Szerkesztő:Ginery/Fertőrákos
|
A településen világörökségi helyszín található |
| Fertőrákos | |||
 | |||
| Légifotó | |||
| |||
| Közigazgatás | |||
| Ország |  Magyarország | ||
| Régió | Nyugat-Dunántúl | ||
| Vármegye | Győr-Moson-Sopron | ||
| Járás | Soproni | ||
| Jogállás | község | ||
| Polgármester | Palkovits János (független)[1] | ||
| Irányítószám | 9421 | ||
| Körzethívószám | 99 | ||
| Népesség | |||
| Teljes népesség | Az értéket a szócikknévtérbe mozgatás után adhatod meg. | ||
| Népsűrűség | 104,29 fő/km² | ||
| Földrajzi adatok | |||
| Terület | 21,89 km² | ||
| Időzóna | CET, UTC+1 | ||
| Elhelyezkedése | |||
 Fertőrákos
Pozíció Győr-Moson-Sopron vármegye térképén
| |||
| Sablon • Wikidata • Segítség | |||
Fertőrákos (németül: Kroisbach, horvátul: Krojspuh, régies németül: Krewspach) község Győr-Moson-Sopron megyében, a Soproni járásban, a járásszékelytől mintegy tíz kilométerre északkeletre, közvetlenül az osztrák határ mellett. Kiemelkedő történeti és művészeti emlékekkel rendelkezik; szép természeti környezetben fekszik, számos épülete műemlék. Egyike az UNESCO világörökség részét képező Fertő/Neusiedlersee kultúrtáj jelentős településeinek, része a Fertő-Hanság Nemzeti Parknak és a Soproni borvidéknek is.
A községet átszeli a Fertő-parti országút, valamint a tó körül épült kerékpárút. Két határátkelőhellyel rendekezik; gépjárművel Sankt Margarethen im Burgenland (Szentmargitbánya) irányába lehet átkelni Ausztriába a Páneurópai Piknik Emlékpark szomszédságában, míg Mörbisch am See (Fertőmeggyes) felé gyalogos, kerékpáros és lovas átkelő található, közvetlenül a Mithrász-szentély mellett. A település határában kikötő, tóparti üdülőhely és strand található.
A falut először 1199-ben említik Racus néven. 1457-ben először németül Krewspach, később Kroisbach néven emlegették, és a középkor óta Nyugat-Magyarország zárt német nyelvterületéhez tartozik (1880-as magyar népszámlálás során kiderült, hogy a község 90,9%-a német nemzetiségű. Egy 1910-ben megtalált régészeti lelet az úgynevezett Kroisbacher típusú kelta érméket hozta napvilágra.
Évente kerül megrendezésre a Fertőrákosi Barlangszínházban, továbbá Sopronban a Wagner-Liszt Fesztivál.
Fekvése[szerkesztés]
Soprontól 10 kilométerre északkeletre, a Fertő nyugati partján, az Ausztriához tartozó Fertőmeggyes közvetlen közelében található. A település nyugatról, az itteni kőfejtő lajtamészkövétől a Fertő nádasaiig húzódik, a Rákos-patak szakadékos völgye mentén. A helységtől délre a Kecske-hegyet és a Szárhalmi erdőt találjuk, északra pedig az országhatárig főleg szőlőket.
Megközelítése[szerkesztés]
Csak közúton közelíthető meg, három irányból: Sopron belvárosa felől a 8527-es úton, a 84-es főútból Kópházánál kiágazó, Balfot is érintő 8526-os úton, valamint az ausztriai Szentmargitbánya (Sankt Margarethen im Burgenland) felől a Páneurópai piknik helyszínét is érintő 8532-es úton.
Vasútja nincsen, de a Volán menetrend szerinti járataival elérhető. A Fertő körül épült kerékpárúton a határ túloldalán fekvő Fertőmeggyes (Mörbisch am See) felől érkezők első magyarországi állomása Fertőrákos. A gyalogos, kerékpáros és lovas határátkelőhely a Mithrász-szentély mellett halad el.
Nevének eredete[szerkesztés]
A község nevének első fele, mely egyébként csak 1906 óta része a falu nevének, nem okoz különösebb nehézséget, hiszen a Fertő előtag a közeli tóra utal, jelentése mocsaras, agyagos, sáros hely. Az elnevezés a honfoglalás idejéből származik. Amikor a bejövő magyarok a tóban fürödtek, azt Ferdőnek, majd később Fertőnek nevezték. IV. Béla király krónikása ugyanakkor a Lutum musan nevet adta a tónak, ami nagyjából iszapos területet jelent.
