Mithrász-szentély (Fertőrákos)

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Fertőrákosi Mithrász-szentély
Mithrász-barlang
Mithraeum - Fertorakos.JPG
A mithrász-szentély
Hely Fertőrákos, hrsz.: 49
Építési adatok
Építés éve III. század eleje
Megnyitás 1992
Rekonstrukciók évei 1867, 1991
Felhasznált anyagok
Védettség műemléki védelem (KÖH-törzssz.: 3807)
Hasznosítása
Felhasználási terület múzeum
Alapadatok
Tengerszint feletti magasság 154 m
Magassága 6 m
Alaprajz trapéz
Alapterület 143 m²
Hosszúsága 13 m
Szélessége 8-11 m
Elhelyezkedése
Fertőrákosi Mithrász-szentély  (Magyarország)
Fertőrákosi Mithrász-szentély
Fertőrákosi Mithrász-szentély
Pozíció Magyarország térképén
é. sz. 47° 44′ 29″, k. h. 16° 39′ 24″Koordináták: é. sz. 47° 44′ 29″, k. h. 16° 39′ 24″
A szentély alaprajza
1 = Mithrász dombormű (eredeti római)
2 = Mithrász dombormű (másolat)
3-6 = oltárkő (másolat)
7-8 = oroszlán (másolat)
A Mithrász-szentély reliefje
(Storno Ferenc rajza, 1866)

A Mithrász-szentély[1], vagy Mithrász-barlang[2], latinul Mithraeum, Győr-Moson-Sopron megyében, a magyar-osztrák határon, a Fertőrákost Fertőmeggyessel összekötő országút mellett található római kori emlék, Mithrász isten kultuszához köthető misztériumvallás egykori szertartási helye. A Fertő-Hanság Nemzeti Park, illetve az UNESCO világörökségi listára felvett Fertő/Neusiedlersee kultúrtáj területén található, védőépülettel fedett szakrális építmény ritkaságnak számít, mivel a Magyarország területén mindössze négy helyszínen ismerünk ilyet: itt, Szombathelyen, Aquincumban és Sárkeszin.

Mithrász kultusz[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A Perzsiából származó Mithrász-kultusz rendkívül elterjedt misztériumvallás volt a Római Birodalomban a II. és IV. század között. Központi istensége, Mithrász, a legyőzhetetlen Napisten, aki – a fény, az élet szimbólumaként – barlangban ölte meg a sötétséget és a gonoszságot megtestesítő ellenfelét, a bikát, és ott folyt le a lakoma is, melynek során Mithrász elfogyasztotta az állatot. A vallás tanai csak kevés beavatott számára voltak ismertek, a kultuszba felvett tagok előtt hét beavatási fokozat során tárult fel az istenség misztériuma. A szertartások egy Mithrász-barlangnak nevezett, földbe süllyesztett szentélyben zajlottak le, melynek két hosszanti oldala mellett magasabb padkát (pódium) alakítottak ki a beavatott nézők számára, és középen egy mélyedésben (cella) folyt maga a szertartás.[3] A beavatás során a hívőt a mélyedésbe fektették, és felette ölték meg a bikát, melynek vére avatta fel őt.

Az 1. században Rómába került, s a Római Birodalom egyik legnépszerűbb istenévé lett egészen az 5. századig. Commodus császár uralkodásának idején kultuszát már államilag támogatták. A 3. században szerepe egyre jelentősebbé vált, a Sol Invictus-szal (magyarul: „a legyőzhetetlen Nap”) összeolvadva az egyik legfontosabb állami kultusszá vált Aurelianus császár idejére. 307-ben, a keresztényüldöző Diocletianus idején a birodalom fő védelmező istenévé nyilvánították. Hivatalos kultusza még a kereszténynek tartott I. Constantinus császár alatt is megőrizte befolyását. A Mithrász-hit több mint egy évszázadon át a kereszténység komoly ellenfele volt.

A szentély[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A részben más hasonló szentélyek alapján rekonstruált, észak-déli fekvésű kultikus hely keleti és déli oldala természetes sziklafal, az északi és nyugati pedig kőből épített. A belső tér hosszanti irányban két részre tagozódik, egy szűk előcsarnokra (pronaos) és a tulajdonképpeni szentély-helyiségre, amely keresztirányban szabályos pódium-cella-pódium hármas tagolást alkot.

