Lengyel irodalom

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

A szláv nyelveknek, egészen a 19. század végéig, amikor az orosz irodalom némileg felülmúlja, a lengyel irodalom a legnevezetesebb irodalma. Művelt nyelv, csiszolt ízlés, nagy tehetségek jelzik a lengyel irodalom kiválóságát az európai népek kultúrájában. Történetét közönségesen öt korszakra osztják.

  1. Az első az ó-szláv népdalok és latin krónikák kora, a kereszténység behozatalától a krakkói egyetem alapításáig (1000-1364).
  2. A lengyel irodalom valóságos kezdete a Jagellók uralkodása idején az első lengyel könyv megjelenéséig, a fejlett szépirodalom aranykora a krakkói jezsuita-iskola alapításáig (1622).
  3. A visszaesés Konarski föllépéséig (1750).
  4. Az irodalom új fejlődése Mickiewicz föllépéséig (1820).
  5. A legújabb kor irodalma Mickiewicztől máig.

A lengyel irodalom legelső korszakából néhány népdal és legenda maradt fenn, a lengyel nép legrégibb, meseszerű történetéből. Ezek a népdalok és legendák össze vannak gyűjtve. A legendák közül nevezetes az, mely a waweli sárkányról, Krakusz leányáról, Vandáról szól; Leszekről, akit a nép darabokra tépett, mikor rájött, hogy csel útján szerezte meg a koronát; II. Popel királyról, akit gazságaiért az egerek ettek meg. A legrégibb lengyel népszokások, mondák és legendák összegyűjtve jelentek meg Kolberg munkájában (Lud, jego zwyczaje, sposób zycia, mowa stb.). A lengyel irodalom legrégibb írott emlékei Szent Adalbert (megh. 997.) himnusza Bogarodzia, és Margit magyar királynő (megh. 1349.) zsoltára. A kereszténység behozatalával csakhamar elterjedt a latin nyelv s a lengyel írók sokáig latinul írtak. Gallus Márton, Kadlubek Vince latinul írták krónikáikat és annaleseiket. (Gallus műveit még életében fordították le lengyelre.) Azonkívül franciául és különösen németül szerettek írni az e korbeli lengyel írók. Leszek király, a Fekete (1279-1289), kedvezményekben részesítette a németeket és átvette viseletüket. Henrik sziléziai fejedelem két évi lengyel királysága alatt a német verseket írt. Az alakuló városokban a német jog honosult meg, az iskolákban németül tanítottak, a templomokban németül prédikáltak, kivévén az egyetlen krakkói Szt. Barbara-templomot, amelyben megőrizték a lengyel nyelvet. Csak Nagy Kázmér király volt az, aki megérezte a germanizáció veszedelmét és előkészítette a lengyel irodalom virágzását. 1364-ben megalapította a krakkói egyetemet, mely utóbb nevezetes hírre emelkedett. Kitűnően tanították benne a történelmet, matematikát, asztronómiát, filozófiát. A XV. században írta Jan Długosz Lengyelország történetét, amely haláláig (1480) terjed. Krómer Márton (megh. 1589.) gyönyörű latinsággal hasonlókép történelmet írt, harminc kötetet. Jan Dantyszek és Klemens Janicki (megh. 1543.) verseket írtak latinul.

A reformáció idején jött ismét divatba a hazai nyelv. Lengyelre fordították a bibliát s az imádságos könyveket, föltámadt a nemzeti szellem s virágzásnak indult a költészet. Könyvnyomtatók vándoroltak be az országba s a könyvek útján gyorsan elterjedtek a vallási új ideák s föllendül a hazafias érzés. Varsóban az első könyvnyomdát Báthory István állította fel. Mikołaj Rej (megh. 1569.) volt az első, aki költői műveit lengyel nyelven írta. Kitűnő poéta, de kiválóbb még mint prózaíró. Vele kezdődik a lengyel irodalom arany korszaka. Követte őt s a legmagasabb színvonalra emelte a lengyel irodalmi nyelvet Kochanovszki János (megh. 1584.). Lírikus költő, akinek verseiben kifejezésre jut a lengyel nép lágy, szentimentális a miszticizmusra hajló karaktere és mély vallásos érzülete. Kortársa, a kisebb tehetségű Łukasz Górnicki(megh. 1602.) a lengyel udvari életet írta le, erős szatírával. Górecki történelmi munkát is írt (Dzieje o koronie polskiej), mely 1538-tól 1572-ig adja elő az ország történetét. A kor szatirikus költője Sebastian Fabian Klonowic (megh. 1608.), aki népies formában írta műveit és a nemesség romlottságát ostorozta. Nevezetes a küzdelme a jezsuiták uralma ellen, amely utóbb teljesen elnyomta a lengyel nemzeti irodalmat. Az aranykor nevezetes poétái voltak még Mikołaj Sęp Szarzyński (megh. 1581.), aki először használta a szonetformát a lengyel irodalomban. Szymon Szymonowic (megh. 1629.), aki bájos idilleket írt. Albrecht porosz herceg (megh. 1568.) Maciej Strubicz-tól lefordíttatta a taktikáról írt munkáját (legújabb kiadása Párizsban 1858.) és elküldötte Zsigmond Ágost királynak, akinek művét ajánlotta. (A német eredeti munka a berlini királyi könyvtárban, a lengyel fordítás kézirata a pétervári cári könyvtárban van.) Jan Seklucian, akit Albrecht herceg Königsbergbe hívott lelkésznek, lengyelre fordította a bibliát, a protestánsok használatára. Mikołaj Radziwiłł herceg költségén megjelent Brescben 1563-ban az utóbb szocinianinak deklarált bibliafordítás, melyen Seklucian és Jan Łaski is részt vett. A katolikusok számára Jakub Wujek jezsuita páter (megh. 1597.) fordította le az egész bibliát, oly kitűnően, hogy Róma ma is a legjobbnak tartja. Híre volt ez időben a szónok Szkarga, varsói prímás-érsek (megh. 1612.).

