Fehér gólya

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Wikipédia:TaxoboxInfobox info icon.svg
Fehér gólya
Ciconia ciconia.jpg
Természetvédelmi státusz
Nem fenyegetett
Status iucn EX icon blank.svg Status iucn EW icon blank.svg Status iucn CR icon blank.svg Status iucn EN icon blank.svg Status iucn VU icon blank.svg Status iucn NT icon blank.svg Status iucn LC icon.svg
Magyarországon fokozottan védett
Eszmei érték: 100 000 Ft
Rendszertani besorolás
Ország: Állatok (Animalia)
Törzs: Gerinchúrosok (Chordata)
Altörzs: Gerincesek (Vertebrata)
Osztály: Madarak (Aves)
Rend: Gólyaalakúak (Ciconiiformes)
Család: Gólyafélék (Ciconiidae)
Nem: Ciconia
Faj: C. ciconia
Tudományos név
Ciconia ciconia
(Linnaeus, 1758)
Elterjedés
Vonulása         Fészkelő helye        Telelő helye  piros vonal: költözési útvonalakVonulása

       Fészkelő helye
       Telelő helye
piros vonal: költözési útvonalak

Hivatkozások
Wikispecies

A Wikifajok tartalmaz Fehér gólya témájú rendszertani információt.

Commons

A Wikimédia Commons tartalmaz Fehér gólya témájú médiaállományokat.

Commons

A Wikimédia Commons tartalmaz Fehér gólya témájú kategóriát.

Ciconia ciconia at the hamburg zoo.JPG

A fehér gólya (Ciconia ciconia) a gólyaalakúak (Ciconiiformes) rendjébe, ezen belül a gólyafélék (Ciconiidae) családjába tartozó nagy és ismert madár. A köznyelvben ő a közismert gólya. Népi elnevezései a gilice, cakó (czakó) és az eszterág.

Fehéroroszország[1] és Litvánia [2] hivatalos madara. A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület 1980-ban, 1981-ben, 1994-ben és 1999-ben „Az év madarává” választotta.

Elterjedt, de fogyatkozó faj. Tollazata nagyrészt fehér, de szárnyában vannak fekete tollak is. Lába hosszú, csőre hosszú, hegyes és piros. Sokféle fajt fogyaszt; zsákmányol rovarokat, halakat, kétéltűeket, hüllőket, kisebb emlősöket és madarakat. Monogám, de a párok nem maradnak együtt egész életükben. A pár együtt építi a fészket gallyakból, amit évekig használ. A tojó rendszerint négy tojást rak, és a fiókák 33–34 nap múlva kelnek ki. A szülők felváltva kotlanak, és mindketten etetik a fiókákat. A fiókák 58–64 napos korukban repülnek ki, ezután a szülők még 7-20 napig etetik őket.

Az IUCN szerint nem veszélyeztetett. A középkorban az ember megtelepedése és erdőirtása kedvezett a fajnak, de a termelés módjának megváltozása és az iparosodás ahhoz vezetett, hogy a fehér gólya eltűnt Európa egyes részeiből a 19. században és a 20. század elején. A fajmegőrző programok és az újratelepítések miatt ma ismét megtalálható Hollandiában, Belgiumban, Svájcban és Svédországban. Vannak természetes ragadozói, és élősködők gazdája is lehet. Tollazatában rágótetvek telepedhetnek meg, és a fészekben atkák rejtőzhetnek. Elterjedési területén sokat mesélnek róla, például azt, hogy ő hozza a kisbabát.

Elterjedése[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Egy csapat táplálékot keres Törökországban. A fehér gólyák elkerülik a magas benőtt füveket és cserjéket

Szinte egész Európában (kivéve Skandináviát, a Brit-szigeteket, Francia- és Olaszországot), Észak-Afrikában és Kis-Ázsiában elterjedt. Elsősorban a sík- és dombvidékek madara, a 250 m tengerszint feletti magasság alatti területeken mindenhol előfordul.

Az európai fehér gólyáknak két nagyobb populációjuk van, a délnyugati Spanyolországban, Portugáliában, Algériában és Marokkóban, és a keleti, ami nagyjából Közép- és Kelet-Európát fedi le Németországtól a Volgáig és Törökországig. A névadó alfaj költőterülete nagy, de szétszórt. Az összes fehér gólya állományának 25%-a Lengyelországban összpontosul.[3]

Az ázsiai népesség mindössze 1450 egyedből áll, és az Aral-tótól Xinjiangig (Északnyugat-Kína) költenek.[4][5] A Xinjiang gólyanépessége feltehetően kihalt az 1980-as években.[6] A vonulási utak a faj elterjedési területeit Afrika nagy részére és Indiára is kiterjesztik. Egyes populációk Izrael fölött utaznak át Afrika középső és keleti részébe.[7][8]

1933-tól Dél-Afrikában is regisztráltak fészkeket Calitzdorp-ban. Bredasdorp környékén úgy 10 madár szaporodik az 1990-es évektől.[9] Az Indiában telelő fehér gólyák többsége az ázsiai populációhoz tartozik,[10] mivel az 1900-as években akár 200-as rajokat is megfigyeltek tavaszi vonuláskor a Kuram-völgyben.[11] Azonban találtak Németországban gyűrűzött fehér gólyát is Nyugat- (Bikaner) és Dél-Indiában (Tirunelveli).[12][13] Láttak piros szemkörnyékű példányt is, egy keleti fehér gólyát. [14] Találtak piros szemkörnyékű egyedeket is, de ehhez még tovább kell az indiai gólyákat tanulmányozni.[10] A költőterületektől északra Finnországon, Norvégián, Svédországon, Nagy-Britannián, Írországon, Izlandon át is vonulnak, vagy kóborolnak, és nyugaton az Azori-szigeteken és Madeirán is megpihennek utazás közben. Újabban Nyugat-Oroszország felett is repülnek.[15][16]

Élőhelye[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A fehér gólya táplálkozáshoz leginkább nyílt füves területeket, mezőket, sekély vizeket keres fel. A magas füvet és az erdőt kerüli.[17] Csernobil környékén az 1986-os baleset után megritkult, mert a művelt területeket visszahódította a magas füves bozót.[18] Lengyelország egyes vidékein a táplálékhiány miatt szeméttelepeken is keresgél.[19] Szeméttelepen látták továbbá a Közép-Keleten, Spanyolországban, Észak- és Dél-Afrikában.[20]

Nagyobb számban nyílt füves területeken szaporodik. Leginkább az erdőszéleket kedveli, azok közül is azokat, amelyek az év legalább egy részében el vannak árasztva. Nem kedveli a magas növényzetet, például az erdők belsejét.[21] Örményországban 2000 m magasan is találtak fészket. Megtelepszik szavannán, sztyeppén, mezőkön, vizes helyeken, művelt földeken, de kerüli a trópusi erdőket.[9] A középkorban az ember tevékenysége segíthette terjedését, amikor is az erdőket kiirtották, hogy legelőket és szántóföldeket alakítsanak ki a helyén. Akkoriban Európa nagy részén elterjedt, és egészen Svédországig szaporodott. Ritka vendég a brit szigeteken, ahol minden évben körülbelül 20 madarat látnak, de nem regisztrálnak fészket.[22] 1416-ban a skóciai Edinburgh Szent Egyed katedrálisának csúcsán fészkelt egy pár.[23]

A 19. század elején számuk fogyatkozni kezdett az új termelési módszerek és az iparosodás miatt. Sok országból eltűnt; ma legfőbb élőhelyei Spanyolország, Lengyelország és Ukrajna. Az Ibériai-félszigeten délnyugaton összpontosul, de itt is megfogyatkozott[21] a hanyagság és a rovarirtók miatt. Az 1970-es évektől azonban Félix Rodríguez de la Fuente televíziós ismeretterjesztésének köszönhetően beindult a védelmi mozgalom, aminek jótékony hatásai megmutatkoztak az 1980-as években. Egy 2005-ös tanulmány szerint Lengyelországban a déli magasföldeken Podhale régióban terjeszkednek a fehér gólyák, akik először 1931-ben költöttek itt, aztán egyre magasabban raktak fészket, amíg 1999-ben el nem érték a 890 m-es tengerszint feletti magasságot. A szakértők ezt a globális felmelegedésnek tulajdonítják.[24] Nyugat-Lengyelországban, Poznań tartományban a 20. század utolsó 12 évében 10 nappal korábban kezdtek szaporodni, mint a 19. század végén.[25]

Rendszertana[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A feketecsőrű gólya a fehér gólya legközelebbi rokona

A fehér gólya egyike annak a sok madárfajnak, amit Carl von Linné 1758-ban kiadott könyvében, a Systema Naturaeban leírt, és az Ardea ciconia nevet adta neki.[27] A francia Mathurin Jacques Brisson 1760-ban újrarendszerezte, és az új Ciconia nem típusfajává tette.[28][29] Mindkét neve a latin cǐcōnia,[30] ami Horatius és Cicero műveiben is olvasható.[31]

A gólyák családja hat nemet tartalmaz, amelyek három csoportba sorolhatók: az egyiket a Mycteria és az Anastomus nem, a másikat a nagy gólyák (Ephippiorhynchus, Jabiru és Leptoptilos), a harmadikat a gólyák Ciconia neme alkotja. Ide a fehér gólya mellett még hat faj tartozik,[32] amelyekre jellemző a hosszú, egyenes és hegyes csőr és a fekete-fehér tollazat.[33] A feketecsőrű gólya (Ciconia boyciana) jelenleg önálló fajnak minősül, korábban a fehér gólya alfajaként tartották nyilván. Kelet-Ázsiában él.[26] A fehér gólya egy másik közeli rokona a maguari gólya (C. maguari) Dél-Amerikában. A viselkedésbeli hasonlóság mellett a rokonságot biokémiai vizsgálatok is bizonyítják.[34]

Kövületek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Kenyában, a Viktória-tó egy szigetén, a Rusinga-szigeten megtalálták egy gólya jobb felkarcsontjának távolabbi végét a miocén idejéből. A 24–6 millió éves leletről nem tudták eldönteni, hogy fehér vagy fekete gólyához tartozott-e, mivel mindkét faj közel azonos termetű és testfelépítésű. Maboko szigetén még több leletet tártak fel a középső miocénből.[35]

