Rézbánya

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Rézbánya (Băița)
Katolikus templom
Katolikus templom
Közigazgatás
Ország  Románia
Fejlesztési régió Északnyugat-romániai fejlesztési régió
Megye Bihar
Rang falu
Községközpont Diófás város
Irányítószám 415401
SIRUTA-kód 26948
Népesség
Népesség 552 fő (2011. okt. 31.)[1]
Magyar lakosság -
Földrajzi adatok
Időzóna EET, UTC+2
Elhelyezkedése
Rézbánya (Románia)
Rézbánya
Rézbánya
Pozíció Románia térképén
é. sz. 46° 29′, k. h. 22° 35′Koordináták: é. sz. 46° 29′, k. h. 22° 35′
Rézbánya környéke 1782–85 körül

Rézbánya (románul: Băița) falu Romániában, Bihar megyében.

Fekvése[szerkesztés]

A Bihar-hegységben, Vaskohtól 18 kilométerre keletre fekszik. Jelentős ásványlelőhely (az agalmatolit biharit nevű változata, szaibélyit, stromeyerit).

Története[szerkesztés]

1585-ben Rezbanya, 1599-ben Kys Banya néven említették. (Az utóbbi név román nevével párhuzamos jelentésű.) A török időkben megszűnt benne a bányaművelés, 1726-ban birtokosa, a nagyváradi római katolikus püspökség indította újra. 1744 után a püspökség vaskohi uradalma két ispánsága közül az egyiknek lett a székhelye. 1751-ben a bányákban részesedést szerzett a királyi kincstár. Az Antal-tárnában 1755-ben már ólomércet termeltek ki. Német bányászai számára 1793-ban római katolikus plébániát szerveztek.[2] A helyben bányászott réz- és ezüstércet a gyulafehérvári pénzverdének adták el, az ólmot helyben dolgozták fel.[3] 1828-ban 995 lakosa volt, vásárait 79 falu lakói látogatták rendszeresen. 1840-ben 227 bánya- és kohómunkás és 25 fuvaros dolgozott benne. 1849. május 22. után ide helyezték át a Zarándból kivont Reviczky-szabadcsapatot. 1863–64 és 1870 között a bányászat ideiglenesen szünetelt, majd a magyar állam indította újra a Mélyvölgybánya nevű tárnát. Ortodox román lakosságának többsége a nagyváradi római katolikus püspök 1876-os vizitációját követő három évben tért át a görög katolikus hitre.[4] 1880-ban 1567 kg ezüstöt, 5326 kg ólmot és 7399 kg rezet termeltek ki. 1899-ben a Gizella- és a Réz-bányában megkezdték a márvány bányászatát. Az 1900-as évekig közigazgatásilag két részből, Rézbányaváros-ból és Rézbányafalu-ból állt. 1935-ben az Aurum cég kezdett bányáiban molibdént és bizmutot bányászni, 1937-ben összesen 27 tonnát. 1938-ban flottáló üzemet is létrehoztak. 1959–60-ban megnyitották az 1 Molibden aknát, majd hamarosan másik kettőt. A molibdén- és bizmutbányászat az 1970-es években ért csúcspontjára.

A második világháború után külterületén hozták létre Diófást. Rézbányától két és fél kilométerre északra a Sovrom–Kvarțit szovjet–román vállalat kezdte meg 1952-ben az uránérc felszíni és felszín alatti bányászatát. A kinyert érc nagy részét közvetlenül a Szovjetunióba szállították, és e célból a Stej és Szegyest közötti Dumbrava fennsíkon repülőteret is kialakítottak. Az uránércbányászat miatt a vidék lakossága sokszorosára duzzadt. 1960 után csökkent a termelés, bár 1962-ben megnyitották az Avram Iancu bányát. Gheorghe Gheorghiu-Dej 1965-ben felmondta a szovjetekkel kötött uránbányászati szerződést, ezután az ércet Földvár mellett dolgozták föl. 1985-ben itt hozták létre Románia egyetlen atomtemetőjét az egykori uránbánya két tárnájában, 840 méteres magasságban.[5] 1970 körül a településtől öt kilométerre kőbányát is nyitottak, ahol fehér díszítő mészkövet termelnek ki.

Lakossága[szerkesztés]

  • 1842 előtt 1039 ortodox és 308 római katolikus lakosa volt.[6]
  • 1910-ben 689 lakosából 551 volt román, 114 magyar és 23 német nemzetiségű; 353 görög katolikus, 189 ortodox, 126 római katolikus és 13 zsidó vallású.
  • 2002-ben 598 lakosából 586 volt román, 7 német és 5 egyéb nemzetiségű; 453 ortodox, 75 görög katolikus, 39 pünkösdi és 29 római katolikus vallású.

Látnivalók[szerkesztés]

Gazdaság[szerkesztés]

Rézbányán születtek[szerkesztés]

Források[szerkesztés]

  1. Populaţia stabilă pe judeţe, municipii, oraşe şi localităti componenete la RPL_2011 (román nyelven). Nemzeti Statisztikai Intézet. (Hozzáférés: 2014. február 4.)
  2. Márki Sándor: A Fekete-Körös vidéke. Nagyvárad, 1877, 99. o.
  3. Verner Sebestyén: Bihar megye erdőségeinek rövid leirása. Erdészeti Lapok 1863, 376. o.
  4. Ștefan Lupșa: Istoria parohiei Ștei. Beiuș, 1942, 98–99. o.
  5. A létesítmény ismertetése (románul)
  6. Universalis schematismus ecclesiasticus venerabilis cleri romano- et graeco-catholici (...) pro anno 1842/3 redactus
  7. www.bbhrocks.ro (románul)

Külső hivatkozások[szerkesztés]