Elbert János

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Elbert János
Született 1932. április 17.
Budapest
Elhunyt 1983. március 9. (50 évesen)
Siófok
Nemzetisége magyar
Foglalkozása irodalomtörténész,
műfordító,
egyetemi tanár
Díjak József Attila-díj

Elbert János (Budapest, 1932. április 17.Siófok, 1983. március 9.) irodalomtörténész, műfordító, egyetemi tanár, József Attila-díjas (1974).

Élete[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Középiskolai tanulmányait Budapesten végezte, 1950-ben érettségizett, és ezt követően az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán (ELTE-BTK) , orosz-lengyel szakon tanult, majd szerzett diplomát 1955-ben. Az 1956-os megalakulása után munkatársa lett a Nagyvilág c. folyóiratnak, amelynél csaknem két évtizedig dolgozott. Közben orosz, lengyel, angol irodalmat fordított, emellett műfordítói és szovjet irodalomtörténeti előadásokat tartott az ELTE-n, mint a világirodalmi tanszék adjunktusa. Tanított a Színház- és Filmművészeti Főiskolán is.

A Színházi Adattárban regisztrált bemutatóinak száma: 159.[1]

Az 1970-es évek közepén kinevezték a Színházi Intézet igazgatójává.

Titokzatos halála[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Elbert János sírja Budapesten. Farkasréti temető: 7/11-1-76.

1983 tavaszán halt meg a Balaton partján, miután távozott a siófoki Bányász üdülőből. Halálának körülményei máig tisztázatlanok. Egyes kutatók szerint valószínűleg meggyilkolták. Az okokat illetően már eltérnek a vélemények. Halála után nem sokkal felesége és fia is gyanús körülmények között hunyt el.

Borbarát Béla rendőrezredes szerint Elbert arcidegzsábában szenvedett, és éjszaka, valószínűleg a betegségével kapcsolatos fájdalmat hideg vízzel enyhítendő lement a Balaton mólójára. A 13 dioptriás szemüvegét levehette, mert azt halála után a zsebében megtalálták. Emiatt nem láthatott jól, a nyálkás köveken megcsúszott, és belefulladt a mindössze 60 cm mély vízbe.[2]

A többek között Ungvári Tamás (az író unokatestvére, aki a tetemet azonosította) által cáfolandó legendaként említett összeesküvés-elmélet szerint Elbertet, aki a magyar titkosszolgálat informátora volt, a KGB gyilkoltatta meg azért, mert 1956-ban tolmácsolt Budapesten Andropovnak, amikor az titokban az amerikaiakkal találkozott.[3] Az 1982-ben hatalomra kerülő Andropovnak az esemény után 26 évvel (!) jutott eszébe, hogy az akkori találkozó diszkreditáló lehet, ezért Elbertet a KGB segítségével eltetette láb alól. Az összeesküvés-elmélet gyártóit az nem zavarja, hogy az 1956-os állítólagos találkozó amerikai résztvevőit és az ilyen találkozók során minden bizonnyal készült feljegyzéseket a KGB-nek nem volt hatalmában eltüntetni.

A másik, Odze György – aki saját bevallása szerint keveri az oknyomozást a szépirodalommal – által is felvetett elmélet szerint Elbert, leningrádi szeretőjétől kapott, orosz ellenzékiek szamizdat írásait tartalmazó mikrofilmet akart kicsempészni nyugatra, és a KGB ezt akadályozta meg, és szolgáltatott megölésével elrettentő példát.[4]

Művei[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Interjúk:

Bibliográfia[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Kazimir Károly: A közös munka pillanatai. Elbert Jánosról (Szovjet Irodalom, 1983. 10. sz.);
  • Mihályi Gábor: Elbert János gazdag élete (Nagyvilág, 1983. 6. sz.);
  • Ungvári Tamás: A fekete zongorában. Elbert Jánosról (Új Tükör, 1984. 11. sz.);
  • Ungvári Tamás: A védelem tanúja. Bizalmas és szigorúan titkos feljegyzések Elbert János életéről és titokzatos haláláról (Bp., 1990.).
  • Odze György: A halál oka: politikai gyilkosság (dokumentumregény, 2007)

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. 2013 január 12-i lekérdezés
  2. Beszélő c. lap összeállítása
  3. Bohus Péter: Rejtélyes baleset áldozata is az ügynöklistán Index.hu, 2005. február 27.
  4. Pelle János írása, hvg.hu, 2007. február 6.

Hivatkozások, források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]