Kágya

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Nagykágya (Cadea)
Közigazgatás
Ország  Románia
Történelmi régió Partium
Fejlesztési régió Északnyugat-romániai fejlesztési régió
Megye Bihar
Rang falu
Községközpont Székelyhíd
Irányítószám 417436
SIRUTA-kód 30933
Népesség
Népesség 1095 fő (2011. okt. 31.)[1]
Magyar lakosság 930
Földrajzi adatok
Tszf. magasság 118 m
Időzóna EET, UTC+2
Elhelyezkedése
Nagykágya (Románia)
Nagykágya
Nagykágya
Pozíció Románia térképén
é. sz. 47° 18′ 42″, k. h. 22° 03′ 38″Koordináták: é. sz. 47° 18′ 42″, k. h. 22° 03′ 38″

Kágya (románul Cadea) falu Romániában, Bihar megyében, az Érmelléken.

Fekvése[szerkesztés]

Bihardiószegtől északkeletre fekvő település. Az Ér mellett, az Érmelléki-hegyek tövében terül el.

Története[szerkesztés]

Nagykágya Árpád-kori település. Nevét 1278-ban említette először oklevél Kaga néven. 1278-ban Kaga (Kágya) az Egyedi monostor birtoka volt, melyet kegyurai, a Gutkeled nemzetségbeli Kozma és Iwanka a monostor érdekében védelmükbe vettek. 1285 körül Zalauch fia Albert a kunokkal leromboltatta. Ezért (Kágya és Ragáld lerombolásáért) kárpótlásul Pál krasznai ispán 60 M-t fizetett és 1 szolgát adott feleségével, fiaival, lányaival együtt. 1291-1294 között két faluból állt: Az egyik Kozmáé, a másik Chak ispáné volt. 1321-ben a rokon Odon fia Iuanca birtoka volt, a falut ekkor az egyedi apát pusztította el. 1332-1335 között a pápai tizedjegyzék szerint papja évi 6 garas pápai tizedet fizetett. Az 1404. évi adóösszeírásban még szerepelt neve, 1438-ban azonban már mint pusztát említették.

A 15. században a Jákó, Majosy és az Upory család birtoka volt, később a Lónyay család. Az 1860-as években gróf Pongrácz Ödön birtoka volt. A 20. század elején özv. gr. Pongrácz Vilmosnénak volt itt nagyobb birtoka és szép kastélya. A kastély földszinti részét még gróf Pongrácz Vilmos nagyapja: vásárosnaményi és nagylónyai Lónyay József császári és királyi kamarás építtette 1820-ban. A földszintes kastélyt gr. Pongrácz Vilmos 1895-ben emeletesre építtette át és teljesen átalakítva, főúri kényelemmel rendezte be. A kastélytól nem messze, a szép angol park volt, melyben a díszes családi sírkápolna állt, mely római katolikus templomul is szolgált.

A 20. század elején Bihar vármegye Székelyhidi járásához tartozott.

1910-ben 702 lakosából 666 magyar, 11 román, 3 német, 22 egyéb nemzetiségű volt. Ebből 495 református, 97 római katolikus, 74 görög katolikus volt.

Kóly[szerkesztés]

Kóly 1920 előtt önálló település volt, 1920 után egyesült Kis- és Nagykágyával Kágya néven. Nevét 1326-ban említette először oklevél Cool alakban. 1415-ben Kol, 1488-ban Cool, 1692-ben Koly, 1808-ban Koly h., Koj vel Koju val, 1913-ban Kóly néven volt említve.

1326 előtt a Pok nemzetségből származó Meggyesi Miklós vajda birtokában volt, aki 1326-ban 70 M-ért zálogba adta a Gutkeled nemzetségbeli Diószegi Dorogh fiainak. 1326-ban azonban Miklós fiai végleg lemondanak róla Dorogh unokái javára (Gy 1: 635).

1851-ben Fényes Elek írta a településről: „Kóly, Bihar vármegyében, hegytetőn. Lakja 758 lélek, kik keveset kivéve reformátusok. Határa 3100 hold, ... A rétek közt van egy régi várnak mardványa, melly a mostani laksoktól Zólyom várának nevezetik. Birtokosai a három ágon, ugymint Komáromy György, Sándor és József után származó számos közbirtkosok, mint: Domokos, b. Döry, Komáromy, Péchy, Fényes, Szunyogh, Sárközy, Sombory, Gulácsy, Décsey, Báthy, Barcza, Marsó, Halmágyi, Sréter, Thury, Becsky, Simonfy, Paksy stb.”

A trianoni békeszerződés előtt Bihar vármegye Székelyhidi járásához tartozott.

1910-ben 720 magyar lakosa volt, melyből 52 római katolikus, 621 református, 21 izraelita volt.

Gazdaság[szerkesztés]

A lakosság fő tevékenysége a szőlő- cseresznye- alma és barack termesztés.

Közlekedés[szerkesztés]

A települést érinti a Nagyvárad–Székelyhíd–Érmihályfalva–Nagykároly–Szatmárnémeti–Halmi–Királyháza-vasútvonal.

A 19-es országút halad át a falun.

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. Populaţia stabilă pe judeţe, municipii, oraşe şi localităti componenete la RPL_2011 (román nyelven). Nemzeti Statisztikai Intézet. (Hozzáférés: 2014. február 4.)

Források[szerkesztés]