Ugrás a tartalomhoz

Gyógynövény

Ellenőrzött
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
(Gyógynövények szócikkből átirányítva)
Oktatási célú gyógynövénykert

Gyógynövények alatt a gyógyító hatású vegyületeket (farmakonokat) tartalmazó, a gyógyászatban tudományosan vagy néphit szerint használt növényeket értjük.[1]

A gyógynövény kifejezést eltérő módon értelmezi a tudományos igénnyel elvégzett, hatástani vizsgálatokon és fitokémiai[* 1] ismereteken alapuló farmakognózia és a népgyógyászat. Ez utóbbi gyógyító célú beavatkozásokhoz használt növényeket ért alatta, melyek orvosi alkalmazása megfigyelésekre, szokásokra, hitre épül experimentális bizonyítékok helyett. Az eltérő értelmezés nem azt jelenti, hogy a népgyógyászati megközelítés minden esetben hibás. Mindössze arról van szó, hogy nem tudományos igénnyel dokumentált ismeretekre épül, ami magában hordozza a tévedés lehetőségét.[2]

A gyógynövényekről szóló legkorábbi feljegyzések a sumer civilizációból származnak, ahol több száz gyógynövény, köztük az ópium leírása szerepel agyagtáblákon, körülbelül i. e. 3000-ből. Az ókori Egyiptomból fennmaradt, i. e. 1500-ban írt Ebers-papirusz több mint 850 gyógynövényt ír le. A római hadseregben dolgozó görög orvos, Dioszkoridész több mint 1000 receptet dokumentált 600-nál is több gyógynövény felhasználásával a De materia medica-ban i. sz. 60 körül; ez irat képezte a gyógyszerkönyvek alapját mintegy 1500 évig.

A gyógynövényekkel foglalkozó szaktudomány, a farmakognózia

[szerkesztés]
Bővebben: Farmakognózia

A gyógynövények rendszerezésével, hatóanyagaik azonosításával foglalkozó multidiszciplináris tudomány a farmakognózia, vagy ismertebb nevén a gyógynövény- és drogismeret, amely a gyógyszerészeti tudományok egyik szakterülete.[3] A farmakognózia rendszerezi és dokumentálja a már gyógyászati célra használt növények morfológiai, növényanatómiai, fitokémiai sajátosságait, valamint a tartalmazott anyagok fizikai, kémiai jellemzőit, a gyógyászati felhasználásukra vonatkozó ismereteket. A farmakognózia foglalkozik a gyógynövények hatóanyagainak analitikai jellemzőivel, minőség-ellenőrzési és minősítési kérdésekkel. Ugyancsak a farmakognózia tárgykörébe tartozik a még azonosítatlan, de gyógyászati felhasználásra potenciálisan alkalmazható "gyógynövények" felkutatása.[4]

A növények gyógyítóhatásának forrása

[szerkesztés]

Ismereteink szerint Földünk bioszférájában mintegy 200 000 egyszikű és 500 000 kétszikű növényfaj található amely összességében 2,4x1012 tonna tömeget képvisel. Ebből a hatalmas biomasszából kerülnek ki azok a növények amelyeket gyógynövényként ismerünk. A gyógynövényekre jellemző, hogy a bennük található hatóanyagokat emberek vagy állatok gyógyítására használják.[5][6] Ebből levonható az a következtetés, hogy a növények rendelkeznek „valamivel” amivel az állatvilág nem. A különbség oka a növények és állatok eltérő anyagcseréjével, fiziológiai működésük különbségével magyarázható. Növényekre és állatokra is igaz, hogy biokémiai működésük során olyan anyagcseretermékek keletkeznek amelyek a szervezeteik számára feleslegesek, olykor mérgezőek. Az állati szervezeteknek azonban megvan az a lehetőségük, hogy a vizelettel, széklettel, néha a verítékkel vagy más szekréciós mechanizmussal rövid úton megszabaduljanak a felesleges anyagcseretermékeiktől. A növények ennél statikusabbak, mert ilyen kiválasztórendszerekkel, amelyek „megtisztíthatnák” a szervezetüket, – ritka kivételtől eltekintve[* 2] – nem rendelkeznek. A növények számára nincs más lehetőség, mint a feleslegessé vált vegyületeket a szervezetükben többé kevésbé izoláltan – a sejtekben vagy a szöveteik között – tárolják. A bioszféra 700 ezer növényfaja bőven rendelkezik olyan növényi „salakanyagokkal” – tudományos nevén szekunder anyagcseretermékekkel – amelyek befolyásolni, megzavarni képesek az állati biokémiai folyamatokat.[7] Értelemszerűen ezek testidegen anyagok az állati szervezetekben amelyek akár méregnek is tekinthetők de kis mennyiségben beteg állati szervezetek befolyásolására gyógyszerként felhasználhatók.[8]

A gyógynövények hatóanyagai

[szerkesztés]

A szakirodalomban a gyógynövények hatóanyagainak rendszerezésére több megközelítés is elfogadott. Ilyen lehet a gyógyászati felhasználás alapján vagy hatástani alapon történő csoportosítás, de a hatóanyagok kémiai szerkezetén alapuló rendszerezés is elfogadott. A farmakognóziai a hatóanyagok eredete szerint, a növényi bioszintézisben betöltött szerepük alapján, tehát fitokémiai szempontokat figyelembe véve osztályozza a medikálisan használható növényi vegyületeket.[9]

  • Primer vagy elsődleges anyagcseretermékek: amelyek a növényi életfolyamatokat és szaporodást biztosító biokémiai folyamatok alkotóelemei. Ezek fontosabb kémiai csoportjai a szénhidrátok, az aminosavak, peptidek, fehérjék, lipidek, növényi savak és nukleotidok.
  • Szekunder vagy másodlagos anyagcseretermékek: olyan metabolitok, amelyek közvetlenül nem játszanak szerepet a növény fejlődésében, növekedésében vagy a szaporodásában. A primer anyagcseretermékekkel ellentétben hiányuk nem vezet a növény gyors pusztulásához.

