I. István magyar király

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
(I. István szócikkből átirányítva)
I. István
I. István egyetlen fennmaradt korabeli ábrázolása a koronázási paláston látható
I. István egyetlen fennmaradt korabeli ábrázolása a koronázási paláston látható

Magyar fejedelem
Uralkodási ideje
9971000
Elődje Géza
Utódja nem volt
Magyarország királya
Uralkodási ideje
10001038
Koronázása Esztergom
vagy Székesfehérvár[1]
1000. december 25.
(a Gergely-naptár
szerint: 1001. január 1.)
Örököse Imre
Elődje nem volt
Utódja Péter
Életrajzi adatok
Uralkodóház Árpád-ház
Született 969980 között
Esztergom vagy Székesfehérvár[2]
Elhunyt 1038. augusztus 15. (69 évesen)
Esztergom vagy Székesfehérvár
Nyughelye Nagyboldogasszony-bazilika, Székesfehérvár
Házastársa Gizella (995-1038)
Gyermekei Ottó, Imre
Édesapja Géza
Édesanyja Sarolta
I. István aláírása
I. István aláírása

I. (Szent) István, születési nevén Vajk (969 körül – 1038. augusztus 15.) az utolsó magyar nagyfejedelem és az első magyar király. A keresztény magyar állam megteremtője, az egyik első magyar katolikus szent, a magyar és az európai történelem kiemelkedő alakja.

Liudolf Gizellát, II. Henrik bajor herceg lányát 995 körül vette feleségül. Már apja, Géza 997-es halálától magyar fejedelem, majd 1000 karácsonyán történt megkoronázása által "Isten kegyelméből" Magyarország királya. A magyarok országát, a magyar törzsek szövetségéből kialakult nagyfejedelemséget egységes keresztény királysággá szervezte át. Ez az államalakulat 1028-tól az egész Kárpát-medencére kiterjedt és a 20. századig fennmaradt. Az általa meghirdetett új politikai irányvonalnak ellenszegülő magyar törzseket fegyverrel és békés úton egyaránt hódoltatta, az ellene irányuló lázadásokat leverte.

Az ezeréves magyar törvénytár az általa alkotott törvényekkel kezdődik. Az államszervezet kiépítésével párhuzamosan megszervezte a magyar keresztény egyházat, ezért ő és utódai viselhették az apostoli király címet. Magyarországon minden év augusztus 20-a, 1083-as székesfehérvári szentté avatásának évfordulója 1771 óta – kisebb-nagyobb megszakításokkal – nemzeti ünnep. Külföldön, mivel halála napján Nagyboldogasszony napja van, az azt követő napon, augusztus 16-án ünneplik. Mumifikálódott jobb keze, a Szent Jobb jelentős magyar nemzeti és katolikus ereklye.

Ifjúkora[szerkesztés]

Vajk születése, a Képes krónika miniatúrája

István születési dátumáról nincs pontos adat. Feltételezések szerint valamikor a 970 és 980 közötti időszakban születhetett, míg a 14. században írt Képes krónika 969-et adja meg születési dátumnak.[3] A helyszín szintén bizonytalan. A Hartvik-féle legenda említi Esztergomot, ám ez az adat István-korabeli forrással nem igazolható. A mai esztergomi székesegyház északi lépcsőtornya mellett helyezkedett el a Szent István protomártír-templom, amelyről egy 1397-es canonica visitatio (kánoni látogatás) azt mondja, hogy a mellette fekvő, kápolnává átalakított szobában született.[4] A helyet ma emléktábla jelöli.[5] Más források szerint Vajk Székesfehérvárott, apja palotájában látta meg a napvilágot.[6]

István apja az Árpád-házból származó magyar nagyfejedelem, Géza, anyja pedig az erdélyi II. Gyula Bizáncban, keleti rítus szerint megkeresztelkedett Sarolt nevű leánya volt. István anyai nagybátyja „Ifjabb” Gyula volt, aki születése környékén költözött át a tiszántúli területeiről Erdélybe.

Születésekor a türk eredetű Vajk nevet kapta, mivel a mainzi érsek által a magyarok számára küldött térítő, Brúnó püspök ekkor már nem tartózkodott a Kárpát-medencében. László Gyula történész szerint török eredetű volt a Vajk, a név feltehetően a török hős, vezér jelentésű szóból származik. Ilyen módon a török bej szó rokona. Az eredetileg gazdag jelentésű szó a magyarban () és a törökben is nemzetségfő jelentésűvé vált.[7][8]

Benczúr Gyula 1875-ös Vajk megkeresztelése című munkája, amely verzió szerint Adalbert keresztelte meg

Apját, Gézát és családját, mint például az ő öccsét, Mihályt, kérésére a német-római császár, I. Ottó által 972-ben a Magyar Fejedelemségbe küldött Brúnó püspök keresztelte meg. Géza a keresztségben az István nevet kapta. Azon vita folyik, hogy fia, Vajk ekkor élt-e már. Ennek az elméletnek két tény is ellentmond. Az egyik az, hogy egyes források 975-re teszik Vajk születését, a másik pedig az, hogy ha ilyen korán áttért volna a keresztény hitre, nyugaton nem Vajkként ismerték volna még sokáig.

