Gád

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Gád (Gad, Gaad)
Conacul Gudenus (2009).JPG
Közigazgatás
Ország  Románia
Történelmi régió Bánság
Fejlesztési régió Nyugat-romániai fejlesztési régió
Megye Temes
Rang falu
Községközpont Gilád
Irányítószám 307112
SIRUTA-kód 156384
Népesség
Népesség 146 fő (2011. okt. 31.)[1]
Földrajzi adatok
Tszf. magasság 77 m
Időzóna EET, UTC+2
Elhelyezkedése
Gád (Románia)
Gád
Gád
Pozíció Románia térképén
é. sz. 45° 28′ 04″, k. h. 20° 59′ 28″Koordináták: é. sz. 45° 28′ 04″, k. h. 20° 59′ 28″
Gád környéke 1769–72 között

Gád (románul Gad, szerbül Gad) falu Romániában, Temes megyében.

A falut nehezen lehet megközelíteni, aszfaltos út nem vezet Gádra. Templomai a falu szélén találhatók egymás mellett, nem messze a Temes folyótól.

személynév és fogalom[szerkesztés]

Gád (héber) jelentése „boldogság”, „szerencse”, bibliai név;

  • A nyugati, déli, keleti, szemiták szerencsét hozó Istene. Az ószövetségi hely- és személynevek valószínűsítik, hogy Izraelben is kialakult a tisztelete.
    • Jákobnak és Lea szolgálójának, Zilpának fia, egy izraelita törzsnek ősatyja, amely törzs nevét viselte. Egyike volt a leghatalmasabb izraelita törzseknek, mert Mózes IV.1,24 szerint 40500 fegyverforgató férfiút állított ki. Ugyancsak Mózes IV. könyvének elbeszélése szerint Rubennel és Menasse törzsének felével a Jordántól keletre telepedett le, de azért Palesztina a Jordán nyugatra eső részének meghódításában is volt része. Kétségtelen, hogy G. törzse Izrael északi törzseivel szorosabb összeköttetésben állott, - ennek ad kifejezést a származásáról szóló elbeszélés – és hogy a Holt-tenger partján a mai Vádt-Zerka-Máin és az Atou folyó között lakott. A törzs népét az asszírok fogságba hurcolták.
      • G., próféta, aki Dávid király idejében élt, az ő látó embere volt. Az Ő tanácsára épített Dávid oltárt a jebuszita Aravna földjén, ahová később a jeruzsálemi templom épült. Megírta Dávid történetét, a kultusz rendjének kialakításában is szerepet játszott.
        • G., némely sémi népeknél a szerencse Istene. Később a Jupiter csillaggal azonosították.

nemesi előnév, melyből önálló családnév is kialakult[szerkesztés]

A „gaádi” előnévből lett vezetéknév: Gádi/Gády – egyeseknél „y”-al, mert megvehették a nemes jelet – az 1930-as években, a névmagyarosítások során. Ilyen előnevet a források szerint csak két család kapott (betyáros tréfából): gaádi Pálffy János a Lippai járásban, Altringen községben volt tulajdonos (Kisrékas). * Imre apját 1795-ben nemesíti I. Ferenc. Adataikat a „Nagyiván”-ban, vagy Kempelen Béla: Magyar Nemes Családok c. munkájában meg lehet találni. gaádi Kayser Sámuel adataikat meg lehet találni: Lendvai Miklós: Temes vármegye nemes családjai; III. kötet 32-33. oldal; megjelent 1905-ben, vagy a www.myheritage.com weblapon.

Gád község története[szerkesztés]

Régészeti lelőhely volt: neolitikus leletek, bronzkori telep, kelta és római cserepek kerültek elő. Többen feltételezik, hogy a község neve egy 890 körül élt vezérről kapta nevét:

Glád (Gád), vezér a magyarok honfoglalása idejében, a Névtelen jegyző szerint (11. fej.) azon a földön uralkodott, mely a Maros vizétől Orsova váráig terjedt s melyet ő, Viddin várából kijővén, a kunok segítségével foglalt volna el. A bolgárok és kunok alatt egyszerűen urlaltájaiakat, - alkalmasint avartöredékeket kell értenünk. Az avarok sáncgyűrűi azon a vidéken, a Maros jobb- és bal partján csaknem egyenlő (22–23 km) távolságban, Aradban Szent Anna, Temesben Zsadány határában, az Ördögárok s a legnyugatibb római sánc közt elég épen fennmaradtak. Szoárd, Kadocsa és Vajta Magyar-Kanizsánál kelt át a Tiszán, azután a Csesztöreg (Aranka) mellett ütött tábort, onnan pedig (körülbelül a Szabadka-temesvári útirányt követve) a begai részekre szállt s két hét alatt meghódította G. tartományának a Maros és Temes közt levő részét. A döntő küzdelem valószínűleg a zsadányi avar sánc körül ment végbe. Maga G. «nagy lovas és gyalogsereggel, a kunok, bolgárok és vlachok segítségével» a Temes mögött szolgáltatott csatát. Ezt elveszítvén, rövid idő alatt az egész terület a magyarok kezébe került. G. hűséget fogadott s mint alárendelt főnök működött azontúl a Maros, Tisza, Duna közében, hol több helynév őrzi emlékét. Gládot nem hagyták volna meg főnöknek a magyarok, ha nem rokon törzsből származik; olyanforma szerződést köthettek vele, mint kevéssel utóbb Maróttal, t. i., hogy csak holtig maradt családjánál ez a rész. G. halála után nem tartomány többé Temes vidéke. Már a vezérek korában valamely magyar nemzetség szállta meg a Délvidéket, és pedig az, amelyből Ajtony (Ochtum) származott. A Névtelen Jegyzőnek azt az állítását, hogy Ajtony éppen G. ivadéka lett volna, semmi sem igazolja.