Megjelenése[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Testhossza 100-115 centiméter,[36] álló helyzetben a magassága 110-125 cm, szárnyfesztávolsága 155-165 centiméter, testtömege 2200-4400 gramm.[37] Testének nagy része fehér vagy piszkosfehér, szárnyai feketék, csőre és lába piros (első életévében fekete). Ahogy más gólyáknak, az ő lába is hosszú, tarsusa 20-25 cm. Nyaka, egyenes csőre is hosszú. A csőr hossza hímeknél 15 - 17 cm, tojóknál 14 - 17 cm.[32] Az állkapocs a hímeknél hegyesebb, a tojóknál egyenesebb. A nemek hasonlók, bár a hím egy kicsit nagyobb átlagban.[26] A tollazat fehér, kivéve a szárnyfedőket és a repülőtollakat, amelyeket feketére fest a melanin.[38] A mellen a tollak hosszúak és borzasak; a nyak körül gallért formálnak, amelyet a párzást megelőzően mutogatnak.[39] Írisze szürkésbarna, és a szemet fekete bőr övezi. A kifejlett madarak csőre és lába piros, amely színt a táplálékból származó karotinok adják. Spanyolországban végzett vizsgálatok szerint a színanyag a betelepített Procambarus clarkii rák asztakszantinjából származott, ami még a fiókák csőrét is megfestette, így az ő csőrük sokkal korábban pirosodott meg, mint a máshol élő gólyáké.[40]

Ahogy más gólyák, a fehér gólya szárnyai is szélesek és hosszúak, ami lehetővé teszi a vitorlázást.[41] Lassan és szabályos időközönként verdes a szárnyával. Nyakát és lábát kinyújtva repül. Lassan, méltóságteljesen, nyakát kinyújtva jár. Ezzel szemben pihenéskor fejét szárnya alá dugja.[42] A vedlést még nem tanulmányozták, de úgy látszik, hogy fokozatosan váltja tollait. Az elsőrangú repülőtollak a szaporodási időszakban cserélődnek ki.[39]

Fiatal fehér gólya feje, nyaka és felsőteste. A csőr töve piros, ami fokozatosan feketébe megy át a csőr vége felé haladva
Fiatal fehér gólya a holland Vogelpark Avifaunaban. A csőr a tövénél kezd pirosodni

Kikelés után a fiókákat rövid, szétszórt, fehér pehelytollak borítják. Egy héttel későbbre a pehelytollazat besűrűsödik. A frissen kelt fiókák lába rózsaszín, ami később megszürkül. Csőre fekete, csak a hegye sötétbarna.[39] A fészek elhagyása után a fiókák tollazata hasonló a felnőttekéhez, kivéve, hogy a fekete tollak még barnásak. Csőrük és lábuk fekete; végleges színüket a következő év nyarán érik el.[42] Egyes példányok csőrének hegye fekete marad, míg például Spanyolországban a táplálék karotintartalma még a fészekben bepirosítja. A tollazat két éves korban nyeri el a felnőttkori színezetet.[43]

Hasonló fajok[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Elterjedési területén ritkán téveszthető össze a talajon vagy a fészek mellett állva, röptében azonban összetéveszthető más fajokkal, mint a rózsás tantalussszal (Mycteria ibis), a rózsás gödénnyel (Pelecanus onocrotalus), vagy a dögkeselyűvel (Neophron percnopterus).[42] A rózsás tantalusz felismerhető fekete farkáról és hosszú, hajlott, sárga csőréről. A fehér gólya nagyobb szokott lenni nála.[44] A rózsás gödény lábai rövidek, nem érnek túl a farkán, és behajlított nyakkal, fejét a törzséhez szorítva repül, ami más kontúrt kölcsönöz neki.[45] Viselkedésükben is különböznek a fehér gólyáktól, inkább összerendezett csoportokban mozognak, és nem rendezetlenül, mint a gólyák.[46] A dögkeselyű jóval kisebb, farka hosszú, ék alakú, lábai rövidebbek, feje sárgás árnyalatú, nyaka rövid.[47] A daru, ami szintén fekete-fehérnek látszik erős fényben, hosszabb lábat és nyakat mutat repülés közben.[48] Távolról és erős fényben a fekete gólya (Ciconia nigra) is nézhető fehér gólyának, mivel a szárny alatti terület világosabbnak látszik.

Életmódja[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Legjellemzőbben emberi környezetben fészkel. Valaha magas fákra, később kéményekre, itt-ott templomtoronyra, ma leginkább oszlopokra építi fészkét, amelynek helyét mindig vizes élőhelyek közelében választja meg. A nedves réteken, tarlókon keresgél nagyobb rovarok, ebihalak, békák után, de elfogyasztja az apró rágcsálókat, halakat, kígyókat, sőt, volt rá példa, hogy kisnyulat is vittek a fiókáknak táplálékként. Táplálékkeresés közben lassan, méltóságteljesen sétál; amikor repül, akkor előrenyújtja nyakát.

Fehér gólya a Tsavo East National Park nemzeti parkban Kenyában. Lábának alsó felét a széklet és a vizelet festi fehérre a hűsítés érdekében

Társas madár; vándorútjain és afrikai telelőhelyein több ezres rajokat is észleltek. A nem szaporodó példányok költési időben 40-50 tagú rajokban kóborolnak.[42] Dél-Afrikában elvegyül a sötét tollú Abdima-gólyákkal.[49] A szaporodó párok is kisebb csoportokban vadászhatnak, és néhány helyről telepes fészkelést is jelentettek. A csoportok mérete és szociális szerkezete változó, bár a fiatalok általában a telep szélére szorulnak, és az idősebbek beljebb költenek, így eredményesebbek lesznek.[50] Az egyedek a kapcsolatukat egymás tisztogatásával és más segítségekkel ápolják. A tisztogatást csak a fészeknél végzik. Az álló madár tisztogatja az ülőt, aki lehet a fiókája, vagy a testvére.[51]

A vizelet és a széklet keverékét a saját lábára bocsátja.[44] Ez frissíti és hűti (lásd urohidrózis).[52] A meggyűrűzött madarak szenvedhetnek attól, hogy a gyűrű alatt összegyűlik a megszáradt keverék, ami nyomja a lábat, és sebeset okozhat.[53] Feljegyezték, hogy mohát vett csőrébe, és azzal vitt vizet fiókáinak.[54]

Számos feljegyzés tanúskodik hűségéről párja iránt és önfeláldozásáról utódainak megvédéséért. például amikor 1556-ban Delftben kigyulladt az a ház, amire a fészek épült, akkor a szülők a fiókáikat menekítették, hogy inkább ők égjenek meg. Még az emberhez szoktatott fehér gólyák is megszelídülnek, bíznak az emberben, a szabályokat eltanulva játszanak a gyerekekkel, és ha már el is repülnek, minden évben visszatérnek, hogy megköszönjék a gondoskodást.

Kommunikáció[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Guguló gólyák széttárt szárnyakkal
A guguló gesztus

A gólyák nem énekelnek, mivel nincsenek hangszálaik. Ehelyett csőrükkel kelepelnek, amely hang távoli lövöldözésre vagy a konyhai porítás hangjára emlékeztet. Így üdvözlik egymás a fészeknél. A hangot a csőr gyakori nyitásával és zárásával képezik, amikor is a hang a csőr nyitásakor jön létre. A kelepelést a torokzacskó erősíti fel. Több társas helyzetben is használják, és amíg tart, addig egyre erősebben hallatszik. Ritmusa a helyzettől függ, például párzás közben lassabb, riadójelként rövidebb. Üdvözléskor először az kelepel, aki fogadja az érkezőt, és ez utóbbi válaszol neki. Egyidejűleg meghajlítják a nyakukat, egészen addig, amíg fejük a hátukhoz nem ér.

Emellett fütyülnek is, a felnőttek halkan, a fiókák éles hangon. A fiókák csipognak is, és nyávogó hangon kérnek enni szüleiktől. A fiókák is szoktak kelepelni.[55]

Társaikkal jól tudnak kommunikálni. Feljegyezték, hogy miután egy gólya meggyűlölte egy társát, egy másik csapattal tért vissza, és túlerővel legyőzték az ellenséget.

A fel-le magamutogatás szintén egy gyakran használt jel. Használják köszöntésként, párzás után, vagy fenyegetésként. A szaporodó párok nyáron területvédők, és használják ezt a gesztust. Egy másik ilyenkor használt jelük, hogy széttárt farokkal és kiterjesztett szárnnyal legugolnak.[56] Ha ez nem elég, akkor a hímek akár erőszakos, vérre menő küzdelmet is vállalnak.

A kelepelő köszöntés

Táplálkozás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A fehér gólya nyílt területeken keresi élelmét, mezőkön, földeken, folyók partján, vagy vizeken. Kisebb állatokra, békákra, rákokra, kígyókra, rovarokra és rágcsálókra vadászik. A művelt területeken hasznosnak számít az egerek és a sáskák fogyasztása miatt.

Fehér gólyák a traktor mógött
Fehér gólyák a traktor mögött

A fehér gólyák sokféle állatot megesznek. Ritkán távolodnak el 5 km-nél messzebb a fészektől, és szeretik az alacsony növényzetet, mert úgy könnyebben megtalálják a zsákmányt.[17] A táplálék összetétele helytől, évszaktól és a helyi állatvilágtól függ. A leggyakoribb zsákmányok a bogarak és az egyenesszárnyúak. Egy Spanyolországban végzett kutatás szerint a köpetek alapján a rovarok 49,5%-a volt bogár, és 43,7% egyenesszárnyú. Itt összesen a zsákmányállatok 99,3%-a volt rovar, de találtak gilisztákat, hüllőket, kétéltűeket, és kisemlősöket, mint pockokat, cickányokat és vakondokokat is. A cickányokat a lakóüregük bejáratánál fogják el. Ritkábban esznek kisebb madarakat, tojásokat és fiókákat, halakat, puhatestűeket és más ízeltlábúakat a rovarokon kívül, például Spanyolországban a rizsföldekre telepített Procambarus clarkii rákot vagy a skorpiókat.

