Debreceni Református Kollégium

A Debreceni Református Kollégium Debrecen egyik fő oktatási intézménye, az 1848–49-es forradalom és szabadságharc idején a Debrecenbe menekült kormány forradalmi országgyűléseinek színhelye.

Története

Enyingi Török János mint főbirtokos örökölte Debrecent (1550-1562), s hogy megbosszulja apja, Török Bálint halálát Martinuzzin, keresztülvitte Debrecenben a hitújítást. A római katolikus egyház 1552-ben megszűnt a városban; a ferences rendű zárdaiskola a város kezébe került és városi protestáns iskola lett. Első tanára (scholae mester) Dézsi András volt (1549-1551). Az iskola fényét emelte a bécsi egyetemről elűzött Erdősi János, aki 1553-tól 1557 végéig itt tanított. Petrovics Péter hadvezér, miután visszahelyezte Izabellát függetlenné lett Erdély fejedelmi székébe, 1557. június 1-én a tordai országgyűlésen állami törvénnyel biztosította a protestáns vallás szabadságát. Debrecen sorsa a szabaddá lett Erdélyhez fűződött.

Kálmáncsehi Sánta Márton debreceni lelkész (1554-től 1558-ig Petrovics kegyeltje és püspöke) a kálvini reformációt vitte keresztül. Nyomába lépett a nagy szervező, Méliusz Juhász Péter. A zárdaiskola eredeti épülete 1564-ben leégett, de részben újjáépítették; a wittenbergi iskola törvényei nyomán (1567) meghozták az első iskolai törvényt. Csorba István tanár alatt 1588-ban kezdődött az iskolai tanulókról az anyakönyv (Series), amely a legrégibb ereklye az iskoláról; 1589-ben 51 új tanulót jegyeztek be.

Debreceni Tarack János (1592-1594) egyháztörténelmet, Ujfalvi Imre (1596-1599) számtant, héber nyelvet tanított, írt latin-magyar szótárt, kiadott énekeskönyvet is. Az 1594-es keresztesi csatában több debreceni diák hősi halált halt. A század végéig 194 új tanuló iratkozott be.

Az iskola fenntartásának költségeit Debrecen városa viselte: a tanács (1556) a temetési díjakból részt rendelt a szegény (vidéki) tanulók tartására; választotta és fizette a tanítókat, igazgatót és kollaborátorokat. 1592-ben a malmok jövedelmének egyharmadát szintén a diákok élelmezésére fordíttatta. Magánszemélyek is adakoztak: 1576-ban Szücs Jánosné 25 forintot adott a diákok javára; egy másik jótevő 1592-ben pénzt hagyott könyvek vételére, könyvtárát is az iskolára hagyta.

A tanács méltán nevezte 1586-ban a tanintézetet „a város iskolájának” és 1592-ben „a mi iskolánknak” (schola nostra). E század második felében harmincnál is több debreceni tanuló kereste fel a külföldi akadémiákat; a tanárok közül mintegy 18-nak maradt fenn neve; leghosszabban Laskói János szolgált, 1577-től 20 évig.

A bécsi béke (1606) jótékonyan emelte az iskolai életet, s e célra a közerő támogatását vonta maga után. Bocskai István fejedelem végrendeletében 200 forintot biztosított évente (1606) a debreceni diákok számára a debreceni harmincadból. Báthory Gábor fejedelem a Szepes nevű elpusztult falu határáról (4691 hold) a tizedet a tanulók táplálására rendelte (1609); a fejedelem intézkedését megerősítette Bethlen Gábor is. Zólyomi Dávid, 3 székely szék kapitánya 1630-ban élete végéig évenként 50 forintot adott, meghagyván, hogy annak átvételére a három ünnepen (karácsony, stb.) tanuló ifjak menjenek ki hozzá (a közvélekedés szerint a diákok ünnepi igehirdetésre kiküldetése - legatio - itt vette kezdetét).