Szent Adalbert prágai püspök életrajza szerint ő gondoskodott István keresztény szellemű taníttatásáról, és ő volt az is, aki megkeresztelte valószínűleg 994 és 996 között. Az a tény ugyanis, hogy német földön még évtizedekkel később is Vajkként beszéltek róla, ezt a későbbi időpontot erősíti.[9] Emellett több forrás, kútfők, a legkorábbi István-legenda, illetve egy 14. századi krónika is említi Vajk keresztelőjének nevét, Adalbertet. Névadója az első keresztény vértanú, István volt, vagy éppen Géza keresztségben kapott nevét örökölte (Sztephanosz, magyarul: István). Adalbert szerepének viszont ellentmond, hogy ő ugyan 983-tól volt prágai püspök, de ezután egy ideig ott is tartózkodott, majd 989 és 994 között Rómában élt, az aventinusi Szent Elek és Bonifác apátságban. 994-ben visszatárt Prágába, majd rövid magyarországi tartózkodása után, 995-ben újból Rómába.[10] Így tehát nem lehet pontosan tudni, ki és mikor keresztelte meg Istvánt, de sem Brúnó és sem Adalbert nem tűnik valószínűnek.[9][11] A Képes krónika szerint az Itáliából származott Deodatus gróf volt Szent István keresztapja, akit a herceg „Tatá”-nak hívott (a hagyomány szerint Tata város róla kapta nevét).[12]

Uralkodása[szerkesztés]

Fejedelemsége[szerkesztés]

Az István mellett harcoló bajor származású Vencellin ispán lefejezi Koppány vezért. A Képes krónika ábrázolása

István atyja életében a Nyitrai Hercegség ura volt, majd 997-ben, Géza fejedelem halála után követte őt a fejedelmi székben. Géza azért, hogy fia számára biztosítsa a trónt halála után, megeskette a főurakat, hogy fiát támogatják. Azonban mikor Géza meghalt, Koppány bejelentette igényét a fejedelmi trónra. Koppány az apja, Tar Szerénd és Géza által kötött szerződés értelmében a Balatontól délre eső területek ura volt. Igényét a trónra a szeniorátus és a levirátus – István megözvegyült édesanyját, Saroltot feleségül kívánta venni[megj 1] – jogára való hivatkozással indokolta. Koppány mellé sorakoztak fel a régi rend és a törzsi szabadság hívei, akikben az ellenállást az is fokozhatta, hogy István körül nagy számban csoportosultak idegen nemzetiségűek, főleg németek.

István hadait német hadvezérek, mint például Hont (Hunt), Paznan (Pazman), Vencellin, Orci irányították. A sereg magyar fegyveresekből és a feleségével, Gizellával az országba érkező német lovagokból és azok kíséretéből felállított a korban modernnek számító nehézlovas elithaderőből állt.[13] A döntő ütközet helyére nincs mindent kizáró bizonyíték, de feltételezések szerint valahol Veszprém közelében került rá sor, ahol István megverte a Koppány elavultnak számított könnyűlovas seregét, a csatában Koppány is életét vesztette, Vencellin ölte meg.[megj 2] István Koppány testét felnégyeltette, és testrészeit hónapokig kifüggesztve tartották az ország négy várának kapuja felett – Győr, Esztergom, Veszprém és Gyulafehérvár[14] – jelezve, hogy mi vár az királlyal ellenszegülőkre, utóbbi városban kifejezetten az erdélyi gyula figyelmeztetésére. Ezzel István ősi emberi és magyar törvényt szegett meg, amely szerint a halottakat el kell temetni. Ez a tette azonban elrettentésre szolgált, kegyetlen bánásmóddal fenyegetve azokat, akik nem engedelmeskednek a királyi hatalomnak.

István és Koppány harcában nemcsak az forgott kockán, hogy ki lesz a magyar nép tényleges hatalommal felruházott vezetője, hanem a keleti és nyugati orientáció kérdése is eldöntésre várt. Koppánnyal – aki bizánci rítus szerint megkeresztelkedett – valószínűleg a bizánci politikai érdekek erősödtek volna, míg István győzelmével a német befolyás nyerhetett nagyobb teret. A Kárpát-medence geopolitikai helyzete folytán a kor két nagyhatalma közé ékelődve irányt kellett ugyanis választani, hiszen az állam, vagy a magyarság léte is múlhatott ezen. Koppány esetleges győzelmének hatásait nehéz lenne megítélni. A Koppány által vezetett magyar fejedelemség éppúgy az ő további személyes bel- és külpolitikájának sikerétől függött volna, ahogyan az az István vezette állam esetében is kialakult, csak nála az erős német befolyás miatt a nyugati mintára jobban hasonlító keresztény állammá alakult a Magyarország.[9][15]

Koronázása[szerkesztés]

István király a trónon a koronázási jelvényekkel. A Képes krónika miniatúrája

István el akarta magát ismertetni az ország határain túl is, mint „Isten kegyelméből uralkodó királyt”, aki nem csak a turulmadár jóslata következtében gyakorolja a hatalmat népe felett, ami csak a pogány uralmi megerősítést adhatta István számára. Ennek érdekében 999-ben Asztrik pannonhalmi apátot küldte Rómába, hogy az ott időző III. Ottó német-római császárral tárgyaljon. A kortárs Theotmár merseburgi püspök legalábbis így írt róla.[16] István szentté avatása előtt a Hartvik-féle legenda már arról tudósít, hogy II. Szilveszter pápa volt a követjárás célja, akitől koronát és apostoli áldást nyert, és a Magyar Fejedelemség belépett az európai keresztény nemzetek sorába, ezen belül is a nyugati kereszténység felé orientálódott. A pápai levéltár mindenesetre nem tudott erről, és jóval későbbiek az első lateráni említései. II. Szilveszter – mint Ottó kreációja – egyébként sem léphetett ilyen jelentőségű ügyben önállóan.

