Vas Zoltán

Vas Zoltán (eredeti neve: Weinberger Zoltán, Budapest, 1903. március 30. – Budapest, 1983. augusztus 13.) kommunista politikus, író volt. Fiatalon, a Tanácsköztársaság idején csatlakozott a kommunistákhoz. A Horthy-korszak nagy részében börtönben vagy emigrációban volt. 1940-ben a Szovjetunióba emigrált, ahonnan 1944 végén szovjet katonatisztként tért haza. A Rákosi-korszakban fontos gazdaságpolitikai hivatalokat viselt: a Gazdasági Főtanács (1945–1949) és az Országos Tervhivatal vezetője volt (1949–1953). Ekkoriban a párt legbefolyásosabb tagjai közé tartozott, de 1953-ban kegyvesztetté vált, és Nagy Imre köréhez csatlakozott. 1956-os szerepvállalása miatt haláláig kiszorult a politikából, és írással töltötte az idejét.

Élete

A második világháború előtt

Módos, vallásos zsidó családból származott. Már fiatalon, 1919-ben belépett a Kommunisták Magyarországi Pártjába, és harcolt a Vörös Hadseregben; később az illegális párt ifjúsági mozgalmának újjászervezésében vállalt szerepet. Emiatt 1920-ban eltanácsolták a Barcsay utcai gimnáziumból. Egy ideig csehszlovákiai emigrációban tevékenykedett, majd 1921-ben hazatért, de elfogták és 10 év börtönbüntetésre ítélték lázadás vádjával. 1922-ben egy fogolycsere keretében a Szovjetunióba utazott, ahol egyetemi tanulmányokat folytatott. Pártbéli súlya is megnövekedett: 1925-ben a Kommunista Ifjúmunkások Magyarországi Szövetségének (KIMSZ) titkárává és a párt Központi Bizottságának tagjává vált. Még ebben az évben visszatért Magyarországra a Komintern megbízásából, de ismét gyorsan letartóztatták, és 1926-ban hat év börtönbüntetést kapott, amit 1929-ben 13,5 évre emeltek. 1940-ben szabadult Rákosi Mátyással együtt, és vele együtt ismét a Szovjetunióba ment. Itt a Kominternnek dolgozott, majd 1942-től belépett a szovjet Vörös Hadsereg kötelékébe, ahol frontpropagandát folytatott és „antifasiszta” tanfolyamokat szervezett. Szovjet tisztként, 1944 októberében tért vissza Magyarországra, ahol Rákositól értesült róla, hogy felső javaslatra nem részesülhet vezető pozícióban a pártban, hogy a nem zsidó Nagy Imre is helyet kaphasson a pártvezetésben.

Felívelő pártkarrier

A pártvezetés hazatelepüléséig Vas fontos pozíciókat töltött be: részt vett a tiszántúli pártszervezésben, az nemzetgyűlés előkészítésében. 1944-ben Pécsett képviselővé választották. (A törvényhozásnak 1957-ig maradt tagja, de a későbbiekben Budapesten választották meg.) A Debrecenben működő Központi Vezetőség megbízásából a párt katonai, karhatalmi és pártgazdasági ügyeit felügyelte, illetve 1945 első hónapjaiban a Budapesten működő Központi Vezetőség Titkárságának vezetője volt, mígnem a testület február 22-én fuzionált a Rákosi vezette debreceni KV-val. Februártól májusig Budapest közellátási kormánybiztosa, majd májustól novemberig a főváros polgármestere volt.

Ezután országos jelentőségű pozíciót kapott: ő lett a jóvátételi ügyeket és újjáépítést koordináló, a gazdaság terén rendeletalkotási jogosultsággal rendelkező Gazdasági Főtanács főtitkára, így személyében az MKP döntő befolyást szerzett e létfontosságú területen. (Tisztségével címzetes miniszterelnökségi államtitkári rang járt.) A testület 1949-es megszüntetésekor az állami gazdaságirányítás kulcsszerve, az Országos Tervhivatal elnöke lett, amelynek feladata ekkoriban az ötéves terv kidolgozása volt. Eközben 1948–1951 között az újonnan megalakult MDP PB póttagja, 1951-től pedig rendes tagja volt – ekkoriban Rákosi Mátyás, Gerő Ernő, Farkas Mihály és Révai József mellett a legbefolyásosabb, „moszkovita” kommunisták alkotta ún. „ötösfogat” tagjaként emlegették.