I. Rákóczi György 1635-ben intézkedett, hogy egy tanárt a debreceni főiskolában az erdélyi fejedelem fizessen (a második tanszék alapítása). I. Apafi Mihály fejedelem hegyköz-szentimrei egész birtokának mindenféle tizedét adományozta a főiskolának, azt e javadalom élvezetébe 1667-ben ünnepélyesen beiktattatta, a diákságot a szénior és kontraskriba képviselte. Lónyai Anna, Kemény János fejedelem özvegye 1666-ban évenként 50 forintot biztosított, ezenkívül szentimrei, később, 1689-ben szilágysági birtokáról minden kilencedet is örökösen, „hogy a kollégium pusztulása be ne következzék”. Gróf Rhédei Ferenc 1666-ban tizeddel, Zólyomi Miklós, Hunyad és Zaránd vármegyék örökös főispánja micskei birtokáról évi 50 forinttal járult a „hires schola” állapota javításához; a micskei birtokot öröklő Apafi a Zólyomi-féle adományt 1675-ben megerősítette.

Az osztrák uralkodóház katolikus politikája az I. Lipót király alatti Magyarországon a protestantizmus megtörésére irányult, s főleg a pozsonyi rendkívüli törvényszék működésével (1671. január 2.) üldözőbe vette az egyházakat és iskolákat. Báthori Zsófia 1672. szeptember 28-án elűzte a sárospataki kollégiumot. A pápai főiskola hasonló sorsra jutott. Csak a debreceni főiskola állt még a város és nemzeti fejedelemség védőpajzsa alatt, s mint egyetlen főiskola országos jelentőséget nyert, de mivel a város is sokat szenvedett – Strassaldo kassai német főkapitány Debrecent 1675-ben, 17 napi ott tanyázása alatt pusztította, a lelkészlakokat és iskolákat feldúlta – biztos segélyre volt szükség. Apafi fejedelem 1676. július 11-én kelt adománylevelében az egyik tanár fizetésére a máramarosi sóaknákból évenként 3000 kősót, a tanulók tartására meg 2000 kősót rendelt, ez 5000 mázsa só jövedelmét 1681. június 22-én mint évi adományt újra megerősítette, sőt, 7 év múlva a „folyvást fogyatkozásban levő scholának” az eddigieken felül még 100 forintot érő sót rendelt. E művelődési célra tett adományt a Leopoldi diplomában is (1691. december 4.) ünnepélyesen megerősíttették Debrecen részére, és folyt is 1697-ig.

Amikor Debrecen a bécsi kormány hatalma alá került, iskolájára a megpróbáltatás évei következtek. Az Apafi-féle sóalapítványt elvették, a hegyköz-szentimrei tizedet a váradi püspökség lefoglalta (1712), mindkettő a leopoldi diploma ellenére történt. II. Rákóczi Ferenc szabadságharca idején a német hadsereg a pusztán hagyott várost 1705 októberében kirabolta, a könyvtárt, a nyomdát, városi levéltárt feldúlta, 300 szerző művét elégette. A nemzeti mozgalom elnyomása után (1711) következett a római katolicizmus hatalomra emelése. Királyi parancsszóra 1716-ban felállították a városban a római katolikus egyházat. Felsőbb rendeletek folytán 1752-ben betiltották a református lelkészek és tanárok városi pénztárból fizetését, s mivel magának a kollégiumnak alig volt akkor 10 000 forint tőkéje, az iskola a pusztulás szélére jutott.

Külső és felső nyomás következtében a református egyházat 1718-ban elválasztották a várostól, s az iskola az egyház gondnokai vezetése alá jutott, de csak névváltozással, mert a város előkelő tisztviselőit választották a gondnoki karba. 1742-ben a tanórák számát „a curatoratus és proffesoratus” közmegegyezéssel állapították meg. 1757. április 12-én merült fel azon kérdés, hogy kit illet első sorban a kollégium igazgatása: a lelkészeket, akiknek ez különben is kánonszerű kötelessége, vagy a városi és egyházi pártfogókat. Végül úgy határoztak, hogy az igazgatás „örökre vegyes legyen”. Az egyházkerület feje 1734-ig a püspök volt, ekkor állítottak mellé a világiak közül egy kerületi főgondnokot; e tisztségében Dobozi Mihály, a Rákóczi-szabadságharc ezredese képviselte a kollégiumot az udvarnál. Rhédei Ferenc (1778-1800) gondnoksága alatt már túlerőt nyert a világi vezetés. Domokos Lajos és pártja támogatásával a kollégium feletti legfőbb felügyeleti jogot a kerület vette kezébe, azonban a közvetlen igazgatás továbbra is a debreceni egyháznál és gondnokainál maradt.