István megkoronázása, Melocco Miklós szobra az esztergomi várhegyen. Azt a változatot ábrázolja, miszerint Istvánt Esztergomban koronázták királlyá

Mindezek mellett az ezeréves hagyományokra épülő mai álláspont szerint István megtartotta függetlenségét, és nem lett a császár hűbérese, bár a korona – amely az általános vélekedés szerint nem azonos a ma Szent Korona néven ismert uralkodói jelvénnyel – elfogadása az európai hatalmi rendszerbe tagozódás jelképe volt. Ezzel megalakult a keresztény, független Magyar Királyság. Ekkor már állt a veszprémi püspökség, és a győrinek is megvetették az alapjait.

A koronázás időpontjául a krónikák és az évkönyvek hol az 1000., hol az 1001. évet adják meg. A pécsi püspökség alapítólevelének dátumából kiderül, hogy 1009. augusztus 23-án István király uralkodásának 9. évében volt, a koronázás tehát 1000. augusztus 23. és 1001. augusztus 22. között történt. A 11. és a 12. században vezetett királylajstrom szerint, amely tartalmazta István uralkodásának hosszát év-hó-nap-ban megadva, a koronázás és a halál között hét hónap és tizennégy nap telt el. Halála augusztus 15-re esett, így a koronázás dátumául 1001. január 1. adódik. Ez összhangban lenne az ezredforduló világvége-várásával, amely nyilvánvalóan nem következett be január 1. eljövetelével, és így megeshetett a koronázás. Ez továbbá összhangban van azzal a ténnyel is, hogy az István koronázását támogató III. Ottó császár 1000. augusztus 14. és 1001. február 15-ig Rómában tartózkodott. [17] A 11. században az év kezdete Jézus születésének napja, tehát az 1001. év első napja 1000. december 25. volt. A koronázási szertartásra egyesek szerint Esztergomban, más feltételezések szerint Székesfehérvárott került sor.[18]

Belpolitikája[szerkesztés]

István győzelme anyai nagybátyja, Gyula vezér felett 1003-ban Erdélyben. A Képes krónika ábrázolása
István király győzelme 1015-ben Bizánc szövetségeseként Keán bolgár vezér fölött a Képes krónika illusztrálásban

A koronázását követően István a Magyar Királyság első uralkodója lett, ám tényleges hatalmának megszilárdításáért még tennie kellett, le kellett győznie törzsi ellenfeleit. A harcokat elsőként 1003-ban indította meg Erdély ellen, ahol a saját nagybátyja, az „Ifjabbik” Gyula ellen kellett megküzdenie. Győzelme után őt a családjával együtt fogságba ejtette, sóbányáit elkobozta, országát beolvasztotta sajátjába, és ott is megkezdte a keresztény hittérítést. Nem sokáig volt fogoly, mert Merseburgi Thietmar szerint Vitéz Boleszló lengyel fejedelemhez szökött, aki egy elfoglalt felvidéki magyar erődítményt bízott rá, ahová viszont István utánaküldte a feleségét. István idővel kiverte az elfoglalt erődítményből.[19] István Észak-Erdély elfoglalása után megalapította az erdélyi püspökséget, továbbá létrehozta Doboka vármegyét és várispánságot. Doboka ispán Csanád apja volt, valószínű, hogy ő vezette István hadait az 1003-as hadműveletek során. Az erdélyi püspökség jelentősége az volt, hogy négyre emelkedett a magyar egyházmegyék száma, és a kánonjog szerint ennyi kell egy önálló egyháztartomány létrehozásához.

Uralkodása során István még két törzsi állammal számolt le. Nem tudni pontosan a feltehetően bolgár Keán elleni hadjárat idejét, de vélhetően nem sokkal az erdélyi után történt. Keán dél-erdélyi nagyúr volt, aki a 10. század vége óta magyar törzsfőként viselkedett, és már Gézával is szembeszállt. Keánt alattvalói vajdának hívták, miután István legyőzte és megölte, helyére ispánt (gyulát) helyezett. Az új ispánt a nép továbbra is vajdának hívta, ebből alakult ki az erdélyi vajdaság intézménye. István 1008-ban a fekete magyarok ellen is viselt hadat. A fekete magyarok feltehetően a Délkelet-Dunántúlon élő idegen etnikumú katonai segédnépekkel, a kavarokkal vagy kabarokkal azonosak. Az ő területükön alapította meg 1009-ben a pécsi püspökséget, és talán a kalocsai érsekség is ennek a győztes háborúnak köszönheti megalakulását. A fekete magyarok területén alakította ki Baranya és Tolna, valamint Bodrog és Bács vármegyéket.

István azonban nem csak fegyverrel teremtett rendet országában. Mivel lánytestvéreinek kiházasítása is rámaradt, ebben is igyekezett politikai célokat szem előtt tartani. Az egyes feltételezések szerint Sarolta nevezetű húgát a Felvidéken élő kavar törzsrész vezetőjéhez, Aba Sámuelhez adta feleségül. Ezzel sikerült elérnie azt, hogy a sógorával nem kellett fegyveresen szembeszállnia, és ezzel Sámuel országrésze szintén beolvadt Istvánéba, cserébe pedig István a német mintára alapított palotaispáni (palotagróf) címmel ruházta fel. Mindennek a feltétele az volt, hogy Sámuel térjen át a keresztény hitre. A házasság révén István országa 1010-re kiterjedt a Mátra vidékére is, ahol megalapította az egri püspökséget, illetve létrehozta Újvár vármegyét. Másik testvérét, Ilonát 1009-ben adta feleségül a velencei dózséhoz, az Orseolo Ottóhoz. Az ő házasságukból született Orseolo Péter, István későbbi utódja is. Ezzel a házassággal István elérte, hogy rendeződött a régóta rossz magyar–bizánci viszony, hiszen Velence a Bizánci Birodalom hűbérese volt, a kapcsolat a következő évtizedben pedig már szövetségi szintre jutott. Szintén békés úton egyezett ki a Körös-vidék törzsfőjével, Vatával, akinél elérte, hogy felvegye a kereszténységet. Ajtony vezér a Maros vidéken építette ki erős törzsi államát. Ő Istvántól függetlenül vette fel a görög rítus szerinti kereszténységet, de nem igazán élt a hit szabályai szerint, ugyanis egyszerre hét felesége is volt. A király 1028-ban lépett fel Ajtony ellen. A hadak élére Csanádot, Doboka fiát állította, aki győzelmet aratott a marosvári nagyúr felett, és ő maga vetett véget a törzsfő életének és államának. A területen újabb püspökség, a marosvári (ma Szeged-Csanádi) létesült, valamint megalapították a hadvezérről elnevezett Csanád vármegyét. Ezzel a győzelemmel lezárult az uralkodása alatti belháborúk kora, és István ténylegesen is az egész Kárpát-medencére kiterjedő ország ura lett.[9][20]

