Pécs–Bátaszék-vasútvonal

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Pécs–Bátaszék-vasútvonal
Pécs vasútállomás
Pécs vasútállomás
A Pécs–Bátaszék-vasútvonal útvonala
 Vonalszám: 64
 Hossz: 68 km
 Nyomtávolság: 1435 mm
 Maximális sebesség: 50 km/h

A Pécs–Bátaszék-vasútvonal a MÁV 64-es számú, nem villamosított vonala volt. Baranya megyében, a Mecsek keleti részén található. Eredetileg Pécset kötötte össze a fontos Duna-völgyi vasúti csomóponttal, Bátaszékkel.

1997-ben a vonal Pécsvárad - Palotabozsok közötti szakaszán a vonatokat pótlóbuszokkal váltották fel, s a 2003-as Bzmot-vész során erre a sorsra jutott a Bátaszék - Palotabozsok vonalrész is. A megmaradt Pécs - Pécsvárad szakaszon elővárosi forgalom zajlott, ám az alacsony pályasebesség és a kevés vonat miatt az utasok egyre inkább átpártoltak a buszhoz. A Pécs és Pécsvárad közötti vonalszakaszon a személyszállítás 2009. december 13-tól, a 2009/2010. évi menetrendváltástól szünetel.[1]

Története[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A Pécs-Bátaszék HÉV-et (eredetileg 292-es számú vonal) 1911-ben adták át. Építése - a környékbeli helyiérdekű vasutakhoz képest - igen sok pénzt emésztett fel; ennek egyrészt a keleti Mecsek nehéz terepviszonyai, másrészt a Pécs sűrűn lakott területein kifizetett magas kisajátítási összeg volt az oka. A drága építés ellenére a vonalon jelentős műtárgy nem épült: a völgyeket a vasút általában kissugarú, szerpentinszerű ívekkel kerülte ki, nagyjából végig a szintvonalakat követve.

A vasútvonal szerepe kezdettől fogva igen sokrétű volt: Pécs közelében a város elővárosi forgalmát, továbbá a mecseki szénbányakat szolgálta, a Pécsváradtól keletre eső szakaszon pedig az érintett falvak közötti forgalmat, illetve az ott megtermelt mezőgazdasági termékeket (elsősorban fát) szállították rajta. Korábban jelentős teherforgalmat generált az erdősmecskei gránitbánya is: a falu vasútállomására a követ egy kisvasút szállította, melynek a nyomai máig láthatók. Szintén külön kisvasút vezetett a 64-es vonalhoz a vasasi szénbányák irányából, a Hosszúhetény keleti felén lévő üzemeket pedig egy normál nyomtávú iparvágánnyal szolgálták ki (ezen egészen 2005-ös elbontásáig zajlott a forgalom). A vasútvonal földrajzi helyzete lehetővé tette, hogy - HÉV-jellege ellenére - a távolsági forgalomban is jelentős szerepet játsszon. A 64-esen lehetett ugyanis Pécs felől a legrövidebb úton eljutni vasúton az Alföldre: így nem csoda, hogy a Kiskunfélegyháza illetve Szeged felé közlekedő gyorsvonatok egészen a 90-es évekig erre jártak. A vonalnak a 70-es években fővonali besorolása volt hálózatban betöltött szerepe miatt. Meg kell ugyanakkor jegyezni, hogy Trianon után a távolsági kapcsolatok értékéből némileg levont a határmenti Csikéria - Szabadka vasútvonal kiesése: ezután Szeged nyugati irányból már csak jókora kerülővel vált elérhetővé.

