Ugrás a tartalomhoz

I. Sigebert frank király

Ellenőrzött
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
I. Sigebert
Sigebert pénzérméje
Sigebert pénzérméje
Frank király
Uralkodási ideje
561 – 575
ElődjeI. Chlothar
UtódjaII. Childebert
Életrajzi adatok
UralkodóházMerovingok
Született535
nem ismert
Elhunyt575 novembere (40 évesen)
Vitry
ÉdesapjaI. Chlothar
ÉdesanyjaIngunda
Testvére(i)
HázastársaBrünhilde frank királynő[1]
Gyermekei
A Wikimédia Commons tartalmaz I. Sigebert témájú médiaállományokat.

I. Sigebert, más írásmóddal Siegbert, Siegebert (535[2] – 575 novembere) frank király Austrasiában 561-től haláláig.

I. Chlothar gyermekeként született, és édesapja halála után a területi osztozkodásban Austrasiát kapta.[3] Ez egyesítette Északkelet-Galliát, Türingiát és az auvergne-i területeket.[3] Az osztozkodás után fivéreivel megesküdött a szentek ereklyéire, hogy megelégszik részével, sem erővel, sem ravaszsággal nem foglalja el a másikét.[3] Az egyezség megtörése azonban nem sokat késett: 564-ben fivére, Chilperich kihasználva, hogy Sigebert Germániában hadakozott, részéből elfoglalta Reimst és még néhány várost.[3] A hadjáratból győztesen visszatérő Sigebert nemcsak városait vette vissza, de egészen Soissons faláig üldözte Chilperichet, ahol csatára kényszerítve megverte őt és bevonult a városba.[3] Sigebert ugyan erőszakos, hirtelen haragú ember volt, de lobbanékony természete igen hamar vált békülékennyé.[3] Így újabb esküvel és ígéretekkel a két fivér összebékült, megfogadva, nem sértik meg többé egymás birtokát.[3]

Sigebertet kivéve a három testvér, édesapjukhoz hasonlóan, nem elégedett meg egyetlen feleséggel.[3] Szeszélyeik szerint házasodtak és hagyták el asszonyaikat.[3] Miközben fivérei kicsapongó életet éltek, Sigebert elhatározta, hogy egyetlen feleséget vesz, méghozzá előkelő származásút.[3] Követséget küldött tehát gazdag ajándékokkal Hispániába, hogy Athanagild nyugati gót király szépségéről híres leányának, Brünhildének a kezét megkérje.[3] A követséget művelt, diplomáciai ügyességgel bíró férfi, Gogon, Sigebert háznagya vezette.[3] Megbízatását siker koronázta, s magával hozta a gót királyleányt jegyeséhez a frankok országába.[4] 566-ban, Metz városában tartották az esküvőt, fényes ünnepségek keretében.[5] Austrasia minden előkelő személye meghívást kapott Galliából.[5] A városok grófjai, a provinciák kormányzói, a Rajnán túlról érkeztek, a régi frank törzsek vezérei, alemanniai és türingiai duxok, gőgös barbárok és művelt rómaiak egyaránt ott voltak.[5][6]

