Záh Felicián

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Záh Felicián merénylete a királyi család ellen. Képes krónika (Chronicon Pictum)

Záh Felicián, helyesebben Záh nembeli Felicián (? – Visegrád, 1330. április 17.) magyar birtokos, katona. Az előkelő, Nógrádban őshonos Záh nemzetségből származik. Károly Róbert elleni sikertelen merénylete tette hírhedté, amelyet nemzetségén toroltak meg. Családnevét az oklevelekben Zah, több történelmi és irodalmi műben Zách formában írják.

Életrajza[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Hosszú ideig Csák Mátét szolgálta híven, aki a Felvidék tartományura volt, és Károly Róbert király ellen harcolt. Felicián Máté oldalán komoly vagyonra tett szert és magas rangba jutott, 1318-ban azonban átpártolt a királyhoz, aki számára büntetlenséget biztosított, javait és társadalmi pozícióját megtarthatta. 1321-ben a király semptei várnagyává nevezte ki, lánya, Klára pedig bekerült Erzsébet királyné udvarhölgyei közé. Rövid idő alatt szabad bejárása volt az uralkodóhoz.[1]

A merénylet[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Orlai Petrics Soma: Zách Felicián, 1859, olaj, vászon (Janus Pannonius Múzeum, Pécs)
Midőn azután az Úr 1330-ik évében, április tizenhetedikén, húsvét után való szerdán a király a királynéval és a mondott két fiával a visegrádi vár alatt, házában ebédelt, Felícián észrevétlenül a király asztalához lépett: kirántotta éles kardját, és a veszett kutya dühével hirtelen a királyra rontott; irgalmatlanul meg akarta ölni a királyt, a királynét és fiaikat. A kegyelmes Isten könyörületessége azonban nem engedte, hogy végbevihesse szándékát. A király jobb kezét könnyen megsebesítette ugyan - jaj, a királyné jobb kezének négy ujját egyszeribe lecsapta: ujjait, melyekkel a szegényeknek, sínylődőknek és nyomorultaknak osztotta az alamizsnát; melyekkel számtalan templomnak varrt mindenféle köntöst, és fáradhatatlanul küldte az oltárokra és az egyháziaknak a drága bársony díszruhákat és kelyheket! Midőn azután az ott álló királyfiakat is meg akarta ölni, rávetették magukat a gyermekek nevelői, Kenezics Gyula fia [Miklós] és János nádor fia Miklós; fejükön halálos sebet kaptak, míg a gyermekek elmenekültek. Ekkor egy jó hajlandóságú ifjú, a Patak vármegyei Sándor fia János, a királyné alétekfogója úgy rohant Felíciánra, mint valami vérengző fenevadra: csákányával keményen nyaka és lapockája közé csapott, átvágta és leterítette; most az ajtókon mindenünnen benyomuló királyi bajvívó vitézek rémes kardjaikkal ízenként vagdalták össze a nyomorultat, és összekaszabolták, mint egy szörnyeteget. Fejét Budára küldték, kezeit, lábait más városokba; majd egyetlen növendék fiát és hű szolgáját - akik elfutottak, de meg nem menekülhettek - lófarkra kötözve emésztették el: tetemüket és csontjukat kutyák falták fel az utcán.
– Képes krónika[2]

1330. április 17-én, miközben a királyi család a visegrádi Duna-parton levő palotában ebédhez készült, Felicián kardjával rárontott a királyi családra. Károly Róbertet a jobb karján sebesítette meg könnyebben, míg Erzsébet jobb kezének négy ujját lecsapta, miközben ő a fiait, Lajost – a későbbi Nagy Lajos királyt – és Endrét védte. A fiúknak nem esett baja, nevelőiknek – Kenesics Gyula fia Miklós és Drugeth Miklós – súlyos fejsérülés árán sikerült felfogniuk az ütéseket. Ezalatt a Potok megyei (ma: Sárospatak) Sándor fia János,[3] a királyné al-étekfogója leszúrta, majd az odaérkező testőrség szétvagdalta Feliciánt.[4]

A merénylet okairól megoszlanak a források. Vannak, akik a megtorlás súlyosságából arra következtettek, hogy a merénylet a tartományurak által szőtt összeesküvés része volt. Az utókor azonban inkább egy az emlékeit másfél évtizeddel papírra vető olasz krónikás leírását fogadja el. Eszerint Erzsébet öccse, Kázmér herceg – a későbbi Nagy Kázmér lengyel király – állítólag elcsábította Záh Klárát, s apja ezt akarta megtorolni. Ez a történet nagyon hasonlít Bánk bán feleségének történetére, amit röviden a Képes krónika mond el. Nem lehet tudni, hogy melyik történet hatott a másikra.[4]

A megtorlás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Körösfői-Kriesch Aladár:Zách Klára története I.
Körösfői-Kriesch Aladár:Zách Klára története II.

Testrészeit ezután elrettentésül szétküldték az országban. Fia szolgájával együtt futásnak eredt, de nem tudott elmenekülni. Őket egy ló farkához kötözték, majd miután meghaltak, részeiket a piacon a kutyák és disznók elé vetették. Sebe nevű lányát Becsei Imre lévai várnagy lefejeztette, férje, Kopai Imre börtönben halt meg. Gyermekeiket pedig a keresztesekkel vitették el, akik végül Rodoszra száműzték őket.[5]Klára lányának levágták az orrát, az ajkait, hogy a fogai látszottak és nyolc ujját, majd lovon körbehordták néhány városban, miközben azt kellett kiáltoznia, hogy „így jár, aki hűtlen lesz királyához”. Felicián nemzetségének tagjait harmadíziglen megölték, a távolabbiakat jószágvesztésre ítélték.[4]

"Így tehát a boldogtalan Felicián felség­sértés bűnébe esett, megháborította az országot, kiirtotta tulaj­don magvát, meggyalázta és elvesztette nemzetségét, ebek étkévé lett, s e világból kiszaba­dúlván megkötöztetett az al­világban s eltemettetett a pokolban, és a világnak gúnyává, a hitetleneknek tanulságává lett."
– Márk krónikája a magyarok viselt dolgairól az ősidőktől MCCCXXX végéig, fordította Szabó Károly[6]

Nőtestvérének nőunokáit azonban kivették minden büntetés hatálya alól.

Károly Róbert nem sokkal később váratlanul zarándokútra indult Jeruzsálembe, azonban Felicián még élő rokonaitól tartva némi hajózás után végül visszafordult.

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. Kristó Gyula, Makk Ferenc. Előszó., Károly Róbert emlékezete. Európa Könyvkiadó Budapest 1988. ISBN 963-07-4394-9 
  2. Képes Krónika
  3. Beihuber Ádám: Borcseppek a kardélen / Gondolatok Záh Felicián merényletéről (pdf) pp. 2/17 (110). OSZK, Sic Itur Ad Astra 2006. 1-2. sz., 2007. november 12
  4. ^ a b c Bertényi Iván. Magyarország az Anjouk korában. Gondolat, Budapest 1987. ISBN 963-281-776-1 
  5. Zách Felicián családját kiirtásra ítélik, rubicon.hu
  6. Márk krónikája a magyarok viselt dolgairól az ősidőktől MCCCXXX végéig, fordította Szabó Károly

Irodalom[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Szépirodalom[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Fehér Tibor: A ródoszi lovag. Móra Ferenc Könyvkiadó, 1986

További információk[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]