Szalatnya

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez
Szalatnya (Slatina)
Szalatnya-2012-5-1.jpg
Közigazgatás
Ország Szlovákia
KerületNyitrai
JárásLévai
Rang község
Első írásos említés 1245
Polgármester Bazsó Árpád
Irányítószám 935 84
Körzethívószám 036
Forgalmi rendszám LV
Népesség
Teljes népesség313 fő (2017. dec. 31.)[1] +/-
Népsűrűség37 fő/km²
Földrajzi adatok
Tszf. magasság145 m
Terület9,51 km²
Időzóna CET, UTC+1
Elhelyezkedése
Szalatnya (Szlovákia)
Szalatnya
Szalatnya
Pozíció Szlovákia térképén
é. sz. 48° 08′ 50″, k. h. 18° 54′ 10″Koordináták: é. sz. 48° 08′ 50″, k. h. 18° 54′ 10″
Szalatnya weboldala
A Wikimédia Commons tartalmaz Szalatnya témájú médiaállományokat.
Adatok forrása: Szlovák Statisztikai Hivatal, http://obce.info

Szalatnya (szlovákul Slatina) község Szlovákiában, a Nyitrai kerületben, a Lévai járásban.

Fekvése[szerkesztés]

Ipolyságtól 11 km-re északnyugatra, a Selmec patak mellett.

Története[szerkesztés]

1245-ben "Zalatna" alakban említik először. A Kacsics nembeli Szalatnyai család ősi birtoka, akik a 16. századig voltak birtokosok a településen. A Szalatnyai nevet először a Kacsics nembeli Lesták fia Miklós használja 1271-ben. A falu 1285-ben Drégely várának uradalmához tartozik.

1567-ben Píry családbeliek Hont vármegyében lévő szalatnyai kúriájukat és szőlőjüket 30 forintért "örökösen bevallják" Csuty Gáspárnak.[2] A 16. századtól a csábrági váruradalom részeként a Koháry család birtoka. 1558-ban 8 ház állt a faluban. 1602-ben elpusztította a török. 1715-ben malma és 18 háza állt. 1720-ban 20 volt a jobbágytelkek száma. 1828-ban 59 házában 355 lakos élt, akik mezőgazdasággal, szőlőtermesztéssel, állattartással foglalkoztak.

A szalatnyai gyógyvíz a 18. században tette országos hírűvé a községet, mely ekkor már több Magyarországról szóló leírásban is szerepel. Savanyúvizét, mely az emésztőrendszerre és a légutakra volt kedvező hatással, a 19. század elején már Budapestre is szállították. 1830-ban például tízezer üveggel is palackoztak belőle. Fürdőjét 1804-ben birtokosa, gróf Koháry Ferenc építtette, aki emeletes vendégfogadót, fürdőházat és más épületeket emeltetett, körülötte szép parkot alakított ki, ahol még egy táncterem is várta a vendégeket. A fürdőt a faluval diófasor kötötte össze. A fürdőben élénk társadalmi élet folyt, ahol a magyar társadalmi élet több neves személyisége, mint például 1846-ban Petőfi Sándor és Jókai Mór is megfordult. Később a fürdő elveszítette korábbi jelentőségét és inkább helyi jelentőségűvé vált.

Vályi András szerint "SZALATNA. Szalatina. Magyar falu hont Várm. földes Ura Gr. Koháry Uraság; lakosai katolikusok, és másfélék, fekszik Egeknek szomszédságában, mellynek filiája; határja középszerű, borai jók, legelője, fája elég van."[3]

Fényes Elek szerint "Szalatnya (Szlatina), magyar falu, Honth vmegyében, Ipoly-Sághoz északra 1 1/4 mfd., egy felette kies vidéken, 288 kath. lak. Határa fekete agyag, s mindent bőven terem; bora, gyümölcse sok. Hires savanyu vizéről értekeztünk fentebb a vármegye leirásánál. F. u. h. Coburg."[4]