Sigebert előkelő házassága kiváltotta Chilperich féltékenységét.[5] Ezért az feleségül vette Brünhilde testvérét, Galswinthát.[7] Ám később visszavette korábbi szeretőjét, Fredegundát, Galswinthát pedig álmában megfojtották.[8] A frankoknál éppúgy, mint a többi germán népnél, a legközelebbi rokon feladata volt, hogy a többi rokont fegyverbe hívja.[8] Sigebert, Galswintha nővérének férje feladatának tekintette a bosszú végrehajtását[8] és küldötteket menesztett Guntramhoz, hogy csatlakozásra kérje Chilperich ellen.[8] Mivel a frank szokásjog lehetővé tette a választást a magánháború és a nyilvános ítélkezés között: kihirdették mindhárom királyságban, hogy Guntram király negyven éjszaka elteltével nagygyűlést tart a Sigebert és Chilperich közti békesség helyreállítására.[8] A gyűlésen Guntram egy magasabb emelvényen elnökölt, míg a többiek egyszerű padokon helyezkedtek ell.[8] A résztvevők mindegyike oldalán kard volt, s mögöttük egy-egy szolga állt pajzssal és dárdával a kezében.[8] Sigebert előlépett és felesége, Brünhilde nevében vádolta Chilperichet, hogy tudatosan része volt Galswintha meggyilkolásában.[8] A vádlott negyven éjszaka haladékot kapott, hogy megjelenjen a bíróság előtt és tisztázza magát.[8] Sem a történetírók, sem más feljegyzés nem szól arról, hogyan zajlott le a bírósági gyűlés Sigebert és Chilperich ügyében.[8] Csak annyit tudunk, hogy a határozat kimondta: Brünhilde és örökösei birtokolják Bordeaux, Limoges, Cahors Béarn és Bigorre városait, amelyeket Galswintha férjétől házasságkötése másnapján kapott.[8] Sigebert és Chilperich között pedig álljon helyre a béke.[8]

Sigebert arcképe a Nürnbergi krónikából (1493)

573-ban mégis kitört a háborúskodás, amelyik megszakítás nélkül majdnem negyven évig tartott.[8] A viszálykodást Chilperich kezdte: legidősebb fiát Tours elfoglalására küldte.[8] Ez meg is történt, mivel Sigebert nem tartott katonaságot a városokban, csak ott, ahol éppen tartózkodott.[8] Poitiers-t pedig maga Chilperich király vette be, hasonlóan minden nehézség nélkül.[8] Sigebert értesülve az eseményekről, hírvivőket küldött Guntramhoz az eskü megszegéséről.[9] Mummolus, Guntram kiváló hadvezére visszavette Tours városát, ahonnét elmenekült Chilperich fia, és a lakosságot megeskette Sigebert király hűségre.[10] Ezután hasonlóan cselekedett Poitiers-ben is.[10] Miután megverte a frank sereget, feladatát teljesítve visszatért Guntram királyhoz anélkül, hogy a neustriai menekülőket üldözőbe vette volna.[10]

Chlodvig, Chilperich fia, megmaradt kisszámú csapatával birtokba vette Bordeaux városát, ahol egy hónapig uralkodott.[10] A pireneusi határ védője, az austrasiai Sigulf ekkor a terület lakosait felkelésre bírta.[10] A vadászattal és pásztorkodással foglalkozó nép Sigulf gróf vezetésével rajtaütésszerűen rátámadt a városban tartózkodó neustriaiakra.[10] Chlodvig és kísérete lóháton menekültek, Sigulf emberei pedig utánuk vetették magukat.[10] Fújták a kürtjeiket, s Chlodvig szüntelen hallotta maga mögött üldözőinek kiáltását, akik egész nap a nyomában voltak.[10] Mint az űzött szarvas, úgy vetette be magát az erdőbe.[10] Csak az este leszállta után halkult el a kürt s a zaj, vált szabaddá a menekülők útja, akiknek végül sikerült eljutniuk Angers-ba.[10] A vállalkozás nevetségességbe fulladt, ami csak jobban ingerelte Chilperichet.[10] Ezúttal második fiát, Theudebertet küldte jóval nagyobb sereggel a városok ellen.[10] Theudebert birtokba vette Tours, Poitiers, Limoges és Cahors városokat, akik hűségesküjük ellenére megadták magukat.[10] A hódító útját kifosztott templomok, felégetett falvak s a püspökök és a szenátori rend tagjainak Bibliai átka kísérték.[10]

