Andrej Arszenyjevics Tarkovszkij

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Andrej Arszenyjevics Tarkovszkij
The killers Tarkovsky.jpg
Tarkovszkij Gyilkosok c. filmjében
Született 1932. április 4.
Zavrazsje, Kosztromai terület, Szovjetunió
Elhunyt 1986. december 29. (54 évesen)
Párizs, Franciaország
Nemzetisége orosz
Foglalkozása filmrendező
Díjak Díjainak listája

Andrej Arszenyjevics Tarkovszkij az IMDb-n
Ideálom: az ember, aki mindig hű marad önmagához – Andrej Tarkovszkij

Andrej Arszenyjevics Tarkovszkij (Андрей Арсеньевич Тарковский), (Zavrazsje falu, Kosztromai terület, Szovjetunió, 1932. április 4.Párizs, 1986. december 29.) orosz (szovjet) filmrendező, forgatókönyvíró; a modern filmművészet korszakos, stílusteremtő alakja.

Élete[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Tarkovszkij családja a kaukázusi Dagesztánból származott. Híres felmenői között van Mahomat Tarkovszkij, akit II. Katalin cárnő az orosz érdekek és a kereszténység képviseletében Dagesztán urává nevezett ki 1793-ban; anyai nagybátyja pedig Moszkva kormányzója volt. Apja, Arszenyij Tarkovszkij költő és műfordító volt.

Andrej három éves korában apja elhagyta a családot.

Anyjával és húgával egy vidéken bérelt házban laktak, de a második világháború kitörésekor menekülniük kellett.

Tizenegy évesen tuberkulózist kapott és egy évig kórházban ápolták.

Gimnáziumban zenét és festészetet tanult, majd 1951-től két évig az arab nyelvet tanulmányozta a Keleti Nyelvek Intézetében. A keleti világszemlélet, azon belül is a taoizmus volt rá akkor nagy hatással.

Később a Bányászati Intézetbe került, de itt sem fejezte be tanulmányait. Két évet töltött Szibériában, egy geológiai expedíció miatt, majd Vaszilij Suksin író társaságában. Onnan visszatérve, 1954-ben iratkozott be a Moszkvai Filmfőiskolára, ahol Mihail Iljics Romm osztályába került.

1960-ban megnősült, felesége főiskolai kolléganője, Irma Rauch lett.

Karrierje 1962-ben kezdődött, ekkor forgatta az Iván gyermekkora című filmjét, mely rögtön hatalmas nemzetközi sikert aratott: a Velencei Filmfesztiválon a legjobb rendezésért járó Arany Oroszlán díjat kapta Tarkovszkij. A L'Unità hasábjain Jean-Paul Sartre méltatta filmjét. Az 1966-os Andrej Rubljov forgatása közben már érték őt atrocitások a szovjet belügyi hatóságoktól, alkotói szabadságáért élete végéig harcolnia kellett. A forgatás alatt ismerkedett meg Larisza Kizilovával, aki második felesége, és 1970-ben megszülető Andrej fia édesanyja lett. A filmet csak 1970-ben mutatták be. Ezekben az években forgatókönyveit visszautasították, csak 1972-ben forgathatott újra. A Solaris ismét hangos nemzetközi sikert aratott, az 1972-es cannes-i filmfesztivál zsűrije külön nagydíjjal jutalmazta. 1974-es Tükör című filmje után színházban rendezte meg a Hamletet.

A Sztalker forgatásakor a hatalom ismét szembehelyezkedett vele. Noha forgatókönyvét és a film németországi forgalmazását egy német filmforgalmazó vállalat előre megvette, a vállalattól a forgatásra küldött jó minőségű negatívot az Állami Filmbizottság mégsem juttatta el Tarkovszkijhoz, hanem azt más készülő filmekre elhasználta. Tarkovszkij így olyan negatívot kapott, melyet nem lehetett Moszkvában előhívni, így az első, csaknem leforgatott film nyersanyaga megsemmisült. Tarkovszkij ennek ellenére újra belekezdett a forgatásba, és 1978. áprilisi infarktusa sem akadályozta meg abban, hogy 1979-re elkészítse a film második variációját, mely – elmondások szerint – jelentősen különbözik az elsőtől.

Andrej Tarkovszkij és Larisza Tarkovszkaja sírja a Párizs melletti, Sainte-Geneviève-des-Bois temetőjében.

1979-ben készítette el a Nosztalgia forgatókönyvét. A filmet már Olaszországban forgatták, és az 1983-as cannes-i filmfesztiválon elnyerte az alkotói film nagydíját. 1983-ban operát rendezett Londonban: a Borisz Godunovot. Ekkoriban Olaszországban és Angliában tartott előadásokat. Többéves huzavona után (a szovjet hatóságok nem akarták tartózkodási engedélyét meghosszabbítani) 1984-ben jelentette be, hogy nem tér vissza a Szovjetunióba, fia, Andrej azonban csak 1986-ban mehetett utána. Az 1986-os, Svédországban befejezett Áldozathozatal ismét a zsűri különdíját nyeri el Cannes-ban.
Következő filmtervei a Hamlet, az E. T. A. Hoffmann művei alapján készülő Hoffmanniádia, a Szent Antal megkísértése, a Szent János Patmosz szigetén, a Rudolf Steiner művei alapján forgatott Golgota voltak.

