IV. Haakon norvég király

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
IV. Haakon
Haakon pecsétje
Haakon pecsétje

Norvégia királya
Uralkodási ideje
12171263
Koronázása Bergeni régi katedrális
1247. július 29.
Elődje II. Inge
Utódja VI. Magnus
Életrajzi adatok
Uralkodóház Yngling-ház
Született 1204. márciusa/áprilisa
Eidsberg
Elhunyt 1263. december 15. (59 évesen)
Kirkwall, Orkney-szigetek
Nyughelye Bergeni régi katedrális
Házastársa Margrete Skulesdatter
Gyermekei
Édesapja III. Haakon
Édesanyja Varteig-i Inga

Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz IV. Haakon témájú médiaállományokat.

IV. Haakon Haakonsson vagy Öreg Haakon (1204[1][2] márciusa/áprilisa1263. december 15.[3]) norvég király 1217-től haláláig; megszilárdította a korona hatalmát,[4] s norvég fennhatóság alá vonta Grönlandot és Izlandot.[1] Pártfogolta a művészeteket.[1] Bölcsességével, igazságszeretetével, szorgalmával és férfias bátorságával egyike volt Norvégia legkiválóbb királyainak,[5] uralkodása jelenti a középkori norvég történelem aranykorának (12171319) kezdetét.[1]

Miután elismerték III. Haakon törvénytelen, utószülött fiának és Sverre Sigurdsson unokájának, Haakon az új király, II. Inge udvarában nevelkedett.[1] 1217-ben, Inge halála után Sverre hívei, a "nyírfalábúak" őt emelték a trónra.[1] A származását övező – főként egyházi körökben elterjedt – kételyeket eloszlatta, hogy Haakon édesanyja kiállta a tüzesvas-próbát (1218).[1] Uralkodása kezdeti időszakát a zavargások jellemezték; az ország keleti részének zsellérei és tehetősebb kisbirtokosai fellázadtak a földbirtokos arisztokrácia uralma ellen.[1] A felkelés leverése után Haakon egyik idősebb rokona, a kormányzást nagyrészt kezében tartó Skuli Baardsson gróf megpróbálta magához ragadni a hatalmat.[1] Haakon hasztalanul egyezkedett Skulival, aki végül nyíltan fellázadt, és királynak kiáltotta ki magát, de Haakon serege hamarosan legyőzte és megölte (1240).[1] Haakont 1247-ben koronázta meg a pápa legátus, a korabeli Norvégiában szokatlan szertartáson.[1] Haakon javította a királyi közigazgatást,[1] és törvényben tiltotta meg a vérbosszút,[1] szabályozta az állam és az egyház viszonyát,[1] valamint a trónöröklés rendjét.[1][5] Betiltotta az tűzpróbákat, azzal a bölcs megokolással, hogy: "keresztény emberhez nem illő kísértése Istennek"[5]. Sokat segített a parasztok sorsán[5] és véget vetett a főpapok és főurak túlkapásainak.[5] A megerősödött béke folytán a népesség is megszaporodott, számos új falu támadt, a városokat falakkal vették körül, a kereskedelme is fellendült.[5] III. Henrik angol királlyal kötött kereskedelmi egyezménye (1217) volt mindkét ország első ilyen megállapodása.[1] Kereskedelmi egyezményt kötött a fontos észak-német kereskedővárossal, Lübeckkel is (1250).[1] Megegyezett a Hanzával is,[4] 1236-tól Bergenben telephelyet hozhattak létre.[6] Norvégia északi határain (Finnmark) kirobbant norvég–orosz ellentéteket 1252-ben a novgorodi Alexandr Nyevszkijjel rendezte.[6] Jó kapcsolat alakult ki II. Frigyes német-római császárral és Kasztíliai Alfonzzal is.[6] Grönland és Izland megszerzésével (1261,[2][4] ill. 1262[2][7]) a norvég birodalom az ő uralma alatt érte el legnagyobb kiterjedését.[1] A két gyarmat elfogadta a norvég fennhatóságot és az adókötelezettséget, cserébe a kereskedelmi garanciákért és a törvényes rend fenntartásáért.[1] Haakon 1263-ban a skót szigetekre hajózott, hogy III. Sándor skót király fenyegető támadásával szemben megvédje a norvég kézen lévő Man-szigetet és a Hebridákat.[1] Néhány kisebb rajtaütés után az Orkney-szigetekre vonult vissza, és ott halt meg.[1] A művészetek neves pártolójaként támogatta a Trisztán és Izolda-történet norvég változatának elkészítését.[1] Uralkodása idején számos más francia románc is megjelent norvég nyelven.[1] Törekvéseit támogatta Sturla Thordarson (Snorri Sturluson) izlandi költő és államférfi, a kora középkori sagák feldolgozója.[2]

Gyermekei[szerkesztés]

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. ^ a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w Uralkodók és dinasztiák (kivonat az Encyclopædia Britannicából), Magyar Világ Kiadó, 2001, szerkesztette: A. Fodor Ágnes – Gergely István – Nádori Attila – Sótyné Mercs Erzsébet – Széky János, ISBN 963-9075-12-4, 233. oldal
  2. ^ a b c d Magyar Nagylexikon, főszerkesztő: Élesztős László, Magyar Nagylexikon Kiadó, Budapest, 1999, ISBN 963-9257-00-1, 9. kötet, 131. oldal
  3. Dr. Klaus-Jürgen Matz: Ki mikor uralkodott? kormányzott? (Wer regierte wann?, 1992, München); magyar kiadás: Springer Hungarica, Budapest, 1994, fordította: Hulley Orsolya és Pálinkás Mihály, 323. oldal
  4. ^ a b c Világtörténelmi Enciklopédia II. (Kleine Enzyklopädie – Weltgeschichte, Leipzig, 1979); Magyar kiadás: Kossuth Könyvkiadó, 1982, ISBN 963-09-1831-5, fordították: Dalos György, Hollós Alfréd, Réthelyi Károlyné, Sarlós Mariann, Szalontai Sándorné, Széll Jenőné és Tandori Dezső Világtörténelmi Kisenciklopédia-beli (1972) fordításainak felhasználásával Máthéné Glavina Zsuzsa, Héjja Zsuzsa, Hollós Alfréd, Ólmosi Zoltán, Pártos Gyula, Szalontia Sándorné és Taraba János, 796. oldal
  5. ^ a b c d e f Tolnai Világtörténelme, Középkor II., szerkesztette: Dr. Mangold Lajos és Dr. Horváth Cecil, Budapest, A Magyar Kereskedelmi Közlöny, Hírlap- és Könyvkiadó Vállalat kiadása (Hasonmás kiadás, Kassák kiadó, Budapest, 1992), 412. oldal
  6. ^ a b c Világtörténelmi Enciklopédia II., 791. oldal
  7. Révai nagy lexikona, IX. kötet (Gréc–Herold), Révai Testvérek Irodalmi Intézet Részvénytársaság, Budapest, 1913, 259. oldal
  8. ^ a b c d e f g h i j k l Yngling family (angol nyelven). Genealogy.eu. (Hozzáférés: 2011. január 10.)

Kapcsolódó szócikkek[szerkesztés]


Előző uralkodó:
II. Inge
Norvégia uralkodója
12171263
A Norvég Királyság címere
Következő uralkodó:
VI. Magnus