Leginkább nappal vadásznak, a kisebb állatokat egészben nyelik le, csak a nagyobbakat ölik meg és tépik szét, mielőtt megeszik őket.[57] A műanyag szalagokat földigilisztának nézik, összenyomják és lenyelik, ami időnként eltömíti a beleket, így a gólya halálát eredményezi.[58] Művelt földeken nem haboznak követni a munkagépeket, és megenni az előtúrt, a felzavart vagy a gépre felcsapódott állatokat. Afrikában társulnak az égetéses vadászathoz, és amely állat túl kicsi az embernek, azt a gólyák kapják el. Lettországba tavasszal visszatérve a békák, leginkább a Rana arvalis hangját követik.[59]

A nem szaporodó gólyák hasonlóan táplálkoznak, mint a szülőpárok, csak gyakrabban fordulnak elő száraz területeken.[60] Amikor a fiókák elérik a néhány hetes kort, akkor minden nap 4 kg ennivalóra van szüksége a családnak.

Megfigyelték, hogy az Indiában telelő gólyák az Antilope cervicapra antilopot követik, és az általa felzavart rovarokat kapják el.[61] Hasonló helyzetben együtt esznek a gyapjasnyakú gólyával.[62] Regisztrálták, hogy a barna rétihéjától rabolt rágcsálót, és hasonlóan, a hamvas rétihéja zaklatja pockokért Lengyelország egyes területein.[63][64]

Szaporodása[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A gólyák 3-5 éves korukban érik el ivarérettségüket. A párok egy költési időszakra állnak össze, s a hím választja a tojót. A megközelítőleg 1 méter átmérőjű fészket ágakból építik[65] és szénával, szalmával, tollakkal bélelik; a költési időszakban külön belső költőfészket készítenek benne puhább anyagokból.

A fészekben
Ciconia ciconia tojása
Egyhetes gólyafiókák a fészekben

A fészket évekig használják. Türingiában találtak már fészket, ami 1592-ben épült, és még mindig aktív. Gyakran emberi építményekre építik; Magyarországon kedvelik a távvezetékek tartóoszlopait, Elzászban a kéményeket és a magas tetőket. Franciaországban 2000-ben egy egész telepet találtak a Párizs-Irun magasfeszültségű vasút mentén a tartóoszlopokon, éppen a vonatjárta szakaszok fölött. Spanyolországban templomok, parasztházak, tornyok és magas épületek tetejére települnek, sokszor népes kolóniákban.

A legkedvezőbb helyek azok a nyílt területek, amelyek közelében mocsár található. A fészket minél magasabb helyre rakják, hogy a ragadozóktól védve legyen. Néha sziklákra is települnek, például Malpartida de Cáceresben (Spanyolország). Ilyenkor gömbölyű vagy nehezen mászható sziklafalat választanak. A fészek jellemzően 1–2 m mély, átmérője 0,8–1,5 m, súlya 60–250 kg.[66] A fészkeket évente kitatarozzák újabb ágakkal, így egy-egy régebbi építésű fészek tömege elérheti a több száz kilogrammot. Mivel jó időjósnak tartják, ezért nem üldözik, így beköltözött az emberi településekre. Dél-Európában a templomok tetejére épült fészkek súlyukkal néha kárt okoznak a templomban. Tavasszal a hímek érkeznek előbb, és ők választanak fészkelőhelyet. A nagyobb fészkekben több fióka nőhet fel, ezért jobban keresettek.[67] A fészkelőhely megváltoztatása gyakran azzal áll összefüggésben, hogy az adott évben a hímnek új párja van. A fiatalabbak gyakrabban váltanak fészket. Az előző évi eredménytelenség miatt is új fészket kereshet a hím.[68] Megfigyeltek néhány párt, akik egymás után elfoglaltak egy fészket, majd néhány nap után továbbálltak; ennek oka ismeretlen.[69]

Három gólyafészek, közülük a középsőben és a felénk nézőben három-három madárral.
Három fészek egy harangtorony tetején. A fehér gólyák gyakran alkotnak kisebb fészektelepeket

Gyakran más kisebb madárfajok is használják a gólyafészket. Oldalába nem egyszer egész verébsereg költözik. Gyakori társbérlők még a mezei veréb és a seregély. Ritkább lakótársak a vörös vércse, a kuvik, a szalakóta, a barázdabillegető, a házi rozsdafarkú, a csóka és a berki veréb.[70] A párba állt fehér gólyák egymást külön szertartással üdvözlik.[26] A tojásrakás előtti hónapban gyakran párosodnak, ami a gyakori félrelépésekkel és a spermaversennyel hozható kapcsolatba, ám a fehér gólyáknál a félrelépés ritka.[71]

Évente egyszer költenek; pótköltés előfordul. A fészekalj többnyire 4-6 tojásból áll. A tojások száma rendesen 4, de számoltak már 1 és 7 tojásból álló fészekaljat is.[55] A tojások piszkosfehérek vagy sárgásak; méretük 72,58 x 51,86 mm,[72] súlyuk 96–129 g,[55] amiből 10,76 g a héj.[72] A szülők az első tojás lerakása után, április közepétől felváltva kotlanak; este csak az anya költ. A fészekalj pusztulása esetén esetleg újabb fészekaljat raknak, ekkor a kotlási időszak is odébb tolódik. A 33-34. napon kelnek ki a fiókák, a költés korai megkezdése miatt nem egyszerre. Az első fiókának nagy előnye van a többiekkel szemben. Bár a fiókák nem versengenek, a szülők néha elpusztítják a gyengébb utódokat a táplálék szűkössége miatt.[73][74] Ez azonban csak ritkán történik meg.[73]

A szülők eleinte felváltva ügyelnek rájuk, miközben a másik élelmet, vizet hord. A fiatal gólyák a kilencedik hét környékén hagyják el a fészket. Miután megtanultak önállóan táplálékot keresni, csatlakoznak a vonulásra gyülekező csapathoz.

Egy ember által erre a célra felállított emelvényre épült fészek a Szent János bazilika mellett. Selçuk, Izmir tartomány, Törökország

Fontos az időjárás tavasszal, a fiókák kikelésének idején. A hideg és a szárazság megnöveli a halandóságot.[21] Egyes felmérések szerint a legutoljára kikelt gólyák, amennyiben megérik a szaporodóképes kort, eredményesebbek lesznek, mint az a testvérük, aki elsőként kelt ugyanabban a fészekben.[75] A keléskor 75 g-os fiókák gyorsan nőnek, és 45 nap múlva körülbelül 3,4 kg-ot nyomnak. Csőrük 50 napos korukig nő.[76] A szülők előemésztett földigilisztákkal és rovarokkal etetik a fiókákat, amit a szülők a fészek aljára öklendeznek fel. A nagyobb fiókák a szülők száját ingerlik, hogy segítsék az étel felöklendezését.[77] Az első tizenegy napon a szülők óránként etetnek; két-három hetes kortól két óránként. A fiókák 58 - 64 naposan hagyják el a fészket.[78]

A fehér gólyák általában először négy éves korukban költenek, habár előfordult már, hogy kétéves és hétéves gólyák költöttek először.[39] A legöregebb fehér gólya a gyűrűje szerint 39 évet élt a természetben;[79] fogságban 35 éves élettartamra lehet számítani.[26]

Vonulása[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Gólyák vízparton
Gólyacsapat a Serengetiben (Tanzánia)

A fehér gólya palearktiszti vándormadár, télire délre vándorol. A vonulási útvonalak hagyományosak, de nincsenek szigorúan rögzítve. Augusztus közepén már csapatokba verődnek, de csak szeptember közepén indulnak el vándorútjukra. A nyugat-európai állomány Gibraltár a kelet-európai populáció Boszporusz felé indul el. A Földközi-tengert e két tengerszoros valamelyikén szelik át. Ez a nagy madár széles szárnyain képes mozdulatlan testtel és szárnyakkal siklani a felmelegedő föld fölött kialakuló termikeken. Így profitál abból, hogy átrepül a Gibraltár vagy a Boszporusz fölött. A gólyák a Szahara felett átrepülve egészen Dél-Afrikáig eljuthatnak. Mindkét fő útvonal 12 ezer kilométernél hosszabb. A telet Afrikában töltik, majd a megfelelő időben visszaindulva március végén jelennek meg hazánkban. A korszerű technikának köszönhetően műholdas jeladókkal már on-line is nyomon követhető a gólyák vonulása. Az első magyarországi kezdeményezés keretében két fehér gólyára került jeladó 2010 augusztusában.

A vándorlás rendszeres kutatását a német Johannes Thienemann kezdte meg, aki 1906-ban kezdett gyűrűzni Rossittenben, a Kur-földnyelven az akkori Kelet-Poroszországban. A második világháborúig 100 000 gólyát gyűrűztek meg, főként fiatalon. 2000 1908 és 1954 között gyűrűzött rossitteni gyűrűs gólyát később nagy távolságra találtak meg.[80] Újabban a modern technikát is bevetik, például az Argus rendszert. A leghosszabb ideje így figyelt gólya Max, akit 1999 óta követnek így nyomon.

Egy spanyol közmondás szerint a gólyák február 20-án érkeznek meg Afrikából. A globális felmelegedés miatt azonban ez korábbra tolódott. Sokan már december végén visszajönnek, hogy gyorsan elfoglalják a legjobb fészkeket. Megint mások, bár elindulnak Afrikába, de még a tengert sem repülik át, és októberben-novemberben már otthon vannak. Ebben a felmelegedés mellett a táplálékkínálat is szerepet játszik az öntözéses földművelés és a szeméttelepek miatt.

