Nagy Imre (miniszterelnök)

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
A lap korábbi változatát látod, amilyen 85.66.146.167 (vitalap) 2009. október 6., 19:25-kor történt szerkesztése után volt. Ez a változat jelentősen eltérhet az aktuális változattól.
 Ez a szócikk vagy szakasz lektorálásra, tartalmi javításokra szorul. A felmerült kifogásokat a szócikk vitalapja részletezi (vagy extrém esetben a szócikk szövegében elhelyezett, kikommentelt szövegrészek). Ha nincs indoklás a vitalapon (vagy szerkesztési módban a szövegközben), bátran távolítsd el a sablont!
Csak akkor tedd a lap tetejére ezt a sablont, ha az egész cikk megszövegezése hibás. Ha nem, az adott szakaszba tedd, így segítve a lektorok munkáját! (2006 októberéből)
Ez a szócikk a miniszterelnökről szól. Hasonló címmel lásd még: Nagy Imre (egyértelműsítő lap).
Nagy Imre
Nagy Imre miniszterelnök szobra Szegeden
Nagy Imre miniszterelnök szobra Szegeden
Hivatali idő
1953. július 4. – 1955. április 18.
ElődRákosi Mátyás
UtódHegedüs András
Hivatali idő
1956. október 24. – 1956. november 4.
ElődHegedüs András
UtódKádár János
Katonai pályafutása
Csatáielső világháború
Született1896. június 7.[1][2][3][4][5]
Kaposvár[6]
Elhunyt1958. június 16. (62 évesen)[1][2][3][4][5]
Budapest[7][6]
SírhelyÚj köztemető
PártMagyar Kommunista Párt
HázastársaÉgető Mária
GyermekeiNagy Erzsébet
Foglalkozáspolitikus
Halál okaakasztás
Vallásreformátus
A Wikimédia Commons tartalmaz Nagy Imre témájú médiaállományokat.
A kommunizmus Magyarországon
Korszakok, események
Meghatározó politikusok
Pártok, szervezetek
Sablon:Kommunizmus Magyarországon

Nagy Imre (Kaposvár, 1896. június 7. – Budapest, 1958. június 16.) magyar politikus, kormányfő, egyetemi tanár, az MTA tagja, az 1956-os forradalom és szabadságharc miniszterelnöke.

Családja

Szegényparaszti családból származott. Édesapja, Nagy József (1869-1925) uradalmi cseléd, vármegyei tisztiszolga, később postai szerelőmunkás volt; édesanyja, Szabó Rozália[8] (1877-1969) mielőtt férjhez ment volna, a somogyi alispánnál, mint cselédlány szolgált. Nagy Imrének három fiatalabb lánytestvére volt - Mária, Terézia, Erzsébet - akik kiskorukban elhunytak. Felesége Égető Mária (1902-1978), akivel 1925. szeptember 28-án kötött házasságot. Egyetlen gyermekük Nagy Erzsébet (1927-2008), újságíró, szerkesztő, fordító, Vészi János felesége.

Tanulmányai

Tanulmányait 4 elemi és 4 polgári osztályig végezte, mert 1912-ben saját elhatározásából elhagyta a kaposvári gimnáziumot[9], és géplakatos segédnek állt Losoncon. A segédi oklevelet 1914-ben szerezte meg, majd tanulmányait folytatandó beiratkozott a kaposvári felső kereskedelmi iskolába. Az iskolát már nem tudta elvégezni, mert 1915 májusában behívták katonának.

Politikai pályafutása 1945-ig

Az I. világháború alatt Monarchia katonájaként az orosz fronton harcolt 1916-tól 1918-ig. Fogságba esett és hadifogolyként a Bajkál-tóhoz került. Az orosz polgárháború kezdetén belépett a Vörös Hadseregbe és a bolsevik pártba. 1921-ben visszatért Magyarországra, és egy ideig Kaposváron élt. Belépett az MSZDP-be, ahol mezőgazdasági ügyekkel foglalkozott, majd a párt Somogy megyei titkára lett. 1925-ben kizárták, mert 1924 áprilisában éles vitába került Peyer Károllyal és Szeder Ferenccel.

