ki éles kritikáival megtisztítja az irodalmat az avult előitéletektől és tévedésektől, de azért a művészi és erkölcsi álláspontot soha meg nem tagadja. Prózáját a mai napig nem multa felül senki, mintha e sajátságos, férfias, világos, drámai és szabatos próza titkát (mint egy francia iró mondja) Németország el-vesztette volna. Kritikája rombol, de épít is egyőttal. Mesterei a régiek, kikben a művészet és költészet tető-zését látja. Nem nagy költő, de annál termékenyebb kritikus, ki nemzetét megszabadította a francia hatás igájától és számos balvéleménytől, és mint ilyen a N.-nak etgyik alapvetője, kitől nemzete még namap is tanul, mert «egyike a legbátorabb és legigazabb halandóknak, kik valah gondolkoztak» (Erdélyi János). Kö-réhez tartozik: Moses Mendelssohn (l. o.), Thomas Abbt (l. o.), Christoph Friedrich Nicolai (l. o.), ki külö-nösen mint kiadó szerzett magának kiváló érdemeket; a szatirikus vénáju Christlob Mylius (l. o.) és Christian Felix Weisse (l. o.), aki drámáiban a francia szabályszerüséget össze akarta kapcsolni az angol sszenvedélyességgel. Lessing legnagyobb kortársa a műtörténelem tudományos megalapítója Johann Joachim Winckelmann (l. o.), ki Geschichte der Kunst des Altertums c. művével mélyreható befolyást gyakorolt a német szépészet fejlődésére. Mellette a kornak esztetikusai J. A. Sulzer (megh. 1779.) és Christian Garve (megh. 1798.). A N.-nak eszmékben leggazdagabb férfia e korban Johann Gottfried Herder (l. o.). Mestere az «észak máguszának» nevezett Johann Georg Hamann (l. o.) volt, ki irataiban s még inkább társalgásában számos termékeny eszmének hirdeője, mivel a kor sok kiváló emberére mély hatást gyakorolt. Herder sem született költő, miként Lessing; de igen élénk benne a költői iránt való érzék és bámulatos az átületetés te-hetsége, mely fordításait (Stimmen der Völker) remekművekké avatja. Ő az első modern irodalomtörténész. Egy világirodalom eszméje, melyben a németség játszaná a közvetítő szerepét, szintén nála villan meg elő-ször. E mellett teljesen tudja méltatni Ossian és Shakspere költészetét s megalapítója a modern történelmi bölcseletnek (Ideen zur Philosophie der Geschichte der Menschheit, 1784), bár az utóbbi téren sokat tanult Voltairetől és Rousseautól. Következményeiben nagyon fontos az a találkozás, amely Herdert 1770. Strassburgban a fiatal Goethével összehozta. Johann Wolfgang von Goethe (l. o.) már előbb is irt anakreontikus dalokat, melyekben valódi érzés heve lüktet. Herder fiatal barátját beavatta a görög költők, Shakspere, a német népdal és a német mult szépségeibe és figyelmessé tette Rousseaura. Az eszmék, melyeket az idősebb kortárs hirdetett, termékeny talajra találtak. A Faust első gondolata föl-fölmerül az ifju lángész lelkében. Gött von Berlichingen címü drámájában szétrobbantja a szigoru forma bilincsit s a régi kor lovagját saját kora politikai és társadalmi eszméinek hor-dozójává teszi, mivel hallatlan hatást ért el. Ezen shaksperei szellemben irt drámájával egyúttal meginditója a hazafias és lovagi regények, drámák, operák beláthatatlan sokaságának. Götzöt 1774. Werther követte, a kor szentimentalizmusának klasszkius könyve, mely az érzelmekben való duskálkodást kórsággá emelte s európaszerte, különösen Olasz- és Franciaországban nagy hatást ért el; e mellett azonban Werther művészi szerkezet, nyel és jellemrajz által egyaránt kiváló munka. Goethe ezen műveivel azon irodalmi forradalom kellő közepében áll, melyet Sturm und Drang-korszaknak szokás nevezni. Ezt előidézték Lessing kritikái és Herder eszméi, Rousseaunak