Örmény irodalom

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Örmény irodalom
Kr. e. 2. század – napjaink
Elterjedése Örményország
Világtörténelmi korszak ókor, középkor, újkor, legújabb kor
Eredete ókori görög irodalom
Jellemzői
Írástípus örmény írás
Könyvtárak http://www.armenianhouse.org/
ճանաչել զիմաստութիւն եւ զխրատ, իմանալ զբանս հանճարոյ
Bölcsesség és erkölcsnek tanulására, értelmes beszédek megértésére. (Péld. 1:2, Károli ford.)
– A hagyomány szerint miután Meszrop Mastoc az 5. század elején megalkotta az örmény ábécét, ezt a mondatot írta lesz először.

Örmény irodalom alatt az örményországi és/vagy örmény nyelvű irodalmat értik.

Pogány kor (Kr. e. II. századKr. u. III. század)[szerkesztés]

A legtöbb nép irodalmának, így az örménynek is, a dalok alkotják az alapját, és bizonyos feljegyzések szerint a koltáni dalokkal veszi az örmény irodalomtörténet kezdetét. A legelső történetiró Kátinai Már Abasz vagy Ibasz volt, aki az örmények történetét görög írással jegyezte fel a Kr. e. II. században. A második történetirő edesszai Lerubnász, akit Ulip, Bardezánes, Arditheosz és a perzsa születésű Khorhobud követett.

Keresztény kor (IV. század – napjaink)[szerkesztés]

Kezdetek (IV.V. század)[szerkesztés]

Szent Mesrop

Az örmény kereszténység első írója Világosító Szent Gergely (örményül: Szurp Krikor Luszávarics), aki a Kr. u. IV. században írt homíliákat a megtért örmények oktatására.[1] Ugyancsak az örmény kereszténység kezdeti időszakára esett Agathangelosz működése, aki Világosító Szent Gergely életrajzát írta meg.[2] Kláig Zenobius püspök, Dáron tartomány történetét írta meg,[3] Niszibiszi Szent Jakabnak pedig homiliái ismertek[4] Bizánci Fausztosz, az örmények történetét folytatta az Agathangelosz utáni időktől 390-ig.[5] Ezeket a műveket örmény nyelven legkorábban az V. században írhatták, miután Szent Mesrop 402 körül megalkotta az örmény ábécét. Nem sokkal az örmény ábécé létrehozása után Sáhák és Mesrop 412-ben a Bibliát örményre fordította, s ez által az örmény irodalom legszebb emléke jött létre.[6] Sáhák és Mesrop tanítványa volt Khorenei Mózes.

Az V. század történtetirója volt Örmény Elizeus és Phárbi Lázár, és ugyancsak ebben az időben sok szír és görög iratot világi és egyházi írók fordítottak örmény nyelvre. A legnevezetesebbek: Kaiszareiai Euszebiosz Krónikája;[7] Alexandriai Philón beszédei;[8] Aranyszájú Szent János homiliái;[9] Szír Szent Efrém;[10] Antiochiai Szent Ignác levelei.[11] Filozófia művek közül Arisztotelész néhány munkája került lefordításra: a Kategoriák, az Értelmezésről, Kommentár az Analitikához; az álarisztotelesi iratok közül a Világról, az Erényről szólók, majd Porphyrios Isagogeja. Ezeket a fordításokat és kommentárokat Dávid bölcsésznek, azaz örményül Ánhághth Dávid ('a legyőzhetetlen Dávid') tulajdonították, aki azonban – egyes vélekedések szerint – csak a Filozofia meghatározását, mint Isagogét fordította.[12] Az egyházi irodalom területén működött Esznig, aki a Szekták cáfolata[13] című munkát írta. (A mű fontos tudósításokat foglal magában a manicheusokról.) Esznig írása részben görög forrásokra vezethető vissza, részben pedig Szent Epiphaniosznak a szektákról irott művére.[14] Gorion Örmény Izsák és Mesrop életrajzát hagyta hátra.

