Arany János

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Arany János
Barabas-arany.jpg
Barabás Miklós: Arany János portréja (1848)
Született 1817. március 2.
Nagyszalonta
Elhunyt 1882. október 22. (65 évesen)
Budapest
Nemzetisége magyar
Foglalkozása költő

Arany János (Nagyszalonta, 1817. március 2.Budapest, 1882. október 22.) magyar költő, a Kisfaludy Társaság igazgatója, a Magyar Tudományos Akadémia tagja és főtitkára.

Irodalmi pályafutása 1845-ben Az elveszett alkotmány című szatirikus eposszal indult, de igazán ismertté az 1846-ban készült Toldi tette.

Élete[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Származása[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az Arany család ősi fészke Köleséren található, innen költöztek előbb Szilágynagyfaluba,[1] majd Szalontára; első földjüket és nemességüket Bocskai Istvántól kapták, címerüket I. Rákóczi György adományozta 1634-ben, de ezt elvesztették, amikor Mária Terézia 1745-ben herceg Esterházy Antalnak adományozta a hajdúvárosokat. A nemeslevél birtokában a família 1778 óta külön pereskedett jussáért, de nemességüket jogi úton sem sikerült visszaszerezniük.[2]

Gyermekkora[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A fiatal Arany
Aranyné Ercsey Julianna

1817. március 2-án született, a vagyontalan család tizedik gyermekeként. (Kilenc testvére közül csak a legidősebb, Sára maradt életben.) Szülei, Arany György (1757Nagyszalonta, 1844. január 2.) és Megyeri Sára (1772. november 2. – Nagyszalonta, 1836. augusztus 20.) földművesek voltak.

Szüleinek késői és egyetlen fiúgyermeke volt; amikor született, nővére már rég férjhez ment, gyermeke is volt. Szülei hívő reformátusok voltak, és így János fiatal korától békés, csendes környezetben nőtt fel, idős szüleivel. Tanulékonysága korán feltűnt: mire hatévesen iskolába került, már nemcsak tökéletesen olvasott, hanem már ismert bibliai történeteket, énekeket és a könnyű irodalom termékeit is. Már iskolai évei alatt városszerte ismertté vált verseiről.

Iskolaévei[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Szalontai iskolaéveinek végén, hogy szülei anyagi helyzetén könnyítsen, a tanulás mellett tanított is, és az iskolában lakott. 1833-ban a költészeti osztályba lépett, majd novembertől Debrecenben tanult. Mivel reményei nem váltak valóra és pénze kevés volt, 1834 márciusában Kisújszállásra ment egy évre, ideiglenes tanítónak, hogy egy kis pénzt szerezzen tanulmányai folytatására. Kisújszálláson Török Pál, a későbbi református püspök volt a rektor, aki megnyitotta jeles könyvtárát Arany előtt, aki éjjel-nappal olvasott. A német és francia nyelvben is elmélyült, és latinból, németből fordítgatott, sőt a költészettel is kísérletezett. Egy év múlva visszament Debrecenbe, ahol tanárai is felfigyeltek rá. Kisújszállási ajánlóleveleivel és szorgalmával hamarosan az osztály élére került, és a tanítás folytán anyagi helyzete is tűrhetővé vált. (Magántanítványai közé tartoztak Erdélyi József[3] tanár lányai.) Az iskolai egyhangúságot megunó Arany azonban nem tanító, hanem festő vagy szobrász akart lenni, így 1836 februárjában önként elhagyta a kollégiumot.

Színészi pálya[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Tanárait meglepve, Debrecenben a Fáncsy és László igazgatása alatt működő színésztársulathoz szegődött, ez azonban már április 1-jén föloszlott. Ekkor a Hubay által toborzott vándorszínész-csapathoz csatlakozott, és Nagykároly, majd Szatmár, végül pedig Máramarossziget lett vándorlásuk célja. A néhány havi sanyarú vándorlás és hányattatás során megtapasztalta az egyre érezhetőbb nyomort. Ekkor egy éjszaka, álmában halottnak látta édesanyját, ezért hazaindult, gyalog. Amikor hazaért, megtudta, hogy apja megvakult, és két héttel később anyja kolerában meghalt – ennek hatására egy ideig elhallgatott benne a költő. Egyháza és a város részvéttel tekintett a fiú sorsára, és megválasztották őt conrectornak. Szülőhelyén a grammatikai osztályokat tanította 1839 tavaszáig, majd egy évig írnokként helyezkedett el a városnál, végül rendes aljegyző lett Nagyszalontán.

Az 1836-tól 1840-ig terjedő időszakban is sokat olvasott: Shakespeare (német fordításban), elővette Homéroszt is, a francia irodalomból pedig François Fénelon Télemakhosz kalandjai című regénye, illetve Florian művei után Molière-t kezdett olvasni, illetve Crébillon rémdrámáit forgatta.

1840 novemberében feleségül vette Ercsey Juliannát, egy ügyvéd árva, vagyontalan leányát, akitől 1841-ben született Juliska lánya és 1844-ben László fia. László később ismert bankár, népköltészet-gyűjtő, kitűnő költő és irodalomtudós lett. Ezekre Arany nagyon büszke volt.

