Szentviktori Hugó

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
(Hugo de Sancto Victore szócikkből átirányítva)
Jump to navigation Jump to search
Hugo de Sancto Victore
Hugues de Saint-Victor rédige le Didascalicon - Parchemin. Vucanius 45, f° 130 (Leyde, Bibliothek der Rijkuniversiteit).png
Élete
Született 1096 vagy 1097
kérdéses helyen
Elhunyt 1141. február 11. (44–45 évesen)
Párizs
Nemzetiség német?
Házastársa szerzetes volt, cölibátusban élt
Pályafutása
Fontosabb művei Didascalion
De sacramentis christianae fidei
Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Hugo de Sancto Victore témájú médiaállományokat.

Hugo de Sancto Victore, magyarosan Szentviktori Hugó O.S.A. (1096/1097 körül – 1141. február 11.[1]) középkori francia skolasztikus teológus, misztikus, egyházi író, Ágoston-rendi kanonok.

Élete[szerkesztés]

Hugó születési helye vitatott: némelyek a Flandriai Ypernből, mások szerint a szász Blankenburg grófi családból, vagy éppen Lotaringiából származott.[1][2] 18 éves korában lett szerzetes,[3] amikor belépett a hamersleveni ágostonos kanonokokhoz, majd a püspök külföldre küldte. Hugo nagybátyjával, Halberstadti Hugóval előbb Marseille-ben megszerezték Szent Viktor vértanú ereklyéit, majd Párizsba mentek, ahol 1115 körül megtelepedtek az újonnan alapított ágostonos Szent Viktor apátságban, ahol Hugo valószínűleg az alapító, Champeaux-i Vilmos tanítványa lett.[1]

Életét a jámborságnak és a tudománynak szentelte, de ezen kívül kevéset tudni róla, azt is csak a Clairvaux-i Szent Bernáttal való levelezéséből ismerjük.[2] Körülbelül 1120-tól haláláig a kolostori iskola vezető tanára, majd 1133-tól rövid ideig a kolostor priorja volt. Az apátságot csak ritkán hagyta el, egyszer II. Ince pápa idején Franciaországban vagy Itáliában járt a pápai udvarban. Ismeretes, hogy nem vett részt Pierre Abélard elítélésében. Haláláról Osbert kanonok, a Szt. Viktor apátság infirmáriusa számolt be (PL 175:161). Hugo jelentősége a reguláris kanonok történetében olyan, mint Szent Bernáté a monasztikus szerzetességben.[1]

Művei[szerkesztés]

Hugót tartják a tudományos misztika atyjának. Szent Bernáton kívül Pszeudo-Dionüsziosz hatott rá a legnagyobb mértékben.[2] Írásainak számát 2500 (!) teszik.[1] Írásait a Patrologia Latina 175–177. kötetében tették közzé.[4] Ezek közül a jelentősebbek:

  • Didascalion vagy De eruditione didascalica (kezdő teológusok számára, 6 könyv),[3] az összes akkoriban ismert tudomány enciklopédiája és metodologiája[2]
  • De sacramentis christianae fidei (A kereszténység titkairól, 3 könyv),[3] az összes hitágazat rendszeres tárgyalása misztikus módon[2]
  • Summa sententiarum,[3] Hugonak tulajdonított (vitatott szerzőségű) mű, a De sacramentis kivonata[2]
  • Az imádság módjáról, kisebb misztikus értekezés[2]
  • A világ hiúságáról, kisebb misztikus értekezés[2]
  • Noé bárkájáról, kisebb misztikus értekezés[2]
  • Magyarázatok Pszeudo-Dionüsziosz Hierarchia coelestiséhez[2]
  • Levelezése[2]

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. ^ a b c d e Katolikus lexikon, Szentviktori Hugó
  2. ^ a b c d e f g h i j k Chobot, i. m., 283. o.
  3. ^ a b c d Pallas, i. h.
  4. * https://books.google.hu/books?id=JoXYAAAAMAAJ&redir_esc=y

Művei magyar nyelven[szerkesztés]

  • Hugo de Sancto Victore: Didascalion (ford. Maróti Egon) IN: Az égi és a földi szépről – Források a későantik és a középkori esztétika történetéhez (közreadja Redl Károly), Gondolat Könyvkiadó, Budapest, 1988, ISBN 963-281-843-1, 286–295. o.
  • Részlet IN: Kulcsár Zsuzsanna: A középkori élet, Gondolat Könyvkiadó, Budapest, 1964, 66–67. o.

Forrás[szerkesztés]

Egyéb irodalom[szerkesztés]

Kapcsolódó szócikkek[szerkesztés]