Magyarországi InterCity-állomások listája

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
A lap korábbi változatát látod, amilyen Balint36 (vitalap | szerkesztései) 2021. május 27., 01:04-kor történt szerkesztése után volt. Ez a változat jelentősen eltérhet az aktuális változattól. (→‎Állomások)
InterCity-állomások Magyarország térképén

A magyarországi InterCity-hálózat mára már csaknem az egész országot lefedi, amivel gyors és közvetlen eljutási lehetőséget biztosít az utazók számára a főváros felé, valamint átszálással más nagyvárosokba, nemzetközi InterCitykkel pedig külföldi városokba is. A hálózat nagy lefedettségének ellenére így is akadnak olyan megyeszékhelyekEger, Szekszárd, Salgótarján –, ahol nem érhető el ez az emelt szintű szolgáltatás.

A MÁV hálózatán az első InterCity-vonal 1991. június 2-án indult el Budapest és Miskolc között, amit 1992. szeptember 27-én a Budapest–Nyíregyháza-vonal követett.[1][2] 2001 és 2007 között a MÁV InterCity Rapid névvel magasabb színvonaló IC-ket is közlekedtetett, amelyek a két végpont között nem, vagy csak 1-2 állomáson álltak meg. Megszűnésüket követően hagyományos InterCityk vették át a helyüket.[3]

Az InterCityk az elnevezésüket többnyire a célállomások tájegységeiről, településeiről és híres személyeikről, a kör-IC esetében a páros számú vonatok virágokról, a páratlan számúak pedig madarakról kapták.[1]

Állomások

Az alábbi listában szerepel mind a 140 állomás és megállóhely mellett az elhelyezkedésük, a megnyitásuk ideje, a kiszolgált vonalak és a vonatnemek.

Állomás Kép Település, kerület Megnyitás ideje Vasútvonal(ak) Vonatnemek
Ajka[4] Ajka 1872. október 3.[5] Székesfehérvár–Szombathely-vasútvonal  InterCity,  gyorsvonat,  személyvonat
Alsórönök[6] Rönök Szombathely–Szentgotthárd-vasútvonal  InterCity,  személyvonat
Balatonberény[7] Balatonberény Székesfehérvár–Gyékényes-vasútvonal
Somogyszob–Balatonszentgyörgy-vasútvonal
 InterCity,  gyorsvonat,  sebesvonat,
 InterRégió,  személyvonat
Balatonboglár[8] Balatonboglár 1861. április 1.[9] Székesfehérvár–Gyékényes-vasútvonal  InterCity,  gyorsvonat,  sebesvonat,
 expresszvonat,  személyvonat
Balatonfenyves[10] Balatonfenyves Székesfehérvár–Gyékényes-vasútvonal  InterCity,  gyorsvonat,  sebesvonat,
 expresszvonat,  InterRégió,  személyvonat
Balatonföldvár[11] Balatonföldvár Székesfehérvár–Gyékényes-vasútvonal  InterCity,  gyorsvonat,  sebesvonat,
 expresszvonat,  személyvonat
Balatonlelle[12] Balatonlelle 1890. június 1.[13] Székesfehérvár–Gyékényes-vasútvonal  InterCity,  gyorsvonat,  sebesvonat,
 expresszvonat,  személyvonat
Balatonmáriafürdő[14] Balatonmáriafürdő Székesfehérvár–Gyékényes-vasútvonal  InterCity,  gyorsvonat,  sebesvonat,
 expresszvonat,  InterRégió,  személyvonat
Balatonszemes[15] Balatonszemes Székesfehérvár–Gyékényes-vasútvonal  InterCity,  gyorsvonat,  sebesvonat,
 expresszvonat,  személyvonat
Balatonszentgyörgy[16] Balatonszentgyörgy 1861. április 1.[17] Balatonszentgyörgy–Tapolca–Ukk-vasútvonal
Székesfehérvár–Gyékényes-vasútvonal
Somogyszob–Balatonszentgyörgy-vasútvonal
 InterCity,  gyorsvonat,  sebesvonat,
 InterRégió,  személyvonat
Balatonszárszó[18] Balatonszárszó Székesfehérvár–Gyékényes-vasútvonal  InterCity,  gyorsvonat,  sebesvonat,
 expresszvonat,  személyvonat
Beleg[19] Beleg Dombóvár–Gyékényes-vasútvonal  InterCity,  személyvonat
Berettyóújfalu[20] Berettyóújfalu Püspökladány–Biharkeresztes-vasútvonal  EuroCity,  InterCity,  személyvonat
Biharkeresztes[21] Biharkeresztes Püspökladány–Biharkeresztes-vasútvonal  EuroCity,  InterCity,  személyvonat
Boba[22] Boba 1872. október 3.[23] Székesfehérvár–Szombathely-vasútvonal
Bajánsenye–Zalaegerszeg–Ukk–Boba-vasútvonal
 InterCity,  gyorsvonat,  sebesvonat,  személyvonat
Bodrogkeresztúr[24] Bodrogkisfalud Hatvan–Miskolc–Szerencs–Sátoraljaújhely-vasútvonal  InterCity,  expresszvonat,  személyvonat
Bodrogolaszi[25] Bodrogolaszi Hatvan–Miskolc–Szerencs–Sátoraljaújhely-vasútvonal  InterCity,  expresszvonat,  személyvonat
Bolhás[26] Bolhás Dombóvár–Gyékényes-vasútvonal  InterCity,  személyvonat
Báránd[27] Báránd Püspökladány–Biharkeresztes-vasútvonal  EuroCity,  InterCity,  személyvonat
Békéscsaba[28] Békéscsaba Szolnok–Békéscsaba–Lőkösháza-vasútvonal
Békéscsaba–Kétegyháza–Mezőhegyes–Újszeged-vasútvonal
Békéscsaba–Kötegyán–Vésztő–Püspökladány-vasútvonal
Szeged–Békéscsaba-vasútvonal
 InterCity,  gyorsvonat,  személyvonat
Budapest-Déli[29] Budapest, I. kerület 1861. március 20.[30] Budapest–Hegyeshalom–Rajka-vasútvonal
Budapest–Székesfehérvár-vasútvonal
Budapest–Pusztaszabolcs-vasútvonal