A szentély-helyiséget az eredeti sziklatömbök alakjához és az általuk bezárt, a derékszögnél nagyobb szöghöz szimmetrikusan igazodva, trapéz alakúra építették, úgy, hogy a 80 cm-el mélyebb, 4,41 m hosszú cella egyenletesen 2,07 m szélessége mellett a két pódium a bejárat felé szélesedik: a hátsó falnál 0,63, illetve 0,87 m, a bejárati oldalon egységesen 1,75 m szélesek. A szentély teljes hosszúsága 5,22 m, szélessége a bejáratnál 5,22–5,38 m, a hátsó falnál 3,47 m. Nem tisztázott, hogy a szentély eredetileg milyen boltozattal, s milyen magasan volt befedve.[4] A méretek csak igen kis, 18-20 főnél nem nagyobb közösség befogadását tették lehetővé.[5]

Központi objektuma a bejárattal szemben található, a nyers sziklafalba vésett 2,20 m széles és 1,41 m magas relief, amely a bikaölő Mithrászt ábrázolja. A faragás elnagyolt, arra vékony stukkóréteget vittek fel a finomabb részletekkel, végül kifestették. Néhány helyen kettős gipszes festékréteg található, ami arra utal, hogy a reliefet egyszer felújították. A dombormű középen a frígiai ruhát, azaz hosszú testhez simuló nadrágot, hosszú ujjú tunikát, rövid köpenyt és csúcsos sipkát viselő isten egyik kezével hátrafeszíti a bika fejét, a másikkal leszúrja. Jobbról és balról található két, ugyancsak frigiai ruhás alak (Cautes és Cautopates) a pirkadatot és az alkonyatot testesíti meg a fel-, illetve lefelé tartott fáklyáikkal. Mithrász segítőjeként a jelenetben három állat is részt vesz: a sebből kicsorduló vért egy kutya és egy kígyó nyalja fel, miközben egy skorpió az állat nemzőszervébe harap. Azt jelezvén, hogy a cselekmény barlangban játszódik, a jelenetet fent egy íves párkány zárja le, két oldalán Sol, a napisten (balról) és Lurca, holdistennő (jobbról) mellképével.[6] A keretléc alsó részén mindössze három szó olvasható ki: …FECIT INPENDIO SUO…, amiből arra lehet következtetni, hogy azt valaki saját költségén emelte.[7]

A szentélyben egy sírt lezáró kisebb, 1,47 m magas, 1,03 m széles, feliratos márvány sztélé, valamint három-négy[8] oltárkő is volt, rövidített felírásokkal, amelyeket Theodor Mommsen, Paur Iván és Storno Ferenc a következőképpen fejtettek meg[7][9]:

Felirat Olvasata Jelentése
L • AVIT • M
TVRVS • DEC
COL • KARN
V • S • L • M
L(ucius) AVIT(us) M(a)
TVRVS DEC(urio)
COL(oniae) KARN(unti)
V(otum) S(olvit) L(ibens) M(erito)
Lucius Avitus Maturus Carnuntum colonia decuriója fogadalmát készségesen, méltón beváltotta.[10]
S • I • M
SEPT • IVSTI
ANVS • ARM
CVST • L • XIIII • G
ANTON • V • S
S(oli) I(nvicto) M(ithrae)
SEPT(imius) IVSTI
ANVS ARM(orum)
CVST(os) L(egionis) XIIII G(eminae)
ANTON(inianae) V(otum) S(olvit)
A legyőzhetetlen Napnak, Mithrasnak Septimius Iustianus a XIV. Gemina Antoniniana légió fegyverőre fogadalmát beváltotta.[11]
S • I • M
SEP • IVSTI
ANVS • A • C
L • XIIII • G • ANT
V • S • L • M
S(oli) I(nvicto) M(ithrae)
SEP(timius) IVSTI
ANVS A(rmorum) C(ustos)
L(egionis) XIIII G(eimnae) ANT(oninianae)
V(otum) S(olvit) L(ibens) M(erito)
A legyőzhetetlen Napnak, Mithrasnak Septimius Iustianus a XIV. Gemina Antoniniana légió fegyverőre fogadalmát készségesen, méltón beváltotta.
D • INVICTO
MITRE • S
IVL • SATVRNINVS
EX • VOTO • POSVTT
L • M
D(eo) INVICTO
MITRE S(acrum)
IVL(ius) SATVRNINVS
EX VOTO POSVTT
L(ibens) M(erito)
A legyőzhetetlen istennek, Mithrasnak Iulius Saturninus fogadalomból készségesen méltó oltárt állított.