1925-ben belépett az akkor alakult, jórészt kommunista befolyás alatt álló Magyarországi Szocialista Munkáspártba, ahol elsősorban a földművelésüggyel foglalkozott. 1921 elejétől 1927-ig megszakításokkal mintegy 3 évet töltött börtönben politikai okok miatt. 1927-ben az MSZMP betiltása után újra letartóztatták. A vizsgálat után Bécsbe emigrált, de illegálisan több alkalommal is visszatért Magyarországra, amikor a Magyarországi Szocialista Munkáspárt Parasztok Lapja című újságját szerkesztette.

1930-tól 1944 novemberéig a Szovjetunióban élt. Ekkor a Komintern háttérintézményeként működő Nemzetközi Agrárintézetnél dolgozott. 1936-ban kizárták a pártból és elbocsátották munkahelyéről. Alkalmi munkákból élt, többek között a Szovjetunió Központi Statisztikai Hivatalának volt a munkatársa, valamint a moszkvai Új Hang című folyóirat munkatársaként, a szerkesztőbizottságának tagjaként és állandó cikkírójaként dolgozott. Később, 1989-ben felmerült az a vád, hogy ebben az időszakban "Vologya" fedőnéven az OGPU, illetve az NKVD ügynökeként tevékenykedett. Azóta bebizonyosodott, hogy az ezt "bizonyító" aktát Grósz Károly állíttatta össze Nagy Imre lejáratása érdekében.[10] 1939-ben visszavették a pártba. 1940 és 1944 között munkát vállalt a moszkvai rádió magyar nyelvű adásának szerkesztőségénél (néha a moszkvai Kossuth rádiónak is szokták nevezni). 1941-ben belépett a Vörös Hadseregbe, de nem került harcoló alakulathoz. 1944 őszén kidolgozta a magyarországi általános földreform tervét, november 4-én hazatért a moszkvai magyar kommunisták első csoportjával (Gerő Ernővel, Révai Józseffel és Vas Zoltánnal), a Központi Vezetőség (röviden KV) tagja lett, majd részt vett a Horthy-féle fegyverszüneti tárgyalásokon.

A kommunista vezetés tagjaként

1944 decemberében a debreceni Ideiglenes Nemzetgyűlés földművelésügyi minisztereként az ideiglenes kormány tagja lett. 1945. március 15-én ő hirdette ki a földosztásról szóló kormányrendeletet.

1945 nyarától az államfői funkciót ideiglenesen gyakorló Nemzeti Főtanács és a Magyar Kommunista Párt Központi Vezetőségének tagja volt. Az 1945-ös nemzetgyűlési választások után a Tildy-kormányban néhány hónapig belügyminiszter volt. 1947. szeptember 16-án az országgyűlés elnökévé választották. Ezt a posztot 1949 júniusáig töltötte be.

1949 augusztusában „opportunista, szövetkezesítés elleni nézetei miatt” kizárták a Politikai Bizottságból. A gödöllői Agráregyetem rektoraként működött tovább, a politikai életből viszont teljesen kiszorították.

1950 decemberében „önkritikát gyakorolt”, ezután élelmezésügyi, majd begyűjtési miniszterré nevezték ki. Újra a Politikai Bizottság tagja lett. 1952 novemberében agrárügyekért felelős miniszterelnök-helyettessé nevezték ki.

1953-ban Sztálin halála után Nagy Imre szenvedélyes beszéddel illette a szovjet diktátort, és felszólította az országgyűlést Sztálin emlékének törvénybe iktatására. A szovjet vezetés reformokat kívánt életbe léptetni Magyarországon. Ennek érdekében magyar küldöttséget rendeltek Moszkvába, és felszólították Rákosi Mátyást, hogy a miniszterelnöki posztot adja át Nagy Imrének. A szovjetek súlyos bírálattal illették az addigi magyar gazdaságpolitikát, a túlzott iparosítást. Hazatérve a Központi Vezetőség 1953. június 28-án elfogadott ún. júniusi határozatában az MDP vezetése is erőteljes önkritikát fogalmazott meg. A határozatot nem hozták nyilvánosságra.

