Magyar Írószövetség

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

A Magyar Írószövetség, 1989 előtti nevén Magyar Írók Szövetsége a magyar írók 1945-ben alapított szakmai, érdekvédelmi és társadalmi szervezete. Az egyesület tevékenysége szakosztályi szinten zajlik (költői, prózai, drámai, kritikai, ifjúsági, műfordítói stb.), ezenkívül vidéki tagcsoportjaiban is folyik társadalmi munka például Miskolcon, Debrecenben, Szegeden és Szombathelyen.

Története[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

1945-1956[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A 20. századi magyar irodalmi életet szervező fő egyesületek, érdekvédelmi szervezetek a második világháború lezárultáig az 1932-től 1944-ig fennálló Írók Gazdasági Egyesülete volt. 1945 januárjában a Művészek Szabad Szervezetének egyik tagozataként alakult meg a Magyar Írók Szabad Szervezete. 1945. január 26-án a Szabadság című folyóiratban közzétett felhívásuk szerint a szervezet fő feladatául az eltűnt írók felkutatását, írók számára mentesítő iratok beszerzését, segélycsomagok szétosztását tűzte ki. A társaság vezetője Boross Elemér, az intézőbizottság tagjai Kárpáti Aurél, Fodor József, Bánóczi László, Faust Imre, Pap Miklós és Majoros Imre voltak. Tevékenységük készítette elő a Színpadi Szerzők Egyesületének újjáalakulását, illetve a Magyar Írók Szövetségének megalapítását.

A Magyar Írók Szövetségének első közgyűlésére 1945 júliusában került sor, ez egyben a Magyar Írók Szabad Szervezetének megszűnését is jelentette. A szövetség első elnöke Gergely Sándor, főtitkára Barabás Sándor lett[1]. A megalapítást követő első években valamennyi irodalmi csoportosulás és irányzat követőit egyesítette, tagsága elérte a négyszáz főt. 1949-ben azonban a kommunista egypártrendszer dogmatikus művelődéspolitikai érdekeit képviselő szervezetté lett. A tagok sorából kizárták ugyan a másként gondolkodó irodalmárokat, az írószövetség azonban így is tett néhány erőtlen kísérletet az irodalom felülről való irányítása ellen. A szövetség első kongresszusára 1951 áprilisában került sor, s a delegáltak felemelték szavukat az irodalmi sematizmus ellen, 1953 júniusa után – a Sztálin halála nyomában bekövetkező fordulattal – pedig a szövetség részt vett a Rákosi Mátyás képviselte politika és a személyi kultusz elleni harcban. A szövetség 1947-től 1956-ig megjelent irodalmi és kritikai havilapja, a Csillag, valamint 1950-ben megindított művelődéspolitikai hetilapja, az Irodalmi Újság e politikai küzdelem egyik fórumává vált.

1951-ben a szövetség elnökévé Darvas Józsefet, főtitkárává pedig Kónya Lajost választották. 1953-ban több író is bírálta a párt politikáján, melynek következtében a népművelési miniszter Révai József növelte befolyását a szövetségre. 1954 elejétől Veres Péter lett a szövetség elnöke, 1955-ben pedig létrehozták a szövetség kiadóját, a Magvetőt[1].

1956[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az 1956 szeptemberében megrendezett közgyűlésükön a megjelentek kiálltak a Nagy Imre nevével fémjelzett reformpolitika támogatása mellett, és az ellenzéki szerepbe kényszerített, haladó szellemű írók előtt ismét megnyitották a taggá válás lehetőségét. A Magyar Írók Szövetsége mindvégig támogatta az októberi forradalmat. A tagok saját forradalmi bizottságot választottak és ellenzéki írókat hívtak az elnökségbe. A forradalom leverését követő, 1956. december 28-án megtartott közgyűlésen hangzott el Tamási Áron Gond és hitvallás című szózata, amelyben Tamási – s rajta keresztül az írószövetség is – hitet tett az októberi forradalom és szabadságharc eszményei mellett. Ennek következményeként a Kádár-kormány 1957 januárjában feloszlatta a szövetséget. (Az egyesület 1956-os szerepvállalásáról bővebben lásd: A Magyar Írók Szövetsége 1956-ban).

1957 után[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A Magyar Írók Szövetségének helyét a pártvonalat követő, kommunista szellemiségű írókból álló Irodalmi Tanács vette át. 1959-ben újjászervezték a Magyar Írók Szövetségét, korábbi társadalmi szerepét azonban nem tölthette be, a korábban rákosista Darvas József vezetésével lényegében a kormányzati művelődéspolitika végrehajtó és ellenőrző szervezetévé vált. Az 1959. június 25-ei újjáalakuló közgyűlésen komoly vita alakult ki, hogy kik lehetnek tagjai a szervezetnek, majd úgy döntöttek: a Magyar Írószövetség legyen kis létszámú, de olyan írókat is fogadjanak be, akik maguk ugyan nem szocialisták, de elfogadják a szocialista célkitűzéseket[1].

Az írószövetség élére állt több, közművelődési szempontból fontos kezdeményezésnek, például az „Olvasó Népért” mozgalomnak, támogatta a Magyarország Felfedezése című kiadványsorozatot stb. Az írószövetség azonban nem kapta vissza sem kiadóját, sem folyóiratát. A hatvanas évek nem csak a politikában, hanem a kultúrában is a konszolidáció évtizede volt: új írógeneráció lépett színre, enyhült a politikai nyomás, de enyhült az írók politikai ellenállása, kritikája is[1].

Az 1970-es évektől, a politikai környezet enyhülésével párhuzamosan nyílt lehetőség arra, hogy az egyesület részlegesen visszaállítsa autonómiáját, és megfogalmazhassa saját véleményét az irodalom és a közélet kérdéseiben. Az 1981. és 1986. évi közgyűlések már teret engedtek az ellenzéki hangoknak, amit a művelődéspolitika rosszallással fogadott. Ismét felmerült a szervezet feloszlatásának és kormányzati emberekkel feltöltött írószövetség létrehozásának a gondolata. Erre azonban nem került sor, s a Magyar Írók Szövetsége az 1980-as évek második felében a politikai átalakulásokhoz vezető közéleti harc egyik szellemi műhelye volt.

1989 után[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

1989. évi közgyűlésükön hivatalosan is megváltoztatták nevüket Magyar Írószövetségre, megszüntették az Irodalmi Újságot, helyét átvette a Magyar Napló, s a megjelentek már a reménybeli rendszerváltozás utáni feladatok megfogalmazásán dolgoztak. 1990 óta a szövetség visszatérhetett eredeti, 1945-ös célkitűzéseihez: a közvetlen politikai befolyástól mentesülve a magyar irodalom szakmai és társadalmi érdekszervezeteként működik. Taglétszáma 2000 körül elérte az ezret, s tagságát ekkor mintegy harmadában a kisebbségi és emigráns magyar irodalmárok alkották, fontos szerepet tölt be tehát a határokon túlnyúló magyar irodalmi élet szervezésében.

Vezetői[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Kalász Márton (2011)

Elnökök[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Főtitkárok[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Ismertebb tagjai[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Forrás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Egyéb információk[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]