Külpolitikája[szerkesztés]

Szent István király ábrázolása a képes krónikában. Címereként a kettős kereszt (crux gemina) lett feltüntetve, amely valójában III. Béla címere volt

István egész uralkodását a Kárpát-medence egységének a megteremtése, illetve a kereszténység elterjesztése jellemezte. Ebből kifolyólag külpolitikájában alapvetően békére törekedett a szomszédaival, Gizellával kötött házassága is ezt a célt szolgálta, és II. (Szent) Henrik uralkodása alatt ez a dinasztikus kapcsolat biztosította is a békét a Német-római Birodalommal. A korszak másik nagyhatalmával, a Bizánci Birodalommal is békés kapcsolatokra törekedett, ezt támasztja alá, hogy bizánci szövetségben részt vett egy 1018-as bolgárok elleni hadjáratban. Lengyel–német–besenyő szövetségben egy kisebb létszámú magyar sereg részt vett a lengyel–orosz háborúban Kijev ostrománál.

Uralkodása során két fő ellenséggel kellett szembenéznie: a besenyőkkel és a németekkel. A nomád besenyők Erdélybe zúdultak be, de a gyulafehérvári ispán csapatai elűzték őket. A másik, sokkal nagyobb veszélyt jelentő ellenség a németek voltak. István sógorával, II. Henrikkel a bajor uralkodócsalád fiágon kihalt (1024), ezután a Német-római Birodalommal ideiglenesen megromlott a viszony, 1029 környékén német és főleg bajor csapatok többször fosztogatták a Fischa és a Lajta közét, amire válaszul a magyar csapatok is a bajor területekre való betörésekkel reagáltak. Erre való hivatkozással II. Konrád német-római császár 1030-ban megtámadta Magyarországot, azonban István a felperzselt föld taktikáját alkalmazva kiéheztette az ellenséget, majd Bécsnél be is kerítette a visszavonuló német sereget. A győzelemnek külön jelentősége az volt, hogy István országa bizonyította: képes megvédeni magát a külső ellenségekkel szemben is.

A következő évben, jóllehet II. Konrád először még újabb támadást tervezett, bajor közvetítéssel békét kötöttek egymással, sőt feltehetőleg II. Konrád kisebb területi engedményeket is tett a Fischa és a Lajta közén. Ebben valószínűleg szerepe volt Imre herceg 1031-es halálának, hiszen ezzel nőágon is kihalt a Konrádot megelőző bajor uralkodóház, és Istvánnak már nem lehetett jogcíme a német trónra.[9][21]

Egyházpolitikája[szerkesztés]

István és Gizella megalapítja az óbudai Szent Péter és Pál-templomot. A Képes krónika miniatúrája

István szüleinek, Géza és Sarolt egyházpolitikájának folytatásaként Esztergomban és Kalocsán érseki székhelyeket alapított, valamint püspökségeket szervezett országszerte. A feltehetően István általi alapítású egyházmegyék a két érseki rangra emelkedett esztergomin és kalocsain túl a veszprémi, a győri, az erdélyi, a pécsi, az egri, a csanádi, a váci és a bihari egyházmegyék. A falvakban is fellendült a hitélet, ugyanis az egyik híres rendelete alapján tíz falu köteles volt egy templomot építeni.

Koppány legyőzése után korábban tett fogadalmának megfelelően folytatta és befejezte a pannonhalmi bencés apátság építését. Ezenkívül megalapította a veszprémvölgyi apácakolostort, a bakonybéli apátságot és a pécsváradi monostort. Fölépíttette az esztergomi székesegyházat, a székesfehérvári koronázóbazilikát és az óbudai Szent Péter és Pál-templomot. Az apátságok, kolostorok keretén belül megindult a latin írásbeliség, iskolák működtek, és azok váltak a művelődés szellemi központjaivá. A szerzetesek ezekben az iskolákban az európai keresztény kultúrát tanították, diákjaikból pedig nemcsak a hittérítők kerültek ki, hanem a művelt, írástudó réteg, a király és a vármegyék fő emberei is. A papok és szerzetesek a vallásos szövegeken kívül, a jogi és politikai okmányokat is megfogalmazták. István bőkezűen adakozott az egyházaknak, gyakran látogatta őket. Kálti Márk munkájában, a Képes krónika szerint ezüst dinárokkal teli erszényt hordott az övén, és mikor szegényt látott, saját maga gondoskodott róla. A Kárpát-medencén áthaladó és a Szentföldre tartó zarándokokat fogadta a királyi udvarban, bőségesen ellátta őket és biztosította számukra az országon való biztonságos áthaladást. A Szentföldre illetve Rómába igyekvő magyar zarándokok számára pedig vendégházakat építtetett Konstantinápolyban, Jeruzsálemben, Ravennában és Rómában. A velencei szerzetes, a későbbi Szent Gellért, aki szintén zarándokként érkezett az országba, a pécsváradi monostorban tartotta első igehirdetését. Ezt követően mutatták be a királynak, aki itt marasztalta, és őt választotta fia nevelőjéül is. Gellért az egyházi reformmozgalom híveként Deliberatio című művében elítélte az erőszakos birtokszerzést és az ágyasságot épp úgy, mint a papi házasságot.[9][22]

