Termik

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Példa termikre, a föld és egy gomolyfelhő között

A termik egy, a környező levegőhöz képest melegebb és ezért emelkedő légtömeg, amely az atmoszféra alacsonyabb rétegeiben keletkezik.

A termikek kialakulásában több tényező játszik szerepet. Az egyik tényező a napsugárzás, amely felmelegíti a Föld felszínét. A napsugárzás erőssége függ az évszaktól és a sugarak beesési szögétől, mennyiségét pedig a felhőzet befolyásolja. A termikképződés másik fontos eleme a talajminőség; minél jobb a talaj hőtároló képessége, minél kevesebb sugárzást ver vissza, annál kedvezőbbek a feltételek. A talaj nedvességtartalma is fontos szerepet játszik. Végül, a légkör stabilitása is meghatározó: minél labilisabb a levegő, annál erősebbek a termikek.

Termik a repülésben[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A termikeket a vitorlázó repülőgépek, függővitorlázók (sárkányrepülők és siklóernyők), távirányítású modellrepülők és egyéb, levegőnél nehezebb és motorral nem rendelkező repülőeszközök, valamint egyes madárfajok emelkedés céljából használják. A feláramló meleg levegőben köröző repülőgép magasságot nyer, ahogy a légáramlat „felfelé húzza”. Ez tipikusan megfigyelhető, amikor a vitorlázó repülők egy helyre tömörülnek és körbe-körbe haladnak, „termikelnek”. A termik külső peremén leáramlás (illetve az ellentétes irányú áramlások határán turbulencia) jön létre, amely veszélyes lehet például a kis tömegű távirányítású modell repülők számára, melyek így alacsony magasságban könnyen instabillá válhatnak, hirtelen lezuhanhatnak. Siklóernyők sokszor a termik szélén levő turbulencia miatt csukódnak be.

Termikeket sík vidéken általában különböző felszínborítottságú helyek találkozásánál (például erdő-mező, szántó-település, stb.) figyelhetünk meg, míg hegyvidékeken többnyire a hegyek szél felőli (alpesi körülmények között a napsütötte) oldalán találhatunk. A termiket a pilóták a „fenekükkel érzik” (gyorsulás felfelé), míg a modellrepülőknél hirtelen ugrás látható a távolból. Az emelő légáramlatokat jelzi a variométer nevű műszer is. Párszor keresztülhaladva rajta, behatárolhatjuk pontos helyét, majd benne körözve felhasználhatjuk emelkedésre. Vitorlázó repülésben (motoros repülőgépek a termiket rosszabbul hasznosítják nagyobb össztömegük miatt) a 0-3 m/s emelő sebességű termik a gyakori, az 5-6 m/s-os már ritka, ennél nagyobb függőleges sebességű termik szinte sohasem fordul elő Magyarországon. A kisebb tömegű, lassabb és kisebb körön forduló függővitorlázók szűkebb termikeket is ki tudnak használni, ráadásul a termik magjában (a leggyorsabban emelkedő részben) is benn tudnak maradni, így hazai viszonyok között általában 2-6 m/s (extrém esetekben 10-12 m/s) emelkedés megszokott. A termikek tetején általában egy felhő jelenik meg amikor a feláramlás hőmérséklete a harmatponti hőmérsékletre csökken és a vízgőz kicsapódik. A vízgőz kicsapódásával sok energia szabadul fel és ez a felhő belsejében további erős feláramlást hoz létre, amelynek sebessége akár 20-30 m/s is lehet. Az erős feláramlás erős lefelé irányuló áramlással is jár.