A gyógynövényeink hatóanyagainak túlnyomó többsége a másodlagos anyagcsere-termékek között található.

Primer anyagcseretermékek

[szerkesztés]

Monoszacharidok. A szénhidrátok a fotoszintézis eredményeként jönnek létre és elsősorban a növényi energiatárolást szolgálják. Közöttük számos gyógyászati szempontból jelentős szénhidrát található. Ide tartozik a Magyar Gyógyszerkönyven hivatalos (Ph. Hg. VIII.) szőlőcukor (Glucosum anhydricum) amelyet infúziókhoz továbbá a gyógyszerészi munkában gyógyszertechnológiai segédanyagként használnak. Ide tartozik még az ugyancsak gyógyszerkönyvben hivatalos fruktóz, D-szorbit és mannit (Fructosum, Sorbitolum, Mannitolum Ph. Hg. VIII.) Ez utóbbi a virágos kőris (Fraxinus ornus) törzsében is nagy mennyiségben termelődik, és szolgáltatja a „mannadrogot”, amelyet enyhe hashajtóként is alkalmaznak – elsősorban gyerekeknél. A szorbit a gyógyszerészetben technológia segédanyag amelyet kenőcsök készítésénél a glicerin helyettesítésére használnak.

Poliszacharidok. A növényi biomassza legnagyobb tömegét alkotó poliszacharid tíznél több monomer cukorból felépülő biopolimerek. Funkciójukat tekintve a növényeket tartó vázanyagok vagy a növény számára könnyen mobilizálható energiatároló tápanyagok.[10] Tulajdonságaik jelentősen eltérnek a felépítésükben részt vevő monoszacharidok, tulajdonságaitól. Vízben nem, vagy rendkívül rosszul oldódnak. Jellemzően nem édes ízűek. Vízzel érintkezve gyakran megduzzadnak és géleket vagy viszkózus folyadékokat képeznek.[11]

• Cellulóz. A cellulóz 7 nm hosszúságú lineáris elrendeződésű láncmolekula a növények sejtfalát felépítő vázanyag-szénhidrát. 200-300 molekula összekapcsolódásával jönnek létre a cellulóz mikrofibrillumok, amelyek végül 400 nm átmérőjű makrofibrillumokká állnak össze.[12] Vízben nem oldódik de abban megduzzadva nagy mennyiségű vizet (saját tömegének 25-szörösét) képes megkötni.[13] Klasszikus értelemben nem "hatóanyag" de fontos gyógyszeripari alapanyag, szilárd gyógyszerformák gyártásához használt segédanyag (pl. cellulózpor, mikrokristályos cellulóz valamint kémiailag módosított cellulóz-származékai). A legismertebb cellulóz tartalmú drog a vatta (Lana gossypii) a gyapot növény (Gossypium hirsutum L.) toktermésének tisztított, kifésült, gyapotszálai.[14][15]
A keményítő a növényi sejtekben szemcsék formájában raktározódó növényi tartaléktápanyag
• Keményítő. A keményítő különböző növényi szervekben (szár, gyökér, gumó, termés),  szemcsék formájában raktározódó növényi tartaléktápanyag. A szemcsék formája, mérete az egyes növényfajokra jellemző. A keményítő nem „hatóanyag”  de gyógyszergyártás során általánosan használt segédanyaga a tablettáknak valamint gyakori alkotórésze a hintőporoknak. A Magyar Gyógyszerkönyvben (Ph. Hg. VIII.) hivatalos képviselőik a búzakeményítő (Tritici amylum), a rizskeményítő (Oryzae amylum), a burgonyakeményítő (Solani amylum) és a kukoricakeményítő (Maydis amylum).[16]
• Pektinek. A pektinek olyan poliszacharidok amelyek észterezett poligalakturonsav szekvenciákat tartalmaznak. Jellemzően vízben erősen megduzzadnak és állás közben gélesednek. Szinte minden növényben, azok fejlődésben, vagy növekedésben lévő sejtfalának alkotói.[17] Gyümölcsök héjának gyakori poliszacharidjai.[18] Gyógyszertechnológiai segédanyagként használják gyógyszerformák stabilizálására, a krémek, szuszpenziók gyártásánál. A medicina a tápcsatorna gyulladásos betegségeire, a gyermekek enyhébb hasmenéses állapotának megszüntetésére használja a pektin tartalmú készítményeket.[19]
• Fruktánok. A fruktánok főleg fruktóz monoszacharidokból felépülő poliszacharidok, melyek tartaléktápanyagként szolgálnak a növényben. A keményítő alternatívájának tekinthetők de annál rövidebb szénhidrát láncok. A Magyar Gyógyszerkönyvben (Ph. Hg. VIII.) hivatalos a tarackbúza gyökértörzs (Graminis rhizoma) az Agropyron repens anyanövény drogja. Enyhe vizelethajtó szer.[20]
• Nyákok. A nyákok kémiai szerkezetüket tekintve heteropoliszacharidok, amelyek a növényből hideg vagy meleg vízzel kinyerhetők.[21] Kémiailag nem egységes, különböző poliszacharid láncok keverékei. Óriási vízmegkötő képességük miatt a növényekben azok vízháztartásában van szerepük. A vizet megkötve viszkózus oldatot képeznek, melynek köszönhetően alkalmasak a gyulladt nyálkahártya (torok, mandula, szájüreg) kezelésére. A nyákok bevonják az irritált, fájdalmas, gyulladt területeket csökkentve ezzel annak fájdalmát vagy magát a köhögési ingert. Belsőleg alkalmazva a tápcsatorna hurutos betegségeinek kezelésére használhatók.[22][23]
• Mézgák. A mézgák kémiai szerkezetüket tekintve uronsavtartalmú, elágazó szerkezetű – néha részlegesen metilezett – poliszacharidok. A poliszacharid láncok legtöbbször acilezettek, ezért a növényekben sót képezve fordulnak elő. Általában valamilyen mechanikai sérülés, következtében a sejtekben képződnek és a fás növények szárára, törzsére kiszivárogva ahol vizet veszítenek, megdermednek majd üvegesre szilárdulnak. Úgynevezett növényi exszudátumok amelyeket hibásan gyantának is szoktak nevezni.[* 3] Gyógyszertechnológiai segédanyagként használják gyógyszerformák stabilizálására valamint tabletták összetartó kötőanyagának. Használhatók még enyhe hashajtónak vagy gyulladt nyálkahártyák bevonására is.[23] A Magyar Gyógyszerkönyvben (Ph. Hg. VIII.) hivatalos képviselőik a tragakanta (Tragacantha) amely az Astragalus gummifer növény drogja valamint az akáciamézga (Acaciae gummi) az Acacia senegal növény terméke.
• Galaktomannánok.
• Algapoliszacharidok.
• Gombapoliszacharidok.