 InterCity,  gyorsvonat,  expresszvonat,  személyvonat
Budapest-Kelenföld[31] Budapest, XI. kerület 1861. április 1.[32] Budapest–Hegyeshalom–Rajka-vasútvonal
Budapest–Székesfehérvár-vasútvonal
Budapest–Pusztaszabolcs-vasútvonal
 Railjet Xpress,  EuroCity,  EuroNight,
 InterCity,  gyorsvonat,  sebesvonat,
 expresszvonat,  személyvonat
Budapest-Keleti[33] Budapest, VIII. kerület 1884. július 15.[34] Budapest–Hegyeshalom–Rajka-vasútvonal
Budapest–Hatvan-vasútvonal
Budapest–Újszász–Szolnok-vasútvonal
Budapest–Kunszentmiklós-Tass–Kelebia-vasútvonal
 Railjet Xpress,  EuroCity,  EuroNight,
 InterCity,  gyorsvonat,  sebesvonat,
 expresszvonat,  InterRégió,  személyvonat
Budapest-Nyugati[35] Budapest, VI. kerület 1877. október 28.[36] Budapest–Esztergom-vasútvonal
Budapest–Szob-vasútvonal
Budapest–Vácrátót–Vác-vasútvonal
Budapest–Cegléd–Szolnok-vasútvonal
Budapest–Lajosmizse–Kecskemét-vasútvonal
 EuroCity,  InterCity,  gyorsvonat,
 sebesvonat,  személyvonat
Cegléd[37] Cegléd 1847. szeptember 1.[38] Budapest–Cegléd–Szolnok-vasútvonal
Cegléd–Szeged-vasútvonal
 InterCity,  gyorsvonat,  sebesvonat,
 expresszvonat,  személyvonat
Celldömölk[39] Celldömölk 1871. október 1.[40] Győr–Celldömölk-vasútvonal
Székesfehérvár–Szombathely-vasútvonal
Bajánsenye–Zalaegerszeg–Ukk–Boba-vasútvonal
 InterCity,  gyorsvonat,  sebesvonat,
 InterRégió,  személyvonat
Csorna[41] Csorna 1876. január 3.[42] Győr–Sopron-vasútvonal
Pápa–Csorna-vasútvonal
Hegyeshalom–Szombathely-vasútvonal
 InterCity,  személyvonat
Csurgó[43] Csurgó Dombóvár–Gyékényes-vasútvonal  InterCity,  személyvonat
Csákánydoroszló[44] Csákánydoroszló 1872. szeptember 1.[45] Szombathely–Szentgotthárd-vasútvonal  InterCity,  személyvonat
Csárdaszállás[46] Csárdaszállás Szolnok–Békéscsaba–Lőkösháza-vasútvonal  InterCity,  gyorsvonat,  személyvonat
Debrecen[47] Debrecen 1857. november 23.[48] Szolnok–Debrecen–Nyíregyháza–Záhony-vasútvonal
Debrecen–Nyírábrány-vasútvonal
Debrecen–Sáránd–Nagykereki-vasútvonal
Debrecen–Sáránd–Létavértes-vasútvonal
Debrecen–Füzesabony-vasútvonal
Debrecen–Tiszalök-vasútvonal
Debrecen–Nyírbátor–Mátészalka-vasútvonal
 EuroCity,  InterCity,  gyorsvonat,
 sebesvonat,  expresszvonat,  személyvonat
Devecser[49] Devecser 1872. október 3.[50] Székesfehérvár–Szombathely-vasútvonal  InterCity,  gyorsvonat,  személyvonat
Dombóvár[51] Dombóvár 1872. augusztus 14.[52] Pusztaszabolcs–Pécs-vasútvonal
Dombóvár–Gyékényes-vasútvonal
Dombóvár–Komló-vasútvonal
Dombóvár–Bátaszék-vasútvonal
 InterCity,  személyvonat
Egyházasrádóc[53] Egyházasrádóc Szombathely–Szentgotthárd-vasútvonal  InterCity,  személyvonat
Erdőbénye[54] Szegilong Hatvan–Miskolc–Szerencs–Sátoraljaújhely-vasútvonal  InterCity,  expresszvonat,  személyvonat
Ferihegy[55] Budapest, XVIII. kerület 2007 július 16.[56] Budapest–Cegléd–Szolnok-vasútvonal  InterCity,  gyorsvonat,  sebesvonat,
 expresszvonat,  személyvonat
Fertőszentmiklós[57] Fertőszentmiklós 1876. január 3.[58] Győr–Sopron-vasútvonal
Fertővidéki Helyiérdekű Vasút
 InterCity,  személyvonat
Fonyód[59] Fonyód Székesfehérvár–Gyékényes-vasútvonal
Kaposvár–Fonyód-vasútvonal
 InterCity,  gyorsvonat,  sebesvonat,
 expresszvonat,  InterRégió,  személyvonat
Forró-Encs[60] Encs Miskolc–Hidasnémeti-vasútvonal  InterCity,  személyvonat
Füzesabony[61] Füzesabony Hatvan–Miskolc–Szerencs–Sátoraljaújhely-vasútvonal
Füzesabony–Eger-vasútvonal
Debrecen–Füzesabony-vasútvonal
 InterCity,  sebesvonat,  expresszvonat,
 InterRégió,  személyvonat
Gyoma[62] Gyomaendrőd 1858. október 25.[63] Szolnok–Békéscsaba–Lőkösháza-vasútvonal
Körösnagyharsány–Vésztő–Gyoma-vasútvonal
 InterCity,  gyorsvonat,  személyvonat
Gyékényes[64] Zákány Székesfehérvár–Gyékényes-vasútvonal
Dombóvár–Gyékényes-vasútvonal
Gyékényes–Pécs-vasútvonal
 InterCity,  expresszvonat,  személyvonat
Győr[65] Győr 1855. december 24.[66] Budapest–Hegyeshalom–Rajka-vasútvonal
Győr–Sopron-vasútvonal
Győr–Celldömölk-vasútvonal
Győr–Veszprém-vasútvonal
 Railjet Xpress,  EuroCity,  EuroNight,
 InterCity,  gyorsvonat,
 InterRégió,  személyvonat
Hajdúszoboszló[67] Hajdúszoboszló Szolnok–Debrecen–Nyíregyháza–Záhony-vasútvonal  EuroCity,  InterCity,  gyorsvonat,
 sebesvonat,  expresszvonat,  személyvonat
Hajmáskér[68] Hajmáskér 1872. augusztus 9.[69] Székesfehérvár–Szombathely-vasútvonal
Lepsény–Veszprém-vasútvonal
 InterCity,  személyvonat
Halmaj[70] Halmaj Miskolc–Hidasnémeti-vasútvonal  InterCity,  személyvonat
Haris[71] Szentgotthárd Szombathely–Szentgotthárd-vasútvonal  InterCity,  személyvonat
Hatvan[72] Hatvan 1867. március 31.[73] Budapest–Hatvan-vasútvonal
