A gyűjtemény 42 ódát tartalmaz (a 2. óda hiányzik), amelyeknek keletkezését a Kr. u. 2. századra teszik, keresztény-gnosztikus környezetbe. Nagy valószínűséggel görög nyelven íródott, némelyek szerint azonban valamelyik szemita nyelven. Nagyobbrészt szír fordításban maradt fenn, de a 11. óda görül is létezik. (Bodmer papirusz XI.).[1]
A protestáns szóhasználatban apokrifeknek azokat a könyveket nevezik, amelyek bizonyos népek, illetve korszakok Bibliájában ugyan helyet kaptak, de amelyeket a mai protestáns kánon nem fogad el szent iratoknak, és ezért a protestáns Bibliában nem szerepelnek. A katolikus Bibliában található ún. deuterokanonikus könyvek például a protestáns Bibliából hiányoznak, és ezeket a protestánsok az apokrif könyvek közé sorolják. Ugyanakkor azon iratokat, amelyeket minden korszak és minden egyház egyöntetűen hamisítványoknak tartott, a protestánsok gyakran nem apokrifeknek, hanem pszeudoepigráf könyveknek nevezik. (Pszeudepigrapha = „hamisítványok”.) – A katolikus szóhasználat nem tesz ilyen megkülönböztetést, hanem valamennyi hamisnak tartott és a katolikus kánonból kizárt iratot az apokrif kifejezéssel jelöli.