A főbíró, mint iskolai gondnok, tanácsosok (Domokos Márton), lelkészek és tanárok, nem lelvén a hazában támaszt, megható kérőlevéllel fordultak a svájci, holland és angol hitrokonokhoz. A svájci kantonok 18 éven át 4-400, a holland szövetséges rendek 14 éven át ugyanennyi forint jövedelmet biztosítottak. Sinai Miklós tanár folytonos gondozásával az angol hittestvérekkel ápolták a viszonyt; Harring Tamás canterburyi érsek az összes anglikán püspököt, oxfordi és cambridgei egyetemi hatóságot mozgalomba hozta és olyan alapot gyűjtöttek, amelyből évente 39 font sterling folyt a kollégiumhoz. A legnehezebb ponton megindult Magyarországon is egyesek részéről az adakozás. Báró Bánfi Farkas évenként terményt küldött, Mocsai István, Kovács Ferenc 1000-1000, Losonczi gróf Bánfi György végrendeletében 1000, Kőrösi Mihály debreceni esperes 1500, Antal Judit (Káldi Lajos özvegye), Tisza Lászlóné Gesztről 1000 forint alapítvánnyal járultak; az alkancellár Utyekerevics Gábor egy alumnus-tartásra tett alapot; Szondi Zsuzsánna, Kenessei Istvánné ugyanerre a célra 10 000 forintot adományozott.

A kollégium folyamatosan lépést tartott a kor követelményeivel. 1804-ben a négy latin nyelvtani osztályt (grammatika) elvégezettek számára három közművelődési osztályt (humanitas) indítottak, befejezésül pedig egy kétéves közismereti (encyclopaedicus) képzést 7 köztanító és 2 segédtanár (praeses) vezetése mellett. Ennek elvégzése után következhetett a felsőfokú képzés (specialis cursus) két teológiai, egy jogi és három bölcsész szakos tanárral.

Életbe lépett a tanszabadság: „kiki céljához és hajlandóságához képest hallgassa bővebben a tudományokat” (az akadémiai 6 év alatt). A vizsgák helyébe szigorlat (rigorosum) lépett. Az 1807-ben kiadott, a Ratio Educationistól nagymértékben különböző debreceni tanterv nagy feltűnést keltett. Az új tantervet csak 1816-ban módosították.

Épülete

Előtörténete

A Kollégium főbejárata (2005)

A domonkosok laikus, latin nyelvű iskoláját a szerzetesek elköltözése után, 1538-ban a református egyház vette át. Az iskolában hamarosan felső tagozatot is létesítettek, s a Református Kollégium az európai nevelésügy szolgálatába állt.

1662-1668 között épült meg a kollégium négyszögletes épülete, amelyben az elűzött nagyváradi diákok után, a hasonló sorsra jutott sárospatakiak telepedtek le. 1797-től itt vezették be a magyar nyelvű oktatást, a hazai felsőoktatásban elsőként. Az 1848–49-es forradalom és szabadságharc idején a Debrecenbe menekült kormány forradalmi országgyűlései a Kollégiumban üléseztek csaknem fél éven át. A 17. századi épület 1802-ben leégett.

A mai épület

A mai épület felállítását 1803-ban kezdték meg Péchy Mihály tervei alapján. Kivitelezőként Éderer és Huzl építőmesterek, majd Rabl Károly és öccse, Kornél dolgoztak az épületen, amely 1816-ban készült el. A pénzhiány tervmódosításra kényszerítette őket, így a három kapunyílás helyett csak egyet nyitottak és elhagyták az auditoriumhoz tervezett művészi lépcsőházat is. A homlokzaton aranybetűs felirat hirdeti: „A HELV VALLÁSTÉTELT TARTÓ MAGYARORSZÁGI EKLÉSIÁK ÉS JÓLTÉVŐK ADAKOZÁSÁBÓL ÉPÜLT MDCCCII-től MDCCCXVI-ig”. Debrecen város 200 000 téglával járult hozzá az építkezés költségeihez.

A Péchy-féle főfrontot a régi épületrészek lebontása után, 1870-1874 között körbeépítették Vasél Alajos tervei szerint. Vasél igazodott Péchy stílusához, ám nem alkalmazott az oldalszárnyakon függőleges tagolást, ezért azok a valóságosnál hosszabbnak tűnnek. A méltóságos nyugalmat árasztó új homlokzatot féloszlopok tagolják, a Debreceni Nagytemplom építészeti elemeivel egyezően. A földszinti ablakok felett elhelyezett záróköveket és az emeleti szemöldökpárkányokat Frank Lőrinc kőfaragómester faragásai díszítették; egy részüket 1976-ban Antal Károly felújította.