Lipidek

Zsírsavak
Triacilgliceridek
Foszfolipidek
Glikolipidek
Viaszok

Gyógyászatilag jelentős, aminosavakból felépülő vegyületek és származékaik

Szekunder anyagcseretermékek

[szerkesztés]

Alkaloidok. Az alkaloidok nitrogéntartalmú, kémiailag rendkívül eltérő szerkezetű, növényi vagy gomba – ritkábban mikrobiális – eredetű, általában bázikus tulajdonságot mutató vegyületek. A jelenleg ismert, kémiailag azonosított alkaloidok száma meghaladja a 20 ezret, ezért a terpének után a második legnépesebb hatóanyagcsoport a gyógynövényekben. Az alkaloidok az állati anyagcserefolyamatokat befolyásolni képes jelentős farmakológiai hatást mutató vegyületek, amelyek nagyobb mennyiségben toxikusak vagy egyenesen halálosak is lehetnek.[24] Az alkaloidok többsége L-aminosavakból (aszparaginsav, cisztein, fenilalanin, glicin, glutaminsav, hisztidin, lizin, metionin, ornitin, triptofán, antranilsav) képződnek, de más bioszintézis úton, más prekurzorból (terpénoid, nikotinsav vagy poliketid) is keletkezhetnek.[25] Az alkaloidokat tartalmazó növények fontos gyógyszeripari alapanyagok vagy élvezeti szerek.[26] Közöttük számos olyan vegyület is található, amelyet a jog kábótószerként definiál.[27]

Glikozinolátok

Kéntartalmú vegyületek

Alkalmazásuk története

[szerkesztés]
Dioszkoridész 1. századi De materia medica-ja, itt egy 1334-es arab másolat látható. A könyv mintegy 1000 gyógyszerreceptet ír le több mint 600 gyógynövénnyel[28]

A prehisztorikus korban

[szerkesztés]

A növényeket, köztük sok ma kulináris gyógynövényként és fűszerként használt növényt, már a történelem előtti időkben is használták gyógyszerként, nem mindig hatékonyan. A fűszereket részben az élelmiszerromlást okozó baktériumok ellen használták, erre különösen forró éghajlaton,[29][30] és/vagy a – könnyebben romló – hústartalmú ételekben volt szükség.[31] A legtöbb gyógynövényalapú gyógyszer virágos növényekből állt. Az emberi településeket gyakran veszik körül gyógynövényként használt gyomok, ilyen a csalán, a pitypang és a tyúkhúr.[32][33] Az emberek nincsenek egyedül a gyógynövények gyógyszerként való felhasználásával: egyes állatok, például egyes főemlősök, a királylepkék és a juhok, amikor betegek, gyógynövényeket fogyasztanak.[34] A történelem előtti temetkezési helyekről származó növényminták annak bizonyítékául szolgálnak, hogy a paleolit népek ismerték a gyógynövényeket. Például egy 60 000 éves neandervölgyi temetkezési helyen, az észak-iraki Shanidar-barlangban, nagy mennyiségű virágport találtak nyolc növényfajból, amelyek közül hetet ma gyógynövényként használnak.[35] Emellett egy gyógyászati célú gombát találtak Ötzi személyes tárgyai között. A gombát valószínűleg ostorféreg-fertőzés ellen használták.[36]

Az ókorban

[szerkesztés]
Az ókori Egyiptomból származó Ebers-papirusz

Az ókori sumérok több száz gyógynövényt soroltak fel i. e. 3000 körül keletkezett agyagtáblákon.[37]

Az ókortól napjainkig az Atharva Védában, a Rig Védában és a Szusruta Szamhitában dokumentált ajurvedikus gyógyászat több száz farmakológiailag aktív gyógynövényt és fűszert használt, mint például a kurkumát, amely kurkumint tartalmaz.[38][39]