Az országgyűlés szerepét szerette volna növelni.

1953. július 4-én Nagy Imrét miniszterelnökké nevezték ki. a Parlamentben elmondott beszédében új szakasz kezdetét hirdette meg. Ez a kormányprogram szakított a korábbi, erőltetett iparfejlesztésen alapuló gazdaságpolitikával, ígéretet tett a törvényesség helyreállítására, a mezőgazdasági politika újragondolására, az előző években súlyosan visszaesett életszínvonal emelésére. [11] A következő hetek során közkegyelmet hirdetett, feloszlatta az internálótáborokat, az ÁVH-t a Belügyminisztérium felügyelete alá vonta. Eltörölte a beszolgáltatási hátralékokat, lehetővé tette a termelőszövetkezetekből való kilépést.

Mivel Rákosi Mátyás szembefordult a reformokkal, a miniszterelnök ellentámadást kezdeményezett. 1954-ben megkezdte a koncepciós perek felülvizsgálatát. Ekkor szabadultak ki az elítélt kommunisták, például Kádár János. Támogatottságának növelése érdekében megszervezte a Hazafias Népfrontot. Október folyamán visszaverte Rákosi ellentámadását, a Központi Vezetőség újabb határozatban erősítette meg a reformok szükségességét. Rákosi a Szovjetunióba távozott "gyógykezelésre".

1955 áprilisában Rákosi átmeneti megerősödését követően (és összefüggésben Malenkov moszkvai meggyengülésével) leváltották, kizárták a Központi Vezetőségből, megfosztották akadémiai tagságától és egyetemi katedrájától is. December 3-án az MDP-ből is kizárták. Ez súlyosan megviselte a kommunista Nagy Imrét. Nézeteit hamarosan tanulmányokban kezdte kifejteni.

1956 nyarán többek ösztönzésére ismét aktivizálódott. Kialakult körülötte az ún. "Nagy Imre-kör". 1956. október 13-án visszavették a pártba. Október 23-án a tüntető diákok egyik követelése a kormányba való visszatérése. Este az Országház előtt emlékezetes beszédet tartott. Másnapra virradóan ismét miniszterelnökké nevezték ki.

Professzorként és a Magyar Tudományos Akadémia tagjaként

A Magyar Köztársaság országgyűlése - az 1848-as forradalom és szabadságharc centenáriumi évében - az 1948. évi LVII. törvénnyel létrehozta a Magyar Közgazdaság-tudományi Egyetemet. 1948. szeptember 15-én Nagy Imrét - aki ekkor az országgyűlés elnöke volt - kinevezték a Közgazdaság-tudományi Egyetem professzorává, az agrárpolitikai tanszék vezetőjének. 1949 és 1950 között emellett az Agrártudományi Egyetemen is agrárpolitikát tanított. 1953-ban agrártudományi tanulmányaiért a Magyar Tudományos Akadémia tagjává választották.

1955. április 18-án az országgyűlés Nagy Imrét felmentette kormányfői tisztségéből (és Hegedüs Andrást választotta meg kormányfőnek). Le kellett mondania országgyűlési képviselői mandátumáról, a népfront elnökségi tagságáról, de még egyetemi tanári címéről és akadémiai tagságáról is. December 3-án pedig - azon indoklással, hogy nem ért egyet a párt politikájával és a marxizmus-leninizmustól idegen nézeteket vall - a Magyar Dolgozók Pártjából is kizárták.

1956. október 13-án visszavették a pártba, egyidejűleg visszakapta akadémiai tagságát[12], október 18-án egyetemi katedráját[13], október 24-én pedig a forradalmárok követelésére újra magyar miniszterelnök lett. Az 1825. november 3-án alapított Magyar Tudományos Akadémia tagjainak sorsdöntő időpontban, 1956. november 3. napján délelőtt 11 órakor Budapesten, az Akadémia Dísztermében az Akadémia és a Forradalom jövőjéről tartottak nagy fontosságú tanácskozást. Nagy Imre akadémikus professzor érthető okokból nem tudott személyesen jelen lenni, de ott volt Bibó István, kormányának tudós államminisztere, és ott volt a világhírű Szentágothai János agykutató professzor, aki 1989. június 16-án a Hősök terén 1956 mártír hőseinek erkölcsi rehabilitálásakor a tudós társadalom képviselőjeként állt díszőrséget tudóstársa hamvainál.