A főépületben az Iskolatörténeti- és Egyházművészeti Kiállítás, az Oratórium és a Nagykönyvtár látogatható. A második emeleti lépcsőházat Gáborjáni Szabó Kálmán kollégiumi életet megörökítő freskói díszítik. Ugyanitt látható Torockai Osvald ólomablak-kompozíciója Hatvani István professzorról, a „debreceni Faustról”.

Nevezetes diákjai

• Ady Endre (1877–1919)
• Arany János (1817–1882)
• Csokonai Vitéz Mihály (1773–1805)
• Diószegi Sámuel (1761–1813)
• Fazekas Mihály (1766–1828)
• Hatvani István (1718–1786) orvosdoktor
• Kállay Ferenc (1790–1861) művelődés- és nyelvtörténész, jogász, az MTA tagja
• Kenessey Albert (1828–1879) hajóstiszt, hajózási szakember, az MTA tagja
• Kiss Bálint (1772–1853) református lelkész, történész, pedagógus, az MTA tagja
• Kovács Ferenc (1823–1895) politikus, az MTA tagja
• Kovács Sebestény Endre (1814–1878) sebészorvos, az MTA tagja
• Kölcsey Ferenc (1790–1838)
• Kúnos Ignác (1860–1945) nyelvész, turkológus, a török népköltészet úttörő jelentőségű kutatója, az MTA tagja
• Móricz Zsigmond (1879–1942)
• Oláh Gábor (1881–1942) költő
• Ökröss Bálint (1829–1889) jogász, az MTA tagja
• Szabó Lőrinc (1900–1957)
• Szabó Magda (1917–2007)
• Szenczi Molnár Albert (1574–1634)
• Szikszai György (1738-1803) debreceni esperes-lelkész, nyelvész, író
• Veres Győző (1936–2011), az első magyar súlyemelő világbajnok

Képzés

A súly a bölcsészeti képzésen nyugodott, az 1743-as végzés szerint „3 komoly évet” kellett a bölcsészeti tanfolyamban elvégezni, hogy valakit felvegyenek teológiára. A bölcsészeti szakra előkészítő osztály tanulóit 1759-ben metafizikusoknak, 1798-ban már praeparandusoknak hívták, s külön köztanító, az ún. praeses készítette fel őket latin, görög nyelvek és tiszta matézis tanításával. Német nyelvet 1759 óta tanítanak.

A neveléstant a Classisok (gimnázium) felügyelőtanára minden évben az egész ifjúságnak adta elő télen (1798). A földrajzi és történelmi térképeket Maróthi tanár (1739) hozta használatba. A tanítás színvonalát mutatják a használt tankönyvek a század közepén: Minucius Felix (1740), ifjabb Plinius, Pictet Benedek teológiája, Offerhaus világtörténelme, Sinai Miklós kedvelt tankönyve, ugyanő előadta a magyarok történetét. A könyvárra nagy gondot fordítottak. A városi tanács 1702-ben készítette annak használatára az első szabályzatot. A könyvtár az 1705-ös német pusztítás után 1452 kötetből állt.

Diákélet

A kollégium eredeti egyenruhája zöld tógából és hosszú sinkóból állt. Ezt a viseletet 1775-ben megváltoztatták: az új szabályzat rókaprémes palástot írt elő magyaros gombdíszítéssel, továbbá háromszög alakú kalapot. A publicusok (a gazdagabb családok világi pályára készülő gyermekei, akik tandíjat is fizettek; elkülönítésük 1753-ban kezdődött, amikor a tanulók harmadát tették ki) eredetileg sem viseltek tógát.

A kollégium első és egyetlen diáklázadását a Dobozi-féle új iskolatörvény bevezetése váltotta ki (1704). A tanulók kérelmezték a reform visszavonását, ám az iskola tanácsa elvetette kérelmüket, egy engedetlenkedő diákot pedig elfogatott. Erre még nagyobb forrongás támadt, mire a tanács kizárta az engedelmeskedni nem akarókat. Összesen 105 diák hagyta el ekkor az iskolát. Nagy részük később visszatért, és ismét beiratkozott a kollégiumba.

Az 1739-es járvány idején, ami októberben 3493 embernek okozta a halálát, „jó életű, példás viseletű, ifjú prédikátorok látogatták, vigasztalták és imádkoztatták” a betegeket.