Illusztráció Avicenna 1025. évi The Canon of Medicine című művének 1632-ben készült példányáról, amelyen egy orvos nőbeteggel beszélget a kertben, miközben a szolgák gyógyszereket készítenek

A kora középkorban a bencések őrizték az orvosi ismereteket Európában, klasszikus szövegeket fordítottak és másoltak, valamint gyógynövénykerteket tartottak fenn.[40][41] Bingeni Hildegárd írta a Causae et Curae-t („Okok és gyógymódok”).[42] Az iszlám aranykorában a tudósok számos klasszikus görög szöveget, köztük Dioszkoridész művét fordítottak le arabra, saját kommentárjaikat is hozzáfűzve.[43] A herbalizmus virágzott az iszlám világban, különösen Bagdadban és Al-Andalusban. Számos gyógynövényekkel foglalkozó mű közül a córdobai Abulcasis (936–1013) írta az Egyszerűek könyvét, Ibn al-Baitar (1197–1248) pedig több száz gyógynövényt jegyzett fel, például Aconitumot, farkasmaszlagot és tamarindot jegyzett fel az Egyszerűek korpuszában.[44] Avicenna sok növényt felvett az 1025-ös The Canon of Medicine című művébe.[45] Abu-Rayhan Biruni,[46] Ibn Zuhr[47] és Szent Amand János további gyógyszerkönyveket írt.[48]

A kora újkorban

[szerkesztés]
A Grete Herball, 1576-ban írt illusztrált füveskönyv[49]

A kora újkorban Európa-szerte virágzott az illusztrált füveskönyvek írása, az egyik első az 1526-os Grete Herball volt. John Gerard 1597-ben írta meg híres The Herball or General History of Plants című művét, Nicholas Culpeper pedig kiadta The English Physician Enlarged című művét.[49] Számos új növényi gyógyszer érkezett Európába a kora újkori kutatás és az ennek eredményeként létrejött Columbian Exchange termékeként, amelynek során a 15. és 16. században az állatállományt, a terményeket és a technológiákat az Óvilág és Amerika között szállították át. Az Amerikába érkezett gyógynövények közé tartozott a fokhagyma, a gyömbér és a kurkuma; a kávé, a dohány és a koka a másik irányba utazott.[50][51] Mexikóban a tizenhatodik századi Badianus-kézirat a Közép-Amerikában kapható gyógynövényeket írta le.[52]

A 19. és a 20. században

[szerkesztés]

A 19. században a kémiai elemzés alkalmazása gyökeresen megváltoztatta a növények helyét az orvostudományban. Egy sor gyógynövényből izolálták alkaloidjaikat, az első a morfium volt, amit 1806-ban a mákból izoláltak, majd hamarosan követte a farkasmaszlagból 1817-ben elkülönített sztrichnin. A kémia fejlődésével a farmakológiailag aktív anyagok további osztályait fedezték fel a gyógynövényekben. A Mercknél 1826-ban kezdték meg a tisztított alkaloidok, köztük a morfium gyógynövényekből történő kereskedelmi kitermelését. Az anyagok organikus szintézise szalicilsavval kezdődött 1853-ban. A 19. század vége táján a gyógyszerészet hangulata a gyógynövények ellen fordult, hiszen az egész növények szárításakor az enzimek gyakran módosították a hatóanyagokat, és a növényi anyagból kivont alkaloidokat, glikozidokat kezdték előnyben részesíteni.[53][54] A gyógynövényeket széles körben használják a nem iparosodott társadalmakban, főként mert könnyen beszerezhetők, továbbá olcsóbbak a modern gyógyszereknél. A több ezer gyógyászati tulajdonságokkal rendelkező növényfaj éves globális exportértékét évi 60 milliárd USD-ra becsülték, és ez átlagosan évi 6%-kal növekszik. Sok országban gyenge a hagyományos orvoslás szabályozása, de az Egészségügyi Világszervezet koordinál egy hálózatot a biztonságos és észszerű használat ösztönzése érdekében. A gyógynövénypiacot bírálták amiatt, hogy szabályozása nem megfelelő, és tartalmaz kizárólag placebohatáson alapuló áltudományos termékeket, melyekkel kapcsolatban nem végeztek tudományos kutatást állításaik alátámasztására.[55]

Magyarországon az 1915-ben alapított Gyógynövénykísérleti Állomás kezdte meg, majd a Gyógynövénykutató Intézet és a Herbária Központ szervezi a vadontermő gyógynövények gyűjtését és termesztését. [56]

Környezetvédelem

[szerkesztés]

A gyógynövények egyrészt generális fenyegetésekkel néznek szembe, mint például az éghajlatváltozás és élőhelyeik pusztulása, másrészt a piaci kereslet kielégítése érdekében végzett túlzott gyűjtés specifikus problémájával.[55]

A gyógynövény és a „drog” szakkifejezés kapcsolata

[szerkesztés]
Bővebben: Drog (gyógyszergyártás)

A gyógynövények tartós tárolásra alkalmas (többnyire szárított) hatóanyagban gazdag részét, amely medikális alkalmazásra kerül, drognak nevezzük. A drog szakkifejezés a gyógyszerészetben – és ebből következően az orvosi gyakorlatban – a természetes eredetű, gyógyászati vagy élvezeti célokra alkalmas, hatóanyagokat tartalmazó, szárított és felaprított növényi részeket jelent (aprított levelek, gyökerek, kérgek, virágrészek). A drogokat gyakran – megfelelő előkészítés után – további hatóanyagextrakciónak vetik alá, és kivonatukat, főzetüket vagy forrázatukat használják terápiás célokra. A gyógyszerészet drog szakkifejezése nem keverendő össze a közbeszédben szabadon és pontos értelmezés nélkül a kábítószerekre használt „drog” szóval.[57][58]