Vándorlási utak[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A fehér gólyák augusztus végén, szeptember elején indulnak el európai szaporodóhelyeikről Afrikába.[17] A telet a Kenyától, Ugandától Dél-Afrikáig terjedő szavannán töltik.[81] Ezeken a területeken akár több ezren is lehetnek egy csapatban.[42] Néhányan Nyugat-Szudántól és Csádtól nyugatra fordulnak, és elérik Nigériát.[7] Tavasszal hazatérnek; Szudánból és Egyiptomból még áprilisban is jelentik őket.[82] Márciusban-áprilisban érnek vissza Európába,[17] átlagosan 49 napos utazás után. Az őszi utat 26 nap alatt teszik meg. A kedvező szelek, a táplálék szűkössége és a kevés víz gyorsítják az utat.[8]

A Földközi-tenger átrepülésének elkerülésére a Közép-Európában fészkelő gólyák két útvonal közül választhatnak. A Boszporuszon átkelve Törökországon, Levantén és a Nílus mentén haladnak, vagy a nyugati utat választva Spanyolországon, Gibraltáron át repülnek.[83] Ezek az utak energetikailag is kedvezők a termikek miatt, így a madarak energiát takarítanak meg.[84][85] A nyugati utat évente 530 000 fehér gólya használja, ami itt a második leggyakoribb átvonulóvá teszi a darázsölyv után. A keleti út hossza kétszerese a nyugatinak, mégis ugyanannyi idő alatt teszik meg, mint a nyugatit.[86]

A fiatal gólyák az örökletesen meghatározott irányba indulnak, de ha az időjárás miatt letérnek róla, akkor nem találnak vissza, így egy új telelőhelyen kötnek ki. Az idősebb gólyák visszatalálnak a megszokott útjukra a nagyobb széllökések után is. Hasonlóan, a költőterületre mindegyikük visszatalál.[87] Kalinyingrádban fogságban nevelt fehér gólyákat vadon élő gólyák által lakott erdőben engedtek el, hogy legyen, aki mutassa nekik az irányt, azonban a helyiek csak vetélytársat láttak bennük. A kísérlet megmutatta, hogy a gólyákban működik a délre vándorlás ösztöne, habár a végleges irány nagyban szóródik.[88]

Energetika[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Örvénylő gólyasereg

A fehér gólyák függenek a vonulási útjukon kialakuló légáramlatoktól, a termikek emelőerejétől. Enélkül nem tudnák megtenni az utat. Sokuk számára a legrövidebb út a Földközi-tenger fölött vezetne, ám mivel a tenger fölött nem alakulnak ki termikek, ezért hosszabb, főleg szárazföldek fölött vezető utat választanak, hogy kevesebbet kelljen verdesniük a szárnyukkal.[89] Egyes becslések szerint a szárnyverdesés 23-szor annyi energiába kerül, mint a siklás.[90] Ennek keresésére akár 500 gólya is összegyűlik; mihelyt megtalálták, spirálszerűen felemelkednek. A tömeg együtt emelkedik egészen a légoszlop tetejéig, akár 1500 méter magasra a talaj fölött, habár Nyugat-Szudánban már mértek 3300 méteres emelkedést is.[82] Ez a Nap melegén múlik, amely miatt a gólyák nem repülnek éjszaka. A repülő gólya sebessége legfeljebb 45 km/h.

Néha azonban megfigyelnek hosszabb repülést víz fölött is. Egy Dániában meggyűrűzött fiatal fehér gólya Angliában jelent meg, ahonnan néhány napos pihenés után továbbvonult. Legközelebb Szent Mária szigete fölött látták, és három nap múlva Madeirán bukkant fel lesoványodva. Ez a sziget 500 kilométerre van Afrikától, és 1000 kilométerre Európától.[91] A közel-keleti vándorlást gyakran akadályozza egy szél, ami borús napokat hoz, így alkalmatlanná teszi az időt a repülésre. Ekkor a gólyák a földre ülnek, vagy állnak.[82]

Parazitái és betegségei[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Fészekanyagot hozó gólya
A gólyák évről évre egyre több szerves anyagot építenek a fészekbe, amely az élősködők melegágyává válik

A fehér gólyák fészkében rengeteg apró ízeltlábú talál otthonra, különösen költési időben. Az évek folyamán a gólyák a fészek tatarozásához újabb és újabb adag fát és fészekbélést, így azok felhalmozódnak. A fészekben felgyűlnek a levetett tollak, az ürülék és a táplálék maradékai, ami eltartja az atkák népes seregét. 12 fészek átvizsgálásakor 34 faj 13 352 egyedét találták meg. A leggyakoribb fajok a Macrocheles merdarius, a Macrocheles robustulus, az Uroobovella pyriformis és a Trichouropoda orbicularis volt, amelyek a teljes népesség 85%-át tették ki. Ezek megeszik a fészekben élő rovarok és fonálférgek petéit és lárváit is. A szabadon élő atkák miatt a fészekben nem tudnak élősködő atkák megtelepedni. Mindazonáltal az atkák szerepéről nem lehet eldönteni, hogy összességében pozitív vagy negatív hatásúak-e.[92][93]

Magukon a madarakon további négy atkafaj telepszik meg.[94] Ezek az atkák, köztük a Freyanopterolichus pelargicus[95][96] és a Pelargolichus didactylus[96] a tollazaton megtelepedő gombákat fogyasztják,[97] amelyek a külső tollak keratinját vagy a tollfaggyút bontják.[98] A Colpocephalum zebra rágótetű a szárnyak alatt, a Neophilopterus incompletus a test más részein található.[99]

A fehér gólya elszenvedhet néhány belső parazitát is, mint a Toxoplasma gondii[100] vagy bélparazitákat a Giardia nemből.[101] Egy Németországban végzett vizsgálatban Szász-Anhalt és Brandenburg környékén 120 gólyában nyolc valódi métely fajt, négy galandféregfajt, és három fonalféregfajt találtak.[102] A Chaunocephalus ferox métely fekélyt okozott számos madár beleiben, amely madarakat két kórház fogadta Közép-Spanyolországban. Ez faj súlycsökkenést okoz, emellett kórokozóként is számon tartják, mivel megbetegíti az ázsiai tátogató gólyát (Anastomus oscitans).[103]

A nyugat-nílusi láz főként a madarakra jellemző betegség. A vírust szúnyogok közvetítik.[104] A kórokozó terjedésében a vándormadarak is fontosak,[105] aminek módja közelebbről nem ismert.[106] 1998 augusztus 26-án 1200 fehér gólya szállt le a dél-izraeli Eilatban, miután dél felé eltértek útjuktól. A csapat nagyon fáradt volt már, mégis igyekeztek visszatérni a megszokott útvonalukra, és sokan közülük meg is haltak. Tizenegy halott fiatal agyából kimutatták a nyugat-nílusi láz vírusát. A többi vizsgált gólyából antitesteket mutattak ki a vírussal szemben.[107] 2008-ban Lengyelországban egy természetvédelmi területen három fiatal gólyában mutattak ki szeropozitív eredményt, ami azt jelenti, hogy találkoztak már a vírussal. További eredmények nem ismertek Lengyelországban a vírusról.[108]

Állománya[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Fiókák fészekben, Magyarország

A 19. század elejéig állománya viszonylag stabil volt. Utána mindenütt csökkent az 1970-es évekig a vadászat, a szennyeződés, a vándorutak nehezebbé válása, de főként az élőhelyek pusztulása miatt. Ettől kezdve a védelem hatására ismét megnövekedett az egyedszáma, és az elterjedési területe is bővült. Európában 1995 és 2005 között a növekedés elérte a 25%-ot.

A fehér gólya megritkulása már a 19. században megkezdődött az iparosodás és a mezőgazdaság változása miatt, ami a mocsarak lecsapolásával és a préri feltörésével és a kukorica elterjedésével járt. Az utolsó szabadon élő példányt Belgiumban 1895-ben, Svédországban 1955-ben, Svájcban 1950-ben, és Hollandiában 1991-ben látták. A faj azonban azóta több helyen ismét megjelent.[109] Az IUCN 1988-ban mérsékelten veszélyeztetettnek sorolta be, de 1994-ben felülvizsgálta a státust, azóta nem fenyegetettnek számít.[110] A fehér gólyára érvényes az Agreement on the Conservation of African-Eurasian Migratory Waterbirds (AEWA).[111] A szerződés tagjai részletes fajmegőrző program és cselekvési terv kidolgozását vállalják. A tervnek foglalkoznia kell olyan kulcsfontosságú tényezőkkel, mint faj- és élőhelymegőrzés, az emberi cselekvés adminisztrálása, a kutatás, az oktatás, és ezek fejlesztése.[112] A kockázatok közé tartozik a vizes élőhelyek kiszáradása, a magas feszültségű távvezetékeknek ütközés, az Afrikában sáskák ellen használt rovarölő szerek, például a DDT és az orvvadászat a vándorutakon és a telelőhelyeken.[26]

Három fehér gólya egy ember építette póznára rakott fészekben
Ember által emelt állvány gólyafészek számára. A távvezetékek tartóoszlopaira épült fészkek az áramütés veszélyével járnak

Közép- és Kelet-Európában sok fehér gólya szaporodik. A 2004/05-ös népszámlálás szerint Lengyelországban 52 500, Ukrajnában 30 000, Belorussziában 20 000, Litvániában 13 000, Lettországban 10 700, és Oroszországban 10 200 pár költ. Romániában 5500, Magyarországon 5300 pár él. A szaporodó párok számát Bulgáriában 5000-re teszik.[113] Németországban a 4482 gólyapár többsége Kelet-Németországban, főként Brandenburgban és Mecklenburg-Elő-Pomerániában összpontosul (2008-ban rendre 1296 és 863 pár).[114]

Spanyolország (33 217 pár) és Portugália (7684 pár) mellett a dél- és a nyugat-európai populáció kevésbé stabil. A dán népesség például 2005-re három párra csökkent. A keleti mediterrán régióban Törökországban 6195, Görögországban 2139 párt számláltak. Nyugat-Európában a fajmegőrzési erőfeszítések ellenére ritka madár maradt: Franciaországban 973, Hollandiában 528 párt találtak.[113]

Az 1980-as évek elejére a Rajna teljes felső völgyében számuk 9 párra esett vissza, amely terület évtizedekig a gólyák völgyének számított. A fajmegőrző intézkedések eredményeként 2008-ra számuk 270 párra nőtt, ami leginkább az Alzac és Loren gólyavédelmi és betelepítő szervezet munkájának köszönhető.[115] Olaszországban, Hollandiában és Svájcban azonban a visszatelepített gólyák megállították a növekedést. 2008-ban 601 pár költött Örményországban, és Hollandiában 700 pár.[116] Néhány pár Dél-Afrikában szaporodott, feltehetően az ott telelő népességből.[26] Lengyelországban hegyesre alakították a távvezetékek tartóoszlopainak végét, néhány fészket ember emelte talapzatra helyeztek át, hogy csökkentsék az áramütések gyakoriságát.[66] A Hollandiába visszatelepített gólyákat önkéntes fészeképítők követték. Az önkéntesek táplálékot is biztosítottak a gólyák számára.[116] Svédországban[117] és Svájcban[118] is végeztek hasonló programokat, ahol 2000-ben 175 pár költött.[119] A svájci népesség további fejlődésének rosszak a kilátásai, mert a szaporodási siker rossz, és a gólyák etetése sem hozta meg a várt eredményt.[118]

Védelme[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Magyarországon fokozottan védett faj, természetvédelmi értéke 100 000 Ft.
Szinte a teljes fészkelő állománya lakott területekhez kötődik, ezen belül is a lakossági elektromos hálózat tartóoszlopain található a fészkek zöme. Elsősorban az áramszolgáltatás biztonsága érdekében a 70-es évektől folyik a fészkek tartószerkezetre emelése. A közhiedelemmel ellentétben ezek a fészektartók nem vonzzák a gólyákat, szerepük a fészek eltávolítása a vezetékektől. Komoly problémákat a középfeszültségű (20 kV) hálózat légvezetékei okoznak, mivel a tartóoszlopokon a (többnyire fészekből kirepülő, fiatal gólyák) halálos áramütést szenvednek. Becslések szerint az éves szaporulat kb. 20%-a elpusztul ilyen módon még az őszi vonulás megkezdése előtt.

