Kékfrankos

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Kékfrankos
vörösborszőlő
Blaufränkisch.jpg
Egyéb nevei Blaufränkisch, Blauer Limberger vagy Lemberger, Limberger, Franconia, Frankovka, Frankovka modra, Moravka
Nemesítés alapfajtái Gamay típus klónja
Továbbnemesítés fajtái Vinifera változat
Hazai elterjedtsége Soproni, Villányi, Szekszárdi és Egri borvidékek
Általános elterjedtsége Közép-Európa, elsősorban Ausztria és Németország
Fürt leírása közepesen tömött, rövid nyelű
Érési időszak szeptember vége
Művelésmód kordon
Borának jellemzői savhangsúlyos, gyümölcsös, zamatos, fűszeres, tannintartalma közepes
Jelentős borai Egri bikavér, Szekszárdi bikavér

A kékfrankos szőlőfajta, amelyből tipikusan savhangsúlyos, gyümölcsös, tanninban közepesen gazdag, fűszeres karakterű száraz vörösborokat készítenek. Hasonnevei: többek közt Blaufränkisch, Blauer Limberger vagy Lemberger, Limberger, Franconia, Frankovka, Frankovka modra, Moravka[1]. Magyarország legelterjedtebb vörös borszőlőfajtája.

A német név (Lemberger) Lemberg hercegségre utal a mai Szlovéniában, ami valamikor az Osztrák–Magyar Monarchia része volt. A kékfrankosnak Kelet- és Közép-Európában egy felmérés szerint több, mint negyven névváltozata van. Bulgáriában például a neve Gamé, és ennek alapján valamikor azt gondolták, hogy eredetileg a Gamay típus klónozása lehetett, de ma már igazi Vinifera változatnak tekintik.

Leírása[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Tőkéje gyors növésű. Fürtje közepes nagyságú, közepesen tömött, rövid nyelű. Bogyói közepesek, vastag héjúak, kissé hamvasak. Jól termő fajta, szeptemberben szüretelhető és a leszedésével nem kell sietni, mert nehezen rothad.

A kékfrankos általános Közép-Európában, beleértve Ausztriát és Németországot is. Magyarország számos borvidékén termesztik, többek közt Sopronban, Villányban, Hajóson, Szekszárdon és Egerben. Az öt borvidék kékfrankos borai eltérő jellegűek[2].

A kékfrankos az 1990-es években még itthon lenézett szőlőfajta volt, amit sokan szívesen lecseréltek volna divatosabb fajtákra, az utóbbi években azonban népszerűsége egyre emelkedett. Sőt, most már vannak borászok, akik arra hívják fel a figyelmet, hogy a kékfrankos termesztéséhez Magyarország adottságai egyedülállóak[3]. A kékfrankost nem csak önállóan palackozzák, fő alkotója az egri és a szekszárdi bikavérnek is.

A Monarchiában a 19. században terjedt el, eredete vitatott. Tartja magát az a nézet is, hogy a Kaszpi-tenger vidékéről származik és még a honfoglaló magyarok hozták magukkal.

Soproni hagyomány[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Sopronban az a hagyomány, hogy nevét a Bonaparte Napóleon hódító seregében szolgáló katonák pénzéről kapta, a jobb borokat ugyanis a helyi gazdák csak az értékesebb kék színű régi francia papírpénzért mérték a katonáknak, a fehér színű háborús papírpénz nem kellett nekik. (A történet nem igaz: abban az időben még Sopronban és környékén is főleg fehérborokat készítettek és csak a filoxéravész után, a 19. század második felében tértek át a kékfrankosra)[4].

Utódaik a kékfrankos fővárosának tartják Sopront, erre utal a 2005-ben útjára indított Kékfrankos Nyár rendezvénysorozat neve is[5]. Sopronban mintegy 1140 hektáron termesztik és ezt a világ legnagyobb egybefüggő kékfrankos-ültetvényének tartják[6].

2010. május 7-étől soproni kékfrank néven pénzhelyettesítő papírutalványt indítottak a Sopron környéki cégek gazdaságélénkítési céllal.[7][8].

A soproniak nem egyedül büszkék a kékfrankosukra. A sopronival egy borvidéket alkotó, de a trianoni békeszerződéssel leválasztott északi Burgenlandot is szeretik az ottaniak Blaufrankischlandnak nevezni[9].

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Külső hivatkozások[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]