A vonal leépülése[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Bár a hatvanas évektől kezdve a pályát folyamatosan korszerűsítették (az építéskori i-vágányzatot fokozatosan c-rendszerűre építették át), annak állapota a 90-es évek közepére kritikussá vált. 1996 őszén egy személyvonat kisiklását követően a pályafenntartás a PécsváradBátaszék szakasz nagy részén 20 km/h-s sebességkorlátozást rendelt el. A személyvonatok menetideje Pécs és Bátaszék között három órára nőtt, emiatt 1996 decemberében új menetrendet adtak ki a vonalra. Az utazási idő rövidítésére a Pécs és Kiskunfélegyháza, illetve Szeged között közlekedő közvetlen vonatok mellett, azokhoz Bátaszéken csatlakozva pótlóbuszokat indítottak, melyek Pécs és Bátaszék között nem álltak meg, menetidejük 1 óra 15 perc volt. A pécsi vasút-igazgatóság végül döntött, hogy 1997. május 31-et követően a vonatok közlekedését Pécsvárad és Palotabozsok között - „ideiglenesen” - pótlóbuszokkal váltja fel. Az utolsó nap még MD motorvonatok is közlekedtek, bár az utolsó jármű ami teljes hosszában végigment a vonalon, egy mellékkocsis Bzmot volt. A buszos pótlás a vonal közepét érintette, Pécs és Pécsvárad között, illetve Bátaszéktől Palotabozsokig közlekedtek a személyvonatok, a teherforgalom Bátaszék felől Véménd állomásig megmaradt körülbelül 2001-2002-ig. Az erdős fekvésnek köszönhetően a leállított pályaszakaszt néhány éven belül szinte teljesen visszahódította a természet: 1998 őszén néhány vasútbarát hajtánnyal még végig tudta járni a bezárt szakaszt, 2001-es visszatérésükkor azonban már komoly földmunkára és bozótirtásra volt szükség az előrehaladáshoz.

A vonal keleti felén 2003-ban szűnt meg a közlekedés. 2003 január 23-án 0 órától tengelyrepedésre hivatkozva a MÁV tömegesen leállította a főként mellékvonalakon közlekedő Bzmot motorkocsikat. A járművek átvizsgálásának és javításának ideje alatt több vasútvonalon kiszámíthatatlanná vált a közlekedés, vagy le is állt. Az ideiglenes szünet a keleti vonalrész végét jelentette, mivel az országban egyedüli vonalszakaszként itt később sem állt helyre a vasúti közlekedés, a pótlóbuszok útvonala meghosszabbodott Palotabozsoktól Bátaszékig. Érdekes, hogy a vonatokat felváltó autóbusz - a közutak előnytelen vonalvezetése, rossz állapota és a falvak elszórt elhelyezkedése miatt - nem tudott érdemben jobb menetidőt produkálni mint a vonat.

Mai helyzet[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Bár forgalma még sokáig jelentős maradt, a nyugati szakasz is egyértelműen a leépülés útján indult el. 2004 - 2005-ben még gyakori látvány volt a vonalon a mellékkocsis Bzmot és az MDmot; később már csak szóló Bzmot továbbította a csekély számú személyvonatot. A 2007-es vonalbezárások eredményeként 2007 júniusától a pótlóbuszokat a Pannon Volán helyközi járatai váltották fel, így a vonal hivatalosan is Pécsváradig rövidült.

A pécsi fejlesztési elképzelések között sokáig szerepelt a 64-es vasútvonal megmaradt részének elővárosi gyorsvasúttá való fejlesztése (ami az elképzelések szerint kapcsolódott volna a tervezett pécsi villamosvonalakhoz is), erre azonban anyagi támogatás és valós politikai szándék híján nem sok esély van. A 2009. december 12-én a maradék vonalszakaszon is megszűnt a személyszállítás. Az utolsó vonat Mdmot volt, melyek a menetrendváltással több évtized után szintén elhagyták Pécset.

A kultúrában[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A megszűnt vasút emlékét hosszúhetényi népdal őrzi. ("Ez a kislány mit gondolt magába, / Lefeküdt a masina aljába / Egyet-kettőt füttyentett a masina sípja, / Szaladj, kislány, elvág a masina! // Nem szaladok, itt lesz a halálom, / Itt hagyott el engemet a párom. / Ha elhagyott, majd megvár engem a babám, / A hetényi vasútállomásnál.")[2]

Az utolsó szerelvények útjáról rengeteg videófelvétel és fotó született.

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Indóház vasúti magazin különszáma, 2007. ősz
  • A Mecsek-hegység útikalauza - Cartographia, 2006.

További információk[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]