Hatvan–Miskolc–Szerencs–Sátoraljaújhely-vasútvonal
Hatvan–Somoskőújfalu-vasútvonal
Hatvan–Szolnok-vasútvonal
 InterCity,  sebesvonat,  expresszvonat,
 InterRégió,  személyvonat
Hidasnémeti[74] Hidasnémeti Miskolc–Hidasnémeti-vasútvonal
Szerencs–Hidasnémeti-vasútvonal
 InterCity,  személyvonat
Horvátnádalja[75] Körmend Szombathely–Szentgotthárd-vasútvonal  InterCity,  személyvonat
Ináncs[76] Ináncs Miskolc–Hidasnémeti-vasútvonal  InterCity,  személyvonat
Ják-Balogunyom[77] Balogunyom 1872. szeptember 1.[78] Szombathely–Szentgotthárd-vasútvonal  InterCity,  személyvonat
Jákó-Nagybajom[79] Jákó Dombóvár–Gyékényes-vasútvonal  InterCity,  személyvonat
Kaposvár[80] Kaposvár Kaposvár–Siófok-vasútvonal
Kaposvár–Fonyód-vasútvonal
Dombóvár–Gyékényes-vasútvonal
 InterCity,  InterRégió,  személyvonat
Kapuvár[81] Kapuvár 1876. január 3.[82] Győr–Sopron-vasútvonal  InterCity,  személyvonat
Karakószörcsök[83] Karakószörcsök Székesfehérvár–Szombathely-vasútvonal  InterCity,  személyvonat
Kecskemét[84] Kecskemét 1853. szeptember 3.[85][86] Cegléd–Szeged-vasútvonal
Budapest–Lajosmizse–Kecskemét-vasútvonal
Kiskunfélegyháza–Kunszentmárton-vasútvonal
Fülöpszállás–Kecskemét-vasútvonal
 InterCity,  gyorsvonat,  expresszvonat,
 InterRégió,  személyvonat
Kemenesmihályfa[87] Kemenesmihályfa Székesfehérvár–Szombathely-vasútvonal  InterCity,  személyvonat
Keszthely[88] Keszthely 1903. július 17.[89] Balatonszentgyörgy–Tapolca–Ukk-vasútvonal  InterCity,  gyorsvonat,  sebesvonat,
 InterRégió,  személyvonat
Kiskorpád[90] Kiskorpád Dombóvár–Gyékényes-vasútvonal  InterCity,  személyvonat
Kiskunfélegyháza[91] Kiskunfélegyháza Cegléd–Szeged-vasútvonal
Szolnok–Kecskemét-vasútvonal
Kiskunfélegyháza–Orosháza-vasútvonal
Kiskunhalas–Kiskunfélegyháza-vasútvonal
 InterCity,  gyorsvonat,  expresszvonat,
 InterRégió,  személyvonat
Kistelek[92] Kistelek Cegléd–Szeged-vasútvonal  InterCity,  gyorsvonat,  expresszvonat,  személyvonat
Kisvárda[93] Kisvárda Szolnok–Debrecen–Nyíregyháza–Záhony-vasútvonal  EuroCity,  InterCity,  gyorsvonat,
 sebesvonat,  expresszvonat,  személyvonat
Komárom[94] Komárom 1856. augusztus 10.[95] Budapest–Hegyeshalom–Rajka-vasútvonal
Székesfehérvár–Komárom-vasútvonal
 InterCity,  gyorsvonat,  személyvonat
Kutas[96] Kutas Dombóvár–Gyékényes-vasútvonal  InterCity,  személyvonat
Kétegyháza[97] Kétegyháza Szolnok–Békéscsaba–Lőkösháza-vasútvonal
Békéscsaba–Kétegyháza–Mezőhegyes–Újszeged-vasútvonal
 InterCity,  gyorsvonat,  személyvonat
Kétpó[98] Kétpó Szolnok–Békéscsaba–Lőkösháza-vasútvonal  InterCity,  gyorsvonat,  személyvonat
Körmend[99] Körmend 1872. szeptember 1.[100] Szombathely–Szentgotthárd-vasútvonal
Körmend–Zalalövő-vasútvonal
 InterCity,  személyvonat
Kőbánya-Kispest[101] Budapest, X. kerület 1907. május 1.[102] Budapest–Cegléd–Szolnok-vasútvonal
Budapest–Lajosmizse–Kecskemét-vasútvonal
 InterCity,  gyorsvonat,  sebesvonat,
 expresszvonat,  személyvonat
Lepsény[103] Lepsény 1861. április 1.[104] Lepsény–Veszprém-vasútvonal
Székesfehérvár–Gyékényes-vasútvonal
Dombóvár–Lepsény-vasútvonal
 InterCity,  sebesvonat,  személyvonat
Lőkösháza[105] Lőkösháza Szolnok–Békéscsaba–Lőkösháza-vasútvonal  InterCity,  gyorsvonat,  személyvonat
Mezőberény[106] Mezőberény Szolnok–Békéscsaba–Lőkösháza-vasútvonal  InterCity,  gyorsvonat,  személyvonat
Mezőkövesd[107] Mezőkövesd Hatvan–Miskolc–Szerencs–Sátoraljaújhely-vasútvonal  InterCity,  sebesvonat,  expresszvonat,  személyvonat
Mezőpeterd[108] Mezőpeterd Püspökladány–Biharkeresztes-vasútvonal  EuroCity,  InterCity,  személyvonat
Mezőtúr[109] Mezőtúr 1858. október 25.[110] Szolnok–Békéscsaba–Lőkösháza-vasútvonal
Mezőtúr–Orosháza–Mezőhegyes–Battonya-vasútvonal
 InterCity,  gyorsvonat,  személyvonat
Miskolc-Tiszai[111] Miskolc 1859. május 24.[112] Hatvan–Miskolc–Szerencs–Sátoraljaújhely-vasútvonal
Tiszaújváros–Nyékládháza-vasútvonal
Miskolc–Hidasnémeti-vasútvonal
Miskolc–Bánréve–Ózd-vasútvonal
 InterCity,  gyorsvonat,  sebesvonat,
 expresszvonat,  személyvonat
Murony[113] Murony Szolnok–Békéscsaba–Lőkösháza-vasútvonal
Murony–Békés-vasútvonal
 InterCity,  gyorsvonat,  személyvonat
Mátészalka[114] Mátészalka 1905. szeptember 27.[115] Debrecen–Nyírbátor–Mátészalka-vasútvonal
Mátészalka–Záhony-vasútvonal
Nyíregyháza–Mátészalka–Zajta-vasútvonal
Mátészalka–Csenger-vasútvonal
Mátészalka–Nagykároly-vasútvonal
 InterCity,  sebesvonat,  személyvonat
Nagykanizsa[116] Nagykanizsa 1860. április 24.[117] Szombathely–Nagykanizsa-vasútvonal
Székesfehérvár–Gyékényes-vasútvonal
 InterCity,  gyorsvonat,  sebesvonat,
 expresszvonat,  személyvonat