Törvényei[szerkesztés]

Az István által 997 és 1038 között Esztergomban vagy Székesfehérvárott veretett dénár, melyen a "Lancea Regis", azaz királyi lándzsa, valamint a "Regia Civitas", azaz királyi város feliratok olvashatók

Istvánnak közvetlenül trónra kerülése után is meg kellett küzdeni ellenfeleivel, ám hogy a megszerzett területeket egyben tudja tartani és megfelelően tudja azokat működtetni, törvényeket kellett hoznia. Két törvénykönyvét ismerjük. Az Intelmek, vagy teljes címén a Szent István király intelmei Imre herceghez, sokáig a törvények kategóriába sorolták, ám ez valójában egy „királytükör, melyet feltehetően még életében írásba foglalták.

Az első törvénykönyv I. István idejében keletkezett vagy nem sokkal a halála után foglalták írásba, míg a második törvénykönyvet feltehetően I. András idejében szerkeszthették egybe. Legrégibb, bár nem teljes szövegét Wilhelm Wattenbach német tudós fedezte fel 1846-ban a stájerországi admonti kolostor könyvtárában egy 12. századi kódexben. A törvények megalkotása német mintára történt, de a cikkelyekben a sajátos magyarországi viszonyokat is figyelembe vette. A kereszténység megerősítésére, az egyházi tulajdon védelmére törekedett, az egyik törvénycikk (a Corpus Juris Hungarici szóhasználata szerint fejezet) például arról rendelkezik, hogy minden 10 falunak egy templomot kell építenie és papját eltartani. De kötelezővé tette a misére járást is vasárnaponként. István törvényei a tulajdonviszonyok átalakítása érdekében megváltoztatták az öröklésre vonatkozó addigi magyar szokásokat is, védve ezáltal a magántulajdont, illetve megszüntetve a levirátust. Megszervezte az udvar adminisztratív szervezetét. A világi hatalom központjává Székesfehérvárt, egyházi központtá Esztergomot tette meg. Megkezdte a pénzverést, és kivetette az első adókat. Míg az államalapításig külföldi pénzeket, de leginkább állatpénzt (tinót) használtak, most a fő forgalmi pénz az ezüstdénár lett. Megszüntette a vérségi alapon felépült társadalmi rendet, és területi alapra helyezte az igazgatást. Ezzel elérte a nomád népek letelepedését és a földművelés vált az emberek fő megélhetési forrásává, tehát nemcsak politikai változás következett be, hanem jelentős életmódváltozáson is keresztülment a magyar nép. A földek nagy része királyi birtok lett, amelyekből adományokat és ezen felül tisztségeket (ispánságokat) juttatott híveinek. Ezzel magához tudta kapcsolni őket, mert a tisztségeket épp ilyen könnyen el is lehetett veszíteni, így kialakult egy modernebb, területi alapon szervezett rendszer.[9]

Halála[szerkesztés]

A szentséggel és kegyelemmel teljes szent istván király azután országlásának negyvenhatodik évében, a boldogságos, mindenkoron szűz mária mennybemenetelének napján kiragadtatott e hitvány világból és a szent angyalok társaságába került. Eltemették a fehérvári bazilikában, amelyet ő maga építtetett isten szentséges anyja, a mindenkoron szűz mária tiszteletére. Sok jel és csoda történt ott e szent istván király érdemeinek közbenjárására, a mi urunk jézus krisztus dicsőségére és magasztalására, aki áldott legyen örökkön örökké, Ámen.
Képes krónika (Geréb László fordítása)
I. István magánegyháza, a későbbi koronázótemplom, a székesfehérvári Nagyboldogasszony-bazilika (a Képes krónika iniciáléja)

Utolsó éveiben István a felesége, Gizella és a trónra jelölt Péter között kialakult feszült viszonyt szomorúan szemlélte. Mindent megtett, hogy összebékítse a két felet, de ezen próbálkozásai nem jártak sikerrel. Élete vége felé 1031 után egy merényletet kíséreltek meg ellene. A forrás arról számol be, hogy a palota négy főembere látván a meggyengült királyt megpróbálták megölni Istvánt, ám mikor az alvó király mellé lopakodtak, a kard a földre hullott, és a király felébredt. A merényletet Vazullal, István unokatestvérével hozták kapcsolatba. Büntetésül az elkövetőket a király megvakíttatta, és "bűnös karjukat" levágatta.[23] Élete végén még egyszer megmutatta, hogy képes erős kézzel irányítani az országot. A békés szándékkal a Magyar Királyságba érkező besenyők ellen erőszakkal fellépő határvédőkre szabott ki példás büntetést: kettesével köttette fel őket szerte az országban.[9][24]

Végül 1038. augusztus 15-én halt meg. Végakaratának megfelelően az általa Székesfehérvárott alapított Nagyboldogasszony-bazilikában helyezték örök nyugalomra. Halálának helyszínét egyetlen leírásban sem olvashatjuk konkrétan. Források említik, hogy palotájának nagyjai ágyához gyűltek halálakor, tehát minden bizonnyal a két főváros egyikében, Esztergomban vagy Székesfehérvárott halhatott meg. Egy legenda szerint testét halála után Székesfehérvárra vitték. Továbbá betegsége és fájó lába utalhat az Esztergom környéki hévizekre. Leírásokból azonban tudjuk, hogy öregkorának nagy részét Székesfehérvárott töltötte el a fia halála okozta gyászba borulva. [25]