A kollégium épületében 355 kisebb-nagyobb tanuló lakott, a második udvaron levő kisebb diákszobák kunyhóknak (Casae tiguriolae) neveztettek 1750-ben. A tantermek száma 11 volt. A bennétkezésre első sorban a gazda (oeconomus collegii) ügyelt, előbb polgári rendből, 1797 óta diákok közül választva; az ételadagot kiszolgáltató diszpenzátor, a kenyeret osztogató praebitor, az étkezők számát nyilvántartó provizor, a szolgálatot teljesítő szegény, alsóbb osztályú tanulók felügyelője pedig inspektor famulorum nevet viselt.

Sütőnő (pistrix) és főzőnő (coqua) özvegy nőkből választatott. A táplált növendékek (alumnusok) aza alapítók nevéről neveztettek, p. Mocsai alumnusok (1760); két esküdt diák fejenként 30-30 forintot nyert. Az egyes jótevők nevei emlékezetben maradtak, 1796-ban még Bocskai István és Bethlen Gábor alumnusaival találkozunk. Az összes alapítványokon volt akkor 168 alumnus. Ezenkívül a magántanítványokkal bíró diákok heten összeálltak, ilyen étkező társaság (quadra) 9 volt, összesen 63-an jobbára a tanítványok szülei által főzött ételből kosztoltak. Ezt az étkezési módot paedagogiumnak nevezték. Voltak pénzt fizető tanítványok, nummisták, főző tanítványok, a szülők hetenként egy fazékba ételt küldtek, 7 egyén számára valót, ezek cibisták, a szép fehér cipót küldők panisták, a mosást teljesítők lotorok, az ingyen tanítottak - minden magántanítóhoz beosztottak egy- egy szegény tanuló, ez utóbbiakat gratistáknak nevezték. Olyan szegény diákok, akik nem juthattak táphelyhez, vagy saját krajcárjaikat tették össze, vagy a polgárok asztalairól kaptak valamit, expectansoknak hivattak, néha negyvenen is voltak.

E században keletkezett az énekkar (Cantus), alakította Maróthi tanár 1739-ben, ő lett e tanulói egyletnek első felügyelő tanára; 1753-tól fogva pedig Varjas tanár. A kollégiumot meglátogató magas rangú vendégek tiszteletére az énekkar zengedezett, Gróf Forgács Miklós (1773) kiválólag gyönyörködött összhangzatos énekükben. Másik volt a tűzoltó diákok (machinisták) egylete, újabb utasítás ezek számára 1798. készült, felügyelőjük egy esküdt diák volt, tagjainak száma 25 volt; őket a hétköznapi templomi szolgálattól felmentették és borosztáskor két adagot kaptak. A sokszor egyhangú diákéletből a városba érkezett magasrangú vendégek látogatása emelkedett ki, így például Paget lord, angol nagyköveté (1702), aki 3 diákot vitt magával akadémiákra; XII. Károly svéd királyé (1714), de főképpen II. József királyé (1770), akit a kollégium udvarán 2000 tanuló üdvözölt.

Az egyenruha 1803-ban egyszerűbb és olcsóbb lett: bokáig érő fekete posztódolmány, szőrgombbal díszítve, derekán széles öv, sötét magyar nadrág, félselyem kalap, esőben köpönyeg; a gyűrűviselés és a hosszú szakáll (1837) tilos volt. A dolmány mellőzését 100 diák kérelmezte 1841-ben, egy év múlva a formaruha csak szószéki szolgálatban volt megkövetelve, de később ez is eltűnt.

A vidéki segélygyűjtés 1892-ben fennmaradt; a legfontosabb része a helyi őszi segélygyűjtés - a köznyelvben kápsálás - midőn Debrecen lakosai házanként felkerestek, ki pénz, ki terménnyel járult a tápintézethez. Ilyen kéregetéskor 1891-ben bejött 864 forint 44 krajcár, a terménybeliek értéke 100-200 forint között lebegett. Ilyen alkalommal a legszegényebb lakos is hozzájárult a diákok fenntartásához.