Az előkerült leletek között volt még két kőoroszlán, egy ép és egy töredékes mécses, egy kb. 9 cm magasságú szürke bögre, továbbá 27 darab, párosával egymásra fordított peremes tégla alkotta hamvveder, mindegyikben egy-egy pénzérme. A hamvvedrek hármasával, kilenc oszlopban a cellában voltak elhelyezve. A nyugati pódium végében egy csontvázas sírt is találtak, ennek fedőlapjául szolgált a feliratos kultuszkép. Mivel más Mithrász-szentélyek esetében temetkezési lelet nem került elő, a kutatók eltérő véleménnyel vannak arról, hogy ezek a sírok a Mithrász-hithez köthetőek-e, vagy a kultusztól függetlenül, később kerültek oda.[12] Abban mindenesetre egyetértenek, hogy a hamvvedrek nem utalhatnak rituális gyilkosságok, emberáldozatok maradványaira.[13] A kor avatott szakértői a hamvasztással kapcsolatban úgy vélik, itt nem a kora császárkori római szokás felújításáról, hanem nagy valószínűséggel egy újonnan betelepített, barbár népcsoport saját temetkezési rítusáról van szó, a talált érmék időbeli eloszlása, valamint azok Pannoniában való használata szerint 364383 körül.[14]

Az eredeti leletek közül a 28 érme, amelyekről feljegyezték, hogy Gallienustól Probusig (254282), illetve Liciniustól Gratianusig (307383) összefüggő sorozatot képeztek, mégpedig olyan megoszlásban, hogy többségüket (16 darab) a IV. század második felében verték, a neves gyűjtő, Simor János győri megyés püspök gyűjteményébe kerültek, további sorsuk ismeretlen.[6] A kőemlékek a Soproni Múzeum római kori kőtárában lelhetők fel, a Fabricius-házban.

Története[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A szentély állapota 1989 augusztusában

A szentély kialakításának időpontját a feliratok, valamint az urnákban talált pénzérmék alapján állapították meg, azt a III. század elejére teszik. A terület – noha Scarbantiához volt közelebb – minden bizonnyal Felső-Pannónia provincia székhelyéhez, Carnuntumhoz tartozott: a fogadalmi köveket odavalósi katonák állították. Ezidőtájt a hely vélhetően keresett volt, mivel itt haladt keresztül a borostyánút Scarbantia-Carnuntum szakasza.[15] A III. század közepén-végén Pannóniában bekövetkezett társadalmi-gazdasági változások eredményeképpen a Mithrász-kultusz kissé háttérbe szorult, ekkor a fertőrákosi szentéllyel is felhagytak, s mivel a Mithrász-kultusz Diocletianus-kori reneszánsza idején a vidéki szentélyeket már nem építették újjá, ez a Mithraeum sem jutott újra szerephez.[16] Massalszky herceg úgy vélte, a barlang ekkor is használatban volt, benne 361. szeptember végén Iulianus császár emberáldozatot(!)[17] mutatott be, amikor dunai hajóútját Carnuntumban 4 napra megszakítva kíséretével együtt felkereste a szentélyt, hogy trónja elfoglalása előtt az istenséget kiengesztelje. A Mithrász-szentélyeket, így a fertőrákosit is, a Gratianus császár által 378-ban kibocsátott birodalmi rendelet szerint le kellett volna rombolni, de mivel addigra már forgalomtól félreeső, eldugott helyen volt, fennmaradt, idővel a víz és a szél hordaléka betemette, a növényzet benőtte és csak 1500 év múlva került napvilágra egy szerencsés véletlen folytán.[7]