Családja[szerkesztés]

Házassága[szerkesztés]

A fiatal István még apja, Géza élete során megházasodott. Felesége a legősibb német-római császári dinasztiának számító Szász-házból származó Gizella lett. Apja a német ellenkirály, a később csak a „Civakodó” jelzővel illetett, II. Henrik bajor herceg, anyja a Burgundi-házból származó Gizella bajor hercegné volt. Apja már nem élt amikor a magyar követek megérkeztek Regensburgba a házassági ajánlattal, így az akkor már uralkodó testvérétől, a később szenté is avatott II. Henrik német császártól kérték meg Gizella kezét. A hagyomány szerint Adalbert prágai püspöknek szerepe volt a frigy létrejöttében. A házasságkötésre 996-ban került sor, a bajor hagyomány szerint a Scheyern település bencés apátságában.[26] A bajorországi esküvőt követően Gizellával számos német udvarhölgy és lovag érkezett az országba. Az ekkor még fejedelemasszonynak számító Gizella férje megkoronázását követően Magyarország első királynéja lett. Német krónikások feljegyezték, hogy a bajorok a házasságtól a kereszténység gyors terjedését várták, és ennek érdekében minden segítséget igyekeztek megadni a magyaroknak. Gizellával együtt jelentős számban érkeztek bajor papok, lovagok és mesteremberek az országba, és ha kellett, fegyverrel is támogatták Istvánt.[27]

Utódlása[szerkesztés]

István és Gizella házasságából feltehetően több gyermek született, egyes elméletek szerint két fiú és három lány. A két fiú név szerint is ismeretes, egyikük Ottó, másikuk – akit 1083-ban szentté avatását követően Imre néven tiszteltek – a Henrik nevet viselte. Ottó még nyilván III. Ottó császár életében, tehát 1002 előtt született, míg Henrik talán 1007-ben, akkor, amikor már anyja, Gizella testvére, II. Henrik ült a trónon. Ottó bizonyára fiatalon meghalt, így utódlás szempontjából Henrik maradt az uralkodópár egyetlen reménysége. Így neveltetésére is nagy gondot fordítottak, a velencei szerzetes, a későbbi Szent Gellért is foglalkozott a trónörökös tanításával, István pedig az Intelmek című művében foglalta össze fia számára egy jó király teendőit. Szülei ki is házasították, ám amikor 1031-ben vadászat közben egy vadkan halálra sebezte, minden remény elveszett arra, hogy István egyenes ágon adja tovább királyi címét. A király valamennyi gyermekét maga temette el. Ezen szörnyű csapás beteggé is tette Istvánt, és az csak tetézte fájdalmát, hogy közvetlen rokonai között senkit nem látott alkalmasnak, hogy örökébe lépjen, és keresztény hitben megtartsa az országot.

Apja testvérének fiai, azaz István unokatestvérei, Vazul és László jöhettek számításba, azonban László még mindig pogány hitet vallott, Vazul pedig bizánci rítusú keresztény volt. Választása végül Ilona nevű lánytestvérének fiára, azaz unokaöccsére, Orseolo Péterre esett, aki már az 1020-as évektől kezdve a magyar királyi udvarban élt, mert az Orseolo-család ellen fellázadtak a velenceiek, így Péter anyjával és húgával együtt István udvarába menekült. István döntése Vazulból elégedetlenséget váltott ki és kevéssel 1031 előtt merényletet követett el a királya ellen. István nem ítélte halálra a lázadó Vazult, de uralkodásra alkalmatlanná tette azzal, hogy megvakíttatta és fülébe forró ólmot öntetett. Vazul fiait, Leventét, Andrást és Bélát pedig száműzte az országból.[9][28] Ám István törekvései ellenére a későbbi magyar királyok Vazul ágából kerültek ki.


 
 
 
 
 
 
 
 
 
II. Gyula
 
 
Ismeretlen
 
 
 
Taksony
 
 
 
Ismeretlen
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
II. Henrik
 
 
Burgundi
Gizella
 
III. Gyula
 
 
Sarolt
 
 
 
Géza
 
 
 
Mihály
 
 
Ismeretlen
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
Judit
 
 
Ilona
 
 
Orseolo
Ottó
 
Sarolta
 
Sámuel
 
Vazul
 
László
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
Gizella
 
 
I. István
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
Péter
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
Magyar királyok
(1301-ig)
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
Ottó
 
 
Imre

Emlékezete[szerkesztés]

Stróbl Alajos: Szent István lovasszobra (budai vár)

István király a magyar és az európai történelemben is kiemelkedő alaknak számít, személyét nagy kultusz övezi. A halálának 900. évfordulója alkalmából szervezett emlékévben az ünnepségek fő helyszínén, Székesfehérvárott a kihelyezett országgyűlés augusztus 20-át az államalapítás ünnepévé és Szent István emléknapjává nyilvánította.[29] Nevét több falu, például Királyszentistván és Szentistván viseli; Esztergom és Székesfehérvár esetében a Szent István városa jelzőt is szokás használni. Nevét továbbá számos templom is őrzi, melyek közül a legnagyobb az Ybl Miklós által átdolgozott Hild József-tervek alapján épült, 96 méter magas budapesti Szent István-bazilika. Monumentális lovasszobra, Stróbl Alajos alkotásában a budai Várnegyedben áll. A koronázás ezeréves évfordulója alkalmából 2001. augusztus 20-án avatták fel Budapest XVI. kerületében (Sashalmon) az önkormányzat előtti parkban R. Törley Mária szobrászművész Szent István-emlékművét.[30] Legutóbbi szobrát 2006. augusztus 20-án leplezték le Kiskunfélegyházán a neki ajánlott templom mellett. A Bükki Nemzeti Parkban cseppkőbarlangot neveztek el róla (István-barlang). A katolikus magyarság néphimnusza volt a Szent István királyhoz című, Ah, hol vagy, magyarok tündöklő csillaga kezdetű ének.[31]

