Csata (település)

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez
Csata (Čata)
Čata railcars 830 850.JPG
Közigazgatás
Ország Szlovákia
KerületNyitrai
JárásLévai
Turisztikai régióAlsó-Garammente
Rang község
Polgármester Csákvári Mariann
Irányítószám 935 63
Körzethívószám 036
Forgalmi rendszám LV
Népesség
Teljes népesség956 fő (2017. dec. 31.)[1] +/-
Népsűrűség73 fő/km²
Földrajzi adatok
Tszf. magasság132 m
Terület14,77 km²
Időzóna CET, UTC+1
Elhelyezkedése
Csata (Szlovákia)
Csata
Csata
Pozíció Szlovákia térképén
é. sz. 47° 57′, k. h. 18° 40′Koordináták: é. sz. 47° 57′, k. h. 18° 40′
Csata weboldala
A Wikimédia Commons tartalmaz Csata témájú médiaállományokat.
Adatok forrása: Szlovák Statisztikai Hivatal, http://obce.info

Csata (szlovákul Čata) község Szlovákiában, a Nyitrai kerület Lévai járásában.

Fekvése[szerkesztés]

Lévától 35 km-re délre, a Garam jobb partján található.

Története[szerkesztés]

Területén már az újkőkorban is éltek emberek. A régészek a vonaldíszes kerámia népének és a hévmagyarádi kultúrának nyomait, illetve bronzkori, hallstatt és latén kori temetőket tárták fel. Találtak település maradványokat a római korból és a szláv időszakból is.

1386-ban "Chatha" néven említik először, a máriacsaládi pálos kolostor és a lekéri bencés apátság birtoka volt. 1405-ben „Csatha” néven szerepel. 1601-ben 48 háza állt. 1715-ben malom, szőlőskert és 23 háztartás található a településen. 1720-ban 25 adózója volt a községnek. 1828-ban 105 házában 735 lakos élt, akik mezőgazdasággal, szőlőtermesztéssel foglalkoztak.

Vályi András szerint "CSATA. Elegyes falu Bars Vármegyében, földes Ura a’ Religyiói Kintstár, az előtt a’ Szent Pál Szerzetbéli Atyáké vólt, lakosai katolikusok, fekszik Garam vize mellett, Lévától négy mértföldnyire, határja termékeny, fája tűzre, és épűletre elég, legelője, földgye, réttye jó, malma helyben, alkalmatos piatzozása, mellyekhez képest, a’ második Osztályba számláltatott."[2]

Fényes Elek szerint "Csatta, magyar falu, Bars vármegyében, a Garan jobb partján, Esztergom vármegye szélén, az oda vezető országutban: 783 kath. lak. Határja bőtermékenységü; van jó rétje, legelője, erdeje, vizimalma. F. u. a lekéri apátur. Ut. p. Kéménd."[3]

A trianoni békeszerződésig Bars vármegye Lévai járásához tartozott. Lakói a közeli nagybirtokokon napszámosok és mezőgazdasági munkások voltak. Mások szövéssel, kosárfonással foglalkoztak. 1928-ban tűzvész okozott károkat a településen. 1938 és 1945 között ismét Magyarországhoz tartozott. 1944-45-ben a hosszan elhúzódó harcok okoztak károkat a községben. 1947-ben sok magyart áttelepítettek Magyarországra, helyettük szlovákok jöttek.

Ún. siska típusú kemence is ismert a faluból.[4]

Népessége[szerkesztés]

1880-ban 1186 lakosából 1080 magyar és 9 szlovák anyanyelvű volt.

1890-ben 1379 lakosából 1352 magyar és 21 szlovák anyanyelvű volt.

1900-ban 1656 lakosából 1645 magyar és 9 szlovák anyanyelvű volt.

1910-ben 1776 lakosából 1764 magyar és 9 szlovák anyanyelvű volt.

1921-ben 1935 lakosából 1890 magyar és 27 csehszlovák volt.

1930-ban 2092 lakosából 1768 magyar és 219 csehszlovák volt.

1941-ben 2052 lakosából 2040 magyar és 9 szlovák volt.

1991-ben 1231 lakosából 913 magyar és 293 szlovák volt.

2001-ben 1207 lakosából 828 magyar és 329 szlovák.

2011-ben 1074 lakosából 666 magyar és 341 szlovák.

Nevezetességei[szerkesztés]

  • A falu temploma 1958-ban épült.
  • A polgármesteri hivatal és a vasútállomás épülete 19. századi.
  • Az Erzsébet-parkot 1896-ban létesítették.
  • I. világháborús hősi emlékmű.
  • A szlovák uniós csatlakozás emlékműve.

Források[szerkesztés]

  1. Počet obyvateľov SR k 31. 12. 2017
  2. Vályi András: Magyar Országnak leírása. Buda: (kiadó nélkül). 1796.  
  3. Fényes Elek: Magyarország geographiai szótára, mellyben minden város, falu és puszta, betürendben körülményesen leiratik. Pest: Fényes Elek. 1851.  
  4. Ján Mjartan 1960: Novšie príspevky k výskumu juhoslovenského domu. Slovenský Národopis 8, 400-430; Balassa M. Iván 1990: Az Alsó-Garam menti magyar falvak települése, építkezése és lakásberendezése. In: Cseri Miklós - Füzes Endre (szerk.): Ház és ember. A Szabadtéri Néprajzi Múzeum évkönyve 6. Szentendre, 30 35. jegyzet.

További információk[szerkesztés]