korszakos föllépése, Shaspere műveinek és a népköltészet termékeinek hatása, végre Németországt szánalmas politikai állapota. Egy csomó fiatal iró tartozik a «Stürmer und Dränger» csoportba, mely nevét Max Klinger Sturm und Drang (Féktelenség és ösztön) címü tragédiája után kapta. Természet és erő, lángész és eredetiség: ez iróknak untig hangoztatott jelszavai, ezek szerintök a született költő jellemvonásai, melyekkel együtt jár minden művészeti és társadalmi törvény megvetése, mi féktelen-ségre vezetett s azt erdményezte, hogy ez irócsoport egyik tagja sem alkotott maradandó művet. Götznek megjelenése óta Goethét tekintik a Sturm und Drang-korszak fejének. Az ide tartozó irók azonban két körre oszthatók. A strassburgiak és frankfurtiak köre, melynek lapja a Joh. Heinrich Merck (megh. 1791.) által szerkesztett Frankfurter gelehrte Anzeigen, első sorban az egyénnek alaki és az érzelmet elölő szabályoktól való irodalmi felszabadítását célozta, mint Merck, Herder és Goethe, később azonban ezekhez néhány fékte-len drámairó csatlakozott, mint Jakob Reinhold Lenz (1751-92); a termékeny Friedrich Max Klinger (1752-1831), ki később politikai tanregényeket irt, Heinrich Leopold Wagner (1747-78). Nagyobb önállóság jel-lemzi Friedrich müllert-t (1750-1825, Maler Müller), ki jeles idilleket irt. A Sturm und Drang-korszak utolsó képviselőja a nagy Schiller fiatalos hevü első drámáival (1781-84), melyeknek a zsarnokok ellen táplált gyülöletet a szerző hazájának Württembergnek gyalázatos állapotaira vezetendő vissza. Ugyancsak a «zsar-nokok» heves gyülölője Daniel Schubart is (1739-91), a fiatal Schillernek egyik első mestere. A Sturm und Drangkorszak zavaraiból csak a két legnagyobb tehetség emelkedik ki megerősödve és megtisztultan. Goet-hét 1775. Kátoly Ágost herceg meghivja udvarához Weimarba. Ott találja Wielandot, s az ő szavára meghivják oda Herdert is. A kis városban összetalálkozik a kiváló szellemek egész kis csapatja. Ott van Ludwig von Knebel (1744-1834), propertius és Lucretius jeles fordítója; Einsiedel (megh. 1828.), ki spanyol és Terentius-féle darabokat ület át; Seckendorff (megh. 1785.), jeles zeneszerző; Musäus. 1799 óta Weimar lakosa, Johann Christoph Friedrich von Schiller is (l. o.). A kis várost a két legnagyobb német költő Néme-tország irodalmi középpontjává avatta. Goethe a német irodalomnak legnagyobb költője. Páratlanul sokoldau: nincsen olyan költői műfaj, melyben remekművet ne alkotott vagy irányt ne mutatott volna. Művei az élet tükörei. Munkái egyúttal az eszmék dúsgazdag tárháza. Legremekebb művei: lirai költeményei, melyeket egyszerüség, kellem hasonlíthatatlan szinezés és igaz érzés jellemez; Hermann und Dorotheája, az idilli eposznak eddig csak a svéd Runeberg által megközelített remeke; végre Faustja, az újkor legnagyobb költői műve, mely az emberiség lelki vajudásait mutatja be Faust életében és belső harcaiban. Nagy barátja, Schiller, a németek legkiválóbb tragikus költője, Shadspere óta a világirodalom első tragikusa. Nem olyan nagy költő és művész, mint Goethe, sok nála a retorika és a gondolati elem; de hasonlíthatatlanul több benne a történeti és a tragikai érzék, mint amabban. Schiller különösen az ifjuság és a nők költője, míg Goethét a férfiak szeretik. Ám a kortársak korán sem olvasták olyan mohósággal a két nagy költő, mint gondonók, népszerüségök csak lassan terjedt s náluknál kedveltebbek voltak az irodalmilag meglehetősen műveletlen német közönség előtt a kor kisebb rangu irói; a szinpadon uralkodnak; Aug. Wilhelm Iffland (1759-1814), a