1885-ben mutatták be Erkel Ferenc utolsó befejezett operáját, az István király-t, amelynek szövegkönyve az uralkodó öregkoráról szól.[32] 1983 augusztusában a budapesti Városligetben, a szánkózódombon (melyet utána neveztek át Királydombnak) mutatták be Szörényi Levente és Bródy János István, a király című rockoperáját, amely óriási sikert aratott. A darabról készült lemez minden idők legnagyobb példányszámban eladott magyar hanghordozó lett,[33] illetve a darab a mozikban és a televíziók előtt is milliókat hódított meg. 2000-re, a millenniumi évre elkészült a darab folytatása is, Veled, Uram! címmel, amelyet az esztergomi bazilika előtt mutattak be, szintén nagy sikerrel. Ez a mű Istvánt fiatal királyként mutatja be.[34]

1998 óta a magyar tízezer forintos bankjegyen Szent István arcképe látható. 2000. augusztus 20-án olyan kétezer forintos is forgalomba került, amely egyik oldalán a Szent Korona, másik oldalán pedig Benczúr Gyula, Vajk megkeresztelése című festménye látható.

A szent király[szerkesztés]

Szent István
Tisztelete
Tisztelik katolikusok és
ortodoxok
Szentté avatása 1083. augusztus 20., Székesfehérvár
Szentté avatta: VII. Gergely pápa és I. László király
Sírhely Nagyboldogasszony-bazilika
Kegyhely Nagyboldogasszony-bazilika, Szent István-bazilika, Szent István-székesegyház
Ünnepnapja Augusztus 20.
Jelképei korona, jogar, országalma

I. István király ismert és kiemelkedő személynek számít nem csak a magyar, hanem az európai történelemben is. Ám nincs bizonyíték arra, hogy Istvánnak már életében és az Árpád-korban is, a maihoz hasonló kultusza lett volna, erre utal ugyanis, hogy az első őt követő István csak a 12. században volt. Ugyanakkor a szentté avatását már a 11. század végén kezdeményezte az akkori magyar király, a későbbi Szent László. László és az akkori pápa, VII. Gergely több alkalommal érintkeztek egymással, amit hiteles vatikáni források is bizonyítanak. Az a levél azonban nem maradt fenn, amiben Szent László a pápai engedélyt kérelmezte István szentté avatáshoz, ám Szent Gellért püspök írása megőrizte a pápai engedélyét, amely írás így szól: „emeljék fel azok testét, akik Pannóniában a hit magvát elvetették, és az országot a hit hirdetésével öntözték, hogy őket a legnagyobb tiszteletben tartsák és méltó tisztelettel illessék.”[35]

Így végül a pápai engedéllyel László az első magyar királyt 1083. augusztus 20-án a magyar püspökök, apátok és előkelők jelenlétében István király ezüstládába zárt ereklyéivel a székesfehérvári királyi bazilika oltárára emelte, ami István király szentté avatását jelentette. Ezután „a felszentelés ünnepségének befejeztével a szent testet az egyház közepén fehér márvány szarkofágban helyezték el.”[36] Ezzel ő lett az első magyar katolikus szent és egyben az első magyar szent király is.[37]

A katolikus egyház Magyarország fővédőszentjeként és a nemzet mennyei patrónusaként tiszteli.[38][39]

2000. augusztus 20-án I. Bartholomaiosz konstantinápolyi ortodox pátriárka a budapesti Szent István-bazilika előtt bemutatott szentmisén jelentette be, hogy a keleti keresztények is felvették egyházuk szentjei közé. Így a nagy egyházszakadás, az 1054-es szkizma óta Szent István király az első olyan szent, akit mind a római katolikus, mind az ortodox hívők szentként tisztelnek, és aki így ökumenikus hidat jelent. István király természetes úton mumifikálódott jobb keze a Szent Jobb magyar nemzeti és katolikus ereklye, melyet a Szent István-bazilikában lévő Szent Jobb-kápolnában őriznek.[40]

Intelmek[szerkesztés]

Bővebben: Szent István király intelmei Imre herceghez

Galéria[szerkesztés]

Megjegyzések[szerkesztés]

  1. A korabeli magyar szokások szerint tett így. Koppány pedig felvette a bizánci kereszténységet, ahogy sokan tettek abban a korban Magyarország déli területein.
  2. Vecelin szintén "Bajorországból, Wasserburgból jött be, aki Szent Istvánnal Somogyban [Somogyvárott?] Koppány vezért megölte. Ő volt ugyanis azon a napon a hadsereg kapitánya". Később István bőségesen megjutalmazta, ő volt a Rád nemzetség őse, amely a 12. századig jelentős hatalommal bírt Magyarországon.Forrás