Sigebert összegyűjtötte királysága haderejét.[10] Seregébe hívta a hatalmát elismerő Rajnán túli germán törzseket.[10] A még pogány alemannok, türingek, és bajorok, a frankok régi ellenségei indultak meg Gallia földjére.[10] Chilperich nem mert vállalkozni az ütközetre, békét kért, megígérte a városok visszaadását, kérve Sigebertet, ne büntesse azok esküszegő lakóit.[10] Az austrasiai és neustriai király tehát ismét békét kötött, de Sigebert zsákmányra éhes katonái elégedetlenkedtek emiatt.[10] A király szelíd szavakkal és ígéretekkel lecsendesítette ugyan őket, de azt nem tudta megakadályozni, hogy visszaútjukon végigdúlják, fosztogassák a vidéket.[10]

Sigebert más pénzérméje

575-ben Chilperich ismét behatolt Austrasia területére, felgyújtva a falvakat, elvíve minden elvihetőt.[10] Sigebert, aki ellenállt felesége sürgetésének, mivel az nem akart sem békét, sem fegyverszünetet nővére gyilkosaival, most rádöbbent, hogy kijátszották jóhiszeműségét.[10] Brünhilde biztatása így elszánttá tette a királyt a halálos párviadalra.[10] Újra visszahívta barbár szövetségeseit, s Chilperichet Párizsig szorította vissza.[10] Itt megszegvén egy korábban kötött egyezséget, fivérei jóváhagyása nélkül lépett be a városba.[10] Chilperich Tournaiba menekült, ahol az austrasiai csapatoktól körülzárva tehetetlenül várta az elkövetkezőket.[10] Ezalatt Brünhilde, hogy férjét egy újabb megegyezéstől visszatartsa, elhagyta Metz városát és Párizsba ment.[10] Annyira biztos volt férje győzelmében, hogy két leánya és négyéves kisfia mellett nagy mennyiségű aranykincset is magával vitt.[10] A királynőt egyháziak és világiak nagy tisztelettel üdvözölték, csak Párizs püspöke nem sietett eléje.[10] Szent Germanus, betegen levelet írt neki, amelyben megbocsátásra és megbékélésre intette.[11] Arra figyelmeztette a királynőt, hogy a testvérháború az egész királyság romlását okozza és nem hoz dicsőséget sem reá, sem fiaira.[12]

Amikor Sigebert seregével elindult Tournai ostromára, a szent püspök felkelt betegágyából, hogy megkísérelje visszatartani.[12] "Siegebert király – szólott hozzá – , ha fivéred megölésének szándéka nélkül mész, élve és győztesen térsz meg, de ha másféle gondolataid vannak, meg fogsz halni. Mert az Úr így szólt Salamon szájával: »Az árokba, amelyet azért ástál, hogy fivéred beleessen, te magad fogsz beleesni.«".[12] Miként Brünhildét, úgy Sigebertet sem ingatták meg a püspök szavai.[12] Erősen hitt győzelmében és szó nélkül folytatta útját.[12] Nemsokára eltűntek a szeme elől a város kapui, ahol felesége és három gyermeke várta visszatértét.[12]

Neustrián átvezető útja diadalmenet volt.[12] A városok gall lakói és a papság körmenetben jöttek eléje, a frankok lovaikkal érkeztek, hogy seregéhez csatlakozzanak.[12] Latin és frank nyelvű éltetések hangzottak mindenfelől.[12] Vitry mellett a terület lakói összegyűltek, hogy királyukká válasszák.[12] A szertartás a nyílt mezőn zajlott le.[12] A fegyveres frankok széles kört alkotva helyezkedtek el, amelynek közepén állt Sigebert fő hivatalnokaival és magas rangú előkelőkkel.[12] Négy robusztus termetű katona hatalmas pajzsot hozott, amire ráültették a királyt és vállukra emelve háromszor körülvitték nemesei kíséretében, a sokaság pedig éltette.[13] Hogy felkiáltásuk még hangosabb legyen, kardjuk lapjával ütögették vassal ellátott pajzsukat.[14] A harmadik kör után Sigebert királysága törvényessé lett, s ettől kezdve joggal nevezhette magát Austrasia és Neustria királyának.[14] Az elkövetkező napokat vidám mulatságokkal, harci játékokkal, ragyogó ünneplésekkel töltötték.[14]