Nagykőrös[118] Nagykőrös 1853. szeptember 3.[119] Cegléd–Szeged-vasútvonal  InterCity,  gyorsvonat,  expresszvonat,  személyvonat
Nagylapos[120] Gyomaendrőd 1907. december 20.[121] Szolnok–Békéscsaba–Lőkösháza-vasútvonal  InterCity,  gyorsvonat,  személyvonat
Nagyrécse[122] Nagyrécse Székesfehérvár–Gyékényes-vasútvonal  InterCity,  személyvonat
Nagysimonyi[123] Nagysimonyi Székesfehérvár–Szombathely-vasútvonal  InterCity,  személyvonat
Novajidrány[124] Novajidrány Miskolc–Hidasnémeti-vasútvonal  InterCity,  személyvonat
Nyékládháza[125] Nyékládháza Hatvan–Miskolc–Szerencs–Sátoraljaújhely-vasútvonal
Tiszaújváros–Nyékládháza-vasútvonal
 InterCity,  sebesvonat,  expresszvonat,  személyvonat
Nyíradony[126] Nyíradony Debrecen–Nyírbátor–Mátészalka-vasútvonal
Nagykálló–Nyíradony-vasútvonal
 InterCity,  sebesvonat,  személyvonat
Nyírbátor[127] Nyírbátor Debrecen–Nyírbátor–Mátészalka-vasútvonal
Nyíregyháza–Mátészalka–Zajta-vasútvonal
 InterCity,  sebesvonat,  személyvonat
Nyíregyháza[128] Nyíregyháza Szolnok–Debrecen–Nyíregyháza–Záhony-vasútvonal
Szerencs–Nyíregyháza-vasútvonal
Nyíregyháza–Mátészalka–Zajta-vasútvonal
Nyíregyháza–Vásárosnamény-vasútvonal
Ohat-Pusztakócs–Nyíregyháza-vasútvonal
 EuroCity,  InterCity,  gyorsvonat,
 sebesvonat,  expresszvonat,  személyvonat
Olaszliszka-Tolcsva[129] Vámosújfalu Hatvan–Miskolc–Szerencs–Sátoraljaújhely-vasútvonal  InterCity,  expresszvonat,  személyvonat
Ostffyasszonyfa[130] Sárvár Székesfehérvár–Szombathely-vasútvonal  InterCity,  személyvonat
Őriszentpéter[131] Őriszentpéter 2000. december 15.[132] Bajánsenye–Zalaegerszeg–Ukk–Boba-vasútvonal  InterCity,  gyorsvonat,  személyvonat
Öskü[133] Öskü Székesfehérvár–Szombathely-vasútvonal  InterCity,  személyvonat
Ötvöskónyi[134] Ötvöskónyi Dombóvár–Gyékényes-vasútvonal  InterCity,  személyvonat
Pécs[135] Pécs Pusztaszabolcs–Pécs-vasútvonal
Gyékényes–Pécs-vasútvonal
Pécs–Bátaszék-vasútvonal
Pécs–Villány–Magyarbóly-vasútvonal
 InterCity,  InterRégió,  személyvonat
Pétfürdő[136] Pétfürdő Székesfehérvár–Szombathely-vasútvonal  InterCity,  személyvonat
Pincehely[137] Pincehely Pusztaszabolcs–Pécs-vasútvonal  InterCity,  személyvonat
Porpác[138] Bögöt 1871. október 1.[139] Hegyeshalom–Szombathely-vasútvonal
Székesfehérvár–Szombathely-vasútvonal
 InterCity,  személyvonat
Püspökladány[140] Püspökladány 1857. november 23.[141] Szolnok–Debrecen–Nyíregyháza–Záhony-vasútvonal
Püspökladány–Biharkeresztes-vasútvonal
Békéscsaba–Kötegyán–Vésztő–Püspökladány-vasútvonal
 EuroCity,  InterCity,  gyorsvonat,
 sebesvonat,  expresszvonat,  személyvonat
Rátót[142] Rátót Szombathely–Szentgotthárd-vasútvonal  InterCity,  személyvonat
Répcelak[143] Répcelak 1891. november 9.[144] Hegyeshalom–Szombathely-vasútvonal  InterCity,  személyvonat
Sáp[145] Sáp Püspökladány–Biharkeresztes-vasútvonal  EuroCity,  InterCity,  személyvonat
Sárbogárd[146] Sárbogárd Pusztaszabolcs–Pécs-vasútvonal
Sárbogárd–Székesfehérvár-vasútvonal
Sárbogárd–Bátaszék-vasútvonal
 InterCity,  InterRégió,  személyvonat
Sárospatak[147] Sárospatak Hatvan–Miskolc–Szerencs–Sátoraljaújhely-vasútvonal  InterCity,  expresszvonat,  személyvonat
Sárvár[148] Sárvár 1871. október 1.[149] Székesfehérvár–Szombathely-vasútvonal  InterCity,  gyorsvonat,  sebesvonat,  személyvonat
Sásd[150] Sásd Pusztaszabolcs–Pécs-vasútvonal
Dombóvár–Komló-vasútvonal
 InterCity,  InterRégió,  személyvonat
Sátoraljaújhely[151] Sátoraljaújhely Hatvan–Miskolc–Szerencs–Sátoraljaújhely-vasútvonal  InterCity,  expresszvonat,  személyvonat
Sávoly[152] Sávoly Székesfehérvár–Gyékényes-vasútvonal  InterCity,  személyvonat
Simontornya[153] Simontornya Pusztaszabolcs–Pécs-vasútvonal  InterCity,  személyvonat
Siófok[154] Siófok 1861. április 1.[155] Székesfehérvár–Gyékényes-vasútvonal
Kaposvár–Siófok-vasútvonal
 InterCity,  gyorsvonat,  sebesvonat,
 expresszvonat,  személyvonat
Somlóvásárhely[156] Somlóvásárhely Székesfehérvár–Szombathely-vasútvonal  InterCity,  személyvonat
Somogyszob[157] Somogyszob Somogyszob–Balatonszentgyörgy-vasútvonal
Nagyatád–Somogyszob-vasútvonal
Dombóvár–Gyékényes-vasútvonal
 InterCity,  személyvonat
Sopron[158] Sopron 1876. január 3.[159] Győr–Sopron-vasútvonal
Sopron–Szombathely-vasútvonal
 InterCity,  személyvonat
Szatymaz[160] Szatymaz Cegléd–Szeged-vasútvonal  InterCity,  gyorsvonat,  expresszvonat,  személyvonat
Szeged[161] Szeged 1854. március 4.[162] Szeged–Békéscsaba-vasútvonal
Szeged–Szabadka-vasútvonal
Cegléd–Szeged-vasútvonal
 InterCity,  gyorsvonat,  expresszvonat,  személyvonat
Székesfehérvár[163] Székesfehérvár 1860. június 1.[164] Székesfehérvár–Komárom-vasútvonal