kitünő szinész; August Kotzebue (l. o.), Németország legtermékenyebb és leleményben leggazdagabb drámairója. A lira terén Friedrich Hölderlin (1770-1843) remek ódákat és elégiáka tnyujtott; Friedrich Matthisson (1761-1831) és Johann Gaudenz von Salis-Seewis (1762-1834) elegiai alaphangu eiró költeményeket irtak, melyek nálunk is nagy hatást gyakoroltak; Christoph August Tiedge (1752-1841) lirai és elbeszélő művek, valamint egy Uraniai címü nagy tankölteménynek szerzője, melyet korában sokat olvastak; Johann Gottfried Seume (1763-1810), kinek csekély értékü költeményei tiszta, férfias jellemét hiven tükröztetik vissza. A regény terén kintünt a kornak talán legnépszerübb irója, Jean Paul Friedrich Richter (l. o.), jeles humorista, azonban alaktalan és érzelgő iró, kinek nagy számu regényeiben sok a csillogó részlet és a mély gondolat. Jean Paul méltó vetélytársa Theodor Hippel (1741-95). Ezeken kívűl a lovagi és rablóregények végtelen sorát termelték Spiess, Cramer, Vulpius, Schlenkert; érzékcsiklandoztatók Schilling, Althing és Jul. v. Voss regényei. A kor egyik legjobb regénye K. Ph. Moritz: Anton Reiser címü lélektani regénye. Jean Pault utánozták Bentzel-Sternau gróf és Karl Julius Weber, a Demokritos hirneves irója is. Goethe és Schiller a klasszikus ókort vették mintául, ennek alapján akarták a német irodalmat újjáalakítani; a nemzet történeti multjával és költészetével pedig semmi kapcsolatban sem voltak. Ezen a hiányon segíteni a romantikus iskola volt hivatva, mely a középkorra és annak irodalmára és művészetére alapította esztetikai alapelveit, de a jelen bölcseleti irányaitól és a déli román nemzetektől ugy, mint az angoloktól is sokat tanult. Ez iskola 1830-ig nagy befolyással volt a német szellemi életre és tagjai között néhány kiváló költő, tudós és államférfi van. Ezek a férfiak fedezték föl újra a régibb N.-t; az ő hatásuk alatt támadt elő a német nyelvtudomány, a történeti nyelvészet és a kritikai történelmi tanulmány. A távol Keletnek, az ind és persa irodalomnak remekeit és az olasz, spanyol és portugál irodalom legfőbb termékeit németre fordították és magyarázták. Ők alapvetői az irodalomtörténet tudományos tárgyalásának is, s a népköltészet felkutatásában is elévülhetetlen érdemeik vannak. E jeles tulajdonságaik mellett azonban sok árnyékoldaluk is van. Bizonyos tekintetben a nemzeti stilus és szellem megrontói, mert idegen mintáik szerint ingadozó az ízlésük; kevés bennök az alkotó tehetség, inkább csak az alak mesterei; egyoldalu bölcseleti eszmék (Fichte, Scheling) kifejezésére törekszenek költészetökben, végre a középkor tiszteletében annyira mennek, hogy azt még a társadalmi intézményekben is meg akarják újítani és e miatt a modern szabadelvü irók közül mindenek fölött Goethét tisztelik, akire némi hatással is voltak. Költészeti alapevök a fantázia szabadsága; a klasszicizmus világosságával és szabatosságával szemben nálok fő a hangulat és a szinezés, az ember és a természet rejtelmes oldalaival szeretnek foglalkozni; sejtelmes, sóvárgó vágy él bennök egy ismeretlen világ után. Költészetök ennélfogva igen gazdag tévedésekben, olyan balfogásokban, minőket egy nemzet romantikája sem mutat föl. A régibb romantika székhelye előbb Jena, későbben Berlin. Fejei a két Schlegel testvér. August Wilhelm von Schlegel (l. o.) a romantikus iskola folyóiratának, az Athenäumnak alapítója, ki vorlesungen über schöne litteratur u. Kunst és Über dramatische Kunst und Litteratur címü felolvasásáaival a modern iroda-lomtörténetnek egyik alpvetője, a déli költő formák utolérhetetlen