Az ünnepkövetség a 19. század végén is közkedvelt intézmény volt: 1890/91-ben a 3 ünnepen 398 egyén vett részt e jótéteményben, mi középszámítással tízezer forintot jövedelmezhetett, ezenkívül az ünnepkövetek a szénior részére 220 forintot, a tápintézetnek 260 forintot, a kollégium részére 140 forintot szolgáltattak be. A legációk száma 140-160 közt váltakozó. A börtönbüntetést 1873-ban eltörölték. Színház, bál államilag is tilalmaztatott, 1800-tól kezdve felsőbb rendeletek érkeztek. A szigor hanyatlott; 1841-ben a jogászok bált rendeztek s a színházlátogatás engedélyeztetett. A „szolgatanulók” sorsa lassanként javult, 1842 óta karszolgák (pedellusok), hetesek s fütők állításával az iskolai szolgálattól fokonként mentettek fel, 1879. eltöröltetett a „szolga” név, helyette a „szegény tanulók” nevezete él, 1891. mentettek fel a tanórák csengetése alól; az új tápintézetben is rendes tagokká lehetnek, bennlakást és tandíjmentességet élveznek. A tandíj a gimnáziumban 1888 óta felemeltetett, protestáns tanulóé 20, nem protestánsé 40 forintra; a teologusé 12 forintra, a jogászoké 24 forintra egy-egy tanévben; de 1/6 rész negyed, másik 1/6 rész féltandij-fizetés kedvezményében részesíthető. A képezdészek mindnyájan tandíjmentesek voltak és a temetési éneklésre jártak, abból naponta jövedelmet huznak. Pályamunkák után évente 4-500 forint osztatik ki a nyerteseknek, ösztöndijakból 179 tanuló 9500 forintot meghaladó összeget nyert. A 13-féle címen csoportosítható jótéteményekből a kegyes alapítók s jótevők áldozataiból eredő forrásokból, a kollégiumi tanulók 51 739 forint nagy összegeket élveztek. Legujabban is a Miklóssi Mózes hagyománya 32 000 forint tőke, szinte ösztöndij-alapot növel.

Tanárai

A rendes akadémiai tanárok száma 1709-től kezdve 4, 1798-tól 5, 1800-tól 6. A fizetés fokonként emelkedett. 1726-ban 240 forint 40 krajcár bor- és failleték; 1752-ben 333 forint 20 krajcár bor-, búza- és földilleték; a köztanítók fizetése ugyanekkor az osztályok magasbsága szerint 20 és 33 forint közt változott, nyervén e mellett lakást, kosztot, legációt stb. Elv volt, hogy a lelkészek és tanárok egyenlő fizetésben részesültek. A kollégium tőkepénze 1798-ban 128 391 forintot tett. A tanárok heti óraszáma 10-11 volt rendesen. A tanárok a külföldiekkel élénk érintkezésben voltak, p. Hatvani a bázeli teologia dékánjával levelez a magyar biblia kiadatása tárgyában (Bod. Hist. Hung. Ecc. III. 378.). A kollégium kérvényét Harring canterbury-i érsek (1747-57) karolta fel.

A harlemi zsinat atyáinak jelezték a tanárok (1788), hogy Blasek Mihály morvaországi szuperintendenst ők képezték, bocsátották ki és szentelték fel; a bécsi első ref. lelkész, Faut János, szintén a debreceni bizonyítványra erősíttetett meg. A pataki testvér-főiskolával ápoltatott a viszony, a közvizsgákra kölcsönösen megjelenvén tekintélyes követeik által. A debreceni egyház Sárvári Pál (akkor igazgató) és Budai Ézsaiás tanárokat (1796) küldte a pataki vizsgákra; ugyanott az 1795-iki júliusi közvizsgán Hunyadi Ferenc püspök és Domokos Lajos főgondnok, a debreceni közvizsgán meg (1797) Őri Fülöp Gábor tiszamelléki püspök voltak jelen.

A tanítóképző

A tanítóképző iskolát az önkormányzat alapította 1855 őszén, hogy a lelkészi, jogi és tanítói pályára készülők helyben tanulhassanak. Az új iskola eleinte a kollégium függeléke volt, és képzése egyetlen évig tartott. 1866-ban a képzési idő két évre bővült, 1884-ben pedig háromra.

A bécsi kormány külön akarta választani a jogászképzést a hitéleti képzéstől. Szoboszlai Pap István mindent megtett a jogászképzés megvédésére: a felhívására 38 240 forintot adakoztak a képzés fenntartásához. 1851-ben azonban egy kormányrendelet mégis elkülönítette a jogakadémiát, két éves képzésre berendezve. A képzés tanmenete körül sem sikerült megegyezésre jutni: a nagyváradi helytartósági osztály követelte a német tanítási nyelv bevezetését. A további viták elkerülésére az önkormányzat 1856-ban, Szoboszlai halála után felszámolta a jogászképzést.