Szinte minden magyar állatkertben élnek fehér gólyák, melyek többnyire mentett madarak és többségük valamilyen oknál fogva nem engedhető többé szabadon. Ha megfelelő táplálékot kapnak, akkor a fehér gólyák nagyszerűen viselik a telet.

Európai gólyafalu[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A német EURONATUR természetvédő szervezet a gólyaállományok megóvásáért kiemelkedően sokat tevő településeknek adományozza szerte a kontinensen az Európai gólyafalu címet. Az eddigi kilenc kitüntetett község közül másodikként (1996-ban) a somogyi Nagybajom tehette ki az elismerést több nyelven is hirdető feliratot a faluvégi helységnévtáblák mellé. A községben évente mintegy harminc gólyapár költ, jó tucatnyi szinte telepesen, a főutca mentén sorakozó villanyoszlopokra rakott fészkekben.

A kultúrában[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

"Der Klapperstorch" (A gólya), Carl Spitzweg (1808–1885) festménye

A fehér gólya mérete, hasznossága és fészkelési szokásai miatt kedveltté vált az emberek között.[91] Az ókori Egyiptomban a gólya, mint hieroglifa jelentette a Ba lelket.[120] Héberül a gólya csaszidah (חסידה), ami kedvest, könyüreletest is jelent.[121] Az ókori görög és római mitológiában a szülői szeretet példaképe volt, és azt hitték, hogy idős korában nem hal meg, hanem elrepül a szigetekre, és emberré válik. Aiszóposz két meséjében is szerepel: A róka és a gólya, és a Paraszt és a gólya mesékben.[122] A francia Jean de La Fontaine mindkettőt feldolgozta.

Feltételezték még azt is, hogy gondoskodik idős szüleiről, táplálja és hordozza őket, és a gyermekkönyvekben is így ábrázolták a szülőről való gondoskodás példájaként. A görög Pelargonia törvény (a görög pelargosz, gólya szóból) arra kötelezte a polgárokat, hogy gondoskodjanak a szüleikről.[26] A görögök továbbá halállal büntették a gólyák megölését.[123] Tesszáliában törvény védte, mivel kígyót eszik, és feltehetően ő Vergiliusnál a fehér madár,[124] bár vannak, akik szerint kígyászölyvről (Circaetus gallicus) van szó. A római szerzők szerint a gólyák tavaszi eljövetele figyelmezteti a földműveseket arra, hogy kapálják meg a szőlőt.[125]

Az iszlámban a gólya szent, mivel minden évben megteszi a mekkai zarándokutat.[126] A ragadozó madarakkal együtt étkezési tilalom alatt áll. Mivel a törökök tisztelték, a görögök a törökök kiűzése után sokat megöltek.

A madarak vándorlásának kutatása a gólyával kezdődött. Német nyelvterületeken néhány gólyában afrikai nyilakat találtak, ezek voltak a nyílgólyák (Pfeilstorch). A legismertebb nyílgólyát 1822 nyarán találták a mecklenburgi Klütz városban. Jelenleg a díszes afrikai nyíllal kitömve látható a Rostock Egyetemen.[127]

Ha az ember nem bántja őket, akkor a gólyák nem félnek tőle, és Európában gyakran épületek tetején fészkelnek. Németországban a gólyafészeknek tűzvész ellen védő hatást tulajdonítottak. 1007-ben villám csapott az épülő Straßburger Münster katedrálisba, és a munkások mindaddig szüneteltették az építkezést, amíg egy gólyapár fészket nem épített az állványzatra. Mivel úgy hitték, hogy olyan lelkük van, mint az embernek, ezért védelem alatt állt.[128] A német és a holland házakat úgy építették, hogy jó fészkelőhelyet kínáljanak a gólyáknak; ezt sokszor magas emelvényekkel biztosították, hogy a gólyák szerencsét hozzanak a házra.[121] A lengyelek, a litvánok és az ukránok szerint a gólyák harmóniát hoznak arra a házra, amin fészkelnek. Kelet-Európában úgy tartották, hogy ha a faluban sok a gólya, akkor az jó aratásra számíthat. Továbbá időjósként is számon tartották: ha sokat mozgolódik, akkor rossz idő várható; ha fél lábon áll, akkor hideg lesz; ha kelepel, akkor napsütésre lehet számítani.[129]

A gólya feltételezett gyermeki erényei[130]

A fehér gólya népszerű a bélyegeken, és több, mint 60 ország 120 bélyegén szerepel.[131]

Litvánia nemzeti madara,[132] és a hannoveri világkiállítás lengyel kabalafigurája 2000-ben.[133]

A 19. században voltak, akik azt hitték, hogy a gólya csak a köztársaságokban él.[134] Ezért a szabadságot is jelentette.

A lengyel Cyprian Kamil Norwid is megemlíti a gólyát a Moja piosnka (II) (Énekem) versében.[135]

A heraldikában is kedvelt. Sok címeren látható, néha kígyóval a csőrében, mint a Cicogna de Venecio család, vagy Hága címerében.

A gólyáról növényeket is elneveztek, mint a gólyaorrfélék (Geraniaceae) és a gólyaorrvirágúak (Geraniales). A muskátlik tudományos nevükben hordozzák a gólya görög megfelelőjét (Pelargonio). A gólyamesét is a gólyák után nevezték el (szórakoztatásra kitalált valóságtartalom nélküli történet).

A hagyományokban[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Úgy tartják, hogy a gólyák bírósági tárgyalásokat tartanak, és az ítéletet végre is hajtják. Továbbá, hogy a szülők megölik a leggyengébb fiókát, ha túl gyengének találják a vándorútra. Megfigyelték, hogy vándorlás előtt nagy számban gyűlnek össze a levegőben és a talajon egyaránt.

Spanyolországban a kelepelést gazpachofőzésnek mondják, mivel ez a hang arra hasonlít, amikor a szakács az összetevőket a faedénybe önti. Néhányan úgy vélik, hogy a gólyák és az íbiszek előbb végezteik bélmosást, mint az ember, ugyanis hosszú csőrükkel vizet tudnak önteni a kloakájukba, és így kiöblíteni.

Az ismert legenda szerint gólya hozza a kisbabát. Ugyanis az ember közelében lakik, és hosszú dolgokat szokott hordani a csőrében a fészek építéséhez.

Emberközelisége miatt országok, területek, városok hivatalos vagy nem hivatalos jelképévé vált. Közéjük tartozik Hága, Elzász, Dánia, Lengyelország, Fehéroroszország és Extremadura.

Gólya hozta[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az elterjedt legenda szerint a gólya hozza a kisbabát. A legendát Észak-Európában is ismerik. A hiedelem nagyon régi, de Hans Christian Andersen tette népszerűvé meséjével.[126] A német hagyomány szerint a kisbabákat köveken, vagy mocsarakban találják, és kosárban viszik a hátukon, vagy a csőrükben tartva. Ezeket a köveket adebarsteinnek, gólyakőnek nevezik. Ha a szülők új gyereket szeretnének, akkor az ablakba tett édességgel csalogatják a gólyát.[121] Innen terjedt el a gólya hozza a kisbabát mese az egész világon.[121]

Humoros rajz a 19. század kezdetéről. A képen látható nő esernyővel kergeti el a gólyát, aki kisbabát hoz neki

A szláv vallásban tavasszal és nyáron gólyák hozzák a még meg nem született lelkeket Irijből a földre.[136] Ez több szláv ország mai népi kultúrájában folytatódik a gólya hozza a kisbabát mesében.[137] A szlávok szerint a gólyák szerencsét hoznak, és megölésük balszerencsét okoz.[138] A statisztikában a gólyafészkek és a születések közötti korrelációval szemléltetik, hogy a korreláció még nem jelent ok-okozati kapcsolatot.[139][140] Az afroamerikai gyerekeknek azt szokták mesélni, hogy a fehér gyerekeket a gólya hozza, a néger gyerekek pedig ölyvtojásokból kelnek ki.[141]

Marvin Margolis pszichoanalista szerint a mítosz azért maradhatott fenn ilyen sokáig, hogy a szülők elkerüljék, hogy a szexről és a nemzésről kelljen beszélniük a gyerekeikkel, és eközben kellemetlenül érezzék magukat. A pogány istennőkről, mint Iunóról a Szentlélekre vitték át, mert magasan repül, így közel van az éghez, tollazata nagyrészt fehér, és elég nagy ahhoz, hogy elbírjon egy kisbabát.[121] Sigmund Freud[121] és Carl Jung[142] tanulmányozta a mese és a gyerekek belső világa közötti kapcsolatot. Jung emlékezett arra, hogy ezt mesélték neki a húga születéséről.[143] Ezt a hagyományos kapcsolatot felhasználják pelenkák és üdvözlőlapok készítéséhez is.[121]

A mesének negatív aspektusai is vannak. Egy lengyel mese szerint Isten fehérnek teremtette a gólyát, míg az ördög befeketítte a szárnyát, ami a jót és a rosszat szimbolizálja. Németországban a fogyatékos és a halva született babákat azzal magyarázzák, hogy a gólya leejtette a babát, hogy így álljon bosszút az emberek gólyákkal szemben elkövetett bűneiért. A szülés időpontja körül betegen fekvő anyáról azt szokták mondani, hogy megharapta a gólya.[121] A középkori Angliában a házasságtöréssel hozták kapcsolatba, talán a párzási szertartása miatt. Pózolását és tollászkodását a vággyal és az önkielégítéssel hozták összefüggésbe.[144]