A szentély romjaira 1866 júliusában két fiatalember talált rá, egymástól függetlenül: a soproni ifj. Storno Ferenc és a meggyesi Malleschitz György kőfaragó. Miután a felfedezést mindketten hivatalosan is bejelentették, a bécsi K. K. Central Commission für Erhaltung von Baudenkmale társulat a leletek tudományos feldolgozásával soproni levelezőjüket, id. Storno Ferencet bízta meg, azonban őt sajnos megelőzték a helyi kőfaragók szakszerűtlen kutatásai, ezért az eredeti állapotok pontos rekonstruálása lehetetlenné vált.[18]

Storno a helyszínről és a leletekről részletes jelentést és rajzos dokumentációt készített. melyet eljuttatott az őt megbízó társulat igazgatóságához. Az ásatás máig egyetlen hiteles dokumentuma azonban sajnos nem lelhető fel.[13] Fennmaradt viszont Storno vázlatkönyve, benne a leletek rajzaival. Az ásatás végeztével Storno a kőemlékeket kiemeltette és Sopronba szállíttatta, az érmeket eljuttatta Simor püspöknek, majd a közelben kitermelt mészkőből a belső teret lefedő boltozatot építtetett, állagmegóvás céljából.

Ezután nem sokat hallani a szentélyről, csupán néhány tudományos munkában említik. A szentély feltárásáról szóló első közlemény a Sopronban működött Paur Iván tollából jelent meg, a Pesti Napló 1866. szeptember 12-i számában, azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy megelőzze a bécsi bejelentést. 1867-ben Király Pál régész írt cikket a bécsi Der Wanderer c. lapban, majd ugyanebben az évben Friedrich Kenner, a Münz- und Antikenkabinet munkatársa közölt publikációt Storno jelentésére és Simor püspök meghatározására hagyatkozva, mely mű máig az egyetlen tudományos igényű feldolgozás a szentély leletanyagáról.[13]

Feljegyezték, hogy 1920. augusztus 15-én – akkor még nem volt véglegesen meghúzva a trianoni határ – a Ruszt városának evangélikus templomában hirdetett hangversenyre gyalog érkező soproni zenészek pihenőt tartottak a szentélynél, mely alatt eljátszották „Haydn papa” A-dúr divertimentóját.[19]

Az első világháborút követően ez a terület a „senki földje” lett, a szentélyt alig látogatták, állaga fokozatosan romlott. A második világháború után a szilánk- vagy golyónyomait viselő szentély – visszaemlékezések szerint kézigránátot robbantottak előtte vagy benne – immár végképp kiesett a turisták útvonalából, hiszen a szigorúan őrzött határsávon belülre került.[19]

Hitelesítő ásatás és helyreállítás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Dr. Tóth István emlékköve

A Mithrász-szentélyt 1990 előtt régészek sem kereshették fel. A sérült barlang beázott, belseje félig megtelt iszapos hordalékkal. A szentély romló állapotára a pannóniai vallástörténet, ezen belül elsősorban a kisázsiai és iráni eredetű kultuszok, így a Mithrász-hit kutatásának nemzetközileg elismert szaktekintélye, Dr. habil. Tóth István DSc (1944. május 15. – 2006. augusztus 10.) hívta fel rá a figyelmet a Műemlékvédelem című periodikában.[20] Ugyanekkor átfogó tanulmányt jelentetett meg a Soproni Szemlében.[21]

1990-ben adódott lehetőség és pénz arra, hogy a szakemberek megvizsgálhassák a szentélyt. Az Országos Műemléki Felügyelőség megbízásából a Soproni Múzeum régésze, Gabrieli Gabriella vezette a hitelesítő ásatásokat 1990-91-ben. A szentély helyreállítása 1992-ben történt meg.