A gyógynövények jelentősége

[szerkesztés]

A gyógynövényeket részben az egészség megőrzése céljából alkalmazzák, vagy medikálisan egy fennálló betegség kezelésére, esetleg mindkettőre, mind a modern, mind a népi gyógyászatban.[55][59] Az Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezet 2002-es becslései szerint több mint 50 000 gyógynövényt használnak szerte a világon.[60] A kew-i Királyi Botanikus Kert óvatosabb becslése szerint 2016-ban 17 810 növényfajt használnak gyógyászati célokra, a mintegy 30 000 növény közül, amelyek esetében bármilyen felhasználást dokumentáltak.[61]

A modern orvostudomány által használt, hatástanilag szigorúan ellenőrzött gyógyszereknek körülbelül egynegyede gyógynövényi eredetű, tehát vagy közvetlenül abból származik (extraktum) vagy az eredeti növényben található molekula szintetikus változata. [59][62] A fejlődő világ szegényebb országaiban a gyógynövények nagyobb szerepet töltenek be a betegségek kezelésében, melyeknek többsége nélkülöz minden – tudományos igénnyel elvégzett – hatástani és toxikológiai vizsgálatot.[63] Az Egészségügyi Világszervezet megbízható adatok nélküli becslése szerint a világ lakosságának mintegy 80 százaléka főként a hagyományos orvoslástól függ (ideértve, de nem kizárólagosan a növényeket); talán mintegy kétmilliárd ember sorsa múlik nagymértékben gyógynövényeken.[59][62] A fejlett országokban egyre növekszik a növényi alapú anyagok, köztük a gyógynövény- vagy természetes egészségügyi termékek használata, amelyeknek feltételezett (de nem minden esetben bizonyított) egészségügyi előnyei vannak.[64] Ez a toxicitás és az emberi egészségre gyakorolt egyéb hatások kockázatával jár, annak ellenére, hogy a gyógynövénykészítmények látszólag biztonságosak.[64] A modern orvoslás kialakulása előtt szinte csak gyógynövényi eredetű gyógyszereket használt a medicina, melyek valós hatása kizárólag megfigyeléseken alapult de sok esetben a téves megállapítások miatt bizonytalan vagy nem létező hatás is társult a megfigyelésekhez. A növényi hatóanyagok – talajminőségtől és időjárástól függő – koncentrációváltozásai miatt a mérgezés veszélye is fennállt. Az Egészségügyi Világszervezet 1991-ben fogalmazta meg a hagyományos orvoslás politikáját, és azóta iránymutatásokat adott ki ezekre vonatkozóan, egy sor monográfiával a széles körben használt gyógynövény-gyógyszerekről.[65][66]

Termékminőség, reklámozás, címkézés

[szerkesztés]

A gyógynövényalapú és az étrend-kiegészítő termékeket bírálták, mivel nem rendelkeznek elégséges tudományos bizonyítékokkal tartalmuk, biztonságosságuk és feltételezett hatékonyságuk megerősítésére. [67] [68] [69] [70] Egy 2013-as tanulmány megállapította, hogy a vizsgált gyógynövényalapú termékek egyharmada nem tartalmazta a címkén felsorolt gyógynövényeket, más termékeket pedig nem felsorolt töltőanyagokkal, köztük potenciális allergénekkel hamisítottak. [71] [72] A vállalatok gyakran hamis, egészségügyi előnnyel kecsegtető állításokat tesznek gyógynövénytermékeikről. [73] [74]

Megjegyzések

[szerkesztés]
  1. ↑ Az élő szervezetekben lejátszódó kémiai átalakulások összességét biokémiának, biokémiai átalakulásoknak nevezzük. Ez igaz a növényekben zajló átalakulásokra is de gyakran a növényekre, gombákra utalás – az állatvilágtól való elválasztás – miatt, az ott zajló biokémiai folyamatokat fitokémiai átalakulásoknak is nevezi a szaktudomány.
  2. ↑ Bizonyos értelemben a lombhullás egy lehetőség a növények számára, hogy megszabaduljanak a felesleges szekunder anyagcseretermékeiktől.
  3. ↑ A mézgák – bár kinézetükben nagyon hasonlítanak a gyantákra, – kémiai összetételükben a gyantáktól eltérően terpén összetevőket nem tartalmaznak, mindössze poliszacharidok keverékeiből állnak.

