Lett irodalom

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez

A litván és a kihalt régi porosz nyelvvel együtt az indogermán nyelvtörzs a lett (balti vagy litván) családját alkotta, de a régiségre, s igy nyelvtudományi fontosságra nézve mögötte áll mindkét testvérnyelvnek. A nyelv jóhangzású, kifejező és különösen természeti hangjai nagyszámuak és szépek. A lettek költészete igazi népköltészet lírai-idillikus tartalommal. A 400 év előtt befejezett harc, melyet német meghódítók ellen vívtak, semmi nyomott sem hagyott harci dalokban; annál nagyobb számmal vannak gyengéd és mély érzelmű mitologiai, szerelmi, alkalmi és bús dalaik, és más népdalaik, melyekből mintegy 40<nbsp; 000-et gyűjtöttek már egybe.[1] Nem kisebb számúak és szellemesek a lettek találós meséi, közmondásai és mondái.[2] Költészetükkel szoros összefüggésben volt zenéjük és táncuk, régi tősgyökeres lett néptáncaik nagy eredetiséggel tünnek ki.[3] Legrégibb irodalmi emléküknek tartják a 10 parancsolatnak Ramm által való fordítását (1530) és Luthernek Rivius János által fordított katekizmusát. Előbbi időkben különösen a németek fáradtak sikeresen a L. anyagának gyüjtésében és fejlesztésében; az utóbbi időkben azonban majdnem kizárólag maguk a lettek művelték és gazdagították a lett irodalmat, főkép fordításokkal, de eredeti dolgozatokkal is. A lettek első kötőjéül Stendet (1714-1796) tekinthető, ki úttörő volt népe és nyelve művelésében; megemlítésre méltók még: Jur Alunan (megh. 1864), M. Kroghem (álneve Ausaklis, megh. 1879.); az élők közül Lautenbach epikus költő (álneve Jusminis, szül. 1847.) és Kaudsit M. novellaíró (szül. 1848); Brihwsemneeks Fr (szül. 1846.); lett nyelvű folyóirat 9 van. Lett grammatikát írtak Rosemberer (Mitanu, 1830, Dorpat, 1843), Hesselberg (Mitau 1841 és 1848) különösen pedig Bielenstein, ki nagy érdemeket szerzett lett és balti régiségi tanulmányaival is. Szótárakat szerkesztettek: Stender (Mitau 1798, 2 köt.), Ulmann és Brasche (Libau, 1875 és Riga, 1880, 2 kötet).

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. V. ö. Ulmann, Lettische Volkslieder (Riga, 1874).
  2. V. ö. Bielenstein, 1000 lettische Rätsel. Mitau 1881.
  3. V. ö. Jurjan, Lett népdalok zongorakisérettel, Riga 1885.

Források[szerkesztés]