Párizsban halt meg, tüdőrákban. Itt temették el, Sainte-Geneviève-des-Bois község orosz temetőjében. Sírján ez a felirat olvasható: „Az ember, aki meglátta az angyalt”.

Filmjeit áthatják a keleti és nyugati kereszténység és a keleti nagy vallások hatásai. Tarkovszkij művei egyedülállóan koherens módon kapcsolódnak egymáshoz, saját életét, hitét, gondolatait, az orosz kultúra és társadalom, valamint az emberiség jövőjének kérdéseit ábrázolja egyéni stílusban.

Művei[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Filmek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Főiskolás filmek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • 1958: Gyilkosok (Убийцы) főiskolai rövidfilm Hemingway Gyilkosok c. novellája alapján
  • 1958: Концентрат főiskolai rövidfilm
  • 1959: Ma senki sem utazik el (Сегодня увольнения не будет) főiskolai rövidfilm [1] teljes film
  • 1961: Úthenger és hegedű (Каток и скрипка), orosz, színes vizsgafilm, 42 perc (magyar címváltozata: Az én nagy barátom),[2] teljes film
Forgatókönyv: Andrej Tarkovszkij és Andrej Koncsalovszkij
Fényképezte: Vagyim Juszov
Szereplők: Igor Fomcsenko (Szása), Vlagyimir Zamanszkij (Szergej), Nyina Arhangelszkaja (a lány), Marina Adzsubej (az anya)

Játékfilmek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • 1962: Iván gyermekkora (Иваново детство) orosz, fekete-fehér, 91 perc [3] teljes film
Forgatókönyv: Mihail Papava és Vlagyimir Bogomolov
Fényképezte: Vagyim Juszov
Zene: Vjacseszlav Ovcsinnyikov
Szereplők: Nyikolaj Burljajev (Iván), Valentyin Zubkov (Kolin), Jevgenyiv Zsarikov (Galicev), Nyikolaj Grinyko (Grjazov), Irma Rauch (Iván anyja), Andrej Koncsalovszkij (a szemüveges katona)
  • 1966: Andrej Rubljov (Андрей Рублёв); orosz, fekete-fehér/színes, 215 perc [4] teljes film 1. rész [5] 2. rész
  • 1972: Solaris (Солярис) orosz, fekete-fehér/színes, 165 perc [6] teljes film 1. rész [7] 2. rész
  • 1974: Tükör (Зеркало) orosz, fekete-fehér/színes, 106 perc [8] teljes film
  • 1980: Sztalker (Сталкер) orosz, fekete-fehér/színes, 161 perc [9] teljes film 1. rész [10] 2. rész
  • 1983: Nosztalgia (NostalghiaНостальгия), olasz, színes, 130 perc [11] teljes film
Forgatókönyv: Andrej Tarkovszkij és Tonino Guerra
Fényképezte: Guiseppe Lanci
Zene: C. Debussy, G. Verdi, R. Wagner
Szereplők: Oleg Jankovszkij (Gorcsakov), Domiziana Giordano (Eugenia), Erland Josephson (Domenico), Patrizia Terreno (Gorcsakov felesége)
  • 1986: Áldozathozatal (OffretЖертвоприношение), svéd-francia, színes, 149 perc
Forgatókönyv: Andrej Tarkovszkij
Fényképezte: Sven Nykvist
Zene: J. S. Bach, japán és svéd tradicionális zene
Producer: Katinka Faragó
Szereplők: Erland Josephson (Alexander), Susan Fleetwood (Adelaide), Valérie Mairesse (Julia), Allan Edwall (Otto), Gudrun Gisladottir (Maria), Tommy Kjellqvist (a kis ember), Sven Wollter (Victor), Filippa Franzen (Marta)

Könyvek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Napló (Osiris Kiadó, Budapest, 2002)
  • A megörökített idő (Osiris Kiadó, Budapest, 1998, 2004, ISBN 963-379-395-5) Részletek a könyvből
  • A megragadott idő (Fejezetek a filmesztétikából, Zalán Vince (szerk.), Múzsák Közmüvelődési Kiadó, Budapest, é. n. 233–251 o.)