Bicske–Székesfehérvár-vasútvonal
Székesfehérvár–Szombathely-vasútvonal
Székesfehérvár–Tapolca-vasútvonal
Budapest–Székesfehérvár-vasútvonal
Székesfehérvár–Gyékényes-vasútvonal
Pusztaszabolcs–Székesfehérvár-vasútvonal
Sárbogárd–Székesfehérvár-vasútvonal
 InterCity,  gyorsvonat,  sebesvonat,
 expresszvonat,  személyvonat
Szentgotthárd[165] Szentgotthárd 1872. szeptember 1.[166] Szombathely–Szentgotthárd-vasútvonal  InterCity,  személyvonat
Szentlőrinc[167] Szentlőrinc Pusztaszabolcs–Pécs-vasútvonal
Gyékényes–Pécs-vasútvonal
Sellye–Szentlőrinc-vasútvonal
 InterCity,  InterRégió,  személyvonat
Szerencs[168] Szerencs Hatvan–Miskolc–Szerencs–Sátoraljaújhely-vasútvonal
Szerencs–Hidasnémeti-vasútvonal
Szerencs–Nyíregyháza-vasútvonal
 InterCity,  gyorsvonat,  sebesvonat,
 expresszvonat,  személyvonat
Szikszó-Vásártér[169] Szikszó Miskolc–Hidasnémeti-vasútvonal  InterCity,  személyvonat
Szolnok[170] Szolnok 1847. szeptember 1.[171] Hatvan–Szolnok-vasútvonal
Vámosgyörk–Újszász–Szolnok-vasútvonal
Budapest–Cegléd–Szolnok-vasútvonal
Szolnok–Debrecen–Nyíregyháza–Záhony-vasútvonal
Budapest–Újszász–Szolnok-vasútvonal
Szolnok–Békéscsaba–Lőkösháza-vasútvonal
Szolnok–Hódmezővásárhely–Makó-vasútvonal
Szolnok–Kecskemét-vasútvonal
 EuroCity,  InterCity,  gyorsvonat,
 sebesvonat,  expresszvonat,  személyvonat
Szombathely[172] Szombathely 1865. szeptember 20.[173] Sopron–Szombathely-vasútvonal
Hegyeshalom–Szombathely-vasútvonal
Szombathely–Nagykanizsa-vasútvonal
Szombathely–Kőszeg-vasútvonal
Székesfehérvár–Szombathely-vasútvonal
Szombathely–Szentgotthárd-vasútvonal
 InterCity,  gyorsvonat,  sebesvonat,  személyvonat
Szombathely-Szőlős[174] Szombathely Szombathely–Szentgotthárd-vasútvonal  InterCity,  személyvonat
Tata[175] Tata 1884. július 15.[176] Budapest–Hegyeshalom–Rajka-vasútvonal  InterCity,  gyorsvonat,  személyvonat
Tatabánya[177] Tatabánya 1884. július 15.[178] Budapest–Hegyeshalom–Rajka-vasútvonal
Tatabánya–Oroszlány-vasútvonal
Tatabánya–Pápa-vasútvonal
 Railjet Xpress,  EuroCity,  EuroNight,
 InterCity,  gyorsvonat,  személyvonat
Tokaj[179] Tokaj Szerencs–Nyíregyháza-vasútvonal  InterCity,  gyorsvonat,  sebesvonat,  személyvonat
Törökszentmiklós[180] Törökszentmiklós Szolnok–Debrecen–Nyíregyháza–Záhony-vasútvonal  EuroCity,  InterCity,  gyorsvonat,
 sebesvonat,  expresszvonat,  személyvonat
Ukk[181] Ukk Bajánsenye–Zalaegerszeg–Ukk–Boba-vasútvonal
Balatonszentgyörgy–Tapolca–Ukk-vasútvonal
 InterCity,  gyorsvonat,  személyvonat
Várpalota[182] Várpalota 1872. augusztus 9.[183] Székesfehérvár–Szombathely-vasútvonal  InterCity,  személyvonat
Vép[184] Vép 1871. október 1.[185] Hegyeshalom–Szombathely-vasútvonal
Székesfehérvár–Szombathely-vasútvonal
 InterCity,  személyvonat
Veszprém[186] Veszprém 1872. augusztus 9.[187] Győr–Veszprém-vasútvonal
Székesfehérvár–Szombathely-vasútvonal
Lepsény–Veszprém-vasútvonal
 InterCity,  személyvonat
Vörs[188] Vörs Székesfehérvár–Gyékényes-vasútvonal  InterCity,  személyvonat
Záhony[189] Záhony Szolnok–Debrecen–Nyíregyháza–Záhony-vasútvonal
Mátészalka–Záhony-vasútvonal
 EuroCity,  InterCity,  gyorsvonat,
 sebesvonat,  expresszvonat,  személyvonat
Zalabér-Batyk[190] Batyk Zalabér-Batyk–Zalaszentgrót-vasútvonal
Bajánsenye–Zalaegerszeg–Ukk–Boba-vasútvonal
 InterCity,  személyvonat
Zalaegerszeg[191] Zalaegerszeg Rédics–Zalaegerszeg-vasútvonal
Bajánsenye–Zalaegerszeg–Ukk–Boba-vasútvonal
 InterCity,  gyorsvonat,  személyvonat
Zalakomár[192] Zalakomár 1861. április 1.[193] Székesfehérvár–Gyékényes-vasútvonal  InterCity,  személyvonat
Zalalövő[194] Zalalövő 1906. december 24.[195] Körmend–Zalalövő-vasútvonal
Bajánsenye–Zalaegerszeg–Ukk–Boba-vasútvonal
 InterCity,  gyorsvonat,  személyvonat
Zalaszentiván[196] Zalaszentiván Szombathely–Nagykanizsa-vasútvonal
Bajánsenye–Zalaegerszeg–Ukk–Boba-vasútvonal
 InterCity,  gyorsvonat,  személyvonat
Zalaszentjakab[197] Zalaszentjakab Székesfehérvár–Gyékényes-vasútvonal  InterCity,  személyvonat
Zamárdi[198] Zamárdi Székesfehérvár–Gyékényes-vasútvonal  InterCity,  gyorsvonat,  sebesvonat,
 expresszvonat,  személyvonat
Zugló[199] Budapest, XIV. kerület Budapest–Cegléd–Szolnok-vasútvonal
Budapest–Lajosmizse–Kecskemét-vasútvonal
 InterCity,  gyorsvonat,  sebesvonat,  személyvonat

Jegyzetek

  1. a b Húsz éve indult el az első InterCity. hvg.hu, 2011. május 31. (Hozzáférés: 2021. január 20.)
  2. Marján Miklós (1992). „InterCity közlekedés Nyíregyházára” (PDF). Sinek Világa, Budapest XXXV. (137.), 233–234. o, Kiadó: MÁV Vezérigazgatóság Építési és Pályafenntartási Főosztálya. ISSN 0139-3618. (Hozzáférés: 2021. január 13.)  
