Ugrás a tartalomhoz

VII. Magnus norvég király

Ellenőrzött
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
VII. Magnus
Magnus királyi pecsétje
Magnus királyi pecsétje
Norvégia királya
Uralkodási ideje
1319. május 8. – 1355
ElődjeV. Haakon
UtódjaVI. Haakon
Svédország királya
Uralkodási ideje
1319. július 8.[1] – 1363
KoronázásaStockholm
1336. július 21.
ElődjeBirger
UtódjaAlbert
Életrajzi adatok
UralkodóházFolkung-ház
Született1316 áprilisa
Norvégia
Elhunyt1374. december 1. (58 évesen)
Bömmel-fjord vagy Hardanger-fjord[2]
NyughelyeVarnhems kloster
ÉdesapjaErik Magnusson
ÉdesanyjaIngeborg Håkansdotter
Testvére(i)Euphemia of Sweden
HázastársaBlanche of Namur (1335–)[3]
Gyermekei
A Wikimédia Commons tartalmaz VII. Magnus témájú médiaállományokat.

VII. Magnus Eriksson (1316 áprilisa – 1374. december 1.[2][4]) norvég király 1319-től 1355-ig, és svéd király 1319-től 1363-ig IV. Magnus néven. Svéd trónja védelmében meg kellett küzdenie a lázadó nemesekkel, akiket több idegen király, elsősorban a dán IV. Valdemár támogatott.[4] Nevéhez fűződik az első svéd törvénytár, a Lanslag kiadása[5] és alatta érte el a középkori Svédország legnagyobb kiterjedését.[6]

„ Megh választák Magnus királt,
az híres Erik hercegnek fiát,
ámbár nem vala bizon,
túl az hároméves koron		 ”

– Rímes krónika[1]

Élete

[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A norvég király, V. Haakon leányának, Ingeborgnak és a svéd Birger Magnusson király öccsének, Erik Magnussonnak volt a fia.[4][5] V. Haakon halála után (1319) elismerték Norvégia és Svédország királyának.[4] Két országát Matts Kettilmundsson,[1] a régens kormányozta,[2] amíg 1332-ben el nem érte a nagykorúságot.[4] És ezzel kezdetüket vették az anyagi gondok, amelyek Magnus egész uralkodását végigkísérték.[1] A pénzhiány rákényszerítette Magnust, hogy mind a svéd, mind a norvég koronáját elzálogosítsa a Hanza-szövetségbeli Lübeck városánál, amely magas uzsorakamatot szedett a zálogtárgyakért.[7] Nagyobb kölcsönt sikerült szereznie a királynak a pápai kamarától is; ám amikor ezt nem tudta visszafizetni a megszabott időn belül, hitelezője kiközösítette.[7] Magnus hamarosan a svéd nemességet is maga ellen fordította, amikor felemelte az adókat, hogy 1332-ben[7] megvásárolhassa Skåne dán tartományt (ma Svédország legdélebbi része).[4] Skånéért, Blekingéért és Halland egyes részeiért Magnusnak a kor viszonyaihoz képest hatalmas összeget kellett fizetnie: 34 000 színezüst márkát vagy 170 000 márkát ércpénzben.[7] Kezdetben jónak látszott az üzlet, de hosszú távon, amikor a tartozás kiegyenlítésére került sor, ez a vásár a legsúlyosabb gazdasági nehézségeket idézte elő.[7] Mégis: a király egy ideig a maival teljesen azonos kiterjedésű Svédországnak, valamint Norvégiának és Finnországnak volt királya.[7] Birodalmának határai nyugaton Bergenig, keleten Viborgig, északon Nordkapig, délen pedig Öresundig nyúltak.[7] Ám uralkodásának voltak jó oldalai is: 1335-ben és 1344-ben egy-egy rendeletet hozott, amelyek a parasztok jogbiztonságát foglalják magukba.[8] Az előbbi a "szokásossá vált súlyos megpróbáltatásokat" említi, amelyeket a parasztoknak ki kellett állniuk, s amelyek "felette nagy szomorúságukra szolgálnak", és nyomatékosan kimondja, hogy "Svédország népe pedig békében éljen". A rendelet elsősorban a vendégeskedés – pontosabban: a hívatlan, erőszakos vendégeskedés – ellen irányult.[8]

Ezeket a határozatokat ismételte meg részben az 1344. évi ún "Uppsalai rendelet".[9] Ennek értelmében a király engedélye nélkül senki sem járhatja "teljesen felszerelve" az országot.[9] A püspököknek továbbra is megmaradt a harminc ló, de egy királyi hivatalnok a király távollétében csak 45 lóval utazhatott.[9]

Mivel Magnus minden idejét Svédországban töltötte, a norvég főnemesség 1343-ban kieszközölte, hogy a fia, Haakon kövesse a norvég trónon, aki VI. Haakon néven lett uralkodó, miután Magnus 1355-ben lemondott a norvég koronáról[4] (addig társuralkodó volt[2][5]). 1349-ben a pestis járvány tombolt az országban. 1348 és 1351 között sikertelen háborút vívott Novgoroddal.[2][5] A király új nemzeti törvénykönyvet vezetett be (1350) a tartományi törvények összevonásával, és ebben ugyan a nemesség jogait erősítette meg,[6] de 1352-ben bosszúságot okozott a főuraknak az egyház és a földbirtokosok gazdasági hatalmának megnyirbálásával.[4] Ellenfelei élére saját fia Erik állt (1356[2]), és támogatta őket IV. Valdemár dán király, valamint 1356 után IV. Ince pápa is.[4]