Elismert költővé válása; az Elveszett alkotmány és a Toldi[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Arany János rekonstruált dolgozószobája a nagyszalontai Arany János Múzeumban
Arany János lakóháza Nagykőrösön
Petőfi rajzára
Arcom vonásit ez ábrázolatban
Szemed, hiszem, hogy híven fölleli.
De úgy, ha amit a festő hibázott,
A költő azt utána képzeli.

1842 tavaszán Arany egykori tanulótársa, Szilágyi István Szalontára érkezett rektori minőségben, és a költőt az irodalmi munkásság folytatására buzdította: elsősorban a görög tragédiaszerzők lefordítását javasolta neki. Szilágyi István biztatására, teljesen egyedül tanult meg angolul. Beszélni nem tudott, csak az írásképet ismerte. Az angol nyelvben jártasságot szerezve Shakespeare-t kezdte tanulmányozni és fordítgatni. 1845 nyarán írta az Elveszett Alkotmány c. szatirikus eposzt, amit beküldött a Kisfaludy Társaság vígeposz-pályázatára. A mű meg is jelent a Kisfaludy-társaság Évlapjai VII. kötetében és vele a 25 arannyal járó pályadíjat is elnyerte, bár Vörösmarty bírálta hexametereit. A bíráló szavak további munkára késztették Aranyt.

1846-ban az Életképekben (I. évf. 13. sz.) jelent meg tőle egy falusi beszély: Egyszerű beszélyke, Úti tárczámból és egy másik Hermina címmel (II. évf. 9. sz.).

1846-ban a Kisfaludy Társaság újabb pályázatot írt ki. Ezt a pályázatot Erdélyi János készítette elő, s az ő utasítására vették fel a követelmények közé a népies formát. A pályázat szövege: „Készíttessék költői beszély, versben, melynek hőse valamelyt, a nép ajakin élő történeti személy, például: Mátyás király, Toldi Miklós, Kádár vitéz stb. Forma és szellem népies legyen. Beküldés határnapja: nov. 26. 1846. Jutalma 15 db arany.” A Toldi már egyöntetű győzelmet aratott, s nemcsak a pályadíjat nyerte meg (1847. február 6-án, amikor a társaság a kitűzött 15 aranyat kivételesen húszra emelte), hanem bírálói ámulatát is. Egyszerre ünnepelt költő lett, jeles írók figyelme fordult feléje, és Petőfi volt az első, aki üdvözlésére sietett.

Ez időtől kezdve folyamatosan írogatott az Életképekbe és a Pesti Divatlapba kisebb költeményeket. 1847-ben készítette el a Toldi estéjét és a Murány ostromát. 1847. június 1-je és 10-e között Petőfi meglátogatta Szalontán, és ettől kezdve szoros barátság szövődött köztük és sűrűn leveleztek. (Levelezésük jelentős kor- és irodalomtörténeti dokumentum.)

1848-ban a Kisfaludy-társaság felvette tagjai közé. Az 1848–49-es forradalom és szabadságharc alatt néhány verset és kisebb elbeszélést írt a folyóiratokba, néhány közéleti helyzetdalt is írt (Nemzetőr dal), de nem hozott létre jelentékeny esztétikai értéket, mivel a közösségi hangnem távol állt szubjektív líraiságától. A kormány által megindított Nép Barátja c. lap szerkesztését nem vállalta el, csak nevét kölcsönözte neki, míg a tényleges szerkesztő Vas Gereben volt. Arany eleinte több költeményt és népszerű politikai cikket írt bele, de 1849. március 10-től már a neve sem fordult elő a lapon. Nemzetőrként részt vett a szalontai századdal az aradi várostrom körüli szolgálatban, mintegy 8-10 hétig. Jegyzői hivatalát 1849 tavaszáig megőrizte, ekkor a magyar belügyminisztériumnál vállalt fogalmazói hivatalt, és ezzel összefüggésben Debrecenbe, majd Pestre költözött. (Családja végig Szalontán maradt, ahol otthont adott Petőfi családjának 1849 január végétől májusig.)

A szabadságharc után[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A világosi fegyverletétel után egy ideig bujdosni kényszerült, majd közéleti szerepet nem vállalva visszatért Szalontára. Időközben Tisza Lajos meghívta Gesztre, hogy fiát, Domokost költészetre oktassa. Szemléletének ellentmondásaira jellemző, hogy a bukott forradalmat kétféleképpen értékelte: elégikusan és ironikusan.

Az 1851. év második felében a nagykőrösi református gimnáziumban a magyar és latin nyelv és irodalom tanárává választották, és az év őszén egész családjával ide is költözött. A hely parlagiasságával feloldhatatlan ellentmondásba került tehetsége, 10 éven keresztül mégis lelkiismeretes, pontos tanár volt. 1856-tól fogva újra dolgozgatott folyóiratokba s albumokba, leginkább lírai költeményeket írt. Ebből az időszakból származnak nagyobb művei is. Nagykőrösi tanárként rendszeresebben kezdte tanulmányozni a magyar nyelvet és irodalmat, illetve a világirodalom nagyobb eposzait is újraolvasta. Néhány értekezést írt az Uj Magyar Museumba is (1854, 1857).