  3. InterCityRapid (2001-2007). (Hozzáférés: 2021. január 13.)
  4. Ajka. utas.hu. Közlekedéstudományi Intézet. (Hozzáférés: 2021. január 13.)
  5. Ajka. Magyarország vasútállomásai és vasúti megállóhelyei. vasutallomasok.hu
  6. Alsórönök. utas.hu. Közlekedéstudományi Intézet. (Hozzáférés: 2021. január 13.)
  7. Balatonberény. utas.hu. Közlekedéstudományi Intézet. (Hozzáférés: 2021. január 13.)
  8. Balatonboglár. utas.hu. Közlekedéstudományi Intézet. (Hozzáférés: 2021. január 13.)
  9. Balatonboglár. Magyarország vasútállomásai és vasúti megállóhelyei. vasutallomasok.hu
  10. Balatonfenyves. utas.hu. Közlekedéstudományi Intézet. (Hozzáférés: 2021. január 13.)
  11. Balatonföldvár. utas.hu. Közlekedéstudományi Intézet. (Hozzáférés: 2021. január 13.)
  12. Balatonlelle. utas.hu. Közlekedéstudományi Intézet. (Hozzáférés: 2021. január 13.)
  13. Balatonlelle. Magyarország vasútállomásai és vasúti megállóhelyei. vasutallomasok.hu
  14. Balatonmáriafürdő. utas.hu. Közlekedéstudományi Intézet. (Hozzáférés: 2021. január 13.)
  15. Balatonszemes. utas.hu. Közlekedéstudományi Intézet. (Hozzáférés: 2021. január 13.)
  16. Balatonszentgyörgy. utas.hu. Közlekedéstudományi Intézet. (Hozzáférés: 2021. január 13.)
  17. Balatonszentgyörgy. Magyarország vasútállomásai és vasúti megállóhelyei. vasutallomasok.hu
  18. Balatonszárszó. utas.hu. Közlekedéstudományi Intézet. (Hozzáférés: 2021. január 13.)
  19. Beleg. utas.hu. Közlekedéstudományi Intézet. (Hozzáférés: 2021. január 13.)
  20. Berettyóújfalu. utas.hu. Közlekedéstudományi Intézet. (Hozzáférés: 2021. január 13.)
  21. Biharkeresztes. utas.hu. Közlekedéstudományi Intézet. (Hozzáférés: 2021. január 13.)
  22. Boba. utas.hu. Közlekedéstudományi Intézet. (Hozzáférés: 2021. január 13.)
  23. Boba. Magyarország vasútállomásai és vasúti megállóhelyei. vasutallomasok.hu
  24. Bodrogkeresztúr. utas.hu. Közlekedéstudományi Intézet. (Hozzáférés: 2021. január 13.)
  25. Bodrogolaszi. utas.hu. Közlekedéstudományi Intézet. (Hozzáférés: 2021. január 13.)
  26. Bolhás. utas.hu. Közlekedéstudományi Intézet. (Hozzáférés: 2021. január 13.)
  27. Báránd. utas.hu. Közlekedéstudományi Intézet. (Hozzáférés: 2021. január 13.)
  28. Békéscsaba. utas.hu. Közlekedéstudományi Intézet. (Hozzáférés: 2021. január 13.)
  29. Budapest-Déli. utas.hu. Közlekedéstudományi Intézet. (Hozzáférés: 2021. január 13.)
  30. Dobos Sándor: Déli pályaudvar – 150 éve járunk oda (1861). 24.hu, 2011. március 20. (Hozzáférés: 2021. március 21.)
  31. Budapest-Kelenföld. utas.hu. Közlekedéstudományi Intézet. (Hozzáférés: 2021. január 13.)
  32. Budapest-Kelenföld. Magyarország vasútállomásai és vasúti megállóhelyei. vasutallomasok.hu
  33. Budapest-Keleti. utas.hu. Közlekedéstudományi Intézet. (Hozzáférés: 2021. január 13.)
  34. Budapest-Keleti. Magyarország vasútállomásai és vasúti megállóhelyei. vasutallomasok.hu
  35. Budapest-Nyugati. utas.hu. Közlekedéstudományi Intézet. (Hozzáférés: 2021. január 13.)
  36. Tarján M. Tamás: 1877. október 28. | A Nyugati pályaudvar megnyitása. rubicon.hu. (Hozzáférés: 2021. január 13.)
  37. Cegléd. utas.hu. Közlekedéstudományi Intézet. (Hozzáférés: 2021. január 13.)
  38. Vasútállomás. Helyi Értéktár. Ceglédi Városi Könyvtár. (Hozzáférés: 2021. január 13.)
  39. Celldömölk. utas.hu. Közlekedéstudományi Intézet. (Hozzáférés: 2021. január 13.)
  40. Celldömölk. Magyarország vasútállomásai és vasúti megállóhelyei. vasutallomasok.hu. (Hozzáférés: 2021. január 13.)
  41. Csorna. utas.hu. Közlekedéstudományi Intézet. (Hozzáférés: 2021. január 13.)
  42. Csorna. Magyarország vasútállomásai és vasúti megállóhelyei. vasutallomasok.hu. (Hozzáférés: 2021. január 13.)
  43. Csurgó. utas.hu. Közlekedéstudományi Intézet. (Hozzáférés: 2021. január 13.)
  44. Csákánydoroszló. utas.hu. Közlekedéstudományi Intézet. (Hozzáférés: 2021. január 13.)
  45. Csákánydoroszló. Magyarország vasútállomásai és vasúti megállóhelyei. vasutallomasok.hu. (Hozzáférés: 2021. január 13.)
  46. Csárdaszállás. utas.hu. Közlekedéstudományi Intézet. (Hozzáférés: 2021. január 13.)
  47. Debrecen. utas.hu. Közlekedéstudományi Intézet. (Hozzáférés: 2021. január 13.)
  48. Vasúttörténet. Karacs Ferenc Múzeum Tagintézmény. (Hozzáférés: 2021. január 13.)
  49. Devecser. utas.hu. Közlekedéstudományi Intézet. (Hozzáférés: 2021. január 13.)
  50. Devecser. Magyarország vasútállomásai és vasúti megállóhelyei. vasutallomasok.hu. (Hozzáférés: 2021. január 13.)
  51. Dombóvár. utas.hu. Közlekedéstudományi Intézet. (Hozzáférés: 2021. január 13.)
  52. Élet Óban. iho.hu, 2016. szeptember 4. (Hozzáférés: 2021. január 13.)
  53. Egyházasrádóc. utas.hu. Közlekedéstudományi Intézet. (Hozzáférés: 2021. január 13.)
  54. Erdőbénye. utas.hu. Közlekedéstudományi Intézet. (Hozzáférés: 2021. január 13.)
  55. Ferihegy. utas.hu. Közlekedéstudományi Intézet. (Hozzáférés: 2021. január 14.)
  56. Ferihegy. Magyarország vasútállomásai és vasúti megállóhelyei. vasutallomasok.hu. (Hozzáférés: 2021. január 14.)
  57. Fertőszentmiklós. utas.hu. Közlekedéstudományi Intézet. (Hozzáférés: 2021. január 14.)
  58. Fertőszentmiklós. Magyarország vasútállomásai és vasúti megállóhelyei. vasutallomasok.hu. (Hozzáférés: 2021. január 14.)
  59. Fonyód. utas.hu. Közlekedéstudományi Intézet. (Hozzáférés: 2021. január 14.)
  60. Forró-Encs. utas.hu. Közlekedéstudományi Intézet. (Hozzáférés: 2021. január 14.)
  61. Füzesabony. utas.hu. Közlekedéstudományi Intézet. (Hozzáférés: 2021. január 14.)
  62. Gyoma. utas.hu. Közlekedéstudományi Intézet. (Hozzáférés: 2021. január 14.)
  63. A gyomai vasút építése. Gyomaendrőd története. Gyomaendrőd Város Önkormányzata. (Hozzáférés: 2021. január 14.)
  64. Gyékényes. utas.hu. Közlekedéstudományi Intézet. (Hozzáférés: 2021. január 14.)
  65. Győr. utas.hu. Közlekedéstudományi Intézet. (Hozzáférés: 2021. január 14.)
  66. Győr. Magyarország vasútállomásai és vasúti megállóhelyei. vasutallomasok.hu. (Hozzáférés: 2021. január 14.)
  67. Hajdúszoboszló. utas.hu. Közlekedéstudományi Intézet. (Hozzáférés: 2021. január 14.)
  68. Hajmáskér. utas.hu. Közlekedéstudományi Intézet. (Hozzáférés: 2021. január 14.)
  69. Hajmáskér. Magyarország vasútállomásai és vasúti megállóhelyei. vasutallomasok.hu. (Hozzáférés: 2021. január 14.)
  70. Halmaj. utas.hu. Közlekedéstudományi Intézet. (Hozzáférés: 2021. január 14.)
  71. Haris. utas.hu. Közlekedéstudományi Intézet. (Hozzáférés: 2021. január 14.)
  72. Hatvan. utas.hu. Közlekedéstudományi Intézet. (Hozzáférés: 2021. január 16.)
  73. Hatvan. Magyarország vasútállomásai és vasúti megállóhelyei. vasutallomasok.hu. (Hozzáférés: 2021. január 16.)
  74. Hidasnémeti. utas.hu. Közlekedéstudományi Intézet. (Hozzáférés: 2021. január 14.)
  75. Horvátnádalja. utas.hu. Közlekedéstudományi Intézet. (Hozzáférés: 2021. január 14.)
  76. Ináncs. utas.hu. Közlekedéstudományi Intézet. (Hozzáférés: 2021. január 14.)
  77. Ják-Balogunyom. utas.hu. Közlekedéstudományi Intézet. (Hozzáférés: 2021. január 15.)
  78. Ják-Balogunyom. Magyarország vasútállomásai és vasúti megállóhelyei. vasutallomasok.hu. (Hozzáférés: 2021. január 15.)
