Sverre norvég király

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Sverre
Sverre Sigurdsson (Nidaros Cathedral).jpg

Norvégia királya
Uralkodási ideje
11841202
Koronázása Bergen
1194. június 29.
Elődje V. Magnus
Utódja III. Haakon
Életrajzi adatok
Uralkodóház House of Sverre
Született 1151[1]
Feröer
Elhunyt 1202. március 9. (51 évesen)
Bergen[1]
Nyughelye Régi Katedrális, Bergen
Édesapja Unås vagy II. Sigurd
Édesanyja Gunnhild
Házastársa Margaret of Sweden, Queen of Norway
Gyermekei
Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Sverre témájú médiaállományokat.

Sverre Sigurdsson (óészakiul: Sverrir Sigurðarson) (1149[1]/1151[2]1202. március 9.[2][3]) Norvégia királya volt 1184-től haláláig. Felesége Margareta Eriksdotter, IX. Erik svéd király lánya volt, akitől egy lánya, Kristina Sverresdotter született.

Sokan Norvégia egyik legfontosabb uralkodójának tartják. A birkebeinerek nevű lázadó csoport vezetőjeként emelkedett a hatalomba, akik V. Magnus király ellen keltek fel. Miután Magnus 1184-ben elesett a Fimreitei csatában, Sverre lett az ország egyedüli ura. Az egyházzal való ellentétei azonban 1194-ben a kiközösítéséhez vezettek. Újabb polgárháború kezdődött az egyház által támogatott baglerek ellen, ami azonban csak Sverre halála után zárult le.

Pályafutása[szerkesztés]

A saga szerint Sverre 1151-ben született. Apja feröeri származású volt, és ötéves korában a család a szigetekre költözött. Sverre nagybátyja, Roe feröeri püspök házában nőtt fel, a kirkjubøuri püspöki udvarban. Itt tanult a szemináriumban, és pappá is szentelték.[1]

Amikor anyja elmondta neki, hogy voltaképpen II. Sigurd fia, Sverre Norvégiába ment (1174), hogy magának követelje a trónt.[1] 1177-re az V. Magnus királlyal szemben álló „nyírfalábúak” vezetője lett.[1] A hadvezérnek is rátermett Sverrét királynak kiáltották ki a trondheimi tartományban, és 1179-ben döntő győzelmet aratott Magnus felett.[1] Az 1184. évi újabb győztes csata és Magnus megölése után Sverre lett Norvégia egyedüli uralkodója.[1] A papnak nevelt király maga mondott beszédet ellenfele sírjánál, azután pedig ünnepélyesen a fejére tette a koronát.[4]

Neki is számos trónkövetelővel kellett megküzdenie, akiket küzdelmükben az úgynevezett baglerek (kampós botot viselők) támogattak,[4] de utóbb már a nyírfalábúak közül is sokan csatlakoztak Sverre ellenségeihez.[4] Sverre még 1183-ban békét kötött V. Magnus hívével, a száműzött Eystein Erlendsson érsekkel, aki visszatérhetett Norvégiába.[1] Eystein utódja, Erik Ivarsson azonban rossz szemmel nézte, hogy a király magának tartotta fenn az érsekválasztás jogát, és csökkenteni akarta az érsek személyes katonaságának létszámát, ezért nem volt hajlandó megkoronázni Sverrét, hanem 1190-ben, sok püspökkel együtt, Dániába menekült.[1] A Norvégiában maradt püspökök 1194-ben megkoronázták Sverrét, de III. Celesztin pápa ebben az évben kiközösítette, amit 1198-ban III. Ince pápa felfüggesztett.[5] Később III. Ince pápa a királlyal együtt kiközösítette őket.[1] A pápai vádakra és a kiközösítésre Sverre sem késlekedett a válasszal; a "Beszéd a püspök ellen" a kor legszókimondóbb nyilatkozata az egyház feletti világi hatalom védelmében.

Oslo ellenlábas püspöke, Nicholas Arnesson összefogott a száműzött Erik Ivarsson érsekkel, és hajóhaddal tért vissza Norvégiába, kirobbantva a pásztorbotháborúnak nevezett felkelést, amelyet a Sverre egyházi és közigazgatási reformjait ellenző egyházi és világi vezetők csoportja szított.[1] Nicholas ellenőrzése alá vonta Kelet-Norvégia nagy részét, megnyerte a köznép támogatását, és már a Sverre kezén lévő, belső területeket fenyegette, amikor 1199-ben súlyos vereséget szenvedett,[1] és bár az egyház bizonyos kiváltságokat visszaszerzett (mentesség a katonaállítás alól, független egyházi bíráskodás), előző vezető szerepét elveszítette.[6] Sverre 1202-re megtörte a pásztorbotosok ellenállását, de a belháború halála után is folytatódott.[1]

A király 18 évnyi uralkodás után a trónon ülve fogadta az utolsó kenetet,[4] és miután kijelentette, hogy nincs semmiféle más férfiivadéka, csak a fia, Haakon, örök álomra hunyta le a szemét.[4]

Egyéb[szerkesztés]

Sverre életútját beszéli el az izlandi Sverris saga.[1]

Gyermekei[szerkesztés]

Sverre első házasságát Astrid Roesdotterrel kötötte, aki két fiút szült férjének:

  • Cecilia[7] ∞ 1) Einar Prest 2) Gregorius Kik
  • Ingeborg[7] ∞ Karl Sverkersson

Második felesége Svédországi Margit (11551209), IX. Erik svéd király leánya lett, ő tőle négy gyermek született:

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. ^ a b c d e f g h i j k l m n o Uralkodók és dinasztiák (kivonat az Encyclopædia Britannicából), Magyar Világ Kiadó, 2001, szerkesztette: A. Fodor Ágnes – Gergely István – Nádori Attila – Sótyné Mercs Erzsébet – Széky János, 619. oldal
  2. ^ a b Dr. Klaus-Jürgen Matz: Ki mikor uralkodott? kormányzott? (Wer regierte wann?, 1992, München); magyar kiadás: Springer Hungarica, Budapest, 1994, fordította: Hulley Orsolya és Pálinkás Mihály, 323. oldal
  3. Más források szerint március 8-án. Vö.: http://www.mittelalter-genealogie.de/mittelalter/koenige/norwegen/sverre_koenig_von_norwegen_1202.html
  4. ^ a b c d e Tolnai Világtörténelme, Középkor II., szerkesztette: Dr. Mangold Lajos és Dr. Horváth Cecil, Budapest, A Magyar Kereskedelmi Közlöny, Hírlap- és Könyvkiadó Vállalat kiadása (Hasonmás kiadás, Kassák kiadó, Budapest, 1992), 412. oldal
  5. Magyar katolikus lexikon (Norvégia)
  6. Csató Tamás − Gunst Péter − Márkus László: Egyetemes történelmi kronológia I-II., Tankönyvkiadó, Budapest, 1984. júliusa, ISBN 963-17-7223-3, 171. oldal
  7. ^ a b c d e f Yngling family (angol nyelven). Genealogy.eu. (Hozzáférés: 2011. január 10.)

Kapcsolódó szócikkek[szerkesztés]


Előző uralkodó:
V. Magnus
Norvégia uralkodója
11841202
A Norvég Királyság címere
Következő uralkodó:
III. Haakon