Az MTA-ban[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Arany János családja körében 1863 körül

A Magyar Tudományos Akadémia tíz évi szünet után megtartott nagygyűlésén, 1858. december 15-én előbb levelező, majd még aznap rendes tagjává választotta. Székét 1859. október 31-én Zrínyi és Tasso c. értekezésével foglalta el. Ekkoriban betegeskedni kezdett, gyomorbántalmak kínozták. 1860. július 15-én a Kisfaludy Társaság igazgatójává választotta, így Pestre költözött, és még az év novemberében megindította a Szépirodalmi Figyelőt, amelyet 1862 október végéig szerkesztett. 1863-ban ismét lapot indított: a Koszorút, amely 1865 júniusának végén szűnt meg. Arany mindkét lapban számos cikket – írói arcképeket, értekezést a magyar verselésről – és bírálatokat írt. Belső feszültsége versek írására ösztönözte. Lírája ebben az évtizedben bontakozott ki legsokoldalúbban. Mélyen átélte a polgárosodó világ elidegenedését.

1865-ben leánya, Juliska, méhgyulladást kapott - szervezete legyöngült, majd a tüdőbaj végképp legyőzte, fél évvel azután meg is halt, hogy Szél Kálmántól megszületett kislánya, Szél Piroska (a költő unokája). Szeretett leányának váratlan halála mélyen megrendítette Arany Jánost, olyannyira, hogy amikor verset kezdett írni lánya emlékére, a negyedik sor után megakadt, s ezt írta füzetébe a folytatás helyett: „Nagyon fáj! nem megy!” A családi életében bekövetkezett tragédia hatására több mint egy évtizedre a költő is elhallgatott benne. 1868-tól Aranyék nevelték Juliska kislányát, aki 21 éves korában ugyancsak a tüdőbaj áldozata lett.

Szalay László elhunytával a Magyar Tudományos Akadémia titkára lett 1865. január 26-tól, majd az új alapszabályok kihirdetése után, 1870. január 17-én a közgyűlés főtitkárnak nyilvánította. Ferenc József koronázása alkalmával, 1867-ben a Szent István-rend keresztjével tüntette ki.

1865-től 1876-ig eredeti művein alig dolgozott valamit. 1877-ben lemondott főtitkári hivataláról, de ezt az Akadémia nem fogadta el. A testület csak harmadik kérésére, 1879-ben fogadta el lemondását. Miután titkári fizetését 1877 óta nem vette fel, felkérték, hogy legalább az akadémia palotájában elfoglalt lakását tartsa meg, egyszersmind a tiszteletbeli főtitkári címmel ruházták fel 1879. május 22-én. Ugyanezen a gyűlésen igazgató taggá is választották. Visszavonulása után számos lírai költeményt s balladát írt. 1879-ben készült el a Toldi szerelme című elbeszélés tizenkét énekben, amelynek első kiadása két hónap alatt elfogyott. A Magyar Tudományos Akadémia és a Kisfaludy Társaság is jutalmával tüntette ki. Élete végén Arany nagyobb vállalkozásai közül csak a Toldi szerelmét fejezte be.

A költő arcképe

Betegsége és halála[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Arany János utolsó portréja (1882)

Arany irodalmi munkáját az is megnehezítette, hogy megrendült az egészsége: 1868-ban veszélyes máj- és bélgyulladást állapítottak meg nála, emiatt évenként a karlsbadi fürdőt kellett látogatnia. 1870-ben megoperálták, és több epekövét is eltávolították. Hallása és szeme is gyöngülni kezdett, de neje gondoskodásának és megfelelő étrendjének köszönhetően még hivatalos állását is betölthette.

Az 1870-es évek során befejezte a Hamlet és a János király fordítását, lefordította Arisztophanész összes műveit, elkészült a Bolond Istók-kal, valamint megírta az Őszikék című ciklusát, s bevégezte a Toldi-trilógia középső részét, a Toldi szerelmé-t.

Régi betegsége, a heveny hörgőgyulladás, 1878 áprilisában újra kitört rajta, de a szokottnál súlyosabban. Végül a Petőfi-szobor 1882. október 15-i avatásán megfázott és tüdőgyulladást kapott. Ettől kezdve állapota fokozatosan romlott, és néhány nappal később, 1882. október 22-én déli 12 órakor elhunyt Budapesten, a Magyar Tudományos Akadémia palotájában, élete 66., házasságának 42. évében.

Arany János és Arany László síremléke Budapesten. Kerepesi temető: 14-sziget. Stróbl Alajos szobrászművész és Kallina Mór építész alkotása. Kivitelezők: Kauser cég, Strozzi cég

Temetésére 24-én, délután 3 órakor került sor a Kerepesi temetőben, a református egyház szertartása szerint. Végső nyughelyére az akadémia tagjai testületileg kísérték. Ravatalánál Gyulai Pál, Szász Károly és Török Pál református püspök tartott gyászbeszédet. Később a Margitszigetről áttelepített tölgyeket ültettek a sírja fölé.[4]

A Kisfaludy-társaságban 1883. október 24-én Gyulai Pál, a Magyar Tudományos Akadémiában, az 1884. június 8-i ülésen pedig Szász Károly tartott fölötte emlékbeszédet.

