Vaszilij Szemjonovics Grosszman

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Vaszilij Szemjonovics Grosszman
Donetsk grossman.jpg
Születéskori neve Joszif Szolomonovics Grosszman
Született 1905. december 12.
Bergyicsev ,
Orosz Birodalom 1914-1917 Orosz Birodalom
Elhunyt 1964. szeptember 14. (58 évesen)
Moszkva, Szovjetunió Szovjetunió
Nemzetisége orosz
Foglalkozása író, haditudósító
Iskolái Moszkvai Állami Egyetem
Kitüntetései

Order of Red Banner ribbon bar.png Vörös Zászló érdemrend
Order redstar rib.png Vörös Csillag érdemrend
Orderredbannerlabor rib.png Munka Vörös Zászló érdemrendje
Defstalingrad.png Sztálingrád Védelméért emlékérem
POL Medal za Zwycięstwo nad Niemcami w Wielkiej Wojnie Ojczyźnianej 1941-1945 BAR.svg Az 1941–1945-ös Nagy Honvédő Háborúban Németország Fölött Aratott Győzelemért érdemérem
Caputureberlin rib.png Berlin bevételéért emlékérem

Ribbon Medal For The Liberation Of Warsaw.png Varsó Felszabadításáért emlékérem

Vaszilij Szemjonovics Grosszman (Bergyicsev, 1905. december 12.Moszkva, 1964. szeptember 14.) orosz író, haditudósító.

Élete[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Fiatalsága[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Joszif Szolomonovics Grosszman néven, felvilágosodott, művelt ukrajnai zsidó családban született. Nem kapott zsidó oktatást jiddisül is mindössze néhány szót értett. Szülei 1900-ban Torinóban kötöttek házasságot de nem sokkal az író születése után elváltak. Édesanyja 1912-ben Svájcba költözött. Grosszman iskolai tanulmányait Genfben kezdte majd Lausanne-ban folytatta. 1914-ben visszatért anyjával Kijevbe. Iskoláit ezt követően Kijevben végezte. A polgárháború kitörésekor édesanyjával, édesanyja nővérének a családjához, Bergyicsevbe költöztek. 1921-ben itt fejezte be iskolai tanulmányait. Rövid ideig ismét Kijevben az apjánál lakott majd 1923-ban felvették a Moszkvai Állami Egyetemre. Itt az egyetem Fizika-matematikai karának vegyészeti részlegében szerez diplomát 1929-ben. Már egyetemista korában írni kezd, első elbeszélései ekkor jelennek meg.

1928-ban köti első házasságát egy volt iskolatársnőjével, Anna Petrovna Macukkal. Ez a házasság sokig távházasság volt: Grosszman Moszkvában, a felesége Kijevben élt. Egy ideig a Makajevkai Bányaműszaki kutatóintézetben dolgozott mint vegyészmérnök. Ezt követően a Donyec-medence Szmoljanka 11 szénbányájának a vegyészeti laboratóriumát igazgatta. Végül a Donyecki területi Patológiai és Munka-egészségügyi Intézet kémiai laboratóriumának tudományos főmunkatársa volt. 1933-ban visszatért feleségével együtt Moszkvába, és a „Szakko és Vancetti” írószergyárban helyezkedett el.

Háborús évek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

1941 nyarán Grosszmant is behívják katonai szolgálatra. 1941 augusztusában kerül ki a frontra, és 1945 augusztusáig szolgál, mint a Krasznaja zvezda (Vörös csillag), az Orosz Föderáció fegyveres erői napilapjának speciális haditudósítója. Részt vesz a Központi, a Brjanszki, a Délnyugati, a Sztálingrádi, a Voronyezsi, az 1. Belorusz és az 1. Ukrán Frontok harcaiban.

Sztálingrád védelmében a kezdetektől Friedrich Paulus tábornok kapitulációjáig részt vett. A harcoló alakulatoknál végzett munkájáért kitüntették a Vörös Zászló érdemrenddel, és 1943-ban alezredessé léptették elő. Grosszman volt az első haditudósító, aki az előrenyomuló 1. Belorusz Front katonáival részt vett a majdaneki és a treblinkai koncentrációs táborok felszabadításában 1944 őszén. A treblinkai táborban átélt élményeit a Treblinkai pokol című könyvében írta meg. Ennek 1945-ben a Cserépfalvi Kiadónál megjelent fordítása adott először hírt magyar nyelven a koncentrációs táborok borzalmairól.

