Varlam Tyihonovics Salamov

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Varlam Tyihonovics Salamov
Salamov.jpeg
Élete
Született 1907. június 18.
Vologda, Orosz Birodalom
Elhunyt 1982. január 17. (74 évesen)
Moszkva, Szovjetunió
Nemzetiség zürjén
Pályafutása
Első műve ОгнивоTűzkő«) (1961)
Fontosabb művei Kolima. Elbeszélések (Szabad Tér – Európa, 1989)
Weboldal

Varlam Tyihonovics Salamov (Варлам Тихонович Шаламов), (1907. június 18., Vologda1982. január 17., Moszkva), komi (zürjén) származású orosz író.

Élete[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Apja ortodox pap, anyja művészeteket kedvelő asszony volt. Tanulmányait szülővárosában kezdte. 1924-ben Szetunyba (ma Moszkva része) költözött, ahol 2 évig egy bőrgyárban dolgozott cserzőként. Ezután jelentkezett a Moszkvai Állami Egyetem jogi karára. 1929. február 19-én a Lenin végrendelete néven ismert irat terjesztéséért letartóztatták és három évre börtönbe zárták, amit az Északi-Urálban, a viserai munkatáborban kellett letöltenie. 1931-ben a lágerek túlzsúfoltsága miatti amnesztia után szabadult. Ottani élményeiből írta Visera, Antiregény című művét.

1932-ben visszatért Moszkvába. Ettől kezdve különböző moszkvai lapoknak írt újságcikkeket, és néhány elbeszélése is megjelent. 1937 januárjában újra letartóztatták, ezúttal „ellenséges, trockista tevékenységért” kapott öt évet, és a Kolima vidékére vitték. 1942-ben újra elítélték, ezúttal tíz évre, „szovjetellenes tevékenység” miatt, miszerint Ivan Bunyin Nobel-díjas emigráns írót orosz klasszikusnak nevezte. 1943-ban Salamov végelgyengüléssel rabkórházba került.

1946-ban felcsertanfolyamra került, ami valamelyest enyhített sorsán. 1951-ben szabadult. A Kalinyini területen élt, mivel politikai fogoly nagyvárosban nem telepedhetett le.

1956-ban rehabilitálták, ám még két évig felcserként kellett dolgoznia. Utána Moszkvában élt. Versei megjelentek a Junoszty, a Znamja és a Moszkva című folyóiratokban. Gyakran találkozott Mandelstammal, Szolzsenyicinnel, sűrűn vendégeskedett a francia nyelv professzoránál, Vera Kljujevánál. Levelezett Borisz Paszternakkal.

1961-ben jelent meg első verseskötete: Огниво (Tűzszerszám). Megírt egy verseskötetet (Kolimai füzetek, 1937-1956), és megírta a Kolimai történetek első ciklusát (később mindösszesen hatot, melyeket 1973-ban fejezett be). Ezek 1978-ban, Londonban jelenhettek csak meg. A Szovjetunióban 1988-1990-ben adták ki. Verseiben is megjelenik a sztálini lágerek rettenete, de a fővárost, Moszkvát is megénekelte. (Moszkva felhői, 1972.) 1979-ben az Írószövetség öregek otthonába került, – Moszkva külvárosában, – Tusinóban. 1982 telén őrültnek nyilváníttatva egy fürdőköpenyben kivitték, hogy pszichiátriára szállítsák; a mínusz húszfokos hidegben egy fűtetlen mentőautóban tartották órákon át, ahol tüdőgyulladást kapott. Két hét múlva meghalt.

Emlékezete[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az írót, aki összesen huszonnyolc évet töltött szovjet kényszermunkatáborokban – irodalmi értelemben – sokan a gulág-irodalom Szolzsenyicinnél is jelentősebb szerzőjének tartják.[forrás?]

  • Maga Szolzsenyicin így jellemezte:
„Salamov lágertapasztalata keserűbb és hosszantartóbb volt az enyémnél. Tisztelettel ismerem el, hogy nem nekem, hanem éppen neki jutott osztályrészül, hogy megérintsék az elállatiasodásnak és a reményvesztettségnek azok a mélységei, amelyek felé a lágerélet lehúzott bennünket.”[forrás?]
„Olvasván Salamov »Kolimai elbeszélések« című könyvét, megállapítottam, hogy ez hihetetlen! Ez egy zseniális író! Mégpedig nem azért válik azzá, amit leírt a regényében, hanem azért, amiért érzéseket tudott ránk hagyni, azt hiszem, hogy ez a leginkább minősíti őt. Sokan, akik elolvasták a könyvet elcsodálkoztak, hogy ennyi szörnyűség átélése után Salamov hogyan tudta megtisztítani érzéseit. Az író elmeséli a szenvedéseit és a kompromisszumok nélküli igazságos harcát, melyet kénytelen volt saját fegyverével vívni; ez úgy gondolom, arra kötelez bennünket, hogy meghajoljunk ez előtt az ember előtt, aki megjárta a poklok-poklát.”

Vologdában, Salamov szülőházában 2001-ben emlékmúzeum nyílt.

Művei magyarul[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Külső hivatkozások[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]