Művei[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Elbeszélő költemények[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Ezek közül a jelentősebbek:

a Buda halála (1863): A vállalkozó szellem felélénkülése jellemzi Aranyt a kiegyezés előtti években. Ekkor készül el ez a mű is, a hun-trilógia egyedül befejezett része. A költeményt az elbeszélés ütemének változtatása, a műnemkeverésnek balladaszerű módja jellemzi. Ezt a művét Arany következetesebben tervezte meg, mint a Toldi-trilógiát, s az elkészült részek szigorú végigszerkesztettséget mutatnak, mint a balladák a maguk szűkebb keretei között. A lírai költeményekhez is szoros kapcsolat fűzi ezt a félbemaradt művet: az Előhang A lejtőn változataként is olvasható. A szöveg megszerkesztettsége is teljes, a metaforikus felépítés a lírai költeményekével vetekszik. Etele hun király összetettebb, több önismerettel rendelkező hős, mint Toldi. A hun-trilógia szereplői belső jellemzésben gazdagok. A lelkiismeret és az önvád hatása alatt állnak. A költő gyakran idézi belső magánbeszédüket. A Csaba-trilógia egészének világképében egyetlen elv érvényesült volna: az első dolgozat (1853) II. rész 1. éneke azt állítja, hogy a sorsban minden felfelé menetelt ugyanakkora út követ lefelé; a második dolgozatban (1855–56) a III. rész 3. éneke szerint Attila „Azt hive győzelmében, hogy már legyőzetett.” A II. részből elkészült Keveházában (1853) döntő mozzanat, hogy a győztes mindig legyőzetett is; a Buda halálában azon a ponton tetőződik be a történés, amikor Etele leszúrja Budát, s felismeri, hogy e tette saját vesztét is jelenti. A hun-trilógia világképének törvényszerűsége rokonságban van a sors fölfelé és lefelé mutató mozgásának egységéről szóló gondolattal. Arany volt egyetlen költőnk, akinek mély érzéke volt a tragikum iránt. A hun-trilógia tragikuma csak a második két rész elkészülésével kaphatta volna meg igazi jelentőségét. Az első rész még csak fölveti a végzetszerűség lehetőségét, érvényesülésének bemutatására csak később kerülhet sor. A tragikum előérzetének kifejezése, a belső jellemzés, a metaforában gazdag nagy művészi hatású, korszerű alkotássá teszi a hun-trilógiát.
  • A nagyidai cigányok című műből (1851) a forradalom ironikus értékelését ismerhetjük meg. Arany a magyar liberális nemesség álláspontjával rokonszenvezett: a lassú, szerves fejlődésben hitt. Ezért tartotta álmodozónak Kossuthot is. Költőileg elsőrendű ironikus szatírájának világképe sokat köszönhet Kemény Zsigmond: Forradalom után című röpiratának (1850). Arany költeményének sikere: a vígeposz műfajából eredő kevert hangnemet, a groteszk költőietlenítést nagy nyelvi leleménnyel valósítja meg, mindvégig a várhatót leromboló mondatszerkezeteket használ: „Ló, három, szilajok, valamint a csiga, (…) Dicsőségünk nem fér papirosomra, Nohát nem is bántom. (…) Lenyakazva egymást, szépen megbékéltek. F…e nép a cigány: megölné az apját, Mert nem néz a senkit, – igaz, hogy nem is lát.”
  • A Bolond Istók-ban, (aminek első éneke 1850-ben, a második 1878-ban készült el) miként A nagyidai cigányokban is Arany első nagyepikai művének jellegzetességét fejlesztette tovább: a szerkezetnek különböző szintjein tagadta meg a folytonosságot. A költemény előre haladásával kibontakozik a magát kigúnyoló elbeszélő hangnem. A Bolond Istók megtorpanások sorozata. Az elbeszélő kifogy a történetből. A történet (T) és az elbeszélés síkja egymást zavarja a műben több helyen is (például: I. ének 117. versszak).

