Ugrás a tartalomhoz

Kálnoki-Gyöngyössy Márton

Ellenőrzött
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
(Gyöngyössy Márton szócikkből átirányítva)
Kálnoki-Gyöngyössy Márton
Született1972. február 28. (54 éves)
Budapest
Állampolgárságamagyar
Nemzetiségemagyar
Foglalkozásarégész, történész, jogász, közigazgatás-tudós, politikus, egyetemi oktató

Kálnoki-Gyöngyössy Márton (Gyöngyössy Márton; K. Gyöngyössy Márton) (Budapest, 1972. február 28.) magyar régész, történész, jogász, közigazgatás-tudós és politikus, korábban az ELTE Bölcsészettudományi Kar Történelem Segédtudományai Tanszék egyetemi docense, jelenleg az Nemzeti Közszolgálati Egyetem NKE NITK Történelem és Társadalom Tanszék egyetemi tanára, az MTA doktora. Kubinyi András tanítványa. Fő kutatási területe a pénztörténet, a numizmatika, valamint a régészeti jog. 2010–2011-ben a Nemzeti Erőforrás Minisztérium helyettes államtitkára volt.

Életpályája

[szerkesztés]

1991 és 1997 között a budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetemen régészeti és történelmi tanulmányokat folytatott, okleveles régészi és történelem szakos középiskolai tanári diplomát szerzett. 1997 óta a Magyar Numizmatikai Társulat tagja. Ezt követően doktori iskolán vett részt. PhD időszaka 1997 és 2000 között volt. Kubinyi András témavezetése mellett Magyarország késő középkori pénztörténetének kutatásával foglalkozott. Dolgozatának címe: „Mátyás pénzreformja és annak folytatásai 1521-ig”. 2002-ben szerzett PhD tudományos fokozatot numizmatikából.

1997 és 2002 között a budapesti Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jog- és Államtudományi Karán jogi tanulmányokat folytatott, majd okleveles jogász végzettséget szerzett.

Számos bel- és külföldi ösztöndíjban részesült, illetve tanulmányutakon vett részt. 2000 és 2004 között az ELTE egyetemi tanársegédje, majd 2004-től egyetemi adjunktusa volt. 2011-ben egyetemi docensi kinevezést kapott.

2006-ban habilitált az Eötvös Loránd Tudományegyetemen. Habilitációs értekezése („A magyar aranypénzverés első évszázadai”) ezt követően nyomtatásban is megjelent („Florenus hungaricalis. Aranypénzverés a középkori Magyarországon”).

2007-től a Pest Megyei Múzeumok Igazgatósága igazgatói tisztét töltötte be. Orbán Viktor miniszterelnök dr. Kálnoki-Gyöngyössy Mártont (2010. június 16-i hatállyal) a Nemzeti Erőforrás Minisztérium (NEFMI) helyettes államtitkárává nevezte ki, mely tisztségéről 2011. január 19-én lemondott, és a miniszterelnök 2011. február 3-án lemondását elfogadta. 2011 és 2013 között ismét a Pest Megyei Múzeumok Igazgatósága, majd 2013 és 2015 között a szentendrei Ferenczy Múzeum igazgatója volt. Tagja volt az Oktatási és Kulturális Minisztérium Kulturális Ágazati Szakmapolitikai Tanácsának (2009–2010) és a Nemzeti Kulturális Alap Közgyűjteményi Kollégiumának (2012–2015).

2011 és 2015 között a Megyei Múzeumok Igazgatóságainak Szövetsége, majd a Magyar Vidéki Múzeumok Szövetsége elnöke volt.

2017-ben megszerezte az MTA doktora tudományos címet, értekezésének címe: „Pénzverés és pénzforgalom Nyugat-Magyarországon (1387–1608)”.

Közel nyolc esztendőn keresztül vett részt a kulturális jogalkotásban, ennek kapcsán muzeológiai és igazgatástörténeti kutatásokat is folytatott. Eredményeit doktori értekezésben foglalta össze, amellyel 2019-ben újabb doktori (PhD) fokozatot szerzett, ezúttal közigazgatás-tudományból, a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen. Dolgozatának címe: „A magyar múzeumügy a jogszabályalkotás tükrében (1777–2010)”.

2025-ben a köztársasági elnök egyetemi tanárnak nevezte ki.[1]

Ösztöndíjai, tanulmányútjai

[szerkesztés]
  • 2019–2019 [Spanyolország] Museu Nacional d’Art de Catalunya, Barcelona (Támogató: ERASMUS +)
  • 2019–2019 [Románia] Muzeul Bucovinei, Suceava (Támogató: ERASMUS +)
  • 2018–2018 [Ausztria] Kunsthistorisches Museum, Wien (Támogató: ERASMUS +)
  • 2006–2006 [Törökország] Deutsches Archäologisches Institut, İstanbul (Támogató: Széchenyi István Ösztöndíj Alapítvány)
  • 2004–2006 [Magyarország] ELTE (Támogató: Magyar Tudományos Akadémia: Bolyai János Kutatói Ösztöndíj)
  • 2004–2004 [Magyarország] ELTE (Támogató: Habsburg-kori Kutatások Közalapítvány, Habsburg Történeti Intézet: Habsburg Kutatási Ösztöndíj)
  • 2003–2004 [Magyarország] ELTE (Támogató: Alapítvány a Magyar Felsőoktatásért és Kutatásért: Magyary Zoltán Posztdoktori Ösztöndíj)
  • 2003–2003 [Törökország] Ankara Üniversitesi (Támogató: Széchenyi István Ösztöndíj Alapítvány)
  • 2001–2001 [Ausztria] Universität Wien (Támogató: Osztrák-Magyar Akció Alapítvány)
  • 1999–2000 [Németország] Ludwig-Maximilians-Universität, München

Publikációi

[szerkesztés]
Publikációit Gyöngyössy Márton néven adta ki.
  • Altin, akcse, mangir… Oszmán pénzek forgalma a kora újkori Magyarországon; Martin Opitz, Bp., 2004; p. 111 ISBN 963-217-432-1
  • Középkori magyar aranyforintok; Magyar Nemzeti Bank, Bp., 2005; p. 167 ISBN 963-9383-62-7 (angolul is)
  • Pénzgazdálkodás és monetáris politika a késő középkori Magyarországon; Gondolat, Bp., 2003; p. 359 ISBN 963-9500-75-5
  • Gyöngyössy Márton: Új oszmán pénztörténet felé. In: KLIÓ történettudományi szemléző folyóirat, 2004/3.
  • Pest megye címertani öröksége. 19. századi kápolna a Vármegyeházán; PMMI Ferenczy Múzeuma, Szentendre, 2007 (Pest megyei múzeumi füzetek)
  • Florenus Hungaricalis. Aranypénzverés a középkori Magyarországon; Martin Opitz, Budapest, 2008
  • A királyi Magyarország pénztörténete, 1527–1608; Martin Opitz, Budapest, 2010
  • Magyar pénztörténet, 1000–1540; Martin Opitz, Budapest, 2012

Jegyzetek

[szerkesztés]
  1. Magyar Közlöny. magyarkozlony.hu. (Hozzáférés: 2026. január 16.)

Források

[szerkesztés]
  • doktori jegyzék[halott link]
  • A miniszterelnök 47/2010. (VI. 18.) ME határozata helyettes államtitkár kinevezéséről
  • A köztársasági elnök 335/2025. (XII. 16.) KE határozata egyetemi tanárok kinevezéséről

További információk

[szerkesztés]

Kapcsolódó szócikkek

[szerkesztés]