Velicskovszkij Szent Paisziosz

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Velicskovszkij Szent Paiszij
Velicskovszkij Szent Paiszij XVIII. századi portréja
Velicskovszkij Szent Paiszij
XVIII. századi portréja
apát
Születése
1722. december 20.
Poltava, Orosz Birodalom
Halála
1794. november 15. (71 évesen)
Neamți kolostor, Moldvai Fejedelemség
Tisztelete
EgyházaOrosz ortodox egyház
TisztelikOrtodox kereszténység
Szentté avatása1982. július 20., Athosz-hegy
Ünnepnapjanovember 15.
Ortodox kereszténység
A Wikimédia Commons tartalmaz Velicskovszkij Szent Paiszij témájú médiaállományokat.

Velicskovszkij Szent Paisziosz, oroszosan Pajszij Velicskovszkij (oroszul: Паисий Величковский), (1722. december 20.1794. november 15.) ukrán szerzetes, egyházi író és sztarec.

Élete[szerkesztés]

Paiszij az ukrajnai Poltavában született 1722-ben.[1][2] Papi családból származott, egyházi iskolában tanult.[2] 1734-től rövid ideig a kijevi Teológiai Akadémia hallgatója volt.[2]

1742-ben Moldvába ment, ahol néhány kolostorban még szigorú szerzetes élet volt.[3] 1746-ban otthagyta Moldvát, és évekig az Athoszon élt[2][3] Szimonosz Petrasz egyre gyarapodó közösségében.[1] Szellemi tevékenységével, illetve szigorú életmódjával hozzájárult a közösség megújulásához, és itt kezdett el foglalkozni régi szláv kéziratok alapján a patrisztikus irodalom fordításainak helyesbítésével, majd – eredeti görög szövegek alapján – új fordításokkal.[2]

1763-ban – a törökök állandó zaklatásai következtében – elhagyta a Szent Hegyet.[1] Moldvába ment társaival, ahol a moldvai metropolita örömmel fogadta a népes közösséget.[1] Paiszij hozzálátott, hogy több kolostorban visszaállítsa a régi fegyelmet – az athoszi kolostorok szabályai szerint –,[3] ő maga pedig Dragomirnában telepedett le és szervezte meg a szerzetesi életet.[1][2] Szórai Szent Nilushoz hasonlóan iskolát hozott létre az aszkétikus könyvek szláv és román nyelvű fordítására,[2] illetve tanítványait a híres szív imára oktatta.[1] Az officiumot szláv és román nyelven végezték.[1] Paiszij megtanult görögül, hogy lefordíthassa a nagy keleti egyházatyák műveit, akik közül legjobban Ninivei Szent Izsákot kedvelte.[1] A sztarecség feledésbe merült hagyományának bevezetésével Oroszország válságba jutott vallási életének megújítója lett.[2] (Sok tanítványa visszavitte tanait Oroszországba.)

Az Orosz–török háború (1768–74) idején, 1774-ben a közösségnek el kellett hagynia Dragomirnát.[1] Moldva egyik XIV. századi lelkiségi központjában, Neamțban és Székulban alapított új monostort[1] 1775-ben.[2] 1779-től haláláig Neamțban élt.[2] A szerzetesek létszáma lassan 1000 fölé emelkedett.[1] Paiszij 1793-ban szláv nyelvre lefordította a Philokáliát (ami Dobrotoljubije névvel Szentpétervárott jelent meg[3]). Rá egy évre, 1794-ben Paisziosz Neamțban hunyt el.[2] Tevékenysége és fordításai nagyban hozzájárultak Moldva és Oroszország lelkiségi és szerzetesi megújulásához.[1]

Művei[szerkesztés]

Paisziosz írásainak jelentős része a szerzetesi életmódról és a Jézus-imáról szól.[2] Emellett részleteket fordított a keleti atyák, főként Ninivei Szent Izsák, Palamasz Szent Gergely műveiből, amely az 1782-ben görögül – mások által – kiadott, majd 1793-ban Pasziosztól lefordított Philokalia alapja lett.[2] Fordításainak nagy részét 1847 és 1860 között Optyina kolostorban (Kaluga közelében) Makarij sztarec jelentette meg.[2]

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. a b c d e f g h i j k l Puskely, i. m., 614. o.
  2. a b c d e f g h i j k l m n Világirodalmi Lexikon, 10. köt., 28. o.
  3. a b c d Kis Filokalia, A Filokália jelentősége az orosz vallási életben c. rész

Források[szerkesztés]

Kapcsolódó szócikkek[szerkesztés]