mestere; de legnagyobb érdemeket Calderon- és különösen Shakspere-fordítása által szerzett. Shakspere-fordítása a nagy brit költőt valóságos német költővé avatta. Öccse, Friedrich von Schlegel (l. o.) különb költői tehetség, ki a szanszkrti tanulmá-nyok kezdeményezője Németországban. Történeti és irodalomtörténeti felolvasásait szellemes, kissé aforisztikua felfogás jellemzi. Érdemei a tudományos irodalomtörténet megalapításában nem kisebbek báty-jáénál, de költői művei aránylag csekély értéküek. Legnagyobb költőjüknek a romantikusok a Novalisnak nevezett Friedrich von Hardenberget (l. o.) tartották, kinek világi és egyházi énekei nemes érzelmek tolmá-csolói. Az iskola legtermékenyebb irója Ludwig Tieck (l. o.), ki a novella és a drámai szatira mestere, Shakspere egyik leghivatottabb magyarázója és ennek fordításában Aug. Schlegellel osztozik a dicsőségben. Egyőttal a középkori minnesang megismertetője. Lirai költeményei csekély értéküek. A középkori és a népies költészet méltatásában Tieck találkozik az ifjabb romantikus iskolával, melynek ez fő jellemvonása. Ennek fő székhelye Heidelberga, fő tagjai pedig: Clemens Brentano (l. o.), első rangu, de fékeztlen tehetség, bájos dalok és románcok szerzője, ki kitünő mesét és népies novellát is irt, Ludwig Achim von Arnim (l. o.) a történeti regényben tünt ki. E két iró érdeme a Des Knaben Wunderhorn címü német népköltészeti gyüjtemény kiadása (1806), mely a politikai sanyaruság napjaiban mérhetetlen lelkesedéssel fogadtatott és gazdag tartalmával nagyban hozzájárult a német költészet regenerálásához. Arnim, Bettina irta a Briefwechsel Goethes mit einem Kinde címü hires regényt, melynek semmi történeti alapja nincsen. A kor legnagyobb hirlapirója Joseph von Görres (l. o.), a régi német népkönyvek gyüjtésével szerzett magának érdemet. Az iskola, általában a német irodalom egyik legnagyobb drámairója Heinrich von Kleist (l. o.), ki a drámai szerkezetben és jellemzésben egyaránt jeleskedik s remek történeti szomorujátékoknak, meg egy népies vigjátéknak szerzője. Korának kedvelt romantikus drámairója Karl Immermann is (l. o.), kinek fiatal-kori véres drámáit később tisztultabb alkotások követték, melyeken Calderon és Shakspere hatása érzik, de melyek nem mentek romantikus tulzásoktól sem. Nagyobb sikert ért el regényeivel és költői elbeszéléseivel. A kor sanyaru politikai és társadalmi viszonyai, a keresztény hitéletnek teljes kuszáltsága és zavart bölcseleti eszmék szülték az u. n. sorstragédiát, melyben az ember a vak sorsnak, vagy dőre véletlennek, gyakran va-lamely egészen észellenes átoknak halálig kergetett áldozata. Ilyen tragédiákat irtak: Zacharias Werner (Der 24. Februar), Adolf Müllner (Die Schuld, hiresség tette nevét egész Európában; magyarra fordította Döbrentey), Erns Houwald (Das Bild). Ennek az iránynak hódol fiatal korában a jeles Grillparzer is. A sors-tragédiát különösen Platen üldözte aristophanesi modorban irt vigjátékaival. A regényben és a novellában Friedrich Baron de la Motte Fouqué és E. Th. Amadeus Hoffmann jeleskedtek. Többé-kevésbé romantikai eszmék hatása alatt állottak még: Eichendorff (l. o.), Schulze (l. o.), Chamisso (l. o.), Wilhelm Müller (l. o.), Heine (l. o.), a sváb és az osztrák költők, szinugy a szagadságharcosok dalosai. A romantikus iskolának leg-nagyobb ellenfel Platen, későbben heine. Az u. n. sváb iskola feje Ludwig Uhland (l. o.), első rangu tehetség, kit méltán mondhattak a legnépszerübb és legegészségesebb romantikusank. Iskolájához tartoznak: Justinus Kerner 8megh. 1862.), Gustav