VI.X. század[szerkesztés]

A VI. században csak II. Mózes katolikosz naptárjavítása érdemel figyelmet.

A VII. században Mámigoni János Dáron tartomány történetét írta meg.[15] Kortársai voltak és irodalmi tevékenységet folytattak Kerthenavor Theodórosz, III. Izsák katolikosz[16] és Szebeosz Heraklioszával.[17]

A VIII. században Ozniai, örményül Oszdnenzi János (katolikosz 718729) az eutichiánusok és paulicianusok elleni iratokat szerzett.[18] István szüniki érsek is több műnek szerzője, illetve görögből fordítója. Khevond (Leontino) a 661 és 788 közötti évek történetét, Örményországban arab meghódítását dolgozta fel.[19]

A IX. században IV. János katolikosz folytatta a történetírást a 925-ös évig.[20] Ardzruni Tamás is – nagy terjedelmű – történeti művet írt, amely 936-ig tárgyalja az eseményeket.[21]

A X. században működött Nagy Khozrov. Fő műve az Értelmezések az örmény breviariumhoz. Kortársai Vájokori Mezrop (Nagy Narszész életrajza[22] és Az örmények és georgiaiak történelmének az Orpeliak alatt).[23] Kalankatuenzi Mózes (A kaukázusi albánok története),[24] Asolik vagy Asolnik István (Az örmények általános történelme 1004-ig).[25]

XI.XV. század[szerkesztés]

Lámproni Narszész

A XI. században Lásztriverdi Arisztág írt történeti munkát, melyben a 989 és 1071 közötti éveket dolgozta fel.[26] Erez Máté pap, Aranyszájú Szent János és Nazianzi Szent Gergely életrajzát fordította le görög nyelvről örményre.[27] Mágisztrosz Gergely egyházi költőként tevékenykedett, emellett Platón több művét örményre fordította.[28]

A XII. században élt Kláji Szent Narszész (Snorháli, azaz Kellemes melléknévvel, 11021173), aki költő és egyházi író volt egyszemélyben.[29] Urhai Mátyás a 952 és 1136 közötti eseményneket dolgozta fel történeti művében. IV. Gergely katolikosz ('Gyermek Gergely') hat levéle,[30] valamint a híres szónok, Lámproni Narszész (11531198) zsinati beszéde[31] is ekkor keletkezett.

A XIII. században élt Örmény Mihály († 1200) a bibliai Ádámtól 1198-ig írt történelmi művet.[32] Nagy Vártán meséket, egyházi műveket és a világ teremtésétől 1267-ig terjedő krónikát írt.[33] Gándzáki Kirágosz ugyancsak történetíró volt, és a 300-tól 1265-ig terjedő korszakot dolgozta fel.[34] Örmény Malakhiás apát az 1228 és 1272 közötti örmény tatárjárást jegyezte fel.[35] Rábum Váhrám a kis-örményországi Rupenida-dinasztia történetét dolgozta fel 1280-ig.[36] Orpeli István Szünik tartomány történetét és egyéb munkákat írt.[37] A korban működött még Ercingáni János.

A XIV. század jelentősebb alkotója Szembát, örményül Szembad írt történelmi munkát a 9521244-es évekről.[38] A században kezdődött meg az örmény irodalom hanyatlása.

A XV. századi Mezopi Tamás az Örményországot (is) pusztító Timur Lenk történetét dolgozta fel.[39]

XVI.XIX. század[szerkesztés]

A XVI. században élt Tokáti Abagár, az örmény nyomdászat megalapítója.