Dokumentumfilmek Tarkovszkijról[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • 1980: Úton (Tempo di viaggio), olasz, színes, 63 perces dokumentumfilm a Nosztalgia forgatásáról
Forgatókönyv: Tonino Guerra
Fényképezte: Luciano Tovoli
Rendező: Tonino Guerra, Andrej Tarkovszkij
  • 1988: Rendezte: Andrej Tarkovszkij (Directed by Andrej Tarkovskij), svéd, színes, 101 perces dokumentumfilm az Áldozathozatal forgatásáról
Forgatókönyv, rendező: Michał Leszczyłowski

Díjak[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Iván gyermekkora
1962 – Arany Oroszlán – Leone d'oro (Velencei Nemzetközi Filmfesztivál)
1962 – Legjobb rendező – Golden Gate Award (San Francisco Nemzetközi Filmfesztivál)
  • Andrej Rubljov
1969 – FIPRESCI-díj – (22. Cannes-i Nemzetközi Filmfesztivál)
1971 – Legjobb külföldi film – Best foreign film (Francia filmkritikusok szövetsége (SFCC))
1973 – Legjobb külföldi film – Jussi (Jussi fesztivál, Finnország)
  • Solaris
1972 – A zsűri külön nagydíja – (25. Cannes-i Nemzetközi Filmfesztivál)
  • Stalker
1980 – Ökumenikus zsűri díja – (33. Cannes-i Nemzetközi Filmfesztivál)
1983 – Közönségdíj – Audience Jury Awards (Special Mention) (Fantasztikus filmek nemzetközi fesztiválja – Fantasporto, Porto)
  • Nosztalgia
1983 – Alkotói film nagydíja (Robert Bressonal megosztva) – (36. Cannes-i Nemzetközi Filmfesztivál)
1983 – FIPRESCI-díj – (Cannes-i filmfesztivál)
1983 – Ökumenikus zsűri díja – (Cannes-i filmfesztivál)
  • Áldozathozatal
1986 – A zsűri külön nagydíja – (39. Cannes-i Nemzetközi Filmfesztivál)
1986 – FIPRESCI-díj – (Cannes-i filmfesztivál)
1986 – Ökumenikus zsűri díja – (Cannes-i filmfesztivál)
1986 – Legjobb művészi hozzájárulás díja – Sven Nyqvist – (Cannes-i filmfesztivál)
1986 – Arany szeg – Espiga de Oro (Semana nemzetközi filmfesztivál. Valladolid (SEMINCI))
1987 – Legjobb film – Bästa film (Guldbaggegalan, svéd filmfesztivál)
1987 – Legjobb férfi főszereplő – Erland Josephson – Bästa manliga huvudroll (Guldbaggegalan, svéd filmfesztivál)
1988 – Legjobb nem angol nyelvű film – Best Foreign Language Film (British Academy of Film and Television Arts Awards (BAFTA)

Irodalom[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • P. Florenszkij: Az ikonosztáz (Corvina, Budapest, 1988; Typotex, Budapest, 2005)
  • Gregus Zoltán: Az eszkatológiai képiség Tarkovszkij műveiben (KOM-PRESS Kiadó, Kolozsvár, 2002, 22–45 o.)[12]
  • Gyürey Vera: Andrej Rubljov (Mozgófénykép, Gyürey Vera – Honffy Pál, Tankönyvkiadó, Budapest, 1984, 263–290 o.)
  • Nemes Károly: Mitta, Panfilov, Tarkovszkij (Magyar Filmtudományi Intézet és Filmarchívum, Népmüvelési Propaganda Iroda, é.n.)
  • Kovács András Bálint – Szilágyi Ákos: Tarkovszkij, az orosz film sztalkere (Helikon Kiadó, Budapest, 1997, ISBN 963-208-478-0)
  • Szilágyi Ákos – Kovács András Bálint: Tarkovszkij az orosz film Stalkere (Medvetánc, Budapest, 1985)
  • Paul Schrader: A transzcendentális stílus a filmben: Ozu / Bresson / Dreyer (Szerzőifilmes Könyvtár 2. kötet; Francia Új Hullám, Budapest, 2011)
  • Fresli Mihály: A két Andrej: Tarkovszkij és Rubljov a filmvásznon (Nyugat Magyarországi Egyetem Savaria Egyetemi Központ Bölcsészettudományi Kar, Szombathely, 2012)

Róla mondták[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Valóságos csodaként hatott, amikor fölfedeztem Tarkovszkij első filmjeit. Hirtelen egy olyan szoba ajtajában találtam magamat, amelyhez addig nem volt kulcsom, pedig mindenképp be akartam jutni oda, és ahol lám ő milyen otthonosan érzi magát. Ez felbátorított és felajzott: valakinek sikerült kifejezni azt, amit én is akartam régóta, anélkül hogy tudtam volna, hogyan tehetném. Tarkovszkij azért a legnagyobb számomra, mert egy új nyelvet teremtett a filmművészetben, amely a maga sajátos módján lehetővé teszi neki, hogy az életet mint külső látszatot, mint álmot ragadja meg.Ingmar Bergman (Filmkultúra. 1987/3. 15. o.)

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

További információk[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Andrej Arszenyjevics Tarkovszkij témájú médiaállományokat.