Az ásatások során eltávolították a több mint egy méteres hordalékot, kiemelték a kultuszkép töredékeit és néhány apró leletanyagot (edénytöredékek, állatcsontok, IV. századi pénzek), feltárták a pódiumok és az előcsarnok alapozásait. A környezet feltárása során római kultúrréteg nyomaira, többnyire tetőcserepek töredékeire bukkantak, azonban a szentély működéséhez elengedhetetlen patak medre után eredménytelenül kutattak.[22]

A szentély helyreállítása a kutatások és a rendelkezésre álló szakirodalom alapján történt. A boltozat megtartása mellett elbontották a Storno-féle védőépület homlokzatát, visszaállították a pódium-cella-pódium tagolást. Harsányiné, Vladár Ágnes Ybl Miklós-díjas okl. építészmérnök tervezett egy új védőépületet, mely római szentély benyomását kelti, ugyanakkor az alul kő, felül tégla megoldás, és a modern anyagok felhasználása jelzi: az épület nem eredeti, csupán hasonló.

A Soproni Múzeumban tárolt eredeti kőemlékekről másolatok készültek a szentély részére. Az épületbe lépve, szemben látható az eredeti római Mithrász-dombormű, melyet Kovács György szobrász-restaurátor művész állított helyre. A pódiumon a bejárat mellett kétoldalt látható egy-egy oroszlán, jobb belső részén pedig, ahol a csontvázas sír került elő, a feliratos Mithrász-dombormű másolata. Mivel eredeti helyük nem volt rekonstruálható, a cellában helyezték el kétoldalt a négy oltárkő-másolatot.[5]

A szentély műemléki védelem alatt áll. Közelében 2007-ben latin feliratú emlékművet állítottak Dr. Tóth Istvánnak.