1946-ban visszatért Moszkvába, és kizárólag az írással foglalkozott. Lev Tolsztoj Háború és béke című regényének mintájára monumentális dilógiával állított emléket Oroszország második nagy honvédő háborújának. Az első rész 1952-ben készült el, de miután rendkívül rossz kritikát kapott, Grosszman kénytelen volt átírni. A második rész, az Élet és sors 1959-re készült el. Ennek a műnek a sorsa még szerencsétlenebb volt. Grosszman 1964 őszén veserákban halt meg.

Irodalmi munkássága[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Első elbeszéléseinek egyike 1928-ban jelent meg a Pravdában. Apjával folytatott levelezéséből ismert, hogy ebben az időben komolyan foglakozott a kérdéssel, hogy író, vagy tudományos kutató legyen-e. 1934-ben dőlt el sorsa. A Lityeraturnaja Gazetában (Irodalmi Újság) megjelent a polgárháborúról írt hosszabb műve a Bergyicsev városában (В городе Бердичеве). Makszim Gorkij felfigyelt rá, és támogatásával ugyan ebben az évben a Lityeraturnij Donbassz (Irodalmi Donyec-medence) folyóirat kiadta a Donyec–Don-vidéki bányászok életéről szóló művét a Gljukaufot (Глюкауф). Ezt követően évente jelentek meg Moszkvában elbeszéléskötetei. 1937-40 között született, az 1905-ös orosz forradalomról és az első világháborúról szóló, háromkötetes szocialista realista műve a Sztyepan Kolcsugin (Степан Кольчугин).

Háborús évek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A sztálingrádi ütközet ideje alatt a város német blokádjától kezdve annak felszabadításáig részt vesz a harcokban. A haditudósítói munka mellett frontélményeit több elbeszélésben írja meg a nagyobb lélegzetűek közül ismert A nép halhatatlan (Народ бессмертен), Sztálingrádi életképek (Сталинградские очерки). Ezek, és más háború alatt írt elbeszélései, újságcikkei 1945-ben a Háborús évek (Годы войны) című könyvében kerültek kiadásra.

1944 őszén Grosszman egyike volt azoknak a haditudósítóknak aki elsőnek léphettek a szovjet hadsereg által felszabadított majdaneki és treblinkai megsemmisítő táborok területére. Grosszman feladata volt a treblinkai táborról beszámolót írni. Ez a Treblinkai pokol (Треблинский ад) címen megjelent közel 60 oldalas beszámoló volt az első hír a holokausztról nem csak a Szovjetunióban, hanem Magyarországon is. A háborút követően 1948-ban Ilja Ehrenburggal közösen állították össze a Fekete könyvet egy a holokauszthoz kapcsolódó vallomásokat és jelentéseket tartalmazó dokumentumkötetet. Ezt 1947-ben New Yorkban adták ki. Orosz nyelven az időközben megváltozott ideológiai álláspontok miatt már se a Szovjetunióban sem Oroszországban nem került kiadásra, csak 1980-ban jelent meg Izraelben.

A háború után[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A háborút követően Grosszman Moszkvában telepedett le és a fronton szerzett élményei és tapasztalatai alapján egy monumentális dilógia írásába kezdett. Úgy tervezte, ahogy Lev Tolsztoj a Háború és békében állított emléket az első honvédő háborúnak és a borogyinói csatának, ő a második (nagy) honvédő háborúnak és a sztálingrádi csatának állít hasonló irodalmi emlékművet. A mű a tolsztoji tradíciókat követte formáját és méretét tekintve is. Az első rész - Az igaz ügyért (За правое дело) - 1952-ben készült el és a sztálingrádi ütközetről szól. A könyvet a kritika és a cenzúra egyaránt negatívan fogadta. Alekszandr Fagyejev ideológiailag károsnak nyilvánította, és hogy megjelenhessen, az írónak gyökeresen át kellett írnia. A „javított” változat könyv formájában nem, csak folyóiratban, folytatásokban, jelenhetett meg a Novij Mir (Új Világ) irodalmi folyóiratban.