Schwab (megh. 1850.), W. Waiblinger (megh. 1830.), Karl Mayer (megh. 1870.), Albert Knapp (megh. 1864.) Eduard Mörike (megh. 1875.). Ide sorolható Wilhelm Hauff (l. o.), kinek lelkesítő dalaiban igaz hév és népies nyelv, de egyúttal szertelen franciagyülölet található, Karl Theodor Körner (l. o.), a Zrinyi szerzője, széltiben énekelt szabadságdalait (Leyer und Schwert) hősi halálá-val pecsételte meg, jeles hazafias költő még Max von Schenkendorf is (1783-1817). Lelkes hazafiság, külö-nösen hazfias bánat és harag hidetője Geharnischte Sonette címü költeményeiben Friedrich Rückert is (l. o.), kit sokoldalu és mély érzésü lirája a németek egyik legjelesebb lirikusává avat. Tanítványa Leopold Schefer (1784-1862), kinek gondolatokban gazdag Lainbrevier-jét egykor sokat olvasták. A romantika egy fattyuhajtásának, asorstragédiának művelője eleinte az osztrák Franz Grillparzer (l. o.); későbbi drámáit azonban mély lélektani jellemzés, realisztikus élénkség és szabatos szerkezet a N. legjobb e nemü művei közé emelik. Gyönge drámák és jó lirai költemények irója J. Chr. von Zedlitz (1790-1862), kedvelt szinköltő volt Ludwig Deinhardtstein (megh. 1859.), a német bohózat és tündéries játék mestere Ferdinand Raimund (megh. 1836., Der Verschwender), mindannyian osztrákok. A kor felkapott drámairói még: a rendkivül ter-mékeny, de manap elfeledett Ernst Raupach (megh. 1852., Hohenstauf-drámák9, a szónokias E. von Schenk (megh. 1841., Belizárjával nyitották meg a pesti magyar szinházat 1837 aug. 22.), Michael Beer (megh. 1833., Struensee), Joseph von Aufenberg (megh. 1875.), Fr. Von Üchtritz (megh. 1875.). A sorstragédia ellen leghevesebben küzdött August Graf von Platen (1796-1835) aristophanesi vigjátékaiban, de fontosabb ő mint románc- és lirai költő. A romantikus iskolában gyökerezik Heinrich Heine is, ki azonban későbben annál maróbb szatirával fordult szellemi dajkája ellen. A német költői irodalom e kiválóbb képviselői mellett, különösen 1815 után, valóságos belletrisztikai özön árasztja el Németországot. A vásári irodalom e zajongó korában sokat emlegetett nevek voltak néhány régebbin kívűl: Fr. Kind, az érzelgő és erkölcstelen Clauren (regényiró), Tromlitz, von der Velde (novellis-ták). Jeles életrajziró hirében állott Varnhagen von Ense, kitünő műkritikusében Rellstab, manap méltán elfeledett nevek. Contessa, Johanna Schopenhauer, Luise Brachmann, Henriette Hanke termékeny, de felszines, sőt tartalmatlan elbeszélők. Örvendetesebb jelenségek Schmid Kristóf nálunk is ismert ifjusági iratai (Die Ostereier 1816) és Heinrich Zschokkénak, a sokat olvasott Stunden der Andacht (1809-től) ter-mékeny szerzőjének nagyon elterjedt, komyol életbölcsleletet hidető novellái. Pestalozzinak, a hires pedagogusnak Lienhart und Gertrudaj kitünő neveléstani regény. Ámde nagyobb és tartósabb lendületet a német prózai elbeszélő irodalom csak Ealter Scott hatása alatt vett; ekkor tüntek föl W. Hauff (l. o.) Lichtenstein-jével és Willibald Alexis (l. Häring), a legjelesebb német történeti regényiró. A német irodalom felvirágoztatásában kiváló részük van a kor kiváló prózairóinak is. E kor szülte a legnagyobb német bölcselőt, Immanuel Kant-ot (l. o.), a kriticizmus alapítóját. Ekkor éltek Wilhelm von Humboldt (l. o.), esztetikai, bölcselő iró és kiváló nyelvész, Goethe és Schiller nagyságának egyik első hirdetője; Alexander von Hum-boldt (l. o.), a hires utazó és természetbuvár, kinek Ansichten der Natur és Kosmos c. művei a széppróza remekei. Kiváló történészek: Johannes von Müller, Tim. von Spittler, Ludwig