Lásd még[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Források és jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. Mithrász isten nevének különféle átírása miatt a szentélyt is több névvel illetik: Mithras-szentély, Mythras-szentély.
  2. A Mithrász-szentélyek általában a barlang kiképzésűek, a fertőrákosi viszont természetes sziklák közé épített hely volt, ami miatt barlang volta nem helytálló; mégis általában így említik. Szerepel az Alpokaljai barlangok felsorolásában is, Mitra üreg, Mithras Grotte, Mitrász barlang, Sopron-rákosi-barlang elnevezésekkel.
  3. Gabrieli, Gabriella.szerk.: Éri István: Fertőrákos, Mithraeum., Ford.: Wellmann Nóra, Tájak-Korok-Múzeumok Kiskönyvtára 452. (német és magyar nyelven), Budapest: Tájak-Korok-Múzeumok Egyesület, 2.. o. ISBN 963-555-895-3 (1993)  (A továbbiakban: Gabrieli, id. mű)
  4. Tóth, István. A fertőrákosi Mithraeum I. rész (pdf), Sopron: Soproni Szemle XXV. évfolyam 3. szám, 27. o (1971). Hozzáférés ideje: 2010. szeptember 30.  (A továbbiakban: Tóth, id. mű I.)
  5. ^ a b Gabrieli, id. mű 9. o.
  6. ^ a b Tóth, id. mű I. 30. o.
  7. ^ a b c Bán, János (1887-1971).szerk.: Wild Róbert: Fertőrákos ősi múltja, Fertőrákos politikai, gazdasági, egyházi és kulturális története, sajtó alá rendezte: Dominkovits Péter, szakmailag átnézte: Kiss Mária, Fertőrákos: Fertőrákos Község Önkormányzata – Fertőrákosi Német Kisebbségi Önkormányzat. ISBN 963-00-6537-1 (2000). Hozzáférés ideje: 2010. szeptember 30. 
  8. Számuk bizonytalan. Stornó vázlatfüzetében háromnak a rajza látható, más forrás is erre utal, ugyanakkor a Soproni Múzeumban négy található, azzal, hogy az egyik valószínűleg Fertőrákosról származik. (Lásd: Gabrieli, id. mű 5. o.)
  9. Gabrieli, id. mű 8-9. o.
  10. Carnuntum 194-ben lett colonia.
  11. A légió Caracalla császár idején (211–217) kapta az Antoniniana csapatjelző címet.
  12. Gabrieli, id. mű 5. o.
  13. ^ a b c Tóth, id. mű I. 31. o.
  14. Tóth, István. A fertőrákosi Mithraeum II. rész (pdf), Sopron: Soproni Szemle XXV. évfolyam 4. szám, 42-43. o (1971). Hozzáférés ideje: 2010. szeptember 30.  (A továbbiakban: Tóth, id. mű II.)
  15. Tóth, id. mű I. 26. o.
  16. Tóth, id. mű II. 38. o.)
  17. Az állításával egyedül maradt szerző szerint a csontvázas sír egy ez alkalommal végzett emberáldozatból származhatott. Ezt arra alapozta, hogy Julianus később is végzett ilyen szertartást; egyes források szerint 362. júniusában, amikor a párthusok ellen indult hadba, Konstantinápolyban, egy hasonló körülmények között végzett szertartás után, a befalaztatott szentélyben női holtestet hagyott hátra. Közli: Dr. jur. herceg Massalszky, Miklós. Volt-e Julianus Apostata császár Sopronban? (pdf), Sopron: Soproni Szemle IV. évfolyam 4-5. szám, 64. o. Hozzáférés ideje: 2010. szeptember 30. .
    Massalszky cikkét az 1950-es években több szaktekintély, így Alföldi András, Maarten J. Vermaseren, Franz Halla és Ludwig Schmiedt is dilettánsnak tartotta és tényszerűen megcáfolta. Lásd: Tóth, id. mű I. 32-33. o.
  18. Ifj. Storno Ferenc az alábbi feljegyzést készítette az esetről: „1866. július havában atyám megbízásából Medgyes községben jártam. Ifjúkori barátom Botkorschek Ferdinánd is elkísért. Visszajövet, nem messze az úttól kimagasló sziklára ültünk le, ekkor vettem észre, hogy lábaimnál félkör van a sziklába faragva s tőlem balra, az ív alatt egy faragott fej is látható. A faragásokat az idő már nagyon megviselte és a hely is igen bozótos volt. Otthon a leletről jelentést tettem édesatyámnak, minthogy azonban ő éppen elutazóban volt, csak 14 nap múlva mehettünk ki a helyszínre, melyet csak nehezen találtunk meg. Odaérve nagy csodálkozásunkra 5-6 ember volt már ott, akik a Mithras-barlang kibontásával voltak javában elfoglalva, sajnos minden hozzáértés nélkül. Össze-vissza hánytak mindent, ami az egyes részek helyzetének pontos megállapítását lehetetlenné tette. Édesatyám, amennyire lehetséges volt, mindenről méréseket vett föl és ami lerajzolható volt azt le is rajzolta. A leletről azonnal jelentést tett a bécsi K. K. Central Commission für Erhaltung von Baudenkmale társulatnak, melynek maga is tagja volt Magyarországon akkor még nem volt ilyen bizottság. Atyám jelentése és rajzai után Dr. Kenner Frigyes a bizottság szakfolyóiratában részletesen ismertette az egész leletet.” Közli: Gabrieli, id. mű 2. és 4. o.
  19. ^ a b Hárs, József.szerk.: Jászberényi Ferencné és Néma Sándor: Mithras és Oidipusz király, Fertőrákos. Budapest: Száz magyar falu könyvesháza, 166. o. ISBN 963-9287-22-9 (2000) 
  20. Tóth, István. A fertőrákosi Mithraeum újkori története. (Pusztuló műemlékeink), Die neuzeitlichen Geschichte des Mithräums von Fertőrákos. (Verwüstende de Denkmäler), Budapest: Műemlékvédelem XV. évfolyam 4. szám, 235-238. o (1971) 
  21. Lásd: Tóth, István. A fertőrákosi Mithraeum I. rész (pdf), I. A lelet; II. A kutatás története; III. A szentély története, Soproni Szemle XXV. évfolyam 3. szám, 22-35. o (1971). Hozzáférés ideje: 2010. szeptember 30. , valamint Tóth, István. A fertőrákosi Mithraeum II. rész (pdf), IV. A temetkezés, Soproni Szemle XXV. évfolyam 4. szám, 34-46. o (1971). Hozzáférés ideje: 2010. szeptember 30. 
  22. Gabrieli, id. mű 7. o.

Külső hivatkozások[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Fertőrákosi Mithrász-szentély témájú médiaállományokat.