Hivatkozások

[szerkesztés]
  1. ↑ Erdey-Grúz Tibor: Természettudományi lexikon. Akadémiai Kiadó, Budapest, 1967. 3. kötet, 13. oldal.
  2. ↑ Ashutosh Kar: "Pharmacognosy and Pharmacobiotechnology." New Age International (P) Limited, Publishers, 2007. 1–2. oldal ISBN (13) : 978-81-224-2915-2
  3. ↑ Varro E. Tyler, Lynn R. Brady, James F. Rubbers: Pharmacognosy. Lea &c Febiger Philadelphia, 2003. 9. kiadás 1–4. oldal, ISBN 0-8121-1071-4
  4. ↑ Ashutosh Kar: Pharmacognosy and Pharmacobiotechnology. New Age International (P) Limited, Publishers, 2007. 1–5. oldal ISBN (13) : 978-81-224-2915-2
  5. ↑ Garrett, R. H., Grisham, C. M.: Biochemistry. Saunders College Publ., Harcourt Brace College Publ., 1995. 1–33. oldal. ISBN 0-03-009758-4
  6. ↑ Shipunov, Alexey: Introduction to Botany. 2021 version. Minot State University (North Dakota, USA) oktatási segédanyag 19–25. oldal.
  7. ↑ Ashutosh Kar: Pharmacognosy and Pharmacobiotechnology. New Age International (P) Limited, Publishers, 2007. 1–5. oldal ISBN (13) : 978-81-224-2915-2
  8. ↑ Ashutosh Kar: Pharmacognosy and Pharmacobiotechnology. New Age International (P) Limited, Publishers, 2007. 15–21. oldal ISBN (13) : 978-81-224-2915-2
  9. ↑ B. Shah, A. N. Kalia: Textbook of Pharmacognosy and Phytochemistry. Oxford and IBH Publishers, 2019. 2. kiadás, 23. oldal, ISBN 978-9386217738
  10. ↑ Elődi P.: Biokémia. Akadémia Kiadó, Budapest, 1989. 180. oldal. ISBN 963 05 4405 9
  11. ↑ Á. Farkas, G. Horváth, P. Molnár: Pharmacognosy. Vol. 1, University of Pécs, 2014. 188. oldal ISBN 978-963-642-612-5
  12. ↑ Elődi P.: Biokémia. Akadémia Kiadó, Budapest, 1989. 478–479. oldal. ISBN 963 05 4405 9
  13. ↑ Á. Farkas, G. Horváth, P. Molnár: Pharmacognosy. Vol. 1, University of Pécs, 2014. 191–192. oldal ISBN 978-963-642-612-5
  14. ↑ William Charles Evans: Trease and Evans Pharmacognosy. ELSEVIER, Edinburgh London New York Philadelphia St Louis Sydney Toronto 2009. 16. kiadás, 199–204. oldal. ISBN 9780702029332
  15. ↑ William Charles Evans: Trease and Evans Pharmacognosy. ELSEVIER, Edinburgh London New York Philadelphia St Louis Sydney Toronto 2009. 16. kiadás, 548–542. oldal. ISBN 9780702029332
  16. ↑ William Charles Evans: Trease and Evans Pharmacognosy. ELSEVIER, Edinburgh London New York Philadelphia St Louis Sydney Toronto 2009. 16. kiadás, 204–207. oldal.
  17. ↑ William Charles Evans: Trease and Evans Pharmacognosy ELSEVIER, Edinburgh London New York Philadelphia St Louis Sydney Toronto 2009 16. kiadás, 42. oldal.
  18. ↑ Vecsernyés M. és mts.: Recepturai gyógyszerkészítés III. Anyagismeret. Debreceni Egyetemi Kiadó Debrecen University Press, 2011. 89. oldal ISBN 978-963-318-051-8
  19. ↑ Gyires K., Fürst Zs.: A farmakológia alapjai, Budapest, Medicina Könyvkiadó Zrt., 2011. 2. kiadás, 715. oldal, ISBN 978 963 226 324 3
  20. ↑ Issekutz B., Issekutz L.: Gyógyszerrendelés. Medicina Könyvkiadó, Budapest, 1979. 427. oldal. ISBN 963 240 641 9
  21. ↑ S. S. Agarwal, M. Paridhavi: Herbal Drug Technology. Universities Press, 2012. 2. kiadás, szekció 8.19 eISBN 978-81-7371-789-5
  22. ↑ Vecsernyés M. és mts.: Recepturai gyógyszerkészítés III. Anyagismeret. Debreceni Egyetemi Kiadó Debrecen University Press, 2011. 85. oldal ISBN 978-963-318-051-8
  23. ↑ a b Issekutz B., Issekutz L.: Gyógyszerrendelés. Medicina Könyvkiadó, Budapest, 1979. 599. oldal. ISBN 963 240 641 9
  24. ↑ Biren N. Shah, A.K. Seth: Textbook of Pharmacognosy and Phytochemistry. ELSEVIER, 2010. 185–189. oldal,ISBN: 978-81-312-2298-0
  25. ↑ Á. Farkas, G. Horváth, P. Molnár: Pharmacognosy. Vol. 1, University of Pécs, 2014. 265. oldal, ISBN 978-963-642-612-5
  26. ↑ Karan Vasisht and Vishavjit Kumar: Trade and Production of Herbal Medicines and Natural Health Products. Document of United Nations Industrial Development Organization (UNIDO), International Centre for Science and High Technology (ICS). 2002. 3–6. oldal.
  27. ↑ Gyires K., Fürst Zs.: A farmakológia alapjai, Budapest, Medicina Könyvkiadó Zrt., 2011. 2. kiadás, 555. oldal, ISBN 978 963 226 324 3
  28. ↑ Collins, Minta. Medieval Herbals: The Illustrative Traditions. University of Toronto Press, 32. o. (2000). ISBN 978-0-8020-8313-5 
  29. ↑ Tapsell, L. C. (2006. augusztus 1.). „Health benefits of herbs and spices: the past, the present, the future”. Med. J. Aust. 185 (4 Suppl), S4–24. o. DOI:10.5694/j.1326-5377.2006.tb00548.x. ISSN 0025-729X. PMID 17022438. 
  30. ↑ Billing (1998. március 1.). „Antimicrobial functions of spices: why some like it hot”. Quarterly Review of Biology 73 (1), 3–49. o. DOI:10.1086/420058. PMID 9586227. 