Galléria[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. Belarus natural history and wildlife. Republic of Belarus. (Hozzáférés: 2010. augusztus 5.)
  2. Birds of Lithuania, 2011. június 6
  3. Chernetsov (2006.). „Sex-Related Natal Dispersal of White Storks (Ciconia ciconia) in Poland: How Far and Where to?” (PDF). The Auk 123 (4), 1103–09. o. DOI:[1103:SNDOWS2.0.CO;2 10.1642/0004-8038(2006)123[1103:SNDOWS]2.0.CO;2]. ISSN 0004-8038.  
  4. Van den Bossche 2002, p. 10.
  5. Scully, John (1876.). „A contribution to the ornithology of eastern Turkestan”. Stray Feathers 4, 41–205. o.  
  6. Ma, Ming; Dai, Cai. The fate of the White Stork (Ciconia ciconia asiatica) in Xinjiang, China, Abstract Volume. 23rd International Ornithological Congress, Beijing, August 11–17, 2002 (2002) 
  7. ^ a b Berthold, Peter; Van Den Bossche, Willem; Fiedler, Wolfgang; Kaatz, Christoph; Kaatz, Michael; Leshem, Yossi; Nowak, Eugeniusz; Querner, Ulrich (2001.). „Detection of a New Important Staging and Wintering Area of the White Stork Ciconia ciconia by Satellite Tracking”. Ibis 143 (4), 450–55. o. DOI:10.1111/j.1474-919X.2001.tb04946.x.  
  8. ^ a b Shamoun-Baranes, Judy; Baharad, Anat; Alpert, Pinhas; Berthold, Peter; Yom-Tov, Yoram; Dvir, Yoav; Leshem, Yossi (2003.). „The Effect of Wind, Season and Latitude on the Migration Speed of White Storks Ciconia ciconia, Along the Eastern Migration Route” (PDF). Journal of Avian Biology 34, 97–104. o. DOI:10.1034/j.1600-048X.2003.03079.x.  
  9. ^ a b Allan, David G..szerk.: Harrison, J.A.; Allan, D.G.; Underhill, L.G.; Herremans, M.; Tree, A.J. Parker, V.; Brown, C.J. (eds): White Stork, The Atlas of Southern African Birds. Volume 1. Non-passerines. BirdLife South Africa, 82–83. o (1997). ISBN 0-620-20729-9 
  10. ^ a b c Rasmussen, Pamela C., Anderton, John C.. Birds of South Asia: The Ripley Guide. Washington: Smithsonian Institution and Barcelona: Lynx edicions (2005). ISBN 84-87334-66-0 
  11. Whitehead, Charles Hughes Tempest (1911.). „On the Birds of Kohat and the Kurram Valley. Northern India. Part 3”. Journal of the Bombay Natural History Society 20 (4), 954–80. o.  
  12. ^ a b Ali, Salim, Ripley, S. Dillon. Handbook of the Birds of India and Pakistan, Volume 1, 2 (paperback), India: Oxford University Press, 99–101. o (2001). ISBN 0-19-565934-1 
  13. Prater, Stanley Henry (1931.). „The Migration of the White Stork Ciconia ciconia”. Journal of the Bombay Natural History Society 35 (2), 459. o.  
  14. Jadeja, Vijayraj; Vyas, Raju; Parasharya, B.M. (1998.). „Record of Ciconia ciconia asiaticus from Indian Territory”. Journal of the Bombay Natural History Society 95 (1), 113. o.  
  15. Snow, David.szerk.: Perrins, Christopher M: The Birds of the Western Palearctic Concise Edition (2 volumes). Oxford, UK: Oxford University Press, 141–43. o (1998). ISBN 0-19-850188-9 
  16. Thomsen, Kai-Michael; Hötker, Hermann. The Sixth International White Stork Census: 2004–2005, Waterbirds Around the World. The Stationery Office, 493–95. o (2006). ISBN 978-0-11-497333-9 
  17. ^ a b c d Johst, Karin; Brandl, Rolan; Pfeifer, Robert (2001.). „Foraging in a Patchy and Dynamic Landscape: Human Land Use and the White Stork”. Ecological Applications 11, 60–69. o. DOI:[0060:FIAPAD2.0.CO;2 10.1890/1051-0761(2001)011[0060:FIAPAD]2.0.CO;2]. ISSN 1051-0761.  
  18. Samusenko, Irina (2004.). „Some Aspects of White Stork Ciconia ciconia Population Dynamics in the Region of Chernobyl's Accident”. Bird Census News 13 (2000), 157–60. o.  
  19. Kruszyk, Robert, Ciach, Michał (2010.). „White Storks, Ciconia ciconia, Forage on Rubbish Dumps in Poland—a Novel Behaviour in Population”. European Journal of Wildlife Research 56 (1), 83–87. o. DOI:10.1007/s10344-009-0313-0.  
  20. Ciach, Michał; Kruszyk, Robert (2010.). „Foraging of White Storks Ciconia ciconia on Rubbish Dumps on Non-breeding Grounds”. Waterbirds 33 (1), 101–04. o. DOI:10.1675/063.033.0112.  
  21. ^ a b c Carrascal, Luis María; Bautista, Luis Miguel; Lázaro, Encarnación (1993.). „Geographical Variation in the Density of the White Stork Ciconia ciconia in Spain: Influence of Habitat Structure and Climate”. Biological Conservation 65 (1), 83–87. o. DOI:10.1016/0006-3207(93)90200-K. ISSN 0006-3207.  
  22. http://www.wildlifeextra.com/go/news/white-stork-dorset.html#cr
  23. Gurney, John Henry. Early Annals of Ornithology. H F & G Witherby (1921) 
  24. Tryjanowski, Piotr, Sparks, Tim H.; Profus, Piotr (2005.). „Uphill Shifts in the Distribution of the White Stork Ciconia ciconia in Southern Poland: the Importance of Nest Quality”. Diversity and Distributions 11 (3), 219–23. o. DOI:10.1111/j.1366-9516.2005.00140.x. ISSN 1366-9516.  
  25. Ptaszyk (2003.). „Changes in the Timing and Pattern of Arrival of the White Stork (Ciconia ciconia) in Western Poland”. Journal für Ornithologie 144 (3), 323–29. o. DOI:10.1046/j.1439-0361.2003.03011.x.  
  26. ^ a b c d e f g h i Elliott 1992, pp. 460–61.
  27. Linnaeus, Carl. Systema Naturae per Regna Tria Naturae, Secundum Classes, Ordines, Genera, Species, cum Characteribus, Differentiis, Synonymis, Locis. Tomus I. Editio decima, reformata (Latin nyelven). Holmiae: (Laurentii Salvii) (1758) 
  28. Brisson, Mathurin Jacques. Ornithologie ou, Méthode contenant la division des oiseauxx en ordres, sections, genres, espéces & leurs variétés (Franca nyelven). Parizo, Francio: C. J. B. Bauche (1760) 
  29. Boles, Walter E. (2005.). „A Review of the Australian Fossil Storks of the Genus Ciconia (Aves : Ciconiidae), with the description of a new species”. Records of the Australian Museum 57 (2), 165–78. o. ISSN 0067-197. Hozzáférés ideje: 2011. január 26.  
  30. Lewis, Charlton Thomas; Kingery, Hugh Macmaster. An Elementary Latin Dictionary. New York, New York: American Book Company (1918). ISBN 0-19-910205-8 
  31. Simpson, D.P.. Cassell's Latin Dictionary, 5, London: Cassell Ltd. (1979). ISBN 0-304-52257-0 
  32. ^ a b Elliott 1992, p. 437.
  33. Kahl, M. Philip (1987.). „An Overview of the Storks of the World”. Colonial Waterbirds 10 (2), 131–34. o. DOI:10.2307/1521251.  
  34. Slikas, Beth (1997.). „Phylogeny of the Avian Family Ciconiidae (Storks) Based on Cytochrome b Sequences and DNA–DNA Hybridization Distances”. Molecular Phylogenetics and Evolution 8 (3), 275–300. o. DOI:10.1006/mpev.1997.0431. ISSN 1055-7903. PMID 9417889.  
  35. Dykes, Gareth J.; Alexander, Cyril Walker (2008.). „New Records of Fossil 'Waterbirds' from the Miocene of Kenya”. American Museum Novitates (3610). ISSN 0003-0082. Sablon:Hdl.  
  36. Handbook of the Birds of Europe, the Middle East and North Africa: Birds of the Western Palearctic, Volume 1, Ostrich to Ducks. Oxford University Press (1977). ISBN 0-19-857358-8 
  37. Mead, C. kaj Ogilvie, M. (2007) The Atlas of Bird Migrations: Tracing the Great Journeys of the Worlds Birds
  38. Grande, Juan Manuel, Negro, Juan José; María Torres, José (2004.). „The evolution of bird plumage colouration; a role for feather-degrading bacteria?” (PDF). Ardeola 51 (2), 375–383. o. Hozzáférés ideje: 2011. április 2.  
  39. ^ a b c d Cramp 1977, p. 335.
  40. Negro, Juan José; Garrido-Fernandez, Juan (2000.). „Astaxanthin is the Major Carotenoid in Tissues of White Storks (Ciconia ciconia) Feeding on Introduced Crayfish (Procambarus clarkii )”. Comparative Biochemistry and Physiology Part B 126 (3), 347–52. o. DOI:10.1016/S0305-0491(00)00180-2.  
  41. Elliott 1992, p. 438.
  42. ^ a b c d e Cramp 1977, p. 328.
  43. Van den Bossche 2002, p. 11.
  44. ^ a b Southern African Birds: a Photographic Guide. Cape Town, RSA: Struik (2006). ISBN 1-77007-244-6 
  45. Cramp 1977, p. 228.
  46. Svensson kaj Grant 1999, p. 26.
  47. Svensson kaj Grant 1999, p. 74.
  48. Svensson kaj Grant 1999, p. 34.
  49. The larger illustrated guide to birds of southern Africa. Cape Town, RSA: Struik (2005). ISBN 1-77007-243-8 
  50. Vergara, Pablo, Aguirre, José I. (2006.). „Age and Breeding Success related to Nest Position in a White Stork Ciconia ciconia Colony” (PDF). Acta Oecologica 30 (3), 414–18. o. DOI:10.1016/j.actao.2006.05.008. ISSN 1146-609X.  
  51. Harrison, Colin James Oliver (1965.). „Allopreening as Agonistic Behaviour”. Behaviour 24 (3–4), 161–209. o. DOI:10.1163/156853965X00011.  