A magyar és egyetemes tudomány egy másik világraszólót alkotó géniusza,Teller Ede akadémikus professzor 1996-ban, az 1956-os forradalom 40., és Nagy Imre születésének 100. évfordulója alkalmából hazaküldött üzenetében e szavakkal fordította a közfigyelmet a méltó folytatás felé: "A mai világközvéleményben fő tendenciává vált a tudományellenesség. A magyar zsenialitás és a törekvés a gondolkodásbeli függetlenségre kitűnő helyzetet teremthet ahhoz, hogy ellenálljunk ennek a tendenciának, melynek egyébként a növekedését tapasztalom az utóbbi ötven évben. Az 1956-os magyar forradalom nem sikerült. De példát mutatott. Remélem, hogy ez a példa segít új utakat keresni az emberi gondolkodás és az emberi tevékenység nemesebb és sikeresebb forradalmaiban is."[14],

A forradalomban és azt követően

Nagy Imrének nem volt szerepe a szovjet csapatok első (október 24-i) behívásában.[15] Hallgatólagosan tudomásul vette ezt, hiszen a döntést erről egyébként is a szovjetek hozták. Az ezt követő napokban a kormányfő lényegében el volt vágva a külvilágtól. Ennek ellenére fokozatosan elfogadta a felkelők követeléseit, elsősorban Donáth Ferenc és Losonczy Géza érveinek hatására. 28-án egyértelműen állást foglalt a forradalom és a többpártrendszer bevezetése mellett. Bejelentette az ÁVH feloszlatását, a beszolgáltatás eltörlését. A változásokat támogatta a párt új első titkára, az október 25-én megválasztott Kádár János is.

Nagy Imre október 29-én kormánya székhelyét áthelyzte a pártközpontból a Parlamentbe. Október 30-án rádióbeszédét sugározták, amely ezen szavakkal kezdődött: "Magyarország dolgozó népe, munkások, parasztok, értemiségiek! A hazánkban mind szélesebben kibontakozó forradalom, a demokratikus erők hatalmas megmozdulása válaszút elé állította hazánkat. A nemzeti kormány az MDP elnökségével egyetértésben a nemzet életében sorsdöntő elhatározásra jutott, amelyet a következőkben kívánok Magyarország dolgozó népével tudatni. Az ország életének további demokratizálása érdekében az egypártrendszer megszüntetésével a kormányzást az 1945-ben újjászületett koaliciós pártok demokratikus együttműködésének alapjaira helyezzük.[...]"[16]

Az események előrehaladtával többször átalakította kormányát, november 1-től a kormányfői tisztség mellett ő töltötte be a külügyminiszterit is. Október 31-étől az MDP utódjaként megalakuló MSZMP Ideiglenes Intéző Bizottságának a tagja volt. November 1-jén kormánya bejelentette a Varsói Szerződésből való kilépést, és semlegesnek nyilvánította az országot, egyben az ENSZ-hez fordult segítségért. November 3-án pedig magalakult a Harmadik Nagy Imre-kormány.

A jugoszláv követség épülete a Hősök tere felől

November 4-én hajnalban drámai hangú rádióbeszédben jelentette be a második szovjet beavatkozást.[17], majd híveivel együtt a jugoszláv követségen kért menedékjogot. Az országgyűlés épületében azonban ott maradt Bibó István jogász professzor és államminiszter, aki mint az egyedüli törvényes magyar kormány képviselője felhívást intézett a magyarokhoz és a világhoz. Egyfelől felszólította a magyar népet, hogy "a megszálló hadsereget vagy az általa esetleg felállított bábkormányt törvényes felsőségnek ne tekintse, s vele szemben a passzív ellenállás összes fegyvereivel éljen". Másfelől kérte a nagyhatalmak és az Egyesült Nemzetek bölcs és bátor döntését a leigázott magyarság szabadsága érdekében.[18]

A megszálló csapatok november 21-én – megszegve a jugoszlávokkal történt megállapodást – Nagy Imrét hazatérés közben elrabolták, autóbusszal a mátyásföldi szovjet laktanyába vitték (az épület ma a Budapesti Gazdasági Főiskola Külkereskedelmi Főiskolai Karához tartozik), majd családjával együtt a mátyásföldi repülőtérről a romániai Snagovba szállították. Ezután házi őrizetben tartották. Többszöri felszólítás és erős politikai nyomás ellenére sem volt hajlandó aláírni a lemondását és elismerni Kádár János kormányát.

