Anna Andrejevna Ahmatova

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Anna Andrejevna Gorenko
Anna Akhmatova 1913-1914 by Savely Sorin.jpg
Élete
Született 1889. június 11.
Odessza
Elhunyt 1966. március 5. (76 évesen)
Moszkva
Nemzetiség orosz
Férje Nyikolaj Sztyepanovics Gumiljov
Pályafutása
Írói álneve Anna Andrejevna Ahmatova
Jellemző műfaj(ok) költészet

Anna Andrejevna Ahmatova polgári neve: Anna Andrejevna Gorenko, oroszul: Анна Андреевна Ахматова (Горенко) (Bolsoj Fontan, Odessza mellett, Ukrajna 1889. június 23. – Domogyedovo, Moszkva mellett, Oroszország 1966. március 5.), orosz (szovjet) költőnő.

Élete[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Tengerésztiszti családban született. Tanulmányait Kijevben a Kijevi Egyetem Jogi fakultásán végezte. 1910-ben költözött Szentpétervárra. Apja ellenállása miatt kezdett tatár nagyanyja családnevét használva verselni.

1910-ben férjhez ment és európai utazásokra indult. Megfordult Olaszországban és Párizsban, ahol megismerkedett Amedeo Modigliani-val. Ezek az utazások rendkívül nagy hatással voltak későbbi életére és művészetére.

Modigliani rajza Ahmatováról 1911-ben

1918-ban elvált első férjétől és újra férjhez ment. Első férjét, Nyikolaj Gumiljovot 1921-ben letartóztatták és agyonlőtték.

1922-ben ismét elvált és harmadszor is férjhez ment.

1938-ban letartóztatták első házasságából született fiát, Lev Nyikolajevics Gumiljovot (1912-1992, szabadulását követően ismert, etnogenezissel foglalkozó történész-filozófus) és 10 év kényszermunkára ítélték.

1949-ben ismét letartóztatták férjét, N.N. Punyin művészettörténészt és első házasságából született fiát. Férje 1953-ban a lágerben meghalt, fia csak 1956-ban szabadult.

Költészete[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Első verseskötete, az Este (Вечер) 1912-ben jelent meg, ezt hamarosan újabb verseskötetek követték. A Mandelstam vezette akmeista csoporthoz csatlakozott. Ennek az irányzatnak és Ahmatova lírájának is – a század elején divatos szimbolizmussal ellentétben – a reális, a mindennapi élethez kötődő motívumukból való építkezés az alapja. Ahmatova költészetének már ekkor megkülönböztető sajátsága a mély kontraszt: a melankolikus, tragikus hangulatok és a világos, ujjongó hangulatok váltakozása.

Az 1917-es forradalomban nem vett aktívan részt, de a 20-as években írt verseiben elítélte az emigrációt. A 30-as évektől költészete lényegesen megváltozott. Az 1935–40 között írt önéletrajzi ciklusát, a Rekviem-et (Реквием) csak jóval halála után, 1987-ben adták ki. Költészetével egyre inkább szembekerült a szovjet rendszerrel, így 1946-tól 1956-ig teljes megjelenési tilalom alá esett.

1962-ben irodalmi Nobel-díjra jelölték, de a díjat ebben az évben John Steinbeck kapta meg. 1965-ben az Oxfordi Egyetem díszdoktorává avatták.

Ahmatova költészetét klasszikus egyszerűség, tiszta stílus és pontosság jellemzi. Verseinek melódiája és mély lírája fogja meg elsősorban olvasóit.

Anna Andrejevna Ahmatova az orosz irodalom egyik legnagyobb költőnője.

Verseskötetei[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Este 1912
  • Fehér csapat 1917
  • Útilapu 1921
  • Anno domini MCMXXI 1922
  • Fűzfa 1940
  • Hat könyvből 1940
  • Válogatott versei 1961
  • Idő futása 1965

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Világirodalmi kisenciklopédia I. (A–L). Szerk. Köpeczi Béla, Pók Lajos. Budapest: Gondolat. 1976. ISBN 963-280-285-3

További információk[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Wikiquote-logo.svg
A magyar Wikidézetben további idézetek találhatóak
Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Anna Andrejevna Ahmatova témájú médiaállományokat.