A dilógia második részének, az Élet és sorsnak a sorsa sokkal hányatottabb volt. Grosszman a Znamja (Zászló) című folyóiratnak küldte el a kéziratot. 1961 februárjában a KGB házkutatást tartott a szerkesztőségben is, és Grosszman lakásán is, lefoglalta a kéziratot, a mű vázlatait, piszkozatait, mindent, ami hozzá kapcsolódott. Grosszman, hogy „megmentse” munkáját személyesen Nyikita Hruscsovhoz fordult. A végleges döntést a kézirat sorsáról az SZKP központi bizottságának az ideológiai munkáért felelő titkára Mihail Szuszlov hozta meg. „A kézirat szerzőnek történő visszaadása szóba se jöhet, és a regény kiadásáról a Szovjetunióban az elkövetkező 200-300 évben szó sem lehet!”[1]

A regény egy másolata Grosszman költő barátjánál volt elrejtve, és csak jó 10 évvel Grosszman halála után, az 1970-es évek közepén Andrej Szaharov és Vlagyimir Vojnovics segítségével került ki nyugatra. A mikrofilm másolatokban terjesztett művet, végül 1980-ban, több mikrofilmes változat összevetése és feldolgozása után adták ki Lausanne-ban .

Az Élet és sors kéziratával együtt az ukrajnai éhhalálról szóló művének a „Panta rhei”-nek a kéziratát is elkobozták. Ezt Grosszman egyszerűen újra írta, közvetlenül halála előtt fejezte be az újraírást. Ez a mű szintén először nyugaton került kiadásra 1970-ben. (Oroszországban 1989-ben).

Élet és sors[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az Élet és sors Grosszman magnum opusa, legjelentősebb alkotása. A regény az író tervei szerint mind címében mind felépítésben Lev Tolsztoj Háború és béke című művét tekinti mintának, példaképnek. A második nagy Honvédő Háború méltatása mellett Grosszmant két életében fájdalmasan aktuális kérdéskőr foglalkoztatja: A német nemzetiszocializmus és a szovjet államszocializmus totalitárius hatalom kegyetlenségének a logikája és abszurd azonossága. Valamint az emberi szabadságnak, az ember szabadságának, és az emberek szabad akaratának mibenléte. Annak lehetőségei és korlátjai. Az államhatalom, az államapparátus mindenhatóságának és az egyén belső autonómiájának szembenállása.

Az Élet és sors a Szovjetunió és a második világháború korrajza. Bár a regény szűken vett története mindössze a sztálingrádi csata (1942-1943) idejére terjed ki, a szereplők visszaemlékezései folytán a Szovjetunió létrejöttétől a sztálingrádi győzelemig ábrázolja a Szovjetunióban végbement eseményeket. A társadalom változásai legfőképpen a korabeli vezető réteg a nómenklatúra mindennapjait, és a nép szenvedését, valamint a huszadik század első felének borzalmait, a náci megsemmisítő táborokat és a szovjet Gulagot.

Egy nagy család, a Saposnyikov család, élettörténete bontakozik ki a műben. A kommunista párt nómenklatúrájának, és a szovjet értelmiségnek a világát ismerheti meg az olvasó. A mű bemutatja a második világháború döntő csatáját, a sztálingrádi ütközetet is.

Fontosabb művei[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Глюкауф, (Gljukauf) 1934
  • Степан Кольчугин, (Sztyepan Kolcsugin) 1-3, 1937—1940
  • Народ бессмертен, (A nép halhatatlan) 1942
  • Сталинград, (Sztálingrád) 1943
  • Треблинский ад, (Treblinkai pokol) 1944
  • Годы войны, (Háborús évek) 1945
  • За правое дело, (Az igaz ügyért) 1954
  • Повести, рассказы, очерки, (Elbeszélések) 1958
  • Старый учитель, (Az öreg tanító) 1962
  • Добро вам!, (Minden jót!) 1967
  • Всё течёт..., (Minden folyik...) Frankfurt/M. Magyar kiadás címe: Panta rhei
  • Жизнь и судьба, (Élet és sors) Lausanne, 1980
  • На еврейские темы, В 2-х тт., („Zsidó elbeszélések”) Tel Aviv, 1985.

Magyar fordítások[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • A treblinkai pokol Cserépfalvi Könyvkiadó, 1945
  • Sztyepan Kolcsugin Új Magyar Könyvkiadó 1955. ford.: Németh László
  • Élet 24 izgalmas novella: Szerkesztő: Réz Pál Budapest, Európa, 1968 ford.: Szőllősy Klára
  • Panta rhei Európa, 2011, ford.: Enyedy György, ISBN 978-9630792608 ·
  • Élet és sors, Európa, 2012, ford.: Soproni András, ISBN 978-9630795081

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]