Penyige

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Penyige
A Lekvárium épülete
A Lekvárium épülete
Penyige címere
Penyige címere
Közigazgatás
Ország  Magyarország
Régió Észak-Alföld
Megye Szabolcs-Szatmár-Bereg
Járás Fehérgyarmati
Jogállás község
Polgármester Juhász Gyula[1]
Irányítószám 4941
Körzethívószám 44
Népesség
Teljes népesség 712 fő (2015. jan. 1.)[2]
Népsűrűség 39,02 fő/km²
Földrajzi adatok
Terület 18,89 km²
Időzóna CET, UTC+1
Elhelyezkedése
Penyige (Magyarország)
Penyige
Penyige
Pozíció Magyarország térképén
é. sz. 47° 59′ 55″, k. h. 22° 34′ 07″Koordináták: é. sz. 47° 59′ 55″, k. h. 22° 34′ 07″
Penyige (Szabolcs-Szatmár-Bereg megye)
Penyige
Penyige
Pozíció Szabolcs-Szatmár-Bereg megye térképén
Penyige weboldala
Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Penyige témájú médiaállományokat.

Penyige község Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében, a Fehérgyarmati járásban.

Fekvése[szerkesztés]

Szabolcs-Szatmár-Bereg megye délkeleti részén, a Szatmári-síkságon, Fehérgyarmat mellett található település. Fehérgyarmattól 5 km, Kisartól 10 km, Csengersimától 24 km, Mátészalkától 23 km távolságra található. Közúton elérhető a 491-es főúton; vonattal a Mátészalka–Zajta-vasútvonalon.

Története[szerkesztés]

Penyige nevének első írásos említése 1181-ből ismert. 1332-ből a neve Penge formában maradt meg, 1435-ben Penige alakban jegyezték fel. Ekkor már egyházas hely volt, Jakab nevű papja 40 dénár pápai tizedet fizetett.

A település a Domahidy család ősi birtokaként ismert. 1423-ban Domahidy Lászlót és rokonát, Istvánt fej- és jószágvesztésre ítélték, ekkor a település egyharmada maradt Domahidy Györgyé, kétharmadát a Kölcsey családbeliek kapták meg. Domahidy György a birtokrészét 1427-ben Csáky Istvánnak, majd 1446-ban az Ujhelyi családnak zálogosította el. 1515-ben az Újlakyak és Ungai Hajas Tamás, 1517-ben Gúthy Ferenc és Imre, 1543-ban Nyikey András és Ifjú Márton, 1581-ben Kóródi István, 1583-ban pedig Dannyay István és Kende Vid kaptak benne résztulajdont.

1630-ban Mosdóssy Imre, majd 1638-ban Szuhay Gáspár, Mátyás és Anna az egész helységet megkapták királyi adományként. A 18. században a Lővey, Kállay, Jármy, Bessenyei, Orosz és Tőrös családok birtoka volt. A 19. században az Isaák és Patay családok, majd a század végén a Vállyi családbeliek birtokolták; a 20. század elején Vállyi János örököseinek birtoka volt.

A község határában található dűlőnevek egyike a Silyedés, melynek mondája után írta Tompa Mihály a Sülyedés című népregéjét.

Itt található a Szenke nevű holtág is, amelybe egy alkalommal, 1905-ben 9 kislány fulladt bele csónakostul. A szerencsétlenséget megörökítő népballada máig fennmaradt.

Népcsoportok[szerkesztés]

2001-ben a település lakosságának 98%-a magyar, 2%-a cigány nemzetiségűnek vallotta magát.[3]

Nevezetességei[szerkesztés]

  • Református temploma – 1893-ban épült, eklektikus stílusban.
  • A Penyigei ballada című népi költeményben megénekelt 9 kislány síremléke a református temetőben.
  • A Millennium tiszteletére emelt harangláb és a lélekharang.
  • Helytörténeti kiállítás
  • Lekvárium – ahol a környék dzsungelgyümölcsöseiben termett penyigei szilva történetét, feldolgozását mutatják be.
  • A településen 2000 augusztusa óta minden évben megrendezik a Szenke-parti nagyvásárt, melyben szabad tűzön készítik a környék hagyományai szerint készült ételeket, mint például a kemencében sült kapros-túrós lángost, vagy a penyigei kötött tésztalevest, tengerivel töltött káposztát és „rongyoslapókát”, melyeket bárki megkóstolhat. De az üstökben rotyog a helyben főzött szilvalekvár is, melyet a vidék hírességeiből, a penyigei- és nemtudomka-szilvákból készítenek.

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. Penyige települési választás eredményei (magyar nyelven) (html). Országos Választási Iroda, 2010. október 3. (Hozzáférés: 2012. január 8.)
  2. Magyarország közigazgatási helynévkönyve, 2015. január 1. (magyar és angol nyelven). Központi Statisztikai Hivatal, 2015. szeptember 3. (Hozzáférés: 2015. szeptember 4.)
  3. A 2001-es népszámlálás nemzetiségi adatsora

Külső hivatkozások[szerkesztés]

Kapcsolódó szócikkek[szerkesztés]