Magnus végül kénytelen volt Erik társuralkodóvá tenni (1357[5]), svéd királysága mintegy felét átengedni,[2] és engedményeket tenni a nemességnek.[4] Ezután békét kötött IV. Valdemárral, és fiát, VI. Haakont 1359-ben összeházasította Valdemár leányával, Margittal, előkészítve Norvégia, Svédország és Dánia 1397-ben létrejött egységét, a kalmari uniót.[4]

Miután újra összefogott IV. Valdemárral – aki 1360-ban elárulta, amikor visszafoglalta Skånét, 1361-ben Ölandot és Gotlandot[10] – , Magnus még egyszer megpróbálta megerősíteni saját pozícióját a nemességgel szemben,[6] és korlátozni a svéd főurak hatalmát.[4] A nemesség válaszul Magnus unokaöccsének, Mecklenburgi Albertnak ajánlotta fel a koronát,[2] és katonai támadásba lendült,[4] Magnust pedig megfosztotta a tróntól.[6]

A kibontakozó konfliktusban Magnus fogságba esett 1365-ben,[11] a börtönből írott leveleiben arról panaszkodik hogy bilincsbe verték, és "vasbékók" gyötrik.[11] Hat évnyi kegyetlen fogság után, 1371-ben 12 000 ezüstmárkáért bocsátották szabadon a stockholmi kastély tömlöcéből,[11] amikor is Norvégiába távozott.[4] Itt, hajdani birodalmában tölthette utolsó, komor éveit: "Elárvult lélek lett, senki egy jó szót nem szólt róla és életéről".[11] Halála is életéhez hasonlóan drámai volt: hajója nem messze Hagesundtól a Bömmel-fjordban süllyedni kezdett.[11] A király a vízbe vetette magát, és míg a hajó egész legénysége hullámsírban lelte halálát, neki sikerült kievickélni a partra, de ott "görcsrohamot kapott, és kilehelte lelkét".[11] Egyedül tehát ő kerülhetett megszentelt földbe, amit csodának értelmeztek, s ezért "az egyszerű emberek szentnek tartották őt".[11]

Gyermekei

[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A király 1335-ben[12] házasodott össze Namuri Blankával[12] (1320 – 1363. nyara), aki négy gyermeket szült neki:

Jegyzetek

[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]
  1. 1 2 3 4 Vilhelm Moberg: Népem története – Svédország a középkorban (Min svenska historia berättad för folket, Stockholm, 1972, 1973); Magyar kiadás: Gondolat Könyvkiadó, Budapest, 1984, fordította Miszoglád Gábor, 118. oldal
  2. 1 2 3 4 5 6 7 8 Magyar Nagylexikon, főszerkesztő: Élesztős László, Magyar Nagylexikon Kiadó, Budapest, 2001, ISBN 963-9257-00-1, 12. kötet, 395. oldal
  3. ↑ p4283.htm#i42825, 2020. augusztus 7.
  4. 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 Uralkodók és dinasztiák (kivonat az Encyclopædia Britannicából), Magyar Világ Kiadó, 2001, szerkesztette: A. Fodor Ágnes – Gergely István – Nádori Attila – Sótyné Mercs Erzsébet – Széky János, ISBN 963-9075-12-4, 440. oldal
  5. 1 2 3 4 5 Petr Čornej – Ivana Čornejová – Pavel Hrochová – Jan P. Kučera – Jan Kumpera – Vratislav Vaníček – Vít Vlnas: Európa uralkodói (Evropa králů a císarů. Významní panovnící a vládnoucí dynastie od 5. století do současnosti, Prága, 1997); Magyar kiadás: MÆCENAS Könyvkiadó, 1997, fordította Tamáska Péter, ISBN 963-645-053-6, ill. ISBN 963-203-017-6, 169. oldal
  6. 1 2 3 4 Világtörténelmi Enciklopédia II. (Kleine Enzyklopädie – Weltgeschichte, Leipzig, 1979); Magyar kiadás: Kossuth Könyvkiadó, 1982, ISBN 963-09-1831-5, fordították: Dalos György, Hollós Alfréd, Réthelyi Károlyné, Sarlós Mariann, Szalontai Sándorné, Széll Jenőné és Tandori Dezső Világtörténelmi Kisenciklopédia-beli (1972) fordításainak felhasználásával Máthéné Glavina Zsuzsa, Héjja Zsuzsa, Hollós Alfréd, Ólmosi Zoltán, Pártos Gyula, Szalontai Sándorné és Taraba János, 917. oldal
  7. 1 2 3 4 5 6 7 N.t., 119. oldal
  8. 1 2 N.t., 121. oldal
  9. 1 2 3 N.t., 122. oldal
  10. ↑ Csató Tamás − Gunst Péter − Márkus László: Egyetemes történelmi kronológia I-II., Tankönyvkiadó, Budapest, 1984. júliusa, ISBN 963-17-7223-3, 170. oldal
  11. 1 2 3 4 5 6 7 N.t., 124. oldal
  12. 1 2 3 4 5 6 "Folkunga family" (angol nyelven). Genealogy.eu. Hozzáférés: 2011. január 10.

Kapcsolódó szócikkek

[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]
A lap eredeti címe: „https://hu.wikipedia.org/w/index.php?title=VII._Magnus_norvég_király&oldid=26949656”