  52. Elphick, Chris; Dunning, John B., Jr; Sibley, David (eds). The Sibley Guide to Bird Life and Behaviour. London, UK: Christopher Helm. ISBN 0-7136-6250-6 
  53. Herholdt, J.J. (1987.). „Recovery of a Ring-maimed White Stork”. Safring News 16, 82. o.  
  54. Lefebvre, Louis; Nicolakakis, Nektaria; Boire, Dennis (2002.). „Tools and Brains in Birds” (PDF). Behaviour 139 (7), 939–73. o. DOI:10.1163/156853902320387918. Hozzáférés ideje: 2011. február 16.  
  55. ^ a b c Cramp 1977, p. 334.
  56. Cramp 1977, p. 333.
  57. Cramp 1977, p. 332.
  58. doi 10.1675/063.034.0414
  59. Igaune, Kristine; Indrikis Krams; Krama, Tatjana; Bobkova, Jadviga (2008.). „White Storks Ciconia ciconia Eavesdrop on Mating Calls of Moor Frogs Rana arvalis”. Journal of Avian Biology 39 (2), 229–32. o. DOI:10.1111/j.2008.0908-8857.04180.x.  
  60. Antczak, Marcin; Konwerski, Szymon; Grobelny, Seweryn; Tryjanowski, Piotr (2002.). „The Food Composition of Immature and Non-breeding White Storks in Poland”. Waterbirds 25 (4), 424–28. o. DOI:[0424:TFCOIA2.0.CO;2 10.1675/1524-4695(2002)025[0424:TFCOIA]2.0.CO;2]. ISSN 1524-4695.  
  61. Parasharya, Bhavbhuti M.; Vyas, Raju (1998.). „Foraging Association of White Stork Ciconia ciconia with Blackbuck Antilope cervicapra”. Journal of the Bombay Natural History Society 95 (1), 112. o.  
  62. (2007.) „Recent Records of Wintering White Ciconia ciconia and Black C. nigra Storks and Flocking Behaviour of White-necked Storks C. episcopus in Maharashtra and Karnataka States, India”. Indian Birds 3 (1), 28–32. o, Kiadó: New Ornis Foundation, Hyderabad. ISSN 0973-1407.  
  63. Akhtar, S. Asad; Tiwari, J.K. (1993.). „Food Piracy by a White Stork Ciconia ciconia (Linn.)”. Journal of the Bombay Natural History Society 90 (1), 90–91. o.  
  64. Kitowski, Ignacy (2007.). „Why do Montagu's Harriers Disturb Foraging Sessions of White Storks in South-East Poland” (PDF). Berkut 16 (1), 110–18. o.  
  65. Tryjanowski, Piotr; Sparks, Tim H.; Jerzak, Leszek (eds). The White Stork in Poland. Poznań, Poland: Bogucki Wydaw (2006). ISBN 83-60247-35-8 
  66. ^ a b Tryjanowski, Piotr; Kosicki, Jakub Z.; Kuzniak, Stanisław; Sparks, Tim H. (2009.). „Long-term Changes and Breeding Success in Relation to Nesting Structures used by the White Stork, Ciconia ciconia”. Annales Zoologici Fennici 46, 34–38. o.  
  67. Vergara, Pablo; Gordo, O.; Aguirre, José I. (2010.). „Nest Size, Nest Building Behaviour and Breeding Success in a Species with Nest Reuse: the White Stork Ciconia ciconia” (PDF). Annales Zoologici Fennici 47, 184–94. o.  
  68. Vergara, Pablo; Aguirre, José I.; Fargallo, Juan A.; Dávila, José A. (2006.). „Nest-site fidelity and breeding success in White Stork Ciconia ciconia” (PDF). Ibis 148 (4), 672–77. o. DOI:10.1111/j.1474-919X.2006.00565.x.  
  69. Wuczyński, Andrzej (2005.). „The Turnover of White Storks Ciconia ciconia on Nests During Spring Migration” (PDF). Acta Ornithologica 40 (1), 83–85. o. DOI:10.3161/0001645054742651.  
  70. Haverschmidt 1949, pp. 33–34.
  71. Tortosa, Francisco S.; Redondo, Tomas (1992.). „Frequent Copulations Despite Low Sperm Competition in White Storks (Ciconia ciconia)”. Behaviour 121 (3&4), 288–315. o. DOI:10.1163/156853992X00408.  
  72. ^ a b Pelt Lechner, A. A. van. Oologia Neerlandica : Eggs of Birds Breeding in the Netherlands (Vol II). The Hague, Netherlands: Nijhof (1911) 
  73. ^ a b Zielinski, Piotr (2002.). „Brood Reduction and Parental Infanticide – are the White Stork Ciconia ciconia and the Black Stork C. nigra Exceptional?” (PDF). Acta Ornithologica 37 (2), 113–19. o.  
  74. Tortosa, Francisco S., Redondo, Tomas (1992.). „Motives for Parental Infanticide in White Storks Ciconia ciconia”. Ornis Scandinavica 23 (2), 185–89. o. DOI:10.2307/3676447.  
  75. Aguirre, José I.; Vergara, Pablo (2007.). „Younger, Weaker White Stork (Ciconia ciconia) Nestlings Become the Best Breeders” (PDF). Evolutionary Ecology Research 9, 355–64. o.  
  76. Tsachalidis, Efstathios P.; Liordos, Vasilios; Goutner, Vassilis (2005.). „Growth of White Stork Ciconia ciconia Nestlings” (PDF). Ardea 93 (1), 133–37. o.  
  77. Mužinic, Jasmina; Rašajski, Javor (1992.). „On Food and Feeding Habits in the White Stork, Ciconia c. ciconia, in the Central Balkans” (PDF). Ökologie der Vögel (Ecology of Birds) 14, 211–23. o.  
  78. Van den Bossche 2002, p. 8.
  79. EURING list of longevity records for European birds. EURING, 2010. (Hozzáférés: 2010. december 2.)
  80. Sproll, Alexandra; Fiedler, Wolfgang (2001.). „Digging in old Data: Migration and Causes of Death in White Storks (Ciconia ciconia) according to Ringing Recovery Data of the Vogelwarte Rossitten (Eastern Prussia) before the Second World War”. Euring Newsletter 3, Kiadó: European Union for Bird Ringing.  
  81. Cramp 1977, p. 331.
  82. ^ a b c Reed (1969.). „The Migration of the White Stork in Egypt and Adjacent Areas” (PDF). The Condor 71 (2), 146–54. o. [2011. július 20-i dátummal az eredetiből archiválva]. DOI:10.2307/1366076.  
  83. Leshem, Yossi, Yom-Tov, Yoram (1998.). „Routes of Migrating Soaring Birds” (PDF). Ibis 140, 41–52. o. DOI:10.1111/j.1474-919X.1998.tb04539.x.  
  84. Alexander, R. McNeill. Exploring Biomechanics, Animals in Motion. New York, New York: Scientific American Library (1992). ISBN 0-7167-5035-X 
  85. Liechti, Felix; Ehrich, Dorothee; Bruderer, Bruno (1996.). „Flight Behaviour of White Storks Ciconia ciconia on their Migration over Southern Israel” (PDF). Ardea 84, 3–13. o. [2011. július 7-i dátummal az eredetiből archiválva].  
  86. Newton 2010, p. 144.
  87. Newton 2010, p. 229.
  88. Chernetsov, Nikita; Berthold, Peter; Querner, Ulrich (2004.). „Migratory Orientation of First-year White Storks (Ciconia ciconia): Inherited Information and Social Interactions”. Journal of Experimental Biology 207 (6), 937–43. o. DOI:10.1242/jeb.00853. ISSN 0022-0949.  
  89. Meyburg, Bernd-U.; Matthes, Joachim; Meyburg, Christiane (2002.). „Satellite-tracked Lesser Spotted Eagle Avoids Crossing Water at the Gulf of Suez” (PDF). British Birds 95, 372–76. o.  
  90. Spaar, Reto; Bruderer, Bruno (1996.). „Soaring Migration of Steppe Eagles Aquila nipalensis in Southern Israel: Flight Behaviour under Various Wind and Thermal Conditions” (PDF). Journal of Avian Biology 27 (4), 289–301. o. [2011. július 7-i dátummal az eredetiből archiválva]. DOI:10.2307/3677260.  
  91. ^ a b Cocker, Mark, Mabey, Richard. Birds Britannica. London, UK: Chatto & Windus (2005). ISBN 0-7011-6907-9 
  92. Błoszyk, Jerzy, Gwiazdowicz, Dariusz J.; Bajerlein, Daria; Halliday, Robert Bruce (2005.). „Nests of the White Stork Ciconia ciconia (L.) as a Habitat for Mesostigmatic Mites (Acari, Mesostigmata)” (PDF). Acta Parasitologica 50 (2), 171–75. o.  
  93. Bajerlein, Daria, Błoszyk, Jerzy; Gwiazdowicz, Dariusz J.; Ptaszyk, Jerzy; Halliday, Bruce (2006.). „Community Structure and Dispersal of Mites (Acari, Mesostigmata) in Nests of the White Stork (Ciconia ciconia)”. Biologia 61 (5), 525–30. o. DOI:10.2478/s11756-006-0086-9.  
  94. Rothschild, Miriam; Clay, Theresa. Fleas, Flukes and Cuckoos. A Study of Bird Parasites. London, UK: Collins (1953) 
  95. Trouessart, Édouard Louis kaj Mégnin, Jean Pierre (1885.). „Monographie du genre Freyana et description des espèces nouvelles du Musée d'Angers” (French nyelven). Bulletin De La Société D'Études Scientifiques D'Angers 14, 29–45. o.  
  96. ^ a b Acari Collection & Systematics. Royal Museum for Central Africa. (Hozzáférés: 2012. március 10.)
  97. Schöne, Richard; Schmäschke, Ronald; Sachse, Margit: interesting facts. federmilben. Star-Media GmbH Retrieved 22 October 2010
  98. Pugh, Geoffrey John Frederick (1972.). „The Contamination of Birds' Feathers by Fungi”. Ibis 114 (2), 172–77. o. DOI:10.1111/j.1474-919X.1972.tb02602.x.  
  99. (2009.) „Chewing Lice (Insecta, Phthiraptera) of the White Stork (Ciconia ciconia L.) in Poland”. Annales UMCS, Biologia 64 (2), 83–88. o. DOI:10.2478/v10067-010-0017-6.  
  100. Ortega, Ynes R.. Foodborne Parasites. New York, New York: Springer (2006). ISBN 0-387-30068-6 
  101. (2000.) „Giardiasis in a White Stork in The Netherlands”. Journal of Wildlife Diseases 36 (4), 764–66. o. PMID 11085441.  
  102. Schuster, Rolf; Schaffer, Thoralf; Shimalov, Vladimir (2002.). „[The Helminth Fauna of Indigenous White Storks (Ciconia ciconia)]” (German nyelven). Berliner und Munchener Tierarztliche Wochenschrift 115 (11–12), 435–39. o. PMID 12481650.  