Ekkor következett a hanyatlás kora a lengyel irodalomban, amely körülbelül a XVIII. század közepéig tartott. Volt az országban négy egyetem, a krakkói, vilnai, szamoscsi és kijevi, 72 felsőbb és körülbelül 1500 népiskola, de a tanítás az 1566-ban meghonosított jezsuiták kezében volt, akik, hogy útját állják a reformáció haladásának, elnyomták a nemzeti szellemet is az országban. III. Zsigmond király jezsuita tanácsadókkal vétette magát körül s nagy szabadalmakat adott nekik, melyek a krakkói akadémia szabadalmait sértették. Az akadémia egy darabig erős küzdelmet folytatott a jezsuiták befolyásával, de végre a jezsuiták maradtak felül. A lengyel nyelvet mint barbárt elnyomták s a konyha-latinságot tették helyébe. Eretnekség címén elégettek sok munkát, köztük az ó-lengyel irodalom legbecsesebb emlékeit is. Az addig eleven és éltető tudományos tevékenységet üres, pedáns tudományos tetszelgés váltotta fel; a történelem bombasztikussá lett, tele túlzott dicsérettel, a poézis üres játékká változott. Züllésnek indult a nemzet. A nemesség soha oly léha s oly fényűző nem volt, mint e panegirikus korban. A mágnások asztalánál gyakran megtörtént, hogy ebéd után, mintegy utolsó fogásnak, aranyból rakott gúlát hordtak fel, amelyet a vendégek szétszedtek. Pénzt dobni a nép közé ez időben rendes szokása volt a lengyel mágnásoknak. S közben a vallási türelmetlenség borzalmas tetteket produkált. E hanyatló kor költői: Vespasian Kochowski lírikus (megh. 1699.), Krzysztof Opaliński szatirikus (megh. 1655.), Samuel Twardowski epikus (megh. 1660.), Pasek Krizosztom krónikás (megh. 1690.), A kor legnagyobb költője, Wacław Potocki (megh. 1693.) megírta hőskölteményét: A chocsimi háboru (Wojna Chocimska, megj. Lembergben, 1850.). Elżbieta Drużbacka egyszerű, kedves dalaival tűnik ki e korban. Az első politikai lap 1661. január 3-án jelent meg Krakkóban és ugyanez év május 20-ától Varsóban is megjelent egy lap Lengyel Merkur címmel. A korszak történelmi munkái közül nevezetesebbek: Starovolszki statisztikája (Polonia, siverstatus regni Poloniae descriptio), Lubieniecki műve (Historia reformationis Poloniae) és Niesiecki heraldikája (Korona Polska).

Azok közül az írók közül, akik a lengyel nemzeti szellem föllendítésén s az elromlott ízlés nemesítésén fáradoztak, legnagyobb hatása volt Stanisław Konarskinak (1700–1773). A piarista szerzet révén, melynek ő provinciálisa volt, sikerült ellensúlyoznia a jezsuiták hatását, első sorban kiragadni kezükből az ifjúság nevelését. Konarszki iskolájához tartoztak: Tomasz Kajetan Węgierski (megh. 1787.), Franciszek Dionizy Kniaźnin óda-költő (megh. 1807.). De a kor legnagyobb írói Ignacy Krasicki (megh. 1801.) és Adam Naruszewicz (megh. 1796.), az előbbi meseíró és a lengyel szatirikus eposzköltője (Monachomania), az utóbbi történetíró és szatirikus költő. Mind e költők francia minták hatása alatt állottak és formai klasszicitásra törekedtek, ami műveiket kissé mesterkéltekké teszi. De szellemük kiváló, tehetségük nagy volt. Stanisław Trembecki (megh. 1812.) élt a legügyesebben az idegen formával s Onufry Kopczyński (megh. 1817.) egységes grammatikába foglalta az immár rendkívül kicsiszolt, minden finomságra hajlékony nyelvet.