A XVII. században Taurisi Arakhiel az 1605 és 1663 közötti évek történetét dolgozta fel.[40]

A XVIII. században Csámitsián Mihály több mint 3000 oldalas örmény történelmi munkát írt a legrégibb időktől 1784-ig.[41]

A XIX. században Insidseán Lukács az ókori Örményország-[42] és az ókor történelmét,[43] valamint a Boszporusz leírása c. műveket írta.[44]

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. A mű 1737-ben jelent meg nyomtatásban Konstantinápolyban.
  2. A mű megjelent Konstantinápolyban 1709-ben és 1824-ben, Velencében 1835-ben.
  3. Konstantinápoly 1719-ben, Velencében 1832-ben
  4. Latin fordítását Antonelli bíboros készítette el Rómában 1756-ban. Örmény és latin kiadás Velencében 1765-ben; örmény szöveg Konstantinápolyban 1824-ben.
  5. Megjelent Konstantinápolyban 1730-ban, Velencében 1832-ben, németül Lauertől, Kölnben 1879-ben
  6. Kritikai kiadás Velencében 1805-ben
  7. Kiadva Auchertől, Velence 1818, 2 köt.; és Petermanntól, Berlin 1866-1875
  8. Auchertől, uo. 1822 és 1826
  9. Uo. 1826-62
  10. Uo. 1836, 4 köt.
  11. Petermanntól, Lipcse 1849
  12. Dávid bölcsész művei, Velence 1833, Conibeare, Anecdota Oxoniensia class., series I. part VI., Oxford 1892
  13. Szmirna 1762, Velence 1826; franc. Levaillant de Florival, Párizs 1853
  14. V. ö. Hántesz Amszorea, folyóirat 1892 okt. és nov.
  15. Velence 1832
  16. Uo. 1833
  17. Konstantinápoly 1851; oroszul és örményül Patkaneán, Pétervár 1862 és 1879
  18. Velence 1833, latinul Auchertől, uo. 1834
  19. V. ö. Schahnazareán, Párizs 1857; oroszul Patkanean 1862
  20. Jeruzsálem 1843, Moszkva 1853; franc. Saint-martin, Párizs 1841
  21. Konstantinápoly 1852, Szentpétervár 1887, franc. ford. Brosset 1874
  22. Velence 1853
  23. Velence 1840
  24. Párizs 1860, Moszkva 1860; oroszul 1862. Patkaneántól
  25. Párizs 1859, Szentpétervár 1855; franc. Dulaurier, Párizs 1883
  26. Velence 1844; franc. Proudhomme, Párizs 1864
  27. Velence 1751
  28. Uo. 1877 és 1890
  29. Művei lat. Velence 1833, 2 kötet; költeményei örm. uo. 1830; méltatását ld. örm. Alisán Leónál, 1873
  30. Jeruzsálem 1869; franc. Dulaurier-től, Párizs 1858
  31. Örményül és olaszul Velence 1812; németül Neumanntól, Lipcse 1834; művei kiadva Velence 1847
  32. Jeruzsálem 1870 és 1871; franc. Langlois, Velence 1868
  33. kiadva Emintől Moszkvában 1861 és Velence 1862
  34. V. ö. Oszkán, Moszkva 1858, Velence 1865; franc. Brosset 1870
  35. Szentpétervár 1870
  36. Párizs 1859
  37. V. ö. Sahnazeán 1859; oroszul Emintől, Moszkva 1861; franc. Brosset, Szentpétervár 1864
  38. V. ö. Oszkán, Moszkva 1856; Sahnazareán, Párizs 1859
  39. Párizs 1860
  40. Amszterdam 1669, Ecsmiádzin 1884; franciául Brosset 1874
  41. Velence 1784-1786, a köt., ang. Avdall, Kalkutta 1827., 2 köt.
  42. Velence 1822
  43. 1835
  44. Uo. 1794; olaszul 1831

Örmény irodalom magyar nyelven[szerkesztés]

  • Hajk és Bél harca. A régi örmény irodalom kincsestára (szerk. Schütz Ödön, Pete György), Életünk Szerkesztősége, Szombathely, 1995, ISBN 9637918434, 310 p

Forrás[szerkesztés]