  103. Höfle (2003.). „Chaunocephalus ferox in Free-Living White Storks in Central Spain”. Avian Diseases 47 (2), 506–12. o. DOI:[0506:CFIFWS2.0.CO;2 10.1637/0005-2086(2003)047[0506:CFIFWS]2.0.CO;2]. ISSN 0005-2086. PMID 12887215.  
  104. Hayes, Edward B.; Komar, Nicholas; Nasci, Roger S.; Montgomery, Susan P.; O'Leary, Daniel R.; Campbell, Grant L. (2005.). „Epidemiology and Transmission Dynamics of West Nile Virus Disease”. Emerging Infectious Diseases 11 (8), 1167–73. o. PMID 16102302.  
  105. Malkinson (2002.). „The Role of Birds in the Ecology of West Nile Virus in Europe and Africa”. Current Topics in Microbiology and Immunology 267, 309–22. o. PMID 12082995.  
  106. Zeller, Hervé G., Schuffenecker, Isabelle (2004.). „West Nile Virus: An Overview of Its Spread in Europe and the Mediterranean Basin in Contrast to Its Spread in the Americas”. European Journal of Clinical Microbiology & Infectious Diseases 23 (3), 147–56. o. DOI:10.1007/s10096-003-1085-1. ISSN 0934-9723. PMID 14986160.  
  107. Malkinson, Mertyn; Banet, Caroline; Weisman, Yoram; Pokamunski, Shimon; King, Roni; Drouet, Marie-Thérèse; Deubel, Vincent (2002.). „Introduction of West Nile virus in the Middle East by Migrating White Storks”. Emerging Infectious Diseases 8 (4), 392–97. o. DOI:10.3201/eid0804.010217. PMID 11971773.  
  108. Hubálek, Zdenek; Wegner, Elżbieta; Halouzka, Jiří; Tryjanowski, Piotr; Jerzak, Leszek; Sikutová, Silvie; Rudolf, Ivo; Kruszewicz, Andrzej G.; Jaworski, Zbigniew; Wlodarczyk, Radoslaw (2008.). „Serologic Survey of Potential Vertebrate Hosts for West Nile Virus in Poland”. Viral Immunology 21 (2), 247–54. o. DOI:10.1089/vim.2007.0111.  
  109. Berthold, Peter; Fiedler, Wolfgang; Querner, Ulrich (2000.). „White Stork (Ciconia ciconia) migration studies: basic research devoted to conservation measures”. Global Environment Research 2, 133–41. o. [2003. december 10-i dátummal az eredetiből archiválva].  
  110. BirdLife International: 'Ciconia ciconia'. IUCN Red List of Threatened Species. Version 2010.4. International Union for Conservation of Nature, 2009. (Hozzáférés: 2010. december 16.)
  111. Annex 2: Waterbird Species to Which the Agreement Applies (PDF). Agreement on the Conservation of African-Eurasian Migratory Waterbirds (AEWA). UNEP/ AEWA Secretariat. [2007. november 10-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2010. december 9.)
  112. Introduction. African-Eurasian Waterbird Agreement. UNEP/ AEWA Secretariat. (Hozzáférés: 2010. december 9.)
  113. ^ a b Preliminary Results of the VI International White Stork Census 2004/05. Naturschutzbund Deutschland (NABU). [2007. szeptember 30-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2012. január 14.)
  114. National data. Naturschutzbund Deutschland (NABU). (Hozzáférés: 2012. január 14.)
  115. Moore, Molly. „French region saves iconic White Storks from brink: population hits 270 pairs after dwindling to nine”, 2008. június 22., A10. oldal 
  116. ^ a b Altenburg, Jouke: Restoring the Dutch White Stork Population: a Charismatic Species Brought Back by Targeted Conservation Work. Birdlife International. Vogelbescherming Netherlands (BirdLife Netherlands), 2010. [2012. október 15-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2011. január 30.)
  117. The Swedish White Stork Reintroduction Program. Valkommen till Storkprojektet!. Scanian Ornithological Society (SkOF), 2010. december 17. (Hozzáférés: 2011. február 8.)
  118. ^ a b Moritzi, Martin; Maumary, Lionel; Schmid, David; Steiner, Isabelle; Vallotton, Laurent; Spaar, Reto; Biber, Olivier (2001.). „Time Budget, Habitat Use and Breeding Success of White Storks (Ciconia ciconia) under Variable Foraging Conditions During the Breeding Season in Switzerland” (PDF). Ardea 89 (3), 457–70. o. [2011. július 7-i dátummal az eredetiből archiválva].  
  119. Schaub, Michael; Pradela, Roger; Lebretona, Jean-Dominique (2004.). „Is the Reintroduced White Stork (Ciconia ciconia) Population in Switzerland Self-sustainable?” (PDF). Biological Conservation 119 (1), 105–14. o. [2011. július 18-i dátummal az eredetiből archiválva]. DOI:10.1016/j.biocon.2003.11.002.  
  120. West, John Anthony. The Traveler's Key to Ancient Egypt: a Guide to the Sacred Places of Ancient Egypt. Wheaton, Illinois: Theosophical Publishing House (1995). ISBN 0-8356-0724-0 
  121. ^ a b c d e f g h Margolis, Marvin; Parker, Philip (1972.). „The Stork Fable−Some Psychodynamic Considerations”. Journal of the American Psychoanalytic Association 20 (3), 494–511. o. DOI:10.1177/000306517202000304. PMID 4116100.  
  122. Ezopo. Fables (c. 620–564 a.K.). ISBN 1-56156-088-X 
  123. Dolata, Pawel T.. The White Stork Ciconia ciconia protection in Poland by tradition, customs, law, and active efforts, The White Stork in Poland: Studies in Biology, Ecology and Conservation. Poznań, Poland: Bogucki Wydawnictwo Naukowe (2006). ISBN 83-60247-35-8 
  124. Royds, Thomas Fletcher. The beasts, birds, and bees of Virgil; a naturalist's handbook to the Georgics. Oxford, UK: Oxford (1914) 
  125. Thomas, Richard F. (1988.). „Vergil's "White Bird" and the Alexandrian reference (G. 2. 319-20)”. Classical Philology 83 (3), 214–17. o. DOI:10.1086/36710.  
  126. ^ a b Sax, Boria. The Mythical Zoo. Oxford, UK: ABC-CLIO, 153–54. o (2001). ISBN 1-57607-612-1 
  127. Kinzelbach, Ragnar (2003.). „Der Pfeilstorch in der Zoologischen Sammlung der Universität Rostock” (German nyelven). Der Sprössling: Fachschaftsrat Biologie der Universität Rostock (3), 9–10. o.  
  128. Hardwick, Charles. Traditions, Superstition and Folk-lore. A. Ireland and Co, 238, 247–48. o (1872) 
  129. Stork. Encyclopedia of Ukraine. Canadian Institute of Ukrainian Studies. (Hozzáférés: 2010. december 5.)
  130. Unknown. Descriptive scenes for children. Boston, Massachusetts: N. S. and S. G. Simpkins, 3. o (1831). OCLC 31373438 
  131. Scharning, Kjell: White Stork. Theme Birds on Stamps. (Hozzáférés: 2010. december 5.)
  132. Lithuania. Understanding the European Union: Member States. Centre d'Information sur les Institutions Européennes (CIIE). (Hozzáférés: 2010. december 5.)
  133. Kingdom of Storks. PAIIZ NEWSLETTER, number 14, 22a Marto 2007. Polish Information and Foreign Investment Agency (PAIIZ) Konsultita la 18an de marto 2011
  134. Hulme, F. Edward. Natural History Lore and Legend. Bernard Quaritch, 17–18. o (1895) 
  135. Norwid, Cyprian Kamil: My Song (II). Polish Literature. LDS Mission Network. (Hozzáférés: 2010. december 23.)
  136. Gieysztor, Aleksander. Mitologia Słowian (Lengyel nyelven). Warsaw, Poland: Wydawnictwa Artystyczne i Filmowe (1982). ISBN 83-221-0152-X 
  137. Jakubiec, Z.: Dlaczego bocian przynosił dzieci? (Lengyel nyelven). Bocianopedia, 2009. (Hozzáférés: 2011. március 10.)
  138. Szczepanowicz, Barbara (2005.). „Ptaki Ziemi Świętej: bocian, czapla, ibis [Birds in the Holy Land: stork, heron, ibis]” (Lengyel nyelven). Ziemia Święta (rok XI 1(41)). Hozzáférés ideje: 2011. február 8.  
  139. Matthews, Robert (2000.). „Storks Deliver Babies (p=0.008)” (PDF). Teaching Statistics 22 (2), 36–38. o. [2012. március 19-i dátummal az eredetiből archiválva]. DOI:10.1111/1467-9639.00013.  
  140. Didelez, Vanessa.szerk.: Østreng, Willy (ed): Statistical Causality, Consilience: Interdisciplinary Communications 2005/2996. Centre for Advanced Study, Oslo, 114–20. o (2007). ISBN 978-82-996367-4-2 
  141. Bay, Mia. The White Image in the Black Mind: African-American Ideas about White People, 1830–1925. New York, New York: Oxford University Press (2000). ISBN 0-19-513279-3 
  142. Jung, Carl (1910.). „The Association Method – Lecture III: Experiences Concerning the Psychic Life of the Child”. American Journal of Psychology 31 (3), 219–69. o. Hozzáférés ideje: 2011. március 2.  
  143. Pickles, Penny: Jung the Man. The Society of Analytical Psychology: Jungian Analysis and Psychotherapy. The Society of Analytical Psychology, 2011. (Hozzáférés: 2011. március 2.)
  144. de Vries, Ad. Dictionary of Symbols and Imagery. Amsterdam: North-Holland Publishing Company (1976). ISBN 0-7204-8021-3 
  145. GÓLYÁK ADATBÁZIS: Dunabogdány Fészekazonosító. 2536201

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

További információk[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]