A forradalmak nemhogy megakasztó, ellenkezőleg fejlesztő hatással voltak a lengyel irodalomra. A szabadságért vívott véres küzdelmek közben gyúlt ki legfényesebben a lengyel nép poézise. A régi dicsőség, a szabadságvesztés fölött való kesergés, a megújuló forradalmakban mutatkozó honfiúi hűség, áldozatkészség és halálmegvetés; megannyi forrása lett a költészetnek. Üdvös hatással volt az irodalomra a tudomány barátainak társasága, mely 1780-ban alakult. Ebbe tartoztak Ignacy Krasicki, Jan Chrzciciel Albertrandi történettudós (megh. 1808.), Franciszek Ksawery Dmochowski (megh. 1808.), Tadeusz Czacki (megh. 1813.), Stanisław Kostka Potocki gróf (megh. 1821.), Stanisław Staszic (megh. 1826.), Julian Ursyn Niemcewicz és mások. De a teljes változást a lengyel irodalomban Adam Mickiewicz idézte elő. Ő és társai emelték a legvirágzóbb fejlődés magaslatára nemzetük irodalmát. Mickiewicz elvetette az üres formalizmust, a hamis klasszicitást s visszatért a néphez és népe történelméhez. Itt is, mint mindenütt, a népköltészetből merített új erőt az irodalomhoz. Mickiewicz nemcsak Lengyelország legnagyobb nemzeti költője volt, hanem egyáltalán a legnagyobb költők közül való, akik valaha éltek.

Mickiewicz kortársai és utódai voltak: Zygmunt Krasiński (megh. 1859.), mély vallású költő; nevezetes az Istentelen komédia című prózában írt műve. Kazimierz Brodziński (megh. 1835.) mint költő és kritikus egyaránt nagy tekintélyben állt. Odyniec ballada-költő és műfordító. Szlovacki, hatalmas tehetség, tele erővel, akit Mickiewicz-csel is összemértek. Malcsevszki, Garcsynszki, Goszcsynszki, Zaleszki: mint nevezetes alakjai a lengyel irodalomnak. Igazán forradalmi költők Garcsynszkin kivül Goszlavszki, Górecki, Gaszynszki és Pol Vince. Tymko (Tomasz) Padura, Korkak Julián, Groza, Siemienszki, Bielovszki, Vjejszki, Lenartovics Teofil mind kedvelt poéták. Moravszki Ferenc bájos idillt yrt e címmel: Nagyapám udvara (Dworzec mego dziadka). Czajkovszki nevezetes elbeszélő. Előtte Sharbek Ferenc gróf és Bernatovicz voltak a legjobb regényírók. Utóbb Rzevujszki, Grabovszki, Gorcsynszki, Milkovszki, Kocskovszki regényei részesültek tetszésben. Poétikus elbeszéléseket írtak Szyrokomla Vladiszlav álnévvel Kondratovics, továbbá Pol, Goslavszki, Zielinszki. Valamennyi lengyel író közül a legtöbbet írt össze Krasevszki Ignác. Említendők még: Chodzko, Deotyma, Luszcseszka Jadviga, Asnyk, Belza, Lozinszki, Korzeniovszki, Dzierskovszki, Zachariasevicz, újabban Sienkievicz.