Heeren, Christian Friedrich Schlosser, majd Friedrich von Raumer, Heinrich Leo és a következő korszakba átnyuló Leopold von Ranke (l. o.), a legnagyobb német történetiró. Jakob Philipp Fallmereyer (l. o.), Karl Ritter (l. o.) a tudományos és összehasonlító földrajz megalapítója, Franz Bopp (l. o.) az indogermán összehasonlító és Franz Diez (l. o.) a román nyelvészet alapvetője, a Grimm testvérek (l. o.) a német nyelvészet és mitologia tudományos megala-pítói, kiknek nyomában a jeles nyelvészek egész raja támad, a bölcselő Fichte (l. o.) és Schelling (l. o.) kiket a kettejüknél nagyobb Hegel (l. o.) vált föl az uralomban: mind oly szellemek, kik koruknak irányt adtak és nagyobbrészt elévülhetetlenül vannak bejegyezve a tudományok történetébe; hatásuk jórészt nemcsak Németországra szorítkozik, hanem kiterjed más országok szellemi vi-lágára is. VIII. korszak. Jelenkor, Goethe halálától (1832-től). E kornak igazi, általánosan elismert szellemi vezére nincsen, mint a multnak Luther óta; jellemző vonása, hogy az irodalom szeret a napi politika, sőt a pártok harcaiba beleszólni. Hogy mennyire gátolja ez mara-dandó becsü művek alkotását, azt mutatja az a sűrű feledés, mely napjainkban az u. n. Ifjú Németország (l. o.) irodalmi termékeit nagy részben borítja. Az ifjú Németország egyik feje Heinrich Heine (l. o.), a német Liednek és prózának első rangú mestere, Goethe mellett a legnagyobb német dalköltő. Szellemtől és éles szatírától szikrázó hirlapi cikkei a reakció és a romantika ellen vannak intézve, bár az utóbbiból indult ki ő is. Tökéletes formájú, érzelmes dalai mellett későbbi termékeiben frivol és arcátlan. Nincs német költő, ki a külföldön nagyobb hatást ért volna el, mint Heine. A kor legjelesebb hirlapirója Ludwig Börne (l. o.), ki kiváló esztétikai és birálati cikkeit is a politikai tendencia szolgálatában irja. Börne a forradalom fanatikusa, kitünő stilista, de nagyobb alkotásokra képtelen. A csodálat, mellyel kortársai iránta viseltettek,minap jórészt érthetetlen. Karl Gutzkow (l. o.) termékeny regény- és drámaíró, kinek Wally die Zweiflerin c. regánye arra bírta a Bundestagot (1835), hogy a jungdeutsch irdalmi termékeket eltiltsa. Vele rokon szellem Heinrich Laube (l. o.) jeles szinműíró és szinigazgató. A Jungdeutschlandhoz tartoznak még Gustav Kühne, Theodor Mundt, Ludolf Wienbarg. 1840-től kezdve lép föl a politikai lira, a márciusi forradalom előhirnöke gyanánt. Friedrich von Sallet (megh. 1843.) ilynemü költeményei nem értek nagy hatást; de valóságos vihart keltettek Georg Herwegh (l. o.) politikai költeményei, melyek IV. Frigyes Vilmos figyelmét is fölköltötték. Hoffmann von Fallersleben (l. o.). Ugyancsak a politikai múzsa szolgálatában állanak Karl Beck (megh. 1879.), Moritz Hartmann, Franz Dingelstadt (l. o.), a későbbi Burgszínházigazgató. Exotikus lirájával keltett feltünést Fer-dinand Freiligrath (l. o.), néhány remek dalnak szerzője, ki eleinte azt hirdette, hogy a költőnek « a kor őr-tornyán », a pártok felett kell állania, de később maga is beáll politikai lirikusnk. A kor divatjának hódolt eleinte egy osztrák Anastasius Grün is (l. o.), kinek későbbi alkotásait, melyek formai szépségük által kiválók, sokat olvasták kortársai. A szelidebb Alfred Meissner (megh. 1885.) mellett Platen tanítványa, a balladái által elhiresült M. Graf Strachwitz (megh. 1847.) távolabb áll a politikai harcoktól, mig a jeles Emmanuel Geibel-t (l. o.) még az ellenfelek támadásai sem tudták művészi álláspontjától eltéríteni. Felvirágzik a népies szójárási költészet (Kobell, Nadler,