A "Rákos" nevet "Racus" formában már egy 1199-ből származó ajándékozási oklevél említi. A név valószínűleg a faluban csörgedező patakban egykor jelentős számú rákra utal. Mivel a település német neve, Kroisbach, a Krebs, azaz rák és a Bach, azaz patak szóösszetétel; következtetni tudjuk, hogy a Rák-patak kapta először nevét, majd pedig a patakról a falu. A település horvát neve a német név elferdítése.
Története[szerkesztés]
Az őskortól a honfoglalásig[szerkesztés]
A település története az őskorigy nyúlik vissza, ezt bizonyítja, hogy a falu területén különböző kőkorszaki eszközök, sír és egy település nyomai is előkerültek az ásastások során. A középső bronzkorból származó, kettős sánccal erődített földvár maradványaira is rábukkantak. A Fertő vidékét a kelta bój törzs lakta, akik majd a római uralom alatt tűntek el, asszimilálódtak.
A rómaiak az i. e. I. században hódították meg a vidéket. Az I. század végéről ismert Domitianus császár egy rendelete, melyben megtilitja Pannonia provinciában az újabb szőlők telepítését és helyette gabona termesztést írt elő. Ezt a rendeletet majd csak mintegy 200 évvel később Probus császár oldotta fel, aki egyben újabb szőlőket telepíttetett 272-ben több helyütt, így a Fertő partján is. A falu a római uralom alatt valószínűleg népes település lehetett. Rengeteg római pénz került elő a fertőrákosi szőlőkből. Ebből a korból való egy ritka emlék, a hajdani borostyánút mellett található Mithrász-szentély is, amit a napistennek hódoló katonák részére építettek a III. században. Szintén a római korból valók egy I. századi villa maradványai, két II-III. századi Silvanus istennek szentelt oltárkő, valamint egy IV. századi téglaégető kemence. A Fertő a rómaiak idejében is nagy fontossággal bírt. Habár a IV. században Galerius római császár állítólag kiszáríttatta a tavat, az hamar újra megtelt vízzel.
A Római Birodalom bukása és a honfoglalás közötti időkből nem sokat tudunk a környéken történtekről. A Fertő vidéke előbb a hunok fennhatósága alatt állt, majd az Avar Kaganátushoz tartozott egészen annak 804-ben bekövetkezett összeomlásáig, ezt követően a terület a Frank Birodalom része lett. A IX. század elején Nagy Károly bajorokat telepített Sopron körzetébe, akik nagy valószínűséggel folytatták a korábban itt élő kelták és rómaiak szőlő- és borkultúráját. A magyarok csak a honfoglalás utáni években, a X. század elején hódították meg a vidéket, meglehet, hogy csak a 907-ben zajlott pozsonyi csata következtében került magyar kézre.
A honfoglalástól a török korig[szerkesztés]
1002 után a terület a győri püspökség birtoka volt. A helység nevével (Racus formában) először egy 1199-ből származó ajándékozó oklevél szövegében találkozunk. Ez az állat, valamint a kezében pásztorbotot tartó püspök látható a helység címerében is. Említik még 1241-ben, amikor a falu templomát a Boldogságos Szűz tiszteletére szentelték fel. Következő adatunk 1254-ből való, amikor a győri püspök és Sopron városa is magának követelte a fertői vám jogát. Sopron környékén Fertőrákos volt az egyetlen olyan település, amely nem a város birtoka volt, hanem a győri püspökséghez tartozott. 1311-ben a város és a győri püspök újabb viszálykodásának részeként a soproniak lerombolták a püspöki kastélyt.
Az Árpád-korban is folytatódott a környék borkultúrája. IV. Béla király olasz és vallon családokat telepített le Magyarországon, akik feltehetőleg több szőlőfajtát is magukkal hoztak. Egy 1230-ból származó soproni ajándékozási levél már a helybeli fajtákat is megjelöli, ezek voltak a furmint, a fehérfoltos, a barnaszőlő (talán tramini), a gyöngyfehér és a sárfehér.
Valószínűleg már a XIV. század közepén lehetett Racusnak vára, hiszen egy 1371-ből származó oklevél említi. Volt a falu határában egy másik vár is, amely a Macskakő nevet viselte. Ezt először 1443-ban említették, amikor a husziták elfoglalták a területet, kiűzésük után Hunyadi Mátyás 1464-ben leromboltatta a várat. Ekkor fél évszázados béke következett. Ebben az időben jelent meg a környéken a vörösbor, Mátyás Itáliából és Franciaországból hozatott kékszőlő vesszőket. Szintén ekkor jelent meg a kadarka (és talán a csókaszőlő is), melyet a törökök elől menekülő rácok hoztak magukkal. Szintén a rácoknak köszönhető a vörösbor készítéséhez elengedhetetlen héjon erjesztés módszere. A borkészítés eszközei is némileg fejlődtek, megjelent a prés és az agyag tárolóedényeket lassan leváltották a kezdetleges fahordók, melyek dongáit mogyoróvesszőkkel rögzítették egymáshoz. Az idillnek az 1526-os mohácsi csata vetett véget: a csatában elesett a falu birtokosa, Paksy Balázs győri püspök is. Hivatalát egészen 1535-ig nem töltötték be; a terület birtoklásáért, elsősorban a kilenced és a tized szedésének jogáért harc indult.
A helység 1582-ben kapott vásártartó jogot és mezőváros címet. Ehhez fallal kellett körülvenni. A több helyütt még ma is látható városfalak építési technikájuk, falazási megoldásuk és lőréseik alapján a 16. századnál korábbiak, és nem vették teljesen körbe Fertőrákost: nyugatról a meredek domboldal és a Rák patak biztosította a természetes védelmet, keletről pedig a mocsár. Draskovich György győri püspök által 1587-ben, a helységnek kibocsátott urbáriumából tudjuk, hogy akkoriban huszonnyolc családnak volt itt saját telke, huszonkettő pedig bérlő volt. Rajtuk kívül még három nemes és öt másik háztulajdonos élt az erődített falak közelében. Az okmány arról is tanúskodik, hogy 1587-ben volt itt községház, községi csapszék, mészárszék és plébániai iskola is.
A XVI. század második felétől erősödő török veszély miatt megnőtt a rákosi birtok jelentősége, és miután Győrt 1594-ben elfoglalta a török, központi szerepbe került: ide menekült Kutassy János püspök. A település további kiváltságokat szerzett . 1662-ben templomát Széchényi György püspök tataroztatta és innen irányította az evangélikus Sopron rekatolizálását.[2] Az 1681. évi soproni országgyűlés alkalmával ide látogatott I. Lipót király. Az eseményt 1789-ben Zalka János püspök emléktáblával örökítette meg a kastély kapualjában.[3]
1683 nyarán a vidék történetének legnagyobb válsága következett be: a Bécs felé tartó török sereg portyázó segédcsapatai a települést kirabolták, felgyújtották, templomát feldúlták, lakóit pedig lemészárolták vagy rabszíjra fűzték.
A törökök kiűzésétől a XIX. századig[szerkesztés]
Szinte a semmiből kellett újrateremteni mindent. 1694-ben szentelték fel a ma is látható templomot. Ekkor változott meg a helység lakóinak nemzetiségi összetétele. Az addigi, nagyobbrészt magyar lakosság helyére túlnyomóan németek települtek ide a mai Ausztria területéről. Ezt ösztönzendő hat évre adómentességet kaptak. 1712-ben III. Károly király megerősítette előjogaikat. A kuruc harcok (Bocskai két hadjárata és a Rákóczi-szabadságharc) után az egyenletes, nyugodt fejlődés kora következett, amit csak egy-egy járvány (1644-ben, 1679-ben, 1701-ben és 1712-ben pestis; 1832-ben kolera) vagy tűzvész (1606, 1648, 1728, 1770, 1796, 1843) tört meg. 1743-ban gróf Zichy Ferenc vette át a püspökséget; ő alakíttatta át a palotát ma látható arculatára. A település továbbra is fejlődött, egyre többen telepedtek le itt.
Egy Furlani nevű soproni orvos 1738-ban megjelentetett könyve arról ad hírt latin nyelven, hogy a mezőváros dombjának lábánál gyógyforrások fakadnak. Sajnos ezek a források mára már elapadtak, viszont a környéken, s a tó falu felőli részén is számos fúrás bizonyítja, hogy a doktor megállapításai megfelelnek a valóságnak. Ráadásul nincs messze innen Balf, ami a rómaiak óta működő gyógyfürdő hely. 1797-ben Fengler püspök jóvoltából elkészül a település első nyilvános kútja.
1798-ban a Soproni borvidéken ún. Hegytörvényt alkottak, mely már szabályozta a termelési módokat, a szőlőterületek jobb kihasználását és szabályozták a bortermelést és annak értékesítési módját. Egy-egy településen ennek betartását, valamint a termelés és kereskedelem szervezését hegyközségek látták el. 1809-ben a Napóleon seregei elfoglalták Sopront és környékét, de szerencsére a megszállás csak 8 hónapig tartott. A háború a rendszeres hadisarc és a beszállítások mellett a bortermelésben is okozott károkat. Ekkor még mindig szinte majdnem kizárólag fehérborokat termeltek, a legelterjedtebb szőlőfajták a zapfner, azaz a furmint és a weyrer, vagyis a sárga muskotály voltak, de előfordult az auguster, azaz a fehér gohér, a lindenblättriger, vagyis a hárslevelű, a kolmreifler, azaz az ezerjó, a sárfehér, a barnafehér (talán tramini), a gyöngyfehér és a fehér kecskecsöcsű is. Említésre méltó vörösborszőlő csak a portugieser és a fekete muskotály (talán kékfrankos) volt, de a vörösborok a termelésnek csak 5-10%-át tették ki. Ebből is kitűnik, hogy a kékfrankos elnevezésének legendája, miszerint Napóleon katonái az általuk hozott kék színű frankkal fizettek volna a vörösborért, nem egészen lehet igaz. Ha létezett is ilyen bor, annak nagy valószínűséggel fehérbornak kellett lennie, ráadásul a kékfrankos név csak jóval később jelent meg.
Leírások a településről a XVIII-XIX. századból:
RÁKOS: Groisbach. Német Mezőváros Sopron Vármegyében, földes Ura a’ Győri Püspök, a’ kinek 4 szegeletre épűltt jeles kastéllyával ékeskedik, lakosai katolikusok, fekszik Sopronhoz 7/8 mértföldnyire. A’ Város kővel kerített, alatta pedig az Uraságnak gyönyörű kertye által vidámíttatik; határja jó, gabonát, búzát, és zabot terem; borai híresek, erdeje elég van, vagyonnyaikat könnyen eladhattyák, első osztálybéli.
– Vályi András, Magyar országnak leírása, (1796–1799)
Rákos, Kroisbach. német mezőváros Sopron vármegyében, a Fertő mellett, kies vidéken, Sopronhoz 1 1/2 órányira, 1350 katholikus lakossal, paroch. szentegyházzal. Ékesíti az uraság diszes nyári kastélya, egy nem nagy de szép kerttel, mellyben gesztenye, s más fasorok közt kellemes sétahelyek vannak. Földei termékenyek; kőbányája igen jó; szőlőhegye pedig hires fejér bort terem. Földesura a győri püspök.
– Fényes Elek, Magyarország geográfiai szótára, (1851)
A napóleoni háború után egy rövid békés időszak következett, amit az 1832-ben ide is elért kolerajárvány szakított meg. A kolera a XIX. század előtt gyakorlatilag ismeretlen volt Európában. A betegség terjedésének különböző óvintézkedésekkel próbáltak gátat vetni, ekkor a szomszédos Ausztriába például csak 42 napos karantén után lehetett beutazni. Mivel ezek az intézkedések nem vezettek eredményre, először arra gyanakodtak, hogy a kórokozó a levegőben terjed, de aztán csakhamar kiderült, hogy a vizeken keresztül fertőz. Ezt követően a kórokozó terjedése ellen úgy védekeztek, hogy a kutakat teleszórták bizmutporral. Ezzel a céljuk a lakosság megóvása volt, de végül sajnálatosan túladagolták a port és sokan végül pontosan ennek következtében betegedtek meg. Ez oda vezetett, hogy a szegényebb rétegek azt gondolták és azt a hírt kezdték terjeszteni egymás között, hogy a nemesség tudatosan mérgezni őket. 1832 végéig a kolerás esetek megszűntek, a város lakói közül összesen 77-en estek áldozatul a kórnak. A város alig heverte ki a járványt, máris újabb csapás érte. 1843. július 27-én olyan nagy tűzvész tombolt, hogy több mint száz ház égett le.
A bécsi székhelyű Steinmetzgeschäft der Allgemeinen Österreichischen Baugesellschaft építőipari cég az 1857-től egészen az első világháborúig bérelte a híres kőbányát, ahol 60–100 embert foglalkoztattak. Simor János püspök a helyi kastélyban rendeztette be hazánk első ismert üvegfestő műhelyét, amelyet Wilfing József, a soproni bencés gimnázium rajztanára vezetett. Az első próbaégetés 1860 elején történt, s a műhely 1867-ig üzemelt. Több soproni templom, így a Szent Mihály templom, valamint az Orsolyita-templom üvegablakai készültek itt.[4] Ebben az időben, az 1871-es közigazgatási reform során Rákos elvesztette mezővárosi rangját, községként működött tovább.
Az 1890-es években ismét komoly csapás érte a falut, a lakók jelentős részének megélhetését bizotsító szőlőket ugyanis elérte a filoxéra. Szinte az egész szőlőkultúrát megsemmisítette a kártevő. A szőlősgazdák eleinte el sem akarták hinni, hogy egy apró rovar tönkre tudja tenni a tőkéket. Kezdetben csak leégették a fertőzött szőlőket, de aztán a közeli Ruszt példáját követve sikerrel alkalmazták a szén-diszulfidos gyérítést. Ezzel a módszerrel párhuzamosan pedig az amerikai alanyra, leginkább parti szőlőre oltott európai szőlővesszők telepítésével nagy erőfeszítésekkel megindult a szőlőskertek fokozatos felújítása. Ekkortól kezdve a vörösborszőlők hányada lassan emelkedésnek indult, különösképpen a ma is legfontosabb kékfrankost (akkori nevén lemberger) és a cabernet fajtát telepítették, de továbbra is a fehér fajták maradtak túlsúlyban, úgy mint a furmint, a zöld veltelini vagy a tramini. A század végéig a vörösborok aránya a 40% körüli értéket érte el, ezzel együtt pedig gyakorlatilag megszűnt az aszúborok készítése.
A XX. századtól[szerkesztés]
A településnevek egységesített törzskönyvezése során 1906-ban Rákos nevét kiegészítették a Fertő előtaggal; azóta Fertőrákos.
Az 1919-es saint-germain-i békeszerződés Fertőrákost Ausztriához csatolta, azonban fennhatósága alá nem került. A községben 1921. december 16-án megtartott népszavazáson a 96,6 %-ban német ajkú lakosság többsége Ausztriát választotta. Az 1525 szavazásra jogosult lakos közül 1370 szavazott; ebből Ausztria mellett adta le voksát 812 fő (60,7 %), Magyarország mellett 525 fő (39,3 %); érvénytelen volt 33 szavazat. Mivel a népszavazás végső eredményét Sopron és a környező nyolc falu egyesített szavazata adta, a község jogilag visszakerült Magyarországhoz.[5]
A két világháború közötti Horthy-korszakban a bortermelés válságba jutott, hiszen hazánk előbb ausztriai, majd csehszlovákiai piacait is elvesztette a politikai változások miatt. A vörösborok iránti belföldi igény mentette meg a gazdákat, elkezdték a ma is domináló kékfrankost tömegesen telepíteni, ezzel párhuzamosan a fehérborok visszaszorultak. A borvidék kimutatásai szerint a vörösborok 1937-ben kerültek többségbe. 1928-ban bekötik az első telefont, mégpedig a falu jegyzőségéhez. Egy 1933-as felmérés a helyi hatosztályos elemi iskolában 8 fős tanerőt jegyzett fel. 1939-ben a Bánhidai Hőerőműtől ellátva bevezették az elektromos áramot.
A második világháború végén sajnálatosan munkaszolgálatosokat őriztek és dolgoztattak a helyi kőfejtőben. A sanyarú körülmények és az embertelen bánásmód mintegy 400 magyar zsidó életét követelte. 1945 áprilisában a front elérte a falut és kezdetét vette a szovjet megszállás. A háború alatt összesen 34 lakóház rongálódott meg, melyek közül csak 3-at tudtak helyreállítani.
A második világháború után a település etnikai összetétele gyökeresen megváltozott. A németeket kitelepítették, többségüket Németország amerikai zónájába, helyükre nagyrészt a csehszlovák–magyar lakosságcsere keretében a Felvidékről elűzött magyar családok költöztek. A falu eredeti lakosságának mindössze 10%-a maradt Fertőrákoson. Megváltozott a falu lakosainak életvitele is: a régi időket inkább csak a történeti és művészeti emlékek idézik. 1945-ben 3745-en éltek itt, de a kitelepítésekkel a lakosság lélekszáma 2150 főre csökkent, majd 1949-től 1970-ig növekedett, de nem érte el az 1945-ös létszámot. A korábban mezőgazdaságból és szőlőművelésből élő település gazdasági arculata átalakult.
A falu a rendszerváltás után ismét fejlődésnek indulhatott. 1991-ben az addig létező Fertő-tó Tájvédelmi Körzet átszervezéséből létrejött a Fertő-tó Nemzeti Park. A privatizáció során a szőlőterületek ismét magántulajdonba kerültek, és lassan az eleinte lenézett kékfrankos minőségi borrá lépett elő, eközben megjelentek a világfajták, mint például a chardonnay. 1995-ben újra megalakulhattak a hegyközségek, a falu ekkortól a Sopron Fertőmenti Hegyközséghez tartozik. 2001-ben az UNESCO a Fertő tavat, az azt övező tájat és településeit (köztük Fertőrákost) felvette a világörökségek közé. 1996-ban került sor a kitelepítések 50. évfordulója alkalmából szervezett megemlékezésre, melynek keretében emlékművet avattak. Ma a munkaképes lakosság nagy része Sopronban dolgozik, a többiek gazdálkodnak vagy kisiparral foglalkoznak. A község próbál önállóan megélni: a vasfüggöny felszámolása óta az idegenforgalom lehetőségei javultak a leglátványosabban. Új határátkelőhelyet nyitottak a gyalogosok és turisták részére, így a Fertő-tavat körbejárhatják a kirándulók. Megindult a rendszeres hajóforgalom, tehát a nevezetességeket már a vízről is megtekinthetik az érdeklődők.
Közélete[szerkesztés]
Polgármesterei[szerkesztés]
- 1990–1994: Palkovits János (Fidesz-SZDSZ)[6]
- 1994–1998: Palkovits János (független)[7]
- 1998–2002: Palkovits János (független)[8]
- 2002–2006: Palkovits János (független)[9]
- 2006–2010: Palkovits János (független)[10]
- 2010–2014: Baltigh Márta Gyöngyi (Fidesz-KDNP)[11]
- 2014–2019: Palkovits János (független)[12]
- 2019-től: Palkovits János (független)[1]
Gazdaság[szerkesztés]
A falu elsősorban idegenforgalomból próbál megélni: a kisipari és szolgáltató tevékenységet is ilyen szempontból támogatják. 1997-ben a településen egyetlenegy ipari vállalkozás sem volt, a szolgáltatással foglalkozók száma azonban majdnem elérte a húszat. A mezőgazdaságban főleg a zöldség- és szőlőtermesztéshez vannak jó helyi adottságok. Említésre méltó, hogy a külföldi tőke – annak ellenére, hogy a falu a nyugat kapujában fekszik – nem képviselteti magát a településen.
Infrastruktúra[szerkesztés]
Fertőrákos eredetileg egyutcás, orsós jellegű kiszélesedéssel kialakult falu volt. Az első és egyben legrégibb településmagja a Fő utca alsó szakasza volt. Infrastruktúrája teljes: a 674 lakás 98%-ában van vezetékes ivóvíz, 96%-ában vezetékes gáz. A telefont 1997-ig kb. 540 otthonba kötötték be, a szennyvízcsatorna-hálózatba a lakások 60%-át kapcsolták be – a helyi kábeltelevízióra ennél több otthon csatlakozott. A 19 utcából 18 szilárd burkolatú.
A községben van posta, egészségügyi alapellátást biztosító orvosi rendelő és takarékszövetkezet, óvoda és általános iskola is. A óvodát az első világháború alatt létesítették, és 1945 után került az iskola két, földszinti helyiségébe, majd onnan a határőrség volt épületébe költöztették. Az iskolát 1651-ben Draskovich győri püspök alakította ki, és Rákos kötelességévé tette annak fenntartását. 1874-ben építettek egy új egy tantermes iskolát, amihez 1886-ban készült el a második, 1899-ben a harmadik tanterem. A 20. század elején már öt tantermes oktatási intézménye volt a településnek. A szülők döntése alapján 1938-ban kétnyelvű lett az iskola, amiben 1954 óta napközi is működik.
Kultúra, szabadidő[szerkesztés]
A községben található művelődési ház, könyvtár, múzeum, kiállítóterem és sportpálya is. Lehet lovagolni, lőni és horgászni is. A kőfejtőben a barlangszínházban nyáron operaelőadásokat és komolyzenei koncerteket tartanak. A helybeliek és az átutazók kényelmét hat étterem szolgálja.
A faluban működik Német Nemzetiségi Dal- és Kultúr Egyesület, felnőtt énekkar és gyermek tánccsoport. Minden esztendőben megrendezik a nemzetiségi találkozót és a búcsút. Rendszeres kapcsolatot tartanak fenn a németországi Großengotternnel.
Tűzoltóság[szerkesztés]
1889-ben a kismartoni járás valamennyi községében alakult önkéntes tűzoltó egyesület. A soproni járáshoz tartozó Rákos 1892-ben követte a tőle északra fekvő falvakat. Az egyesület többször is megszűnt, majd 2002-ben újra alapították. Ekkor megkezdték a szerállás felújítását, amit 2007-ben fejeztek be.[13] Tevékenységük tűzoltásból és műszaki mentésből áll; első fokozatú közreműködő egyesületként támogatják Sopron tűzoltóságát. Technikájuk egy szerkocsi, egy csapatszállító jármű, valamint egy 2012-ben a ruszti tűzoltóktól adományként kapott tűzoltóhajó, amelyet felújítást követően 2017. június 17-én szenteltek fel. Két héttel később a St. Flórián bevetésre került a Fertő tavi cölöpházak oltásában.[14]
    |
Nevezetes személyek[szerkesztés]
- Itt halt meg 1813-ban Vilt József Ignác győri püspök
- Itt volt káplán 1939 és 1940 között Póka György későbbi győri püspök
- Ide hívták be munkaszolgálatra 1944-ben többek között: Fényes Tamás fotóművészt, Halász Gábor irodalomtörténészt, Sárközi György költőt, Szerb Antal írót és Vámos Tibor villamosmérnököt.
Statisztika[szerkesztés]
Népesség[szerkesztés]
A település népességének változása:
A 2011-es népszámlálás során a lakosok 77,1%-a magyarnak, 11% németnek, 2,9% cigánynak, 0,2% horvátnak mondta magát (21,9% nem nyilatkozott; a kettős identitások miatt a végösszeg nagyobb lehet 100%-nál). A vallási megoszlás a következő volt: római katolikus 52,3%, evangélikus 2%, református 1,6%, görögkatolikus 0,1%, felekezeten kívüli 11,5% (31,5% nem nyilatkozott).[15]
A község népességének alakulása az első magyarországi népszámlálás és 2011 között: [16][17]
 Légi fotó galéria[szerkesztés]
Látnivalók[szerkesztés]A Fertő[szerkesztés]A Fertő hazai oldalán csak a Fertőrákoshoz közel eső partszakaszon van strand és vízisport telep, de ez közigazgatásilag Sopronhoz tartozik. A vízitelep kialakítása már a két világháború között megkezdődött, ekkor a parttól mintegy 3 km-re a nádas víz felőli részén cölöpökön a víz felett álló faházakat építettek. Akkoriban csak csónakon volt megközelíthető, később töltésutat létesítettek. A rendszerváltás előtt a kiépülő vízitelepre csak külön határsávi belépővel lehetett bejutni. A páneurópai piknik idején és az azt követő hetekben sok száz keletnémet állampolgár menekült át itt Ausztriába.
A kőfejtő[szerkesztés]Két kőbánya van a településen, az évente közel kétszázezer embert vonzó látogatható bánya a község északi részén található. A geológusok szerint mintegy 12 millió évre, a miocénban képződött az lithothamnium-gumós lajtamészkő, amit már a rómaiak is bányászták – egyebek között a mai Sopron helyén állt Scarbantia falainak építéséhez. 1500-as években a fertőrákosiak megkapták rá a bányászengedélyt, és ezután már iparszerűen fejtették a követ.[18] A nagyobb ütemű kitermelés 1857-ben indult meg, amikor a kőbánya a Bécsi Építőtársaság tulajdonába került. A bányászat 1948-ig tartott. A kőfejtőt 1951-ben műemlékké nyilvánították.[18] A kőfejtő őslénytani szempontból is igen érdekes: a függőlegesre fejtett, hatalmas falak jól megőrizték a tenger állatainak és növényeinek mészvázát. A növényvilágból a lithothamniumok jelentősek, az állatvilágból pedig a fésűskagylófélék, e kettő kőzetalkotó mennyiségben fordul elő. A második világháború végén a német és magyar szervek a légitámadásoktól védett lőszergyártó üzemet és raktárakat kívántak a kőfejtőben kiépíteni. 1944 decemberétől zsidó munkaszolgálatosokat – köztük egy rövid ideig Szerb Antal írót, Sárközi György költőt és Halász Gábor irodalomtörténészt –, valamint olasz hadifoglyokat, szerb és horvát munkásszázadok tagjait, környékbeli kivezényelt lakosokat dolgoztattak az építkezésen. Az itteni kényszermunka mintegy 400 magyar zsidó életét követelte.[19][20] A kőfejtő több jelentős nagyjátékfilm forgatási helyszíne volt. 1958-ban Jancsó Miklós itt vette filmre A harangok Rómába mentek egyes jeleneteit, majd 1965-ben Várkonyi Zoltán forgatta itt A kőszívű ember fiai egyik legendás jelenetét. Ez utóbbi film képsorai annyira ikonikussá váltak, hogy a regény egy későbbi kiadásának borítóján is ez a helyszín látható. A kőfejtő oszlopai ugyancsak feltűnnek Fábri Zoltán 1966-ban készült Utószezon című filmdrámájában, amikor a főszereplő lázálmában egykori munkaadóit keresi a sziklacsarnokban heverő zsidó tetemek között.[21] 1979-ben ugyancsak a kőbányában készült a Sándor Mátyás televíziós sorozat egy jelenetsora.[18][22] 1970-ben alapította meg Várady György színházigazgató a barlangszínházat. Ezt 1985-ben korszerűsítették: a nézőtérre padlófűtést és új széksorokat, a színpadra modern világítást szereltek, és megoldották a műszaki személyzet elhelyezését is.[23] 2011-re a kőfejtő állaga leromlott, életveszélyessé vált, ezért bezárták; 2013 és 2015 között jelentős Európai Uniós támogatással – a barlangszínházzal együtt – rendbe hozták, kialakítva látogatóközpontot, parkolót, kiállító- és bemutatóhelyeket.[18] A püspöki kastély[szerkesztés] A püspöki kastély (utolsó nagy építtetőjéről nevezik Zichy-kastélynak is) egyemeletes, rokokó homlokzatú, szabadon álló épület belső udvarral. Erkélyes homlokzata háromszög oromzatos. Dísztermét és kápolnáját barokk falképek ékesítik, két szobáját pedig rokokó stukkók. A kastély alapvetően a győri püspökök nyári rezidenciája volt, de Győr török megszállásának idején állandó székhelyül is szolgált. Az 1681. évi soproni országgyűlés alkalmával I. Lipót magyar király és német-római császár e helyen látogatta meg Széchényi György püspököt, hogy megállapodjon vele a protestánsok elleni intézkedésekről, s a püspök innen irányította az evangélikus Sopron rekatolizálását. Mithrász-szentély[szerkesztés] A Fertőmeggyesre vezető út mellett, közvetlenül az államhatár magyar oldalán található Mithrász-szentély[24] a környék egyik legértékesebb római kori emléke. A Mithrász perzsa napistent tisztelő vallási közösségek tagjai a társadalom minden rétegét képviselték – különösen kedvelt volt a katonák körében. A 4. század végén hanyatlásnak indult kultusz fertőrákosi szentélyét magára hagyták, azt az eső és a szél hordaléka betemette, az erdő növényzete benőtte. 1866-ban fedezték fel újra, mentették ki a leleteket, és látták el állagmegóvó kőboltozattal. A második világháborút követően a szigorúan őrzött határsávon belülre került, szakemberek sem látogathatták, állapota teljesen leromlott. 1990-ben nyílt lehetőség arra, hogy elvégezzék a hitelesítő ásatásokat és a szentélyt helyreállítsák. Az új védőépülettel fedett szakrális építmény 1992 óta látogatható. Egyéb látnivalók[szerkesztés]
Testvértelepülések[szerkesztés]
Jegyzetek[szerkesztés]
Források[szerkesztés]
További információk[szerkesztés]
Sablon:Győr-Moson-Sopron megye helységei
[[Kategória:Győr-Moson-Sopron megye települései]] [[Kategória:Sopron vármegye települései]] |
|||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
.jpg)