Lírai költészete[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • A rab gólya (1847): 1847-ben Arany több kísérletet tesz a lírai kisepika megteremtésére. Közéjük tartozik e verse is. Itt a rab madárnak a költői hagyományból vett allegóriáját a kiszolgáltatottságnak belülről, lélekállapotként való ábrázolásává fejleszti. Lépést tesz a sokjelentésű jelkép megteremtése felé, s későbbi balladáinak statikusabb (líraibb) előzményét teremti meg.
  • Letészem a lantot (1850): A mű a Világos előtti elégikus hangnem egyenes folytatása. Két létállapotot szembesít: egy értékben gazdag és egy értékszegény világot. Az előbbi a múlt, az utóbbi a jelen. Vörösmarty az Előszóban három létállapotot hasonlít össze: értékgazdag múltat, értékszegény jelent és ironikus (látszólag értékgazdag, valójában értékszegény) jövőt. Dinamikus folyamat három állomásának tekinti őket. Arany verse sokkal állóképszerűbb: a múlt a jelenből visszatekintve jelenik meg. A három ponttal késleltetett mondatok, a kérdések, sőt az első sor is az elégikus hangnemet erősíti, sóhajszerű, rövid mondattal s közöttük és utánuk levő szünettel.
  • Kertben (1851): „Közönyös a világ… az élet / Egy összezsúfolt táncterem, (…) Nagy részvétel, ha némelyikünk / Az ismerőst … megismeri.” A Kertben című költemény mutatja, hogy Arany a forradalom leverése miatt érzett elkeseredését iróniával fejezte ki. Világos után fejlődésnek indult a tőkés rendszer, de idegen érdekeket szolgált. A társadalom torz módon fejlődött, s a magyarság csak hátrányait érezhette a polgárosodásnak. Bach rendszere kitörölte a személyes kapcsolatokat, gépezet részeivé alacsonyította az állampolgárokat. A Kertben a fásult közhangulatnak az ábrázolása. A vers felütését a beletörődés hangneme határozza meg. A jambikus lejtést írásjeles szünetekkel és viszonylag hosszú több szótagos szavakkal lassítja a költő. Az ötödik versszakban viszont a beletörődést keserű irónia váltja fel. A kertész, aki a szöveg elején a gyógyítót jelentette, a végszóra a halállal azonosítódik. A vers központi jelképének ez az átértelmeződése növeli az irónia élét. A műben Arany a kései 18. századi magyar versszerkezetet fejleszti tovább. Ami Csokonai ódájában még kép és jelentés kettőssége volt, az itt egyetlen folyamat két összetevője: a látvány elmélkedéssé alakul át. A Kertben eredetisége azonban nem ebben a folyamatszerűségben rejlik. Az első sorok falusi életképet ígérnek, az utolsó három szakasz társadalmi állapot jellemzése. A gondolatmenet az egyeditől az általános, a konkréttól az elvont felé halad. A felépítés formáját Arany másodlagos szerkezeti elvként alkalmazott ellentéttel társítja. A mű első felében sűrítéssel él: a körülírást az állítás kulcsszavával fejezi be. Az állapotot előbb leírja, majd egyetlen jelzővel foglalja össze az elmondottakat: „Kevés ember jő látogatni, / Az is csak elmegy hidegen: / Látszik, hogy a halott szegény volt, / Szegény s a mellett idegen.” A vers második felében a versszak összegző állítással kezdődik, amelyhez képest a szakasz további része kifejtés szerepét tölti be.
  • Visszatekintés (1852): Arany elégiái mind önironikusak: a Visszatekintés képsorában sztoikus magatartását, puritán életvitelét kudarcként ábrázolja. Belső meghasonlottságát önvizsgálatnak veti alá. A versben értékbő és értékszegény ellentétpárok töltik be a formaszervező elv szerepét. Az öröm poharának, az ifjúság kertjének humanizált képe a borult ég, a vaskorlát, a lánc és a sír humanizálatlan képével van szembeállítva. E szóképek jelentettjei a következő értékpárok: élet és nem élet, örülni és nem örülni, megtalálni és kerülni, félőn keresni a boldogságot, függetlenségre vágyni és láncot hordani. A költemény gondolatmenete a VI. szakasz 5. sorának végéig cáfolatok sorához hasonlít. Nagyszerű nyelvi sűrítéssel fejezi ki a beszélő lelki feszültségét. E beszélő látszólag önhibáján kívül tehetetlen, de él benne a lelkiismeret-furdalás. A rokon értelmű metaforikus ellentétek után, jelkép értékű hasonlat szemlélteti az önellentmondásos léthelyzetet: "Mint a vadnak, mely hálóit / El ugyan nem tépheti, / De magát, míg hánykolódik, / Jobban behömpölygeti.” A zárlat kisebb művészi hatású. A mű befejezésében Arany a „hit – remény – szeretet” hármasságnak a biedermeier almanach-költészet bibliai hagyományához folyamodik. A Világost követő évtized a magyarság történelmének legreménytelenebb időszakai közé tartozott. A nagyidai cigányokat kedvezőtlenül fogadták, s előbb Byront, majd Madáchot kellett megvédenie Aranynak a pesszimizmus vádjával szemben. Íróink kötelességüknek érezték, hogy lelki támaszt nyújtsanak a csüggedésben. Ezzel is indokolható, hogy nagykőrösi éveiben Arany az oktató zárlattal rekesztette be versét. A megnyugtató verszárlatok azért kisebb esztétikai hatásúak, mert nem következnek szervesen a vers korábbi részéből.
  • A lejtőn (1852–57): Nem minden, az ötvenes években írt lírájának egészére jellemző a tanító célzat. Ez a költemény is elégikus hangnemű: értékszegény jelennel értékgazdag múltat állít szembe. A beszélő jelenlegi lelkiállapotát leszálló estéhez, emlékeit zöld virágos hantokhoz hasonlítja. Hitét kétség váltotta fel; most már lefelé vezet útja. A lejtőn dalszerű vers, ezt a rövid terjedelem és a gyakori belső ismétlődés okozza. A Visszatekintés, A lejtőn nyolcas és nyolcadfeles trocheusok váltakozásából áll, de a későbbiekben több a kettős mássalhangzó (21 db), s ez kiugróan magas, ha hozzátesszük, hogy a Visszatekintés első három szakaszában 4 található. Arany gazdaságos szóanyaggal él, minden harmadik-negyedik szót megismétel. A belső ismétlődések hozzájárulnak ahhoz, hogy a szöveg lírai műként hat az olvasóra. Metaforahasználat tekintetében a képszerűtlen, magyarázó-elmélkedő rész nem az utolsó sorokkal esik egybe, hanem a zárlat tisztán metaforikus, mint a felütés. Három fő szóképének: az estének, a felhőnek és a lejtőnek a visszafordíthatatlanság, a kilátástalanság és a helyrehozhatatlanság a hasonlítottja. Ezeket a lírai én úgy látja, mint leszálló sötétséget, éjben a vízbe gázolást. Első és utolsó sorai két olyan irodalmi műre utalnak, amely fontos szerepet töltött be Arany élményvilágában. A vers kezdete Poe, A holló című híres költeményét idézi fel. A zárlata azokra a sorokra emlékeztet, amelyek Ophelia halálának körülményeit beszélik el (Hamlet). Ez bizonyossá teszi, hogy A lejtőn a halállal való szembenézés állapotát fejezi ki. Az idő- és térmegjelölés által meghatározott beszédhelyzethez a kilátástalanság hangneme társul, az este és a lejtő képzetét a „Vissza sem fordulhatok!” sor kapcsolja össze.

