Tolnai Vilmos

Tolnai Vilmos, Lehr (Pozsony, 1870. július 24. – Sopron, 1937. július 29.) nyelvész, irodalomtörténész, egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia tagja.

Pályája

Lehr Zsigmond (Lőrinczi Zsigmond) tanár, műfordító és Maier Frida fia. Apját korán elvesztette, anyjával előbb Modorban (Pozsony megye), majd Aradon élt. Gimnáziumi tanulmányait Aradon végezte, 1888–1892 között a budapesti egyetemen magyar és német irodalmat, nyelvészetet, műtörténelmet hallgatott, többek között Gyulai Pál, Beöthy Zsolt, Budenz József, Simonyi Zsigmond, Heinrich Gusztáv, voltak tanárai. 1892 tavaszán letette a tanári vizsgálatot és a bölcseleti doktorátust; egy évi katonáskodás után 1893 őszén a pozsonyi evangélikus líceum magyar–német nyelv és irodalom helyettes tanára, szakvizsgája után rendes tanára lett. 1897-ben a budapesti evangélikus főgimnáziumhoz került. 1904-től az Erzsébet Nőiskola polgári tanítóképző-intézetben óraadó tanárként, 1906. rendes tanárként tanított, magyar irodalomtörténetet és esztétikát adott elő.

Többször megfordult külföldön. 1900-ban Párizsba küldték a világkiállítás tanügyi osztályának tanulmányozására és a modern nyelvi kongresszusra; ez alkalommal Londonban is járt. 1908-ban Jénába nyári tanfolyam ment, ekkor bejárta Németország városait is. 1898 decemberében az MTA nyelvtudományi bizottságának segédtagja, 1908-ban az MTA levelező tagja, 1934-ben rendes tagja lett. Az akadémia Helyesírási Szabályainak szerkesztésével is őt bízták meg; vezette az akadémiai nagyszótár gyűjtőmunkálatait. A Magyar Nyelvtudományi Társaság és a Néprajzi Társaság választmányi tagja, 1925-től a pécsi egyetem ny. r. tanára volt.

Munkássága

Szépirodalmi művekkel: eredeti és fordított költeményekkel, novellákkal kezdte pályáját, melyek a fővárosi és vidéki lapokban jelentek meg (1890–1897: (M. Szemle, Fővárosi Lapok, A Hét, Divat Szalon, Ország-Világ, Aradi Közlöny, Vasmegyei Lapok, Rábavidék, Nyugatmagyarországi Hiradó, Bolond Istók, A Mi Otthonunk).

Érdeklődése csakhamar az irodalomtörténet és a nyelvészet felé fordult. Nyelvész és irodalomtudós volt egy személyben. Vizsgálta a magyar szólásmódok kérdését, összefoglalta a magyar nyelvújító mozgalmak történetét. A homályosabb költői szövegek magyarázatában ritka nyomozó képességgel rendelkezett. Megírta az irodalomtudomány elméletének első kézikönyvét, melynek segítségével a fiatalabb nemzedék elindulhatott az irodalomtörténeti kutatások útján. (Bevezetés az irodalomtudományba.)

Sokat írt az Egyetemes Philologiai Közlönybe (1890–1906.), a Magyar Nyelvőrbe (1891–1906), a Nyelvtudományi Közleményekbe (1899., 1904., 1905.), az Irodalomtörténeti Közleményekbe (1902., 1906.), a Magyar Nyelvbe (1905 óta), az Állatorvosi Lapokba (1906), a Nemzeti Nőnevelésbe (1906-1908.), a Petőfi-Almanachba (1909.); a Hivatalos Közlönyben több könyvbírálata van.

Művei

• A leoninus. Tanulmány az irodalom és verstan köréből. (Bp., 1892);
• A pozsonyi ev. Lyceum önképzőkörének története. (Pozsony, 1896);
• Csokonai V. Mihály verstani nézetei. (Bp., 1899);
• Edgar Allen Poe, Rejtelmes történetek. Angolból for. (Bp., év n.);
• Magyarító szótár. A szükségtelen idegen szavak elkerülésére. (Bp., 1900);
• Stilisztika (Bp, 1904); (Révy Ferenczczel).
• Petőfi és a nyelvújítás (Petőfi Almanach, Bp., 1909);
• A szólásokról (Bp., 1910);
• A nyelvek szépségéről (Bp:, 1921);
• Bevezetés az irodalomtudományba (Bp., 1922);
• Halhatatlan magyar nyelv (Bp., 1928);
• A nyelvújítás elmélete és története (Bp., 1929);
• A tiszta magyarság szótára (Bp., 1932);
• A Madách-kérdés körül (Bp., 1934);
• A szólások (Bp., 1935).

Források

• Szinnyei József: Magyar írók élete és munkái XIV. (Telgárti–Zsutai). Budapest: Hornyánszky. 1914.  Online hozzáférés
• fősz.: Kenyeres Ágnes: Magyar életrajzi lexikon. Akadémiai Kiadó. (Hozzáférés: 2011. április 28.)