1957 áprilisában hazahozták. 1958. június 9. és június 15. között zárt tárgyaláson halálra ítélték a Nagy Imre-per keretein belül. Az ítéletet másnap végrehajtották. (Nem lényegtelen, hogy az ítélet az MSZMP PB előzetes jóváhagyásával született meg.) E pernek rajta kívül még áldozatul esett Gimes Miklós (1917-58), Maléter Pál (1917-58), Szilágyi József (1917-58) és Losonczy Géza (1917-57). Utóbbi még a tárgyalások megkezdése előtt elhunyt.

Holttestét 1961–1989 között az Újköztemető 301-es parcellája rejtette.

Hamvait 1989-ben exhumálták. Június 16-án ünnepélyes keretek között újratemették. A Legfelsőbb Bíróság július 6-án hivatalosan is rehabilitálta. (Ugyanezen a napon halt meg a halálos ítéletet jóváhagyó Kádár János.)

Emlékezete

Nagy Imre emlékműve Budapesten, Varga Tamás szobrászművész alkotása
Bővebben: Nagy Imre újratemetése

1989-ben megalakult a Nagy Imre Alapítvány, Nagy Erzsébet és férje, Vészi János újságíró vezetésével.

2008-ban a június 9. és 15. között, Nagy Imre perének eredeti időpontjában, a Nyílt Társadalom Alapítvány Archívum és az 1956-os Intézet szervezésében a Centrális Galériában lejátsszák a per teljes hangfelvételét. [19] A digitalizált anyagot a Magyar Országos Levéltártól kapták meg, kisebb jogi vita után. [20]

Budapesten

  • Első hazai szobrát 1996-ban avatták fel Budapest V. kerületében, a Vértanúk terén. Varga Tamás szobrászművész alkotása. Egy könnyűívű hídra helyezte az életnagyságú bronzalakot, akinek tekintete az Országház felé esik. A szobor történetesen éppen az 1919-es vörösterror áldozatainak 1949-ben lerombolt emlékművének helyén áll.
  • A XVI. kerület önkormányzata 1991. november 22-én emléktáblát helyezett el a BGF Külkereskedelmi Főiskolai Kar épületén, amelynek szövege: "Ebben az épületben tartották fogva 1956. november 22-én Nagy Imre miniszterelnököt és a forradalomban résztvevő társait a szovjet hatóságok. Innen hurcolták őket Romániába."

Nagy Imre háza Budapesten az Orsó utcában

Szegeden

Filmek

Irodalom

  • Méray Tibor: Nagy Imre élete és halála (Bibliotéka Kiadó, Budapest, 1989) 380 o. ISBN 963-026-696-2
  • Nagy Imre: Viharos emberöltő. (Nagy Imre Alapítvány, Bp., 2002.) 184 o. ISBN 963 2021 67 3
  • Nagy Imre: Snagovi jegyzetek. Gondolatok, emlékezések: 1956-1957 (Gondolat Kiadó – Nagy Imre Alapítvány, Bp., 2006) 447 o. + 1 disc. mell. ISBN 963-961-055-0
  • Krónika 1956. Főszerk.: Izsák Lajos. Szerk.: Stemler Gyula. (Kossuth Kiadó - Tekintet Alapítvány, Bp., 2006) 256 o. ISBN 963 09 4859 1
  • W. Barna Erika Viktória: Egy 20. századi magyar sors a grafológia tükrében - Nagy Imre (Flaccus Kiadó, Bp., 2007)