1848 után a vallás szerepe a természettudományok fejlődésével a korábbiakhoz képest bizonyos mértékben háttérbe szorul. A túlvilág létének hitele kétségessé válik, s így megrázó élménnyé lett a halál véglegessége. Arany átérezte korának nagy világnézeti válságát, s lélektani hatását lírájában a nagy művészet nyelvén tudta kifejezni.

Balladái[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A nagykőrösi évek balladái

Arany elsősorban lírikus, de hajlama a gondolatibb líra felé vonzotta. Az epikát is ennek jegyében lirizálta. (A Toldi estéje és a balladák bizonyítják ezt.)

A balladák a legjobban szerkesztett költemények Arany életművében. Végigkomponáltságuk egyedülálló. Balladáinak leszármazottaival Adynál találkozhatunk.

Arany már 1847-ben kísérletezett balladával, és verstípusait a nagykőrösi években még magasabb színvonalra emelte. Alkatához közelebb állt a történetet kihagyásokkal, párbeszédekkel dramatizáló ballada – amelyet a skót és székely népköltészetből ismert meg, mint a történetet lassan adagoló románc – ezt a latin népek (spanyolok) költészetéből és a németektől ismert. Jól bizonyítható ez a Hunyadi balladakör két részének: az V. Lászlónak (1853) és a Mátyás anyjának (1854) az összehasonlításával: az előbbi sokkal nagyobb igénnyel íródott.

Balladatípusain belül három szerkezeti megoldást találunk. Az elsőt egyszólamú, vonalszerűen előrehaladó balladának nevezhetjük. Ez áll legközelebb a románchoz. Ide tartoznak első balladakísérletei: A varró leányok (1847), Az egri lány (1853) és két nagy vers: Zách Klára (1855) és A walesi bárdok (1857).

  • Mátyás anyja (1854): Az aggódó Szilágyi Erzsébet levélben próbált hírt kapni Prágában raboskodó fiáról. Allegorikus a hírvivőként szereplő holló, a Hunyadiak címerállata.
  • Zách Klára (1855): A tömbszerűen szaggatott történetmondás annyit jelent, hogy a költő szakaszosan lelassítja az elbeszélést, az így kapott egységek közé pedig gyors átkötést vagy kihagyást iktat, azaz bizonyos eseményeket elhallgat. A tömböket belső ismétlésekkel állapotszerűvé lassítja, s így a történet lélekállapotok sorává alakul. A lépcsőzetesen előrehaladó szerkezetet a bosszúálló királyné szavainak fokozásos idézése zárja le. Az egyetlen szakasznyi lirizált, az elbeszélő jelenére vonatkoztatott kitekintés az epilógus szerepét tölti be.
  • A walesi bárdok[5][6].: A szakaszos tördeltség benyomását erősítő belső ismétlések itt is uralkodó szerepet visznek mind az elbeszélés, mind a párbeszéd szintjén, sőt közöttük is. A tetőpontot nem az elhallgatás, majd a mondatszerkesztés síkján megvalósított fokozás idézi elő, hanem a nyelv felemelése a betű szerinti szintről a szójátékok és igei metaforák szintjére: "Szó bennszakad, hang fennakad, / Lehellet megszegik. – ”


Arany második balladatípusát a többszólamú, előrehaladó szerkezet jellemzi. Ennek a típusnak távolibb a rokonsága a románccal. Két jelentős vers tartozik ide: az V. László és a Szondi két apródja