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. Bertényi Iván: Királykoronázások, királytemetések Székesfehérvárott; Rubicon történelmi magazin, 2013/6. szám, 5-17. oldal
  2. 1038. augusztus 15. | Szent István király halála
  3. Képes Krónika 72. o.
  4. Dercsényi Dezső
  5. Gerics József és Ladányi Erzsébet (2004.). „A Hartvik legenda keletkezési körülményeiről”. Magyar Könyvszemle 120. évfolyam (4.szám).  
  6. Rubicon TM - 1038. augusztus 15. | Szent István király halála
  7. Kristó: Szent István király
  8. László: Árpád népe 38. o.
  9. ^ a b c d e f g h i Kristó HIK
  10. Györffy: István király és műve 79–80. o.
  11. Kristó Gyula: Szent István Király/Születés, gyermekkor, házasság (magyar nyelven). Budapest : Neumann Kht., 2002. (Hozzáférés: 2014. október 1.)
  12. Asztalos Lajos: Ioan Fadrusz, István, a Szent és a többiek (magyar nyelven). szabadsag.ro, 2009. november 18. (Hozzáférés: 2014. október 1.)
  13. Bény: kakukktojás a földvárak között (magyar nyelven). archeologia.hu. (Hozzáférés: 2014. október 1.)
  14. Koppány felnégyelése a Kárpát medence első pápai keresztrefeszítése (magyar nyelven). magyarkereszteny.network.hu. (Hozzáférés: 2012)
  15. Kristó Gyula: Szent István Király/Koppány leverése (magyar nyelven). Budapest : Neumann Kht., 2002. (Hozzáférés: 2014. október 1.)
  16. Szent István emlékezete (magyar nyelven). mult-kor.hu, 2003. augusztus 15. (Hozzáférés: 2014. szeptember 30.)
  17. Györffy: István király és műve 148-149. o.
  18. Szent István, az államalapító (I. rész) - Dr. Miskei Antal előadása (magyar nyelven). youtube.com, 2003. augusztus 15. (Hozzáférés: 2013. október 18.)
  19. KMTL
  20. Kristó Gyula: Szent István Király/Harc és béke a törzsfőkkel (magyar nyelven). Budapest : Neumann Kht., 2002. (Hozzáférés: 2014. október 1.)
  21. Kristó Gyula: Szent István Király/Kapcsolat Európával (magyar nyelven). Budapest : Neumann Kht., 2002. (Hozzáférés: 2014. október 1.)
  22. Dr. Orbán Imre: Katolikus -és protestáns egyházaknak a magyar művelődéstörténetben betöltött szerepéről Középkor (magyar nyelven). sulinet.hu. (Hozzáférés: 2014. október 1.)
  23. Kristó Gyula: Szent István király, a magyar állam alapítója 975 éve halt meg (magyar nyelven). mtva.hu. (Hozzáférés: 2014. október 1.)
  24. Kristó Gyula: Szent István Király/A törvény szigorával, keresztény hittel (magyar nyelven). Budapest : Neumann Kht., 2002. (Hozzáférés: 2014. október 1.)
  25. Györffy: István király és műve 381–382. o.
  26. kislexikon.hu: Scheyern
  27. Pálóczi Antal: István király élete és halála (magyar nyelven). honvedelem.hu, 2011. augusztus 17. (Hozzáférés: 2014. október 1.)
  28. Kristó Gyula: Szent István Király/A család (magyar nyelven). Budapest : Neumann Kht., 2002. (Hozzáférés: 2014. október 1.)
  29. 1938. évi XXXIII. törvénycikk Szent István király dicső emlékének megörökítéséről - Ezer év törvényei
  30. R. Törley Mária szobrászművész életrajza. torleymaria.com. (Hozzáférés: 2014. szeptember 10.)
  31. Szent István király ünnepe Jász-Nagykun-Szolnok megyében. Összeállítás a Verseghy Ferenc Könyvtár gyűjteményének felhasználásával. archiv.vfmk.hu. (Hozzáférés: 2014. szeptember 10.)
  32. Erkel Ferenc: István király (Az opera tartalma). kassai-istvan.hu. (Hozzáférés: 2014. október 1.)
  33. http://www.origo.hu/teve/20070822-a-tarsulat-elindult-az-istvan-a-kiraly-show-az-mtvn.html
  34. István, a király. zikkurat.hu. (Hozzáférés: 2014. október 1.)
  35. Szent István öröksége: hit, remény, szeretet (magyar nyelven). orientpress.hu, 2013. augusztus 19. (Hozzáférés: 2014. október 2.)
  36. Györffy: István király és műve 384-394. o.
  37. katolikus.hu
  38. {KatLex|5||I/István,%20I..html}}
  39. Szent István király. Katolikus.hu. (Hozzáférés: 2016. augusztus 15.)
  40. A Szent Jobb hosszú útja (magyar nyelven). mult-kor.hu, 2005. augusztus 20. (Hozzáférés: 2014. október 1.)

Források[szerkesztés]

Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz I. István magyar király témájú médiaállományokat.

Irodalom[szerkesztés]

  • Hamza Gábor: Szent István dekrétumai és a jusztiniánuszi törvényhozás. (Decreta of Saint Stephen and Justinian’s Legislation) Jogtudományi Közlöny 51 (1996) 418-421. old.
  • Szent István és Európa – Saint Étienne et l’Europe. (Szerk. Hamza Gábor) Budapest, 2001.
  • Hamza Gábor: Szent István törvényei és Európa. In: Szent István és Európa – Saint Étienne et l’Europe. (Szerk. Hamza Gábor Budapest, 2001. 13-21. old.
  • Veszprémy László (szerk.): Szent István és az államalapítás, Osiris Kiadó, Bp, 2002 ISBN 963-389-315-1
  • Uralkodók és dinasztiák, Magyar Világ Kiadó, 2001.
  • Magyarország uralkodói, Pannonica Kiadó, 2003.
  • Grandpierre K. Endre. Királygyilkosságok. Magyarok Titkos Története, 55–59. o. ISBN 963-7707-00-X (1991) 

További információk[szerkesztés]

A magyar Wikiforrásban további forrásszövegek találhatóak

Kapcsolódó szócikkek[szerkesztés]


Előző uralkodó:
Géza fejedelem
Magyarország uralkodója
9971038
A Szent Korona
Következő uralkodó:
Péter király