Hont vármegye monográfiája szerint "Szalatnya, magyar kisközség, 85 házzal és 491 róm. kath. vallású lakossal; vasúti és táviró-állomása Egerszalatnyán, postája Felsőszemeréden van. A község első okleveles szereplésére 1262-ban akadunk. 1285-ben Huntfi Demeter drégelyi várának tartozéka volt. Más oklevél szerint, ugyancsak a XIII. század első végén, Bodor comes a sági konvent előtt Lüvő István nevű rokonára hagyja e birtokát, melyet IV. László királytól kapott. 1299-ben Zalathna alakban emlékezik meg róla egy oklevél. E helységtől vette nevét a Szalatnyai család. Szalatnyai Benedek bajvívó özvegyének kérelmére, 1326-ban megjárták a falu határait. A családot a következő században is birtokban találjuk itt, miről egy 1413. évi oklevél emlékezik meg. 1504-ben Szalatnyai Jánosnak volt itt része. A későbbi századok során a Koháry család szerezte meg a birtokot; az egyik Koháry, a kanczellár-herczeg Ferencz, a mult század elején előkelő fürdőhelylyé akarta a falut alakítani és híres ásványvízforrása közelében díszes fürdőházat és emeletes fogadót építtetett. A szalatnyai forrás csakhamar ismertté lett és a fürdőhely rövidesen föllendült. A forrás vizét újabban kereskedelmi czikként kezelik és ezidőszerint birtokosa, Dirner, újabb lendületet adott a víz kelendőségének. Szalatnyát, mely a mult század elején volt fejlettsége tetőpontján, a mikor egyideig a vármegye is itt tartotta a közgyűléseit, a Koháry-családtól a herczeg Koháry-Coburg örökölték, a kik jelenleg is birtokosok itt. Határához tartoznak a Kisakol puszta és a Savanyúvizkút tanya."[5]

A trianoni békeszerződésig Hont vármegye Ipolysági járásához tartozott. 1938 és 1945 között újra Magyarország része volt. 1944-ben a németek 56 roma származású lakost végeztek ki a községben, akiket azzal vádoltak, hogy itteni raktárukból ruhákat loptak.

Népessége[szerkesztés]

1880-ban 375 lakosából 341 magyar és 23 szlovák anyanyelvű volt.

1890-ben 406 lakosából 366 magyar és 40 szlovák anyanyelvű volt.

1900-ban 491 lakosából 478 magyar és 13 szlovák anyanyelvű volt.

1910-ben 463 lakosából 458 magyar, 4 szlovák és 1 német anyanyelvű volt.

1921-ben 464 lakosából 397 magyar és 57 csehszlovák volt.

1930-ban 493 lakosából 350 magyar és 108 csehszlovák volt.

1941-ben 507 lakosából 499 magyar és 8 szlovák volt.

1970-ben 468 lakosából 349 magyar és 116 szlovák volt.

1980-ban 401 lakosából 308 magyar és 92 szlovák volt.

1991-ben 308 lakosából 233 magyar és 74 szlovák volt.

2001-ben 348 lakosából 195 magyar és 107 szlovák volt.

2011-ben 353 lakosából 186 szlovák és 159 magyar.

Neves személyek[szerkesztés]

Nevezetességei[szerkesztés]

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. Počet obyvateľov SR k 31. 12. 2019
  2. Szentbenedeki Konvent, fasc. 5 No. 8 (régi jelzet, ma FLE vagy SNA); Nagy IX, 527 Közép-piri Piry; Ezt végrendeletében Csuti Nagy Jánosra hagyja, akinek özvegye 1579-ben Aranyasy Istvánnak 200 forintért elzálogosítja (?).
  3. Vályi András: Magyar Országnak leírása. Buda: (kiadó nélkül). 1796.  
  4. Fényes Elek: Magyarország geographiai szótára, mellyben minden város, falu és puszta, betürendben körülményesen leiratik. Pest: Fényes Elek. 1851.  
  5. Magyarország vármegyéi és városai: Magyarország monografiája. A magyar korona országai történetének, földrajzi, képzőművészeti, néprajzi, hadügyi és természeti viszonyainak, közművelődési és közgazdasági állapotának encziklopédiája. Szerk. Borovszky SamuSziklay János. Budapest: Országos Monografia Társaság. 1896–1914.   Hont vármegye.

Külső hivatkozások[szerkesztés]