  • V. László (1853): Írásmódja már kezdő szakaszaiban is töredékes mondatszerkesztésű. A szaggatottságot fokozza, hogy a költő egy állítmányhoz egyszerre kapcsol betű szerint és metaforikusan olvasandó alanyt: „Buda falán a rab / – Egy-egy felhődarab – / Ereszkedik alá.” A költemény tördeltsége fokozódik attól kezdve, hogy a foglyok megszöknek, a király pedig Prágába menekül. Az elbeszélés azonos szólamon belül változatokkal, két szólam között párhuzamos mondatszerkesztéssel hangsúlyozza, hogy az egyidejű, de térben távolodó történések szorosan összetartoznak.
  • Szondi két apródja (1856): Itt a kétszólamúság még hamarabb bontakozik ki. A kétágú történet alapjául az időbeli eltérés szolgál. Az apródok a múltat idézik fel, Ali szolgája viszont a jelenről beszél, s a két szólam egymásra vonatkoztatottsága nyilvánvaló. Arany kétszólamú balladái az adagolás, a felépítés mintapéldái; formájuk önteremtő fejlődés során jön létre, az előrehaladás addig tart, amíg a hangnem ki nem meríti önmaga lehetőségeit. Ezen a tetőponton a belső ismétlések zsúfoltsága („álla halála”) már-már a mesterkéltséget súrolná, de ekkor a kevésbé míves nyelvezetű, mondattanilag annál világosabb szerkezetű záradék hirtelen befejezi a történetet. A költő tökéletesen ellenőrzése alatt tartja témáját, az írásmód pontosan követi a szerkezet fordulópontját. Történelmi balladái politikai célzatosságot rejtenek magukban. Az 1850-es években fel kellett rázni a nemzetet fásultságából, s Arany magára vállalta ezt a feladatot. (Az V. László végszavaival – „De visszajő a rab…!” – osztrák börtönökben sínylődő hazafiak hozzátartozóiba próbált lelket önteni, a Zách Klára Haynau bosszúját idézte fel, a Szondi két apródja és A walesi bárdok arra emlékeztetett, hogy nemzetét szerető magyar költőnek nincs miért dicsőítenie Ferenc Józsefet.) Arany a nemzeti önrendelkezés eszményének értékét akkor állította középpontba, amikor a magyarság függetlenségét eltörölték, és történeti példázataival egyszerre tanít a megalkuvás elutasítására és a sorssal való kemény harcra.
  • Ágnes asszony (1853): Történeti példázataival egyidőben a balladának egy más fajtájával is próbálkozik. E lélektani témájú verstípusnak megalkotásakor az egyén sorsának egyetemes kérdései foglalkoztatták. Ezt a harmadik típust egyszólamú, de körkörös felépítés jellemzi. Ide tartozik egyik legnagyobb verse az Ágnes asszony. Három szerkezeti egységből áll. Az első négy versszak egyszeri történést beszél el, mérsékelt gyorsasággal. A következő tömb a szöveg leghosszabb része. A börtönben töltött rövid időt nagyon lassan beszéli el, a bíróságon történteket hosszú párbeszéd formájában tudjuk meg. Míg 14 szakasz foglalkozik e pár órával, addig Ágnes asszony életének hosszú éveiről 7 versszak ír csupán. A zárlat a felütés változata, mintegy állóképpé merevíti a kezdő sorokban leírt képet. Arany e művében a bűnt teszi kérdésessé: Ágnes asszony úgy érzi nem felelős a tettéért, mert nem ő cselekedett, hanem vele történt valami. A ballada erősen lirizált. (A Zách Klárában a líraiság úgy nyilvánul meg, hogy a külső történés kihagyásai a belső történésre irányítják a figyelmet.) E műben a körkörösség a drámai monológ szerkezetéhez hasonlít, s a költő a lelkiismeret és az önvád jelképes kifejezésével egyetlen lélekállapot tárgyiasítását adja – mint A rab gólyában vagy Az örök zsidóban.
  • Az örök zsidó (1860): A korszakot lezáró, nagy vers elégikus líra és tragikus ballada ötvözete. Az örök zsidó legendáját Matthew Paris angol szerzetes 13. századi krónikájából ismerjük. (Karthaphilos, Pilátus ajtónállója a halálra ítélt Krisztust a palotából kiléptekor megütötte, s ezt mondta: Menj már, miért késlekedsz. Krisztus így felelt neki: Én megyek, de te várj, míg visszatérek.) Ez a történet Vörösmartyt is foglalkoztatta, de költeménye töredékben maradt. Arany új verstípust alakít ki e művében, amely a 19. század közepén jelent meg az európai költészetben. Drámai monológot, amelyben a lírikus valamely történelmi vagy költött személy álarca mögül szól az olvasóhoz. A szereplírának ez a formája áltörténetiséget, távlatot és tárgyiasságot ad a szubjektív lélekállapotnak. Arany költői nyelven fogalmazta meg a kérdést, amely Világos után tépelődésre késztette: körkörös-e a történelem vagy létezik fejlődés? Nagyszerűen felépített és feszültséggel teli költemény. Első két szakaszában a fenyegetettséget a térbeliség nyelvén fogalmazza meg: a beszélőnek futnia kell, mert a fönt agyonnyomja, a lent pedig kifut alóla. A következő öt sor időbeliségbe vetíti át az ellenséges erők haragját; múlt, jelen s jövő mind vészterhes, az örök zsidónak nincs helye a Mindenségben. A lét idegen az egyéntől, semmi nem azonos önmagával: ez az újabb két versszak metaforáinak betű szerinti jelentése. Az újabb 10 sor a beszélő teljes elmagányosodását fejezi ki. Az örök zsidó alakját Arany az egyén lélektani elidegenedésének jelképévé fejleszti. Eddig tart a saját léthelyzet leírása. A második szerkezeti egység három versszaknyi fokozás. Elmélkedés, amely az egyéni lét céltalanságának kérdését veti fel. A kereszténység a túlvilágban jelöli meg a lét célját. Arany számára bizonytalanná vált e magyarázat. Hitevesztettségét az örök zsidó alakjában juttatta kifejezésre. Mérlegelvén, vajon a természetben nem ér-e minden inkább célhoz, mint az ember. Amikor a mű címszereplője a záró versszakban az irgalomra tereli a szót, a befejezés ironikusnak, és nem megoldásszerűnek hat. Nem célba érésről van itt szó, csupán megpihenésről. Az örök zsidó azt reméli, hogy egyszer talán megáll a végtelen rohanás. Mivel a szöveg végig egy elképzelt szereplő magánbeszéde, ezért eldöntetlen, vajon a létnek értelmet ad-e a vég. (A költemény művészi hatása összefügg azzal, hogy Arany kínzó kérdésként fogalmazza meg, s egyetemes jelképbe kivetítve tárgyiasítja a belső feszültségnek okát, amely döntő szerepet játszott élményvilágában.) Legjelentősebb alkotói korszakát lezáró mű ez. Az Akadémia tagjává választotta. 1860 őszén felhagyott nagykőrösi tanári állásával, s Pestre költözött. Igen magas színvonalú folyóiratot szerkesztett, Szépirodalmi Figyelő, majd Koszorú címmel. Értekezőként a magyar irodalomelmélet fejlesztésére tett kezdeményezést.