  31. ↑ Sherman (2001. május 1.). „Why vegetable recipes are not very spicy”. Evolution and Human Behavior 22 (3), 147–163. o. DOI:10.1016/S1090-5138(00)00068-4. PMID 11384883. 
  32. ↑ Stepp (2004. június 1.). „The role of weeds as sources of pharmaceuticals”. Journal of Ethnopharmacology 92 (2–3), 163–166. o. DOI:10.1016/j.jep.2004.03.002. PMID 15137997. 
  33. ↑ Stepp (2001. április 1.). „The importance of weeds in ethnopharmacology”. Journal of Ethnopharmacology 75 (1), 19–23. o. DOI:10.1016/S0378-8741(00)00385-8. PMID 11282438. 
  34. ↑ Sumner, Judith. The Natural History of Medicinal Plants. Timber Press, 16. o. (2000). ISBN 978-0-88192-483-1 
  35. ↑ Solecki (1975. november 1.). „Shanidar IV, a Neanderthal Flower Burial in Northern Iraq”. Science 190 (4217), 880–881. o. DOI:10.1126/science.190.4217.880. 
  36. ↑ Capasso, L. (1998. december 1.). „5300 years ago, the Ice Man used natural laxatives and antibiotics”. Lancet 352 (9143), 1864. o. DOI:10.1016/S0140-6736(05)79939-6. PMID 9851424. 
  37. ↑ Sumner, Judith. The Natural History of Medicinal Plants. Timber Press, 17. o. (2000). ISBN 978-0-88192-483-1 
  38. ↑ Aggarwal, B. B.. Curcumin: the Indian solid gold, Advances in Experimental Medicine and Biology, 1–75. o.. DOI: 10.1007/978-0-387-46401-5_1 (2007). ISBN 978-0-387-46400-8 
  39. ↑ Dwivedi, Girish. History of Medicine: Sushruta – the Clinician – Teacher par Excellence [archivált változat]. National Informatics Centre (2007). Hozzáférés ideje: 2008. október 8. [archiválás ideje: 2008. október 10.] 
  40. ↑ Arsdall, Anne V.. Medieval Herbal Remedies: The Old English Herbarium and Anglo-Saxon Medicine. Psychology Press, 70–71. o. (2002). ISBN 978-0-415-93849-5 
  41. ↑ Mills, Frank A..szerk.: Johnston, William M.: Botany, Encyclopedia of Monasticism: M-Z. Taylor & Francis, 179. o. (2000). ISBN 978-1-57958-090-2 
  42. ↑ Ramos-e-Silva Marcia (1999). „Saint Hildegard Von Bingen (1098–1179) "The Light Of Her People And Of Her Time"”. International Journal of Dermatology 38 (4), 315–320. o. DOI:10.1046/j.1365-4362.1999.00617.x. PMID 10321953. 
  43. ↑ Castleman, Michael. The New Healing Herbs. Rodale, 15. o. (2001). ISBN 978-1-57954-304-4 ; Collins, Minta. Medieval Herbals: The Illustrative Traditions. University of Toronto Press, 115. o. (2000). ISBN 978-0-8020-8313-5 ; Pharmaceutics and Alchemy. US National Library of Medicine. (Hozzáférés: 2017. január 26.); Fahd. „Botany and agriculture”, 815. o. , in Rashed, Roshdi. Encyclopedia of the History of Arabic Science: Astronomy-Theoretical and applied, v.2 Mathematics and the physical sciences; v.3 Technology, alchemy and life sciences. Routledge (1996). ISBN 978-0-415-02063-3 
  44. ↑ Castleman, Michael. The New Healing Herbs. Rodale, 15. o. (2001). ISBN 978-1-57954-304-4 
  45. ↑ Jacquart (2008). „Islamic Pharmacology in the Middle Ages: Theories and Substances”. European Review 16 (2), 219–227 [223]. o. DOI:10.1017/S1062798708000215. 
  46. ↑ Kujundzić, E. (1999. november 4.). „[Al-Biruni--a universal scientist]” (horvát nyelven). Med. Arh. 53 (2), 117–120. o. PMID 10386051. 
  47. ↑ Krek (1979). „The Enigma of the First Arabic Book Printed from Movable Type”. Journal of Near Eastern Studies 38 (3), 203–212. o. DOI:10.1086/372742. 
  48. ↑ Brater, D. Craig & Daly, Walter J. (2000). „Clinical pharmacology in the Middle Ages: Principles that presage the 21st century”. Clinical Pharmacology & Therapeutics 67 (5), 447–450 [448–449]. o. DOI:10.1067/mcp.2000.106465. PMID 10824622. 
  49. ↑ a b Singer (1923. november 4.). „Herbals”. The Edinburgh Review 237, 95–112. o. 
  50. ↑ Nunn (2010). „The Columbian Exchange: A History of Disease, Food, and Ideas”. Journal of Economic Perspectives 24 (2), 163–188. o. DOI:10.1257/jep.24.2.163. 
  51. ↑ Heywood (2012. november 4.). „The role of New World biodiversity in the transformation of Mediterranean landscapes and culture”. Bocconea 24, 69–93. o. [2017. február 27-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2017. február 26.) 
  52. ↑ Gimmel Millie (2008). „Reading Medicine In The Codex De La Cruz Badiano”. Journal of the History of Ideas 69 (2), 169–192. o. DOI:10.1353/jhi.2008.0017. PMID 19127831. 
  53. ↑ Atanasov (2015. december 1.). „Discovery and resupply of pharmacologically active plant-derived natural products: A review”. Biotechnology Advances 33 (8), 1582–1614. o. DOI:10.1016/j.biotechadv.2015.08.001. PMID 26281720. 
  54. ↑ Petrovska (2012. november 4.). „Historical review of medicinal plants' usage”. Pharmacognosy Reviews 6 (11), 1–5. o. DOI:10.4103/0973-7847.95849. PMID 22654398. 