Nagy Imre oldalán

1952 őszétől kezdve helyzete kezdett megingani: a Népgazdasági Főtanácsot vezető Gerő Ernő rendszeresen szabotőrnek nevezte, amiért elutasította a testület irreális elképzeléseit. 1953 februárjában minden pártbéli és állami tisztségét elvesztette és „önkritika” gyakorlására kényszerítették; feltehetően őt szánták a moszkvai példát követő, zsidóellenes koncepciós per fővádlottjának, ami végül Sztálin halála miatt nem kezdődött meg. Ezután Nagy Imre kevésbé doktríner vonalához csatlakozott: miután 1954-ig a komlói szénbányákat igazgatta, az első Nagy Imre-kormányban a Minisztertanács Titkárságának vezetője lett (1954–1955). Nagy bukását követően ismét súlytalanná vált: a 1955–1956-ban a külkereskedelmi miniszter helyettese, majd 1956 júniusától a Szövetkezetek Országos Szövetségének elnöke lett. Nagy Imre körén belül azon kevesek közé tartozott, akik kapcsolatban álltak az 1956-os eseményekben fontos szerepet játszó Jurij Andropov szovjet nagykövettel. A forradalom alatt, október 26-án a Közellátási Kormánybiztosság elnökévé, majd október 28-án közellátási kormánybiztossá nevezték ki.

A forradalom után

November 4-én Nagy Imrével együtt a jugoszláv követségre menekült, ahonnan november 18-án távozott. Romániába, Snagovba internálták, ahonnan 1958 végén tért haza. A Nagy Imre-perből kihagyták, az Elnöki Tanács kegyelemben részesítette. 1957-ben megszüntették képviselői helyét is, és nem igazolták át az MSZMP-be. Ettől kezdve írással foglalkozott és haláláig nem játszott közéleti szerepet. 1973-ban, Nem a tejes csenget című, tervezett visszaemlékezése kapcsán izgatás miatt eljárást indítottak ellene. A könyv végül Vas halálát és a rendszerváltást követően jelent meg, Betiltott könyvem címmel.

Díjai, kitüntetései

• A Magyar Szabadság Érdemrend ezüst fokozata (1946)
• A Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztje a csillaggal és nagykeresztje (1947), középkeresztje (1949)
• A Kossuth-érdemrend II. osztálya (1948)
• A Magyar Népköztársasági Érdemrend I., II. és III. fokozata (1950)
• A Munka Vörös Zászló Érdemrendje (1954)
• Felszabadulási Jubileumi Emlékérem (1970)
• A Magyar Népköztársaság Zászlórendje, II. fokozat (1970)
• Szocialista Magyarországért Érdemrend (1978)

Főbb művei

Politikai írások

• Halhatatlan ifjúság (elbeszélések, Moszkva, 1944)
• Nemzetgazdaságunk helyzete és fejlődése (Bp., 1949)
• A hároméves terv befejezése: népünk győzelme (Bp., 1950)
• Az ötéves terv második évének feladatai (Bp., 1951)
• A Szovjetunió ötéves terve hatalmas lépés a kommunizmus építésének útján (Bp., 1952)
• A fény felé (regény, Bp., 1955)

Életrajzok

• Két igaz férfi. Marx és Engels életregénye (Bp., 1956)
• Hamburg fia. Ernst Thälmann élete (Bp., 1962)
• Esik eső karikára (Kossuth élete. Bp., 1965)
• Ha még egyszer azt üzeni (Kossuth Lajos élete 1849-1861. Bp., 1967)
• Annyi áldás szálljon rája (Kossuth Lajos élete 1861-től haláláig. Bp., 1968)
• Őfelsége szárnysegéde: Horthy Miklós (Bp., 1969)
• Horthy vagy a király (Bp., 1971)
• Horthy (2. átdolgozott, bővített kiadás. Bp., 1975)

Önéletrajzi jellegű munkák

• Tizenhat év fegyházban (börtönnapló, Moszkva, 1944)
• Hazatérés, 1944 (Bp., 1970)
• Viszontagságos életem (Bp., 1980)
• Akkori önmagunkról (Bp., 1982)
• Betiltott könyvem (szerk., előszót írta Veliky János. Bp., 1990)

Források

• Magyar életrajzi lexikon 1000–1990. Főszerk. Kenyeres Ágnes. Budapest: Akadémiai. Online hozzáférés
• A magyar irodalom története 1945–1975. Szerk. Béládi Miklós, Rónay László. Budapest: Akadémiai. 1990. Online hozzáférés
• Az 1947. szeptember 16-ra Budapestre összehívott Országgyűlés almanachja. Főszerk. Marelyn Kiss József, Vida István. Budapest: Magyar Országgyűlés. 2005. Online hozzáférés
• Romsics Ignác: Magyarország története a XX. században. Budapest: Osiris. 2005.
• Gyarmati György: A Rákosi-korszak. Budapest: ÁBTL-Rubicon. 2011.