  79. Jákó-Nagybajom. utas.hu. Közlekedéstudományi Intézet. (Hozzáférés: 2021. január 15.)
  80. Kaposvár. utas.hu. Közlekedéstudományi Intézet. (Hozzáférés: 2021. január 15.)
  81. Kapuvár. utas.hu. Közlekedéstudományi Intézet. (Hozzáférés: 2021. január 15.)
  82. Kapuvár. Magyarország vasútállomásai és vasúti megállóhelyei. vasutallomasok.hu. (Hozzáférés: 2021. január 15.)
  83. Karakószörcsök. utas.hu. Közlekedéstudományi Intézet. (Hozzáférés: 2021. január 15.)
  84. Kecskemét. utas.hu. Közlekedéstudományi Intézet. (Hozzáférés: 2021. január 15.)
  85. Kecskemét. Magyarország vasútállomásai és vasúti megállóhelyei. vasutallomasok.hu. (Hozzáférés: 2021. január 15.)
  86. A tanyafejlődés évszázada. Száz Magyar Falu. Arcanum. (Hozzáférés: 2021. január 15.)
  87. Kemenesmihályfa. utas.hu. Közlekedéstudományi Intézet. (Hozzáférés: 2021. január 15.)
  88. Keszthely. utas.hu. Közlekedéstudományi Intézet. (Hozzáférés: 2021. január 15.)
  89. Keszthely. Magyarország vasútállomásai és vasúti megállóhelyei. vasutallomasok.hu. (Hozzáférés: 2021. január 15.)
  90. Kiskorpád. utas.hu. Közlekedéstudományi Intézet. (Hozzáférés: 2021. január 15.)
  91. Kiskunfélegyháza. utas.hu. Közlekedéstudományi Intézet. (Hozzáférés: 2021. január 15.)
  92. Kistelek. utas.hu. Közlekedéstudományi Intézet. (Hozzáférés: 2021. január 15.)
  93. Kisvárda. utas.hu. Közlekedéstudományi Intézet. (Hozzáférés: 2021. január 15.)
  94. Komárom. utas.hu. Közlekedéstudományi Intézet. (Hozzáférés: 2021. január 15.)
  95. Komárom. Magyarország vasútállomásai és vasúti megállóhelyei. vasutallomasok.hu. (Hozzáférés: 2021. január 15.)
  96. Kutas. utas.hu. Közlekedéstudományi Intézet. (Hozzáférés: 2021. január 15.)
  97. Kétegyháza. utas.hu. Közlekedéstudományi Intézet. (Hozzáférés: 2021. január 15.)
  98. Kétpó. utas.hu. Közlekedéstudományi Intézet. (Hozzáférés: 2021. január 15.)
  99. Körmend. utas.hu. Közlekedéstudományi Intézet. (Hozzáférés: 2021. január 15.)
  100. Körmend. Magyarország vasútállomásai és vasúti megállóhelyei. vasutallomasok.hu. (Hozzáférés: 2021. január 15.)
  101. Kőbánya-Kispest. utas.hu. Közlekedéstudományi Intézet. (Hozzáférés: 2021. január 15.)
  102. Domonkos Csaba: 40 év után átépül a KÖKI. PestBuda, 2020. február 20. (Hozzáférés: 2021. január 15.)
  103. Lepsény. utas.hu. Közlekedéstudományi Intézet. (Hozzáférés: 2021. január 16.)
  104. Lepsény. Magyarország vasútállomásai és vasúti megállóhelyei. vasutallomasok.hu. (Hozzáférés: 2021. január 16.)
  105. Lőkösháza. utas.hu. Közlekedéstudományi Intézet. (Hozzáférés: 2021. január 16.)
  106. Mezőberény. utas.hu. Közlekedéstudományi Intézet. (Hozzáférés: 2021. január 16.)
  107. Mezőkövesd. utas.hu. Közlekedéstudományi Intézet. (Hozzáférés: 2021. január 16.)
  108. Mezőpeterd. utas.hu. Közlekedéstudományi Intézet. (Hozzáférés: 2021. január 16.)
  109. Mezőtúr. utas.hu. Közlekedéstudományi Intézet. (Hozzáférés: 2021. január 16.)
  110. Mezőtúr. Magyarország vasútállomásai és vasúti megállóhelyei. vasutallomasok.hu. (Hozzáférés: 2021. január 16.)
  111. Miskolc-Tiszai. utas.hu. Közlekedéstudományi Intézet. (Hozzáférés: 2021. január 16.)
  112. A városi közlekedés előtörténete. Villamosközlekedés története. MVK. (Hozzáférés: 2021. január 16.)
  113. Murony. utas.hu. Közlekedéstudományi Intézet. (Hozzáférés: 2021. január 16.)
  114. Mátészalka. utas.hu. Közlekedéstudományi Intézet. (Hozzáférés: 2021. január 16.)
  115. Vaspályával keretbe foglalt tájon. iho.hu, 2015. január 4. (Hozzáférés: 2021. január 16.)
  116. Nagykanizsa. utas.hu. Közlekedéstudományi Intézet. (Hozzáférés: 2021. január 16.)
  117. Nagykanizsa. Magyarország vasútállomásai és vasúti megállóhelyei. vasutallomasok.hu. (Hozzáférés: 2021. január 16.)
  118. Nagykőrös. utas.hu. Közlekedéstudományi Intézet. (Hozzáférés: 2021. január 16.)
  119. Nagykőrös. Magyarország vasútállomásai és vasúti megállóhelyei. vasutallomasok.hu. (Hozzáférés: 2021. január 16.)
  120. Nagylapos. utas.hu. Közlekedéstudományi Intézet. (Hozzáférés: 2021. január 16.)
  121. Nagylapos. Magyarország vasútállomásai és vasúti megállóhelyei. vasutallomasok.hu. (Hozzáférés: 2021. január 16.)
  122. Nagyrécse. utas.hu. Közlekedéstudományi Intézet. (Hozzáférés: 2021. január 16.)
  123. Nagysimonyi. utas.hu. Közlekedéstudományi Intézet. (Hozzáférés: 2021. január 16.)
  124. Novajidrány. utas.hu. Közlekedéstudományi Intézet. (Hozzáférés: 2021. január 16.)
  125. Nyékládháza. utas.hu. Közlekedéstudományi Intézet. (Hozzáférés: 2021. január 16.)
  126. Nyíradony. utas.hu. Közlekedéstudományi Intézet. (Hozzáférés: 2021. január 16.)
  127. Nyírbátor. utas.hu. Közlekedéstudományi Intézet. (Hozzáférés: 2021. január 16.)
  128. Nyíregyháza. utas.hu. Közlekedéstudományi Intézet. (Hozzáférés: 2021. január 16.)
  129. Olaszliszka-Tolcsva. utas.hu. Közlekedéstudományi Intézet. (Hozzáférés: 2021. január 16.)
  130. Ostffyasszonyfa. utas.hu. Közlekedéstudományi Intézet. (Hozzáférés: 2021. január 16.)
  131. Őriszentpéter. utas.hu. Közlekedéstudományi Intézet. (Hozzáférés: 2021. január 17.)
  132. Őriszentpéter. Magyarország vasútállomásai és vasúti megállóhelyei. vasutallomasok.hu. (Hozzáférés: 2021. január 17.)
  133. Öskü. utas.hu. Közlekedéstudományi Intézet. (Hozzáférés: 2021. január 16.)
  134. Ötvöskónyi. utas.hu. Közlekedéstudományi Intézet. (Hozzáférés: 2021. január 16.)
  135. Pécs. utas.hu. Közlekedéstudományi Intézet. (Hozzáférés: 2021. január 16.)
  136. Pétfürdő. utas.hu. Közlekedéstudományi Intézet. (Hozzáférés: 2021. január 16.)
  137. Pincehely. utas.hu. Közlekedéstudományi Intézet. (Hozzáférés: 2021. január 16.)
  138. Porpác. utas.hu. Közlekedéstudományi Intézet. (Hozzáférés: 2021. január 16.)
  139. Porpác. Magyarország vasútállomásai és vasúti megállóhelyei. vasutallomasok.hu. (Hozzáférés: 2021. január 16.)
  140. Püspökladány. utas.hu. Közlekedéstudományi Intézet. (Hozzáférés: 2021. január 17.)
  141. Vissza az idő „vas útján”… avagy virtuális séta Püspökladány egykori vasúti csarnokában. Püspökladány anno, 2018. április 18. (Hozzáférés: 2021. január 17.)