Lásd még

Jegyzetek

  1. ↑ a b Francia Nemzeti Könyvtár: BnF források (francia nyelven). (Hozzáférés: 2015. október 10.)
  2. ↑ a b Encyclopædia Britannica (angol nyelven). (Hozzáférés: 2017. október 9.)
  3. ↑ a b SNAC (angol nyelven). (Hozzáférés: 2017. október 9.)
  4. ↑ a b Find a Grave (angol nyelven). (Hozzáférés: 2017. október 9.)
  5. ↑ a b Find a Grave (angol nyelven). (Hozzáférés: 2017. október 9.)
  6. ↑ a b Encyclopædia Britannica (brit angol nyelven). Encyclopædia Britannica Inc.
  7. ↑ Encyclopædia Britannica (brit angol nyelven). Encyclopædia Britannica Inc.
  8. ↑ A kaposvári ref. anyakönyv 1881-1925 kötetének kereszteltek lajstromában az anya neve Sáringer Rózaként szerepel.
  9. ↑ Tanulmányi értesítőjében a következő bejegyzés található az 1912-es évben: "Gyenge tanulmányi eredménye és szegénység miatt szülői kérésre tanulmányait abbahagyta."
  10. ↑ Rainer M. János: Nagy Imre. Vince kiadó, Budapest, 2002., 26. o.
  11. ↑ A Nagy Imre vonal. Dokumentumválogatás. Szerkesztette Dér Ferenc. Reform, Budapest, 1989. 248-266. o.
  12. ↑ Naplók, interjúk '56-ról. Összállította és szerkesztette: Sümegi György. Enciklopédia Kiadó, Bp., 2006. 36. o.
  13. ↑ Krónika 1956. Főszerk.: Izsák Lajos. Szerk.: Stemler Gyula. Kossuth Kiadó - Tekintet Alapítvány, Bp., 2006. 106. o.
  14. ↑ A sikeres Magyarországért. Millecentenáriumi Tudóstalálkozó. Szerkesztette: Nagy Ferenc. Műszaki és Természettudományi Egyesületek Szövetsége, Bp., 1997. 161-162. o.
  15. ↑ Rainer M. János: Nagy Imre. Politikai életrajz 1953–1958. (II. kötet.) 1956-os Intézet, Budapest, 1999. 248-249. o.
  16. ↑ Krónika 1956. Főszerk.: Izsák Lajos. Szerk.: Stemler Gyula. Kossuth Kiadó - Tekintet Alapítvány, Bp., 2006. 147. o.
  17. ↑ Donáth Ferenc: Nagy Imre 1956. november 4-i rádiószózata és a Genfi Egyezmények. Múltunk, 2007/1. sz. 150-168. o.
  18. ↑ Bibó István (1911-1979). Életút dokumentumokban. Válogatta, öszeállította Huszár Tibor. A felhasznált interjúkat készítette Huszár Tibor és Hanák Gábor. A kötetet szerkesztette: Litván György és S. Varga Katalin. 1956-os Intézet - Osiris-Századvég, Bp., 1995. 449-450.o.
  19. ↑ http://index.hu/politika/belfold/nip080608/ Ilyen még nem volt (Index.hu)
  20. ↑ http://index.hu/politika/belfold/nipr0530/ A MOL visszakozott (Index.hu)

Külső hivatkozások

Fájl:Wikiquote-logo.svg
A magyar Wikidézetben további idézetek találhatóak Nagy Imre (miniszterelnök) témában.
Fájl:Wikiquote-logo.svg
A magyar Wikidézetben további idézetek találhatóak Nagy Imre példája témában.


Elődje:
{{{előző}}}
Magyarország miniszterelnöke
1953–1955		A magyar miniszterelnöki pecsét 1848-ból
 Utódja:
{{{következő}}}
Elődje:
{{{előző}}}
Magyarország miniszterelnöke
1956		A magyar miniszterelnöki pecsét 1848-ból
 Utódja:
{{{következő}}}
Elődje:
{{{előző}}}
Magyarország külügyminisztere
1956. november 1. – 4.
 Utódja:
{{{következő}}}
A lap eredeti címe: „https://hu.wikipedia.org/w/index.php?title=Nagy_Imre_(miniszterelnök)&oldid=6306319”