  55. ↑ a b c Ahn (2017). „The worldwide trend of using botanical drugs and strategies for developing global drugs”. BMB Reports 50 (3), 111–116. o. DOI:10.5483/BMBRep.2017.50.3.221. PMID 27998396. 
  56. ↑ Gyógynövények – Tények Könyve (HTML). (Hozzáférés: 2023. június 12.)
  57. ↑ Erdey-Grúz Tibor: Természettudományi lexikon. Akadémiai Kiadó, Budapest, 1967. 2. kötet, 169. oldal.
  58. ↑ Page C., Curis, M., Sutter, M., Walker, M., Hoffman, B.: Integrated Pharmacology. Mosby, Edinburgh, London, New York, Philadelphia, St. Louis, Sydney, Toronto (2002) 2. kiadás, 2002. 7–9. oldal. ISBN 0 7234 3221 X
  59. ↑ a b c Smith-Hall, C. (2012). „People, plants and health: a conceptual framework for assessing changes in medicinal plant consumption”. J Ethnobiol Ethnomed 8, 43. o. DOI:10.1186/1746-4269-8-43. PMID 23148504. 
  60. ↑ Schippmann: Impact of Cultivation and Gathering of Medicinal Plants on Biodiversity: Global Trends and Issues 2. Some Figures to start with .... Biodiversity and the Ecosystem Approach in Agriculture, Forestry and Fisheries. Satellite event on the occasion of the Ninth Regular Session of the Commission on Genetic Resources for Food and Agriculture. Rome, 12–13 October 2002. Inter-Departmental Working Group on Biological Diversity for Food and Agriculture. Rome. Food and Agriculture Organization, 2002. október 12. (Hozzáférés: 2017. szeptember 25.)
  61. ↑ State of the World's Plants Report - 2016. Royal Botanic Gardens, Kew, 2016 [2017. szeptember 19-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2017. szeptember 25.)
  62. ↑ a b Farnsworth (1985. november 4.). „Medicinal plants in therapy”. Bulletin of the World Health Organization 63 (6), 965–981. o. PMID 3879679. 
  63. ↑ Tilburt (2008. augusztus 1.). „Herbal medicine research and global health: an ethical analysis”. Bulletin of the World Health Organization 86 (8), 577–656. o. [2010. január 24-i dátummal az eredetiből archiválva]. DOI:10.2471/BLT.07.042820. PMID 18797616. (Hozzáférés: 2017. szeptember 22.) 
  64. ↑ a b Ekor (2013. november 4.). „The growing use of herbal medicines: issues relating to adverse reactions and challenges in monitoring safety”. Frontiers in Pharmacology 4 (3), 202–4. o. DOI:10.3389/fphar.2013.00177. PMID 24454289. 
  65. ↑ Singh, Amritpal. Regulatory and Pharmacological Basis of Ayurvedic Formulations. CRC Press, 4–5. o. (2016. november 4.). ISBN 978-1-4987-5096-7 
  66. ↑ Cravotto (2010. február 1.). „Phytotherapeutics: an evaluation of the potential of 1000 plants”. Journal of Clinical Pharmacy and Therapeutics 35 (1), 11–48. o. DOI:10.1111/j.1365-2710.2009.01096.x. PMID 20175810. 
  67. ↑ Barrett, Stephen: The herbal minefield. Quackwatch, 2013. november 23. [2018. augusztus 18-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2017. november 17.)
  68. ↑ Zhang (2012). „Quality of herbal medicines: Challenges and solutions”. Complementary Therapies in Medicine 20 (1–2), 100–106. o. DOI:10.1016/j.ctim.2011.09.004. PMID 22305255. 
  69. ↑ Morris (2003). „Internet marketing of herbal products”. JAMA 290 (11), 1505–9. o. DOI:10.1001/jama.290.11.1505. PMID 13129992. 
  70. ↑ Coghlan (2012). „Deep Sequencing of Plant and Animal DNA Contained within Traditional Chinese Medicines Reveals Legality Issues and Health Safety Concerns”. PLOS Genetics 8 (4), e1002657. o. DOI:10.1371/journal.pgen.1002657. PMID 22511890. 
  71. ↑ Newmaster (2013). „DNA barcoding detects contamination and substitution in North American herbal products”. BMC Medicine 11, 222. o. DOI:10.1186/1741-7015-11-222. PMID 24120035. 
  72. ↑ O'Connor. „Herbal Supplements Are Often Not What They Seem”, The New York Times, 2013. november 5.. [2017. február 3-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés: 2017. február 27.) 
  73. ↑ Lordan (2021). „Dietary supplements and nutraceuticals market growth during the coronavirus pandemic - implications for consumers and regulatory oversight”. Pharmanutrition 18, 100282. o, Kiadó: Elsevier Public Health Emergency Collection. DOI:10.1016/j.phanu.2021.100282. PMID 34513589. 
  74. ↑ United States Files Enforcement Action to Stop Deceptive Marketing of Herbal Tea Product Advertised as Covid-19 Treatment. United States Department of Justice. Department of Justice, 2022. március 3. [2022. október 3-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2022. október 3.)

További információk

[szerkesztés]


A lap eredeti címe: „https://hu.wikipedia.org/w/index.php?title=Gyógynövény&oldid=27500668”