Sigebert meggyilkolása

Ezalatt a körülzárt Tournai-ban a trónjavesztett és hívei által elhagyott Chilperich reménytelen helyzetében tétlenül maradt.[14] Azonban felesége, Fredegunda gyilkos tervet szőtt[14] Két fiatal katonát, odaadó híveit megbízta Sigebert megölésével[14] A két ifjú megérkezve a király szállására, kihallgatást kért az uralkodótól, mint mondták, az üdvözlésre jöttek.[14] Miközben a király jóindulatúan hallgatta őket, két oldalról egyszerre szúrtak az oldalába mérgezett késükkel.[14] Sigebert halálhírére a Tournai-t körülzáró austrasiai katonák sietve visszatértek országukba[14] Az ünneplő Vitryt is elhagyták a neustriaiak.[14] Csak néhány hű ember őrizte a holttestet.[14] Chilperich előtt szabad lett az út.[14] Vitryben lekiismeretfurdalás és talán gyűlölet nélkül nézte halott fivérét.[14] Elrendelte, hogy királyhoz méltó módon temessék el.[14] Germán szokás szerint díszes ruhába öltöztették, értékes fegyverével együtt nagy pompával hantolták el Lambres falu mellett.[14] Chilperich Párizsba ment, ahol Brünhilde a kincset őrizte.[14] A özvegyet Rouenba küldte.[14] A gyermek Childebertet sikerült Metzbe menekíteni, ahol még ez év karácsonyán királlyá kiáltották ki.[14]

Jegyzetek

[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]
  1. ↑ La Préhistoire des Capétiens, 78-81
  2. ↑ "Merovingians 1" (angol nyelven). Genealogy.eu. Hozzáférés: 2010. november 25.
  3. 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 Sz. Jónás Ilona: Barbár királyok, Kossuth Könyvkiadó, 1994, ISBN 963-09-3695-X, 68. oldal
  4. ↑ Sz. Jónás Ilona: Barbár királyok, 68–69. oldal
  5. 1 2 3 4 Sz. Jónás Ilona: Barbár királyok, 69. oldal
  6. ↑ Ebben a vegyes összetételű vendégseregben, ahol az asztalokra arany és ezüst tálakon hordták az ételeket, drágaköves kupákból és állatszarvakból készült ivókürtből itták a bort, a köszöntők, a tréfák zaja töltötte be a termeket, jelen volt egy itáliai költő is: Venantius Honorius Clementianus Fortunatus a galliai udvarok mindenütt szívesen látott vendége. A művelt, elegáns stílusú költőt Austrasia püspökei ajánlották Sigebert figyelmébe. Metzben Fortunatust nagy vendégszeretettel fogadták. Lakást, ellátást, lovat kapott. Udvari költőként latin verseket írt a királyhoz és udvara nagyjaihoz. Az esküvőről komponált klasszikus ízlésű versét az összegyűlt társaság nagy figyelme közepette olvasta fel. Brünhildét Vénuszként, Sigebertet új Achillesként dicsőítette. A király és környezete meghatottan hallgatta. (Barbár királyok, 69. oldal)
  7. ↑ Sz. Jónás Ilona: Barbár királyok, 69–70. oldal
  8. 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 Sz. Jónás Ilona: Barbár királyok, 70. oldal
  9. ↑ Sz. Jónás Ilona: Barbár királyok, 70–71. oldal
  10. 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24 25 26 27 28 29 Sz. Jónás Ilona: Barbár királyok, 71. oldal
  11. ↑ Sz. Jónás Ilona: Barbár királyok, 71–72. oldal
  12. 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 Sz. Jónás Ilona: Barbár királyok, 72. oldal
  13. ↑ Sz. Jónás Ilona: Barbár királyok, 72–73. oldal
  14. 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 Sz. Jónás Ilona: Barbár királyok, 73. oldal

Kapcsolódó szócikkek

[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]
A lap eredeti címe: „https://hu.wikipedia.org/w/index.php?title=I._Sigebert_frank_király&oldid=25870090”