A kerület vezérfiai Balogh Péter helyettes szuperintendens, Tisza Kálmán, Vállyi János, Lónyay Menyhért segédgondnokok voltak. Indítványukra a kerületi gyűlés 1858-ban sérelmesnek nyilvánította a kormány beavatkozását a kollégium belügyeibe és határozatot hozott, hogy azon túl a szuperintendens és a tanári kar, a kerület meghallgatása nélkül, a kívülről jövő beavatkozásokhoz segédkezet ne nyújtson; készítsenek új tantervet, amelynek vezéreszméje az értelmiség és hitvallásosság legyen. A Thun-féle egyházügyi Nyilt parancs (Patens) visszavonása után szabadabb kezet nyert a kerület, visszaállította 1861-ben a jogakadémiát két, 1875 óta 4 évi tanfolyammal. A teológia vagy a hittani szak szintén párhuzamosan erősödött, vele kapcsolatban maradt az egy-két megmenthetett bölcsészetszaki tanszék. Balogh Péter erélyes hatása következtében alapíttatott a ker. által a 4. teológiai tanszék az egyháztörténelmi, amelyet egy évig Révész Imre, majd lemondása után 1866-ban Balogh Ferenc foglalt el. Révész Bálint püspök fejlesztette tovább, 1878-tól fogva segéstanárok (docensek) alkalmazásával; midőn pedig 1884-ben a református konvent megállapította a „teologiai akadémiák”-nak szervezetét s öt teológiai tanárt nevezett ki. A kerület és a debreceni egyház közös áldozattal megalkották az ötödik teológiai tanszéket.

Az Apafi-sóalapítvány a magyar kormány hazafias döntése után szintén kedvező megoldást nyert, közbeegyezés folytán „azon igények örök megváltása fejében, melyek id. Apafi Mihály fejedelemnek 1667., 1681. és 1683. években kelt végrendeletéből származhatók”, a magyar kir. állampénztár 1885-től kezdve évenként 4000 forintnyi járandóságot szolgáltat ki a kollégiumnak, mely évtől kezdve a legrégibb két teológiai tanszék - hittani és uj szövetségi - a nagy alapító emlékére „Apafi-tanszék” nevet visel. A hittanhallgatók száma a legutóbbi időben (1888-1892) következő hullámzást tünteti fel: 71, 71, 74, 75, 62. Kiépítésre vár a bölcsészeti szak. Az 1849 után kezdődő nagy fordulat a többi tanszakok rendezését tette elsőrangu szükséggé, az akadémiai tanárkar erőkifejtése és Vecsei József tanár (1836-1855) tollából folyó szép emlékirat (1852. január 28.) mind hiában volt, az életkövetelmények más irányba terelték az elsődleges fejlődést. Másfél évtized alatt több izben tárgyalásra tüzetett a kérdés, mignem az 1891-92-ik évi református országos zsinat magáévá tette a tiszántuliak indítványát: a középiskolai tanárképzővel kapcsolatos bölcsészeti szaknak Debrecenben közös erővel felállítását. Debrecen városa 1892. szeptember 29-én 200 000 forintot szavazott meg a nagy célra, a debreceni református anyaegyház 50 000 forintot.

Gyűjteményei

• Régészeti és néprajzi gyűjteményének alapját a Kempf-féle ausztráliai néprajzi tárgyak képezik.
• Az évszázadokon át folyamatosan bővített természetrajzi gyűjtemény mára már több tízezer darabot számlál.
• A kollégium könyvtára jelenleg Magyarország legnagyobb egyházi jellegű könyvgyűjteménye: 560 000 dokumentuma között 35 000 kéziratot és 30 kódexet, 150 ősnyomtatványt és több mint 1600 régi magyar nyomtatványt őriz. Bibliagyűjteményében a Szentírás 250 nyelven található meg. Köteteinek egy részét külföldi egyetemet járt diákok hozták haza, hogy ezzel gyarapítsák a gyűjteményt.

Lásd még

• Kölcsey Ferenc Református Tanítóképző Főiskola

Külső hivatkozások

• Debreceni Református Kollégium Gimnáziuma és Diákotthona
• ORANDO ET LABORANDO
• A kollégium múzeuma