  142. Rátót. utas.hu. Közlekedéstudományi Intézet. (Hozzáférés: 2021. január 17.)
  143. Répcelak. utas.hu. Közlekedéstudományi Intézet. (Hozzáférés: 2021. január 17.)
  144. Répcelak. Magyarország vasútállomásai és vasúti megállóhelyei. vasutallomasok.hu. (Hozzáférés: 2021. január 17.)
  145. Sáp. utas.hu. Közlekedéstudományi Intézet. (Hozzáférés: 2021. január 17.)
  146. Sárbogárd. utas.hu. Közlekedéstudományi Intézet. (Hozzáférés: 2021. január 17.)
  147. Sárospatak. utas.hu. Közlekedéstudományi Intézet. (Hozzáférés: 2021. január 17.)
  148. Sárvár. utas.hu. Közlekedéstudományi Intézet. (Hozzáférés: 2021. január 17.)
  149. Sárvár. Magyarország vasútállomásai és vasúti megállóhelyei. vasutallomasok.hu. (Hozzáférés: 2021. január 17.)
  150. Sásd. utas.hu. Közlekedéstudományi Intézet. (Hozzáférés: 2021. január 17.)
  151. Sátoraljaújhely. utas.hu. Közlekedéstudományi Intézet. (Hozzáférés: 2021. január 17.)
  152. Sávoly. utas.hu. Közlekedéstudományi Intézet. (Hozzáférés: 2021. január 17.)
  153. Simontornya. utas.hu. Közlekedéstudományi Intézet. (Hozzáférés: 2021. január 17.)
  154. Siófok. utas.hu. Közlekedéstudományi Intézet. (Hozzáférés: 2021. január 17.)
  155. Siófok. Magyarország vasútállomásai és vasúti megállóhelyei. vasutallomasok.hu. (Hozzáférés: 2021. január 17.)
  156. Somlóvásárhely. utas.hu. Közlekedéstudományi Intézet. (Hozzáférés: 2021. január 17.)
  157. Somogyszob. utas.hu. Közlekedéstudományi Intézet. (Hozzáférés: 2021. január 17.)
  158. Sopron. utas.hu. Közlekedéstudományi Intézet. (Hozzáférés: 2021. január 17.)
  159. Sopron. Magyarország vasútállomásai és vasúti megállóhelyei. vasutallomasok.hu. (Hozzáférés: 2021. január 17.)
  160. Szatymaz. utas.hu. Közlekedéstudományi Intézet. (Hozzáférés: 2021. január 17.)
  161. Szeged. utas.hu. Közlekedéstudományi Intézet. (Hozzáférés: 2021. január 17.)
  162. Nikolényi Gábor Viktor: Múltidéző 30. rész: 165 éve érte el a vasút Szegedet. Szeged Ma, 2019. március 4. (Hozzáférés: 2021. január 17.)
  163. Székesfehérvár. utas.hu. Közlekedéstudományi Intézet. (Hozzáférés: 2021. január 17.)
  164. Székesfehérvár. Magyarország vasútállomásai és vasúti megállóhelyei. vasutallomasok.hu. (Hozzáférés: 2021. január 17.)
  165. Szentgotthárd. utas.hu. Közlekedéstudományi Intézet. (Hozzáférés: 2021. január 17.)
  166. Szentgotthárd. Magyarország vasútállomásai és vasúti megállóhelyei. vasutallomasok.hu. (Hozzáférés: 2021. január 17.)
  167. Szentlőrinc. utas.hu. Közlekedéstudományi Intézet. (Hozzáférés: 2021. január 17.)
  168. Szerencs. utas.hu. Közlekedéstudományi Intézet. (Hozzáférés: 2021. január 17.)
  169. Szikszó-Vásártér. utas.hu. Közlekedéstudományi Intézet. (Hozzáférés: 2021. január 17.)
  170. Szolnok. utas.hu. Közlekedéstudományi Intézet. (Hozzáférés: 2021. január 17.)
  171. Szolnok. Magyarország vasútállomásai és vasúti megállóhelyei. vasutallomasok.hu. (Hozzáférés: 2021. január 17.)
  172. Szombathely. utas.hu. Közlekedéstudományi Intézet. (Hozzáférés: 2021. január 17.)
  173. Szombathely. Magyarország vasútállomásai és vasúti megállóhelyei. vasutallomasok.hu. (Hozzáférés: 2021. január 17.)
  174. Szombathely-Szőlős. utas.hu. Közlekedéstudományi Intézet. (Hozzáférés: 2021. január 17.)
  175. Tata. utas.hu. Közlekedéstudományi Intézet. (Hozzáférés: 2021. január 17.)
  176. Tata. Magyarország vasútállomásai és vasúti megállóhelyei. vasutallomasok.hu. (Hozzáférés: 2021. január 17.)
  177. Tatabánya. utas.hu. Közlekedéstudományi Intézet. (Hozzáférés: 2021. január 17.)
  178. Tatabánya. Magyarország vasútállomásai és vasúti megállóhelyei. vasutallomasok.hu. (Hozzáférés: 2021. január 17.)
  179. Tokaj. utas.hu. Közlekedéstudományi Intézet. (Hozzáférés: 2021. január 17.)
  180. Törökszentmiklós. utas.hu. Közlekedéstudományi Intézet. (Hozzáférés: 2021. január 17.)
  181. Ukk. utas.hu. Közlekedéstudományi Intézet. (Hozzáférés: 2021. január 17.)
  182. Várpalota. utas.hu. Közlekedéstudományi Intézet. (Hozzáférés: 2021. január 17.)
  183. Várpalota. Magyarország vasútállomásai és vasúti megállóhelyei. vasutallomasok.hu. (Hozzáférés: 2021. január 17.)
  184. Vép. utas.hu. Közlekedéstudományi Intézet. (Hozzáférés: 2021. január 17.)
  185. Vép. Magyarország vasútállomásai és vasúti megállóhelyei. vasutallomasok.hu. (Hozzáférés: 2021. január 17.)
  186. Veszprém. utas.hu. Közlekedéstudományi Intézet. (Hozzáférés: 2021. január 17.)
  187. Veszprém. Magyarország vasútállomásai és vasúti megállóhelyei. vasutallomasok.hu. (Hozzáférés: 2021. január 17.)
  188. Vörs. utas.hu. Közlekedéstudományi Intézet. (Hozzáférés: 2021. január 17.)
  189. Záhony. utas.hu. Közlekedéstudományi Intézet. (Hozzáférés: 2021. január 17.)
  190. Zalabér-Batyk. utas.hu. Közlekedéstudományi Intézet. (Hozzáférés: 2021. január 17.)
  191. Zalaegerszeg. utas.hu. Közlekedéstudományi Intézet. (Hozzáférés: 2021. január 17.)
  192. Zalakomár. utas.hu. Közlekedéstudományi Intézet. (Hozzáférés: 2021. január 17.)
  193. Zalakomár. Magyarország vasútállomásai és vasúti megállóhelyei. vasutallomasok.hu. (Hozzáférés: 2021. január 17.)
  194. Zalalövő. utas.hu. Közlekedéstudományi Intézet. (Hozzáférés: 2021. január 17.)
  195. Zalalövő. Magyarország vasútállomásai és vasúti megállóhelyei. vasutallomasok.hu. (Hozzáférés: 2021. január 17.)
  196. Zalaszentiván. utas.hu. Közlekedéstudományi Intézet. (Hozzáférés: 2021. január 17.)
  197. Zalaszentjakab. utas.hu. Közlekedéstudományi Intézet. (Hozzáférés: 2021. január 17.)
  198. Zamárdi. utas.hu. Közlekedéstudományi Intézet. (Hozzáférés: 2021. január 17.)
  199. Zugló. utas.hu. Közlekedéstudományi Intézet. (Hozzáférés: 2021. január 17.)

Kapcsolódó szócikkek