A késői korszak az "Őszikék" baladái, 1877-ben keletkeztek:

Pázmán lovag című vígballadájának témája Ifj. Johann Strauss egyedüli operájának volt témája, Dóczy Lajos átírásában.

Műfordításai[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Versek

Színművek

Prózafordítások

Egyesületi, testületi tagságai[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • A Magyar Tudományos Akadémia tiszteletbeli főtitkára, igazgatója és rendes tagja
  • A Kisfaludy Társaság igazgatója és rendes tagja
  • A Concordia budapesti jótékonysági egylet tiszteletbeli tagja
  • A bölcsészhallgatókat segítő egyesület bizottságának tiszteletbeli tagja

Emlékezete[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Arany János síremléke a Kerepesi úti temetőben. A temető egész területe az állami tulajdonú védett síremlékekkel együtt műemlék
Arany János portrészobra Szegeden

Műveinek teljes gyűjteményét a költő halála után csakhamar kiadta régi kiadója, Ráth Mór; összes munkáit 8 kötetben 1884–1885-ben, hátrahagyott iratait és levelezését pedig fia, Arany László szerkesztésében és jegyzeteivel, négy kötetben 1887–1889-ben. Arany János bronzszobrát a költő műveiből vett alakokkal (Toldi, Rozgonyi Piroska) Stróbl Alajos mintázta, a Magyar Nemzeti Múzeum előtt állították fel és 1893 tavaszán leplezték le. Tiszteletére portrészobrot avattak a szegedi Nemzeti Emlékcsarnokban a Dóm tér keleti oldalán. (A szobor szintén Stróbl alkotása.) Szintén szobrot állított nagy szülötte tiszteletére szülővárosa, Nagyszalonta is.

Szakirodalom[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Gyulai Pál: Arany János balladái
  • Riedl Frigyes: Arany János, Budapest, 1887.
  • Péterfy Jenő: Arany János Őszikéi, Budapesti Szemle, 1888. május, 54. köt. 137. sz. / P.J. Válogatott Művei, Budapest, 1983. 632-638.
  • Keresztury Dezső: így élt Arany János, Akadémiai Kiadó,Budapest, 1974.
  • Németh G. Béla: Arany János, in: Uő, Mű és személyiség, Budapest, 1970. 7–41.
  • Dávidházi Péter: Hunyt mesterünk. Arany János kritikusi öröksége, Argumentum Kiadó, Budapest, 1994.

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Hivatkozások[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. Szilágynagyfalu kapcsolata a költővel, a Szabadságban
  2. Az Arany család őseiről, nemesi ragjáról, címeréről, valamint a nemesi cím visszaszerzésére tett peres eljárásról lásd: Arany László Az Arany család nemesi címe című jegyzetét a Wikiforrásban.
  3. A hivatkozás az ismert költőre utalt, azonban valószínűleg a Debreceni Kollégium tanáráról Erdélyi Józsefről van szó
  4. A Kerepesi úti temető másfél évszázada
  5. Utóbbi ballada keletkezéséről a 2000-es évek közepéig azt gondolták, hogy Ferenc József és Erzsébet királyné 1857-es magyarországi látogatása alkalmából készült. A 2000-es évek közepén viszont Milbacher Róbert rekonstruálta a Walesi bárdok keletkezésének körülményeit és ennek kapcsán arra jutott, hogy a balladát 1861 körül írhatták vagy legalábbis fejezhették be, részben Széchenyi István Ein Blick című pamfletjének hatására, részben pedig azért, mert megtudta, hogy egy másik költő, Tóth Endre Ötszáz gael dalnok címmel ugyancsak megírta a walesi bárdok történetét
  6. Milbacher Róbert: Szegény, szegény Eduard király!? (Újabb adalékok A walesi bárdok értelmezéséhez). Irodalomtörténet. 2006/1. 44–90. p.
  7. http://hvg.hu/Tudomany/20100122_arany_janos_jokai_mor_tittel_kisbolygo.aspx Aranyról, Jókairól és Ganzról neveztek el kisbolygókat

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Kiegészítő információforrások[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • szerk.: Voinovich Géza, Keresztury Dezső: Arany János Összes művei, Az MTA kritikai kiadása (1951) 
  • Arany János.szerk.: S. Varga Pál: Tanulmányok és kritikák. Debrecen: Kossuth Egyetemi Kiadó (1998). ISBN 963 472 257 1 

További információk[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Arany János emlékpad, "Toldi estéje"
(Alsógöd-Városvédők Egyesülete)
A magyar Wikiforrásban további forrásszövegek találhatóak
Arany János témában.
Wikiquote-logo.svg
A magyar Wikidézetben további idézetek találhatóak
Arany János témában.
Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Arany János témájú médiaállományokat.

Művei:

Szakirodalom:

Arany János linkek:

Arany János emlékpadok: