Pozsonyi csata

Pozsonyi csata
Honfoglalás
Dátum	907. július 4-7.
Helyszín	A mai Pozsony területe
Eredmény	Magyar győzelem
Harcoló felek Keleti Frank Királyság Magyar Törzsszövetség Parancsnokok Luitpold bajor őrgróf Árpád fejedelem Haderő kb. 100 000 kb. 35 000 Veszteségek A sereg nagy része megsemmisült, 3 püspök és 19 gróf is életét vesztette Nem jelentős

A pozsonyi csata 907. július 4. és 7. közé tehető időben zajlott, a mai Pozsony (korabeli írásokban: Braslavespurch vagy Brezalauspurc) alatt. A kora középkor egyik legjelentősebb ütközetéről van szó, ugyanis a korhoz mérten hatalmas hadseregek csaptak össze. A honfoglalás után a magyar fennhatóság területe nyugat felé megközelítette az Enns folyó vidékét, ezért akart a Keleti Frank Királyság döntő csapást mérni a magyarokra, hogy megsemmisítse vagy jelentősen visszaszorítsa őket a korábbi frank területekről, a Morva Birodalom és Pannónia területéről. A csata a keleti frank sereg megsemmisítő vereségével végződött, amiben a Luitpold bajor herceg és a Theotmár salzburgi érsek is elesett. A magyarok újabb területeket nyertek az Enns folyóig, mely 955-ig a magyar mezsgye határa lett. ^f  A honfoglalás e sorsdöntő csatával fejeződött be, egyben ez volt az első honvédő háború.

Előzmények

Frank Birodalom

899-ben meghalt a magyarok korábbi szövetségese, Arnulf keleti frank király és a magyarok hamarosan Berengár itáliai király szövetségesei lettek. A Keleti Frank Királyságban Arnulf fia, Gyermek Lajos uralkodott, aki helyett valójában Hatto mainzi érsek kormányozta a birodalmat. A birodalom magyarokkal határos részén, a Bajor Hercegségben Liutpold bajor herceg kormányzott. ^f 

Pannónia

A honfoglalás keretében a Kárpát-medencében tartózkodó magyarok 900-ban végleg elfoglalták a Dunántúl területét, amelyet korábban, a római kortól kezdődően Pannóniának neveztek. Ez a támadás Linzig jutott előre, de itt a bajor seregek visszavonulásra késztették a magyar hadat. Az új határt a Fischa folyó jelölte ki.

Déli irányban elfoglalták a Bánság, Bácska, a Temesköz és a Szerémség területét, 906-ra a Dráva–Száva közét is.

Morávia

Északon 902–906 között a magyarok véglegesen felszámolták a Morva Fejedelemséget és Moráviát elszakították a Keleti Frank Királyságtól.

A felvonuló haderők

Korabeli források szerint a bajor hadsereg 907. június 17-én indult meg Ennsburgból (Enns) Gyermek Lajos keleti frank király névleges vezetésével. ^{f  f}  Ez a dátum és a csata dátuma közötti különbség megfelel a korabeli katonai alakulatok mozgási sebességének. Sem a bajor, sem pedig a magyar sereg méretére vonatkozólag nincs megbízható számadat, egyes nézetek szerint a bajor sereg mérete 100 000 fő, a magyar hadseregé 40 000 fő volt. A támadó csapatok nagy létszámát egyes írások azzal magyarázzák, hogy nemzetközi, tehát több nyugati ország katonáiból állt össze. Erre vonatkozóan más országokban írásos bizonyíték, utalás nem lelhető fel. Ha nem is fogadjuk el ezeket a számokat valósnak, a bajor erők akkor is valószínűleg többszörös túlerőben kezdhették meg az összecsapásokat.

A csata

A csata pontos menetéről nincs leírásunk. Ami ismerettel rendelkezünk, az a korabeli nekrológiumok (halottas könyvek), valamint Johannes Aventinus hat évszázaddal későbbi írásaiból maradt ránk. A csata maga július 4-én és 5-én zajlott le, azonban a nekrológiumok szerint már korábban is voltak halálesetek, a felvonulás közben. ^f 

A bajor sereget két hadoszlopra osztva a Duna két oldalán vonultatták fel. Az északi (bal parti) erősebb sereg vezére maga a fővezér, Luitpold őrgróf volt, a délié (jobb parti) pedig Theotmár érsek. A párhuzamosan haladó hadak között úszott lefelé az utánpótlást biztosító flotta Sieghardt parancsnokságával. A magyarok célja az volt, hogy a számbeli túlerőben levő, de megosztott ellenség ne egyesülhessen egy döntő csapásmérésre. Ehhez először a csapatok átkelését, s az utánpótlás lehetőségét kellett megakadályozni. Így a csata első napján taplós nyilakkal felgyújtották a német hajókat. Sieghardt is csak néhányad magával menekült meg, s vitte a hírt a királynak Ennsburgba. A magyar csapat lovas íjászai július 5-ére teljesen felőrölték a Ditmár vezette seregrészt. Megsemmisítették a Luitpold őrgróf vezette sereget is. Elesett maga Luitpold, Ditmár érsek, két püspök, három apát, és tizenkilenc gróf. ^f 

A legenda szerint az üldöző magyar lovasság levágta a menekülőket, majd Ennsburghoz érve színleg megfutott. A vár őrsége lépre ment, és üldözésükre indult. A visszaforduló magyar lovasság megsemmisítette az „üldözőket”. A menekülő király is csak nehezen jutott el Passauig. ^f 

Következmények

A győzelem megerősítette a magyar törzsszövetség helyzetét a Kárpát-medencében, határait kitolta az Enns folyóig. Árpád nagyfejedelem halálával kapcsolatban két, forrásokkal nem megalapozott találgatás létezik. Az egyik, hogy Árpád és 3 idősebb fia a pozsonyi csatában vesztette életét, míg a másik álláspont éppen Árpád halálával és a legkisebb fiú (Zolta) uralkodásával magyarázza, hogy IV. Lajos király vezérei kedvezőnek ítélték az időt a támadás megindítására. ^f 

A pozsonyi győzelmet követően egészen 950-ig nem lépett idegen támadó hadsereg magyar területre.

A csatáról szóló korabeli források

A csatáról nem maradt fenn, illetve nem készült részletes leírás. Magyar nyelven egyáltalán nem, latinul pedig csak néhány szűkszavú évkönyvi bejegyzés maradt ránk.

Sváb évkönyv:

• 907. (év) A bajorok kilátástalan háborúja a magyarokkal, Liutpold herceget (bajor határőrgróf) megölték, övéinek féktelen kevélységét letörték, és a keresztények alig néhányan menekültek meg, a püspökök és grófok többségét meggyilkolták. ^f 
• 907. (év) A bajorok teljes seregét megsemmisítették a magyarok. ^f 

Salzburgi évkönyv:

• 907. (év) Nagyon szerencsétlen harc folyt Braslavespurchnál (Pozsony) július Nonae-je 4. napján (július 4-én) ^f 

A sváb és salzburgi évköny egykorúsága miatt mértékadónak tekinthető. Nagyon fontos indirekt források még a nekrológiumok (halottas könyvek) és a királyi oklevelek, amelyek a résztvevő tisztségviselőket és a halottakat nevesítik. ^f 

Johannes Aventinus (1477–1534) humanista történetíró részletesebben írt az eseményekről, de mivel időben tőle távol eső időszakról írt, illetve nem ellenőrizhető forrásokat használt, munkája nem minden esetben tekinthető megbízható forrásnak, mert tetten érhető nála is a fantázia szárnyalása, ami a humanista történetírókra jellemző. ^f  Azért kerül mégis megemlítésre, mert munkája képzi a pozsonyi csatával kapcsolatos legendák alapját.

Források

• ↑ Csorba: Csorba Csaba. Árpád népe, Tudomány – Egyetem, Kulturtrade Kiadó. Budapest, 1997. ISBN 963 9069 20 5 
• ↑ Szabó: Szabó Károly. A Magyar vezérek kora. Budapest (1878) 
• ↑ Aventinus: Aventinus. Annales Boiorum 
• ↑ Torma: Torma Béla: Pozsonyi csata (907. július 4–5.). regiment.hu (Honvédségi Szemle), 2007. július 5. (Hozzáférés: 2012. január 7.)

További információk

• Bak Borbála: Magyarország történeti topográfiája. Budapest, 1997.
• Badiny Jós Ferenc: A sorsdöntő államalapítás, Budapest, 2000, 153-155 o.
• Bóna István: A magyarok és Európa a 9–10. században. Budapest, 2000.
• Borosy András: A nyugat-európai és bizánci hadviselés a honfoglalás és a kalandozások idején. Honfoglaló őseink. Budapest, 1996.
• B. Szabó János: Gondolatok a 9–10. századi magyar hadviselésről.
• A Krími Kánság vizsgálatának bevonása a „kalandozó” hadjáratok kutatásába. Fegyveres nomádok, nomád fegyverek. Budapest, 2004.
• Dienes István: A honfoglaló magyarok. Budapest, 1972.
• Felföldi Szabolcs: A nomád hadviselés egyik jellegzetes problémája: a folyón való átkelés. Fegyveres nomádok, nomád fegyverek. Budapest, 2004.
• Herwig Wolfram: A magyarok és a frank–bajor Ostmark. Történelmi Szemle 2001/1–2.
• Ivanics Mária: A Nogaj Horda – a nomád birodalomszervezés egyik lehetséges útja. Fegyveres nomádok, nomád fegyverek. Budapest, 2004.
• Kovács László: Fegyver s vitéz. Honfoglaló őseink. Budapest, 1996.
• Kristó Gyula (szerkesztõ): A honfoglalás korának írott forrásai. Szeged, 1995.
• Kristó Gyula: Az Árpád-kor háborúi. Budapest, 1986.
• Moravcsik Gyula (1984): Az Árpád-kori magyar történet bizánci forrásai.
• Papp Imre: Nagy Károly és kora.
• Pálóczi Horváth András: Besenyők, kunok, jászok. Budapest, 1989.
• Rainer Rudolf: Bosendorf–Pressburg. Südostdeutsches Archiv XXVI./XXVII. Band.
• Rudolf Hiestand: Pressburg 907.
• Révész László: Emlékezzetek utatok kezdetére. Budapest, 1999.
• Székely György: Népmaradványok a Kárpát-medencében. História 1996/2.
• Szőke Béla Miklós: Plaga Orientalis (A Kárpát-medence a honfoglalás előtti évszázadban). Honfoglaló őseink. Budapest, 1996.
• Vörös István: A magyarok hadi ménjei és igavonói az írott források és régészeti leletek alapján. Honfoglaló őseink, 1996.
• Zimonyi István: A honfoglaló magyar haderő létszáma. Fegyveres nomádok, nomád fegyverek. Budapest, 2004.
• Magyarország vármegyéi és városai,Pozsony vármegye története, írta Dedek Crescens Lajos,MEK