A község alapítása azonban, nagy valószínűséggel zsidó kereskedőkhöz fűződik, és a XIII. századra tehető, mint megálló a szállítási útvonalon.

Első ízben az 1332–37. évi pápai tizedjegyzékekben fordul elő, amikor, mint 1481-ben is, Temes vármegyéhez tartozott (Csákovai járás). A török hódoltság alatt nem pusztult el. Az 1717. évi összeírásban a Csákovai kerülethez tartozó községek között találjuk, 30 lakott házzal. A Mercy-féle térképen is a lakott helyek között szerepel és lakosai ekkor románok voltak. A szerbek a hagyomány szerint Montenegróból vándoroltak be. A görög-keleti szerb egyházat 1777-ben szentelték fel és 1859–60-ban megnagyobbították. 1788-ban, midőn a császári sereg Belgrádot ostromolta, II. József császár, az akkor még mintegy 19 éves Ferenc főherceg kíséretében egy éjszakát töltött a községben Milos Péter házában, a kinek a császár ezért egy mezőhegyesi csődört ajándékozott.

1810-ben, a határőrvidék felszámolása keretében, Gaad teljes területét az alábbi domíniumok alapításával osztották meg I. Ferenc császár parancsára: I. Donatio: Nicolau Szelczay (Miklós) 1/6-rész (ez 1820-ban már visszakerült a kincstárhoz! Valószínűsíthetően, elhalálozás miatt.) Gyertyánffy, és Kukovics családok vásárolták fel. II. Donatio: Samuelis Kayser (Sámuel) 1/6-rész, előnév használati joggal, a korábbi nemes származást elismerve, és megkülönböztetve III. Donatio: Stephano Fodor (István) 1/6-rész IV. Donatio: Emerico Pálfy (Imre) 1/6-rész, előnév használati joggal, a korábbi nemes származást elismerve, és megkülönböztetve V. Donatio: Melandro Kászonyi () 1/6-rész VI. Donatio: Nicolao Nagy (Miklós) 1/6-rész

A községbeli kastélyt a XIX. század közepén a Fodor család építtette, 1890-ben tulajdonosa báró Gudenus Hugóné. Van itt még egy úrilak, melyet a XIX. század elején a Kukovics család építtetett s ez most báró Gudenus Béláé. A Fodor, Kászonyi, Kukovics, Pálffy és Nagy családok itteni birtokait Csávossy Ignácz vette meg, a ki után leánya Csávossy Anna Sarolta, férj báró Gudenus Hugóné örökölte. Ennek fiai, Béla és Hugó, ez idő tájt a helység legnagyobb birtokosai. A községben szerb gazdák egyesülete alakult.

1891-ben a helység legnagyobb birtokosa: báró Gudenus család, utána a szerb gazdák egyesülete. (Képaláírás)Gád. – Báró Gudenus Hugó kastélya

Gád kisközség Magyarország Torontál vármegyéjének módosi járásában (1910), ma a Bánság Romániai részén, a Temes folyó mellett, folyásától délre, Temesvártól délnyugatra ~55 km (Széphelynél (Jebel) elágazva jobbra, Csákon át, Giládon keresztül). 1910-ben: 178 házzal, 1141 szerb, oláh, német és magyar lakossal (a román és szerbajkúak görög-keleti vallásúak, önálló templommal). Posta és telefonhivatal, szerb földművelők szövetkezete jellemzi, vasút állomása Rudna. Ekkor hozzátartozik: +Fodorház is. (meg eszetlen-nagy lyukak és sár az úton, így csak lovon lehet megközelíteni a víztározó mellett!)

Népesség[szerkesztés]

  • 1910-ben 1141 lakosa volt, melyből 613 szerb, 316 román, 101 német, 90 magyar és 21 egyéb.
  • 1966-ban 739 lakosa volt, melyből 415 román, 256 szerb, 31 magyar, 31 német, 6 cigány.
  • 1977-ben 428 lakosa volt, melyből 240 román, 140 szerb, 24 magyar, 14 német, 10 cigány.
  • 1992-ben 225 lakosa volt, melyből 143 román, 70 szerb, 10 magyar, 2 német.

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. Populaţia stabilă pe judeţe, municipii, oraşe şi localităti componenete la RPL_2011 (román nyelven). Nemzeti Statisztikai Intézet. (Hozzáférés: 2014. február 4.)

Forrás[szerkesztés]

  • Varga E. Árpád: Erdély etnikai és felekezeti statisztikája
  • Magyar Nagylexikon (1999) 8. kötetének címszava egyéb források kiegészítésével: például: Borovszky Samu: Magyarország vármegyéi és városai;