A lengyel drámairodalom dialógusokból és misztériumokból fejlődött, s kevésbé mutat nagy arányokat, mint költői, elbeszélői és történelmi irodalma. A legrégibb drámai mű Mikołaj Rejtől való (József élete), továbbá Jan Kochanowski drámája (A görög követek elutasítása). De ezek formára és tartalomra egyaránt a kezdetlegességet mutatják. Csak a negyedik irodalmi korban keletkezett a tulajdonképpeni lengyel dráma; addig többnyire görögből és latinból vett fordításokat adtak elő lengyel színpadon. Később német és francia színműveket fordítottak le és adtak elő. Franciszek Bohomolec jezsuita páter (megh. 1790.) írt először önálló lengyel vígjátékot, csak az ifjúság számára ugyan és nőket nem szerepeltetett; de az ő kezdése adott impulzust a lengyel dráma kifejlődésére. Franciszek Zabłocki (megh. 1821.) igen vonzó vígjátékokat írt. Boyuszlavszki Albert (megh. 1829.) A krakóiak és a goralok című művével a lengyel nemzeti drámának egyengette útját. Határozott drámaíró tehetség volt Alojzy Feliński (megh. 1820.), akinek Barbara Radziwillówna című tragédiája klasszikus szépségekben gazdag. Ezt a II. Zsigmond Ágost korából vett történelmi tárgyat Józef Wybicki (megh. 1822.), Franciszek Wężyk (megh. 1862.), Odyniec Ede Antal és Magnusevszki Dominikus is feldolgozták drámai formában. Ludwik Kropiński (megh. 1844.), Ludgarda című történelmi tragédiája révén lett híres. Szlovacki versenyre kelt a német Schillerrel Stuart Mária című tragédiájával, nevezetes drámái még, melyekben túlnyomó a lírikus elem, de sok a hatásos drámai jelenet is: Mazeppa, Koryan, Balladyna. Magnusevszki (megh. 1845.), korán elhalt drámaíró trilógiát írt Az asszony három században címmel, melyben a lengyel asszonyt karakterizálja, három különböző történelmi korszakban. Kaminszki (megh. 1855.) lefordította Schillert, Calderont. Fredro Sándor gróf vígjátékíró, rendkívül elmés és magas ízlésű. Nevezetes drámaíró Szujszki József, a Dzierzanovszki, Tvardovszki és Halska z Osztroga című művek szerzője. Drámát írtak még: Predziecki Sándor (megh. 1871.), Krasevszki Ignác, Szajnoska, Belza Vladiszlav (Karlinszki Gáspár, tragédia), Szyrokomla, Narzymszki József (Az epidémia, koszorúzott pályamű, melyben a börzejátékot teszi csúffá).

A filozófiával is foglalkoztak a lengyelek, de kevés önállósággal. Józef Gołuchowski (megh. 1858.), részint németül, részint lengyelül írta filozófiai műveit (Die Philosophie im Verhältnis zu dem Leben ganzer Völker und einzelner Menschen, Dumania nad najwyzszemi zagadnieniami czlowieka). Említendők még: Cieskovszki Ágost gróf (Prolegomena a természet-filozofiához, németül), továbbá Szupinszki és Libelt, aki új alapra akarta vetni a filozofiát, amennyiben az igazság forrásául egyedül az intenciót fogadta el.

Az újabb kor történetírói közül az első és legnagyobb Lelevel Joakim, számtalan történelmi munka szerzője, melyek hazája sorsát, jogtörténelmét, numizmatikáját, történetfilozófiáját tárgyalják. Siemienszki Lucián monográfiákat írt, klasszikus egyszerűséggel és világossággal. Karol Szajnocha (1818–1868) hajlékonyabb nyelven, mint Lelevel írta meg nemzete egyes korszakainak történetét. Jadviga és Jagello című műve drámai közvetlenséggel hat az olvasóra. Ő alapította 1852-ben Lembergben a Dziennik literacki című irodalmi lapot. Sujszki József, e lap egyik írója igen tehetséges történetíró, hasonlóképpen Jędrzej Moraczewski is (megh. 1855.). Moravszki Tivadar népiesen írta meg a lengyel nép történetét (Posen 1871); Leplovszki József krakói egyetemi professzor műtörténelmet írt (Krakkó, 1872); Lukasevicz József lengyel kultúrhistóriát írt, mely különösen a reformáció korát tárgyalja behatóan.

Az első lengyel irodalomtörténetet Feliks Bentkowski írta (1781–1852). Munkája nem egyéb ugyan száraz bibliográfiánál, de úttörő volt e téren. Két kötetnyi munkája Varsóban, 1814-ben jelent meg. Krasevszki irodalmi tanulmányokat írt, továbbá Siemienszki, Macherzynszki, Lukasevicz Leszlav, Nekriny Vladiszlav, Rycharszki, Zavadzki és Kuliczkovszki írtak irodalomtörténeti munkákat. A legrészletesebb irodalomtörténet Vitnievszkié, mely tíz kötetben jelent meg Krakkóban (1840-1857). Említésre méltók Wojcicki és Maicejovszki művei is. Mint irodalmi kritikusok nevezetesek Włodzimierz Spasowicz, Tarnovszki gróf, Chmielovszki Péter. A legkiválóbb lengyel szépirodalmi művek a 19. század végén a Biblioteka pisarzy polskieh című gyűjteményben jelentek meg (1886-ig 81 kötet).

Források[szerkesztés]